30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 1. 23:01 | Link

Keith Y.
.kellemes, tavaszi, hűs este.

 Egyszer volt, hol nem volt, vége is volt. A nappalnak. De még mindig nem volt kedvem bemenni. A nap nagy részét a faluban töltöttem, ha már ilyen idióta időjárás uralkodott mindenhol, miért ne használjam ki. Az iskola felé battyogtam vissza, miközben kiropogtattam a nyakam és körbetekintettem. Még nem volt késő, de már sötétedett. Tökéletes időpont, úgy mindenre. Sétálni, merengeni vagy csak leülni valahová. De hová? A kinti helyek nem annyira jó döntések, még a túlbuzgó prefik rajtam éleznék a nyelvüket, hatalmukat, ha nyílt terepen, majdhogynem tálcán kínálom neki magamat. Hogyne, Leo vagyok én, nem bolond.
Így, amint tehettem éles kanyarral levágtam a kastély felé vezető utat. Kedvtelen képpel rúgtam bele egy kavicsba, amely nem olyan messze ért földet, halk puffanással. Amint odaértem, ismét belerúgtam, de úgy, mintha ez a szerencsétlen kavics tehetne arról, hogy vergődöm és nem tudok mit kezdeni magammal. Ahogy focizgattam a kövecskével, úgy értem közelebb a fénylő lelkek udvarához, melyre tekintve vállrándítással reagálta. Hagyva a "labdámat", besétáltam, körbetekintve nyújtóztam egy sort, agyaltam ki, mégis mi a fészkes fenét csináljak itt. Beljebb haladva vágtam zsebre kezeimet, miközben kiszúrtam az ismerős szökőkutat, amivel már nem elsőre akadtam össze. Már nem tudom kinek a társaságát élveztem itt, de lábat azt tuti mostam benne, ennyi rémlik. Régi emlékek, nem sokat engedek át a szűrön, már nem. Inkább csak sóhajtottam, leültem a szökőkút peremére és lábamat kinyújtva tekintettem előre. Sehol senki, de még a hangjuk sem ér el ide. Pálcámat elővéve forgattam ujjam közt, unaloműzés céljából. Fejemet hátradöntve tekintettem felfelé, külső szemlélőnek talán úgy tűnhettem, mint aki épp a szökőkútba akar beleesni, holott én csak így pihentem. A fura dolgaimat még mindig nem vakartam le. Nem is akarom.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 1. 23:25 | Link

Leonard...



A sokadik nap.
Még mindig semmi extra nincs itt, ami ne lett volna meg Németországban, de igazság szerint már nem is rágódom ezen. Beletörődött kicsiny lelkecském, hogy itt vagyok, addig, míg Klausszal nem közlik, hogy mehet haza. Szóval kimalmozom a durván öt hónapot és ha túl is élem, akkor majd odahaza csapok valami bulit. Vagy kimegyek egy hétvégére New Yorkba. Régen láttam Colint.
Lassan sétálgattam kint a kastély kertjében. Nagyjából egész nap. Még mindig nem derítettem fel igazán a helyet, bár már sikerült összeakadnom a helyi rendfenntartó szervekkel, a prefektusok személyében. Nem szimpatikusak, de nem is ijesztőek. Éppen ezért nem is nagyon aggódta, hogy már sötét volt, én meg kint flangáltam. Valamivel el kell csapnom az időt, ha már éppen a vizsgák végére estem be, és jelenleg a lelkek igen kis létszámban hálnak meg az iskola épületében.
Végül egy kertecskéhez érek, a közepén szökőkút. Ez újdonság. Bocsánat, ez is. De tetszik. Csendes, nyugodt hely. És ahogy elnéztem, nem is nagyon volt itt rajtam kívül senki. Vagyis ez nem igaz, mert tudtam, hogy erre jött valaki. Egy alak, akit gyakorlatilag követtem. Jó, lehet nem szép dolog, de hát egyszer-egyszer belefér, nem? De, na ugye!
Tehát követtem az ismeretlent, aki nyugodtan rugdosott egy kövecskét, aztán pedig megérkezett erre a helyre. Végül a sötétben elvesztettem a célpontomat. Ez most úgy hangzik, mintha vadásznék az illetőre, akiről még csak azt sem tudom, hogy fiú-e vagy lány. De ilyesmiről szó sincs, csak mászkáltam, és megláttam, és követtem. Miért? Mert unatkoztam, és végre találtam valakit, akiből talán társaság is lehet. Itt pedig nem is vehetne észre.
Beljebb sétálok a kertben, majd sikeresen megbotlottam valamiben. És elvágódom. Nem gyakori, de azért megesik. Még velem is. A földön feküdve rá kellett jönnöm, hogy az a "valami" a célpontom lába volt. Átfordultam a hátamra, felültem, majd felpislogtam az illetőre, akiből nagyjából semmit sem láttam.
- Bocs, nem láttam, merre vagy - mondtam, miközben feltápászkodtam.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 1. 23:48 | Link

Keith Y.

 Vágni lehet a csendet, vagy én vagyok süket. Már totálisan mindegy, de a másik lehetőségnek adok igazat, mert nem szúrtam ki, hogy vendégem van. Remélem prefi, majd bemagyarázok neki valamit. Valami olyasmit, hogy nem ismerem az órát. Persze már csak akkor jöttem rá a látogatóra, amikor letelepedtem és az a valaki a közelemben motoszkált. Fejem előrebillent, melybe nyakam bele is roppant, de nem adtam neki hangot. Ujjaim közt megállt a pálca, de fényt nem akartam, mert épp, az amúgy is sötét ruházatommal kaméleont akartam játszani. Így keressen meg, ha tud. Csak azt nem értem, ő miért nem gyújt semmit? Lehet valami szupermájer és lát a sötétben, ideje tujának álcázni magam, már ha az olyan könnyen menne. De nem történt semmi - egy ideig. Nem talált meg. Ezt is megúsztam, már ha tényleg az volt, akinek hiszem. Egyáltalán minek gondolkodom ilyenen? Nem vagyok már elsős, hogy féljen kelljen, inkább visszadőltem a kezdeti pozícióba, fejem ismét hátrahajtottam és bambultam. Álmosított a csend és a sötét, így pár pillanatig hunytam le a szemem, pont addig, amíg megint hallottam a lépteket. Tehát süket nem vagyok, ez boldogított. Ellenben az nem, hogy közeledett. A pálcát markoló kezem még mindig csak pihent a peremen, hiszen azon támaszkodtam, mintha napoznék, de már vártam a megfelelő szavakat, azokat, amikkel a lebukásomat fogja majd körbeírni. De nem, nem ez történt. Hirtelen szisszentem fel, mikor lábamba ütközött és ahogy felkaptam, már borultam is, majdnem bele a vízbe, ha nem támaszkodok meg a kezeimen, amelyek nagyobb csobbanással érkeztek a kútba. Így megúsztam némi vízzel a hátamon és a karomon szerencsés vagyok. Kiegyenesedve ráztam le kezemről a vizet, morogtam el a Lumos szócskát és egyenesen az érkezőre világítottam. Nocsak, nem rá számítottam.
- Király, működik a láthatatlanná tévő köpenyem. - vigyorogtam egy sort, miközben megnéztem jobban magamnak, de nem álltam fel. túl kényelmes volt nekem a peremen, bár most kissé hűvös lett a hátamnak. Oda se neki.
- Bujkálsz a prefik elől, hmm? - tekintettem ismét körbe, majd vissza rá, miközben lejjebb eresztettem a pálcám, de már nem merültem vissza a sötétségbe.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 2. 00:10 | Link

Leonard...



Ahogy estem, hallottam a szisszenést, meg a csobbanást is. Mondjuk szerencsére, nem esett bele a vízbe a... mint kiderült srác. Legalábbis a fényben már láttam, hogy fiú. Őszintén megvallva ennek örültem. Mindig a lányok találtak meg előbb, pedig én nem vagyok a zsánerük. De ez most mellékes.
- Bocs, még egyszer. Nem akartam, hogy elázz - kértem elnézést újra, de jót vigyorogtam a köpenyes poénján. Aztán a pálcájára pillantottam és csak akkor tudatosult bennem, hogy mit hagytam a hálóhelyiségben. Még nem volt külön szobám, ezért az ágyamat napi rendszerességgel ki kellett ásnom a cuccaim alól, hogy legyen hol aludni. Szóval, ja, kéne egy szoba, de ez most nem ide tartozik. Egyáltalán, hogy jutottam el ide?
Pár módszeres mozdulattal leporoltam magamat, miután végre két lábra kecmeregtem. Sötét nadrág, szóval minden koszfoltocska beleveszik, elvileg, hacsak nem valami murvával felszórt udvart, amit nem néztem meg. És nem is akartam még egyszer pofára esni. Elég volt egyszer kellemetlen helyzetbe hoznom magamat.
- Nem igazán. Csak unatkoztam - feleltem a kérdésére. Én? A prefektusok elől bujkálni? Nem, szó sincs ilyesmiről. Bár nem kívántam őket ide, egyikünk miatt sem. Meg amúgy sem. - És te? - kérdeztem érdeklődve végiglesve a barna hajú srácon. Tényleg örültem, hogy egy hímmel sikerült összeakadnom. Aztán körbepillantottam az udvarban, keresve valami ülőalkalmatosságot, de az egyetlen biztos pont az a szökőkút pereme maradt, így hát nekidőltem annak, az ismeretlen fiú mellett.
- Egyébként, ha már sikerült beléd rúgnom... Keiy vagyok - mutatkoztam be, kezet nyújtva felé. Ha elfogadja, akkor megrázom az övét, ha nem, akkor nem. Ez ilyen hihetetlenül egyszerű.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 2. 00:35 | Link

Keith Y.

