[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=141391#post141391][b]Szelniczky Mínea - 2013.06.30. 23:23[/b][/url]
Zsolt Eszméletlenül unatkozom.
Ezért indultam kisebb körtúrára az iskola területén, és nagyjából minden olyan helyet végigjártam már a délután folyamán, amit valamire valónak tartok. Hiába vannak nagyon szép helyiségek, meg olyanok, amik tele vannak mágiával, nem mindegyiket szeretem a zsúfoltságuk miatt, és emiatt képes vagyok szabályt szegni, késő este vagy hajnalban kilógni a hálókörletből, csak hogy magányosan élvezhessem a szépségüket. Bár a folyosón elkerülhetetlen, hogy összetalálkozzak némi ismerőssel, és nekik egy halvány mosoly kíséretében intek, vagy köszönök, ha a közelben vannak, különösebben nem érdekelnek. Nem állok le bájcsevegni, nem bírom a jó pofizást. Sokan nem szeretnek és mégis a legszebb mosolyukkal kérdezősködnek a hogylétem felől, amikor összetalálkozunk, de jó emberismerő vagyok és ennek köszönhetően észreveszem azokat a jeleket, amik azt sugallják, hogy „csak udvariasságból kérdeztem, válaszolj már, nem érdekelsz”.
Lassan kezd sötétedni, és hál’ istennek a folyosók is kezdenek kiürülni, ami nem jelent mást, minthogy felmehetek a szökőkúthoz egy kicsit, legfeljebb maradok addig, amíg az első arra járó prefektus meg nem talál, és vissza nem küld a klubhelyiségbe. És akkor mondjuk átmegyek máshova, az iskola lehető legtávolabbi pontjába. A büntetőmunka sohasem tartott vissza, mondjuk a pontlevonás már egy kicsit kellemetlenebb tud lenni. Meglepetten és kissé döbbenten fordulok a hang irányába, nem szoktak csak úgy leszólítani. – Szia. Öm… - Pislogok egyet-kettőt, igazából hirtelenjében azt sem tudom mit mondjak, aztán inkább a válaszolgatásnál maradok, közben megindulok mellette olyan miért-ne alapon. – Mínea. – Mutatkozok be én is, de egy félmosolyt sem engedek meg magamnak, nem vagyok az a hatalmas barátkozós típus, de ez a rögtön egyről a kettőre puszipajtás stílus meg végképp nem jön be. Rellonos vagyok és elkényeztetett, az istenért. Nem tudom, hogy miért kell ezen meglepődni. Apropó, a házam. – Rellon, harmadik évfolyam. – Jegyzem meg, és bár nem kérdezek, azért én is szívesen tudnám ugyanezen információkat a sráctól, aki kisistent játszik és azt hiszi, egy mosolyával ellophatja a szívem. Ácsi, rossz lányra talált ilyen téren.
- Nincs mit mesélnem, elég unalmas életem van. Semmi olyannal nem tudok felvágni, mint például, hogy kviddicsezem vagy prefektus vagyok, mert ez esetben hazudnék. – Jegyzem meg egy halvány és kicsit sem őszinte mosoly kíséretében. Nem vagyok a legszociálisabb alkat, ami azt illeti, így a közös események is legtöbbször kimaradnak az életemből, ráadásul kétlem, hogy én valaha is jó csapatjátékos lehetnék. Pedig szeretek kviddicsezni. A kezemet egy finom mozdulattal húzom ki az övéből, elvégre mint mondtam, nem vagyok az a lány, akit egy mosollyal le lehet venni a lábáról. Pláne nem elég ehhez kétpercnyi ismeretség – és akkor most túloztam. – Igen, főleg ilyenkor meg éjszaka. Gyakran ki is lógok éjszaka, olyankor a legnyugodtabb ez a hely. – És képes vagyok órákat egyhelyben üldögélni, a gondolataimba merülve vagy egy tankönyv társaságában, mert éjszakai bagoly vagyok és szeretem az egyedüllétet. És aludni is, de mindig úgy tartottam, hogy fölösleges időpocsékolás, ezért nem viszem túlzásba.
