36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 2. 00:38 | Link

Drága Nico  Pirul
ruha

Ez az utolsó rendezvényem itt, és ha már éppen egy szilveszterrel sikerül zárnom megnyújtott Bagolyköves pályafutásom, akkor azt azért nem teszem józanul. Nem, nem kell azt gondolni, hogy végigittam az elmúlt négy órát, de azért jó hangulatban vagyok. Nem fázom annyira, mint talán kellene, de biztos vagyok benne, hogy holnapra egy kicsit meg fogok azért hűlni. Ez az élet rendje, nem? Valamit valamiért.
Lényeg a lényegben, hogy itt vagyok, felügyelek, és azért jól szórakozom. Felöltöztem pirosba, nem is volt kérdés, hogy ezt választom, és nem azért, mert élő tilalomfa kívánok lenni, de mégiscsak Eridonos vagyok, a szívemben örökké az is maradok.
Nézem az elhaladókat, sokan behúzódtak már az éjfél közeledtével a fedett részre, de a kemény mag, vagyis vagy tizenhat diák meg én, aki úgy üldögélek a kút szélén, lábam lógatva, mint akit ide parancsolt az anyja, még kint vagyunk, és én is azon gondolkozom, amin ők, hogy vajon lesz-e tűzijáték. Nagyon szeretném, ha lenne, mert titokban nagy fanatikus vagyok. Bizony, tele vagyok ilyen mocskos kis titkokkal, mint, hogy imádom a pirosat, a tűzijátékot és nem bírom a pezsgőt. Csak pezsgőztem, és úgy egy üveggel lehet bennem... na jó, maximum másféllel, de idült mosollyal az arcomon nézelődök, rendben vagyok, de tényleg. Egy pontig.
A ponton túl viszont, összeomlok, lefagyok, és felpörgetem magam. Igen, ezt egyetlen szemvillanás alatt, ugyanis Mr. "mindigszexi" Bianchi közeledik. Mint a Bridget Jonesba Mark Darcy. Ah baromira dögös. Ennek annyira nem örülök, mert ha tudom, hogy itt lesz, akkor nem iszok, de ha meg nem iszok, akkor elsunyulom az ittlétem, és nem mondom meg neki, hogy mennyire dögös. Nem, nem azt, hogy dögös, hanem, hogy mennyire örülök, hogy látom. Mert örülök. De attól még mondjuk nem kellene ennyire szépnek lennie, hát lecsapják itt a kezemről. Na nem mintha lenne még honnan lecsapni. Ah, miért vagy ennyire szép, Nico? Lehet csak némán kéne itt ülöm, kezemben a kis üvegemmel, és hátha nem szúr ki egy nagyon piros pacát. Tovább megyek, egy nagyon piros pacát, aki alkoholtól vigyorgó arccal integet neki. Csak gratulálni tudok Fisher, a kommandónál lenne a helyed... "lopakodsz".
- Búcsúztatja az évet, drága kolléga?
Érdeklődök olyan kedvesen, mintha minden rendben lenne. Mondjuk lehet még mindig egy buta, szőke tyúknak tart, de lesandítva meg kell állapítanom, hogy ha az is vagyok, legalább a dekoltázsom nagyon rendben van. Fontos ugyebár, hogy adjunk magunkra, amikor ilyen szép emberek közelében vagyunk. Sírba teszel, komolyan mondom, Maci!
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2020. január 2. 16:50
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV


Faljáró
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
Írta: 2020. január 5. 00:10 | Link

Emily
kissé ittasan | lazán

Nem világos, mit is keres a szilveszteri bulin. A válasz tulajdonképpen az, hogy Francesca lelépett bulizni, ő meg elég lúzer dolognak tartotta, hogy otthon ülve sirassa az elmúló évet. Húga azt tanácsolta, nézzen be ide, elvégre az Eridon ház egyik fejeként nem ciki tiszteletét tennie és, ha mégis annak érzi, hát mondja azt, hogy felügyel. Ez az aprócska kis hazugság olyannyira megtetszett neki, hogy hanyagba vágva magát végül felbaktatott a Fénylő Lelkek Udvarába, hogy valóban emberek között töltse ezen évének utolsó napját. Kollégáival egészen jól mulatott, illetve a pirosak is örömmel keresték társaságát, főleg most, hogy sokkal szabadabb volt az időtöltés. Már csak fél óra lehetett vissza éjfélig, mikor nagyjából egészéből magára maradt, ez pedig azt jelentette, hogy sétál egy keveset. Nem sokat, épp csak annyit, hogy felmérje a terepet, ellenőrizze a nebulókat és aztán legnagyobb meglepetésére felfigyeljen egy felé integető, már nem annyira szomjas Emily-re. Mivel ő maga nem igen fogyasztott még alkoholt, így az első mozdulattal kikapja a mellette elhaladó mestertanonc kezéből az üveg pezsgőjét, mondván ne igyon többet, majd ő maga meghúzza. Erre ugyanis nem árt rátölteni.
- Nem nagyon van választásom. Ha már mindenképp menni akar, legalább elbúcsúzom tőle - megvonja vállát, majd ismét jó nagyot kortyol a pezsgőből. Az a helyzet, hogy nem bírja a pezsgőt. Sőt, az alkoholt sem, ami igen nagy probléma, már amennyiben öt perc leforgása alatt kívánja elfogyasztani az említett italmennyiséget. Eddig nagyjából másfél deci csúszott le, csak mondom. Talán ennek is köszönhető, hogy ezúttal sokkal bátrabban néz a lányra. Illetve nem is rá, hanem végig rajta. Ez a vörös igazán vadító, ugyanebben a színkombinációban el tudná nézni lengébben. Lassan hámozná le róla a blézert, hogy hozzáférjen meztelen vállához és hosszú nyakához, borostáját dörgölné a puha bőrhöz, ezzel vörös nyomot hagyva az érintett területen. És aztán... Várjunk, ez most nem az a pillanat, ahol perverz vágyairól kellene fantáziálnia.
- Látom te is vidám vagy. Azért csak óvatosan. Azt mondják, amit az év első napján teszel, azt teszed majd az összes többin is - pimasz mosoly ível ajkaira, ahogy szemében valami megfoghatatlan dolog csillan. Hogy mire gondol? Talán, ha együtt maradnak, együtt töltik a jövő évet. Nem mintha ezt akarná, mert haragszik, csak közben megint felé fújja a szél ezt a kellemes virágillatot, ráadásul a tökéletes csípő is jól láthatóan kirajzolódni látszik a nadrág ívében. Baj lesz.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 5. 00:38 | Link

