Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

Fél hónp alatt gyakorlatilag papuccsá avanzsálódtam, ugyanis, mint jó kis vőlegénye a mellettem lépkedő Krikszkraksz Payne-nek, úgy sétálok be idén már a második iskolai rendezvényre, mint a kisangyal. Bezzeg Berci, na ő most biztos bulizik, önfeledten és valószínűleg mostanra már mocsok részegen, míg én mit művelek? Természetesen szinte idült nyugalommal kerülgetem a tobzódó embertömeget a fénylő lelkek udvarán. Komolyan mondom te nő, sírba teszel engem, és valószínűleg még élvezed is.
- Csókolj meg egy rellonost. Kíváncsi vagyok, egy Levita-Navine párkapcsolatban hogyan jutsz arra a döntésre, hogy ez egy járható út.
Ahol ugye eridonos van, simán meggyőzi a másikat is, hogy ez egy jó dolog, meg amúgy is a szerelemhez kell, ahol meg rellonos az egyik fél, ott ugye nincsen probléma. Mégis, mi van akkor, ha szegény kék-sárga kapcsolat ezt nem tudja megoldani? Akkor nekik elszáll a szerencséjük?
- Ah, nézd, fogadalomtétel. Ha jól fogalmazol, békává változtathatsz, úgyis bejön neked a csókolgatásuk.
Ilyen az, amikor a mocskos kis titkodat elmondod valakinek, és azt hiszed, hogy nem fogja visszamondani neked a megfelelő időben. Vagy másnak. Jó, én maximum Bertalannak tenném, és azért még csak az elején járunk, például még be se mertem mutatni neki. Mert azért az, hogy a mi csodálatos kapcsolatunkba még egy nő betrappoljon, ráadásul egy hosszú lejáratú szerződéssel, nem lehet csak egy átlagos délutánon benyögni, aztán odadobni a nőt, hogy nézzed. Elég volt nekem a Krise lány, aki meg még csak udvarias sem volt, csak közölte, hogy ilyen az élet. Januártól meg teljesen itt lesz. Hát na ne szórakozzunk egymással, ez nem így működik. Ha egy jól működő kapcsolatba jön egy harmadik, azt szépen kell bevezetni, és nem pofátlankodhat csak úgy be. Viccen kívül, imádom Alinát, de valljuk be, Edith azért nem olyan, mint ő.
Elkezdtem volna félteni? Hah, hogy mik vannak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787128#post787128][b]Radetzky Bercel - 2020.01.01. 08:57[/b][/url]

Fél hónp alatt gyakorlatilag papuccsá avanzsálódtam, ugyanis, mint jó kis vőlegénye a mellettem lépkedő Krikszkraksz Payne-nek, úgy sétálok be idén már a második iskolai rendezvényre, mint a kisangyal. Bezzeg Berci, na ő most biztos bulizik, önfeledten és valószínűleg mostanra már mocsok részegen, míg én mit művelek? Természetesen szinte idült nyugalommal kerülgetem a tobzódó embertömeget a fénylő lelkek udvarán. Komolyan mondom te nő, sírba teszel engem, és valószínűleg még élvezed is.
- Csókolj meg egy rellonost. Kíváncsi vagyok, egy Levita-Navine párkapcsolatban hogyan jutsz arra a döntésre, hogy ez egy járható út.
Ahol ugye eridonos van, simán meggyőzi a másikat is, hogy ez egy jó dolog, meg amúgy is a szerelemhez kell, ahol meg rellonos az egyik fél, ott ugye nincsen probléma. Mégis, mi van akkor, ha szegény kék-sárga kapcsolat ezt nem tudja megoldani? Akkor nekik elszáll a szerencséjük?
- Ah, nézd, fogadalomtétel. Ha jól fogalmazol, békává változtathatsz, úgyis bejön neked a csókolgatásuk.
Ilyen az, amikor a mocskos kis titkodat elmondod valakinek, és azt hiszed, hogy nem fogja visszamondani neked a megfelelő időben. Vagy másnak. Jó, én maximum Bertalannak tenném, és azért még csak az elején járunk, például még be se mertem mutatni neki. Mert azért az, hogy a mi csodálatos kapcsolatunkba még egy nő betrappoljon, ráadásul egy hosszú lejáratú szerződéssel, nem lehet csak egy átlagos délutánon benyögni, aztán odadobni a nőt, hogy nézzed. Elég volt nekem a Krise lány, aki meg még csak udvarias sem volt, csak közölte, hogy ilyen az élet. Januártól meg teljesen itt lesz. Hát na ne szórakozzunk egymással, ez nem így működik. Ha egy jól működő kapcsolatba jön egy harmadik, azt szépen kell bevezetni, és nem pofátlankodhat csak úgy be. Viccen kívül, imádom Alinát, de valljuk be, Edith azért nem olyan, mint ő.
Elkezdtem volna félteni? Hah, hogy mik vannak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787238#post787238][b]Edith Ixchel Payne - 2020.01.02. 00:58[/b][/url]

Bercel
ruha ami végre nem ruha

Nem kényszerítettem én ám a mellettem sétálót semmire, megkérdeztem eljönne-e, és örültem, mikor igent mondott. Mondhatott volna nemet is, nem sértődtem volna meg, szilvesztereztem volna otthon, de azért no... valljuk be, örülök, hogy itt lehetek. Khm. Egészen pontosan, hogy itt lehetek vele na. Mondjuk ki.
Kifogytam az ötletekből, már ami az elegáns öltözékeket illeti. Csodás kifogás volt ez amikor megkérdezték miben jövök ma - azt mégsem vághattam rá csípőből, hogy végre kényelmesben. Pedig pontosan ez is egy érv volt, ami miatt végül egy nadrág (végre!) és egy hosszított pulcsi mellett döntöttem. Apró fénypöttyöket vetítek a falra, ahogy a világítás tükröződik az ezernyi kis csillámon, még meg is mosolygom, olyan mintha járkáló kis prizma lennék. Ilyenekkel szoktak szórakozni a macskák nem? Állítólag szeretnek játszani a tovahussanó fénykörökkel.
- Valószínűleg a levitás azt mondaná, hogy ez az egész babona hülyeség, és mivel nincs semmilyen tudományos alapja, ezért nem hiszi el - reflektálok sztereotipizált iskolatársainkról való töprengésére. Igyekszem nem gondolni arra, hogy az, hogy ezt felhozta, és hát hogy ugye ő rellonos, az azt jelentené, hogy mi is... de az alapján amilyen természetességgel felmerült ez a téma, valószínűleg úgy készül, hogy... hát igen. Najó, még van pár órám lélekben felkészülni az éjfélre.
Mintha csak megérezné pillanatnyi kis zavarom (ami egyébként az arcomon tök jól látszik, hiszen figyelemfelkeltő pirossága messziről lebuktat) csavarja tovább a témát, s nem is tudok ellenállni a kiszökni kívánó nevetésemnek.
- Az csak egyszer történt meg - védekezek, kezeimmel elrejtve tekintetem. Szemhéjjamon nagyon halványan csillogó aranypor van, de olyan kevés, hogy szintre észrevehetetlen, csak akkor látszik ha valaki egészen közel hajol. - Különben is, minek kívánjak ilyet, ha utána vissza is változnál?
Nos, abba nem gondolok bele, hogy arra a varázslatra csak az igaz szerelem csókja képes a mese szerint, ami esetünkben egyelőre nem igazán van... várj, azt mondtam volna, hogy egyelőre?
- Különben is, békám már van... - viszont ha te átváltozol, akkor te nem leszel. Még időben megállítom magam, hogy kimondjam a teljes gondolatot, és egy apró köhintés után inkább odalépek a cetlikhez, hogy elvegyek egyet, és megpróbáljak kigondolni rá valamit. - Nincs ötletem - motyogom magam elé, és nagyjából annyira meglőve érzem magam, mint amikor azt kérdezte tőlem, mit tennék ha bármit megtehetnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787257#post787257][b]Radetzky Bercel - 2020.01.02. 14:47[/b][/url]

- Összességében kijelenthetjük, hogy a levitás megölné a bulit.
Mondjuk ebbe nem is gondoltam bele, de valóban úgy lenne, ahogy mondaná, és egy levita-navine páros élné tovább a mindennapjait, nem foglalkozva vele, hogy szerencsétlenek lehetnek. Talán ők csinálják jól. Viszont mivel rellonost kell megcsókolni éjfélkor, és ő hívott el, ez azt jelenti, hogy készül a csókra. Szóval amióta csak mondta, készülök azzal, hogy tökéletes legyen, mert bár be nem vallanám, de izgulós típus vagyok. Főleg, ha valakinek élményt akarok szerezni. Nem sok ilyen ember van, a családom, Berci és most ő. Baj lesz ebből te fekete szemű nőszemély.
- Ohhó Payne! Vissza is? Az legalább két csók. Elég nagy igényeid vannak neked hallod-e!
Nézek rá úgy, mintha tényleg valami lehetetlent kérne, de persze nem az. Ha egyszer már csókolóztunk, a többi nyilván jön magától. Minden vele töltött órában jeget török, és jeget tör, és talán nem is olyan rossz ez a kis előre elhatározás. Persze ezt másnak még nem mondanám, Bertalannak azt se mondtam meg, hogy vőlegény lettem. Majd tényleg egy xboxozós délutánban benyomom neki, hogy ez van. Persze előbb még időt akarok tölteni Edith-tel. Megerősíteni. Fel kell készülnie arra, ami ott várja.
Ahogy a cetlikhez lép, követem, mint egy jó kiskutya, én is veszek egyet, habár szintén fogalmam sincs, hogy mégis mit írhatnék rá. Mit kérhetnék? Most minden olyan rendben van, és furcsa, de még azt sem akarom ráírni, hogy ő ne legyen. Élvezem. Közelebb lépve, hogy megijedjen és/vagy zavarba jöjjön megint, egész közel hajolok hozzá, szándékosan úgy, hogy ajkaimmal a füléhez érjek, meleg leheletem mellé bújó hanggal suttogok a fülébe.
- Hogy jó szerető legyek.
Szemét vagyok? Tudom, de innen van még tovább, haját elsimítva előbb nyakára, majd a vállára is nyomok egy csókot, végül, mintha mi sem történt volna, ellépek és ledobom magam a szökőkút szélére, és kiélvezem az arcára kiült érzelmeket.
- Vagy azt a születésnapodon kell, és most megígérni kell valamit? Ah, pedig azt reméltem, hogy kérhetem, hogy az új vasember játék tavasszal jó legyen. Mit szeretnél, mit fogadjak meg?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787998#post787998][b]Edith Ixchel Payne - 2020.01.06. 07:04[/b][/url]