 Nem épp a legkellemesebb érzés elázott háttal ücsörögni, de ha nyár lenne, akkor kifejezetten áldanám a srác nevét. Így sem szidom, majd megszárad. Még nem vagyok cukorból, hogy el is olvadjak tőle. Legyintettem hát csak, mikor megint bocsánatot kért, hiszen tök felesleges volt. Ha zavart volna a tény, akkor úgyis átok lett volna belőle, hiszen zöld vagyok.
- Úgyis melegem volt már itt, kellett a zuhany. - pillantottam csak hátra, miközben kitapogattam, mekkora területen terpeszkedik a folt, de nem volt vészes, így visszafordultam felé. Egy kicsit kínzó volt már felfelé nézelődnöm, hiszen ülve vicces lett volna magasabb lenni nála, de lustaságom még mindig az eget verdesi, pedig csak felállni kéne. Kellene. Miközben a másik megszabadította magát a kosztól, amit összeszedett a földön. Lábamra nézve cipőmnek meg sem kottyant a találka, a lábujjam sem sajgott, könnyen megúsztam. Kőből vagyok. Szavaira húztam magam alá a lábaimat, megtámaszkodva ismét, a pálcát az ölembe pakolva néztem rá, miközben bólintottam.
- Ez ismerős. - tűnődtem el azon, hogy nekem is napi szinten feljön ez a dolog, kivétel, amikor megtalál valaki, és le tudom kötni magam. Na, olyan napokat akarok. Tudom, lehetne tanulni is, de majd. Ráérek még, most kezdődik csak az év, nem kell parázni.
- Nekem kilométerhiányom volt még napközben, aztán inkább ide jöttem, mint be. Szellősebb. - válaszoltam a kérdésére, majd felállva nyújtózkodtam egyet, dőltem most már magam is a peremnek, mivel nyakam ennyit bírt. Öregszem.
- Üdv Keiy, én meg Leo. Nem látszol elsősnek, de eddig nem láttalak itt. - szemléltem meg immáron szemből, miközben megfogva a kezét, kezet ráztam vele. Ha a nevekre nem is, de az arcokra szokásom emlékezni, de ő határozottan nem ugrik be. Kipp kopp, most jön a találgatós rész.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 2. 00:58 | Link

Leo...



Kételkedtem abban, hogy valóban annyira élvezte volna a hideg vizet, de mindegy. Értékeltem, hogy nem cseszett le, holott megtehette volna. Bár akkor fene tudja mi lett volna belőle, mert ugyebár én sem hagytam volna magamat. Az hogy nézne már ki.
A megjegyzésére aprót bólintottam a fejemmel. Nem igazán neki, hanem magamnak, olyan "hát ja" stílusban. Tudtam én, hogy unatkozni fogok itt. Jók a megérzéseim, már amikor nem iszom, meg nem keveredek a régi, new yorki banda közelébe, akkor a fűvel együtt nehéz gondolkodni.
- Valóban, szellősebb - bólintottam ismét, most már a mellettem lévő fiúnak intézve a fejecskémmel a mozdulatot. Egy kicsit még mindig zavart az aktuális belépőm, mert mégis csak. Hosszú éveken át gyakoroltam, hogyan kell hova lépnem, milyen ütemben, majd erre egy esti séta alatt padlót fogok. Vagyis jobban mondva földet. Esetünkben. Mindegy is, a modellvilágnak egy jó ideig biztosan vége, hacsak nem örökre. Legalábbis még pár évig nem megyek vissza Colinhoz. Már csak a húgom, meg anyám miatt sem. Anyám "az első találkozásom a kokainnal" című fejezet óta nem szívleli az egykori menedzseremet. Persze, valahol megértem, de hát... hagyjuk. Jobb nem bolygatni a múltat.
- Ez könnyen előfordulhat, mivel most csöppentem ide - feleltem egy vigyorral az arcomon, miután kezet ráztunk Leoval. Leo. Azt hiszem, így hívtam az egyik plüssjátékomat gyerekkoromban. Roppant kreatív név egy plüssoroszlánnak. Igen, tudom. Zseniális. De a lényeg, hogy nem vagyok benne teljesen biztos, nem valami jó a memóriám. Képekről rémlik csak.
- A nevelőapám itt kapott munkát, így körülbelül egy fél évre Budapestre költözött a család. Lehet, hogy több, lehet, hogy kevesebb idő. Addig meg itt tanulok. Vagyis elvileg azt kéne - magyaráztam, végül pedig megrántottam a vállamat, újra megjelent a fejemen a vigyor. Nem vagyok az a tanulós fajta. Azt hiszem, a fiatalkori körülrajongásnak ez az ára. Csak arra voltam fogékony, ami ténylegesen érdekelt is.
- De ha jól sejtem, te már egy ideje itt vagy, ugye? - kérdeztem ismételten én, majd kinyújtott lábaimat kereszteztem a félhomályban, így gyakorlatilag csak az egyik sarkamon, meg a kezeimen támaszkodtam a szökőkút peremén.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 2. 01:13 | Link

Keith Y.

 Arcomat vakartam meg a beálló csendben, stílusosan, mintha át akarnám rendezni arcberendezésemet, de csak úgymond felfrissítettem magam. Most jönne jól egy kávé, na jó kettő, de ha nem szereti a srác, akkor dupla adagom lenne. Viszont a konyha messze van, oda még el is kéne jutni, meg úgy el kéne indulni. Macerás, de innentől kezdve majd termosszal a farzsebembe járok. A szavaira már nem reagáltam semmit, csak felsőmet igazgattam meg hátul, mert idegesített, ahogy rám tapadt, de semmi több. Talán ha levenném és megszárítanám, jobb lenne. Majd. Most leköt, hogy megtudjam, tényleg jó-e a memóriám, vagy túlságosan szortíroztam és amúgy még ismerhetem is. Na az lenne ciki, nem a faláb. De míg nem mond semmit, nem akadok ki saját magamra. Várok, pálcámat szorongatom ismét, még mindig ezzel teremtve a fényt magunk között.
- Ó, akkor nem tévedtem. Akkor üdv nálunk, gondolom már körberajongtak az üdvözlődolgokkal meg a többi nyalánksággal. - amúgy arra már nem is nagyon emlékszem, én kaptam-e valamit, amikor jöttem. Ja egyből szobatársat akivel.. hagyjuk mi történt. Szép volt, ennyi a lényeg, majd borzalom. De nem ez a téma, nem kell elkalandoznom. Inkább rá figyeltem, értelmes képet vágva hallgattam és bólintottam aprókat, ahogyan megismertem, amit meg kell, ami olyan.. átlagos ismereteket fed le. Ma is okosabb lettem.
- Áhhá. Merről fújt ide titeket a szél? - kérdeztem vissza, majd aprót nevettem a tanulni kellene dolgon. Túl ismerős, túl ismerős. - Kellene. De mindig érdekesebb valami, mint a szobádban ülni és a könyvet bújni. Hidd el, ez így lesz. Hirtelen kajálnod kell, meg kell nézned a legunalmasabb termet, ilyenek. Borzasztó. - ráztam a fejem, mintha amúgy ez gond lenne, mintha engem zavarna, hogy nem tanulhatok egész nap. Azt hiszem akkor gondok lennének, bár, végzős évem van, egy napot majd rászánok. Feltevésére, hogy én mióta vagyok itt, bólintottam egyet. Hajaj.
- Lassan már bútornak is elmehetek, olyan rég, meg olyan megszokott dolog, hogy itt vagyok. De nem olyan vészes, csak ne akasszon rám kabátot senki. - szórakoztam megint a pálcámmal, majd, már csak a megszokás kedvéért tekintettem körbe, nem-e ólálkodik valaki a közelben. Senki. A normálisak alszanak már?
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 2. 20:21 | Link

Leo...



Üdvözlés. Valahogy sosem szerettem igazán, amikor megrohamoznak egy úja helyen, levelekkel, üzenetekkel, tájékoztatókkal, esetenként valami itallal, bár ez ritka egy iskolában. A múltkori kis "bulinkat" is elcseszték a prefektusok. Pedig klasszul indult, cigi és a jó öreg Jack. Jó esténk lett volna azzal a kiscsajjal. Mondjuk most már mindegy. Majd egyszer talán be is fejezzük. Jó lenne.
- Öhm... találtam egy-két papírt a cuccaim között, de a nagyja elkerült szerencsére - folytattam a beszélgetésünket. Az alapvető kíváncsiságomtól hajtva kérdezgettem én is, mert hát bevallom, kicsit unalmas is itt. Nem is azért, mert olyan a hely, amilyen, sokkal inkább, mert egy szál ismerősöm nincs. Barátokról nem is beszélve. Kapcsolat meg... hjajj, rám férne az is, már ha sikerül találnom valakit, aki eléggé kilóg a sorból. Nagyjából, mint én. Lehet, hogy még itt is maradnék az illetőért, hosszabb ideig. Na, de mindegy. Ez elég elrugaszkodottnak hangzik a valóságtól, még nekem is.
- Németország déli részéről, Rosenheimból - feleltem, majd jót vigyorogtam a továbbiakon. A hangsúlyából ítélve, ő sem igazán szeretett tanulni. Sőt. Persze én megértem, ezt a leginkább. Na jó, talán nem a legjobban, mert vannak dolgok, amit szívesen veszek, de azért ez elég kevés apróság.
- És melyik házban tengeted a napjaidat? - kérdeztem tovább, miután felelt az előző kérdésemre. Igen, valahogy én is úgy gondoltam, hogy nem éppen ma került ide. És a humora. Jól szórakoztam a különös, egyéni poénjain. Nem mindennapi figura volt, és ezért szerencsésnek éreztem magam, hogy éppen belé botlottam. A szó nagyon is konkrét értelmében.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 2. 21:14 | Link

Keith Y.

 Újnak lenni itt, gyerekfejjel jó móka, viszont idősebbként már nem annyira. Valamiért.. nincs már meg a varázs. Vagy legalábbis nekem nem lenne, nem tudom, hogy a srác hogy van amúgy vele. Erről ugyan nem fogom faggatni, mert nem kérdező bizottság vagyok én, de ha nyilatkozik róla, okosabb leszek. Rajta áll, a többi meg azon, hogy merre lökjük a témát épp.
- Á, értem. Akkor megúsztad, bár azért konfetti esőre nem kell számítani. Majd az elsősök körberajongnak, mert nagy vagy és úúúú.. valami ilyesmi. – alapjáraton a lányok a herceget keresik a fiúk meg azt, kivel lehetnének jóban, hogy megússzák a szívatást, illetve hogy ki vigye bele őket majd a rosszba. Ezekkel nem egyszer futottam össze magam is, na meg a másik, hogy nekem anno nem kellett ilyeneket művelnem, mentem én a makacs fejem után, aztán alakultak a dolgok. Szép kis évek, egy pillanatig el is kalandoztam a múltban, miközben végigtapogattam a tenyeremen pihenő heget. De visszahúztam magam gyors a jelenbe, az udvarba és a másikra figyeltem, hiszen kérdezősködtem, csak még nem okosodtam meg tőle. Vagy valami olyasmi. Figyelj már ráááá. Jópofa alaknak tűnik, olyan felfogásúnak, mint magam is, még a végén akad majd közös téma is. Más szempontból viszont nem figyelem meg, még nem. Majd. Talán.. ha.
- Az egy jó hely, közel van. Vagy legalább is Graz közelebb van hozzá, mint a suli, bár konkrétan ott még nem jártam. – gondolkodtam el azokon, hogy merre fordultam meg már és hol nem, de a hely neve cseppet sem rémlik. Ráérek még. Vigyorára viszont magam is vigyorgok, ahogy nézem, elszórakoztatom így az esti órákban. Még maradt a bohócból, régről, csak átalakult. De úgy néz ki nyugalmaznom sem kell, elvégre a közönség egészen jól fogadja. A kérdésre helyezem magam jobb pozícióba, pakolom le a fényt adó pálcát és igazítom meg ismét a felsőmet, amely, talán már száradni is kezdett, vagy csak már totál nem érzékelem a hideget.
- A rellonban igyekszem túlélni. Téged hova pakoltak? – pillantottam vissza rá, érdeklődve, hogy merre lehet, mivel már egy jó ideje nem bajlódom a saccoljuk meg ki hova való játékkal. Van szám, meg a másikaknak is, szóval probléma megoldva. No meg, a szimpatikus alakokról jobb ha tudom, hogy hol keressem.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 4. 21:15 | Link

Leo...



Nagy vagyok és úúúú... hát erre kíváncsi leszek. Szerencsére, még nem akadtam össze egy ilyen emberrel sem. Nem vagyok antiszociális, csak kerülöm az embereket. Na, jó, ez így nem igaz, mert szerettem a kisebb társaságokat, az olyanokat, akik hasonlítanak rám, vagy csak lehet velük normális őrültségekről beszélgetni. Elég húzós gyerek korom volt, azt hiszem, az életfelfogásomban semmi különös nincsen.
- Nem várok, sőt jobb, ha kimarad az életemből a konfetti. Volt már elég alkalommal - jegyeztem meg, a végén meg már inkább csak hangosan gondolkodtam. Emlékszem még, hogy az egykori kiskölyköt mennyire lenyűgözte a csillogó eső, ami a bemutató után rá és a többi, alig tíz éves gyerekre hullott egy hangos pukkanás után. Mi tapsoltunk, a közönség tapsolt és a tervező is. Mi neki, ők neki, ő nekünk. Mindig ugyanez a körforgás. Egy ideig valóban nagy buli, és rengeteget lehet kaszálni vele, de így tizenkilenc éves fejjel... talán jobb is, hogy most itt vagyok Magyarországon. Tudat alatt mindig is tisztában voltam vele, hogy csak tönkretenném magamat New Yorkban.
- Egyszer mindenképp menj el, ha van időd. Csendes, de mégis van valami abból a városi nyüzsiből - folytattam. Imádtam a német kisvárost. Ott igazán ki tudtam kapcsolni az agyamat és a lelkemet is. - Amúgy Grazból jöttél? Vagy csak jó vagy földrajzból? - kérdezősködtem tovább Leotól és Leoról. Így este az unalomban való fuldoklásomban ő volt a kar, aki kihúzott a vízből. Hálás voltam érte, bár valószínűleg fogalma sem volt róla, ugyanis ezt hangosan nem tettem szóvá.
- Hasonlóképpen hozzád, én is rellonos vagyok - ez a házankénti beosztás nem is olyan baromság. Németországban ilyen nincs. Ott csak nemre bontják ketté a népet, és így is van, aki hazajár a suliból. Köztük én is, de kényelmesebb a saját ágyamban aludni, mint egy akármilyen szétfeküdtben. Itt is szenvedek már. Tényleg kéne egy szoba.
- Amúgy hülye kérdés, de hogy lehet a leggyorsabban kiszabadulni a gólyalakból? Már csak azért is jó lenne, mert nem vagyok gólya, meg hát... jobb szeretem a csendet és a könyveket. Este ott mindig hangyabolyként mindenki zizeg - kérdeztem meg végül, új, bennfentes ismerősömet.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 4. 21:48 | Link

Keith Y.

 Csendesen képzeltem el az alsóbb évesek dolgait, bár pár, kicsit elferdített dolgon röhögni tudtam volna, persze akkor aztán nézhetett volna rám egyfajtaképpen, hogy mi a fene ütött belém. Valószínűleg elkönyvelne sárgaházasnak, bár, néha így is odavalónak érzem magam, ha a helyzet úgy hozza. Vicces dolgok, de még egyszer sem akartak bezárni oda. Még.
- Nézd, itt legalább nem neked kell feltakarítanod. Ez pozitívum. - vigyorogtam, utalva arra, amikor otthoni közegnem az emberre hárulnak az ilyen dolgok és szinte fel kell forgatni a lakást, hogy maradéktalanul el is tűnjön onnan. Már ha van valakinek erre ingere, nekem nem lenne. De fel is vállalom, hogy lusta mivoltom határtalan bír lenni takarítás terén. A szavaira, miszerint utazzak el, csak bólintottam. Amúgy is világjáró korszakomat élem, nem akadály, hogy eljussak A-ból B-be, ha úgy tartja kedvem. Kalandozni jó.
- Simán. Az még akkor jó is, bár néha kifejezetten rühellni tudom a nyüzsgést. - húztam el a számat, miközben elképzeltem egy-két helyet, ahol megfordultam és ahol kifejezetten zavarni tudott az ilyen. Mostanában a csendesebbre többet adok.
- Onnan jöttem, igen. Az is egy elég jó környék, ahol lakom. Csak mugli a szomszédság, de egész jó. - vázoltam fel, mégis kábé merre is van az, ahonnan idefújt a szél, egészen Magyarországig. Mindenesetre jó dolog, hogy nem kell a fél világot átutaznom azért, hogy itt lehessek. Akkor már ott tanulnék.
- Áááá és még háztárs is vagy. Na, eddig milyen nálunk? - érdeklődtem, mintha én lennék a fogadóbizottság egy tagja, holott csak a véleménye érdekelt. Hű, rég érdekelt bárki véleménye komolyabban. Mi történt itt? A kérdésre hümmögve reagáltam elsőre, majd elgondolkodtam, hol van üres ágy. Nálunk megtelt, már nem is tudom mikor, nem figyeltem annyira, de üres szoba mindig akad, valahogy olyan, mintha sosem fogyna ki.
- Körbe kell szagolni, hol van egy üres ágy és beköltözni. Beszélni kell az emberekkel, akik ott vannak, de különösebben senkit nem szokott ez zavarni. Szóval elég hamar kilehet, ha kicsit körbelesel. Esetleg segítsek? - kérdeztem végül vissza, hátha még nem igazodik ki a rendszeren. Arra meg csak helyeselni tudtam, hogy a gólyalak hangos és túlzsúfolt. Én már csak tudom.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 7. 14:07 | Link

Leo...



A vigyorára újfent csak vigyorogtam. Igaza volt, bár én túléltem, ha néha takarítanom kellett. Persze én nem vagyok annyira lusta, mint mások, csak időszakaim vannak, amikor semmit sem vagyok hajlandó csinálni. De ez meg normális, szerintem.
- Én sem rajongok feltétlenül érte, de ott valahogy jó - mondtam a nyüzsgésre utalva. Igen, Rosenheim valahogy különleges és más. Bár lehet, hogy csak nekem, mivel azóta van családom, mióta ott élünk anyámmal. Ott ismerte meg anyám a mostani élettársát, Klaust, aztán megszületett a húgom, Misha, is. És most jó. Nem hiányzik semmi, otthon csak úgy voltam sokszor, és nem kellett azon agyalnom, hogy miért nem oké valami. Jelenleg nem vagyok odáig a helyzetemtől, de volt már rosszabb is.
- Egyszer már voltam Grazban, de nem sok minden maradt meg - vontam meg a vállamat, és azon kezdtem el morfondírozni, hogy amúgy miért is mentünk át oda. Azt hiszem, Klausszal voltam valamilyen ügye miatt. Ilyen nevelőapa-nevelt fia napot tartottunk, vagy mi. Sok mindent nem beszéltünk ugyan, de azóta kevésbé vagyok távolságtartó vele.
- Nem rossz, tetszik, hogy általában csend van és van hová eltűnni - feleltem vigyorogva, miközben hátradöntöttem a fejemet. Tulajdonképpen tényleg nem volt annyira rossz, mint amire számítottam, amikor megérkeztem. Persze lennének ötleteim, amivel még jobb lehetne. Például azt az üveg Jacket visszaszolgáltathatnák Mirjamnak és nekem.
- Értem, köszi - mondtam, és őszintén hálás voltam érte. - És megköszönném, ha segítenél majd - tettem még hozzá, mert annyira nem igazodtam még ki errefelé, mint szerettem volna.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 7. 20:36 | Link

Keith Y.

 - Hát én amennyit ott voltam, abból leszűrve nem tartom jó helynek. A gondolataimat nem hallottam, szerencse hamar ki is kerültem onnan. Bár, gyerekfejjel azért nem volt olyan rossz. – emlékeztem vissza az akkori felállásra, miközben kiropogtattam a tagjaimat, mint valami reumás vénember. A sok egyhelyben való ücsörgéstől, ácsorgástól szokása előjönni, de most nem akartam mozdulni, hiszen a társaság túl kiváló volt ahhoz, hogy csak így félbeszakítsam. Inkább ácsorgok tovább, csak lábaimat nyújtóztatom ki, miközben figyeltem rá is, hogy ne kelljen még visszakérdeznem, hogy és hogyan is volt, mint egy igazi értetlen. Arra, hogy egyszer már járt nálunk, csak bólintottam, hiszen nem olyan nagy dolog szerintem, vagy legalábbis már nekem unalmas a hely. De költözésről sosem volt szó, nekik ott nagyszerű, miattam meg csak nem fog pakolni a család. Na az szép is lenne.
- Nem sok minden van, ami megmaradhatott volna. Szépnek szép, és ennyi. Majd maximum mutatok fotókat. – vigyorogtam egy sort arra, hogy majd felfrissítem a memóriáját sajátos módon. Persze, ezt nem gondoltam komolyan, nem erőltetek rá albumlapozást, mint az öreg nénik, akiknek mániájuk az ilyen. A nagyinál párszor megtapasztaltam. A házról alkotott képe valóban olyan. Nincs hangzavar, mindenki hagyja a másikat és a többi. Ez a legjobb, nem?
- Na egeeen, hangzavart azt keresni nem lehet, kivéve, ha valakik épp egymásnak esnek. Elbújni meg lehet, csak kevés a hely és rád találnak. – tekintettem rá, ahogyan hátradöntötte a fejét és végigtekintettem az udvaron, ahol csend és sötétség honolt. Nos, valószínűleg a körlet is hasonló jelenleg, de itt jár a levegő és sokkal jobb. Az időt nézni meg totál elfelejtettem, de.. jelenleg az pont nem érdekel. Ellenben vele. Hmm.
- Ugyan, nincs mit. – legyintettem csak, mert nem a háláért, meg a többiért csináltam. Ez is még a régi felem maradványa, ami felépül és beleépül az újba. Fura dolog, de jó.
- Persze, bármikor. Majd körbelesünk hol van üres ágy és elintézzük. Egyhamar saját ágyad lesz és birodalmad. – húztam ajkaimra vigyor helyett most csak egy mosolyt, és elcsendesedtem. Csak figyeltem rá, néztem és kattogtattam az agyam azon, mit hozhatnék még fel.
- Mesélhetsz még magadról, én holt unalmas vagyok. – hoztam fel ötletet, mert hát az igazság az igazság. Egy ideje nincs semmi olyan, amit megemlíthetnék és bosszant. De majd, változik. Egyszer.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 7. 23:22 | Link

Leo...



Előre dőltem, megtámaszkodtam a térdeimet, majd hallgattam a mondanivalóját. Tényleg szórakoztató alak volt, és egyáltalán nem bántam, hogy követtem. Sőt nagyon is jól jártam vele.
- Rendben - mosolyodtam el most én is, amikor felajánlotta a segítségét. Nagyon is örültem ennek, mivel elég elveszettnek éreztem magam itt, mivel nem volt senkim, aki segített volna nekem.
- Nem hinném, hogy unalmas lennél - mondtam végül, oldalra döntve a fejemet, és a fogammal kezdtem piszkálni a piercingemet. Általában ezt akkor csináltam, ha zavarban voltam vagy ideges. Most épp az előbbi állt fent, de próbáltam nem törődni vele, már csak azért sem, mert nem értettem miért is volt ez.
- De miről szeretnéd, ha mesélnék? - kérdeztem végül. - Elég mozgalmas gyerekkorom volt - mondtam, meg sem várva a válaszát. Tulajdonképpen volt miről magyarázni. - Ír vagyok, a szülőapámat nem ismerem, anyám író, modell voltam, van egy két éves húgom, akit imádok, meleg vagyok, tizenéves korom óta dohányzom, drogproblémáim is voltak, nevelőapám van, aki ügyvéd, éltem Írországban, New Yorkban és most Rosenheimben lakom a családommal, bár jelenleg itt vagyok, ahogy az látszik is - foglaltam össze nagy vonalakban a tényeket. Hát igen, alapvetően ez vagyok én, és mindent fel merek vállalni belőle, az elejétől a végéig. Szép is lenne, ha nem tenném ezt meg. Milyen ember lennék akkor? - Szóval mit részletezzek? - vigyorogtam végül Leora, akire most már felnéztem, mivel ő már felállt a szökőkút pereméről. Késő lehetett ugyan, elég sötét volt idekint, de mi még bőven elbeszélgettünk és azt hiszem, nem most lesz vége a társalgásnak.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 7. 23:53 | Link

Keith Y.

 Sajátos lelkesedéssel álltam a segítség dolgához, de hát, ha egyszer most nem akartam tirpáknak tűnni, nem tudtam legyűrni. Valahogy most igaz az, hogy hiába akarjuk eldugni az érzéseinket, és való énünket, nem lehet. Pedig én igyekeztem, de már mindegy. A beleegyezésébe és mosolyára bólintottam egyet, hallgattam tovább, majd mikor felhozott engem, mint nem unalmas alakot, megingattam a fejem.
- Na azt meglátjuk, hogy tényleg az-e. – néztem rá, ahogyan piszkálni kezdte a piercinget. Fura kis játék, sosem gondoltam komolyan arra, hogy nekem is lehetne-e egy. Nekem csak a színes sárkány figyel az alkaromon, eltűntetve a régi emlék maradványát, amit ifjú és bolond fejjel varrattam oda. Nem haltam abba bele, jó volt tőle végérvényesen megszabadulni. Azóta pedig egészen megszerettem a színes kis mintát a helyén.
- Tök jól néz ki a bogyó. Nem fájt? – böktem végül a piercing felé, érdeklődő fejjel, majd kezemet visszapakolva hallgattam el, vagyis hallgattam volna, ha nem jön a kérdés.
- Minde.. – be se tudtam fejezni, hiszen magától belekezdett. Így, félig tátva maradt ajkaim összecsukódtak, figyeltem inkább arra, mit mondott. Tessék, már izgalmasabb a gyerekkora, mint nekem. Mondom én, hogy unalmas vagyok, de nem kattogtam tovább a témán. Szép lassan jött fel minden, a származása, a családja. Én csak ácsorogtam csendben, a bagó dolog nem lepett meg, magam is egy időben rabja voltam, mostanra már kevesebb ragad a kezemhez, kifejezetten akkor, amikor elpattan a húr, vagy olyan a közeg. De, átugrottam valamit.. Eddig magam elé tekintettem, de lassan fordítottam felé, arcomon ne kevés meglepődéssel. Figyeltem én a többire is, de valahogy egy apró szócska ragadt meg bennem. Vajon miért.. Viszont igyekeztem meglepettségemet leplezni, megrázva a fejem, nagyjából a monológ végére össze is szedtem magam, rendeztem vonásaimat, és lassan ereszkedtem vissza mellé, lehuppantam vissza mellé a peremre.
- Ühm.. – akadtam el kissé, én a nagy szószátyár, de szusszanva egy aprót, felé fordultam. Hát akkor, játszunk.
- Osztrák vagyok, anya és apa együtt, évtizedek óta, egyszer mentek szét pár napra. Van egy nagy, hatökör bátyám, aki nálam hatszor rosszabb, amikor olyanja van. Fogjuk rá, hogy nem dohányzom, a drogokkal sosem éltem, mert nem nekem való, és én is me.. – csuktam össze ajkaimat, tarkóm vakarva hallgattam el kissé, inkább nem folytattam, amit akartam.
- Voltam New Yorkban, az exem miatt, soha nem akarok oda menni többé, de amúgy Graz-ban éltem mindig. Milyen modellkedni? Olyan, mint aminek látszik? – és hát nagyszerűen másfelé tereltem a szót. Most nem volt poén, sem vigyor, csak komoly arc, ami nem tud mit kezdeni a dolgokkal. De hé, még semmi nem jelent semmit, szóval le kéne lőni magam. Néha túlságosan bele tudom lovalni magam a dolgokba, azok után is, amik történtek. Pedig, akkor megfogadtam, hogy soha többé, senki sem.. Nem akarok csalódni.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 8. 20:28 | Link

Leo...



Amikor a piercingemet kezdtem el piszkálni zavaromban, a beszélgető társamnak is feltűnt, hogy ott a fekete kis tüskécske. Hosszú évek óta megvan, már nem is tudom hány éve, bár eredetileg nem ez volt benne. Asszem egy karikát rakattam be, de már erre sem emlékszem. Azt a korszakomat gyorsan kinőttem, és rájöttem, hogy mennyire hülyén néz ki az úgy. Azután jött ez a kis tüske.
- Nem volt éppen kellemes, de elviselhető - feleltem megvonva a vállamat. - Mintha valaki megharapott volna - hasonlítgattam, hogy legyen elképzelése Leonak is róla, bár egyáltalán nem biztos, hogy harapdálta volna bárki is a száját. Az enyémet jó párszor, és fene tudja miért, még szerettem is. De sosem erőltettem másra, nem szoktam akkora paraszt lenni, maximum, ha ittam. Sokat. Akkor nincsenek határaim.
Aztán belekezdtem a mondókámba, és igazából nem lepett meg, hogy megakadt a közepénél egyetlen szón. A szexuális beállítottságomat ugyanúgy felvállaltam mindenki előtt, ahogy azt is, hogy X évig modellkedtem és jelenleg is pöfékelel, aránylag sokat is. Persze a társadalom nagy rész ezzel szemben elég elutasító. A homofóbia keményen begyűrűzött az emberek közé. Talán a régi AIDSes dolog miatt. Vagy másért. Fene se tudja, engem nem is érdekelt. Ha valakinek ez nem szimpatikus bennem, az ezer másik rendkívüli tulajdonságom mellett, akkor nem kell beszélgetnünk. Hittem a Sorsban, és nekem ez is benne volt a pakliban.
És akkor jött Leo. Őszintén, először szimplán, azt hittem, hogy csak kinéz, mert előbb bújok ágyba egy másik sráccal, mint egy lánnyal, de aztán kénytelen voltam rájönni, hogy nem ez a baja. Sőt, valószínűleg, sikerült kényelmetlen helyzetbe is hoznom ezzel, hogy én hangosan kimondtam.
- Nem néztem ki belőled - jegyzetem meg, csak úgy mellékesen, és elmosolyodtam. - Mármint... ezt ne vedd rossz néven, nem azért mondtam! - mentegetőztem, amint rájöttem, milyen hülyén is jött ki ez az egész. Mindegy. Talán, ha eddig nem utált meg, most sem fog. Aztán eltereli a témát, én pedig nem erőltetek semmit sem, végül is az egyetlen ismerősöm, akivel az ideérkezésem óta, tisztességesen tudtam beszélgetni. Nem állt szándékomban elrontani a dolgokat.
- New Yorkot szerettem. A menedzserem is jó fej volt. Tulajdonképpen kicsit hiányzik is az az életforma, de hát... anyám jogosan rángatott el, amikor rájött, hogy a "barátaim" összehoztak a kokainnal. Akkor már füveztem is. Szóval... nem egy olyan kisgyereknek való az a környezet, mint amilyen én is voltam - mondtam, először nem igazán a kérdésre válaszolva, aztán folytattam: - De amúgy nem annyira csillogó dolog ez. Szép és jó, egy darabig. Amíg szeretnek a tervezők, és egy cápa az ügynöke az embernek. Nekem ezekkel szerencsém volt. De jó pár, velem egykorú, srácot és lánykát láttam csúnya állapotban. Alig voltam akkor tizennégy, mikor az egyik bemutató után összeesett egy fiú. Csúnya volt, eléggé megijedtem... - sóhajtottam egyet, és elhessegettem a gondolatot. Nem szerettem erre az esetre gondolni. Egyáltalán nem. - Na, de mindegy. A lényeg, hogy nem olyan, mint amilyennek elsőre tűnik, de nem is olyan rossz, ha nem csinál az ember nagy hülyeséget. Én aránylag jól kijöttem belőle - fejeztem végül be és egy pár pillanatig hallgattam, majd visszahelyezkedtem az előbbi pozíciómba, amikor már Leo is a szökőkút peremén üldögélt újra.
- Tudod, azért örülök, hogy itt nem vagyok egyedül - jegyeztem meg egy szégyenlősre sikerült mosoly kíséretével, miközben felé fordítottam a fejemet.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 8. 23:10 | Link

Keith Y.

  Nem tévedtem nagyot, vagyis, lehetségesen eltúloztam a megítélést, miszerint milyen is lehet egy piercing belövése. Mivel még fülbevalóm sincs, nem tudom az érzést, hiszen más a tetoválás, de más, ha egy bizonyos ponton szúrják át az ember bőrét. Annak idején gondolkoztam extrémebb, vagyis extrémnek számító nyelvpiercingen, de végül nem mertem. Valahogy, nem értem meg rá, meg, mire rá is vettem volna magam, tárgytalanná vált. Túl sokat rágódom megint azon, mit tettem, vagy mit akartam megtenni érte, pedig nem kéne. Nem érdemli meg és ezt nagyon is jól tudom. Szóval, akkor figyeljünk csak rá.
- Hát, akkor nem nagy dolog. Én is akartam, de aztán mégsem jött össze. Jó nekem így is. Megharapni? Attól függ, hogy hol van az a harapás. – na ez elég kétértelműre sikeredett, le is esik, koppan is és csak akkor röhögöm el magam, persze csak visszafogott stílusban, amikor leesik, mikre utalhattam.
- Vagyis na.. mármint.. valahol egész kellemes, valahol meg borzalmas. Jó, ezt már nem tudom megmagyarázni jobban.. – sóhajtottam egy nagyot, miközben mulattam a saját hülyeségemen, amit összehordtam. De na, valóban más és más dolog, na meg más érzés. Mindegy. Főbb az, hogy már a komolyabb témák vizére eveztünk. Most kell összeszedned magad.. Sosem ítéltem el senkit sem, akárhogy is néztük. Bőrszín, származás, vérminőség, vagy a beállítottsága. Én sem voltam tökéletes, nem abba csöppentem bele. Fiatalon kezdtem, ezt belátom, nagy hévvel, sok érzelemmel és mára, már ha akarnám sem változtatnám meg. Elfogadtam mindent és megtanultam élni vele, ahogy ahhoz is, hogy nagyon sok idő után, egyedül néztem szembe a világgal. Nem volt jó, mivel évek múlása sok dolgot ragasztott az emberre, a megszokás, hogy volt mellettem ő, ott voltunk egymásnak. Elmúlt, és furcsa volt a világ. Más, de, talán kellemesebb. Így, a fiú dolgait sem ítélem el. Nem vagyok én senki, hogy megítéljem, hogy mi helyes neki és mi nem. Az ő élete, ahogy hallottam, már változtatott azon, ami rossz, így, már gond nincs vele. Meglepetés, ez ragadt rám, ezt ült ki arcomra, nem az elítélő, gyűlölködő felem éledt fel. Sose volt, nem is kell. Nem igazán volt értelmes gondolatom erre, inkább csak csendben ültem, megemésztve a dolgokat. Ő bátrabb, mint én. Én elvonultam, csendben voltam, nem ejtettem ki a számon, csak azon kevesek tudták, akik valamilyen úton-módon rájöttek maguk is, és elfogadták. Továbbra is féltem, tartottam attól, mit mondanak, hogyan néznek majd rám és, így már nem említettem fel senkinek. Ezért esett nehezemre még Neki is kimondani, illetve, saját magamnak hangosan mondani. Nem azért, mert nem bíztam benne.
- Mármint? – értetlenkedtem egy sort, hiszen túlságosan elbambultam, de mosolyát elnézve próbáltam magam is, egy őszintét és minden gátlásomtól menteset produkálni. Következő szavai mutattak rá, mire célzott, kaptam észhez, hogy mit feszegettünk. Na igen, senki sem gondolta sosem, ez mindig az én kis személyes meglepetésem volt. Nem tudom, hogy későbbre kellett volna tartogatnom, vagy, jó, hogy így, az elsők közt böktem ki. Ajh..
- Jaaa… izé. Hát, én nem nagyon hangoztattam eddig, ehhez már nincs akkora szám. Meg, nem is akartam egy jó ideig emberi közegben lenni, szóval a falnak meg felesleges volt ecsetelnem. – vakartam meg a karom, hiszen tény, sokáig nem szocializálódtam, vagy ha emberek közé mentem, nem akartam vegyülni, vagy bármi mást. Akkoriban kellett a romokból várat építeni. Viszont a múlt helyett ismét ráfigyeltem, hiszen tématerelésemre válasz érkezett. Figyelmesen hallgattam, bólogattam aprókat, amikor egy-egy infó elhangzott és próbáltam vizualizálni, elképzelni, hogy milyen lehet élesben az, amit mesél. A téma sötétebb felénél szisszentem fel, hiszen nem épp a legjobb dolgokhoz nyúlt és számat húztam, amikor a fiú felemlítésre került. Kis belátást kaptam a kulisszák mögé, melynek egy része már gondolataimban is felmerült, na meg, elég ijesztőnek hangzott.
- Hűű.. tényleg nem az volt. Jól tette, a szülők valahogy mindig nagyon jól tudják, mikor kell azt mondani, hogy itt ennek vége, ne csináld tovább, mert nem fogod bírni. És, ha még egy hangyányit is tiltakozol, akkor addig hajtanak, amíg azt nem mondod, hogy oké, akkor itt vége. Mindig is gondoltam, hogy a sok szépnek ára van és árnyoldala, ahol már semmi sem csillog. No, nem, mintha én olyan modellalkat lennék.. – tekintettem gyors magamra, majd még a gondolatot is elhessegettem és ismét a számat húzva gondoltam vissza a fiúra, akiről mesélt.
- Igen, nem lehet örökké senkit hajtani. Addig bírta. Remélem volt esze és felhagyott a dologgal. Értem, akkor olyan… is-is. Valakinek megy minden rossz nélkül, valakiknek nem. Ez teljesen átlagos, valamennyire konyítok a mugli dolgokhoz, néha jobban le is kötnek. – gondoltam itt a tv-re, vagy bármi másra, amivel valaha elszórakoztam. Amolyan kettős volt a dolog nekem mindig is, mind a két világban jól érzem magam, valahogy, a kettő közt akarok majd boldogulni. A szavaira felfigyelve söpörtem el a jövőt, mosolyodtam el, most már könnyedebben, és bólintottam. Tényleg jó, ha nincs egyedül az ember.
- Az a legrosszabb, akárki akármit mond. Legalábbis nekem. Egy ideig azt mondtam oké, megleszek én egyedül, még barátok nélkül is de ááá, nem lehet. Egy hülye miatt nem éri meg. Szóval, tudd, sosem vagy egyedül, csak, maximum nem lesz rá azonnal a jó társaságra. – pillantottam rá, miközben épp, nagy bölcs próbáltam lenni. De való igaz, ez velem mindig is így volt, és azt hiszem, így is lesz.
Utoljára módosította:Leonard Harris, 2013. április 8. 23:13
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 9. 20:32 | Link

Leo...



A válaszára akaratlanul is elnevettem magamat. Jól jött ki, hogy ilyen kétértelműen sikerült válaszolnia, és kicsit kellemetlenül is érintette talán, én pedig semmi esetre sem kinevetni akartam, de ez volt az, amit az ember nem bír ki legalább egy széles vigyor nélkül. Ráadásul én pont az a fajta voltam mindig is, aki nem bírta ki röhögés nélkül a helyzetpoénokat. És ez egy nagyon jó volt, a sok közül.
- Teljes mértékben egyetértek - kacsintottam Leora, továbbra is szélesen vigyorogva. Őszintén megkedveltem a srácot, már csak a személyisége miatt is. Hasonlított rám, talán éppen ezért vonzott annyira és ezért követtem. Elképzelhető. Vagy lehet, hogy csak a Sors. Mint már említettem, hittem benne, talán az egyetlen dologban magamon kívül, és ami azt illeti eddig minden rendesen működött is, úgy, ahogy kellett neki.
Amikor kiderült számomra is, hogy a beállítottságunk nagyon is hasonló, rá kellett jönnöm, hogy az imént nem a "tömegből való kinézést" láthattam a mellettem ülő tekintetében, sokkal inkább a meglepettséget. Igazság szerint, valahol szerettem is megdöbbenteni az emberek. Modellkarrierem utolsó éveiben előszeretettel keresték fel Colint az olyan új tervezők, akik meghökkentő, kirívó vagy épp lehetetlen ruhakölteményeket álmodtak meg és készítettek el. Sokan engem választottak. Állítólag elég karakteres volt a cuccokhoz az arcom. Ez már annyira nem is érdekelt, míg ők fizettek a menedzseremnek, én pedig megkaptam a hetven százalékomat. Anyám miatt. Neki akartam jót, most is azt akarok és ez mindig is így lesz. A legtöbb kamasz ki nem állhatja a szüleit, ellenben nekem jó ideig nem volt senkim, csak édesanyám, és ekkor főleg hozzánőttem.
Az értetlenkedésén újfent csak mosolyogtam. Azt hiszem, annyira nem ködösítettem, hogy ne lehessen kitalálni, miről beszélek, és valóban pár pillanat múlva leesett neki is. És ami azt illeti megértettem. Én sem hangoztattam sokáig, mert úgy voltam vele minek. Aztán az egyik bulin, amit az egykori menedzserem rendezett, már mindegy volt, hogy titkoltam-e vagy nem. Nem volt kellemetlen, sőt... de kiderültek a dolgok. Ott valahogy fel sem tűnt.
- Értem. New Yorkban fel sem tűnik az ilyesmi, és már hozzászoktam, hogy nem kell véka alá rejtenem semmit - mondtam, csak úgy, mellékes apróságként, majd magam elé bámultam és hallgattam mit mondott. De rá kellett jönnöm, hogy nem voltam ez esetben elég világos, mert félreértett. Nem szerettem arra gondolni, mi lett azzal a sráccal, már csak azért sem, mert ismertem, jobban, mint bárki más. Másnál volt, Colin többször próbálta megszerezni is, de nem hagyta el a menedzserét. Egyik legrettenetesebb pillanata volt az életemnek, amikor láttam összeesni. Akkor fogadtam meg, hogy sohasem tépek be, mielőtt színpadra lépnék. Szerencse, hogy a sajtó nem látta a történteket, az komoly probléma lett volna a szakmának.
- Félreértesz... - ráztam meg végül a fejemet. - Az a srác összeesett és nem kelt fel. Túladagolta magát - tulajdonképpen ez valahogy a modellekhez tartozik, de akkor is sokkolt. Sosem fogom elfelejteni azt az üres tekintetet. Megráztam a fejemet, hogy kitisztítsam a gondolataimat. Nem akartam ilyesmiket agyalni. Jó rég volt, elmúlt. "A múlt egyetlen varázs az, hogy múlt."
- Egyébként nem lennél olyan rossz "alapanyag" - ahogy Colin mondogatta az új embereknek -, mármint a modellkedéshez - pontosítottam, csak úgy, a rend kedvéért, majd egy mosolyt küldtem Leonard felé. Nem akartam, hogy a Halál beüljön közénk. Sosem szerettem az elmúlásról beszélni, én még fiatalnak tartottam magamat ehhez. Majd 70-80 évesen, amikor a nyugdíjamból fogok élni, akkor esetleg.
- Igen, az így van - sóhajtottam, és kicsit már el is vesztem a gondolataimban. Ami azt illeti, nehéz volt. Németországban valahogy máshogy kezelték a dolgokat és jó ideig újra hallgatásba kellett burkolóznom a személyiségemről, mert nem volt annyira egyszerű, mint New Yorkban. És otthon ugyanez volt. Anyám tudta, neki muszáj volt elmondanom, amikor még senki másnak nem mertem. Viszont Klausnak fogalma sincs róla. Anyám biztos nem mondta el a nevelőapámnak, mert ez az én dolgom. Kérdés persze, hogy mikor kerül erre sor. Bár nem igazán akartam erről beszélni vele, valahogy nem volt olyan a viszonyunk.
Egyedül lenni pedig mindig is utáltam. És itt ez súlyozottan volt igaz, mert nem  tudtam csak úgy hazaszaladni, nem volt Colin, nem voltak a többiek, nem volt anyám vagy épp Misha. Az egyetlen kapaszkodóm jelenleg Leo volt. És azt hiszem, ha az utolsó mondatát más szituációban hallottam volna meg, most nem csak gondolkodnék. Persze kérdés, hogy egyáltalán szabad, vagy elutasítana. Végigpillantottam rajta, halványan mosolyogva. Eddig valahogy fel sem merült bennem ilyesmi, de mindegy. Honnan jövök én ahhoz, hogy egy most megismert emberkét befűzzek? Álmos vagyok, ez lehet a probléma.
- Amúgy mit lehet errefelé csinálni, ha éppen nem órán unnám a fejemet? - kérdeztem végül. A csend egy rövid időre ránk telepedett és jó társaságban ezt nem szerettem. Leo pedig nagyon is jó társaság volt számomra.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 13. 20:50 | Link

Keith Y.

