Csermey Natália Babett

Alig egy hete, hogy itt van és még körülbelül senkit sem ismer. De hogyan is ismerhetne bárkit is, ha még saját magát sem ismeri igazán. A pszichológus jól mondta, időre lesz szüksége még újra visszatalál a régi énéhez, és újra el tudja fogadni magát. Reméli, hogy Magyarország, a Bagolykő majd meghozza azt a változást, amire szüksége van mindehhez. Az iskola folyosóin jár egész nap, és próbálja feltérképezni, hogy hová is került, próbálja megismerni az itteni szokásokat, de annyira másnak tűnnek az emberek, mint Angliában. Más a kinézetük, a viselkedésük, a hangjuk… Szóval teljesen más itt minden, mint otthon. Sétálás közben, kicsit el is gondolkozik, hogy mi lehet most otthon. Vajon a kishúga, a szülei jól vannak? Igaz, hogy minden este beszéltek eddig telefonon, de mi van, ha csak nem akarják neki elmondani, hogy valami történt?
Annyira belemerült a gondolkozásba, hogy csak azt vette észre hirtelen, hogy nagyon világos lett a kastély sötétéhez képest. Nem tudta hová tenni, hogy hova is került, hisz a kastélyt még el sem hagyta, egyszer sem az itt léte alatt. Viszont a látvány csodálatos volt. A virágok, az oszlopok, és mindezt tökéletes fényárban a tündöklő napnak köszönhetően. A szökőkút, mely ennek az udvarnak látszó valaminek a közepén helyezkedett el, csodálatos volt. A vize kristálytiszta, a közepén lévő szobor pedig kifejezetten művészi. Amy úgy gondolta, itt folytathatja eszmecseréjét saját magával, tovább gondolkozhat, úgyhogy leült a szökőkút szélére, és nézte a csodálatos látványt.

Csermey Natália Babett

Alig egy hete, hogy itt van és még körülbelül senkit sem ismer. De hogyan is ismerhetne bárkit is, ha még saját magát sem ismeri igazán. A pszichológus jól mondta, időre lesz szüksége még újra visszatalál a régi énéhez, és újra el tudja fogadni magát. Reméli, hogy Magyarország, a Bagolykő majd meghozza azt a változást, amire szüksége van mindehhez. Az iskola folyosóin jár egész nap, és próbálja feltérképezni, hogy hová is került, próbálja megismerni az itteni szokásokat, de annyira másnak tűnnek az emberek, mint Angliában. Más a kinézetük, a viselkedésük, a hangjuk… Szóval teljesen más itt minden, mint otthon. Sétálás közben, kicsit el is gondolkozik, hogy mi lehet most otthon. Vajon a kishúga, a szülei jól vannak? Igaz, hogy minden este beszéltek eddig telefonon, de mi van, ha csak nem akarják neki elmondani, hogy valami történt?
Annyira belemerült a gondolkozásba, hogy csak azt vette észre hirtelen, hogy nagyon világos lett a kastély sötétéhez képest. Nem tudta hová tenni, hogy hova is került, hisz a kastélyt még el sem hagyta, egyszer sem az itt léte alatt. Viszont a látvány csodálatos volt. A virágok, az oszlopok, és mindezt tökéletes fényárban a tündöklő napnak köszönhetően. A szökőkút, mely ennek az udvarnak látszó valaminek a közepén helyezkedett el, csodálatos volt. A vize kristálytiszta, a közepén lévő szobor pedig kifejezetten művészi. Amy úgy gondolta, itt folytathatja eszmecseréjét saját magával, tovább gondolkozhat, úgyhogy leült a szökőkút szélére, és nézte a csodálatos látványt.

Amy

Jó volt itt lenni. Csak úgy elvolt, semmi kötöttségek, bár unalmában már a tanulással is megpróbálkozott még, csakhogy az egyre növekvő hőségről és az ezzel járó nyári záporokról elterelje a gondolatait. Szívesen ment volna strandolni, vagy valami, de hát még suliidő volt, ezt majd nyáron megteheti. És milyen szívderítő látvány lesz a szülők arca, ha meglátják a lánnyal levő hatalmas, bernáthegyi kutyát. Berta azóta már nem volt vele, leadta egy állatkereskedésnél, hogy viseljék gondját és találjanak neki szerető gazdit, mert még Maszattal is néha dolog volt megbírni.
- Pacsi, Maszat! Jól van, ügyes kutyus! – mosolygott az ebre, éppen tanította, már a lábhoz és az ül parancsszavakra nagyjából, hellyel-közzel hallgatott. Aaa fékezést még nem ártott volna gyakorolni a kisebb csikóméretű kutyának, de hát senki se úgy született, hogy mindent tudjon – bizony, még a rendbontáshoz is kell ám tehetség!
Annak nagyon nem örült, amikor Maszat mindenféle teketória nélkül megindult valamerre, és a lányt letarolva az idegen hölgyemény irányába vetette magát teljes svunggal.
- Maszat, állj! – kiabálta, hátha a kutya füléig is eljut az utasítás, miután megkapaszkodott a kút peremében. Kicsit nagyot sikerült csobbannia, ahhoz képest, hogy nem is olyan mély…
Nagyon vicces, Maszat…
- Izé, bocsi… épp a nevelésén dolgozom – vigyorgott zavartan Nati, csak remélte, hogy a másikat sem borítja fel a játékos, barátságos jószág. Na, ettől nem hinném, hogy félniük kéne a betörőknek. Maximum akkor, ha utálják a szeretet-kitöréseket.

Babett

Egy kis ideig Amy úgy gondolta, az udvar nyugalmát soha semmi, és senki nem zavarhatja meg. Azonban az biztos, hogy ez soha, de soha nincs így. Természetesen most sem. A semmiből jelent meg valami, ami bele is ugrott a szökőkútba, óriási placcsanással. Ennek köszönhetően Amyre fröcskölődött egy csomó víz, és ezzel párhuzamosan hangos szitkozódások hagyták el a száját.
Amikor azonban meglátta, hogy kinek is köszönheti, hogy most mindene tiszta víz átgondolta mit is mondott, és tovább folytatta, most már lágy, kedves, szerető hangon.
-Szia kutyus. Hát te meg mit keresel itt?- s azzal megfogta a kutya nagy fejét és összenyomta tenyereivel, mintha csak egy nagymama szeretgetné meg rég nem látott unokáját.
Az a bizonyosan női hang, melyet azután hallott, hogy az előtte lévő nem éppen kicsinek mondható kutya eláztatta őt, zavart tükrözött. Megfordította fejét és meg is látta a lányt.
-Szia!-mosolygott rá a szemébe folyó vízcseppek mögül.- Semmi baj, úgyis melegem volt.-nevette el magát.
Felállt, hogy kezet nyújtson a lánynak, de félúton meggondolta magát, és inkább összefonta maga előtt karjait.
-A nevem Amy, téged hogy hívnak?- nézett kérdőn a lányra, miközben visszafordult a még mindig a vízben lévő kutyához és simogatni kezdte. Amy nagyon szereti a  kutyákat. Eszébe jutott, mennyire hiányzik már neki, hogy otthon mindig menhelyekre jártak a barátaival, ahol kutyákkal játszottak, etették őket, és próbáltak nekik gazdát találni. Elgondolkozott rajta, hogy be kéne fogadnia itt is egy kutyát. Biztosan vannak  itt is olyan kutyák, akiknek szeretetre van szükségük, és nem kapják meg.
-Régóta tanulsz itt? Ismered Bogolyfalvát? - fordult ismét a lányhoz, hátha megtudja tőle, hogy van-e itt valamiféle menhely, vagy örökbefogadó központ.

Amy – avagy minden kút Bagolykőbe vezet

Hát bizony a Bagolykő falain belül Nati eddigi tapasztalatai alapján ritkán létezik az a fogalom, hogy nyugalom. A felügyelők is tanúsítani tudják, mert amíg világ a világ, mindig lesznek olyan Natáliához és népes testvéri táborához hasonló fenegyerekek, akik úgy döntenek, elég az állandó egyhangúságból, ki kell törni a csendből, és egy kicsit meg kell kavarni az állóvizet, hadd legyen egy jó kis műsor a közönségnek.
Felügyelők ide, vagy oda, ők akkor is végre fogják hajtani a tervüket, főleg, ha unatkoznak, és a túl sok energiájukat nem tudják tanulással levezetni, mert pont emiatt nem képesek rávenni magukat, hogy a becses hátsó felüket az íróasztal elé tolják, és tankönyvek fölé görnyedjenek magolni, míg a fejük is szétreped.
Hát Natália sem épp ez a típusú kamasz volt, és bizony jó néhány húzása még igazolja is egy felügyelő állítását, miszerint elég gyerekes lenne némely téren.
- Nekem is, de nem éppen kútfürdőzéssel szándékoztam lehűteni magam – engedte meg magának a leányzó is a nevetést, miután az idegen hölgyemény túltette magát az akaratlan hideg zuhanyon.
- Csermey Natália Babett, de úgy hívsz, ahogy akarsz. Már mindenre hallgatok kábé, annyiféleképpen szólítanak – azt persze nem teszi hozzá, hogy ezek között szerepel helyenként a gyerekes, az idióta, és „már megint egy Csermey” és társai kifejezések.
Maszat bocsánatkérően pillogott gazdájára két nagy kutyusszemével, és persze, hogy a vöröske nem tudott rá tovább haragudni, egyébként is az indulatait lecsillapította a hideg kútvizes fürdő.
- Bogolyfalvát már betéve ismerem, szívesen körbekalauzollak, ha gondolod, egy szabad hétvégén, csak kérjünk engedélyt a felügyelőktől – mosolygott bátorítóan az elsősre, elvégre az a nagyok dolga (pontosabban lenne), hogy a kisebbeket támogassák.
Ő nem az a fajta volt, aki örömét lelte abban, hogy a nála fiatalabbakat szívassa, á, ő a nagyvadra ment, ha szabad így fogalmazni. Elvégre egy idősebbel kezdeni eleve kihívás, főleg, hogy legutóbb is hajszál híján múlott, hogy nem fajult párbajjá a dolog, meg is kapta házvezető-helyettesétől a magáét.
Mindenesetre nem túlzottan hatotta meg, és továbbra is hozta helyenként a formáját, mert egyszerűen képtelen volt megállni, hogy ne színesítse egy kicsit mások életét a rakoncátlan ravaszdi. Majd kinövi, lehet benne reménykedni, elvégre a remény hal meg utoljára, a többit meg mindenki gondolja hozzá kedve szerint…