Nico

- Pfff.
Forgatom meg a szemeimet, hogy aztán nevetve megrázzam a fejem. Komolyan Merlin, hát nem unod még? Így is sebezhető vagyok, hát még ha ittam is, akkor mi lesz belőlem? Mennyire jó, hogy nem gondolatolvasó! Ne is legyen soha az, mert messziről elkerülne akkor. Nézzük csak a jelenetet: Itt lóbálom a lábam a szökőkút szélén ülve, mint aki csak úgy van, közben meg fejben épp azon elmélkedem, hogy legszívesebben mellkasát csókolva haladnék lefelé, hogy aztán... Ó igen, ez az a pont, amikor kiszáradt ajkaimat megnyalva pillantok el másmerre, de csak egy kicsit, hogy aztán visszanézzek rá. Nézni szabad, nem?
- Jól kell megválogatni az elsejei programunkat.
Mondjuk jó lenne, ha nem egy kiadós másnappal kezdődne, de ahogy a férfit elnézem, neki valahogy egy átaludt nap van tervben. Nem is baj talán, mert ez azt jelenti, hogy nem ér rá nővel lenni, és ha igaz, akkor nem lesz nővel egész évben. Mármint másikkal. És ha? Végül is, létezik olyan, hogy egy pár, akik a szakítás mellett döntenek, egyszer még...
- Van még nekem is pezsgőm, neked adom. A fele még megvan.
Ó igen, ilyen a női ármány drága hölgyeim és uraim. A nő, ha úgy gondolja, hogy esetleg, talán, akkor bizony nem olyan rossz az, ha a másik fél kissé tompa. Szép. Még hogy ártatlan a lelke, valljuk be, még az öltözete is ordít, hogy Niconak és nem 2020-nak szól. Borzalmas nő, borzalmas.
- Ülj mellém, Nico. Innen olyan szép lesz a tűzijáték.
Mármint remélem, hogy lesz, mert azt nagyon szeretem, de inkább azt szeretném, hogy mellettem legyen éjfélkor, mert abban azért van valami reménnyel teli. Nem tudom, hogy megtenné-e, hiszen haragszik rám, én meg jobban bűnhődöm, mint azok, akik rendszeresen csalják a párjukat, és elintézik egy opikával. Nico olasz. Nem, ez nem vigasztal még mindig. Szóval kérlelem őt, szépen, kedvesen, és bájosan, mert szeretném, ha nem hagyna magamra az év utolsó perceiben. Vagy inkább soha. Elvégre barátok vagyunk. Vagy legalábbis ezzel áltatom magam. Ő egy ilyen speciális barát, aki haragszik rám, akit kívánok, akibe szerelmes vagyok. Úgy igazán. Leírhatatlanul. Szóval, ő ilyen különleges. Valaki, akinek még a pezsgőmet is odaadnám. Amúgy se bírom a pezsgőt, és amúgy se kellene többet innom, mert meggondolatlan leszek.
- Tettél fogadalmat?
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV


Faljáró
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
Írta: 2020. január 5. 01:30 | Link

Emily
kissé ittasan

Ahogy megnyalja ajkát, a férfi fantáziája ismételten beindul. Ő is végignyalna rajtuk, betapasztaná őket, s addig csókolná, míg már vére serkenne. Tehát nagyon sokáig. Ujjai elvesznének a barna fürtökben, míg karja a csodás csípőre fonódna, el nem engedve Emily-t.
- Ez így van. Még nem tudom, mit csinálok majd - véletlenül sem cirógatja majd a nő hasát, miközben ajkai birtokba veszik a csábító melleket. Azokat a melleket, amik a fekete felső alól sokat sejtetően villannak elő, ám még épp ízlésesen. Mert nem, természetesen ez sem kerülte el Nico figyelmét, aki, mint említettem, alaposan végigmérte a csinos alakot. Az alkohol lassan kezd hatni, ám magabiztosan, így mikor újabbat kortyol a pezsgőből, már kezdi érezni azt. Sohasem bírta jól, egy-két feles totál rottyra képes tenni, ami férfi létére kissé ciki. De mi gond sincs, pont ezért nem iszik és pont ezért nem kéne innia most sem: ha a pia elveszi az eszét, ki tudja, mit fog tenni.
- Le akarsz itatni? - játékosan csillannak meg íriszei, ahogy szemöldökeit felvonja. Mondjuk nem lenne nehéz, de jelenleg is nem kevés ital pihen kezei között, amit el is szándékozik fogyasztani. Ha azt a fél üveget még magába dönti, minden bizonnyal a józanságán kívül önmagát is elveszíti. - Sohasem venném el tőled a lehetőséget - mosolya pimasz, ahogy elképzeli a nőt még inkább becsípve. Az szép lesz, ha lealjasodnak a diákság szeme láttára és itt fognak dülöngélni részegen, szégyent hozva magukra és a tanári karra. Igazán idilli kép.
- Ám legyen - ahogy megmozdul és leül, érzi, hogy megszédül. Ajjaj, az alkohol elkezd hatni. Ennek örömére ismét szervezetébe juttat egy merészebb kortyot, miközben combja a nő combjához simul. Elvégre leült mellé, ahogy kérte, arról nem tehet, hogy nem határozta meg a fenntartandó távolságot. Így sikerült, nagy ügy. Terpeszben helyezkedik el, könyökeivel térdein támaszkodik, ugyanolyan lelkesedéssel szorongatva megkezdett pezsgőjét. Még nem tudja, hogy mennyire veszélyes játék is ez, miközben a percek lassan peregnek felettük. Lassan eljön majd az éjfél, a várva várt tűzijáték, ők meg úgy néznek ki, mint két dinnye a fűben. Csak a színük nem stimmel.
- Még nem. Nem is biztos, hogy fogok, eddig nem jöttek be - elhúzza száját és megrázza fejét. A többé nem megy vakrandira, a kerüli a balhét és egyéb fogadalmak nem neki valóak. Ha megkérdeznék tőle, mit szokott csinálni, minden bizonnyal azt felelné, hogy rendszerint bajt. És tényleg! - No és te?
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 5. 02:05 | Link

Nico

- Nekem lennének ötleteim, de szerintem ahhoz még innod kellene.
Jegyzem meg széles mosollyal, és azért remélem, hogy egy iciri-picirit zavarba hozom, mielőtt folytatom az ajánlatomat.
- Csak egy kartondobozt kell szereznünk, és az ösvénytől olyan ötven méterre már olyan meredek a talaj, hogy azzal lecsúszva, egészen a falu határáig jutunk.
És, hogy én ezt honnan tudom? Ó igen, rendszeresen közlekedtem le így a faluba. Amikor még gyerek voltam, és élveztem, szóval csak egy kis alkohol kell, egy tettes társ, meg egy kartondoboz. Sokkal jobb, mint éjjel egymást támogatva lebotorkálni, vagy négykézláb felkúszni az Eridonba. És nevethetnénk is. Szerintem tök jó ajánlat, cimbis program. Persze, nyilván nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy lennének ötleteim, de hát nem árulhatjuk el minden titkunkat azonnal. A nők rejtélyesek.
- Bánnád?
Kérdezek vissza pimaszul, de mivel nem veszi el az üvegemet visszahúzom, és bár nem kellene, de azért egy pár korttyal megjutalmazom magam. Csak szépen, nőiesen, mintha csak ízlelgetném. Ha az igazgató ezt megtudja, akkor aztán fuccs az állásomnak. Nem mintha lenne. De ha így haladok, nem is lesz esélyem sem. Se pasi, se állás, és megint csak egy ezüstöt bírtam összekaparni. Jól indítom az évet.
- Hát szia.
A mosolyom már megint szélesedik, mert nem csak, hogy leült mellém, de gyakorlatilag egybeforrt velem. Jó, csak a combunk, de ittas és szerelmes nőnek az már olyan, mintha viszonyotok lenne. Lepakolom magam mellé az üveget, és valami különös vonzás okán, elkezdem Nico haját piszkálgatni, mintha tényleg gyerekek volnánk. Vajon milyenek lettünk volna diákokként együtt?
- Áh nem. Azt mondtam, hogy fogok, de már annyit ittam, hogy nem kockáztatnék. Még a végén elírok valamit, aztán nem tartom be a fogadalmam, és nyekk az életemnek. Szeretek élni. Meg aztán tökre hiányoznék neked is Francesco, szóval nem halhatok meg csak úgy, nem?
Hú, biztos, hogy nem kellene többet innom, mert tényleg baj lesz belőle, de most még rajtakapom magam a hülyeségen, mint, hogy a haját simogatom, meg itt vallomásozok, így gyorsan el is kapom a kezem, és igen, inkább újra iszok.
- Most ugyanannyi van az üvegünkbe. Fogadjunk! Akié előbb elfogy, de nem szándékos vedeléssel, az kérhet valamit a másiktól. Mit szólsz? Bármit kérhet, a másiknak teljesítenie kell. Jó, kivéve gyilkosság. Az morbid lenne.  
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV


Faljáró
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
Írta: 2020. január 20. 11:33 | Link

Emily
kissé ittasan

- Ahhoz mindkettőnknek innia kéne - mert bizony, ha ezek az ötletek megvalósulnának - füllentsen a nő bármit is róluk -, akkor ott egyikük sem lehetne józan, hiszen ellenkező esetben megdőlne az elmélet, miszerint ők csak barátok. Márpedig mi mások is lehetnének ugye, mikor megegyeztek az utolsó találkozásukkor, meg most is csak haveri minőségben csevegnek. Persze Emily ötlete is nyilván az, amit mondott és véletlenül sem egy fergeteges szex, mert ugye az lenne. Vagyis nem. Na jó, Nico elméje már nem egészen tiszta. - Szóval kartondobozokon akarsz szánkózni? Nem vagyunk ehhez túl idősek? Esetleg a gyerekeket elküldhetjük - töprengve vizslatja a kezében tartott üveget, miközben próbálja magát elképzelni a megadott szituációban. Hát nem tudom, nem az ő világa, pedig ő igen sok baromságban benne van. Talán túl sokban is.
A kérdésre nem felel, elég az, hogy nem veszi el az üveget. Tulajdonképpen igen is, meg nem is. Részben bánná, mert olyasmit tesz meg az ember részegen, amit józanul nem feltétlenül, ezek a dolgok pedig nem egyértelműen fakadnak puszta gyávaságból. Az, hogy ittasan talán nem tudná visszafogni magát és kezdeményezne, a lehető legrosszabb ötlet, ami valaha felmerülhet. Ellenben talán ez lenne a megfelelő időpont, hogy végre félretegye ezt a gyermeteg sértettséget, ami egy meg nem történt megcsalásból fakad.
Lehuppan a nő mellé, combjuk könnyedén feszül egymásnak, az érzés pedig kellemes bizsergést hagy maga után. Ahogy a csilingelő hang ráköszön, akaratlanul is felé kell fordulnia, hogy barna íriszeit a nőébe fúrja. Mindig ilyen gyönyörű volt, vagy csak még szebb lett, mióta nem egy idiótával múlatja az időt? Kissé kétkedve fogadja a mozdulatot, melyet a másik felé intéz, el azonban nem utasítja. Hagyja, hogy a hosszú ujjak elmerüljenek tincseiben, le viszont nem meri hunyni a szemét, minden idegszála készenlétben van. Hogy pontosan miért, az egyelőre még számára is rejtély, csak azt tudja, hogy nem engedheti el magát, mert megígérte, hogy józan marad. Legalább részben.
- Valóban nem - ajkát megnedvesíti kissé, mert úgy tűnik, kiszáradt, miközben Emily-t hallgatta. A nő még sohasem hívta Francesco-nak, de a szájából elhangzó név hirtelen nagyon szimpatikus, mi több, erotikus felhangot kap. El tudná képzelni, ahogy az alatta heverő nő ezt suttogja a fülébe, miközben a csúcsra jut. De ez miért is jutott eszébe? Jézusom. Már csak arra eszmél, hogy miközben férfiassága észrevétlenül éled fel nadrágjában, Fisher is elhúzza puha kezét, ettől pedig hirtelen nagyon hideg lesz. - Vigyázunk rád és nem engedjük, hogy felelőtlenül fogadkozz - elmosolyodik, majd gyorsan meghúzza az üveget, hogy jó három-négy korty leguruljon. Csak akkor kezd neki a bravúros ötletének.
- Mi vagyok én, aranyhal? - felvonja fél szemöldökét, ahogy törzsével a másik felé fordul, szemeit pedig apró vonalakká szűkíti. Mondjuk nem gondolná, hogy bármi baj lehetne ebből. Végül is, mit kérhetnének egymástól, nemdebár? Biztos csak valami ártatlan kívánság, mondjuk fizetnie kell egy kávét vagy ilyesmi. Jah. Vagy ilyesmi. - Amúgy benne vagyok - megemeli az üveget, hogy koccinthasson a nővel. Őszintén szólva nem akarja megnyerni a fogadást, kíváncsi, hogy a nő mit kíván. Azonban be kell látnia, hogy a fogyasztás tempója alapján esélyesen ő nyer majd.
- Tíz perc és itt az éjfél. Zűrös évünk volt, jó lesz lezárni - ez a megállapítás megér egy újabb korty italt, azonban most már nem sieti el. Mintha szándékosan nem nyelne akkorákat. Hm, érdekes.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 20. 14:17 | Link

Nico


- Ne légy savanyú, ha egy nap gyerekeink lesznek, akkor így is, úgy is kartonon fogsz csúszni a domboldalon.
Jó, hát előbb beszélek, mint gondolkozok, nyilván ennek az eredménye az, hogy nem azt mondom, hogy majd ha neki gyerekei lesznek, valamikor a jövőben, akkor majd ő fog velük játszani ilyet, hanem, hogy nekünk. Ha most egy mesében lennénk, megállítanám az időt felkernék, és ütemesen verném a fejem a falba, addig, amíg magamhoz nem térek a hülye kijelentésekből. Vagy, ha lenne egy időnyerőm, akkor csak visszaforognék, mondjuk akkor egészen addig, amíg ki nem találom a csodás agyammal, hogy gyakoroljunk randit, és ki se mennék a házból aznap reggel.
- A lényeg a lényeg Nico, hogy ma véget ér az év, bármit megtehetünk, mert éjfélkor lezárul.
Mondjuk addig nem nagyon hiszem, hogy már lenne időnk kartont szerezni, elcaplatni a domboldalra, rávenni őt, hogy üljön fel mögém, és karolja át a derekam, és lesuhanni, pedig úgy átmenni az új évbe, valljuk be, mágikus lenne. De azt hiszem a derekam átölelésekor megtörne, és nemet mondana. Pedig csak barátok vagyunk. Barátok. Aham. Főleg én, aki minden átkozott női trükköt bevet annak érdekében, hogy rám figyeljen. Direkt hívom Francesconak, mert sosem tettem, és mert szerintem annyira erotikusan lehet kimondani, hogy az ember nyakán a kis pihék égnek álljanak, nem húzom el a combomat, sőt, ujjaimmal teljesen elveszek a fürtjeibe. Igazából nem csak őt kínzom azzal, hogy ott vagyok az aurájába, hanem saját magamat is, hiszen így érzem, ahogy a testem mindinkább vágyik rá. Amikor már nem simogatom az azért van, mert érzem a határt, még így is, hogy már igencsak hatott a pezsgő, érzem, ahogy a melleim feszülni kezdenek, és az egész bizsergés végigjár, aztán hirtelen hiányozni kezd, hogy kapcsolat legyen közöttünk, de félek, ha újra kezdem, akkor elhúzódik, mert talán az elsőre nem volt felkészülve, de a második támadásra már igen. Nem akarom elriasztani, azt szeretném, ha visszajönne hozzám, ha szeretne, úgy, ahogy régen, ha hinne és bízna bennem, mert így most olyan, mintha nem is ismerne, nem tudom elmondani neki, hogy mennyire fáj a barátjának lenni, mert, ha elmondom, akkor tudom, hogy messzire üldözöm.
Felpillantva az égre inkább csak kortyolok még egyet, és magamban fogadkozok, hogy nem fogok hülyeséget tenni, nem szabad, mert ha már csak tényleg pár napunk is van együtt, akkor szeretném, ha boldogan telne, ha szépen válnánk el egymástól. Két hét. Semmire sem elég két hét. Három, ha nagyon szigorúan vesszük. És mi lesz utána? Hogyan fogunk mi barátok maradni, ha mások nem lehetünk? Elárulom, sehogy.
- Az aranyhal három kívánságot teljesít, és ha te nyersz, akkor nekem kell teljesítenem. Úúú! Nagyon érdekel, hogy ha hármat kívánhatnál tőlem, mi lenne az. Már kérheted például, hogy főzzek, nagyon sokat fejlődtem, folyton dicsérnek. Még a végén kibérlem azt a sarki üres üzlethelyiséget, és csinálok benne ilyen reggelizetetős kávézót. Tudod, van az a német viselet, azt hiszem német, amiben így kidobják a nők a mellüket, és nagy korsókkal járkálnak. Mondjuk az annyira nem reggeliztetős, de érted, mire gondolok.
Miközben magyarázok, és nagyon lelkesen magyarázok a csehóról, amit csinálhatnék, majdnem leöntöm magam a pezsgőmmel, de kár lenne érte, szóval akkor már inkább a testemben végezze, mint a testemen. Azt nem mondom, hogy a fejemben nem az kattog már, hogy milyen lenne a bútor színe, vagy, hogy melyik lányokat lenne érdemes ott foglalkoztatni, mert hát ugye a csecs az úr. Ez lenne a mottónk is. Mondjuk lehet, hogy lenne azért vendégseregünk. Ah, ez a kis ivás mennyire szexistává tesz, hát ez valami hihetetlen.
- De ha most itt nekiállsz úgy cuppogni, mint egy aranyhal, akkor én nagyon fogok nevetni Nico.
És ha megnevettet, akkor az is esélyes, hogy beleborulok a szökőkútba, de akkor behúzom őt is, és akkor aztán fogadalmak helyett mi kerülünk oda, és azzal nem nagyon tudom, hogy mit kezdene az elvarázsolt kút. Inkább csak közelebb hajolok hozzá, ha már így felém fordult, és gyakorlatilag centikre az arcától az arcommal pillogok bájosan, mielőtt a két üveg összekoccan.
- Győzzön a jobbik.
Mondjuk én azt szeretném, ha ő nyerne, mert a magam kívánságát nem szeretném kimondani, eléggé furcsán venné ki magát, ha azt mondanám, hogy mi, mint barátok, töltsünk együtt egy búcsú éjszakát. Szóval nyerjen csak Nico, hátha ő is ezt szeretné.
- Lezárni.
Nem tudom, hogy én le akarom-e zárni, mert a jövőm bizonytalanabb, mint eddig bármikor. Úgy csinálok, mint aki iszik, de egy korty se megy le. Nagyon kis hamis vagyok, még kuncorászok is magamon, hogy milyen kis hamis vagyok. Jaj azért fejbe csapott rendesen ez a pezsgő, hogy a fene vigye el.
- Félek Nico ettől az új évtől. Hogyan szeretnéd kezdeni?
Fordulok felé érdeklődve, és ahogy kimondom a kérdést, az első tűzijáték a magasban szétpukkan, én pedig összerezzenve nevetem el magam, felemelve a pezsgőmet.
- Vesztettem.
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV


Faljáró
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
Írta: 2020. január 23. 20:23 | Link

Emily
kissé ittasan

Érdekes módon ezúttal nem érti félre az utalást: meg sem fordul fejében, hogy nekik, kettejüknek lesz gyereke, hiszen mivel csak barátok, Emily nyilván arra célzott, hogy neki is lesz, meg Nico-nak is, és akkor az már többes szám. Igen, ezt így meg lehet magyarázni és sokkal egyszerűbb emögé bújni, mint belátni, hogy nagyon is arról van szó, hogy ők csinálnak párat. Éppen ezért reakció nélkül hagyja a megjegyzést, mintha meg sem történt volna. Így lesz jó.
- Hát akkor én be fogok rúgni - bólogatva beszél, majd maga elé emeli az üveget, s mintha csak szerelmes lenne, farkasszemet néz vele egy pár másodperc erejéig, végül magához öleli. Kicsit sem tréfás látvány, ahogy épp megszeretgeti a pezsgőjét, áh. Elvégre az emberek napra nap intim viszonyba kerülnek különböző pénisz formájú dolgokkal, mint mondjuk egy palack, egy uborka, vagy egy üveg pezsgő. És ölelgetik is. Mindeközben tényleg szorosan egymás mellé kerülnek, bizsergeti a nő forró combjának érintése. Bárcsak beférkőzhetne a finom anyag alá, hogy érinthesse a puha bőrt, végigsimítson rajta és apró csókokat leheljen rá... Ahogy régen. Már közel három hónapja nem közeledett hozzá úgy, csak álmaiban falta a vörös ajkakat, túrt a dús tincsekbe, s érezte, ahogy Emily körülöleli. Mégsem illik ilyesmire gondolnia, még a végén kívánságnak minősül így szilveszter éjszakáján és lebukik, miken fantáziál.
- Én ennyire nem szaladnék előre a helyedben - hangosan felnevet, így nem kizárt, hogy néhány kíváncsi szempár feléjük fordul. Jó, el tudja képzelni Fishert bögyös pincérnőnek, valószínűleg a férfi adná neki a legnagyobb borravalót, hogy még a jövő hétre jusson belőle. Eközben újabb tisztátalan képek árasztják el elméjét, amit azzal próbál háttérbe szorítani, hogy értelmes válasz megfogalmazására törekszik. - Nem tudom, mit kívánnék. Talán azt, hogy megszerezd azt az állást, amit annyira szeretnél. Meg azt is, hogy sikerüljön az államvizsgád. És, hogy találj magadnak valakit, akit igazán tudsz szeretni - észre sem veszi, hogy miközben ezeket felsorolja, egyik sem rá vonatkozik. Ekkor ébred rá arra is, mennyivel fontosabb számára az, hogy Emily-vel minden rendben legyen, mint az, hogy kapjon valamit. Igyekszik kerülni a nő tekintetét, majd belekortyol a pezsgőbe, mert addig sem beszél hülyeségeket. Amúgy ez hülyeség? Mármint az, hogy ennyire nem foglalkozik a saját igényeivel. Hiszen megbántották, megsértették, megalázták a fél falu szeme láttára - tekintettel arra, hogy Bözse néni csak annak nem mondja el, amit lát, akivel nem találkozik, de talán még annak is levelet küld róla, lényegében a fél falu azonnal értesül mindenről. Ennek ellenére már nem haragszik, csak vágyódik. Vágyik a régi Emily után, azután, akibe beleszeretett. Mintha ő ülne most mellette.
- Mármint erre gondolsz? - és igen hölgyeim és uraim, Nico elkezd cuppogni, akár egy hal, még igyekszik olyan buta fejet is vágni hozzá, kiguvadó szemekkel. Láttatok már valaha szőrös halat? Ha nem, akkor jól nézzétek meg, mert egyszer még csodájára fognak járnak a világon! Egyébként nem szórakozik sokáig, mert nem akar totálisan idiótának tűnni, de azért nem kíméli a nőt. Szereti a nevetését, jó hallgatni. Újabb korty gurul le torkán, legalább addig se beszél.
Hallja, ahogy szavait megismétlik, de nem reagál különösebben. Igen, szeretné lezárni, mert legalább annyi bosszúsága volt ebben az évben, mint boldogsága, de inkább több. Hátha kettőezer-húsz jobb lesz. A kérdésre Emily felé fordul, a vereségre pedig tekintete az üvegre siklik. Csak most tűnik fel neki, hogy az övé kiürült, míg a nőében még van. A tűzijátékok robbannak körülöttük, de hirtelen mégis fülsüketítő csendnek érzi az egészet. Íriszei ellágyulnak, megremegnek, combjával megböki a másikét, majd egy könnyű mozdulattal odahajol a telt, kívánatos ajkakhoz. Egyetlen pillanatra habozva áll meg, beszívja a finom virág illatot, szemei félárbocra zuhannak. - Én is vesztettem - hangját elnyeli a durranások zaja, csupán lehelete tisztán érezhető. Már nem gondolkozik, egyszerűen betapasztja a másik száját. Az volt a feladat, hogy éjfélkor csókoljon meg valakit, ő pedig csak Emily-t akarja. Az üveget könnyedén ejti maga elé, ami koppan ugyan a földön, de nem törik össze, csak hangosan elgurul. Végre felszabadulnak kezei, így nem tétovázik és átkarolja a nőt. A mozgáskoordinációja már nem az igazi, így nehézkesen sikerül végrehajtania a manővert, de a lényeg az, hogy most végre karjában tarthatja Fishert és csókolhatja. Nem emlékezett rá, hogy ennyire jó. Már el is felejtette, mennyire hiányzott neki az érzés.
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2020. január 23. 21:59 | Link

Nico

Kuncogok a látványra, ahogy az üveget nézi, majd magához öleli, és a helyzet az, hogy szörnyű féltékenység támad meg, mert én akarok lenni az üveg. Nem, ez mér réges-rég túl van azon, hogy szeretnék valamit, én akarok. Nicoval lenni, Nicoé lenni. Sosem akartam semmit annyira, mint őt, és ha anno azt hittem, hogy az első szerelem felemészt, hát tévednem kellett, mert nem, nem az első emészt fel, hanem az igazi. Mindent is látok vele. A jövőnket, az életünket. Semmi nagyravágyás nincs benne, én arra vágyom, ami mellette voltam, arra az érzésre, arra a biztonságra, arra a tökéletességre. Vissza mindent, úgy, ahogy volt, és újra azt, hogy ő meg én mi legyünk. Nem érdekel, ha megbukok, ha állástalan leszek, ha nincstelen és földönfutó, világ életemben megéltem a jég hátán is, kibírtam mindent, amit az élet hozott, és itt vagyok. De azt, hogy ő egyre távolabb és távolabb kerül tőlem, nem bírom.
Néha álmomban azt álmodom, hogy ébren fekszik és rám gondol. Olyankor felébredve, a hátamra fordulok, és én is rá gondolok, hogy bárcsak valóban rám gondolna. Egyik éjjel még el is indultam hozzá, így, ahogy voltam, pizsamában, rajta egy kabáttal, ám végül csak néztem, ahogy a sötét ablakok belevesznek a korai ködbe. Fogalmam sincs, hogy mit hittem, hogy ha bekopogok éjnek évadján és ajtót nyit, vajon mit mondok, mi az, amivel meggyőzhetem őt, hogy van közös jövőnk. Csak az az egy szó jutott eszembe, de ami a filmekben működik, a valóságban nem hiszem. Sokszor álmodok róla, hogy velem van, és tudom, hogy néha a nevét suttogom, hiszen Cole arca olyankor más reggel, aggodalmasabb.
- Miért gondolod, hogy téged nem szeretlek igazán?
Kérdezem csendesen, nem is rá nézve, a pezsgőnek intézve a kérdést. Nem hiszem, hogy jó lesz hallani a választ, vagy, hogy szeretném-e, hogy a tudatáig eljusson, mert bármennyire is csodás az első két kívánság, a harmadik fájdalmasan dobbantja a szívem. Nem tudom, hogy miért hiszi, hogy őt nem szerettem soha szívből, hiszen most is szeretem, bármit megadnék érte, hogy adjon egy második esélyt. Hogy képes legyen megbocsátani nekem. És bele kéne gondolnom abba, hogy ő mennyire vágyik a boldogságomra, de valahogy az agyamban most teljesen más kattog, kicsit lejjebb görbül a szám, és inkább iszok még, mert jobb a nyelés pontossággára gondolni, mint arra, hogy ő el tud engem képzelni mással. Nekem nem menne, nem lennék rá képes. Önző lettem miatta, mert én csak magamnak akarom.
- Az álom állás itt tartana, el kellene viselned évekig, sőt lehet, hogy évtizedekig. Biztos, hogy ez jó ötlet? Amúgy nem olyan rossz ám a másik két hely sem. Ha Skóciába megyek, akkor nem hiszem, hogy valaha is eljövök onnan, az iskola árva és félárva gyerekek oktatására szakosodott, nem lenne lelkem otthagyni őket. De nem tudom, hogy elbírnám-e. Mármint gondolj bele, elmegyek nyugdíjba, és akkor jövök rá, hogy nincs semmim és senkim, mert nem voltam képes elmenni szülni, vagy megtartani egy férfit. A másik hely meg, na az nagyobb harc lenne. Fegyelem és nyakig begombolkozás, ráadásul nincs előkészítőjük, sőt, mestertanoncokat oktatnak. Őket annyira nem kedvelem.
Nem szép dolog ilyet mondani, tudom, még a hangom is lejjebb halkítom, hogy ne is hallja meg más, hogy ilyet mondok, mert nem szép dolog azt mondani, hogy nem kedvelem őket annyira. De sokkal flegmábbak, mint a gyerekek, és én jól elvagyok azzal, hogy néha egy unikornis hozzáragad az ujjamhoz, vagy annyira elmegy az idő, hogy elfelejtem, hogy egy műanyag tiara van a fejemen és azzal sétálok hazafelé. Az előkészítőben mindig boldog vagyok. A Bagolykő már nehezebb dió.
- Neee!
Hirtelen kap el a nevetés, mint amikor régen túl sokáig csikált a borostájával, és az előbbi elmélkedésből egy pillanat alatt átváltok nevetésbe, mibe kishíján belefulladok, olyan vörössé válok. Vidáman csilingel, felszbadultan, és nem is tudom mióta ma először nevetek igazán többedszerre is. Ha az év hullámzott is, a búcsú tőle vidám, amit köszönünk a magunknál tartott pezsgőnek. Arcomat nevetve temetem a kezeimbe, és egy kicsit megrázom.
- Ez a kép beleégett az elmémbe.
Kicsit könnyes szemekkel nézek rá, és bár nem így terveztem, de egy pillanat alatt elveszek a tekintetében, és érzem, hogy hirtelen már semmi más nem számít, az sem, hogy a tűzijáték már elkezdődött, és az se, hogy kik vannak körülöttünk. Csak Nico számít, és az, hogy itt van velem az új év első pillanataiban. Közeledik, én pedig nem akarok csalódni. Azt akarom, hogy megtegye, a szívem hevesen ver, és ha tényleg olyan kis lények vannak a fejemben, mint az Agymanókban, akkor most mind arra koncentrálnak némán, hogy az ajkai az ajkaimhoz érjenek.
Még a fejemben van a válasz, az a kettő szó, hogy "nem baj", kimondani azonban már nem tudom, mert abban a pillanatban minden értelmét veszti, egyedül a kapott csók számít. Az, hogy hónapok után ajkaink újra találkoznak, és én érzem azt a szikrát, ami a fejem búbjától a lábujjaim hegyéig végigszánkóznak a testemen abban a pillanatban, hogy Nico és én újra egyek leszünk. Az üvegem némán csobban a vízben, de már nem foglalkozom vele, csak azzal, hogy balommal a hajába túrjak, míg jobbommal azt a szeretett szőrös arcot simogassam. Nekem ő a minden. Fogalmam sincs, hogy mi lesz, ha ennek a csóknak vége szakad, de bárcsak itt maradhatnánk örökre, együtt.
- Azt kívánnám, hogy én legyek a boldog befejezésed.
Suttogom az ajkaiba, egy pillanatnyi megállásban, de nem szeretném, hogy elkezdjen gondolkozni ezen, úgy érzem, hogy Nico elég részeg ahhoz, hogy reggel ne emlékezzen ezekre a szavakra. Mi barátok vagyunk, nem lehet több, mert ha megértené, hogy nem tudok közömbös lenni iránta, akkor nem lenne mellettem. Akkor elkerülne, és olyan rövid időnk van. Gondolkodás nélkül csókolom meg most én, felsőtestemmel egészen a testéhez simulva, hogy érezzen engem, igazán. Nem akarom elengedni, de nem akarom azt sem, hogy megbánja, hogy megcsókolt.
- Ha szeretnéd, egy éjszakára kiléphetünk a barátságunkból.
Mert vágyunk egymásra, tudom, hogy így van, hiszen ismerem a csókját, ismerem a testét, tudom, hogy velem akar lenni, ahogy én is vele, de mást akar mellettem látni, én pedig őt szeretném magam mellett tudni, ám ma éjjel lehetnénk többek, mint amik vagyunk, de fogalmam sincs, hogy meglépné-e ezt. Talán túl messzire mentem, de ki kellett mondanom. Apró csókot lehellek állára és nyakára, de a válasz miatt visszatérek a szemeihez, és kezébe adva az életem, várom az ítéletet.
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
INAKTÍV


Faljáró
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 227
Írta: 2020. február 20. 08:28 | Link

Emily
kissé ittasan

A visszakérdezésre megrázza fejét. Nem akar most arról beszélni, miért gondol és mit, különben is egyre kótyagosabb a feje. Az összefüggések már nem olyan egyértelműek és egyre inkább elbizonytalanodik, ami eddigi összeesküvés elméletét illeti. Talán tévedett, ha pedig így van, akkor elvesztette azt, akit eddig a legjobban szeretett, mert Emily bizonyára már nem akarna vele lenni. Az továbbra is rejtély, miből vonja le ezeket a csodás következtetéseket, de kalapáccsal se lehetne kiverni őket a fejéből.
- Emily, én nem utállak. Sohasem utáltalak, nem is lennék rá képes. Ha így lenne, nem kívánnék neked jót, nem gondolod? - ebből leszűrhető, hogy igenis azt akarja, hogy a nő maradjon vele, még azzal a tudattal is, hogy már mással fogja együtt látni. Mert Nico már nem teheti boldoggá, ezt az esélyét eljátszotta, mikor nem szólt neki Ophelia-ról, majd amikor később kiakadt Bánkin, akivel nem is történt köztük semmi. És akkor azt még nem is tudja, hogy a férfi amúgy le is feküdt a szőkével, igaz, az jóval azelőtt volt, hogy Fisher-rel összejött volna. Mégis inkább neki kéne szarul éreznie magát és nem a másiknak. - Szerintem azt kell csinálnod, amit szeretnél. Ha ez azt jelenti, hogy árvákkal fogsz foglalkozni, akkor azt jelenti. Ha előkészítősökkel, akkor azt. Neked is csak egy életed van - megvonja vállát, elvégre ő is érzi, hogy roppant szentimentálisra sikeredett ez a kis beszéde. Nem mintha baromságot mondott volna, mert tény és való, hogy nem lesz több esélyük megragadni a lehetőségeiket.
Szerencsére, mielőtt túlságosan elkomolyodnának, felmerül az aranyhal téma, Emily pedig hangosan kezd nevetni a férfi alakításán. Nem mondom, hogy nem direkt csinálta, hisz így sikerült elterelnie a beszélgetést más irányba, arról nem beszélve, hogy hallhatta ezt a csilingelő hangot. - Remélem is, mert többet nem csinálom - mosolyogva kémleli a nő vonásait, majd elkapja tekintetét és meghúzza az üveget. Ebben a pillanatban még nem sejti, hová fognak kifutni a dolgok, mert igazán belegondolni sem akar, csak ártatlanul lendül bele a játékba.
Éjfélt üt az óra, az első tűzijátékot fellövik, ő pedig összevont szemöldökkel vizsgálgatja üvegének nem létező tartalmát, hogy aztán konstatálja, Emily-ében még maradt. Ez hogy történhetett? Észre sem vette, hogy ennyit iszik, mikor fogyhatott el az utolsó kortya is? Lényegében már mindegy. A nő vesztett, ő pedig nyert, legalábbis elméletben, hisz Nico önuralma már akkor odalett részben, mikor combjuk egymáshoz simult. Azért van ez a nagy felhajtás itt és most, hogy megcsókoljon valakit, amint átlépnek az új esztendőbe és van olyan szerencsés, hogy ez a valaki éppen Fisher. Egy kívánsága is lehet. Nem csoda hát, hogy némi habozás után odahajolva tapasztja be a telt ajkakat, szinte érzi, mennyire édes. Találkozásuk pezsgő ízű, nagyon forró és nagyon türelmetlen. Az üveg a földön koppan, karjai körbeölelik a vékony alakot, hogy a hajlandóság kimutatásának pillanatában közel, egészen az ölébe húzza a nőt. Nem hagy neki nyugtot, talán egy apró lélegzetvételt engedélyez kettejüknek: olyan ez a perc, mint mikor a sivatagban szomjazó ember oázisra lel. Ahogy elszakadnak és Emily suttog valamit, pont nem hallja, mert egy durranó petárda teljesen betölti hallójáratait, de mivel végeredményben a csókot folytatják, nem firtatja tovább. Balja a hátra, majd a lapockára csúszik, ahogy a hosszú hajkorona arcába és vállára hull, míg jobbja beletúr a fürtökbe. Selymes és puha, ahogy mindig.
- Kívánlak - szemeiben tüzes vágy ég, időtlen idők óta csak álmában övé a nő és még ha holnap mindketten meg is bánják, ha Emily egy életen át gyűlölni fogja ezért, most az övé lesz. Kezei gyorsan mozognak, először a fenéken simítanak végig, hogy végül a térdhajlatokba kerülve felemeljék Fishert egy időben azzal, ahogy Nico is talpra áll. Még nem teljesen részeg, így elszakítja egymástól ajkaikat, nem enged a kísértésnek, csak minden koncentrációját összeszedi, hogy eltűnjenek a Fénylő Lelkek Udvaráról és saját nappalijában találják magukat. A folytatáshoz nincs szükségük közönségre.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék