Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=766671#post766671][b]Mei Watts - 2019.08.11. 16:55[/b][/url]

Elijah
nagyon meleg ❀ strandot a tanodába ❀ #éppenígy

Mi a legjobb abban, hogy pyromágus vagyok? Az emberek sorra dőlnek ki, mert túlságosan meleg van elmondásuk alapján, ebből viszont én semmit nem érzek. Halálosan nyugodtan ültem az egyik padon, kicsikét reménykedtem abban, hogy így nyár végére talán barnulok két árnyalatnyit. A kezemben ott volt egy újabb könyv az elemi mágiáról, de sokkal inkább lefoglalt, hogy azt az aranyos navinés gólyát nézzem, aki épp színjátszóra gyakorolt. A drága valószínűleg idén még nem került be, és még ha nem is tehetséges, de én tuti adnék lehetőséget neki Kolos helyében.
De nem vagyok a helyében, szóval csak felhúzott térdeimre támasztom az állam, közben arra gondolok, hogy talán jobb lett volna az udvar másik végében gitározó srác közelébe ülni inkább.
Nem is vesztegetem tovább az időm, miután kinyújtóztattam a lábaim, megindulok egy másik pad felé. Nem jutok sokáig, amikor kiszúrom Elijaht, a kis eridonost. Ki ne ismerné őt? Mosolyogva figyelek rá, hátha megint alkot valami maradandót.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786042#post786042][b]Darya Mikhaila Kazanova - 2019.12.26. 23:28[/b][/url]

Barátokat kell szereznem. Ez az egy gondolat rángatott le engem a levitás toronyból, hiszen sose voltam híve a nagy partiknak, meg semmi olyannak, ahol sok az ember. Persze ez alól a cirkusz kivétel volt, de ott mögöttem volt az egész társulat, hogy támogassanak introvertáltságomban. Itt viszont lépten-nyomon ismeretlenekbe botlok, akik mind csoportosan nyomulnak, hogy esélyem se legyen szóba elegyedni velük. Többen mindig ijesztőbbek az emberek, ez triviális. Viszont a beszélgetésfoszlányokból, és az összekuncogó lányok csokrából is csak egyetlen nevet hallok ki folyton. Rosszalló pillantással fordulok inkább az italpult felé. Az az én terepem. Egy kis vodka, és jobban megy az ismerkedés. Csak tudnám melyik is az.
Közben mellém lépett egy ismeretlen, és elkezdte az egyik pizzaszeletet majszolni. Árgus szemekkel leste a lányokat, és semmi kedvem nem volt megzavarni eme nemes feladatban, de hát a szükség nagy úr.
- Mond csak, van itt valami erősebb ital? - kérdeztem rá, a srác pedig mindentudó mosollyal előhúzott egy flaskát a mellényzsebéből, és felém nyújtotta.
- Tudod mit, inkább meggondoltam magam - fintorogtam. Azért ennyire még én sem voltam kétségbeesett. - Mond csak, tudod ki az az Ardai Kolos? Mást se hallok, csak hogy itt lézeng... - kérdeztem meg az ismeretlent, ha már így szóba elegyedtünk. Talán sikerül kifognom egy barátot is magamnak erre az estére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786074#post786074][b]Quinn Ashwood - 2019.12.27. 11:12[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786285#post786285][b]Nikolai Weißling - 2019.12.28. 10:49[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786405#post786405][b]Blanka Zoja Krise-Flaviu - 2019.12.28. 20:21[/b][/url]

Én esküszöm, nem a srác ellen szól, egész cukinak tűnt, leszámítva, hogy furcsa. De ugye pont én nézzek le bárkit, csak mert kilóg a sorból? Meg amúgysem ítélkezem elhamarkodottan.
Viszont már kezdtem érezni kint a hideget, így jobbnak láttam visszamenni, hogy megkeressem Linát. És megláttam ám. Azt is, hogy cseppet el volt foglalva.
Én meg nem fogok ott zavarkolódni, és megnyugszom egyből, hogy még most sem egyezik az ízlésünk, már ami a fiúkat illeti. A pulthoz libbenek inkább, kérek magamnak egy italt, amit nem is kell egyedül elfogyasztanom, mert valaki odacsapódik hozzám. Elcsevegek én vele, ma mindenkivel annyira szívesen elcsevegek, csak arra kell figyelnem, hogy az alkohollal szinten tartsam magam, és még véletlenül se lépjem át azt a keskeny határt, különben oda a szép estének. És tényleg figyelek is rá, legalább is addig, míg Soma fel nem tűnik a színen, vagy legalább is az én látókörömben. Egyből csupán messziről hallatszik a hang, ami eddig a képembe volt, köszönhetően annak, hogy a hirtelen került partnerem se szomjas már túlzottan. De hát ez pont az az este, mikor az ilyesmi megengedett, és pont ez az este mikor tehetsz nyugodtan olyat, amit utólag talán megbánsz.
Pont ezért, mire észbekapok, már a rellonos fiú mögött állok - nem érdekel, ha pofátlan mód ott hagytam két valakit is az éjszaka során, az sem érdekel, hogy a poharam tartalmát se ittam ki teljesen, sőt semmi nem érdekel jelenleg rajta kívül -, és hátulról karolom át a nyakát, ha minden jól megy, azt remélve, sikerül meglepnem őt.
- Tudtad, hogy ma este meg kell csókolnod egy rellonost? - bár rég hallhatta, remélem felismeri a hangom, de ha mégse, úgyis elé állok, hogy mosolygó kék tekintetemmel találja szembe magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786830#post786830][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.30. 00:44[/b][/url]

Csak és kizárólag a szerencsének tudhatom be, hogy éppen akkor volt az interjú, amikor az a csaj belibbent, hogy kérdezgessen a nőtől, aki éppen engem kérdezgetett. Bonyolult dolog ez, de engedjük el és menjünk a lényeg felé. Szóval emberként ültem a nővel szemben, tökéletesen, és magamhoz mérten válaszoltam a kérdésre, már amennyit értettem belőlük, amikor ez a csaj betoppant és megkérdezte Cath-et, hogy ez így megfelel-e neki? És bizony, amíg Cath olvasgatta a cikket, nekem is volt időm bele-beleolvasgatni, és egyáltalán nem tetszett. Az igazság az, hogy sokkal gyorsabban elolvastam az egészet, mint akinek adták, így az információk, amik megrohamozták az agyamat egyáltalán nem tetszettek. Ráncolt szemöldökkel meredtem a papírra, amíg az elmozdult, majd Cath visszaadta pár bólintás és szó után annak, akitől kapta. Nekem ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy rendezzem vonásaimat és a továbbiakban egy halvány mosoly mellett, teljes kényelemben válaszoljak a további kérdésekre. Mire az interjú végére értünk, mondhatni, majdnem elfelejtettem a dolgot, csak aztán mégsem. Sajnos nem olyan vagyok, aki eltűri vagy elfelejti egy pillanatra is azt, hogyha hozzányúlnak ahhoz, ami az övé. Márpedig itt olyanról beszélünk, aki hozzám tartozik, még ha nem is hivatalosan, és én nem is érzek úgy iránta, ahogy ő irántam. Mert kimondta, elfogadtam, tehát az, ami a korcsolyapályán történt vagy nem történt, teljesmértékben rám is tartozik, nem csak a cuki kis tubicákra, akik művelték. Mivel a két tubica közül az egyiknek igenis csak hozzám van köze igazán. Pofátlan az egész. Alsó ajkamat szívogatva léptem ki az Edictumtól. Ideges nem voltam, csalódott sem, hiszen neki is elmondtam, hogy egyelőre hatalmas bóknak veszem az érzéseit, amit a vélaságom miatt táplál irántam, de nem kölcsönös. Tud róla. Lehet ezért?
Mindezek okán vagyok éppen a szilveszteren, amit az én kedves házam szervezett az egész iskolának. Gondolom elég egyértelmű, hogy nem akartam eljönni, sőt, utálok itt lenni, de ha szerencsém van, akkor a lány is eljön, és így legalább egy hatalmas mosoly mellett bizony rá tudok kérdezni arra, hogy mi a faszom történt pontosan? Nem mentem be az udvarba, a bejárat mellett állok közvetlen, pontosan úgy, hogy mindenki jól észrevegyen. Pedig nincs rajtam kivételesen mit nézni. Hajam hátra simítva hagyja szabadon acélkék szemeimet, fekete farmerom és fehér pólóm pontosan úgy emel ki mindent rajtam, ahogy azt illik. Vagy kell inkább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=786871#post786871][b]Warren Mina - 2019.12.30. 15:52[/b][/url]

Kötve hiszem, hogy én ma éjjel bármelyik rellonost is megcsókolnám, mégis jó érzés büntetlenül beszabadulni a kastély területére. Egy kicsit nosztalgiázni, elmerengeni az elmúlt éveken. Tíz éve volt, hogy még elsősként, izgatottan lépkedtem ezen az udvaron. Friss levitásként, friss két szülős gyermekként. Szerettem itt gyerek lenni. Az ódon falak között elveszni, ablkpárkányokban megbújni, és álmodni egy világot. Egy felnőtt kort, mely részben megvalósult, és mellyel elégedett vagyok.
Ennek örömére, úgy döntöttem, hogy ma ismét lánynak öltözöm, igen ez azt jelenti, hogy szoknyát húzok, és úgy vágok neki a nagyvilágnak, zsebemben a cetlivel, melyen a kívánságom van. Furcsa dolog kívánni, mikor az életedet nem mondanád rossznak, mégis, ha van valami, ami hiányzik, ami nem teljes, akkor azért fogni kezd a tollad, és bizony leírod egy cetlire. Majd még egyre. És még egyre. Míg végül rá nem jössz, hogy bizony nem minden arany, ami fénylik, és ez sem igazán az. De összességében boldog vagyok, és tudom, hogy a hiányok teszik aktívvá az életet.
Halkan lépkedek, fázósan összehúzva magamon a kabátot, talán egy kicsit több melegítő bűbájt is alkalmazhattam volna. Szerintem én vagyok az egyetlen hydromágus a galaxisban, aki éppen ebben az időben fázik. Bár, őszinte leszek, annyira még nem mertem utánanézni annak, hogy pontosan mit is tudok, mi lesz ennek a vége, és mivel is jár ez. Még mindig ott van a bőr karkötő a csuklómon, még mindig csak a házban engedem láttatni a bal csuklóra költözött jegyet. Lassan már nem titkolhatom, hogy mi vagyok. Olyan ez, mint a vélaság, csak le kell rántani a leplet, aztán lesz, ami lesz.
- Remélem engem kívánsz.
Jegyzem meg a szökőkút másik oldaláról, bujkáló mosollyal, de csillogó szemekkel. Láttam őt a faluban, akkor is, ha ő nem látott engem, és hallottam, hogy visszatért, akkor is, ha ő nem hallotta, hogy én is. Egyelőre inkább csak mint szellem közlekedek, sokan nem tudnak beazonosítani, hiszen szinte gyerek voltam, amikor elmentem innen, most pedig felnőtt nőként tértem vissza. Pedig valljuk be, aki akar, felismer. Vannak letagadhatatlan vonásaim. Életem egyik legnehezebb döntéseként lemondtam róla, hogy a közelemben legyen, és tessék, ugyanoda sodródtunk mind a ketten. Ez a találkozás pedig tudom, hogy elkerülhetetlen lett volna. Hát, itt vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787128#post787128][b]Radetzky Bercel - 2020.01.01. 08:57[/b][/url]

Fél hónp alatt gyakorlatilag papuccsá avanzsálódtam, ugyanis, mint jó kis vőlegénye a mellettem lépkedő Krikszkraksz Payne-nek, úgy sétálok be idén már a második iskolai rendezvényre, mint a kisangyal. Bezzeg Berci, na ő most biztos bulizik, önfeledten és valószínűleg mostanra már mocsok részegen, míg én mit művelek? Természetesen szinte idült nyugalommal kerülgetem a tobzódó embertömeget a fénylő lelkek udvarán. Komolyan mondom te nő, sírba teszel engem, és valószínűleg még élvezed is.
- Csókolj meg egy rellonost. Kíváncsi vagyok, egy Levita-Navine párkapcsolatban hogyan jutsz arra a döntésre, hogy ez egy járható út.
Ahol ugye eridonos van, simán meggyőzi a másikat is, hogy ez egy jó dolog, meg amúgy is a szerelemhez kell, ahol meg rellonos az egyik fél, ott ugye nincsen probléma. Mégis, mi van akkor, ha szegény kék-sárga kapcsolat ezt nem tudja megoldani? Akkor nekik elszáll a szerencséjük?
- Ah, nézd, fogadalomtétel. Ha jól fogalmazol, békává változtathatsz, úgyis bejön neked a csókolgatásuk.
Ilyen az, amikor a mocskos kis titkodat elmondod valakinek, és azt hiszed, hogy nem fogja visszamondani neked a megfelelő időben. Vagy másnak. Jó, én maximum Bertalannak tenném, és azért még csak az elején járunk, például még be se mertem mutatni neki. Mert azért az, hogy a mi csodálatos kapcsolatunkba még egy nő betrappoljon, ráadásul egy hosszú lejáratú szerződéssel, nem lehet csak egy átlagos délutánon benyögni, aztán odadobni a nőt, hogy nézzed. Elég volt nekem a Krise lány, aki meg még csak udvarias sem volt, csak közölte, hogy ilyen az élet. Januártól meg teljesen itt lesz. Hát na ne szórakozzunk egymással, ez nem így működik. Ha egy jól működő kapcsolatba jön egy harmadik, azt szépen kell bevezetni, és nem pofátlankodhat csak úgy be. Viccen kívül, imádom Alinát, de valljuk be, Edith azért nem olyan, mint ő.
Elkezdtem volna félteni? Hah, hogy mik vannak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=787236#post787236][b]Emily Dorothea Fisher - 2020.01.02. 00:38[/b][/url]

Ez az utolsó rendezvényem itt, és ha már éppen egy szilveszterrel sikerül zárnom megnyújtott Bagolyköves pályafutásom, akkor azt azért nem teszem józanul. Nem, nem kell azt gondolni, hogy végigittam az elmúlt négy órát, de azért jó hangulatban vagyok. Nem fázom annyira, mint talán kellene, de biztos vagyok benne, hogy holnapra egy kicsit meg fogok azért hűlni. Ez az élet rendje, nem? Valamit valamiért.
Lényeg a lényegben, hogy itt vagyok, felügyelek, és azért jól szórakozom. Felöltöztem pirosba, nem is volt kérdés, hogy ezt választom, és nem azért, mert élő tilalomfa kívánok lenni, de mégiscsak Eridonos vagyok, a szívemben örökké az is maradok.
Nézem az elhaladókat, sokan behúzódtak már az éjfél közeledtével a fedett részre, de a kemény mag, vagyis vagy tizenhat diák meg én, aki úgy üldögélek a kút szélén, lábam lógatva, mint akit ide parancsolt az anyja, még kint vagyunk, és én is azon gondolkozom, amin ők, hogy vajon lesz-e tűzijáték. Nagyon szeretném, ha lenne, mert titokban nagy fanatikus vagyok. Bizony, tele vagyok ilyen mocskos kis titkokkal, mint, hogy imádom a pirosat, a tűzijátékot és nem bírom a pezsgőt. Csak pezsgőztem, és úgy egy üveggel lehet bennem... na jó, maximum másféllel, de idült mosollyal az arcomon nézelődök, rendben vagyok, de tényleg. Egy pontig.
A ponton túl viszont, összeomlok, lefagyok, és felpörgetem magam. Igen, ezt egyetlen szemvillanás alatt, ugyanis Mr. "mindigszexi" Bianchi közeledik. Mint a Bridget Jonesba Mark Darcy. Ah baromira dögös. Ennek annyira nem örülök, mert ha tudom, hogy itt lesz, akkor nem iszok, de ha meg nem iszok, akkor elsunyulom az ittlétem, és nem mondom meg neki, hogy mennyire dögös. Nem, nem azt, hogy dögös, hanem, hogy mennyire örülök, hogy látom. Mert örülök. De attól még mondjuk nem kellene ennyire szépnek lennie, hát lecsapják itt a kezemről. Na nem mintha lenne még honnan lecsapni. Ah, miért vagy ennyire szép, Nico? Lehet csak némán kéne itt ülöm, kezemben a kis üvegemmel, és hátha nem szúr ki egy nagyon piros pacát. Tovább megyek, egy nagyon piros pacát, aki alkoholtól vigyorgó arccal integet neki. Csak gratulálni tudok Fisher, a kommandónál lenne a helyed... "lopakodsz".
- Búcsúztatja az évet, drága kolléga?
Érdeklődök olyan kedvesen, mintha minden rendben lenne. Mondjuk lehet még mindig egy buta, szőke tyúknak tart, de lesandítva meg kell állapítanom, hogy ha az is vagyok, legalább a dekoltázsom nagyon rendben van. Fontos ugyebár, hogy adjunk magunkra, amikor ilyen szép emberek közelében vagyunk. Sírba teszel, komolyan mondom, Maci!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=806587#post806587][b]Theon Delacroix - 2020.04.22. 11:25[/b][/url]

Sokszor ígértem már meg, hogy más leszek. Hogy egy napon megjavulok, és felhagyok az eddigi polgárpukkasztó életemmel. Bizonyára sokan örülnének neki, hisz megkönnyíteném a mindennapjaikat, ha nem rám kellene figyelniük, nehogy valami óriási baromságot csináljak, amiért nemhogy a suliból, de talán még az országból is kitoloncolnának. Jogosan mondom azt, hogy mindezt tekintetbe véve sem gondolkodtam el a tetteimen sohasem. Nem zavart különösebben, ha valakit magamra haragítottam, pikk-pakk elfelejtettem és folytattam mindent, mintha misem történt volna. Kivéve egyetlen alkalmat. Azt hittem az is olyan lesz, mint a többi kalandom. Játszadozom egy kicsit a fiúval, aztán amikor már nincs rá szükségem, akkor eldobom. Egyszerű, ugye? Így gondoltam én is, egészen addig, míg rá nem jöttem, tévedtem. Benett könnyáztatta arca napokig kísértett, s még teszi is álmaimban minden este. Ám miután kimentem az állomásra utána, sem lett jobb a helyzet. Abban a reményben sétáltam ki azon az esős napom, hogy tisztázzam magamban a dolgokat, de nem sikerült. A helyzet csak rosszabb lett.
Most pedig odáig süllyedtem, hogy a falat fogdosva mászok végig a folyosón, enyhén ittas állapotban, hangosan nevetgélve konkrétan a semmin. Még az is megeshet, hogy a saját ostobaságom és kiszolgáltatottságom az, amely ilyen reakcióra késztetett ebben a kicsit sem beszámítható állapotban. A fejem kóvályog, szemeim égnek, míg a torkom az alkoholtól száraz. Azt hiszem, már értem mit érezhetett Benett amikor a szülinapját ünnepeltük. Anno nevettem az ügyön, hiszen én elég jól bírom a piát, ám most még is sikerült annyira kiütnöm magam, hogy úgy érzem, bármelyik pillanatban kidobhatom a taccsot, akárcsak ő tette. Vicces, hogy mindenről, még egy ilyen undorító dologról is ő jut eszembe, ugye?
Fogalmam sincs, merre vagyok vagy, hogy mit csinálok még fenn a kastély kövein. Nem kéne itt lennem, hisz igaz még nincs takarodó, már alig tartózkodik pár diák a falak között. Arra sem foghatom, hogy járőröznöm kell, hisz ma nem én vagyok a soros. Talán abban reménykedem, hogy végre láthatom őt, mivel mát tiszta, hogy kerül engem.
Épp a fénylő lelkek mellett sétálok el lassan, mikor ismerős fürtök kúsznak be a perifériás látásomba. Megtorpanok, fejem gyorsan fordítom nyitott falszakasz felé. Azt hiszem, képzelődöm, így megdörzsölöm a szemeimet, de miután a látásom ismét kitisztul s a fiú még mindig a kis padon ül, lábaim automatikusan kezdenek el az irányába fordulni.
- Van még egy szabad helyed? – Teszem fel a kicsit sem idióta kérdést, tekintve, hogy csak egymaga ücsörög az ülőalkalmatosságon. Hangom magabiztossággal teli, bizonyára a pia utóhatásait élem át jelenleg, ahogy meg sem várva a válaszát, dobom le magam a kőpadra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=807255#post807255][b]Radetzky Bercel - 2020.05.01. 08:10[/b][/url]

- Akkor jobban viseled, mint én.
Állapítom meg kedélyesen, mert én ölni tudnék azért, hogy bámulnak, majd pusmognak valamit, aztán megint bámulnak. Még ha nem is rólam van szó, akkor is az őrületbe tudnak kergetni ezek a nagy nézések. Nem olyan ember vagyok, aki ehhez könnyen tud idomulni, sőt, a legkevésbé sem vagyok az a fajta, akinek ez könnyen megy, mégis, próbálom a lehető legminimálisabbra csökkenteni a tényt, hogy belül forr az agyvizem. Nem akarok támadási felületet adni, ahogy azt sem szeretném, hogy bárki megtudja, hogy érzékeny pontot képez Edit. Nem, és nem. Vannak titkok, amik maradjanak csak titkok. Arcom vigyor pimaszba húzódik, amikor kijavítja magát.
~ Úgy tűnik, tudok én olyat mondani, ami megváltoztatja a véleményed.~
Elégedett vagyok, mert bár nem rólam gondol mást, hanem a helyzetről, van egy olyan érzésem, hogy ha most őszintén elmondok neki mindent, ami a nagy helyzetben benne van, akkor nem akar majd egy kicsit talán finomodik a gyűlölete és a megvetése. Ha utál az nem zavar, de az, amit jelen pillanatban kiváltok belőle, nagyon is.
- Igen. De ha apád kérdezi, akkor nem. Akkor keményen odateszem magam az utód kérdésben, csak nem vagyok olyan sikeres fogantató, mint ő.
Azért azt nem mondtam, hogy az őszinteség mellett nem leszek megbotránkoztató, Milcsike pedig nem róhatja fel ezt nekem, mert öt és harmincöt között annyi Payne van, mint égen a csillag, de tizenöt mindenképpen. Szóval nem, annyira sikeres, mint ő, nem is szeretnék lenni. Terveim szerint Edit lesz az egyetlen, bár nem tudom, hogy ő akarna-e tőlem többet, mint beszélgetés, és ha úgy alakul se fogom feldobni neki, hogy körözzük le az apját gyermekszámban. Ez lenne az igazi kihívás, ő a házasságunk feléig csak szülne és szülne. Szerencsétlen nő. Mondjuk az biztos, hogy a végére bedilizne,, meg én is. Mert csak így annyit tudnék elmondani a feleségemről, hogy ő itt Edit, terhes. Hát azért ennél azért többet szeretnék.
- Vágom, semmi nyelves csók, és csak a blúz alatt taperolhatok.
Még a halántékomat is megütögetem, mint a néger fószer azon a mémen, hogy nem vagyok én buta gyerek, jegyzetelek mindent. Hogy miért szoktam büntetőmunkán lenni, vagy bevert képpel? Hát ezért a stílusért, amit az emberekkel szemben képviselni tudok. Csodálatos, tudom, de nem tehetek róla. Mondanám, hogy tehetnék ellene, de azt meg nem akarok. Maga vagyok a csoda, de még mennyire.
- Elsőéves rellonos. Vörös hajú.
Nem tudom, hogy mennyire lehet így beazonosítani, de amúgy sokat lógok a suliban Médivel, vagy ő velem, ezt sosem tudtam igazán eldönteni. Szóval, ha már figyelt, akkor már láthatta őt, és a kisasszony láthatóan rendben van. Leszámítva persze, hogy most éppen gyűlöl, mert szerinte azzal a ténnyel, hogy belementem a házasságba, elveszít engem, ami egy bullshit baromság, de magyarázd ezt meg egy nőnek. Elárulom, lehetetlen. Alig várom, hogy elkezdje a baromságait ontani magából ennek kapcsán. Idült mosoly ül ki az arcomra, ahogy mesél a gyermekkori lányról, és tudom, hogy akkor is elbűvölt volna. Sőt, ha korábban észreveszem őt, nem kizárt, hogy nem lettek volna más lányok. Ahogy néz, az a sötét, titkokkal teli tekintet, ahogy az ember mögé akar férkőzni és benne lenni egyszerre. Az a hátborzongatás, amit kivált. Minden, az egész.  
- Valóban nem leszek. Nem hazudok, csak nem szeretem kiteregetni a szennyest. Ha kérdezel, válaszolok, de inkább itt, ahol senki sem hallja. Elég nekem, amit apámért vagy az apádért kapok.
Valljuk be, az öregeink nem könnyű esetek. Házas vagyok, holott még van érvényes diákigazolványom. Az apósom egy unatkozó playboy, aki amerre jár, gyereket hagy maga után. Az apám a minisztérium egyik arca, hivatalvezető, aki esélyes arra, hogy egy nap mágiaügyi miniszter legyen. Azért egy ilyen alappal az embert túlontúl észreveszik.
- Azért ez így túl szépen hangzik. Az anyám tiszteletre és becsületre nevelt, az ő tanítása szerint élek. Védem, akit védenem kell.
A földön alvás az egyfajta megnyugtatásnak szánt plusz, de ahogy hallgatom, érzem, hogy ez nagyon megragadta a figyelmét. Hát igen, mondják, hogy az ördög a részletekben rejlik.
- Több, mint vonzalom.
Torpanok meg a fénylő lelkek szökőkútjánál, ahol a szilvesztert töltöttük. Ezek szerint nem ez az a hely, ahol az idejét töltené. Úgy néz ki, többnek hittem a dolgot a részéről. Vagyis, túlságosan szeretném, hogy több legyen a részéről.
- Ezért nem közeledem hozzá.
Zsebre dugott kézzel az égre emelem a tekintetem, és próbálok okosabb lenni, mint amilyennek kinézek jelen pillanatban. Agyamban szaladgálnak a múlt emlékei.
- A kedvenc tantárgy a bájitaltan, ha olyan helyen van, ami minket köt össze, és nem ez a hely, akkor ahol lehet úszni, szóval a medence. Vagy, megvárom, amíg felrobban a kezemben, mert gondolom, fel fog előbb-utóbb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=811319#post811319][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.06.13. 17:56[/b][/url]

Ha csak egyetlen pozitív hatása volt annak, hogy Zsombor ott hagyta a születésnapján akkor az az elemi mágiájában nyilvánult meg. A benne tomboló harag és csalódottság olaj volt a tűzre - szó szerint, ugyanis azóta sokkal könnyebben hajtotta végre a gyakorlati órák feladatait. Eleinte küzdelmes volt a munka, mert azt sem tudta, hogyan lásson neki. De talán csak egy ilyen negatív élmény kellett, hogy kibillentse a biztonságosnak vélt szűk zónából és hatalmas fejlődésen esett át. Megértette, hogy miért pont a tűz választotta őt, a többi elemet túl nyugodtnak találta magához. Néhányszor ott maradt megnézni, hogy a többiek hogy gyakorolnak, hogy ez mennyire volt szabályos cseppet sem érdekelte. Csak ült és nézte a csodát amit a hozzáhasonlók létrehoztak látszólag a semmiből de mégsem volt képes igazán értékelni őket. Ezzel szemben ha másik pyromágus tanítvány volt éppen soron szinte pislogás nélkül figyelte, hogy mi történik odabent. Ilyenkor úgy érezte, mintha belül lángra lobbant volna. Megesett, hogy nem tudott uralkodni magán és a vadmágia maga alá gyűrte, de azért igyekezett önkontrollt gyakorolni, hogy ne váljon közveszélyessé.
Ezen a napom épp a gyakorlati óra volt az utolsó aznapra, de nem volt kedve utána visszamenni a szobájába, így úgy ahogy volt egyenruhában a táskájával nekivágott a szabadlevegőnék. Útközben talárját begyűrte a könyvek közé, még épp annyi hely volt a tancuccai mellett. Mintha csak oda találták volna ki. az udvart túl nyüzsgőnek találta, egyébként sem kötődtek kellemes emlékei ahhoz a fához, ami alatt épp nem csoportosultak iskolatársai. Inkább továbbállt, és addig bolyongott, míg végül ki nem kötött a fénylő lelkek udvarán, amit meglepő módon üresen talált. Úgy gondolta, hogy más is akad majd talán, aki nem vágyik a nagy nyüzsgésre ezért egy ilyen félreeső, de mégis kellemes helyen húzza meg magát, de tévednie kellett. Nem mintha nem örült volna egy kis magánynak, épp ellenkezőleg. Ledől a selymesen puha fűbe, az iskolatáskát a feje alá tette és lehunyt szemmel hagyta, hogy a Nap felmelegítse.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=812853#post812853][b]Palotás Polli - 2020.07.05. 23:09[/b][/url]

Ez egy tökéletes vasárnap délután volt, a körlet lakóinak nagy része úgy döntött, hogy a szabadban tölti a napot, rengetegen mentek le fagyizni a közeli varázslófaluba, így ennek köszönhetően béke és csend honolt a teljes toronyban. Polli nagyon élvezte ezt a ritka helyzetet, amikor nem kellett viselnie a hangszűrős füldugóját, mert hosszú távon igencsak bántja a fülét. Maratoni, 1.5 órás fürdést rendezett annak örömére, hogy senki nem dörömbölt az ajtón, hogy húzzon már onnan. Otthon is mindig sokáig fürdött, de sajna itt erre nincs lehetőség, ahogy mondták is neki előre.
Kora estére elkezdtek visszaszállingózni a nagyobb szájú társai, a felsőbb évesek szobájából pedig feltűnően hangos, már-már medvebőgésre emlékeztető nevetések hallatszottak ki, amitől Polli egyre rosszabbul kezdte érezni magát. Szájába dobott kettőt a kedvenc rágójából, markában pedig elrejtette az egyik kattintgatós mütyürkéjét, és heves szívdobogások közepette leviharzott a toronyból némi friss levegő és csend reményében.
Léptei feltűnően gyorsak, alacsony termetéhez képest pedig feltűnően hosszúak. Mire kiér az iskola nehéz ajtaján, már sokkal jobban érzi magát. A meleg, friss esti levegő megcsapja az arcát, ami egyből egyfajta kellemes érzéssel árasztja el. Az udvaron szállingóznak néhányan, de nagyobb hangoskodás csak a rét távlatából hallatszik. Sokkal nyugodtabban szeli a távot, bár maga sem tudja pontosan, hogy hová viszi a lába. Egészen eddig úgy vágtatott végig, hogy senkit és semmit nem nézett, de egy kellemes, halk zene ütötte meg a fülét, melynek forrását mindenképpen szerette volna meglelni. Lehetséges, hogy talál valakit, akiről beszélgethetne a zongorákról, vagy bármilyen komolyzenei darabról. Azt mondták neki, hogy ne erőltesse ezt az embereknél, de ha már valaki eleve zenél, akkor miért ne? Már legalább két napja nem beszélt senkinek ilyenekről. Alapos forráskutatást végezvén egy ismerős lányon akad meg a tekintete. Kettőt kattint a játékával, majd úgy dönt, hogy közelebb lép hozzá. Amit ekkor lát, az annyira menő, annyira földöntúli, annyira…még a rágó is majdnem kiesett a szájából a látványtól, pedig még bőven van íze. Az udvaron a virágok egy csoportja táncol, akrobatikázik, vidáman ugrálnak egymáson, miközben valamiféle zene meg-meg szólal időnként.
Ámulva, kezével finoman a levegőben legyezve pattan a szőkeség mellé.
- Ezttecsináltad? – Kérdi egy levegővel eldarálva, miközben barna szemeivel megbabonázva figyeli a látványt. – Nézd! – Mondja a három virágra mutatva, ahogy a levelüket karnak használva táncolnak. – Eszméletlen! -Zárja rövidre miközben baljával erősen csavarja a pólója alját, mert máshogy nem tudja visszafogni az örömét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=813109#post813109][b]Drinóczi Babett Mirtill - 2020.07.10. 15:51[/b][/url]

Egy újabb ágdarab hullik szandálos lábfejemre. Rosszalló arckifejezéssel mozgatom meg lábujjaimat, hogy azokkal játsszam le róluk a famaradványt. Végül nem sikerül a mutatványom, és így mesehősszerűn kezdem lerázni róla, a levegőbe rugdosva. Bizonyára egyszerűbb lenne lehajolni, és pusztán kézzel arrébb hajítani a miniágat, de most sajnos értelmi- és érzelmiszintem legalján vagyok egy ideje. Ezért aprótermetű hegyi trollként rugdosom a levegőt, s néhány perc szenvedés után végre az egyik szobor alján köt ki. Elégedetten horkantok fel, majd folytatom a metszést. Ami leginkább egy horrorfilmbe illő csonkítás, hiszen fogalmam sincsen, hogy mit csinálok.
Teljesen máshol járnak a gondolataim, ezért történt meg az is, hogy büntetőmunkára ítéltek. Éjszaka mászkáltam, ráadásul olyan helyen akartam Gerda egy dugi-cigijét elszívni, ahol igazán nem kellett volna. Fintorogva vágok egy újabb darabot a fából, mintha tehetne arról, ami mostanság velem történik.
Felrázom magam depresszív kis álomvilágomból, és inkább a padra felnyitott könyv fölé hajolok. A lapok illatára végre egy kedves kis mosoly húzódik végig arcomon, miközben újra átnézem, hogyan is kell fát metszeni. Annyi bizonyos, hogy amit eddig csináltam egyáltalán nem volt szakszerű. Hümmögve nyúlok vastag ajkaimhoz, amit most összeszorítva varázsolok valamivel kissebbé.
– A vágás síkja legyen ferde, hogy a vágásból a víz eltávozhasson – suttogom magam elé, majd fancsali képpel nézek a fára. Hát, ha ferde kell hogy legyen, akkor ebből a fából hamarosan megindul az özönvíz. – Argh – morgok az ágakat bámulva.
Kedvem sincsen hozzá, s látszólag az érzékem is nulla az egészhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=822367#post822367][b]Kőszegi Róza Amélia - 2020.12.02. 21:03[/b][/url]

Könyvem és jegyzetem felsőtestemhez ölelve gyorsítok már eleve igyekvő lépteimen. Kivételesen nem azért a nagy rohanás mert időre oda szeretnék érni valahova, sokkal inkább azért, mert kezeim közül csúszni kezd a füzetem és a könyvem kupaca. Éppen csak elérem az udvarban a padot, hogy lecsúsztassam őket rá. A mai napom még sűrűbb, mint a korábbiak. A holnapi napom sem fog különösebben máshogy zajlani, ahogyan az azutáni sem, és a naptáram kezd egyre inkább fodrosodni. Egy pillanatnyi időt sem akarok magamnak hagyni, hogy fölösleges időpocsékolásként teljen, mert azt türelmetlen, elkalandozott gondolataim követik és arra nincs szükségem. Tényekre van szükségem, ahhoz azonban a válasz üzenet kell a családomtól. Már ha még egyben van egyáltalán. Gyűlölöm, hogy üzengetve kell megbeszélnünk, márpedig nem kértek haza, én meg csak azért sem megyek. És tessék, megint ezen töröm a fejem! Helyette inkább vászontáskámba lesek. Valahogy csak bele tudok még illeszteni egy-két füzetet. Kényelmesen elhelyezkedem a padon, de fel is ugrom elhúzott szájjal. Hideg. Nem meglepő, lehettem volna okosabb. Húzok egyet meglazul copfomon, ahogy meglátom közeledni a háztársam nyúlánk alakját. Amikor tekintetünk találkozik, intek neki, de pillantásom tovább szökik, és azonnal kíváncsiság csillan meg benne. – Sziasztok – apró mosoly jelenik meg szám szélén, ahogy előrébb dőlve lesem meg az állatot. Hallottam már róla, de még nem találkoztunk a kaméleonnal, sőt eddig semmilyen kaméleont nem láttam élőben.– Mi járatban erre? – nézek fel a fiú arcára. - Ugye tudod, hogy egy kishaver közlekedik veled? - teszem fel költői kérdésem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=824186#post824186][b]Bernáthy Zsófia - 2021.01.07. 01:51[/b][/url]

A hosszú és nehéz napok egymást követték. Az idegeim egyébként tartósak, de persze nekik is megvannak a határaik. Mindig máshol van ez a határ, de tudom, hogy időről-időre el jön az a pont. Amikor elpattannak a dolgok. A szilveszteri buli ugyan feltöltött valamennyire, de a felfoghatatlan mennyiségű tananyag azonnal leszívta minden erőmet. Otthon is rám szálltak közben, hiszen "Jön a VAV, tudnom kell mihez kezdek utána!". Lídia még a Bagolykőben is zaklat miatta. Felkeresett többször az étkezések alatt is, sőt, egyszer megvárt bájitaltan után. Csak éppen az a nagy büdös helyzet, hogy én pontosan tudom, mi az, ami érdekel. Egyszerűen nincs kedved kitalálni vele nekik, mert tudom, hogy úgyis csak hegyibeszédet kapnék utána. Arról, hogy milyen fontosak a jó kapcsolatok, egy minisztériumi munka, magas pozíció, és a többi és a többi... Ehhez pedig rohadtúl nincsen kedvem.
A társasági életem sincsen a csúcson, tekintve, hogy - bár nem mindenki veszi véresen komolyan - tanul. Ráadásul összevesztem az egyik negyedéves sráccal is, aki többet akart, mint ami eleve volt köztünk. Egyenesen megmondtam neki, hogy nekem tökéletes, ami van, mire ő totálisan megsértődött, és otthagyott. Nem rázott meg különösebben a dolog, de így felé sem fordulhatok vigaszért.
Nem tudtam már mit kezdeni magammal, miután kiszabadultam végre sárkánytanról. Ráadásul a nővéremet is megpillantottam a folyosó túloldalán, így kilencven fokos fordulatot véve elrohantam inkább. Az egyik földszinti folyosón lyukadtam ki menekülésem végére. Lelassítva próbáltam eldönteni, mennyire omolnék össze, ha nekilátnék a temérdek házinak. Nem kellett sokáig agyalnom a dolgon. Végül a Fénylő Lelkek Udvarán találtam magam. Az iskola többi pontjához képest a hely egész nyugodt volt. Ennek ellenére az udvar egyik sarkába húzódtam. A táskám rögtön a földön landolt, rajta pedig a talárom.
Idegesen kifújtam a levegőt, és a falnak támasztottam a hátam. Nem vagyok nagy dohányos, és vagy egy hónapja nem is volt a kezemben cigi, most mégis azon kaptam magam, hogy rágyújtok egy szálra. Idegesen fújtam ki a füstöt, miközben az öngyújtómmal játszottam. Azon kevés muglitárgyak egyike, amiket használok. Nem mintha szükség lenne rá, hiszen egy egyszerű bűbájjal elintézhető, mégis viccesnek tartom a kis tárgyat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=827019#post827019][b]Molnár Zselyke - 2021.03.01. 12:00[/b][/url]

Fárasztóbb volt a vizsgaidőszak itt, mint ahogyan azt gondolta, de ugyanakkor rengeteg érdekességet volt alkalma tanulnia itt, úgyhogy egyértelmű számára: marad a következő évekre is, annyira megszerette a varázsvilágot.
A jó időre tekintettel inkább kifelé vette az irányt, kár lett volna ebben a szép, napos időben bent lebzselni, amikor a friss, szabad levegőnél nincs is jobb. Nagyon jó hatással is van rá az, hogy természetes napfénynél tanulhat, és persze, mellette pihent a nasis tároló dobozkája is, hogyha megéhezne a nagy feladat közepette. A Káros Szerek Ismerete tantárgy anyagait vizsgálgatta éppen, amikor váratlanul leültek mellé a padra.
 – Oh, bocsánat – tekintett föl a jegyzeteiből, majd kissé megtámaszkodott, hogy a másik elférhessen mellette. Ahogy jobban megnézte az illetőt, látszott, hogy idősebb, akár felnőtt is lehet, esetleg pedagógus, bár nem hinné, hogy sok közük lenne egymáshoz, ha tanítaná Zselykét, bizonyára felismerné ez az elsős nebuló.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=827322#post827322][b]Süveges Lili - 2021.03.09. 13:36[/b][/url]

Vannak, akik szeretnek bebújni egy meleg takaró vagy pokróc alá, elkényelmesedve a kandalló tüze előtt, vagy a ágyikójukban, miközben odakint esik valami csapadék, de Lili inkább az aktív pihenés híve volt. Örökmozgó, lelőhetetlen buzgómócsing, aki amint jó időt neszelt, már szaladt is kifelé, mit sem törődve holmi tüdőgyuszikkal, vagy hasonlókkal.
És az idő láthatóan, érezhetően jobbra, melegebbre fordult, és százágra sütött a Nap is. A kissé hűvös levegőt egyedül a még kicsit fagyos szél okozta, de éppen miatta csapta hóna alá a szőke levitás kissé megviselt papírsárkányát is.
Sok mindenben volt béna, több mindenben, mint amiben ügyes, és a sárkány eregetés is előbbi csoportba tartozott, de Lilkónak cseppet sem vette kedvét, még az az apróság sem, hogy egyszer már az életére is tört a játék. Pedig a legtöbb dolgot hamar elunta, és feladta, de a sárkánynak adott egy újabb esélyt. Mintha vak lett volna a jelekre, pedig aztán elég nyilvánvalóak voltak.
Éppen a Fénylő Lelkek Udvarán vágott át, és mivel már itt is volt némi légmozgás, fel-feldobálta a reptetnivalót, és azon elmélkedett, vajon milyen varázslattal segíthetne neki egy kicsit tartósabban a levegőben maradni. A legnyilvánvalóbb, virgardium leviosa varázs túlontúl kézenfekvőnek tűnt, ráadásul úgy okoskodott, hogy lebegtetni valamit nem ugyanaz, mintha repülne, hiszen akkor adott ponton fog a levegőben állni, és amíg tart a varázslat, nem is kap bele a szél, vagy ha mégis, az ellenállástól még a végén eltörne.
Volt azért némi esze, csak többnyire tűnt úgy, mintha óriási tévedésből került volna a kékek házába. De aztán a következő pár pillanat ismét rácáfolt, mert ahogy elcaplatott volna a mágus szobra előtt, valahogy sikerült belegabalyodnia az épp feldobott sárkánynak a kőkarba, és miután kis híján hátraesett, ahogy visszarántotta őt, mert hát a zsinórt azt fogta, csak még jobban rácsomózta a zsinegjénél megcsavarodott sárkányt, hogy aztán némi rángatás, kibogózási kísérlet, és nyögve húzás-vonás után őrá is épp úgy rátekeredjen a zsinór.
Megállt végül, és törökülésben leült a földre, elgondolkodni az életén. Ilyen béna komolyan nem lehet - gondolta, de persze tévedett. Most legalább nem volt életveszélyben, legalábbis amíg a nyaka köré nem tekeri a zsinórt, addig csak úgy nézett ki, mintha a varázsló szobra megkötözve tartaná őt.
Így üldögélt pár pillanatig, míg lépteket nem hallott közeledni.
- Hahó! Kérhetek egy kis segítséget? - kiálltotta, mielőtt az illető, akit még nem is látott, valahova másfelé indul el, és nem ki, ide, az udvarra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=827694#post827694][b]Harmat Betti - 2021.03.16. 01:05[/b][/url]

Hatalmas mosollyal az arcomon lépek ki a boltív alól. Kezemben egy frissen kikölcsönzött regényt tartok. Egy pillanatra megállok, ahogy kiérek a szabad ég alá, és arcomat a Nap felé fordítom, hogy friss tavaszi sugarai megsimíthassák a bőrömet. A tavaszi nap sugarai a világon mindennél békésebb mosolyt tudnak az arcomra varázsolni. Egyik kedvenc időtöltésem a napon olvasni, így meg is ragadom az üres szombati délután magányát, hogy a szabadban lapozzam fel a könyvemet.
Tovább indulva egy üres padot keresek, hogy kényelembe helyezhessem magam, ám szemeim valami máson akadnak meg. Alig pár méterre tőlem navinés évfolyamtársam áll, mégpedig azzal a szőke hajkoronával, amiről Hunor annyit áradozott. Elsőre nem is tudom mit kezdjek a helyzettel. Nem gondoltam a lányra egy pár napja. Azóta, hogy Hunortól csak egy értetlen pillantást kaptam, mikor Júliáról kérdeztem. Aznap végig a navinésen gondolkodtam, meg azon, mi történhetett köztük, amit barátom nem szeretne elmondani nekem. A haloweeni csókjuk óta Hunor szeme csak úgy csillogott, mikor a lányról beszélt. Valóban élvezte a Júliával töltött időt, és boldognak láttam, hogy talált valakit. Talán különlegesnek is érezte magát, hogy Júlia elment vele a Haloweeni Bálra. Valami azonban megváltoztatta a dolgot. Nem beszélt nekem arról, hova vinné a lányt randira, vagy, hogy hogyan telt aznap a közösen töltött pár órájuk.
Pár percig csak állok a napon, szemeimet Júliára szegezve. Talán észre is veszi a dolgot, hiszen az emberek megérzik, ha valaki bámulja őket. Fogalmam sincs, mit kéne tennem. Nem szeretném Hunort hátba támadni azzal, hogy a lányt kérdezem meg arról, amit nem akar elmondani. Másik oldalamat viszont furdalja a kíváncsiság. Na és mi van, ha Júlia megbántotta Hunort? Akkor mindenképpen beszélnem kell vele! Odamenjek, vagy ne menjek? Csak tanácstalanul ácsorgok az udvar közepén, a navinést bámulva. Nem is veszem észre, milyen hosszan tartom rajta a szemem, míg végül tényleg megszólítom.
- Szia - kicsit közelebb is lépek hozzá, hogy ne kiabálva kelljen beszélgetnünk. Ha egyáltalán akar velem beszélni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=830684#post830684][b]Dana Straw Berry - 2021.04.30. 21:53[/b][/url]

Remek barátságot kötöttem Lucas-sal az elmúlt év folyamán, ugyanis már az évnyitó alkalmával, amikor először találkoztunk a klubhelyiségben, kiderült, hogy számos közös vonás volt bennünk, és szuperül megértettem magam vele. Kevés ember volt, akinek elmeséltem, hogy hogyan voltam képes feldolgozni a szakítást Somával, őt viszont beavattam ebbe a titokba, mert érdemesnek tartottam rá. Nem is tudom, hogy miért bíztam meg benne ennyire, talán azért, mert szinte mindent meg tudtam beszélni vele, mondhatni közös nevezőn voltunk a legtöbb dolgot illetően. Sokszor futottunk össze az elmúlt idők folyamán, így volt időnk bővebb ismeretséget kötni egymással. Nemrégiben megemlítettem neki, hogy Hápi mellé szeretnék egy állatkát, de még nem döntöttem el, milyet szeretnék mellé. Legtöbbnyire a vadászgörény, a kutya, illetve a golymók jött szóba. Legnagyobb meglepetésemre végül Lucas oldotta meg ezt a nagy dilemmát, ugyanis úgy alakult neki, hogy a lakhelyéről magával hozott erre a tanévre három kis kutyust, amelyeket aztán a jelenlegi körülmények miatt nem tarthatott meg, úgyhogy igyekezett gazdát találni nekik. Egyik alkalommal mutatott képeket a kutyuskákról, és megkérdezte tőlem, hogy örökbe fogadnám-e az egyiket, mert az nagy segítség lenne a számára, és tudná, hogy jó helyre került az eb. A történet ott kezdődött, hogy a nagynénjének a kutyája megszülte az ebeket, majd a picurokat Lucas gondjaira bízta a nő. A képeket elnézegetve rögtön megtetszett az egyik kutyus, úgyhogy rögtön arra az álláspontra jutottam, hogy befogadom. Úgy gondoltam, hogy mivel kellően játékos lehet, remek társa lesz majd Hápinak, ráadásul barátságosnak tűnt, és még nevelhető is volt. A sráccal a fénylő lelkek udvarán beszéltük meg a találkát, ahova már jóval idő előtt odaértem. Magammal hoztam egy kutyahordozót is, majd izgatottan vártam a helyszínen, hogy a megbeszélt időpontban feltűnjön a barátom a kutyus társaságában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=831938#post831938][b]Bernáthy Zsófia - 2021.05.28. 22:55[/b][/url]

Nem szoktam sírni, hiszen arra neveltek, hogy erős legyek. Nem is sírtam cirka 15 éve. Szemeim mégis bekönnyeztek, ahogy ott ültem az egyik pad támláján, kezemben szüleim levelét tartva. Azt hiszem, kívánkoztak már kifelé azok a könnyek az elmúlt néhány hónapban. Először Veréna, majd a vele kapcsolatos botrány, apa elutazása - nem kíméltek az események. Eddig azonban erős voltam, tartottam magam, nem estem szét. A család Lidi eljegyzésére koncentrált, a figyelem elterelődött a botrányról - a felszínen. A feszültség azonban azóta is jelen van a családtagok között, azóta is csak kevesen tudnak erről az egészről. A nővérem házassága azonban boldoggá tette anyát, ahogy a nagyit is, sőt, engem is, ha így kevesebbet kell majd látnom őt. Ráadásul elterelte a figyelmet rólam, arról, hogy milyen szakon tanulok tovább, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Reméltem, hogy míg Lídia esküvőjével vannak elfoglalva, az enyém nem kerül majd szóba. Jólláthatóan tévedtem.
A papír szélei rongyosra gyűrődtek az elmúlt negyed órában, míg a padon ültem, s a levél szélét szorítottam. Ujjaim úgy fogtak rá a papírra, mintha az életem múlna azon a levélen. Bizonyos értelemben múlt is. Merthogy a levél potenciális kérők neveit tartalmazta. Olyan tisztavérű, huszonéves varázslók neveit, kiknek a szülei hajlandóak lennének megállapodni az enyémekkel, és belekényszeríteni a gyereküket egy kényszerházasságba. A felsorolt nevek nagy részét ismertem, sőt, egy részükhöz arcot is tudtam kapcsolni, hiszen évekkel ezelőtt szüleim gondoskodtak róla, hogy minden lehetséges jövőbeli férjet megismerjek. Bemutattak minket egymásnak, pedig még alig 12 évesek voltunk csak. Akkor még nevettem, az egészen. Most pedig itt ülök egy levéllel a kezemben, ami azt igazolja, hogy most már nem csak pusztán bemutatásról van szó. Most már komoly szándékokról, mégpedig a szüleink részéről.
Hirtelen szakadt el bennem valami. Ujjaim elengedték a lapot, mely lassan a földre hullott, a pad elé. Ujjaim pedig a hajamba siklanak, ahogy lehajtom a fejem, államat a mellkasomnak vetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=833588#post833588][b]Angelica Black Wing - 2021.07.02. 09:12[/b][/url]

Karola
2021. Június 3-án

 Többé-kevésbé megírtam mindent amit megszerettem volna, elolvastam a szükséges dolgokat és még levelet is küldtem haza, úgyhogy boldogan indultam meg a fénylő lelkek udvara felé, hogy pihenjek egy kicsit. Ilyen melegben nem kedvem a rétre menni, de a klubhelyiség sem olyan hívogató most.
 A folyosón találkozok Karolával, és kicsit azért örülök, hogy nem egyedül kell ülnöm az udvaron. A táborozás óta kicsit talán nyitottabb vagyok, ez látszik (vagyis inkább hallatszik) azon, hogy egész beszédes vagyok magamhoz képest.
 Amíg az udvarra érünk, beszélgetünk az órákról, a táborról és még sok másról. Egészen jó hangulatban érünk oda az árnyékos padhoz, ahol kicsit kifújom magamat. Most merül fel bennem egy pillanatra, hogy lehet, túlságosan sokat beszélek, de végül vissza is süllyed a gondolat oda, ahonnan jött.
- Bolyhos hogy van? - Emlékszem még arra, amikor először találkoztak Lunával. Nem tudom, láttam-e azóta a cicát, remélem jól van.
 Miközben a válaszra várok leülök, és körbenézek. Régen jártam itt, pedig szép hely. Talán újra el kellene kezdenem körbejárnom a kastélyt, hátha találok néhány érdekes dolgot. Vagy esetleg meg is ismerhetnék néhány új embert az újdonság kedvéért.
 Gondolatmenetemet ismét elhagyva visszatérek lélekben is a padra, és igyekszem nem elkalandozni többet, mert kellemetlen lenne. Most sem tudom megmondani, hogy a háztársam válaszolt-e már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=833618#post833618][b]Harmat Betti - 2021.07.02. 23:12[/b][/url]

A sztereotípiák szerint a levitások stréberek, és ha leülnek tanulni, akkor tanulni is fognak. Sosem szerettem a sztereotípiákat. Most is épp megdőlni látszik az előbbi is, ahogy leengedem ceruzám, és becsukom a tankönyvem. Jár az agyam, egyszerűen nem tudok koncentrálni az átváltoztatástanra, így fordulok a mellettem ülő Karola felé. Felmerült bennem már korábban, hogy tőle kéne segítséget kérnem, hiszen neki ott van Bence, korábban pedig Márk. Sokkal többet tud arról, milyen, hogyha az embernek barátja van. Nagyon félek, hogy elszúrom. Nem akarom elveszíteni Eliajh-t, ahhoz viszont úgy kell viselkednem, mint valakinek a barátnője. Sem Hunor, sem Lia nem jártasak a témában, így egyedül maradtam a gondolataimmal. Múltkor pedig Roland is felhozta a témát, és az egész nagyon kellemetlen érzést keltett bennem. Nem akartam magamra venni egyetlen szavát sem, ám mégis zavarnak, azóta is. Tudom, hogy csak azért csinálta az egészet, mert fel akart húzni - ami elég gyorsan sikerült is neki - mégis bogarat ültetett a fülembe. Rosszul csinálok valamit Elivel? Vagy egyszerűen csak máshogy működünk, mi ketten?
- Ne haragudj, nem akarlak megzavarni - fordulok Karola felé. - De kérhetek tőled tanácsot? - Tartok egy kis szünetet, mielőtt megmondom, miről is szeretném kérdezni. - Fiúkról? - Valamiér nagyon kínosnak érzem, hogy erről tanácsot kell kérnem valakitől.
Másoknak annyira természetesen jön a dolog, hogy hogyan forduljanak fiúkhoz, akiktől többet szeretnének, mint barátság. Láttam már lányokat vihorászni fiúkkal, és úgy tűnt, a srácok szívesen voltak velük. Mégsem érzem, hogy nekem ez volna a megfelelő út. Karola viszont talán segítségemre tud lenni, abban, hogy ne szúrjam el ezt a kapcsolat dolgot. Talán arra is választ tud adni, hogyan lehet kirázni a fejedből rellonos prefektustársunk szavait, hiszen, ha jól értesültem róla, neki is volt szerencséje a sráchoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=833743#post833743][b]Mórocz A. Móric - 2021.07.04. 22:57[/b][/url]

Ismét szememet forgatom a megszólalására. Voltak olyan alkalmak, amikor valóban szétadtam Amélia szarkazmusát, mert hiába szóltak nekem, tudtam, hogy kezeljem. Most ez nincs így. Mármint tudom, hogy kezeljem, de nem vagyunk már olyan kapcsolatban, ami ezt indokolná, így csak elengedem. Ez mindkettőnknek a legjobb valószínűleg. Meghallom a nevemet, majd azzal egy időben azt is, hogy Amélia ismeri az AWS-t. Szemöldököm rebben meg, de már fordulok és lépek is évfolyamtársam felé, hogy megszerezzem tőle a táskát, miközben a fülemben visszhangzik, hogy ismeri őket. Tekintetét követve pillantok én is lefelé, majd látom meg a papírlapot, amin a nevem díszeleg elég egyértelműen. Ő is mozdul, ám én gyorsabbnak bizonyulok és ujjaim között tartom a papírt, míg ő közli, hogy az övé. - Az én nevem van rajta - pillantok rá egy pillanatra, majd ismét vissza a lapra, amit egyetlen mozdulattal nyitok ki mutatóujjammal. Teljesen figyelmen kívül hagyom, hogy mit mondd mindezek után, mert olvasni kezdem gondolkodás nélkül. Ja, eszembe sem jut, hogy egyáltalán nem jó ötlet. Már a címzésen nevetek fel halkan, és nem érdekel, hogy akár Amélia, akár más meghallja-e. Azonban a nevetés azonnal belém fagy, a mosoly tűnik el tizedmásodpercek alatt arcomról, ahogy az első mondat eljut a tudatomig. Kékjeim kikerekednek, és a következő sorokat szinte már falom, és ahogy haladok előrébb leszek egyre értetlenebb. A tó. A vízesés. Az Edictum. A karaoke. Barátok vagyunk? Bízott bennem? Miért csak múlt idő? Már nem bízik? Mi a fasz ez? Miért lettem volna mérges? Miért okozott volna csalódást?
Fejemet felkapom, türelmetlenül nézek körbe a folyosón, ahol egyedül állok. Senki nincs körülöttem, mert elkezdődtek az órák. Mit mondott? Mondott valamit, hova megy. De mégis mit? - Kurva életbe bele, Móric, gondolkozz már - dörzsölöm meg arcom tenyeremmel durva mozdulattal. Ismeri az AWS-t, az én nevem van rajta, hiába az övé, olvassam el, csak ne előtte, az ud- az udvaron vár! - Ez az, basszameg! Az udvar! - szólalok meg fennhangon, majd kezdek el futni a helyszín felé, miközben úgy szorítom azt a kurva papírlapot ujjaim között, mintha az életem múlna rajta.
Az udvarra kilépve pillantom meg azonnal Améliát. Lihegve állok meg és nézek rá kikerekedett kékekkel, ahogy megemelem felé a levelet, de megszólalni nem tudok. Pillanatokig csak nézek rá, ahogy igyekszem összeszedni a gondolataimat. - Ez mégis mi? - ó, remek kezdés. Oké. - Miért dúdolgattad a dalt? Miért lenne szánalmas? - lebegtetem meg felé a lapot, ahogy közelebb lépek egyet, miközben folytatom. - Miért nem írod, hogy ilyen vagy? Ilyen vagy, Amélia! Ez vagy te! És érted, hogy ezzel kurvára nincs baj? Kiidegelsz a rohadt csillagjaiddal, mert azt bezzeg tudsz rajzolni, de egy kolibri már nehézséget okoz - emelem meg hangomat sokkal jobban, mint indokolt lenne, de tudom, hogy innen nincs megállás. Magam elé emelve a levelet futom át a következő sorokat, hogy tudjam, mégis miről beszélek. - Ki volt mérges? Milyen csalódás? Normális vagy? Rohadtul megijedtem a tónál, aggódtam érted, baszki! Sápadt voltál, nem szólaltál meg, én meg nem tudtam mit tegyek, csak a hátadra dobtam ezt a szart, hogy ne tüdőgyulladással kelj másnap - rázom meg felé a ruhadarabot. Nagyot szusszanva lépek egy utolsót, hogy megálljak előtte, mert eddig fel sem tűnt, de majdnem minden szavammal közeledtem felé. - Soha nem néznélek le azért, aki vagy - szólalok meg sokkalta halkabban, mint eddig tettem, szavaim talán már-már kiérthetetlenek, de akkor is folytatom. - Megijesztettél, mert tényleg olyan volt, mintha átlátnál rajtam. Nem akartam, hogy tényleg átláss…, mikor félreértettél, mikor tényleg csak aggódtam, de ezek szerint te meg nem ezt láttad benne, én meg… Azt hittem ismerlek, erre közölted, hogy egyáltalán nem, és... megbántottál - hajtom le fejemet és sütöm le tekintetem egyetlen pillanatra, majd sandítok Améliára. - Te is hiányzol nekem - állok meg előtte közvetlenül. - És tényleg a legzakkantabb lány vagy - bólintok egy határozottat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=834548#post834548][b]Nagybátori-Szabó Márton - 2021.07.19. 18:42[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835329#post835329][b]Augustine René Meurice - 2021.08.03. 22:30[/b][/url]

Az öngyújtó nyílik, a láng lobban, az öngyújtó csattan.
Várakozón nézi a Káros Szerek Ismerete órára kapott tankönyvet, miközben a tanárnőre gondol. Ahogy ránézett és rendre intette az óráján, az a perzselő tűz azóta sem múlt és mi lenne, ha okot adna arra, hogy ismét találkozzanak? Talán egy kis jelzés értékű gyújtogatás kellőképp megteszi. Nem elég, hogy tiltott dolgot művel, hiszen tankönyvet éget, de még ráadásul La Rosa tanárnő figyelmét is magára vonja, ami kiváló kezdet lenne itteni pályafutását tekintve.
Ja hogy úgy egyébként mi a szitu vele? Lázad, mint mindig. Apja bedugta ebbe a mágusiskolába, pusztán azért, hogy megtanítsa neki, mi a rend és fegyelem. Igazán nagy kár, hogy nem tűnt még fel neki, ha a Durmstrang nem nevelte életre, nem pont a Bagolykő fogja. A benne forrongó állandó düh csak még hevesebben bugyog a mélyben, mióta kiderült, hogy ikertestvére, a tökéletes, a példaértékű, az utánozhatatlan, aki elvette tőle anyját, ugyanabba a házba került, mint ő. A felismerés villámcsapásként érte mindkettejüket két héttel ezelőtt, Augustine pedig máris azon mesterkedik, hogy kirúgassa magát. Ha elég nagy lesz a visszhang, talán édesanyja is meghallja, talán ennyi év után végre vele is foglalkozni fog, nemcsak undok, beképzelt húgával.
Az öngyújtó nyílik, a láng lobban, az öngyújtó csattan.
Egyenesen idegőrlő a várakozás, míg végre az utolsó órának is vége és a diákság elkezd szállingózni mindenfelé. Na ez kell neki, felhajtás. Joggal kérdezhetné bárki, miért nem végez a tankönyvvel egy egyszerű varázslattal, ám a válasz egyszerűbb. Minél nagyobb a füst, annál nagyobb a láng. Néhány gyufaszálat helyez a lapok közé, majd megszemlélve művét elégedetten biccent. A füle mögé tűzött dohányt előveszi és könnyeden gyújtja meg először azt, hogy mélyet szívva a cigarettából a könyvre összpontosítsa figyelmét.
Az öngyújtó nyílik, a láng lobban, a papírok égni kezdenek. Ő pedig elégedetten fogja kezei között, várva, hogy szinte elérjék ujjait a lángok, ekkor ugyanis feltett szándéka a közeli bokorba dobni az egészet. Az öngyújtó csattan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835388#post835388][b]Mórocz A. Móric - 2021.08.06. 17:47[/b][/url]

Annyira unatkozom, hogy nem tudom elmondani. Péntek van, szóval Móric Borcsával tölti az idejét, a dudi felszívódott valahova, és még csak nem is mondta hova, ami hallatlan! Rin meg nem tudom hol van, mert nem válaszolt. Kénytelen vagyok feltalálni magam, amíg barátnőm végre megtisztel a válasszal, mert máshoz meg rohadtul nincsen kedvem. Szívás volt az elmúlt pár hét, szóval nem akarok erőltetetten mosolyogni meg faszkodni valami gyökerekkel, hanem csak őszintén baromkodni a barátaimmal. Ami nehéz, ha azok felszívódtak, mert miért ne? Persze, engem meg kihagynak a buliból. Jó, nem, kicsit drasztikus vagyok, belátom, mert a dudinak biztos nagyon fontos dolga van, de ha Rin azért nem válaszol, mert Lili manduláját nyalogatja megint, akkor mérgi leszek. Kicsit. Viszonylag mérgi. Úgyhogy egyelőre egyedül róvom a folyosókat, mint valami magányos farkas - kérlek… -, amíg meg nem látom Furcsajt. Hah! Király! Széles vigyor lesz arcomon, futni kezdek, majd cipőm talpát a padlóra csapva csusszanok be elé, hogy azonnal mellé vágódjak.
- Csőőőőőőőőő Furcsaj - dőlök is oldalra, hogy fejemet ölébe hajtsam. Nem feltétlen foglalkozom azzal, hogy esetleg füzet, könyv, papír vagy bármi van-e a lábain, amire én éppen a fejemet hajtom. Nekem éppen teljesen kényelmes, szóval csak kicsit helyezkedem, majd pillantok fel rá. Jobb kezemmel nyúlok át magam fölött, hogy megfoghassam bal kezét, amit a hajamra teszek. - Simogass pls - bólintok pár aprót, majd hunyom le szemeimet. - Szóval az van, hogy gondolkodtam, mert tudok olyat, és szerintem jót tenne neked, ha kicsit több időt töltenél nem levitásokkal - bólintok ismét párat. - Ez fonti, Furcsaj, mert ilyen… ilyen vagy, érted, tökre nem egészséges ennyire mosolytalanul élni az életet - pillantok fel rá végül, féloldalas mosollyal. - Szóval mit mondasz? Bevállalsz a nyáron egy Mórocz-féle programot? - mert az összes zseniális, és aki mást mondd, az egyértelműen hazudik. - Amilyen elbűvölő a társaságom, felőlem több is lehet - mármint komolyan. Borzasztó, amit a csaj tol. Tök ritkán látni mosolyogni, szerintem nevetni még nem is láttam vagy hallottam. Hát a bánatba lehet állandóan bánatos retekként élni az életet, ugye? Brutális.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835562#post835562][b]Szécsi Dominik - 2021.08.10. 19:25[/b][/url]

Tök rossz volt egyedül bent a szobában, és fogalmam sem volt arról, hogy a többiek hol lehetnek. Általában tudok arról, ha van közös progi, ha mondjuk szerveznek egy kis kirándulást a közeli erdőbe, vagy császkálást le a faluba, esetleg egy jó kis kártyapartit, most viszont semmi ilyenről nem volt szó tudtommal. Nem várt rám egy cetli sem, hogy haver itt vagy ott vagyunk, szóval fúrta az oldalamat, hogy hová mehetett Adrián, vagy a többiek. Az időt ezért egy kis gitározással töltöttem el, jó volt pengetni a hangszert, előtte azért egy kis hangtompító varázslatot bedobtam, hogy ne visítsanak a szomszédok. A dalok egy idő után elfogytak, meg kezdett az ujjam is vízhólyagos lenni, ezért is hagytam abba a játékot, s egy ideig az ágyon fekve bámultam a plafont. Nem volt ez jó így, még a levegő is megrekedt odabent, és kezdtem szó szerint halálra unni magam. Ezért aztán felkeltem, belebújtam a tornacipőmbe, majd megindultam céltalanul a folyosón, közben figyeltem a tájat. Gyönyörű kilátás volt a kastélyból, ha másért nem, ezért már megérte idejárni.
A lépcsőket kettesével szeltem lefelé, végül aztán a Fénylő lelkek udvarán kötöttem ki, s lassú léptekkel indultam meg az oszlopok közt. Tekintetem ide-oda kaptam, remélve, hogy lesz kint majd valaki, akivel dumálhatok egy kicsit, pechemre ez is tök üres volt. Olyan volt az egész épület, mintha valami beszippantotta volna az összes diákot. Vagy lehet, hogy csak én maradtam le valami globális cuccról?
Még az is lehet, vagy talán már mindenki az étkezőben tömte a hasát. Nekem még nem korgott a gyomrom, annak ellenére sem, hogy a nap már lemenőben volt. Ezért is döntöttem úgy, hogy az udvar nyitott részén letelepedjek, kényelmesen törökülésbe a földre, majd miután sikerült megtámaszkodnom a tenyereimen, hátra hajtott fejjel kezdtem el bámulni az égboltot, ahol feltűnt néhány csillag is. Menő! Mindig szerettem kémlelni az eget, ilyenkor eszembe jutott az, hogy talán a bratyóm is épp ezt teszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=835853#post835853][b]Péntek Boldizsár - 2021.08.17. 21:36[/b][/url]

Nagyon korán kelt, hogy elkerülje még a többi diákot. Alig várta, hogy elég jó legyen az idő és megtehesse azt, amire azóta vágyott, hogy átlépte a kastély kapuját és megpillantotta az udvaron húzódó szökőkutat. Ám mivel rengeteg volt az új inger, a bemagolásra váró szabály és még annál is több új ismeret és ház feladat, egyre csak tolódott a terve. Viszont ma elérkezett a várva várt nap. A Nap már kora reggel fényárba vonta az udvart és arannyá változtatta a szökőkút vizét. Boldizsár próbált minél nesztelenebbül készülődni, hogy véletlenül se ébressze fel a legszebb álmaikat megélő szobatársait, majd mosolyogva, sietős léptekkel indult meg az udvar felé. A nagy izgalomban még fésülködni is elfelejtett, így amúgy is bongyori frizurája még jobban hasonlított egy szénakazalhoz, mint általában.
Az udvarra kiére megborzongott a hajnali friss levegőtől. Nagyokat nyújtózkodva lépdelt egyre közelebb és közelebb a szökőkúthoz, majd előtte megállva, szélesen elmosolyodott. Körbepillantott, hogy esetleg bóklászik-e más is rajta kívül erre ezen a korai órán, majd miután meggyőződött róla, hogy most még egyedül van, izgatottan végigsimított az amulettjén.
Apró karmai karistolták a kövezetet, ahogy egyszer, majd még egyszer körbefutotta a szökőkutat, mielőtt felugrott volna rá. Először csak az orrát dugta bele a vízbe, amitől prüszkölnie kellett, szőre felborzolódott tőle a hátán. Megrázta apró testét, majd a peremen ügyeskedve ugrált körbe. Végül újra megpróbálkozott, ezúttal a mancsát dugta a vízbe, majd egy nagy szökkenéssel placcsant a medencébe. Boldogan makogva ugrándozott, fejecskéjét be-bedugta a vízbe, majd a csobogó részhez ugrándozott és a lehulló vizet kezdte harapdálni. A kastélyba érkezése óta ez a legboldogabb reggele!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=836057#post836057][b]Draskovich Kristóf - 2021.08.21. 22:57[/b][/url]

A vizsgaidőszak nem kis stresszel járt a legtöbb diák számára. Jómagam minden tantárgyból megfelelően felkészültem, így nem volt okom arra, hogy azon izguljak, nem fogok átmenni egyik tárgyból sem. Elég magabiztosan indultam neki a vizsgáknak, tudtam, hogy mindent megtettem azért, hogy a maximális teljesítményt nyújthassam minden területen. Meg sem fordult bennem az a gondolat, hogy akármelyik tárgyból is rosszabb jegyet fogok kapni a kiválónál, ugyanis mindig a tökéletességre törekedtem, a szüleim is erre tanítottak. Ráadásul voltak komoly céljaim, nem úgy, mint a legtöbb diáknak, akik csak tengtek-lengtek az iskolában nem nyújtva semmiféle kiemelkedő teljesítményt. Számomra fontos volt, hogy tovább vigyem a család jó hírnevét, kiváló jegyeket szerezzek, hogy aztán a későbbiek folyamán büszkén foglalhassam el a helyem szakmai és szociális szempontból is a társadalmi ranglétrán. Ezen a napon úgy gondoltam, hogy talán jót tenne egy kis séta a levegőn, amely segít kitisztítani a gondolataimat. Nem akartam nagyon távol kerülni a szobámtól, mert rövid időn belül vissza akartam térni oda, hogy tovább folytathassam a tanulmányaimat. Csupán egy kis kitérőt szerettem volna tenni, hogy kizökkenthessem magamat a megszokott környezetemből, ezáltal új erőt, energiát nyerve ahhoz, hogy felkészüljek a következő vizsgámra. A kastély falai közül kilépve az udvaron egyenesen magamba szívtam a friss levegőt, amely rendkívül jól esett. Úgymond, kicsit fel is élénkített, mivel egyáltalán nem éltem semmiféle koffeinnel, így magamra kellett hagyatkoznom, hogy felkelés után friss, üde legyek. Ez mondjuk sosem okozott számomra gondot, mindig is szerettem korán kelni, ráadásul viszonylat rövid időn belül magamhoz is tértem, ahogyan azt mondani szokás. Sétám közben megcsodáltam az udvaron lévő szökőkutat, amely az egész hely kincse volt, enélkül ugyanis egyáltalán nem nézett volna ki jól véleményem szerint a kastély külső része. Azt nem értettem ugyan, hogy mit kerestek az érmék az alján, ez ugyanis rettentően rombolta az összképet, mikor jobban megvizsgáltam az említett tárgyat. Hallottam róla, hogy sokan abban reménykedtek, hogyha érméket dobálnak a szökőkút közepébe, akkor teljesül egy kívánságuk. Számomra ez nevetséges volt, hiszen semmi valóságalapja nem volt az egésznek, és felfoghatatlan volt, hogy mégis miért hisznek egyes emberek ilyen buta rituálékban. Miután megláttam a sok érmét az udvar ékessége közepette, máris megváltozott a véleményem azzal kapcsolatban, hogy ez a hely gyöngyszeme, mivel a sok bedobált fizetőeszköz lerombolta az egész róla alkotott összképet. Hirtelen egy bölcsességnek szánt hang ütötte meg a fülemet, amely a szökőkút közepén elhelyezkedő szobor felől hangzott el:
"Aki szerénység nélkül beszél, nehezen fogja szavait a jó irányba terelni."
Nos, én az elhangzottakkal egyáltalán nem értettem egyet, ugyanis ez tipikus példája volt annak, hogy a legtöbb ember a szerénységet pozitív értelemben használta, jó erénynek fogadta el. Pedig a szerénység az én szótáramban negatív dolognak számított, ugyanis, ha valaki szerény volt, az mindig kevesebbet mutatott magáról a külvilág felé, mint amilyen valójában volt. Ha valaki például tökéletesen teljesített repüléstanból, akkor nem értettem, miért nem tudta azt felvállalni, és pont ellenkezőleg cselekedett. Ugyanis a nyilvánosság felé kevesebbnek állította be magát, mint amire eleve képes volt. Ha valaki remekel egy területen, azt igenis vállalja fel, mivel tény, hogy valóban ért az adott dologhoz, ez pedig egyáltalán nem számít nagyzolásnak. Ez tulajdonképpen annak a felvállalása lenne, hogy valójában mire képes az ember, illetve mihez ért. Tehát, ha valaki valamiben jó, akkor igenis tárja a nyilvánosság elé, hogy jó abban, hiszen ez az igazság, és nincs ebben semmi kivetnivaló. Ráadásul a szerény emberek megtévesztőek, mivel nem azt mutatják magukról, amire valóban képesek, ezáltal számomra negatív hatást keltenek bennem. Egyrészt lebecsülik önmagukat is akarva vagy akaratlanul, másrészt nem a valódi képességeiket tárják a világ elé, részemről ez a viselkedés nem pozitív dolog. Rögvest el is hagytam a szökőkutat, miután elgondolkodtam az elhangzottakon, közben pedig magamban mérgelődtem, hogy hogy lehet egy ilyen ostoba szobrot bölcsként beállítani a szökőkút közepére. Ugyanis ez teljesen megtéveszti az arra járókat, ez pedig egyenesen elfogadhatatlan. Ezekkel a gondolatokkal haladtam egyenesen előre, majd arra eszméltem fel, hogy valami nem stimmelt, mert valami keménynek ütköztem.
- Elnézést kérek, nem akartam neked ütközni, csak túlságosan lekötöttek a gondolataim - közöltem a fiúval, akivel sikerült összetalálkoznom. Rögtön feltérképeztem, hogy bizony nem egy súlycsoportba tartozunk, így próbáltam elkerülni az esetleges konfliktust is. Plusz, ha én tettem valamiféle rossz fát a tűzre, ami rendkívül ritkán fordult elő, akkor képes voltam elismerni a saját hibámat.