Bercel
ruha ami végre nem ruha

- Egy kicsit - finomítok azért az állítás élén, bár tagadni... eszemben sincs. Igazából nem kéne aggódnia a csók miatt, nincsenek ijesztő elvárásaim a ma estével kapcsolatban. Őszintén szólva én már egy egyszerű kis puszira is azt mondanám, hogy tökéletes, ha úgy érzem, hogy tényleg adni akarja, nem kell nekem semmiféle nagy túlgondolás. Csak a szándék. Bennem ott volt a szándék, hogy elhívjam, hogy nyissak felé, megragadtam a felkínálkozó alkalmat, ezzel is igyekezve görgetni tovább ezt a kis kapcsolat-féleséget. Nem mondom, elég nagy bátorságomba tellt megírni azt a levelet, de megérte, most itt sétálva úgy érzem bármilyen kínosnak is tűnt akkor, jól tettem, hogy nem hagytam ki az alkalmat. Lehet kicsit bénácskán, de én is igyekszem ám nyitni felé.
- Nem teljesen kettő, az már egy-egy - változtatok kicsit a hangsúlyon, hiszen akkor az már azt jelentené, hogy ő is adott meg én is... és hát azért az mégsem ugyanaz a kettő, mintha mindet ő adná, nem? Vagy ezek az apró kis különbségek csak bennem élnek? Szavai enyhén zavarba hozna, de ugyanakkor kis ellenkezésre is sarkallanak. Furcsa, hogy ennyire kimondok neki mindent, de az elhatározásomat nem akarom megtörni, és bizony ha visszafognám magam, sokkal nehezebb dolga lenne neki is, nekem is. Így még ha kínos is az amit mondok vagy teszek, igyekszem a lehető legőszintébb maradni... ami nyilván nem egyszerű, de valamit valamiért.
A cetlik között kezdek válogatni, hiába tudom, hogy mindegyik üres, reménykedek benne hátha valahol találok egy olyat, amire már ráírták a kívánságomat. Bolondság, tudom, de leköti a figyelmemet, így egészen váratlanul ér a mögém lépő test melege. Zavartan fordulnék meg, de ekkor megszólal, én pedig teljesen kilibabőrözök, és mint akit betonba öntöttek, mozdulatlanságba dermedek, ahogy vagyok. Egy szempillantás alatt vörösödök el teljesen, arcomról csak úgy süt a pír, talán még érezhető is. Önkéntelenül húzom fel a vállamat ahogy a nyakamba csókol (hogy mit csinááál?!), s egyik kezemmel már nyúlok is fel, hogy ahogy ellép, tenyeremet bizsergő vállamra simíthassam. Vagy csak képzelem, hogy izgatott levelibékák ugrándoznak körbe-körbe a bőröm alatt? Az is lehet, nem lepne meg túlzottan. Teljes zavarban követem tekintetemmel ahogy leül, és óó, ha akarnám se tudnám elrejteni előle mennyire zavarba hozott szavaival, érintéseivel. Te jó ég. Érintéseivel. Te jó ég. Észre sem veszem, hogy mindeközben egy cetlit már agyon nyomorgatok a kezemben, és még ha lenne is valamilyen épkézláb fogadalomötletem, most bizony az is kiszállna döbbenten résnyire nyíló számon át.
- Szóval azt szeretnéd - rázom meg a fejem kicsit, hogy hangomból eltüntessem az enyhén remegősre sikerült felhangot -, hogy én találjam ki mit fogadj meg? És akkor cserébe te kitalálod én mit teljesítsek?
Igen, lényegében megismétlem amit ő mondott, bár egy lépéssel tovább viszem az ötletet. Vajon rá merném bízni ennek az eldöntését? Mondjuk igazából azok után, hogy a jövőmet adom oda neki, egy fogadalom már nem oszt, nem szoroz... Új súlya lett ennek az egésznek, ahgy párhuzamba állítottam magamban.
- Mit szólsz inkább ahhoz, hogy mondok neked hármat, és abból kell kiválasztanod amit tényleg megfogadsz majd? És fordítva. - vetem fel az új ötletet, ismét becsempászve a beszélgetésünkbe a számolgatósdit. Először öt volt, most már csak három. Nem fogok hazudni, a kérdésem mögött időhúzási szándék is van, így miközben kiszakadva a bűvöletből elé sétálok, agyam már sebesen kattog azokon a bizonyos opciókon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=788612#post788612][b]Radetzky Bercel - 2020.01.11. 17:44[/b][/url]

- Mit kezdjek veled? Túl kedves vagy.
Húzom el a számat, de persze egy pillanattal később már mosoly húzódik a számon. Én ugyebár, mint rellonos, kötelezően gonosz kell, hogy legyek, bár igazából, ezt sosem definiálták nekem pontosan, hogy mit is jelent. Mármint, hogy miként kellene gonosznak lennem, de a rám aggatott mintát ugye bólogatva helyeslem. Nem hiszem persze, hogy a csínyek, amiket elkövetek, és a gondolatmeneteim eléggé lefednék a “gonosz” fogalmát, de igazándiból nem is nagyon túráztatom magam ezen.
- Egy-egy. Szóval az egy-egy az nem kettő, de ha kettőt adok és kettőt adsz az kettő? Remélem a gyerekeink az én matematikai képességeimet öröklik majd.
Szerintem egy adott és egy kapott csók az kettő, szerinte meg egy. És ha valaki csak ad, de nem kap azt el lehet felejteni? Vagy az egy fél? És két két lehet egy egész akkor is, ha különböző embereknél van? Vagy ha mondjuk mind a kettőt ő adja, de nullát kap, akkor az tulajdonképpen csak két fél? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg bennem, de valahogy úgy érzem, inkább jobb csendben maradni, mert nem akarom, hogy faképnél hagyjon. Ha már egyszer idáig eljöttünk, mert eljöttünk, és én tisztelem benne, hogy volt olyan bátor, hogy elhívott, akkor már szeretném, ha élvezné is. Hogy mi a franc van velem, azt meg úgy inkább senki ne kérdezze, de élvezem a lány társaságát. Igazán, őszintén, élvezem. Szóval ilyen az, amikor valami hiányzik az életünkből és megkapjuk egy váratlan módon? Pedig semmi kedvem nem volt kötődni, se hozzá, se máshoz, de az utóbbi pár napban még csak eszembe se jutott, hogy bármelyik lánynak füttyentsek. Mintha valami kezdene tényleg elromlani bennem.
Tudom, hogy utál, amikor zavarba hozom, de tetszik, hogy megtörténik, és bár nekem ez könnyen megy, hiszen van tapasztalatom, valamiért azt érzem, hogy neki egyáltalán nincs. Nem tudom, hogy szerencsés-e, amiért pont én vagyok az, akivel lesz, mert hát már most is tapasztal pár dolgot, de talán mégis. Vannak olyan srácok, akiket eddig ignoráltam, de most furcsa mód felmérgesít és riaszt a gondolat, hogy egy Edith típusú lány közelében legyenek, hogy hozzá érjenek, hogy… lehunyom egy pillanatra a szemem, mert nem szabad belegondolnom, különben felkelve megkeresném, és nagy valószínűség szerint, gondolkodás nélkül megütném őket. Azt nem merem mondani, hogy megverném, mert valószínűleg alul maradnék. Van olyan helyzet, ahol nem segít a tény, hogy Radetzky Andor az apám.  
- Félsz, hogy mit kellene leírnod a papírra?
Kérdezem vigyorogva, felpillantva rá, a kezemben lévő tollal a nadrágját piszkálgatva, majd csalódott morranással felpillantok rá.
- Ah, azt hittem, hogy ez is olyan, mint a párnák, tudod, átforgatható.
De nem. Viszont ez nem akadályoz meg abban, hogy megcsípjem az anyagot, és kicsit közelebb húzzam magamhoz a nőt.
- Nem túl meleg, szóval szerint, ha le akarsz ülni, akkor az ölembe ülj.
Mondom neki úgy, mintha ez teljesen természetes lenne, és mintha nem is figyelnék, hogy mit mondok, mert olyan nagyon el lennék foglalva a fogadalommal. Pedig figyelek, és meg kell hogy mondjam, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezt valaha is megunjam. Imádom őt zavarba hozni.
- Mondok hármat.
Pillantok fel rá végül határozottan és eltökélten. Egyetlen egy volt a fejemben, de mivel hármat szeretett volna, megadom neki a választási lehetőséget.
- Szólj, ha valamivel nem értesz egyet, szóval ne menj bele valamibe, mert én akarom, társak vagyunk. Ne félj tőlem, én ezt ugyanúgy tanulom, mint te. Egy részét legalábbis. És a harmadik, maradj önmagad.
Hogy melyiket választja, az rajta múlik, én megadtam neki a hármat, és kíváncsian figyelem, hogy ő miket okoskodott ki nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=789629#post789629][b]Edith Ixchel Payne - 2020.01.18. 00:30[/b][/url]

Bercel
ruha ami végre nem ruha

Értetlenül hallgatom a fejtegetést, miközben próbálom értelmezni szavait. Én eddig a csókot valahogy valahol máshogy képzelhettem el mint ő, legalábbis a kifejtése arra enged következtetni, hogy meglepem a válaszommal. De nem tudok mit tenni, így képzelem, tapasztalni meg... csak nyelek egyet a gondolatra.
- Igen. Nem. Mármint - bonyolódok bele saját gondolataimba, elveszve valahol ott ahol a kettőből kettő lesz, ami négy, de most kettő... igen, én is remélem, hogy a gyerekeink majd az ő mate-
Oh.
- Erre most - fut fel a pír a fülemig - azt hiszem nem mondok semmit.
Van valami abban ahogy hozzám ér, ami újra és újra meglep. A fizikai kontaktus egyáltalán nem idegen számomra, ebben mégis van valami ami más mint amit eddig tapasztaltam... és ezzel egyidőben nem tudom, nem csak azért  érzem-e másnak, mert bebeszélem magamnak. Nem tudok kiigazodni saját magamon, se a reakcióimon, így inkább mielőtt jobban belemennék a helyzet lassú és minden bizonnyal halál kínos kielemzésébe, inkább közelebb lépek Bercelhez.
Erre tessék, már megint kezdi. Lepillantok a nadrágomat piszkáló tollra, majd vissza az azt mozgató ujjak gazdáinak szemeibe.
- Inkább csak nem akarok semmit megígérni meggondolatlanul - helyesbítek. Nem, nem félek... nem írnék rá olyat, amit nagyon nem akarnék. Egy halk pff hang hagyja el ajkaimat a kifogás hallatán, majd ahogy közelebb húz, egyik kezem finoman pöckölgetni kezdi el az ujjait. Na, azért na azért na. Arcomon halvány, féloldalas mosoly látszik, ezzel még nem is lenne bajom, de amikor kifejti, hogy miért kéne az ölébe ülnöm, hát oké, megint nyert. Legalábbis ami a zavaromat leplezni óhajtó torokköszörülést illeti, hiszen azt mindenképp megnyerte magának, azonban - talán - számításaival ellentétben nem bólintok az ajánlatra, hanem jobb lábam magam alá hajtva ülök le, lényegében saját cipőmre és vádlimra. Nem azt mondom, egy tíz perc múlva már hangyák mászkálnak majd az ereimben vér helyett, de egyelőre megteszi.
- Nem fázok fel, ígérem - pillantok rá angyali mosollyal, nagy levegőt véve, hogy felkészülten várhassam véleményét az ötletemmel kapcsolatban.
Egy hosszúra nyúló pillanatig engedem, hogy szavai zavartan futkossanak össze-vissza gondolataim között, de aztán mély levegőt veszek, és nekiállok rendet tenni magamban. A szemeit figyelem, azokban a lágyan csillogó zöldekben keresem a jövőnket, de csak magamat pillantom meg, miközben a válszokat kutatom. Lehet, hogy át kéne gondolnom jobban őket, lehet, hogy nem a megérzéseimre kéne hivatkoznom, de egy hangocska mégis azt súgja a fülembe, hogy merjem leírni amit gondolok. Merjek dönteni. Talán kíváncsi, sőt biztosan kíváncsi mit választok a felkínált fogadalmak közül, de nem mondok egy szót sem, csak lefirkantom a kis cetlire: "Nem fogok félni se Berceltől, se a há kapcsolatunktól".
Ezután felemelem, úgy tartom, hogy ő is láthassa, majd szabályosan élire hajtom, s a kútba ejtem.
- Ha kimondom, nem válik valóra - magyarázom meg halkan viselkedésemet, majd arcom újra felé fordul, tekintetem újra az övét keresi. Most kívánság, vagy fogadalom? Esetleg mindkettő. Nem tudom mire gondol most, nem tudom, hogy érti-e, hogy ezzel mit is fogadtam meg igazából. Hiszen ha nem tartok tőle, meg fogom mondani, ha valami nem tetszik. Ha nem tartok tőle, nem érzem majd úgy, hogy meg kéne változnom érte. Azt remélem, nem veszi magára, ahogy fogalmaztam, hiszen ez a fajta félelem nem olyan mint amit akkor éreztem amikor a tó nem engedett a felszínére. Ez inkább a jó fajta, ami éberen tart, felkészültté tesz, óvatossá és... Nem azért érzem mert azt félem amilyen, hanem azt, amit nem tudok még róla. Azt hiszem.
- Ne add fel az álmaidat amik előttem voltak - bököm ki tétován az első ötletemet. Ujjaim végigsimítanak érdekes - pikkelyekre emlékeztető - nadrágomon, birizgálni kezdek pár flitterkorongot. Másodiknak mondani már könnyebb, hiszen nagyjából látom miben gondolkozzak. Ha mondjuk azt mondta volna, hogy a "megszeretem a vizilovakat" "megtanulok autót szerelni" és a "elmegyek egy katicapettyetlenítő tanfolyamra" közül válasszak, hát én is ilyeneket mondanék neki, így azonban picit jobban megválogatom szavaimat. Ez már megint valami olyan amit elviccelhetnénk, de mégsem tesszük. Miért?
- Ne engedd, hogy kiszorítsam az életedből a barátaidat. - A hangsúlyom kicsit kérdőre vált a mondat végén, ahogy nem is igazán tudom mit mondjak. Talán furcsának hathat ez a fogadalom, de valami olyasmire gondolok, hogy ne hanyagolja el a mostani kapcsolatait, csak azért mert egy új lett... véletlenül sem szeretnék elvenni tőle senkit, aki eddig fontos volt számára, szeretném, ha nem történne olyan nagyon nagy változás, ha nem sínylené meg viszonya a miénket. Mármint, khm, nem olyan viszonya... az fura lenne, ha lenne neki.
- Beszéld meg velem a gondolataidat nyíltan és őszintén - hangzik el végre a harmadik felvetésem is. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e jogom ilyesmit kérni, de maximum nem ezt választja...

//Ez itt a hozzászólásom vége, úgyhogy jelzem, hogy fogadalmat tettem! "Nem fogok félni se Berceltől, se a há kapcsolatunktól".//

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=790106#post790106][b]Radetzky Bercel - 2020.01.21. 20:02[/b][/url]

Azt szeretem benne a legjobban - igen, tudom, nagyon durva azt mondani, hogy szeretek benne valamit, és nem csak kedvelek -, hogy ennyire őszinte reakciói vannak egy-egy megnyilatkozásomra, és még csak nem is tudja véka alá rejteni, hogy szörnyen zavarban van tőlem. Én pedig ezt nagyon élvezem. Tévedés ne essék, sosem lennék bántó, vagy olyan ember, aki alázza a másikat, mert anyám megtanított a nők tiszteletére, és pontosan tudom, hogy megölném ezt, aki rosszul bánik az unokahúgaimmal, így hát nekem sem áll szándékomban rosszul bánni senkivel, különösen vele nem, hiszen nem tett semmit, amivel kiérdemelné, sőt, van valami furcsa érzés is bennem. Egészen kedvelem. De még csak egy kicsi telt el, és még nem ismerem rendesen. Nem is mondok neki ilyen dolgokat. Egy valamit tudok csak, hogy ma éjjel szeretném megcsókolni, nem tolakodón, őszintén. Ezt viszont, hogy mióta elhívott, szinte zavarban elmélkedek ezen, most először élem át, és bár ő nem is tudja, de engem is pirulásig hajtott a kezdeményezésével.
- Nem teszek semmit, amit te nem akarsz.
Pillantok fel rá komolyan, mert ahogy megpöcköli az ujjaimat, védekezőn visszahúzom. Felnőtt, a mi világunkban, de gyerek még a lelkében, és ha velem kell leélnie az életét, azt szeretném, ha boldog lenne, ha nem egyezne bele mindenbe, amit én akarok, ha ő is egy velem egyenlő személy lenne, és ezt érezze is, és érvényesítse is az akaratát. Most is, mikor megpöcögtet, nem bántón, de érzem, hogy a határokat feszegetem, és fogalmam sincs, hogy hogyan lesz ebből csók. Talán nem ma kellene. A mondatot komolyan és komoly arccal mondom neki, a szemeimet a szemeiben tartva, próbálom éreztetni vele, hogy mi az, ami nem vicc, amit tényleg úgy is szánok, hogy kimondom, de nem akarom megijeszteni sem. Ez a helyzet, bár egész jól kezeljük, tudom, hogy mind a kettőnknek félelmetes, de én a lazasággal leplezem, és a vonásaim csak akkor engednek, és váltok át ismét bizonytalanba, amikor már megint a papírt nézem, és nem láthatja, ahogy elmélkedek. Talán nem is jó gondolta a csók. El kellene engednem? Talán. Filózva nézem a papírt, mintha nagyon gondolkoznék, és csak a mozdulata, hogy mellém helyezkedik ránt ki abból, hogy szigorúan a papírt nézzem.
- Ez az elemihez köthető? Nem leszel olyan könnyen beteg?
Én csak nagy vonalakban ismerem az elemi mágiát, sosem érdekelt annyira, hogy mélyen beleássam magam, bár azt hiszem, miatta muszáj lenne egy kicsit jobban odatennem magam, hogy ne kérdezzek meg minden apróságot, mert most kicsit bugyutánk érzem magam, mint aki semmit sem tud, és csak egy srác, aki rányomult a lányra ész nélkül.
- Jogos. Tetszik.
Erősítem meg a döntése helyességében, bár meg kell vallanom, egy másikat tippeltem volna. De szerencsére nem egy vetélkedőben vagyunk, hogy rossz válasz esetén megrázzon az áram, vagy leöntsenek egy vödör jeges vízzel. Bár persze, az egyet nem értés még vezethet válóokhoz, de ez azért egyetértés, csak máshogy. Azt hiszem. Lassan már olyan bonyolultan gondolkozom, mint egy nő. Komolyan mondom, téboly.
- Képes lennél eltiltani a barátimtól? Tök jó arcok.
Mondjuk annak meg oka van, hogy vele még nem dicsekedtem el, mert nem akartam még azt mondani, hogy a menyasszonyom. Még azt szeretném, ha lenne neki egy kis nyugi, és a társaságba majd úgy vezethetem be, hogy abba kétség se férjen.
- Ejj te.
Rázom meg a fejem játékosan, ahogy megkocogtatom a papírt, és végül, kicsit elfordulva, hogy ne lássa, mit írok fel a papírra, lejegyzem a választásomat, aztán, hogy ő, úgy én is felmutatom a papírt, melyen ez áll: "Fogadom, hogy nyíltan és őszintén beszélek Edith-tel, hogy az álmaink egymás álmaivá váljanak, ahogy életünk is eggyé válik. Bizalmasan." Kicsit összemixeltem a kettőt, a barátaimat nem féltem, és őt sem tőlük, csak azt tényleg egy másik lapon szeretném kezelni, és nem egy fogadalomba beleerőszakolni.
- Nos, kisasszony.
Összehajtva a papírt, ha készen áll, beledobom, hogy az övével együtt merüljön el. Egy kicsit még nézem, aztán szembe fordulva vele, felhúzódom a kút szélére, és egy kisebb A/6-os fekete bőrkötéses füzetet húzok elő a kabátom belső zsebéből, amit a bejelölt oldalon felnyitok, és felé fordítva átnyújtom neki. A gyűrű rajzolt verziója. Ahogy elindultam.
- Mit gondolsz róla?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=790120#post790120][b]Edith Ixchel Payne - 2020.01.21. 21:30[/b][/url]

Bercel
ruha ami végre nem ruha

Egészen őszintén? Talán egy picit bánom már, hogy elhessegettem a kezét. A szavak komolyságát, és az üzenetét is értem, arcomról a durc és a zavar pillanatok alatt tűnik el, és csak egy lágy mosoly marad, egyenesen neki címezve. - Köszönöm - simítok a fülem mögé egy tincset azzal a kezemmel ami eddig közöttünk lógott, s testtartásomon is láthatja, hogy ez nem csak egy üres szó, hanem az, hogy kérdés nélkül vette figyelembe a kimondatlan kérésem rengeteget számított nekem. Akár tetszik akár nem, akár elismerem akár nem, ott van bennem, hogy ha elutasítom az ilyesfajta közeledéseit, nem fogunk egyről a kettőre jutni. És mégis, ahogy visszahúzza a kezét már nem bánom, hogy hozzám ért, és ha újból megtenné, talán nem is húzódnék újra el, szóval ezek szerint mégiscsak járható út ez is. Cselekedetről cselekedetre épül a bizalom, és bizony néha távolabb kell ülnie a Kishercegnek ahhoz, hogy a Róka megbízzon benne. Tudom, hogy a levélben úgy hivatkoztam rá, de nem azért hívtam el, hogy megcs... szóval hogy megcsókoljon, bár nem ámítok senkit, gondoltam rá. Gondoltam, és nem tudom, hogy fog alakulni. Nem tudom, hogyan reagálnék rá ha megtenné...nk, de azt sem tudom mondani, hogy ne merülne fel bennem a kérdés, hogy miért nem, ha nem. Még magamnak is bonyolult vagyok, így egyelőre csak boncolgatom magamban a kérdést tovább, miközben letelepszem mellé a padkára.
- Hát elvileg jobban bírom a hideget, szóval gondolom meg, vagy felfázni is kisebb az esélyem - mélázok el, és bár megpróbálok visszaemlékezni arra amiket Westwood mondott, inkább arra hagyatkozom ahogy érzem magam, azokat veszem alapul amiket tapasztaltam. - De ráültem a lábamra, azért mondtam - fut szélesre egy vigyor az arcomon, megadva a végső magyarázatot. Ha a lábamra ülök nem fázom feeel, bibibíí.
Feszült figyelemmel várom a fogadalmakat, ki is választom a nekem tetszőt, és már mutatom is. Tagadhatatlan az arcomra kiülő megkönnyebbülés válasza hallatán, és mivel nem feltételezem róla, hogy csak azért mondaná, hogy jobban érezzem magam, meg sem kérdőjelezem őszinteségét. Észrevétlenül, de megint közelebb léptem kicsit hozzá. Vajon ezeket ő is látja, vag ymég csak nekem ilyen ordítóan egyértelműek az apróságok?
- Neeem - rázom meg rögtön a fejem -, pont ezt nem akarom véletlenül sem - lepődök meg, és próbálok visszaemlékezni hol rontottam el a megfogalmazást. Talán nem kellene mindent hatszor végiggondolnom, csak leírnom ami jön, és akkor könnyebben társalognánk? Megpróbálom.
Az első furcsa jel, az az, hogy milyen sokáig ír. A második, hogy a szöveg soknak is látszik amikor felém fordítja a lapot, de szemeim akkor kerekednek csak el igazán, amikor a szöveget is felfogom. El kell olvasnom kétszer, hogy megértsem, de aztán egy féloldalas kis mosoly ül az arcomra, úgy pillantok fel rá újra.
- Én magamban kevertem össze a fogadalmakat, te a papíron - szusszanok fel mintha csak nevetnék, majd az övével egyszerre dobom papírkámat a kútba. Halványan mosolyogva pörgetem le újra fejemben a mondatát, mondatait, csak hogy aztán elsápadjak nagy örömöm közepette.
- Azt is rá kellett volna írni, hogy fogadom? - fürkészi tekintetem az elsimult víztükröt, de nem nyúlok utána, csak az ijedtség és a nyugodt higgadtság furcsa elegyével pislogok föl Bercel szemeibe. Hát remélem, hogy nem, mert szeretném megfogadni, ha már egyszer rávettem magam. Mondjuk lehet nem is ez számít igazán, hanem az elhatározás. - Áh, mindegy - rendezem végül magamban, ha működik így, akkor azért tartom be, ha nem, akkor pedig puszta ígéretből és lelkiismeretből. Bólintok, csak úgy magamnak, lerendezve a kérdést.
Érdeklődve figyelem, ahogy kotorászni kezd, s közben én is helyzetet váltok kicsit, megcserélve lábaimat, ne csak az egyik zsibbadjon el. Kérdés nélkül nyúlok ki, és veszem át a kis noteszt, finoman véve két kezembe, óvatosan nyitva ki teljesen. Egy ujjam alig láthatóan remegve végigsiklik a papíron, követve az egymásba fondó indák mintáját, meg-megállva néhány levélnél.
- Ez egy gyűrű - kérdezném, ám helyette kijelentem. Persze nem az óvodás az ég kék színvonalon, hangom csodálkozón, meglepetten, sőt még talán picit hitetlenül is. Ujjam még csak a második kört futja, amikor mosoly szökik arcomra, és tényleg, észre sem veszem, de már megint mosolygok, pedig általában ennyit azért nem szoktam. - Te rajzoltad? - ez már ténylegesen kérdés - Nekem? - és ez méginkább az.
Felpillantok, aztán újra le, és ha nyúl is a füzetkéért, csak nagyon vonakodva adnám oda, jól esik nézni a vázlatot. Szapora szívdobogásomtól picit zúg a fülem, válaszától függően vagy azért, mert az enyém, vagy azért, mert tévedtem egy cseppet. Ha őszinte akarok lenni, furcsa, de remélem, hogy az előbbiről van szó. - Meglepett, tetszik, bonyolult, mégis letisztult, nem hivalkodó, de ha megnézed részleteiben, akkor gyönyörű... bár egészében is - sorolom összefüggéstelenül ami eszembe jut, hiszen ezt kérte, én pedig épp most fogadtam meg, hogy nem gondolkozom többet azon mit mondjak, csak megteszem, és maximum utólag majd szépítek. Persze csak ha lesz rá szükség. - Miért? - az utolsó kérdés, legfontosabb mind közül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=790134#post790134][b]Radetzky Bercel - 2020.01.21. 22:39[/b][/url]

Nem felelek, nem kell tovább ragozni a dolgot, mind a ketten tudjuk, hogy komolyan mondtuk, amit mondtunk. Tudom, hogy valóban hálás, amiért én nem olyan vagyok, mint a rellonos fiúk keltette illúzió, és megvallom őszintén, féltem is, hogy majd csalódás leszek neki. De nem tudok vele másabb lenni, mint amilyen a felszín alatt vagyok. Másokkal többnyire semleges, de mégis, Edith-ben, a szemeiben van valami, ami miatt nem tudok más lenni. Mintha egy riadt, de makacs őzzel vívnék állandó párharcot, mikor a tekintetébe fúrom a magamét.
Nem vagyok szentimentális, távol álljon tőlem, de egyik éjjel a szemeivel álmodtam, és később, mikor már hajnalban ébren feküdtem a plafont bámulva, rajta gondolkoztam. Azon, hogy talán okkal éppen ő az, mintha jókor, jó helyen a jó ember lett volna. Mintha csak Botond irányította volna apát, hogy megismerjem milyen az, amikor társa van az embernek. Nem tudom még mindig, hogy akarom-e ezt, de azt igen, hogy vele sikerülne. Minden testvérem így választott párt, meglátta és rabul ejtette. Edith engem is rabul ejtett, vele más vagyok, vele másabb minden. Néhány napja sokszor fekszem ébren, és azon gondolkozom, hogy nem bánom. És azt, hogy nem akarom, hogy ő bánja. Egészen zavarba hoz akkor is, amikor nincs a közelemben, mintha csak erre született volna.
- Valóban.
Most, hogy így megnézem, tényleg a lábán ül, és ez helyzeti előnyt jelent neki a felfázással szemben. Azt hiszem, egy kicsit dekoncentrálttá váltam, vissza kell találnom magamhoz, mert a végén még totálisan hülyét csinálok magamból, és ez azt eredményezné, hogy azt mondaná az apjának, hogy bárkit, csak engem ne. Én pedig ezt nem akarom. Nem akarom őt mással látni, mert Edith az én megfejtésre váró rejtvényem. Féltékeny volnék? Ez a helyzet egyre nevetségesebb.
- Csodás páros vagyunk Krikszkraksz. Tényleg, taníts meg arra, hogyan kell kimondani a középső neved.
Nem mintha meg akarnám tanulni, vagyis de, de magamban akkor is Krikszkraksz marad, mert szerintem nincs ember, aki rontás nélkül le tudná írni. Viszont, ez is egy olyan dolog, amivel azt szeretném megmutatni, hogy érdeklődöm iránta, nem csak a nagy dolgok iránt, de az apróságok iránt is. Szeretnék mindent tudni róla, hogy mi rejlik a fekete szemek mögött, hogy ki ő. Minden részletét meg szeretném ismerni. Megrázom a fejem, mert nem hiszem, hogy rá kellett volna, nekem csak szebben tetszett úgy, de most már nem is ez a lényeg, hanem a véleménye arról, amit a kezében lát.
- Bravó Sherlock. Egy egy gyűrű.
Nagyon örülök neki, hogy felismerte, anyám biztos most büszkén, megkönnyezve ezt nézne minket, hiszen ezek szerint mégiscsak örököltem valamit a tehetségéből. Ő festőművész, aki unatkozott otthon a négy fia mellett, ezért alapított egy művészeti iskolát, és az első két gyerekében semmi, a harmadikban nyomokban, de a negyedikben, abban teljesen benne van az, amit ő is imád. A füzetet a kezében hagyom, és bár sok minden lapul benne, mégis, úgy érzem, ha bele is lapoz, idővel amúgy is megismerné a tartalmát, hiszen éppen most fogadtam meg.
- Igen.
Ezt is eltalálta. Az arcom nyugodt, a hangom is, halvány mosoly látható talán rajta, ahogy finoman érzem, hogy rávezeti magát a lényegre. Aztán jön a kérdés, és a mosolyom egy picit lejjebb lankad, majd azért újra megjelenik.
- Mert a menyasszonyom vagy, úgy illik, hogy gyűrűd is legyen.
Ez az egyszerű válasz, miközben kicsit közelebb csúszok, előrehajolva megnézem a mellette lévő jegyzeteket. Ilyen sötétben az apró macskakaparás valóban nem nagyon olvasható, így mindent magától mondott ki, én pedig ujjammal odabökök egy-egy részre, hogy érezze, mennyire jól leírta, amit jelképez.
- Mert ilyen vagy nekem Edith. Bonyolult, ám mégis letisztult, őszinte. Aki nem hivalkodó, mégis egészében kellemes. Ha pedig igazán a mélyére ásol, meglátod, hogy részleteiben gyönyörű. Igéző a szeme, a szája, ahogy elpirul. Meglepett, de tetszik.
Felpillantok rá, mert most, ahogy így görnyedek, megint én vagyok alacsonyabban, de látni akarom az arcát, és persze, van bennem egy kis biztonsági játékosság is, hogy csak akkor folytatom, ha megbizonyosodtam róla, hogy rendben vagyunk. Akkor, és csak helyezem rá mélykék bársonydobozt, benne a gyűrűvel, a kezében lévő füzetre.
- Csak kérlek, ne dobd bele a kútba, és ha lehet, te se ájulj bele. Nagyon ciki lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=790159#post790159][b]Edith Ixchel Payne - 2020.01.22. 11:44[/b][/url]

Bercel
ruha ami végre nem ruha

Felháborodottságot tettetve nézek rá, de nagyon látszik, hogy csak mű, csak játék minden gesztusom. Hát mi az, hogy Krikszkraksz, azért hat karakter még nem a világvége, elnevezhettek volna llanfair… izének is, na akkor lennék csak igazán krikszkraksz. Idáig sikerült megjegyeznem a falunevet, de igazából tovább nincs is szükségem rá, hogy tudjam, ha ennyire rákeresek, már kiadja az internet találatként. Éljenek a mugli találmányok.
- Ixchel – lágyulnak el vonásaim -, mintha t nélkül mondanád azt, hogy east, utána meg mint a csel – magyarázom a kiejtést, megnyomva a hangsúlyt az első szótagon. Volt akinek az iszikkel magyaráztam az elejét, és mondtam, hogy mintha levágná a végét, és ísz, de na, az east egyszerűbb. Az x persze csak leírva szerepel, így ami miatt az emberek általában furcsán pislognak a leírt verzió láttán, pedig kimondva valójában nem is jelent annyi gondot. Jó, ne akarjon senki okmányirodába menni, mert amíg egy Kiss Piroskának is elírják háromszor… Én mit mondjak? Eddig a Pixel a kedvencem. HOGYAN, MIÉRT? – Pedig arra gondoltam, hogy ha megváltozik a nevem, elhagyom – bököm ki kis tétovázás után. Nem beszéltem még ilyesmiről senkivel, de én biztos nem tiltakoznék az ellen, ha... hát szóval, ha fel kéne vennem az ő vezetéknevét, akkor meg már úgysem használom az Ixchelt, így akár ezt is megléphetném. Persze felvehetném az itt is anyakönyveztethető Szivárványt (igen, utánanéztem), de eeeeeeeeh, nem. Köszi, nem. Leírni is egyszerűbb ha rövidebb, minden ügyintézés kevesebb visszakérdezéssel jár, és a bankkártyás tranzakciónál is kisebb az esélyem rá, hogy elgépelem. No meg amíg az Ixchel különlegesen hangzik, a Szivárványtól azért égne a fejem rendesen.
Nem is reagálok a szarkasztikus megjegyzésre, csak szám széle rándul meg, és már süppedek is vissza saját gondolataim közé. Fel-felpillantva figyelem, ahogy türelmesen várja, hogy rendezzem magam, feltegyem kérdéseimet amik elő akarnak szökni. Nem úgy értettem azt a miértet, ahogy ő, bár nem javítom ki, hiszen ez is egyfajta válasz. A miértem talán arra vonatkozott inkább, hogy miért alkotott valamit, miért ölt bele ennyi energiát és kreativitást ahelyett, hogy csak választott vagy választatott volna valamit. Az, hogy ennél sokkal egyszerűbb szinten értelmezte a kérdésem számomra azt jelenti, hogy foglalkozni szeretett volna a… velem. Nem csak elintézte, hanem talán szívesen tette?
Újra és újra meglep azzal, ahogy cselekszik. Amikor először fordított maga felé és nézett határozottan a szemembe, megszeppentem, de azóta tekintetének rengeteg árnyalatát fedeztem fel, olyan oldalait is, amit mások hetek vagy hónapok alatt mutatnak csak meg. Innen már látom, hogy amit zöldnek hittem nem csak egy árnyalat, szivárványhártyája sehol sem ugyanolyan, s ugyanígy ő is több annál, mint amit akár csak megpróbáltam elképzelni. Nem vagyok elérzékenyülős típus, mégis rögtön az az első ami felmerül bennem, hogy ilyen szavak hallatán szoktak a filmekben sírni az emberek, és talán kicsit valahol meg is értem őket. Közelebb csúszik, én is felé hajolok, hogy jobban lássam a lapokat, alakunk körbeveszi a kis füzetet, halvány árnyat vetünk környezetünkre. Tényleg nem figyeltem a szavakat, a gyűrűt mutatta, hát arra koncentráltam. Sőt, attól sem kell tartania, hogy belelapoznék a füzetkébe, egyrészt azért mert lenyűgözött az ábra, másrészt pedig mert nem szokásom beleütni az orrom olyan dolgokba, amikhez nem kaptam engedélyt. Persze lehet, hogy egyszer meg fogom kérdezni, hogy megleshetem-e a többi oldalt, sőt az is elképzelhető, hogy egyszer magamtól állok majd mögé, karolom át a nyakát, és válla fölött átlesve figyelem csendben, ahogy alkot, miközben egy tincsem lassan, puhán hull majd elé az asztalra. Finoman rátámaszkodnék, ujjaim összekulcsolva pihennének a falapon nyugodt mozdulatlanságban, és csak bámulnám, ahogy az övéi újabb és újabb vonalakat húznak a papírra. Lehet, hogy adnék párat Iridis tollaiból, hogy szivárványos színükkel kísérletezhessen, mintákat, apró képeket hozhasson létre a színpompás tollak segítségével.
A ma este során nem is tudom hanyadszorra ugrik a szívem a torkomba, és már lassan állandósul a pír arcomon. Megint csak keresem a szavakat, de nem igazán találom, hiszen nem azért mondtam amiket mondtam, mert a rejtett jelentésüket magamra  szerettem volna vonatkoztatni. Fel sem foghatom, hogyan ismert ki ilyen gyorsan, szinte pillanatok alatt, így csak meghatottan (jó hát, minek hazudjak) figyelem, ahogy közelebb hajol, és a közelséget, magasságunkat kihasználva én is odahajolok, hogy homlokára adhassak egy csókot. Nem mozdulok hirtelen, így ha meglepem el is húzódhat akár, de ez nem csak egy olyan heccből rövid puszi, hanem rendes, kimondhatatlan érzelmekkel teli. Köszönöm, nagyra értékelem, meghatódtam, megdöbbentem, szeretem, és megannyi más, amit sorolhatnék én a tűzijátékokig is akár, akkor sem tudnék elmondani mindent, amit elmondhatnék.
Visszahúzódok, szemeim lassan nyílnak ki, észre sem vettem, hogy behunytam őket. Szám elnyílik, majd becsukódik egy kiejtett hang nélkül, s csak a meleg mosoly marad az arcomon. El sem tudom képzelni, hogy ennél is van még tovább, de ekkor előkerül a kis dobozka is, én pedig kész, itt vesztettek el, ez a felvezetés pont annyira csigázott eddig, hogy még nagyobbat dobbanjon bennem a gyűrű. Hiszen most már nem kételkedek benne, hogy az van-e a dobozban. Nincs több Sherlock-kérdés.
- Dehogy – nevetem el magam, remegősen. - Te tényleg eléred, hogy meg se tudjak szólalni, el sem hiszem – rázom meg picit a fejem, majd bal kezemmel jobban alányúlok a füzetnek, hogy a rá tett dobozt balommal biztonságba emelhessem. A jelzésre figyelve hajtom össze a kis füzetet és helyezem a lábamra, nehogy leessen. Egy pillantás fel, és ha Bercel nem tiltakozik, felnyitom a dobozt, hogy teljes valójában is megcsodálhassam a késszé munkált vázlatot. Gondolkodás nélkül simítom végig hűvös felületét, majd óvatosan ki is emelem a vájatból. Tenyeremre fektetem, ugyanúgy követem végig ujjaimmal rajta a mintát, mint korábban a rajzon, miközben elcsodálkozom rajta milyen jelentőségteljes is egy ilyen kis ékszer, egy könnyű, vékony, apró karika. Mégis, ahogy rajta az indák, a mi életünk is úgy fonódik össze általa.
- Melyikre kell…? – kérek egy apró segítséget, felpillantva. Nem emlékszem, balra eljegyzéstől, jobbra házasságkötés után, vagy pont fordítva? A gyűrű még mindig tenyeremen pihen, csak érzelmi súlya nagy, egyébként olyan könnyű, szinte meg sem érzem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=790169#post790169][b]Radetzky Bercel - 2020.01.22. 15:03[/b][/url]

- Értem.
Először csak ennyit mondok arra, ahogy ő könnyedén kiejti a nevet, majd megpróbálja elmagyarázni nekem, hogy hogyan kellene kiejteni. Kellene, mondom, mert attól még, hogy valamit jól hallasz, nem is biztos, hogy jól is ejted ki. Én például rengeteg dalszövegben énekelek mást, mint ami van. Mármint eleve “énekelek”, szóval innen sejthető, hogy milyen is az, és mindezt úgy teszem, hogy a születésemtől fogva angolul is beszélnek hozzám. Szóval nem minden ám a hallás. Mutatóujjamat felemelve jelzem neki, hogy készülök valamire, a nagy műre, mert bizony most az következik majd. Szóval.
- Íszcsel.
Vagy legalábbis valami ilyesmi lenne a dolog, ha jól értelmeztem, és talán nem is hangzik annyira rosszul első nekilendülésre, de biztos lehet benne, hogy másodikra megmarad a Krikszkraksz, hát nem fogok én itt szórakozáni. Amúgy se így mondtam volna ki, hanem úgy, hogy ikszel, mint amikor a kviddics fogadásnál ikszel a csapatra, akinek szurkol. Ha meg nevetni van kedve, most megteheti, mert tudom, hogy később majd elmegy a kedve a nevetéstől. Eléggé adta magát ez a mai este.
- Radetzky Edit? Nem hangzik rosszul.
Egész könnyen megy a kimondása, és nem csak rosszul nem hangzik, de szinte tetszik is, hogy ilyen könnyed és lágy, pedig aztán itt lenne a lehetősége a házassággal valami mást is felvenni, annyi kiváló név anyakönyvezhető manapság. Ott van a Denerisz példának okáért, elvégre a mi házasságunkkal megkap maga mellé egy sárkánybolond sárkányt. De ha ez a vonal nem jön be neki, akkor még mindig lehet Erdőcske, Kiwi, Mazsola vagy éppen Pötyi. Illetve, ha jól tudom, már Zene is. Radetzky Pötyi, remélem egy ilyen nevű feleséggel minimum miniszternek kell lennem a jövőben.
- Hogy anyukád ne érezze magát rosszul, mondhatnánk, hogy nálunk ez a hagyomány. Mindenki csak egy nevet visel.
Nem tudom, hogy ez mennyire tetszik neki, de mivel nem csak az ő apja, hanem az enyém is nyakig benne van ebben az őrületben, úgy korrekt, ha én is beleadok valamit. Vagyis, ha valami nem tetszik a családjának, akkor fogja nyugodtan rám, hogy én kérem, vagy én javasoltam nyomatékosan, hogy legyen így vagy úgy. Itt ülve, úgy érzem, hogy egy szövetség tagjává válok éppen, hogy talán a mellettünk elhaladók, akik még mindig értetlenkednek, hogy én meg ő hogyan jelenhetünk meg kéz a kézben újra és újra, megérthetik, hogy ezt igazán sosem érthetik meg, mert van valami, ami átjár minket, ha együtt vagyunk, mintha tényleg egy néma szövetség két tagja lennénk, akik ismerik a másik minden rezdülését, és éppen ezért pontosan értik is, hogy mire gondol a másik. Tudom, hogy sokan csodálkoznak azon, hogyan is nem vették észre ezt a kialakuló szövetséget, de hiszem, hogy ha most tekintenek ránk, akkor talán megértik, hogy ez jelen volt, csak olyan láthatatlanul, mint most is. Mi ketten pedig rohamtempóban haladunk a végzetünk felé, és furcsa az érzés, és furcsa a gondolat, hogy Edith mellett nem félek ettől. Nem tudom, hogy mi van benne, hogy mi van a tekintetében, de amikor csak ketten vagyunk, merek beszélni olyan dolgokról is, melyekről eddig még nem, vagy csak Médinek.
Mintha csak a gondolataim között lépkedne, olyan tökéletes pillanatban érintik meg ajkai a homlokomat, elmosolyodva hunyom le a szemeimet, érzem, ahogy zavaromban elpirulok, pedig nem is tudtam, hogy ilyen képességgel is rendelkezem. Nem hiszem, hogy az elmúlt tíz évben valaha is előfordult volna velem a zavarom kivetülése, most mégsem zavar, hogy látja, mit váltott ki azzal, hogy olyan finom törődéssel ért hozzám, ahogy talán anyán kívül senki. Mert nem akartam, hogy bárki is úgy érjen, hogy attól én zavarba jöjjek. Még mindig mosolygok, amikor a szememet kinyitom, és furcsa hiányérzetem támad attól, hogy elhúzódott. Úgy tűnik, valami elindult, valami, amit még nem tapasztaltam, és most nem tudom, hogy hányadán is állok a dologgal, de az biztos, hogy a zavarom is jól esik, és nem félek kimutatni. Nem tudom, hogy mit tesz velem ez a lány, de nagyon jól csinálja. Csendesen figyelem, ahogy a gyűrűt tanulmányozza, és már most örülök, hogy végül nem csak felkaptam egyet az ékszerboltban, hogy nekem mindegy, csak haladjunk, hanem tényleg időt fordítottam rá, hogy olyan legyen, amit szeretettel hordhat, ki tudja, talán élete végéig.
- A balra.
Ha jól tudom, de ebben nem vagyok biztos, ám még mielőtt bármit is tehetne elveszem a gyűrűt a tenyeréből, és szabad kezemet kinyújtva felé, kérem, hogy kezét a kezembe helyezze. Na ilyet se sűrűn terveztem csinálni, az is biztos, egészen izgulok, hogy mégis megtörténik. Azt tudom, hogy méret, annyi lánytestvére van, mint a nyüh, elég volt csak egyet kikapnom közülük - Arianat -, és már meg is volt, ami kellett. Finoman, hogy ne sértsem meg a bőrét sehol, húzom fel ujjára a gyűrűt, de nem engedem el a kezét azonnal, előbb végigsimítok az ujjain, ösztönös, magától jövő reakcióként, miközben a gyűrűt is kicsit a helyére igazítom.
- Tökéletes.
Állapítom meg és finoman visszahelyezem a füzetre a kezeit, és valahogy nincs kedvem még mindig elengedni, de nem tartom szorosan, hogy ha szeretné, ő elhúzhatja.
- A könyvben benne van minden titkom. Ha érdekel. Nem nagy dolgok, igazából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=791959#post791959][b]Radetzky Edit - 2020.02.05. 00:55[/b][/url]

Bercel
ruha ami végre nem ruha

- Iszcsel - ismétlem utána, picit odébbtolva a hangsúlyt az i-ről. Érzem a görcsösséget benne, pedig igazából az egész sokkal puhább, lágyabb hangzású mint ahogy az ő ajkáról legördülnek a hangok. Azonban ha elengedné, ha csak úgy szinte oda sem figyelve szólna utánam, erőlködés nélkül, már megérteném. Már felismerném, tudnám, hogy engem szólít, megjegyzetem. Arcom nyugodt, abszolút nem nevetem ki a kiejtésért, sőt, jól esik, hogy próbálkozik.
- Szeretnéd, ha felvenném a nevedet, vagy inkább zavarna? - kérdezek rá, félrebiccentett fejjel. Bár az előbb úgy kijelentettem, hogy ha megváltozik hogyan lesz, de nem is biztos, hogy ezt ő szeretné... megint későn kezdek gondolkodni. Más párok - párok? - talán hebegve habogva beszélnének erről, de engem most valamiért nem érint kényelmetlenül. Bár igaz ami igaz, ettől még ugyanúgy Editként szólnak majd utánam, csak a papírjaimon áll majd más karaktersorozat. Attól még én, én maradok. Elmosolyodok azon, hogy így gondol Anyára, de végül inkább megrázom a fejem. - Nem füllentenék ilyesmit, az rosszabbul esne neki is, nekem is.
Nincs mit titkolnom, elvégre nem azért hagynám magam előtt a nevem, mert nem értékelem, hogy megkaptam, így tudom, ő sem lenne érte szomorú. Az enyém volt, nyomtalanul nem tűnik el, viszont eddig sem használtam - minek hát akkor? Ha rossz fát teszek a tűzre ígyis-úgyis egy pillanat alatt leszek újra Edith Ixchel Payne.
Nem tudom, hogy mire számítottam a ma estétől, de gyűrűre? Biztosan nem. Hirtelen magyarul szavaim sem lennének rá, hogy kifejezzem az érzéseimet, de megeshet, hogy még anyanyelvemen sem boldogulnék. Ezek helyett tehát olyat választok ami közös, amit mindketten tökéletesen beszélünk, nem kellenek hozzá kódok, sem gondolkodás, csak a szándék, és bőr a bőrön. Közelebb hajolva orromba szökik samponjának illata, már-már ijesztő mennyire tudatában vagyok annak mit csinálok, és mégsem jövök zavarba a tetteimtől. Persze, hiszen már nincs tovább hova, mi? Egy apró gombócot nyelve vissza húzódok el, szemeim kinyílnak, hogy tekintetem találkozhason az övével. A halvány mosoly láttán vissza kell fognom egy reszketeg, megnyugvó lélegzetet, az arcára vetülő kósza fényekben pedig mintha több piros keveredne mint eddig... Zavarba jött, igaz? Nem a fény játszik a bőrén, nem a szemem káprázik és nem a gondolataimmal babrálnak, hanem én is hatással vagyok rá. Sebesen, mégis rendszertelenül dobogó szívvel figyelem, észre sem véve, hogy mosolya az én arcomra is átkúszik, és megpróbálom megőrizni ezt a pillanatot, olyan tisztán ahogy csak lehet. Különleges. Értékes. És talán, talán talán egyre fontosabb számomra, de ebbe egyelőre nem merek, s nem is akarok jobban belegondolni.
Lesütöm tekintetem, és megállom, hogy az őszinte arckifejezésért köszönömöt mondjak. Mielőtt elveszek kérdéseim és talányaim közt figyelmem újra a kezemben tartott ékszer felé fordul, hogy mielőbb biztonságban tudhassam - az ujjamon. Egy apró pillanatig tétovázok csupán mielőtt kezébe adnám a karikagyűrűt, majd ki is nyújtom a kezem felé. Jól láthatóan remegnek az ujjaim, még úgy is, hogy kicsit megpróbálom kifeszíteni őket. Ugyanaz a ritmus ami őket mozgatja dobol a fülemben is, szinte süketté téve minden másra ami körülöttünk zajlik.
Olyan gyorsan történik, hogy pislogni sem merek, és tudom, hogy ezt a pár pillanatot valószínűleg nem fogom egyhamar elfelejteni. Bár hivatalosan már eldőlt, hogy összekötnek minket, igazából most érzem úgy, hogy az egész valóssággá is fog válni. Nem húzom el a kezem, hagyom, hogy ő simítsa vissza a kis könyvecskére, picit megmozgatom az ujjakat, hogy ahogy egymás mellett súrlódnak érezzem az ékszert teljes valójában, de nem emelem ki Berci kezéből. Mutatóujjammal végigsimítok a tenyerén, egy láthatatlan vonalat követve, s csak az újabb szavakra pillantok fel, nem szakadva ki a pillanatból.
- Minden? - kérdezek vissza, s végigpillantok a lapokon, amik nem simulnak egymáshoz már olyan szorosan mint hajdanán tehették. Számtalanszor kihajthatták már ezt a füzetet, látszik rajta, ahogyan az is, hogy tulajdonosa nagy becsben tartotta, és a használat ellenére nagyon nagyon vigyázott rá. Először csak megemelem bal tenyerem, ami így az övé felett pár miliméterre lebeg a levegőben, majd visszahúzom, hogy két kézbe fogva a könyvecskét kinyithassam az elején. Így érzem helyesnek, rendesen megbecsülni azokat a titkokat, emlékeket, amiket most felkínál számomra. Felnyitom az első oldalon, kíváncsian fedezve fel a mintát vagy szöveget. Nem figyelek a környezetünkre, így a kút másik oldalához telepedő tanárpárosra sem, inkább felpillantok Bercire.
- Ha titoknak nevezed őket, biztosan fontosak. Nekem nincs ilyesmim - rázom meg picit a fejem a jegyzetekre utalva - de rejtegetnivalóm sem igazán.
- Nem most, hiszen most látni is alig látnám, de egyszer majd megmutatod miket rajzoltál? - hajtom rá a fedelet a könyvecskére, s óvatosan ráhúzom a gumiszalagot is. Most itt van ő, inkább figyelem az arcát, és hallagatom a szavait, elvégre amit már leírt, lerajzolt nem tűnik el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=792537#post792537][b]Radetzky Bercel - 2020.02.09. 11:56[/b][/url]

- Majd még gyakorolom.
Azért hülyét nem csinálok magamból, hogy itt hatvanszor kimondjam a nevét, mígnem álmomban sem fogok tudni már mást csinálni, mint csak ismételgetem, hogy Iszcsel, Iszcsel, Iszcsel. Még a végén olyan lesz, mint Bloody Mary, háromszor kimondod, aztán megjelenik. Azért mindennek van határa kérem szépen, nem kell itt annyira túlzásba esni.
- Nálunk ez hagyomány. A sógornőim is mind Radetzky-k, tudod, így lesz erősebb a család, meg minden ilyesmi.
Én mondjuk ezzel annyira nem értek egyet, mármint maga a hagyomány szép, hogy mindenki felveszi a családnevünket, de ez kicsit kényszer is nem? És ha én kötőjelesen írnám inkább a nevem? Ha jól tudom az ő családjában olyan is van, aki nem is előre tette a férje nevét, hanem a kötőjel után, szóval náluk ez szabadabb, de nálunk eléggé rákötelezett módon működik. Ha tetszik, ha nem, Radetzky leszel.
- De ettől függetlenül sem zavarna, megtisztelő gondolat.
Mivel nem hiszem, hogy ismeri a családom ezen törekvését, hiszen rákérdezett, hogy bánnám-e, tudom, hogy komolyan felmerült benne a gondolat, és meg kell vallanom, nagyon tetszik, hogy így gondolkozik, mert ez is valami, amivel közelebb juthatunk egymáshoz. Tudom, hogy bármikor is történjen meg a házasságunk, legyen ez ma vagy két év múlva, nem lesz könnyű neki sem, hiszem minden egyes lépésünk számos új élethelyzetet teremthet, olyanokat, melyekre képtelenség felkészülni, hiszen mind a ketten most először vagyunk ilyen szituációban.
Elmosolyodom azon, hogy mennyire remeg a keze, hogy mennyire fél attól, amit ez az egész jelent. Én is félek, de próbálok erősnek mutatkozni. Ez olyan férfi dolog azt hiszem. Próbálod meggyőzni a nődet, hogy nincs akkora vész, közben meg dehogy nincs, viszont, mint férfi, egy pillanatra sem törsz meg, csak mentek előre, mert majd úgyis ott lesz a korábban említett szivárvány az út végén. Mondjuk tényleg inkább szivárvány legyen, és ne ő legyen Radetzky Szivárvány, mert lehet, hogy még engem is elkergetnek otthonról. Megmosolyogtat, ahogy egymáshoz érünk, ismerkedünk egymás bőrével, az övé finom, puha, az enyém érdesebb, mivel többnyire seprűn ülök, vagy, ha nem akarok bent lenni a házban, akkor fát aprítok. Olyankor senki sem akar a közelembe jönni, mert azt hiszik baj van. Hogy ideges vagyok, vagy valami rossz ért. Olyankor anya a kedvencemet csinálja és mindenki olyan kedves velem, pedig én csak egyszerűen kedvet kaptam ahhoz, hogy fát vágjak. De a világért se mondanám el, hogy nem a dühös kis tini lelkem szól ki ilyenkor segélykérően, mert valljuk be, minden ember szereti, ha kényeztetik.
- Minden.
Erősítem meg, mert valóban, ebben a füzetben van minden, ami fontos, nagy becsben tartom, még ha nem is tudtam elkerülni, hogy az idő vasfoga ne üljön meg rajta. De ez a legkevesebb, amíg biztonságban van, és úgy érzem, hogy most is jó helyen pihen, Edith kezei között.
- Ne aggódj, majd lesznek. Már látom is magam előtt.
Kiegyenesedek, kicsit megköszörülöm a torkom, és úgy csinálok a levegőben, mintha valóban írni kezdenék. A hangom kissé elvékonyítom, de nehezen válik rendesen lányossá, talán kicsit mókásan hat.
- Kedves naplóm, öt éve vagyok ennek a szerencsétlennek a felesége, és még mindig nem tudja, hogy a kedvenc színem a napsárga. Nem az okker, nem a narancs, komolyan, mit lehet olyan nehezen megjegyezni a napsárgán? Még a világ is súg neki, hiszen a nap fent van az égen. Csak fel kéne emelnie a fejét… mindegy, mosolyogtam rá azért, de holnap kicseréltetem ezt az undorító táskát valami szépre. El fogja hinni, hogy tőle kaptam. Ezért vagyok nő, hogy játszmázzak. Amúgy tud cuki is lenni, például, hogy nem felejtette el az évfordulónkat. Igaz, hogy egy hónapja volt, de ez már lényegtelen. Legalább ma jó gyereket hozott haza a bölcsiből. Se nem kínai, se nem néger, és nem is fiú. Megnyugtatóan fejlődik.
A végére azért nevetve elhúzódom, ha esetleg szeretne megütni, akkor ne legyen olyan könnyű dolga. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan alkalom közöttünk, amikor beveri majd a képem, és azt se mondhatom, hogy nem jogosan, hiszen kivívtam. Én valahogy mindig nyakig vagyok a bajban.
-   Szívesen.
Bólintok is hozzá egyet, miközben akaratlanul is meghallom, hogy már vannak, akik elkezdték a visszaszámlálást. Azért valamivel meg kellene dobni ezt az estét még nem?
- Hunyd le a szemed.
Javaslom, és ha megteszi, akkor óvatosan közelebb hajolok, és finoman, nem tolakodón, és teljes szándékossággal a szája szélére lehellek egy csókot, miközben az első tűzijáték a magasba emelkedik. Nem akarom, hogy kelletlen legyen az első, ráadásul a kiírás szerint egy rellonost kell megcsókolni, nem a rellonosnak kell megcsókolni. Viszont nem húzódom el, ha akarja, akkor folytathatjuk ezt, ha nem, akkor simán csak kívánhatunk egymásnak boldog új évet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=795274#post795274][b]Radetzky Edit - 2020.02.22. 14:36[/b][/url]

Bercel
ruha ami végre nem ruha

- Köszönöm - bólintok mosolyogva, értélekve a szándékát. Tiszteletben tartom, hogy lehet nem az a fajta aki mások előtt próbálkozik, hanem majd ha tökéletesre csiszolta amit szeretne, akkor libben be vele, hogy "ja hát ez? ezt tudom". Persze, tévedhetek, de úgy érzem nem azért kérdezgetett mert nem kíváncsi a válaszra. Magyarázatára szám elkerekedik, egy apró o-t formál, de valahol meg is nyugtat... Hiszen ez megint egy olyan kérdés ami igazából nem is kérdés, ha akarom ha nem, meg fog történni, így se ellenkezni, se töprengeni nem kell rajta. Minek? Elfogadom, a név csak egy név.
- Csak azért, mert úgy gondoltam, hogy ez rajtad is múlik - kezdem el ruhám korcát piszkálni zavartan. - Akkor ezt... Azt hiszem meg is beszéltük - pillantok fel. Jó, hogy szóbakerült, így nem fogok tovább azon gondolkozni ő mit szeretne, vagy mit várnak el tőlem. Így tiszta, egyszerű, egyértelmű, megnyugtató.
Érdeklődve figyelem, ahogy kihúzza magát, és már ott elharapott vigyorral dőlök hátra ahol még csak annyit mond, kedves naplóm. Várom, szinte érzem a csattanókat, a gyerekeken fel is kacagok, de nem, megütni eszem ágában sincs. Aranyos a jövő amit lefest, félrebiccentett fejjel hallgatom, s igyekszem nem belegondolni abba, hogy ha azt mondja öt éve házasok vagyunk, bölcsis gyerekekkel... Mondom nem gondolok bele. - Hazahozhatsz más gyerekeket is,  de akkor te beszélsz a dühös szülőkkel - fenyegetem meg naaagyon morcosan, de komolyan, még talán a szemem is összeszűkül... Se.
A kialakult hangulatba belefolynak a visszaszámlálás hangjai, s kiszakítanak a kis időtlen illúziónkból, amiben eddig ücsörögtünk. Megelevenedik körülöttünk az udvar, s csak onnan tudom, hogy az előző percekben nem csupán álmodtam mindent, hogy ujjamon kitapinthatom a piciny, kecses ékszert. Pislogok a kérésre, szívverésem felgyorsul, arcom ismét kipirul, pedig nemrég hagytam el csupán extra színét. Talán egy pici bizonytalanság is látszik rajtam de ijedtség nem, hiszen tudom, hogy ha nem akarnám nem kötelezne semmire. Általában akkor szoktam megnyugodni, ha valami ki van szabva, most pont az ellentétének örülök... Mi van velem? Látszik melyik az a pillanat amikor elhatározásra jutok, tekintetem egy pillanatra a fiú szájára rebben, majd újra szemeit keresem meg, hogy egy halk, reszketeg lélegzetvétellel tegyem amit javasolt.
Megszűnik körülöttem minden. A fülemben dobogó vértől néma, fekete semmi vesz körül, s szinte csak idegességemtől összehúzódott gyomromat érzem. Pilláim megremegnek, kinyílnának, de nem engedem őket, egy aprót szusszanok. Szedd össze magad.
Még szinte fel sem fogom mi történik, megérzem a könnyű puszit, nem is, nevezzük nevén, csókot. Egy mély levegő bennem reked, s a tűzijáték hangjára picit megrezzenek, de az első apró kis remegés után nem foglalkozok vele tovább. Nem tudnám megfogalmazni mit vártam ettől a pillanattól, az biztos, hogy azt hittem, hogy kínosabb lesz. Ennek ellenére egy rövid simítás után mozdulatlanná dermed, és érzem, hogy a kezembe helyezi a döntést. Vár, hogy megtaláljam a válaszaim, hogy rájöjjek mit szeretnék. Mintha mostanra pontosan érezné hogy milyen bizonytalanul állok az ilyesmihez, hiszen most már bökdösnöm sem kell, mint korábban mikor ujjai lábamat cirógatták végig; érzem, hogy odafigyel rám.
Fejem könnyű, levegős, zavarban érzem magam, mégsem érdekel ki láthat. Közelebb hajolnék, de egy hang megszólal bennem, hogy ne tegyem, majd szinte rögtön pont fordítva, elhúzódnék, de ekkor valami a folytatásra ösztökél. Saját reakciómtól megzavarodva mozdulok meg, épp csak annyival fordítva el fejem, hogy ajkaim alig-alig érintve végigsimítsák az övét, majd egy reszketeg, apró szusszanás kíséretében elhúzódok. Nem messze, nem is hirtelen, alig pár centire, úgy nyitom ki szemeimet, keresve övéit.
- Boldog új évet - suttogom magunk közé, furcsa, lágy hangon, ami hallatán nem is tudom megállni, hogy ne süssem le tekintetemet. Fel sem igazán fogom mi történt, önkéntelenül harapok rá bizsergő alsó ajkamra, iciripicirikét hátrébb húzódva, visszapillantva szemeibe. Nem tudom hová nézzek, mit csináljak, és ez talán látszik is. Már nem emlékszem, hogy én azt mondtam, hogy egy-egy csók az egy-egy és nem kettő, vagy kettő, de az biztos, hogy jelen esetben nem tudnám számokkal jelölni a pillanatot. Se egy, se sok, se kettő se kétszer egy, csak... nem tudom, van egyáltalán értelme ebbe belekavarodni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=798755#post798755][b]Radetzky Bercel - 2020.03.16. 22:29[/b][/url]

Finoman elmosolyodom, amikor megköszöni a dolgot, habár ez egyáltalán nem szükséges, hiszen komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Én nem az a fajta levegőbe beszélő alkat vagyok, aki nem csinál mást, csak olyan nagy kijelentéseket tesz, hogy az ember azt se tudja, merre van az előre, és még ő sértődik meg, ha a másik fél esetleg felhozza neki, hogy igazán lehetne akkor az a rész most már, amit megígért. Egy csomó ilyen figura van a világban, tudom, mert nagyon sokkal találkoztam én is. Eléggé elítélő vagyok, ami azt illeti, nagyon könnyen tudok bepörögni egy-egy negatív megmozdulás kapcsán. És nem, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor most örök harag, és csak mert valami nem klappolt, nem kellesz, de tény, hogy odabent, a kis lelkemben, elkezdem figyelni azt a részt egy kicsit jobban, és vagy csalódok, sajnos, vagy szerencsére rájövök, hogy az nem volt más, csak a véletlenek furcsa összjátéka.
- Mondták már, hogy nagyon bájos vagy?
Kérdezem kedvesen, de a kérdésben megbújik az őszinte érdeklődés is. Mert imádom, hogy ennyire próbálkozik ő is azon, hogy ez az egész kettőnkről szóljon, hogy tényleg ketten legyünk benne. Fogalmam sincs, hogy mikor fog bekövetkezni a tény, hogy Edith Payne a feleségem lesz, de már nem félek tőle. Mert féltem, bevallom férfiasan, az első találkozásunktól kezdve, ahogy a fekete szemekbe mélyedtek a zöldjeim. Mert volt valami azokban a szemekben, amik, még ha sosem vallanám be, de elindítottak bennem valamit. Mára pedig már tudom, hogy érzelmi téren én sokkal mélyebben benne vagyok ebben, mint ő, ha úgy tetszik, a szerelem irányába én indultam meg korábban. Hogy ez valaha kiderül-e? Nem tudom. Talán egy pár év múlva, ha megkérdezi, hogy mikor lett ez több, akkor el merem majd mondani neki, hogy részemről mikor. Viszont ez még nem az, de halad afelé, hogy azzá váljon, ami két embert normál körülmények között összeköt, és őszintén remélem, hogy egy nap majd ő is így tekint majd ránk. Egy olyan érzés birtokában, ami kettőnket köt össze, ami házasságunk szilárdítója lesz.
Tehát féltem. Mostanáig. Féltem, mert valami olyat láttam meg benne, amit korábban talán csak egy emberben, valakiben, aki egykor a világomat jelentette, de sosem tudott róla, és már sosem tudhatja meg. Ebben biztos vagyok, hiszen a tisztelet, ami bennem van Edith iránt erősebb, mint az, hogy eláruljam őt. Még ha engedné is – sokan csinálják ezt mostanában – nekem akkor sem kellene más, nem lennék képes mással lenni úgy, hogy ő a társam, még ha nem is én választottam őt, hanem kaptam. Nem bánom, hogy így lett, már nem.
- Rendben, ezt mindenképpen eljátszom egyszer.
Nem is olyan rossz dolog ez, nem? Tervezni, elképzelni a jövőt. Hogy nekünk egy nap lesznek gyerekeink, vagyis egy nap eljutunk majd arra a pontra, amikor máshogy nézünk egymásra, amikor máshogy érzünk majd egymás iránt. Az első lépést pedig ma tesszük meg, ahogy a hangok kiszakítanak minket, és ahogy én mozdulok, majd ő mozdul, és történik közöttünk valami. Egy apró csók. Egy olyan mozzanat, mellyel az új évbe érkezünk. Egy olyan évbe, ami tele lesz meglepetéssel, kiszámíthatatlan pillanatokkal. Mozdul, és én hagyom neki, engedek, kivárok, nem követelek. Lehet, hogy mondjuk Bianchi proftól kellene magánórákat vennem, mert ahogy elhúzódik, észreveszem, hogy a tanáraink már nem foglalkoznak azzal, hogy itt kiskorúak is vannak. Hiszem, hogy a versem segítette őket ahhoz, hogy egymás szájában kössenek ki. Elmosolyodom, próbálom a gondolataimat Edith-en tartani, és arra törekedni, hogy a másik oldalon zajló események miatt ne legyen pofátlan a vigyorom.
- Boldog új évet.
Suttogom én is, mert ez egy olyan pillanat, amibe egyikünk se szeretne mást belevonni, ez most csak a miénk, és ha le is hajtja a fejét, ha arrébb is húzódik, tudom, hogy az apró lépéseink után most gyakorlatilag csináltunk egy távolugrást, és egy nagyon új helyzetbe hoztuk magunkat. Haladunk, de lassan, és nem is akarok kapkodni. Ahogy a páros pukkanva eltűnik, megjelenik a kaján mosoly az arcomon, mert nem tudom tovább türtőztetni magam. Ez már igen.
- Um, elkísérlek a Navinéig. Azt hiszem, most ránk fér a pihenés.
Döntöm el hirtelen, és kelek is fel, hogy a kezem nyújtsam felé. Nem akarom, hogy ezek után kínban üljön mellettem, én meg toljam a hülységeimet, hátha megmenthetem a helyzetet. Inkább sétáljunk vissza, hiszem még rengeteg időnk lesz együtt. Még akkor is, ha mások gyerekeit cipelem haza az iskolából.