 Hát, sikerült szerencsétlenkednem egy sort, de nem bánom, egye kukac. Legalább jót nevetett a dolgon, utólag én is nevettem csak, vagyis magamban, amúgy pedig, vigyoromat vettem elő. Nagyon furán fogalmaztam és még magamnak is feltűnt, ott pedig, már akkor kicsit gondok is vannak, de sebaj, túl lehet élni. A gondolataim átmentek, amik a fejemben cikáztak a szó hallatán. Furák, de igazak.
- Huh, akkor jó.. reméltem, nem csak én vagyok ezzel így, megmutatva a mazoista felem. – a kacsintására csak néztem őt, tovább vigyorogva, minta most úgy maradt volna az arcom, és, mintha nem is akart volna változni. Egészen jól érzem magam, holott csak egy kis fogócskának indult az egész. Néha még mindig fura és jó dolgok történnek velem.
Valahogy nekem még mindig a szócska kavargott a fejemben, mintha megakadt volna a lemez. A saját számon nemigen csúszott ki a dolog, emlékeim szerint csak egy embernek meséltem róla életemben, úgy igazán, igazi szavakkal, önszántamból. Egynek, aki akkor vált a legjobb barátommá, de sajnos már nincs az iskolában. Az, hogy a többiek idővel rájöttek vagy csak kikövetkeztették, más. Merőben más, mintha én állnék eléjük a dologgal. Még magamnak is csak akkor vált egyértelművé a dolog, amikor elcsattant az első csók. Fura, mindig is azt hittem, hogy az ilyen dolgok szép sorjában tárulnak az ember elé, de nem. Képes egy egész másodperc úgy alakítani a dolgokat, hogy arra amúgy soha nem is gondolt az ember. Ez a múlt, a jelenem és a rizsa. A fiúra tekintve kapaszkodok vissza a valóságba ismét, a szavaira koncentrálva. Arra nem volt tippem, nálunk, a városban hogy fogadnák az ilyet, nemigen próbálkoztam anyámékon kívül másnak megosztani a dolgot, ők is csak akkor tudták meg, amikor hazaállítottam és furcsán viselkedtem. Egy ideig még lepleztem, de aztán nem tudtam. És, mindennek a teteje: jól fogadták. Apa nem annyira, de mégsem száműzött. Ennek azért örültem.
- Szerintem is jobb, ha nem rejtegeti az ember. Igazán nagyon vicces dolgokat bír hozni a dolog. Engem például egy lány megcsókolt, ami után rájött, hogy valami nincs rendben. Kellemetlen volt a dolog, mert akkor ugyan csak kisebb balhé volt, de az összeveszés csak ezután érkezett. Nem akarok olyan többé, baromi kínos volt. – ráztam meg a fejem, visszaemlékezve a teremben történtekre, majd arra, hogy az újság megjelenése után, a kedves mit művelt. Nagyon nem volt kellemes, amikor mindenfélét az orrom alá dörgölt. Na mindegy is, már vége.. szerencsére. Arra, hogy valamit félreértettem, csak meglepetten, és kíváncsian pislogtam. Nem hittem volna, hogy ebben lehet mit félreérteni, de nekem sikerült. Na igen, másfele kavarognak a gondolataim nagy része, így megesik. Pedig nem akartam, figyeltem.
- Óóó… ne haragudj. Akkor részvétem, csak reméltem, hogy nem tragédiába fulladt. – nem tudtam, milyen lehet az, eddig csak képernyőn szembesülte a dologgal, de úgy is eléggé rémisztő és szörnyű volt. Mindennek ára van, azoknak pedig főleg, maga az élet az, ami a játék tárgyává válik és megszakadhat. Ezért sem vágyom azokra a szerekre, soha. Valahogy félek tőlük, hívhat akárki gyávának. Az vagyok.
- Hmm, ezt sose gondoltam volna. Akkor annyira nem vagyok selejtes. – nevettem a dologra, majd, kihúzva magam, egyszerűen bepózoltam a hecc kedvéért, játszottam, végig vigyorogva. Előreengedve magam, végül visszahelyeztem testtartásom abba az állapotba, amiben eddig voltam és leálltam. Nem akartam a fejemet sem játszani, vagy bármi más, de a poén kedvéért ez jól jött ki, na de mindegy is. A sóhajtására nem reagáltam, már csak bólintottam. Ebben nem nehéz egyetérteni a másikkal, bár vannak, akiknek viszont az a jó. mindegy is, nem megyek bele, hogy kinek mi jó és mi nem, elmenne vele az egész éjszaka, meg a nappal is, mindenki más, maradjunk ennyiben. Inkább elhessegettem a dolgokat, és elgondolkozva forgattam gondolataim között a kérdését. Tény, hogy sok dolog van amit lehet, kérdés, melyikhez mennyire van kedve. Na de ezt majd ő mérlegeli.
- Aludni, az egyik legjobb. Akkor vannak a termek, mint példáuuul.. az a zenés, művészetes terem, meg ilyenek. Van alagsor, kínzókamrával, ööö.. konyha, terasz, bazinagy udvar, és el ne felejtsem, ott a falu is. Ott meg minden van szinte, amit akar az ember. Szóval császkálni lehet, iszogatni, enni, vásárolni, színes a felhozatal. Ez mondjuk tetszik a dologban.- foglaltam össze dióhéjban a dolgot, megemlítve párat, csak hogy tudjon róluk, és kiszemelve egyet, jobban érdeklődjön. Ha akar.
- A falut is megmutathatom majd, vannak ott jó pub-ok, meg kajáldák. – hoztam fel végül a dolgot, magamat is meglepve ezzel, de nem érdekelt. Ismerkedni szabad, jó társaságot élvezni pedig.. kimondatlanul jó.
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 13. 21:42 | Link

Leo...



Végül már ő is vigyorgott a dolgon, én pedig továbbra is remekül szórakoztam ezen a nyelvbotláson. Még mindig úgy gondoltam, hogy nagyon jól sikerült ez a mondata, és szerencsére nem az a fajta volt, aki mindenáron próbálta kimagyarázni magát, helyette még inkább elviccelte, amire én is vigyorogtam egy sort. Igaz mondjuk az is, hogy átfutott az agyamon, hogy vajon mennyire mondta komolyan. Már csak úgy kíváncsiságból is izgatta a fantáziámat a dolog, de aztán a válaszával visszarángatott a pillanatba, én pedig leszidtam magamat, hogy már ilyen dolgokon kezdtem el gondolkodni, ahelyett, hogy Leora figyeltem volna.
- Hazudnék, ha azt mondanám, nem kerültem már hasonló helyzetbe - feleltem egy mosoly kíséretében. - De szerintem a legtöbb esetben ez fennáll - tettem hozzá, vállat vonva. Igen, elég valószínű, hogy a legtöbb homoszexuálisnak volt már kellemetlen perce egy nővel, aki nem vette a lapot elsőre. De ház ez már csak ilyen. Inkább egy csalódott lány, mint a hazugság, nem igaz?
Az a bizonyos srác, sajnos, nem volt kivétel a sok közül. Én meg azért nem tartoztam a sok közé, mert nem is igazán kezdtem el a narkózást és azt hiszem, ez az én nagy szerencsém, meg hogy anyám elhozott onnan, akármennyire is ő keresett először modellmunkát nekem. Colin meg kiszúrt, s nem volt megállás. Néha még visszahúz a szívem, mert hát ott nőttem fel, a menedzseremmel és a többi kifutómodellel, de azért tisztában voltam vele, hogy milyen veszélyei lennének mindennek. És én nem akartam összeesni egy bemutató után.
- Előbb-utóbb mindenki elmegy, csak az időpont és a mód más - mondtam végül fanyar mosollyal az arcomon. Rossz emlék, talán kár is volt felhozni, igaz, most már mindegy.
- Nem, semmiképpen nem vagy selejtes - feleltem szélesebb mosollyal az arcomon, majd a pózolására újra elvigyorodtam. Szórakoztató emberke volt Leo, örültem, hogy egy ilyen embert sikerült megtalálnom, mert hát nyilván nem mindenki színfoltja ennek az iskolának. Ő ilyen volt.
- Ha jól értem, akkor szeretsz aludni - hangomban benne volt a bizonytalanság is, de mégsem kérdés volt. Elég egyértelműnek tűnt, de ha még csak akkor majd kijavít.
- Örülnék, ha majd körbekalauzolnál a faluban is - feleltem mosolyogva, bólogatva és őszintén reméltem, hogy valóban lesz egy ilyen utunk. Egyrészt, mert ha már itt voltam, akkor legalább ismerjem meg a környéket, másrészt meg, szívesen ütném el az időmet Leoval.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.
Leonard Harris
INAKTÍV


tartalmas titulus helye
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 1629
Írta: 2013. április 13. 22:11 | Link

Keith Y.

 Kellemes és kellemetlen dolgok, válogathat belőlük az ember dögivel. Főleg, a mi esetünkben. De jelenleg csak egy mondat volt, kinek ez, kinek az. Nem volt vészes, így, miután kellően kimulattam magam, lapoztam egyet fejben és elléptem a dologtól. Megóvtam magam, meg kissé őt is, hogy olyan irányba tereljem a gondolatokat, amik nagyon nem ide kellenek, na meg, nem most. Megvan mindennek a határa, ahogyan ennek is, a többi pedig majd alakul, ahogyan alakulnia kell. Ez csak azon múlik, hogy viszonyulunk a dolgokhoz, meg a többi. Kiderül. Megértettem, hogy került már ilyen helyzetbe és még átérezni is át tudtam. Hogy is ne, szerencsére azonban, én már kerültem az ilyesmiket, valahogy azóta óvatosabb vagyok. Nem akartam senkit sem tévhitbe keverni, mindig is visszafogtam magam, hogy ne történhessen semmi. Eddig működik, elég jól.
- Igen, mert azért a lányok néha tudnak felfogni úgy dolgokat, ahogyan nem kéne. Vagyis, egyes gesztusokban többet látnak, mint ami. Vagy nem tudom, nem értek a lányokhoz. Hajaaj. – tényleg bonyolult nekem a dolog, hogy mit és hogyan gondolnak, tesznek, de sosem törtem magam azon, hogy meg is értsem. Felesleges, amennyit kell tudni, azt tudom, a többi pedig olyan toldalék, amiket annak kell jobban ismernie, akinek jobban foglalkoznia kell a dologgal. Az pedig, nem ebben az életben leszek én. Hol itt a gond? Sehol.
Sajnáltam az ismeretlen srácot, hiszen senkinek nem kell így végeznie, de sajnos, ezen már nem lehet változtatni. Nem vigyázott, és megkapta érte a „büntetést”. Ennyi, semmi több. Szerencsére Keith-nek nincs már ilyen gondja, ahogyan hallom, észhez térítették, visszalökték arra az útra, ahova kell. Nem tudom, én hogyan éltem meg volna hasonlót. Lehet, hogy nem bírtam volna, lehet, hogy meg sem érintett volna, nem tudom. Attól függene, hogy akkor, ott, abban a pillanatban, hogy és miként élek, mi van bennem. Nem tudom ebből a távlatból sem elképzelni sem lepörgetni magam előtt a helyzetet, de nem is baj. Vele kell törődnöm, nem a rosszal.
- Ez igaz, nem lehet kikerülni. Na de ne firtassuk. Majd a nyugdíjas otthonban ráér. – söpörtem el a témát, mert, ahogy láttam, neki sem volt róla könnyű beszélni, és nekem se épp a kedvenc témám volt. Igazándiból a dolog riaszt engem, és gondolni nem akarok rá, nem is baj. Inkább törődtem azzal, hogy hogyan ítélt meg. Erre már elmosolyodtam, jó, ha más valóban nem lát annak, és nem azért, mert az egóm növelné. Csak.. jó. jól esik.
- Köszönöm. – nyögtem csak ki ennyit, mintha zavarban lennék, de nem voltam. Csak szimplán nem tudtam értelmesebbet kinyögni. Na jó, lehet, hogy abban voltam kicsit.. De csak éppen hogy. Inkább fordultam a víz felé, persze még mindig figyelve rá, és kezemet a vízbe mártva szórakoztam kicsit, pacsáltam, mint a gyerekek.
- Az nem kifejezés, a legjobb hobbi. – vigyorogtam a témára, majd, frissítésképp, az arcomat vizeztem be kissé, túrtam bele tincseimbe vizes kézzel, hátratűrve azokat. A hátam már megszáradt úgy-ahogy, nem is éreztem, hogy vizes lenne, vagy, hogy fázna. El is felejtettem, hogy mi történt azzal, annyira lefoglalt a társasága és a téma. Hű. Kiegyenesedtem végül, visszatekintve rá, bólintottam a dologra. Nincs ellenemre, hogy vele menjek, sőt.
- Simán. Amikor csak jó neked, mehetünk. Én ráérek, na nem mindig, mert edzés van, meg órák, de az időm nagy része szabad, szóval mehetünk a faluba is. Csak előbb intézzük el neked a szobát. – hoztam a kis vázlatot a dolgokat illetően, hiszen előbb a gólyalakból jusson ki, aztán azt meg is lehet ünnepelni a faluban. Na, egész jó terv, nem?
Hozzászólásai ebben a témában

müty müty
ex-prefektus | ex-hajtó | David védelmezettje | Rambo | Kérdezős
Keith Young
INAKTÍV


keiy.
offline
RPG hsz: 28
Összes hsz: 43
Írta: 2013. április 15. 20:12 | Link

Leo...



- Majd talán a húgom miatt egyszer megértem a nőket, de addig nem sok esélyt látok erre - jegyeztem meg egy széles mosoly kíséretében, miközben eszembe jutott a világosbarna hajó kislány, aki még csak most tanult meg beszélni. Persze ez erős túlzás, de nekem úgy tűnik. Nagyon gyorsan megnőtt, és valahogy örülök, hogy ő a kisebb és nem én. Nem szeretnék nagyobb testvért, valahogy elnyomva érezném magam, legalábbis azt hiszem. Szerencsére ez sosem jött ki a kapcsolataimban, volt már fiatalabb és idősebb emberkével is dolgom. Igazság szerint nem tudtam volna eldönteni melyik a jobb, mert mindegyik exemmel más volt. Máshogy jó.
- Ez mondjuk hátulütője New Yorknak, mert - és ez nem titok - a legtöbben biszexek. És valamiért a csajok nehezen értik meg, ha velük nem akar ágyba kerülni az ember. Ilyen szituációba sikerült többször belefutnom, bár csak egy volt nagyon kellemetlen - mondtam végül, majd megvontam a vállamat. Ez is elmúlt. Az éjszakázások és a hihetetlen bulik, egy-egy jó fej tervező konfekcióruhájában. Volt abban valami egyedi, ha az ember egy ilyen bulin egy különleges darabban jelent meg. Akkor különösen figyeltek rá a többiek. Kétszer tehettem ezt meg, vagyis inkább rajtam múlt, mint másokon, de ez részlet kérdés. Van még valahol, otthon a szekrényemben pár olyan cucc, amilyen biztos nincs senki másnak. De ezek a szekrényben is maradnak, mert a tervezőjük jelentett is valamit. Ki így, ki úgy. Ebbe nem igazán kell belemenni.
Visszatérve a gondolataimból újra Leora fókuszáltam, aki közben már a következő válaszomra reagált, én pedig csak bólintással nyugtáztam, hogy igaza van. Semmi értelme ezen rágódni. Neki főleg, nekem meg szintén. Nem fog megváltozni a múlt. Mi élünk, és én szeretek élni. Valóban élni, nem csak létezni.
Azt hiszem, sikerült némiképpen zavarba hoznom a modellkedős megjegyzésemmel, de mivel nem kezdett el idegesen ficeregni és magyarázkodni, nem kezdtem el én sem tovább fűzni a dolgokat. Az is megfordult a szőke hajas buksimban, hogy egyszerűen csak nem volt mit mondani. Tulajdonképpen ez jogos. Dicsértem és pont. Hova kéne ezt ragozni. A pózolós bemutatója éppen elég volt már, persze nem rossz értelemben.
Szórakozottan figyeltem, ahogy bevizezi az arcát, aztán a hajába túr. A sötét tincseken megállt néhány kósza vízcsepp. Pár pillanatig talán el is bambultam, nem tudtam biztosan, csak azt, hogy a hangja térített észhez. Kezdtem fáradni valószínűleg, de túl jól szórakoztam.
- Igen - bólintottam végül mosolyogva. - Még azt is ki kell találnom, hogyan hálálom meg a segítségedet - jegyeztem meg, miközben újra rágcsálni kezdtem az ajakpiercingemet belülről. Zavarban is voltam meg talán kicsit ideges is, bár nem tudtam volna megmondani miért is igazán, mert ebben nem volt semmi extra. Vagy mégis? Talán még szerettem is volna, ha van... Vagy nem? De mindegy is, a kérdés az, hogy: van?
- Egyébként milyen edzés? - kérdeztem végül elterelve a témát. Úgy éreztem, jelenleg ez az egyetlen kapaszkodóm, mielőtt kínossá válnának a dolgok.
Hozzászólásai ebben a témában

a történetedet sem eltörölni, sem megváltoztatni nem lehet.
az annyi, mintha a létezésedet szüntetnék meg.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék