Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

Sacamanó♥

Bal karját nővére vállán pihenteti, míg jobbjának fagyos ujjai zsebe mélyén dideregnek. Szemeit egy pillanatra sem veszi le a tejfelszőke hajú nőről, beszéd közben olykor odahajol hozzá, és a sállal védett törékeny nyakszirtbe dugja arcát, hogy újra és újra beszippanthassa az otthon édes, anyját idéző illatát.
Habár Sára, mi több, mára már ő maga is felnőtt, gondolataiban néha még mindig akként a szeleburdi szöszke kislányként jelenik meg, mint aki hosszú évekkel ezelőtt volt. Akivel a hátsó kertben verekedett, akivel megtanult repülni, aki először megátkozta. Akkoriban Sára jelentett mindent; ő volt a szeretet, a megértés, a diadal és a vigasz. A legidősebb testvér.
- Olyan szép lettél, mint anya volt - szólal meg azután, hogy átrágták magukat a legújabb iskolai pletykákon és az elmúlt kviddicsidényen egyaránt. - Remélem a másik feled semmiben sem fog hasonlítani az övére.
Fejét ingatva pislog nővére csillogó szemeibe, mosolya csak azután szélesedik ki, hogy találkozik azzal - a már várt - lemondó pillantással, amit mindig megkap, ha apjuk szóba kerül. Pillanatokkal később elneveti magát, majd vesz egy apró lélegzetet, hogy folytathassa.
- Szerinted nem kéne levágatnom a hajam? - hümmög tovább, tekintete csak most kalandozik el a nőről. A szökőkút most, télvíz idején is csobog. - Nemt'om. Most, hogy folyamatosan csinálok valamit, egyfeszt ilyen baromságok jutnak eszembe. Szerintem kezdek megzakkanni.
Ujjai a szőke fürtökkel játszanak, hol magukra fűzve egy-egy selymes tincset, hol elengedve azokat babrálnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=568234#post568234][b]Ombozi Noel - 2016.02.28. 15:29[/b][/url]

Sacamanó♥

Bal karját nővére vállán pihenteti, míg jobbjának fagyos ujjai zsebe mélyén dideregnek. Szemeit egy pillanatra sem veszi le a tejfelszőke hajú nőről, beszéd közben olykor odahajol hozzá, és a sállal védett törékeny nyakszirtbe dugja arcát, hogy újra és újra beszippanthassa az otthon édes, anyját idéző illatát.
Habár Sára, mi több, mára már ő maga is felnőtt, gondolataiban néha még mindig akként a szeleburdi szöszke kislányként jelenik meg, mint aki hosszú évekkel ezelőtt volt. Akivel a hátsó kertben verekedett, akivel megtanult repülni, aki először megátkozta. Akkoriban Sára jelentett mindent; ő volt a szeretet, a megértés, a diadal és a vigasz. A legidősebb testvér.
- Olyan szép lettél, mint anya volt - szólal meg azután, hogy átrágták magukat a legújabb iskolai pletykákon és az elmúlt kviddicsidényen egyaránt. - Remélem a másik feled semmiben sem fog hasonlítani az övére.
Fejét ingatva pislog nővére csillogó szemeibe, mosolya csak azután szélesedik ki, hogy találkozik azzal - a már várt - lemondó pillantással, amit mindig megkap, ha apjuk szóba kerül. Pillanatokkal később elneveti magát, majd vesz egy apró lélegzetet, hogy folytathassa.
- Szerinted nem kéne levágatnom a hajam? - hümmög tovább, tekintete csak most kalandozik el a nőről. A szökőkút most, télvíz idején is csobog. - Nemt'om. Most, hogy folyamatosan csinálok valamit, egyfeszt ilyen baromságok jutnak eszembe. Szerintem kezdek megzakkanni.
Ujjai a szőke fürtökkel játszanak, hol magukra fűzve egy-egy selymes tincset, hol elengedve azokat babrálnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=568262#post568262][b]Ombozi Sára - 2016.02.28. 16:04[/b][/url]

Szereti a telet, a hűvös időt, nagyon szép és mindig inspirálja. Egy dolog van, amit ennél is jobban szeret, az pedig a Noellel töltött idő. Bár kicsit aggódik érte mostanában... na jó, egész életében aggódott érte, de érzi, hogy valami nincs rendben a másikkal. Mondjuk feltűnően kedves és bújós hangulatában van, márpedig egy Ombozinál nincs ennél gyanúsabb viselkedés. Ennek ellenére kiélvezi, csendben hallgatózik, Noel légzésének hangjára koncentrál és így mintha sokkal erősebben hallaná.
- Nem tudom, lehet, hogy egyedül öregszem majd meg és lesz még több macskám. Sok macskám - nevetgél ő is a testvérével együtt. Most, hogy belegondol, talán nem is olyan valószerűtlen ez a jövőkép. De nem úgy néz ki, mint aki igazán aggódna miatta. Mostanában sokkal kevesebbet görcsöl az ilyen dolgokon és máris sokkal könnyebb az élete. Talán egyszerűen készül túlesni a krízisén és talál egy megoldást. Egy irányt, amit követhet. Mint amikor az eső után kitisztul az ég és a felhők szertefoszlanak. A gondolatra jóízűen sóhajt egyet.
- Van egy tök jó megoldásom a helyzetre. Segítek - válaszolja végül, és már ki is alakult a fejében a terv. Szóval feláll, hívja Noelt is, fogja a kezét és húzza magával, rángatja, ha nem lenne kedve hozzá. Nem érdekli, mihez van kedve. Az ő öccse nem fog megzakkanni. Sőt, még csak kicsit sem lesz bolond. Egészséges, normális fiatal felnőtt lesz belőle, még ha bele is döglik. Iszonyatosan mérges, de nem is igazából Noelre, sokkal inkább a körülményekre és saját magára.
- Figyelj, ki fog tisztulni a kép, mindent máshogy fogsz látni - biztatja a másikat, megtévesztően kellemes, csicsergő hangon, ahogy a szökőkúthoz sétál Noellel. Aztán elengedi a kezét, megfogja a fülét. Annál fogva húzza lefelé, talán ez a legkevésbé fájdalmas módja, hogy görnyedésre kényszerítse. Aztán amint elég alacsonyan van, elengedi, és helyette inkább a kócos fejet fogja meg hátulról, két kézzel. És mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül nyomja le a másik arcát és fejét a jéghideg víz alá egy kis időre. Eszébe sincs fojtogatni, szóval levegőhöz engedi, felhúzza a felszínre.
- Na, jobb már? - kérdezi, közben kezét továbbra is tarkóján tartva, hogy nemleges válasz esetén ismételhesse a folyamatot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=568293#post568293][b]Ombozi Noel - 2016.02.28. 16:49[/b][/url]

Nemcsak elképzelni nem tudja Sárát magányos öreg hölgyként, akinek egyedüli társaságát a nyamvadt, szutykos, büdös macskái jelentik, de egyenesen meg is tiltja(!) neki, hogy így végezze. Már megtiltaná ugyebár, ha be merne neki szólni. Talán ő az egyetlen nőszemély, akitől retteg, méghozzá okkal, hiszen a szőke éppolyan kiszámíthatatlan, mint saját maga.
- Jaj már, hogy a francba maradnál te egyedül? Minden ujjadra három jelentkező jut - mondja nagy bölcsen, még bólogat is mellé, de mielőtt Sára bármit is tehetne, gyorsan tovább is fűzi szavait, nehogy a sürgető lényeg bent maradjon. - De hozzáteszem, csak azokról akarok tudni, akik esélyesek a Jackpotra, különben egy szép napon tényleg sittre vágnak.
Nos, mint a legtöbb jó fiútestvér, ő sem rémül meg a nehéz fizikai munkától, ha arról a bizonyos, eladósorba került lánytestvérről van szó, akit a világon a legjobban szeret. Mint ahogy nővéréért, úgy mindkét húgáért is felsértené szépen ápolt tenyerét, míg csengőbongó gramofonszóra felássa a hátsó kertet, majd visszalapátolja a földet az aktuálisan kellemetlenkedő gazfickóra. Pfej! Még a gondolatba is beleborzong, így azt észre sem veszi, hogy az elmúlt néhány percben Sára pulzusa megduplázódott, és akár egy vérszemet kapott bika vonszolja őt a szökőkúthoz.
- Mi? Mitől? Aú! Sára! Mit csinálsz? Magadnál vagy?! - füléhez kap, de mivel nővére ujjai éppen szolidan marják a húsát, kezét csak annak apró csuklójára tudja rászorítani. - Aú, hé, hé, ez nem jó poén! - kiabál, miként szófogadó gyerekként engedelmeskedik a szorításnak és előredőlve, egyre tisztábban látja saját, közeledő tükörképét. - Mi a fa...?
Placcs.
Összeszorított szemekkel tűri a jéghideg víz érintését, bőrét egyszerre csípi, marja és égeti az odalenti iszony. A víz olyan hideg, hogy már melegnek érzékeli, így nem csoda, hogy első gondolata az önmaga lángra lobbantása. Aztán Sára kihúzza a fejét. Noel fogai vacognak, elkékült szája reszket.
- B***MEG! - üvölt, ahogy oxigénhez jut, és mint ahogy az várható, nem megfelelő válasz esetén ismét víz alatt találja magát. - Ez k***a hideg! Megfojtasz! - köpködve kiáltja, amint ismét levegőhöz jut. - Felgyújtalak, nem viccelek, véged lesz!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=568309#post568309][b]Ombozi Sára - 2016.02.28. 17:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=568774#post568774][b]Ombozi Noel - 2016.02.29. 10:00[/b][/url]

Az ígéretre csupán egy cinkos mosollyal és némi kételyt sejtető, halványan megemelkedő szemöldökkel felel. Ugyan csak futólag pillant rá nővérére, tekintetében most is ott ül a nevelőintézetben odaköltöző bűnbánat. Akkoriban keményen hibáztatott mindenkit, aki nem látogatta meg, okolta azokat, akik elhagyták őt, ma viszont már belátja, hogy az a helyzet nem csak neki volt nehéz. Talán pont, hogy ő volt az, aki cserbenhagyta a többieket, különösképpen azokat, akik addig a legfontosabbak voltak az életében.
Múltban vesztegelő gondolataiból a fülcimpájánál érzett csípő fájdalom, majd a vízalatti jéghideg élmény rántja vissza a jelenbe.
- Mizsamnhemhemmhegfhogshalni! - üvölti a szökőkút ocsmány, koszos, fagyos vizébe, mielőtt Sára kihúzná belőle a fejét. Ellilult, didergő ajkakkal köp maga elé, hogy mihamarabb mély, ziláló lélegzetet vehessen. Ujjai rászorítanak a nő csuklójára, de érdemben nem tehet semmit, hiszen ismét víz alatt találja magát. Lehunyt szemeit összeszorítja, kiált még valami szép, felszínen érthetetlen jókívánságot, majd elhallgat és átadja magát az elméjét ellepő, mindent felemésztő ropogó, füstös semminek. A testét önkéntelenül is lázas melegség járja át, szíve tűzzel keveredő vért lüktet magából, az erei, s bőre forrón izzanak, tagjait azonnal zsibbasztani kezdi a már oly régen érzett, lángok általi felszabadulás. Sára mostanra érezheti öccse felforrósodott tenyerét, de provokáló szavai és a levágott barna tincs csak még tovább fokozza indulatait. Olaj a tűzre.
- Middel kezdjem?! - dühösen kiált rá testvérére, amint újra levegőhöz jut. Összeszűkült szemekkel rántja le magáról a nő kezét, s kiegyenesedve parányi, hideg lángfészket idéz jobbjában, melybe aztán gömbalakban egymásba fonódó zöld csóvák születnek. Az a fészekkel ellentétben forró, fekete füst áramlik belőle, és Noel egyetlen vágya, hogy nővére arcába vágja. De ha megteszi... fejében zavarodott, kivehetetlen gondolatok keringnek, egyszeriben nem tudja mitévő legyen, mit tegyen, mit lépjen, ki ő, mit akar?
Oldalra billentett fejjel végül Sára lábához dobja forró, gyönyörű gömbjét, mely a kopár földet körülötte vékony csíkban felégetve, halkan dalolva bekeríti őt. Időnyerés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=569125#post569125][b]Ombozi Sára - 2016.02.29. 20:59[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=569514#post569514][b]Ombozi Noel - 2016.03.02. 09:13[/b][/url]

Nővére kérdését, az azt követő szavakat először mintha meg sem hallaná, nem tudja hova tenni őket, képtelen kihallani azokból a lány üzenetét. Pedig volna mit. Érzi egy ideje, hogy valami nem jó, hogy megint kezd kicsúszni alóla a talaj, amit ha nem állít meg, ugyanott végzi, mint legutóbb – ha nem rosszabb helyen. Szótlanul, vízcseppes arccal mered a lányt körülfogó lángokba, az általuk érzett gyönyör végigjárja testét, a még több utáni vágy megtelepedik a csontjaiban, a lágyan pattogó hang, az áramló füst megszédíti elméjét. Szereti, talán a tüzet szereti a világon a legjobban, és mikor megidéz belőle egy darabkát, mindig nehezére esik megszüntetni azt. Olyan ez neki, mintha szeretett gyermekeit kellene elhallgattatnia. Sára köhögése beleveszik a narancs lángokba, füsttől fuldokló hangjai csak tompán jutnak el a végzőshöz.
Földbegyökerezett lábakkal áll, vállai előreesnek, arcára kiül a semmi lét egyszerű csodája, bőre kisimul, ahogy leveti magáról a hétköznapok gondját. Most minden tökéletes. Nem gondol semmire, csak nézi a magának utat törő gyermekét, akinek fogságában alig látja már testvérét. Ha hagyja, eltűnik, mint ahogy eltűnik minden más is, hogy helyébe léphessen a létezés egymaga. Hiszen nem fér meg mellette más.
Aztán meghallja Sára hangos, egészségtelen köhögését, és megdobbanó szívvel kapja oda fejét. Sűrűn pislog, a tűz varázsa, a lángokkal való különös, intim kapcsolata szertefoszlik, és ő egy kézmozdulattal vet véget a tűzgyűrűnek.
- Hé, hé, hé – ugrik előregörnyedt testvéréhez, s torkában lüktető szívvel öleli magához. Rémült suttogással folytatja. – Ne haragudj, nem akartam.
Egyik keze a lány vállait, másik a tarkóját öleli, úgy húzza őt magához. Szemeit lehunyja, így próbálva meg nem történtté tenni az előző néhány percet.
- Igazad van – motyogja az orra alatt, egészen belebújva Sára nyakába. – Elengedek mindent, ami eddig történt. Nem gondolkodok feleslegesen, nem rágódok olyasmin, amin képtelen vagyok változtatni.
Fojtott hangon, csukott szemekkel beszél.
- Vágd le a hajam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=570091#post570091][b]Ombozi Sára - 2016.03.03. 16:26[/b][/url]

Noel meleg karjai ölelik magához végül. És talán jobb fejleményt el sem tudott képzelni, mint ez. Így ő is köré fonhatja a karjait, hogy ezzel apró szédelgését tompítsa. Tudja, hogy ez tulajdonképpen nem segít, de ez olyan, mintha Noellel együtt forogna, az pedig máris jobb érzés.
- Nem haragszom - válaszolja könnyedén, mert szerinte ez természetes dolog. Mély levegőket véve igyekszik minél több oxigénhez jutni. Lassan ráveszi magát és kissé kiegyenesedik. Megtartja magát és már kevésbé támaszkodik Noelre. Kihasználja a másik bújását, egyik kezével a még mindig nedves tincsek közé túr és megsimogatja Noel fejét. Tökéletesen megérti, miért csinálja ezt. Néha ő is nagyon-nagyon szeretne ismét kislány lenni, hogy egy ölelés, simogatás és egy kis gondoskodó szeretet bármikor megvigasztalhassa és mindent helyretehessen.
És akármennyire is megható, kellemes a pillanat, hallgatva Noel szavait kénytelen engedni első gondolatának és megkönnyebbülten sóhajt.
- Végre - csusszan ki halkana a száján. Pedig félt, hogy nem sikerült rendesen elmondania, amit akart. De ha valamiből, akkor Noel a közhelyekből és az egyszerű tanácsokból nem nagyon ért. Jobb, ha ő maga jön rá, eszmél fel. És nagyon félt, hogy megint csődöt mond, hogy még csak ennyit sem tud megtenni érte, mert... be kell látnia, kicsit elveszítette a fejét ő is.
- Rendben - válaszolja végül elmosolyodva, elengedi öccsét és előhúzza pálcáját. Egy invito-val rendes ollót hív magához, kézen fogja Noelt, leülteti. De még így is elég magasnak tetszik a fiú, ezt mindig megmosolyogja. Pedig olyan kis tökmag volt még nemrég és nehéz rá másképp gondolni. Viszont idén leteszi a VAVot, lassan felnő és ugyanazokkal a dolgokkal kell majd megbirkóznia, mint neki.
Kedves, gyengéd mozdulatokkal veszi ujjai közé a hosszú, göndör tincseket és művészhez illően, szépen, esztétikusan vágja le őket. Ahogy hullanak alá a régi tincsek, Noel vállára, a kőre, ő nagyon furcsán érzi magát. Néha szorongónak titulálná, néha furcsán feldobottnak, mégis tudja, hogy ez valami különleges. Csendben vágja Noel haját egy ideig, aztán egy dal ragad meg a fejében, halkan dúdolgatja közben. Aztán amint kész, egy varázsigével megszárítja a másik haját, csinosítgat rajta még egy kicsit, hogy jól nézzen ki. Aztán kezeivel széles vállairól söpri le a hajat, majd engedi Noelt, hogy megnézhesse magát, ha akarja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=574713#post574713][b]Ombozi Noel - 2016.03.18. 13:14[/b][/url]

Sacamanó♥

Némán engedelmeskedik testvérének; leül a szökőkút hideg kövére, és bár kezeit először combjai mellett támasztja meg, a változás izgalmától meg-megreszkető alkarjai miatt szinte azonnal mocorogni kezd. Nem szégyelli, hogy hosszú hajával együtt a múltat is fél elengedni, mégsem szívesen fedné fel érzéseit Sára előtt - habár jóllehet, nővérének vannak sejtései, mi is zajlik le benne éppen. Szíve mellkasában zakatol, az ereit duzzasztja az adrenalin, és mire lehullanak az első göndör tincsek, fogai belemélyednek beharapott alsó ajkába.
- Arra gondoltam, hogy mesterképzés után elmegyek a Hebridai Feketesárkányokhoz - dünnyögi lehunyt szemekkel, az olló vékony, karcos hangjára egészen ellazulva. - Szendrei Véda tanárnővel beszéltem már erről, úgy gondolja, hogy a MacFusty klán szívesen látna, annak pedig különösen örül, hogy ebből az iskolából én lennék az első diák, aki közöttük végzi a gyakorlatát, illetve... aki ott, náluk kötelezi el magát.
Hangja elhalkul, szemöldökei összébb húzódnak, hiszen azt még maga sem tudja, hogy ha egy szép napon odajut, és MacFusty lesz, akkor onnan létezik-e a visszaút, eljöhet-e, vagy egyáltalán elakar-e majd valaha is szakadni új - és valószínűleg legigazabb - családjától.
- Emlékszel a sárkányos pizsamámra? - nevetése áttöri mellkasát, feltépi összetapadt ajkait, az emlékképre megcsóválja fejét. - De szerettem! Valahol még biztos meg van. Hm, rég voltunk otthon, a vizsgák után nem megyünk haza?
Sára gyengéden lesöpri vállait, ekként közölve a tényt: kész vagy, ideje változni, kicsit felnőni, kicsit jobb lenni. Noel kérdő tekintettel pillant fel a hirtelenszőke lányra, széles mosolyának aprócska görbülete megremeg.
- Huh - sóhajtja, míg feláll és kiegyenesedve mindkét kezével beletúr megkönnyebbült, sokkal rövidebb tincseibe. - De más - mélyről jövő nevetéssel hüledezik, miközben újra és újra végigszánt fejbőrén. - Na? Milyen?
Szembefordul törpe nővérével, arca már így, látatlanban is ragyog, szemei csillognak, vigyora alól kilátszik az összes foga. A változás gyönyörködtet, kétség sem fér hozzá.
- Köszönöm - mondja még, és közelebb lép Sárához, hogy lehajolva hozzá egészen belebújjon a nyakába. - És persze, ha valamikor neked is fodrászra lenne szükséged..., rám bármikor számíthatsz. Csak, hogy tudd.