30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Elkészült a discord szerver, elérhetőség ITT!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2013. március 8. 20:41 | Link

Javasbácsi

* A pici hercegnő úgy határozott, hogy ma neki az udvaron kell játszania. Az anyukája mostanában nem nagyon ér rá, hogy elvigye a játszótérre meg sajnos sokáig rossz idő is volt. Ma viszont szikrázó napsütés lengi be az egész területet, felhőnek meg télnek nyoma sincsen. Igazi játszós idő ez, így felpakolja az összes olyan játékát, amire szüksége lehet, s vidáman elindul az udvarra. Van nála színes kréta, pöttyös labda, egy szőke hajú baba meg egy játék unikornis. Vidáman szökdécselve halad le a számtalan mennyiségű lépcsőn, határozottan szeli a kanyarokat, és mindösszesen kétszer gurult el a labdája, úgyhogy kifejezetten ügyesnek mondható ma. Kitárja az iskola hatalmas bejárati ajtaját, rögtön a szökőkúthoz siet és lepakolja mellé a cókmókját. Most leginkább a rajzoláshoz van kedve, ezért előkapja a kabátzsebéből a színes krétákat, leguggol és átadja magát az alkotás élvezetének. Tudja, hogy a szép kabátjában nem szabad leülnie, meg azt is, hogy beteg lesz attól, ha a hideg kőre leteszi a popsiját. Először kékkel rajzol egy házikót, majd feketével jó nagy kunkort fest a kéményhez. Hideg van, fűtenie kell az ott lakó családnak, akik most kinn vannak a kertben. Ott áll egy nagy fa, meg sok virág. A gyerekek labdáznak, a felnőttek meg állnak és nézik őket. Nem messze tőlük egy sárkány figyeli a családot, de nem bántja őket, aranyos kis jószág.  Az égen egy narancssárga napocska mosolyog a kedves képen. Miután ezzel végzet megunta az alkotást úgy dönt, hogy inkább Sawával, a babájával, meg Lekkivel az unikornissal folytatja inkább a játékot.  Ráül a labdájára a szökőkút mellett, s annak peremén kezdi el mozgatni a figurákat. Sawa, a hercegnő éppen egy erdőben sétál, és énekelget.* - Imádom az eccavút, imádom az eccavút! * Dalolja a kislány a baba helyett, majd arra vágtat Lekki is, a patadobogást a szájával próbálja imitálni.* - Jaaj, itt egy egyszarvúúú! * Kiáltja lelkesen a kislány. Óvatosan a patás irányában mozgatja hercegnőjét, miközben a lovacska távolodni próbál a királylány elől.* - Nyihaha, nyihaha!* "Mondja" kétségbeesett hangon a pici lány.*
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. március 8. 21:32 | Link

Ririke

*A mai napot egyszerűen képtelen lettem volna a kastély falai között tölteni. Pedig az gyorsan kiderült számomra, hogy a régi épület még sok felfedezni valót tartogat, és egyáltalán nem olyan unalmas és eseménytelen itt az élet, mint hittem. Igaz, mindeddig nem sok fogalmam volt róla, hogyan is működik gyakorlatban egy ilyen varázslóiskola. De kiderült, hogy munkám az valószínűleg mindig akad majd.
Ennek ellenére egy percig sem haboztam már reggel elhagyni a gyengélkedőt. Nem aggódok, hogy pont a távollétemben érkezik egy súlyos sérült. Az alatt az idő alatt sem hulltak a diákok, amíg nem üres volt a gyógyítói pozíció. Elég szomorú lenne, ha most kezdenének hozzá. Így tehát, eldöntöttem, hogy a mai nap egy kicsit kikapcsolódok nem a munkával fogok foglalkozni. Ez nálam nem éppen mindennapi dolog, sőt, mondhatnám különlegesség, mivel az az idő, amit saját magamra, szórakozásra fordítottam mindig is nagyon kevés volt. A tanulásnak, a kutatásaimnak, a körülöttem zajló eseményeknek és a munkámnak élek. Mindezek által változok, folyton megújulok - legalábbis igyekszem -, a folytonos változás pedig üdítő hatással van rám, így közvetve mondhatjuk akár, hogy valójában mindig csak magammal foglalkozom. A semmittevés felesleges időpocséklás számomra. Ezért aztán kikapcsolódni is aktívan szeretek.
Az utam egyenesen a kastély parkba vezetett, s nekiindultam, hogy feltérképezzem a birtokot. Megnyugvással töltött el, ahogy a szabadban sétálok. A természet mindig is nagyon fontos volt nekem, gyorsabban kiismerem magam egy sűrű erdőben, mint mondjuk egy nagyvárosban. Egy elég nagy sétát tettem a birtokon. Először a kviddicspálya felé indultam. Ezt az utat sokat fogom még használni, hisz a munkaköri leírásom szerint az iskolai csapatok meccseit majd figyelemmel kell kísérnem, felkészülve arra az esetre, ha valaki megsérülne. A pályát elhagyva elindultam az erdő felé, körbejártam a vadőrlakot, bár a vadőrrel nem találkoztam. Ezek után tovább haladtam az erdő széle mentén, a ligetes lazaságban növő fákon túl a vízesést és a távolabbi hegyeket és megpillantottam. A vízeséshez érve elfogott a vágy, hogy felmásszak és megtaláljam a forrását, de a gyomrom hangos korgás elvette a kedvem. Ma még csak bögre kakaót ittam és egy fél kiflit ettem, ami nem mondható kiadós és kifejezetten tápláló reggelinek. Így nem csoda, hogy így kora délutánra már rendesen megéheztem.
Emberi szükségletem által vezérelve indultam vissza a kastélyhoz, azonban nem a főbejárat felől közelítettem meg az épületet, hanem a belső udvar felől. Már távolról láttam a szökőkutat és az oszlopokat és közelebb érve észrevettem a kút mellett kuporgó kislányt is. Nem jellemző, hogy engem bármi megakasztana, vagy eltántorítana a célomtól, most konkrétan attól, hogy táplálékot találjak, de mégis megtorpantam szőke apróságot figyelve. Úgy tűnik a kislány nagyon belemerül a játékba, nem akarom megzavarni...
Nem nagyon vagyok hozzászokva a az ilyen korú kisgyerekekhez. Nem is tudom, mikor láttam gyereket utoljára. Nagyon régen, az biztos. Nem is igazán tudom, hogy csak kell bánni a kicsikkel. Többek között ezért is kerestem olyan iskolát, ahol 14 éves kortól oktatnak, ezzel a korosztállyal már reményeim szerint könnyebb közös nevezőre jutni, mint mondjuk a tizenegy évesekkel. Most viszont nem tudom, az a lányka hogy került ide, hiszen diák még biztos nem lehet. De értek a kicsikhez, vagy nem, azért halványan mosolyogva hallgatom a játékát, amíg csak észre nem vesz. Ami valószínűleg egyidejűleg következik be a hasam újabb morajával. *
Utoljára módosította:Chaske Tsosie, 2013. március 10. 16:19
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2013. március 9. 14:26 | Link

Ijesztős bácsi

* A hercegnő tovább kergeti az unikornist, aki még nem fárad, ellentétben a királylánnyal, aki a magas sarkújában nem bírja követni a patás iramát. Így a szőkeség ledobja az aranyszínű topánkáit és úgy ered a varázslény nyomába.* - Várj meg eccavúúú, van nálam répa! * Próbál könyörögni Sawa kényes hangján a pici lány. A királylány igazándiból már nagyon dühös, mert az apukája, a bölcs király megígérte, hogy kaphat unikornist, de eddig egyet sem tudott neki szerezni. Milyen dolog már az, ha a király szava sem ér semmit?! Ezek a buta unikornisok azt hiszik, hogy nekik bármit szabad? Sawa olyan gyorsan szalad, hogy megérinti az egyszarvú farkszőrzetét, mire az rúg egy hatalmasat, s az elkényeztetett hercegnő sápítozva elrepül. A szegény állat nem így tervezte a kalandot, de legalább szabadon elmenekülhet, úgyis dörög az ég. Hogy mit csinál? De hát nincs felhő, süt a napocska, mi ez a hang? A törpilla felpillant az ég felé, ahol szikrázó napsütéssel találja magát szemben, azonnal el is takarja a kék szemecskéit, mert bántja az erős fény. Miután kitisztult a világ körbenéz, hogy meglelje a furcsa hang forrását. Szinte azonnal megpillant egy magas, ijesztő férfit, aki épp őt nézi. Gyorsan leesik neki, hogy ez vagy a bácsi gyomrából jött, vagy valami fenevad, és morgott rá. Ijedtében felnyüszít, Sawa kisasszony és Lekki pedig a szökőkútban landolnak. Menekülvén a férfi elől ösztönösen hátratolat, ami egy gumilabdán nem éppen biztonságos dolog, azonnal leesik popsival a földre, sőt a könyökét is beüti a szökőkút peremébe. Éles fájdalom nyilall a kicsi könyökébe, majd pár pillanatra lezsibbad az egész alkarja. Kétségbeesetten nézi a kacsóját, majd miután visszatér bele az érzés ismét a rémisztő alakra pillant. Szerencse, hogy már szobatiszta, vagy 4 éve még bajba lett volna a tisztaruhával.  Ki lehet ez a bácsi? Nem is látott még ilyen színű embert, a lengyelek meg a magyarok teljesen máshogy néznek ki. Talán ő a vasorrú bába, aki miatt nem akarják engedni, hogy annyi édességet egyen? Vagy a fognyűvő manó? Annak túl nagy, inkább a Jancsi és Juliskából a boszorkány lesz. De azt már megölték, vagy nem? Ki tudja, hány testvére volt annak a gonosz néninek. Ajkai remegni kezdenek, látszik, hogy ebből hamarosan bőgés lesz. Tétován a rajzára pillant, amin egy barátságos sárkány mosolyog a családra. Azt mesélték, hogy ha megijedsz, vagy mérges vagy, akkor jön elő a varázserőd. Az első kipottyanó könnycsepp kíséretében drukkolni kezd a rajznak, hogy keljen életre, majd pedig az ő védelmére. Végtelenségnek tűnő másodpercekig nem történik semmi, a picur keserves sírásban tör ki, s először megszólítja a férfit. * - Ne egyél meg! *Az anyukája tanár, azt ígérték, hogy senki nem fogja bántani.*
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. március 10. 17:28 | Link

Ririke

*Már épp azon vagyok, hogy talán ideje lesz indulnom, még mielőtt egy valaki nagyon csúnyán félreértelmezné a helyzetet. Mert valljuk be, társadalmilag nem kifejezetten elfogadott, ha egy idősebb férfi, (aki nem hozzátartozó, de még csak nem is ismerős), távolabbról figyel egy békésen játszadozó hat éves kislányt. De mielőtt ténylegesen beoldalognék a kastélyba a gyomrom hangos korgással jelzi a jelenlétem. A kislány persze azonnal felém pillant, és meg is ijed tőlem rendesen. Nos igen, általában így kezdődnek a bajok köztem meg a gyerekek között, nem vagyok túl szimpatikus számukra. A szöszke lány ösztönei is azért kiáltoznak, hogy minél távolabb kerüljön tőlem, de csak annyi lesz az eredmény, hogy lepottyan a labdáról, és beveri a könyökét a kút kávájába. Ezt látva azonnal teszek felé pár lépést, hogy ha hagyja, mindössze egy érintéssel elmulasszam a fájdalmát. De aztán megtorpanok, mert nem akarom megijeszteni még jobban, és egyébként is úgy tűnik, sikerül magán erőt vennie, és ahogy a fájdalom tompulni kezd, újra felém fordul. Ijedtséget és talán némi kíváncsiságokat látok az íriszeiben, de nem tudom, mit mondhatnék neki. Talán egyszerűen csak kereket kéne oldanom, de a következő pillanatban a lányka itatni kezdi az egereket, így pedig már képtelen vagyok szó nélkül itt hagyni. Valahogy szeretném megvigasztalni, elmagyarázni neki, hogy nem fogom megenni, és egyáltalán nem kell tőlem félnie. * ~ Kellett nekem erre jönni!~ * Bosszankodok egy kicsit, de nem tudom becsapni saját magam. Nem csak arról van szó, hogy nem volna dolog szép dolog szó nélkül itt hagyni a síró lányt, igazából fáj, hogy így megrémítettem. Azáltal, hogy őt megvigasztalom, magamat is meg akarom nyugtatni. Soha nem volt célom gyereket megfélemlíteni. Hozzászoktam, hogy az emberek a külső alapján ítélkeznek, meg egyébként sincs szükségem arra, hogy mindenki szimpatizáljon velem. Így nem szokott érdekelni, ki mit gondol rólam, ezt az utat választani sokkal energiatakarékosabb és egyszerűbb, mint mindenkinek megpróbálni bebizonyítani, hogy soha nem ártanék senkinek. De mások bizalmatlansága, vagy ellenszenve nem ugyanaz, mint egy kislány őszinte félelme. A kicsik még szinte fekete-fehérben látják a világot. A szőkeség valószínűleg tényleg rossz embernek tart egyetlen pillantás után.
A kúthoz lépek, leguggolok a lány mellé és kihalászom a lány játékait a vízből. Közben folyamatosan a lányt figyelem, igyekszem a tekintetemmel sugározni felé, hogy nem kell félnie, nem akarok semmit rosszat. Ha netalántán elszaladna, már esélyem sem lenne megnyugtatni. Az unikornist felállítom a kút peremére, a babát pedig mellé ültetem. Ha a saját dolgaimról lenne szó hagynám, hogy maguktól száradjanak, de a kislány miatt most mégis a pálcám után kutatok a zsebeimben. Némi csalódottsággal veszem tudomásul a tényt, hogy nincs nálam az ősöreg fadarab, aminek használata nálam ünnepnapnak számít. Így végül nem tudom megszárítani a figurákat, helyette azonban találok az egyik zsebemben egy levélmintákkal díszített, kissé gyűrött, ruha zsebkendőt, amit a kislány felé nyújtok. Barátságos, melegséggel és a helyzet miatt árnyalatnyi szomorúsággal pillantok a lányra. Remélem, elfogadja az ajándékom, és abbahagyja a pityergést. *
Utoljára módosította:Chaske Tsosie, 2013. március 12. 21:47
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2013. március 12. 18:02 | Link

Bácsi

* Kétségbeesetten szipogva fordul vissza ismét a sárkányát ábrázoló rajzához. Még nem vesztette el teljesen abban a hitét, hogy ő most érik boszorkánnyá, és menőzhet mindenkinek, hogy ő bizony nem született annak a kuglinak, vagy minek. Igaz, most elsődlegesen nem a dicsekvés a célja, hanem az, hogy ne váljon a rémisztő zsákos ember zsákmányává. Igen, zsákos ember, közben sikerült beazonosítania a rémet, akinek nyilvánvalóan sikerült elhagynia a puttonyát. Gyerünk Süsü, kellj életre! Reményvesztetten kinyújtja a föld felé a kezét, hátha akkor áradni fog belőle a mágia, és végre meghallgatásra talál a könyörgése. Mivel semmi nem működik, ezért kénytelen szembenézni a mumusával, valamit cselekednie kell.  A férfi óvatos léptekkel közelít felé, mintha nem akarná még jobban megrémíteni. Vagy így cserkészi be az ebédjét, a nagyszülei cicái is sokszor settenkednek. Most mer először az arcára nézni, be kell látnia, hogy ijesztőbb, mint Szebi bácsi. Való igaz, hogy nincs botja, amivel üthetne, de szemmel láthatóan tökéletesen működik a lába, nem tudna elfutni előle. Mire feleszmél, a férfi már ott guggol mellette, s megmenti Sawát meg Lekkit attól, hogy vízbe fulladjanak. Lehet, hogy inkább őket akarja megenni helyette, amiért így elsírta magát? Még nem tudja eldönteni, hogy pontosan milyen szándékok vezetik a férfit, érdeklődve figyeli annak minden mozdulatát. Talán a gyanakodva jobb szó lenne, a szemeit le sem veszi a rém kezeiről, aki mintha keresne valamit. A pici lány nyel egy nagyot, egy kicsit már kevésbé sír, a mancsával megtörli az arcát és riadtan bámulja a vele szemben ülőt, aki egy kendőt nyújt felé. Az ajkába harapva szipog egy nagyot, miközben tétován átveszi a mintás anyagot. A férfi szeméből mintha nem azt olvasná ki, hogy finomnak találja szendvicsben, sokkal inkább bűnbánónak látja. Zavarodottságában el is felejti megköszönni, amit kapott, inkább csak újra felül a labdájára, s az ölébe teszi a kendőcskét. Félszegen a játékai után nyúl, alaposan megtörli őket, főleg a szőrös-hajas részeket, azok nagyon átáztak. A hercegnő ruháját majd le kell venni, azzal most nem sokat tud kezdeni. Egy utolsó nagyot szipog, kezdi felfogni, hogy sikeresen megúszta azt, hogy ő legyen a férfi mai ebédje. Visszanyújtja a kendőjét, halkan mintha egy köszönömöt mormolna. Már nem fél annyira, de még mindig furcsa neki ez az ember. Miért nem szól hozzá, talán nem tud beszélni?  Óvatosan előre-hátra kezd hintázni a labdáján, valószínűleg a feszültséget vezeti így le.  Zavarodottan tekergeti az ujjacskáit, amikor is bevillan neki, hogy beverte a könyökét. Már szinte nem is fáj, de azét inkább feltűri a kabátja ujját, hogy megnézze mi a helyzet. Csak egy kicsit pirosabb lett, a ruhák felfogták az ütést. Hozzá van szokva az ilyen sérülésekhez, ha nem hozzák rá a frászt, akkor is mindig beüti magát, ebben teljesen olyan, mint a nővére. Visszaöltözik, majd ismét a férfire terelődik a figyelme. Ismét megszólal, ezúttal is motyogva.* - Ki vagy? *Nem szokta így letegezni a felnőtteket, de lányos zavarában nem ügyel az illemre.*
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. március 13. 20:12 | Link

Ririke

*A tétova másodperceimben követem a kislány pillantását, kíváncsi vagyok vajon mit szuggerál olyan nagyon. De a földön nincs semmi, amitől segítséget várhatna, csak egy színes rajz. Ez teljesen hétköznapi kis műalkotás lenne, ha a család feje felett nem lebegne egy hatalmas jószág, amit jobb háján sárkányként sikerül beazonosítanom. Nem mintha a kislány krétavonásai lennének nehezen felismerhetőek, csak éppen nem sok gyerekrajzot láttam még életemben, de abban biztos vagyok, hogy a hagyományos formulán nem szerepelnek sárkányok. Vagy ha igen, akkor egész biztosan nem ilyen békés élethelyzetben. Így kicsit furcsállom a dolgot. De mint említettem, nem vagyok jártas a témában, így nem aggódok a kislány lelki fejlődéséért egy rajz alapján, csak egy képzeletbeli vállrándítással intézem el a dolgot.
Végül úgy tűnik, a békítő gesztusom eléri a célját, a lányka sírása veszít az intenzitásából, majd a maradék könnycseppeket is letörölgeti az arcáról. A felé nyújtott béke-kendőt is elveszi, én pedig türelmesen figyelem, ahogy megtörölgeti vele a játékait. Ekkor már teljesen megnyugodok, hiszen ha eddig nem tette, ezután som fog ijedten elszaladni, hogy aztán majd szembe kelljen néznem egy dühödt anyukával. Na meg jó érzés tudni, hogy talán mégsem vagyok olyan reménytelen eset a gyerekekkel kapcsolatban. De azért nem bízom el magam továbbra sem.
Egy barátságosnak szánt mosoly kíséretében veszem vissza a kendőt, és anélkül, hogy csak egy pillantást is vetnék rá, a zsebembe dugom. Ennyivel akár le is rendezhetném a dolgot, de a lányka kissé feszültnek tűnő ide-oda dülöngése miatt mégsem hagyom itt őt. Van egy olyan furcsa érzésem, hogy talán vár még tőlem valamit, hogy mondanom kellene valamit. De itt a gond, hogy erre vajmi kevés módom van, egyébként sem tudom, hogy kell beszélni a kicsikkel, és még nyelvi akadályaim is vannak. Aztán a kislány a kabátja ujjával kezd babrálni. Hirtelen csak akkor ugrik be, hogy meg is üthette magát, amikor leesett a labdáról. Csak éppen azt hittem, a sírás csupán a jelenlétemnek köszönhető, és egyébként is hozzászoktam, hogy az ilyen kis apróságok nem is mennek sérülés számba. De most mégicsak egy kislányról van szó, ő ezt biztos másképp értékeli. Így hát feltámad bennem a segítő szándék, bár a kis bőrpír és az enyhe fájdalom eltűnése csak percek kérdése. Talán a kicsik az időt is másképp érzékelik. Lassan, kerülve a hirtelen mozdulatokat, nehogy ráijesszek a lányra, a karjához nyúlok, és gyengéden, de határozottan megakadályozom, hogy lehúzza a kabátja ujját - már ha hagyja, és nem kezd menekülni, amire még mindig fel vagyok készülve. A vékonyka karon elég csak végigsimítanom, eltűnik a pirosság, meg az esetleges tompa fájdalom. *
- Chaske * válaszolok közben a kislány kérdésére. Bár egyébként allergiás vagyok a nekem kijáró, tiszteletteljes megszólításra, a kislánytól nem veszem rossz néven a tegeződést. Legalább valami olyat kérdezett, amire tudok neki válaszolni. Már ha megelégszik a nevemmel, azt ugyanis, hogy milyen minőségben is vagyok itt, már nehezebb lenne elmagyaráznom. *
Hozzászólásai ebben a témában

Zelei Viktória
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 90
Összes hsz: 2129
Írta: 2013. március 16. 12:05 | Link

Azta Shocked bácsi

* Látta, ahogy a férfi nézi a sárkányát. Egy pillanatra azt hitte, hogy valami ellenmágiát küld az ő éppen kialakulni készülő erejére. Így utólag nem tűnik úgy, hogy ilyen szándékkal nézte a rajzocskáját. Mégis igaza volt az anyukájának, aki azt mondta neki, hogy a kastélyban senki nem bánthatja, csak még nem mehet mindenhová, mert azért vannak nem kislányoknak való részei is az iskolának. Nem tudja elképzelni, hogy mi lehet itt, amiért nem mehet oda, biztosan ott élnek a szellemek, vagy Szebi bácsi ott tartja a szörnyeit, azért nem járhat arra. Vajon ez az ember is onnan szökött ki, és a friss levegő megváltoztatta? Ezzel most nem is kell törődnie, mert nem úgy tűnik, mintha meg szeretnék enni, még ha egy kicsit mindig tart a férfitól, noha az az előbb kedvesen rámosolygott.  Miután végez a játékai megtisztításával az újdonsült ismerőse irányában lévő pár babacipő után nyúl, amit Sawa kisasszony még akkor dobott le, amikor Lekkit üldözte. Komótosan visszaadja az apró lábakra a topánokat, majd lerakja maga mellé a játékszereit a földre, és ismét a férfire figyel. Amikor megpróbálja lehúzni a kabátja ujját, a férfi megakadályozza ebben. A határozott mozdulattól hirtelen felszisszen, még mindig nem bízik benne teljesen.  Nem érti, hogy mit szeretne az indián, de hamarosan kiderül, mivel a könyökéről nyomtalanul eltűnik az ütés okozta pirosság, és már a fájdalomnak sincs nyoma. Miután végezett a csodával a törpilla tátott szájjal bámulta a pár másodperce még sajgó testrészét.* - Ezt hogy csináltad? Ú, ezt a bibit is megjavítod? *Kérdi teljesen fellelkesülve. A maradék bizalmatlanság is tovatűnt a tekintetéből. Felhúzza a nadrágját, s a térdére mutat, amin egy körülbelül 4 centis szabálytalan alakú viszonylag friss seb van. Néhol bevarasodott, néhol pedig határozottan látható a türelmetlen ujjacskák ott jártának nyoma. Néhány nappal ezelőtt rollerezett az egyik folyosón és az egyik kanyarból váratlanul előtűnt egy diák. A kislány el akarta kerülni az ütközést, ám azzal a mozdulattal egy nagyot huppant a földre, ami elég csúnyán felsértette a csontos térdecskét. Ezután reagált a férfi szűkszavú válaszára.* - Aranyos neved van, engem Ririnek hívnak! * Feleli csicseregve, bár nem érti, hogy miért nincs kedve beszélgetni vele Chaske-nek. Általában mindig úgy van, hogy ő beszél, a többi embernek meg hallgatnia kell, de ilyen néma emberrel még nem találkozott.* - Bemegyünk a nagyterembe? *Szólal meg újra csacsogva, miközben felpattant a labdájáról. Nekiállt összeszedni a cókmókját, először a krétáit vágta zsebre, majd pedig az unikornis, a baba s végül a labda került a kezébe, illetve a hóna alá. Hirtelen nagy levegőt vesz, s leteszi az imént felemelt dolgokat a földre.* - Jaaj, majdnem elfelejtettem! Evés előtt kézmosás! * Magyarázza fontoskodó hangon a férfinek, miközben szélesen rávigyorog. Jobb híján a szökőkút hidegvizét használja a tisztálkodásra, lerázza a mancsait, vidáman felkapja a játékait. Kíváncsian néz a férfire, hogy indulhatnak-e? Ő biztosan valami finom sütit fog enni.*
Hozzászólásai ebben a témában

Chaske Tsosie
INAKTÍV


Uff bácsi.
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 334
Írta: 2013. március 29. 17:29 | Link

Ririke - Zárás

*A nagy áttörést az hozza meg, hogy ellátom a beütött kis kezét. Ezt lényegében sikerként könyvelhetem el, hiszen az volt a célom, hogy a kis szöszi ne féljen tőlem, de a hirtelen jött nagy lelkesedés teljesen váratlanul ér. Erre azért már nem vágytam, nem is igen tudok vele mit kezdeni. Csak remélem, hogy nem is kell.
A kérdéseit megint csak szó nélkül hagyom. Az különben is egy elég érdekes, és bonyolult téma, hogy hogyan tudok gyógyítani a puszta kezemmel, ebbe még akkor sem mennék bele, ha a beszélgetőpartnerem nem egy hat éves kislány lenne, és tudna angolul. A másik kérdésre pedig egyszerűen felesleges is szót pazarolni. Őszintén szólva nem horzsolásokra szerződtem, kissé lealacsonyítónak is érzem, hogy ilyesmikkel kelljen foglalkoznom. De mégsem tehetem meg, hogy elutasítsam a lányka kérését. Így hát kissé kelletlenül, nem törődve azzal, hogy ennek jeleit a kislány felismeri-e, nekilátok a seb begyógyításának. Nagyrészt már bevarasodott, teljesen tisztának is tűnik, a széleinél viszont látszik, hogy a lány már itt-ott elkezdte lekapargatni a vart. Először is ezt a műveletet hajtom végre én is, közben az érintésemmel biztosítva, hogy a kicsi ne érezzen fájdalmat közben, a varasodással ugyanis a test már elkezdte az alatta lévő új hám kialakítását, én pedig most ebbe a folyamatba készülök beleavatkozni. Ehhez pedig meg kell szabadulnom a vartól, hiszen jelenleg az védi meg a külvilágtól, illetve tőlem sérült bőrt. Ezután körkörös mozdulatokkal simogatom a sebet kívülről haladva befelé, míg az végül teljesen el nem tűnik.
Felpillantok a kislányra, mint kiderül Ririre, aki remélhetőleg elégedett az eredménnyel. Újabb gyógyításra váró karcolások nem kerülnek elő, aminek valahol igazán örülök. A nagyteremre csak bólintok egyet, majd a gyomrom újabb kordulása is nyomatékot ad a szavaimnak. Felállok, megvárom míg Riri is összeszedi magát. Ezalatt picit elgondolkodom, mert összességében nem olyan rossz ám a kislány társasága. De ennyivel le is zárom a dolgot, elvégre néhány percet töltöttem csak vele, hosszú távon nem bírnám. Riri még kezet is most, de akármilyen jó példával is jár elöl, én most mégsem mártom a kezem a kútba.  Végül együtt sétálunk be a nagyterembe, a felállás a továbbiakban is megmarad; ő csicsereg én hallgatok. *
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék