36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. november 3. 22:52 | Link

Hunter

Hogy ez a fiú mennyit tud beszélni, az valami elképesztő. Ha az ember annyival jellemzi, hogy Levitás fiú, eme két szó hallatán valószínűleg véletlenül sem erre következtetne az ember. De Hunter minden előítéletet lerombol. Az egészen csodálatos pedig az, hogy a sok rizsa ellenére a mondandója információtartalma olyan, mint Nutellában a mogyoró - nyomokban fellelhető. Esetleg.
Szerencsére Berciből a türelmet nem spórolták ki, így hallgatja a rendkívül megható történetet, egy érdeklődőnek mondható mosollyal. Még a ténytől is ügyesen eltekint, hogy a kérdésére még véletlenül sem kapott választ (jelesül, hogy mi a jó fenére kell az a csónak). Csak egy ponton kezd el megváltozni az arckifejezése, mégpedig akkor, amikor Hunter csodálatos hangján felcsendül a "lopni" szócska, amikor is lassan felvonja a szemöldökeit, kicsit hitetlenül nézve a fiúra. Ezt ilyen formában tálalni egy házvezetőnek még akkor is túlzásnak tekinthető, ha egy olyan házvezetőről beszélünk, mint Bárcián. A férfinek persze ez nem elég, hogy felháborodjon, amit titkon kicsit sajnál is, pedig a legtöbb esetben hasznos tulajdonságnak bizonyul. Kicsit megköszörüli a torkát, nyugodtan nézve a fiúra, majd megszólal:
- Talán lopni nem lenne célszerű... - mondja, erősen megnyomva a lopás szót. Elvégre a fentebb említett cselekedet bűntény, márpedig azt Hunter sem gondolja, hogy ehhez bármilyen formában hozzá fog járulni. Nem csak azért, mert házvezetőként felelősséggel tartozik a Levitások tetteiért, hanem mert egészen véletlenül leszerelt auror is, habár ezt nem reklámozza. Nade bízik abban, hogy Hunter csak rosszul válogatta meg a szavait.
Micsoda egybeesés, tud egy lehetséges megoldásról, szóval amit azt illeti, még tudna is segíteni a fiúnak. Márpedig szent meggyőződése, hogy csak úgy oldódik meg ez a dolog, hogyha segít neki a lehető legbalhémentesebben megszerezni azt a csónakot, mert abban szinte teljesen biztos, hogy a segítsége nélkül is megszerzi... De azt csak a Jóisten tudja, hogy hogyan. Persze az ő módszere sem feltétlenül lesz teljesen szabályos, de jó esetben erről egy lélek sem fog tudni, legalábbis rajtuk kívül.
- Véletlenül tudok egy viszonylag gazdátlan csónakról... - kezd bele, leplezetlenül remekül szórakozva a helyzeten, majd folytatja:
- De csak akkor segítek, ha megmondod, hogy mire kell - fejezi be végül, összekulcsolva maga előtt a kezeit, felvéve a tárgyaló pozíciót. Ebből bizony nem enged.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. december 8. 15:21 | Link

Bárcián
hétköznap délelőtt a gazdasági iroda ajtajában

Hó nem esik még ugyan, de dér ül a tájon. Szeretem a meleg kastélyfalak közül szemlélni a kinti hideget. Arcomon idült kis mosollyal ballagok a folyosón és nézelődök kifelé az ablakokon. Éppen csak akkor pillantok el a kinti világról, ha egy-egy diáknak vagy kollégának köszönök vissza.
A mi drága gazdasági igazgatónk felé tartok. Már ígértem neki, hogy majd fel fogom keresni egy bizonyos ügyben. Viszont nem mertem neki azt mondani, hogy ekkor és ekkor legyen szíves tiszteletét tenni az irodámban, hiszen még mindig nehezen tudom megmondani, mikor hol vagyok éppen. Az eddigi előre megbeszélt találkozóim felét halasztanom kellett vagy lefújnom, mert mindig közbejött valami sürgős. Azt meg nem bírom elviselni, ha valaki direkt úgy tervezi a napját, hogy össze tudjunk ülni, én meg lemondom és borul neki minden. Most megpróbálom tehát inkább azt, hogy házhoz megyek. Hiszen nem vagyok én király, hogy a tróntermemben ülve fogadjam az elém járulókat. Van két lábam, jó egészségem és különben sem degradál nekem felkeresni másokat, főleg, ha én vagyok az, aki szeretnék tőlük valamit.
Bekopogok Bárcián ajtaján, aztán a folyosót figyelve várom a bebocsátást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. december 8. 19:34 | Link

Kriszpin

Ziláltan ül a székében enyhén elcsigázott ábrázattal, kócos hajjal és a karján félig-meddig feltűrt inggel. Olyan tizenöt másodperccel ezelőtt sikerült magát levetnie az ülőalkalmatosságba megkönnyebbülten, ám az elmúlt három órája nem volt éppen fényes. Elromlott az egyik bűbáj a tárolószekrényén, így a negyedikesek tandíjbefizetésekkel kapcsolatos papírjai felhőként szóródtak szét a szobájában, miután az őket tároló fiók bomba módjára robbanva kivetette őket magából. Mindezek után pedig ki-be nyílt, nem kis zaj kíséretében (ezt legalább sikerült időben elnémítania a férfinek), illetve folyamatosan rázva a szekrény többi részét is. Nem sokkal később egy másik polc is követte a példáját.
Így aztán "kellemes szórakozásként" rendezhette újra sorba a papírokat kupacokba, és ez még közel sem volt a dolog nehéz része. A nehéz rész ott jött, hogy kellett találnia egy bűbájt, amellyel meg tudja javítani azt az átkozott (szó szerint vajon?) szekrényt, hogy vissza tudja bele tenni a papírokat, és ne a plafonig álljanak az iroda kellős közepén. Ráadásul mindeközben öt különböző ember találta meg a dolgaival, akik mind furcsállóbbnál furcsállóbb pillantásokat vetettek a szekrényre. Ezt egyik kedves érkező sem mulasztotta el.
A könyvtárat is megjárta, ott sikerült végül egy kis segítséggel rátalálnia a megfelelő könyvre, majd az elengedhetetlen tudás birtokában visszatért ide, hogy megoldja a gondot.
És sikerült. Végre. Végre ül a székében, és abban reménykedik, hogy a mai napon ennél már csak jobb jöhet. Ekkor kopogtatnak az ajtaján, ő pedig nyugodtan, egy egészen apró, lemondó sóhaj kíséretében tápászkodik fel, hogy ajtót nyisson. Arra nem gondol, hogy éppen úgy néz ki, mint aki egy baziliszkuszt győzött le két perccel ezelőtt, de ha gondolna rá sem érdekelné különösebben. Az ajtót kinyitva fáradt mosoly ül ki ajkaira.
- Szia! Miben segíthetek? - köszönti Kriszpint, miközben arrébb áll az ajtóból és jobbjával a szoba belseje felé mutat, jelezve a férfi számára, hogy nyugodtan kerüljön beljebb. Igazán szükségtelen a küszöbön ácsorogniuk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. december 9. 16:03 | Link

Bárcián
hétköznap délelőtt az irodában

Azonnal elmosolyodok, ahogy nyílik az ajtó. A férfira pillantok, aki igazából nem néz ki most sokkal jobban, mint mikor az ispotályban látogattam meg néhány hete. Azóta felépült szerencsére és visszatérhetett a munka frontjára, azonban most úgy fest, mint aki egy háborús frontra tért vissza. Nem teszem szóvá mindezt, csak egy hálás bólintással beljebb sétálok. Noha jártam már itt egyszer vagy kétszer, azért jó alaposan körbenézek most is. Miután pedig ezt megtettem, visszapördülök felé.
- Mindjárt rátérek, de előbb halljuk: hogy vagy? - érdeklődöm tőle, közelebb lépve. Nem a külseje miatt, hanem a már említett gyengélkedése miatt.
- Rendben van már a... ? - mutatok kicsit a halántékom felé, így egyértelműsítve, hogy a fejsérülésére vonatkozik a kérdésem. Hiába a mágikus orvoslás csodái, azért elő-elő fordulnak mellékhatások, illetve hosszasabb gyógyulási idő. Gyakran pont a bájtalok okoznak esetleges szövődményeket. Miközben válaszát várom, elsétálok az ablakhoz és kinézek rajta, talárom zsebébe dugott kézzel.
- De mondd ám, ha dolgod van! Mindössze pár percedet venném igénybe - nyugtatom meg efelől. Nem azért toppantam be ide, hogy feltartsam és holmi szívélyes csevegéssel akadályozzam a munkájában. Ezekre bőven találunk más alkalmakat, ha szeretnénk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. december 11. 19:37 | Link

Kriszpin

Megcsóválja egy kicsit a fejét, miközben egy hitetlen mosoly ül ki az arcára. Ez a pasas nemes egyszerűséggel túl rendes. Először a kórház, most meg ez. Őszintén elgondolkodik rajta egy pillanatra, hogy Kriszpint igazából az égből küldték, és talán csak jó láthatlanná tévő bűbájok fedik el a szárnyait, a glóriáját pedig letette még a mennyországból lefelé vezető mozgólépcső előtt valahol. Mellé már igazán csak egy fehér köntös kellene a férfire, hogy Berci hangosan nevetni kezdjen, kár hogy nem abban jött. Inkább csak pár pillanatig csendben mosolyog, majd sűrűn bólogatva kezdi el bizonygatni, hogy már minden teljesen rendben van. Ennél meggyőzőbb pedig nem is lehetne, hiszen ha nem lenne minden rendben, csak fájdalom árán lenne képes bólogatni.
- Tökéletesen jól vagyok, köszönöm. A gyógyító szerint már csak két hét, és újra sportolhatok is. Alig várom - mondja, habár kitörő lelkesedés nem érződik rajta, amelyről nyilván a "defektje" tehet, mert egyébként tényleg nagyon örül. Igaz, kicsit bátortalanul hangoztatja már ezt a dolgot, az emberek ugyanis úgy tűnik, hogy rendre le akarják beszélni az ilyen és ehhez hasonló sportokról.  Még az édesanyja is kardoskodott a dolog ellen, holott ő volt az egyetlen, akitől Berci igazán elvárta volna, hogy megértse. Ha valaki, hát a nő ismeri annyira hogy tudja, milyen fontos szerepet játszik ez az életében.
Ahogy az ablakon kifelé bámuló férfi hátát fixírozza azon tűnődik, vajon mire gondolhat a felettese. Ő mindig a felhőket nézi meg először, aztán eszébe jut, milyen köztük lenni, mikor az ember egy siklóernyővel a hátán repül. Kriszpinnek azonban biztosan egészen mást jelent a kilátás, Bárciánt pedig őszintén érdekelné, hogy mit. Aztán a pillanat hamar elillan, mikor Kriszpin megszólal.
- Hallgatlak - fojtja bele hamar a szabadkozást az igazgatóba. Mégis kire érne rá, ha nem rá? Milyen ügy lehet fontosabb ebben az iskolában, mint amivel az igazgató maga jön hozzá? És mégis ki az, aki el tudja hajtani csak úgy ezt a férfit irodájából? Mindegyik költői kérdés volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. december 19. 21:35 | Link

Bárcián
hétköznap délelőtt az irodában

Derűsen hallgatom a jó híreket az állapotával kapcsolatban. Pompás.
- Gondolom - bólintok, mikor elárulja, mennyire várja, hogy megint sportolhasson. Ha valaki rendszeresen űz bármilyen tevékenységet kedvtelésből, amitől aztán kényszerűségből kell távol maradnia hosszabb időre, mikor ismét nekivághat, olyan, mintha újra levegőt kapna. Minden visszakerül a régi kerékvágásba.
Ez a hideg, deres idő egészen tündérvilágszerű külsőt kölcsönöz az amúgy is csodaszép vidéknek. Odavagyok a természetért. Bár ettől függetlenül nem töltök benne túl sok időt. Figyelni viszont nagyon szeretem. Akár innen a falak közül, akár a seprűmön lovagolva. Nem is beszélve az életről, ami ilyenkor télen mindig még nagyobb jelentőséggel bír. Jobban megmutatja magát, mint tavasszal vagy nyáron az amúgy is eleven és virágzó természetben. De ha jég és hó pihen a tájra, mi vagyunk csak, akik élettel töljük meg. Fázós sétákkal, az ablakaink fényével, nagy esésekkel, még nagyobb nevetésekkel. Ilyesmiken ábrándozom mosolyogva az ablaknál és figyelek is egy-két ilyen jelenetet, de aztán egy mély lélegzettel visszazökkenek.
- Egy részt azt szeretném megtudni tőled, hogy... - kezdek neki mondandómnak, Bárcián felé fordulva és közelebb sétálva. Közben összeszedem a gondolataimat.
- ... van-e az iskolában bármilyen olyan terület, amelyre kiváltképp ráférne az anyagi támogatás? Folyamatban van-e olyan fejlesztés, amin nagyot lendítene? Kellenek-e esetleg valahová új eszlözök, felszerelés? Szenved-e hiányt bármely ház, vagy csoport bármiben? - sorolok fel néhány példát, mire gondolok egészen pontosan. Kezeimet közben hol összekulcsolva tartom, hogy borostás államat simogatom vele töprengőn.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2016. december 20. 18:41 | Link

Kriszipin

Végre valaki, aki nem akar okosabb lenni. Habár nem biztos benne teljesen, hogy vannak egyáltalán annyira jóban, hogy Kriszpin csak úgy kendőzetlenül megmondja a véleményét a dologgal kapcsolatban... Mindenesetre úgy tűnik, tényleg vele örül. Ez üdítő érzés a sok kritika után, mert igaz, hogy nem dühíti az ilyesmi, de azért egy kicsit mégiscsak frusztrálja. Valahol mélyen ő is emberből van, vagy mi.
Egy kisebb szünet után pedig a férfi ki is fejti, hogy miért jött. Hm, jó kérdés. Eszébe jut egy-két dolog, de már az első pillanatban tudja, hogy ezt a választ érdemes alaposabban is átgondolnia majd. Lehet, hogy nem is fog hivatalos választ adni most rögtön, inkább majd ha átrágta kicsit a dolgot, adott neki egy kis időt.
- Hát... - mondja, miközben megköszörüli a torkát, a haján pedig simít egyet, mert ő is érzi, hogy egyelőre elég kócos. Elgondolkodva mered valahol Kriszpin füle mellé pár pillanatig, majd kék tekintete megkeresi a férfiét, mielőtt beszélni kezdene.
- A színjátszókör biztosan örülne pár kelléknek, ahogyan a művészeti csoport is. De ha nem bánod, készítenék egy részletesebb listát erről, átgondolnám kicsit, meg utána is kérdeznék a felelősöknél - mondja végül, mert hát ez tényleg nem megy csak így fejből. A felelős tanárok nyilván sokkal jobban átlátják, hogy mire van szükség, és mi az, ami a legsürgősebben kellene. Berci ugyan tisztában van a különböző szakkörökbe befolyó pénzmennyiségekkel, azt azonban már nem látja át ennyire, hogy mennyire tudnak vele sikeresen gazdálkodni. Panaszkodni nem igazán szoktak miatta.
- ... Másrészt? - mosolyodik el, hiszen úgy értelmezte, hogy Kriszpin ezen felül még valami mást is szeretett volna kérdezni. Bár lehet, hogy félreértette, és csak úgy odakerült az a szófordulat, mindenesetre egy kérdést megér.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2016. december 28. 21:02 | Link

Bárcián
hétköznap délelőtt az irodában

- Persze, persze - bólogatok hevesen, így jelezve az úriembernek, hogy ezt természetesen én is így gondoltam. Nem kívántam most tőle, hogy nyomban közöljem vele, honnan mennyi hiányzik. Legfeljebb azt reméltem, hogy talán akad olyan terület, ami rögtön eszébe jut, mert annyira nagyon elkélne oda a támogatás. De végülis örülök, ha ilyen nincsen.
- Lehet akár ez valamilyen felújítás is, vagy bármi az étkeztetéssel, egyéb elletásokkal kapcsolatban - sorolok még fel pár példát, kezeimmel közben amolyan hajtó köröket írok le, mintha egy láthatatlan kurblit tekernék nagyon lazán. De nem ragozom tovább. A gazdaságisunk pontosan érti, mire gondolok. Ha folytatom a mondandómat, akkor mindjárt még jobban képben lesz, miért kérdezem. Mert hogy valóban van másrészt. Nem csak szófordulat volt.
- Másrészt... - bólintok mosolyogva, ahogy rátérek erre.
- Szeretném, ha segítenél megoldani azt, hogy a fizetésem egy bizonyos százaléka minden hónapban automatikusan ezeknek az ügyeknek a támogatására forduljon. Hogyan jöhetne ez létre a legkönnyebben? - emelem meg az államat érdeklődve, miközben megsimogatom borostás arcomat. Nagyon nem értek a pénzügyekhez és hogy minek mi a módja az anyagiak világában. Még jó, hogy van egy ilyen számokban jártas, jóképű tanácsadóm.
- Úgy a felére gondoltam - ingatom meg kicsit a kezemet, tisztázva, mennyi is az a bizonyos százalék. Olyan ötven körül. Ez már csak azért is fontos, mert így Bárcián mostmár láthatja a mértékeket. Nem egy-két ecset meg néhány új könyv ajándékozása a célom. Hanem jóval nagyobb léptékű beruházás. A Bagolykő Mágustanoda igazgatója ugyanis igazán jól keres. A fizetésem fele egy adománynak is szép összeg, nem hogy havi hozzájárulásnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 10. 18:16 | Link

Kriszpin
*Berci, amint nem érti*

Berci életében a legtöbb dolog és ember kiszámítható. A napok szinte egyformák, a beszélgetések mind-mind hasonlóak, szinte már monoton mederben folyik az idő. Éppen ezért nyűgözi le Kriszpin a néha apró, néha jelentősebb sajátos kis megnyilvánulásaival. Hozzászokott már, hogy nehéz kizökkenteni, ebben már szinte semmi újat nem talál. Ennek az embernek azonban mégiscsak sikerül, talán éppen azért, mert annyira hozzászokott már, hogy semmit nem talál elég különösnek hogy meglepődjön vagy felháborodjon, esetleg komolyabban érzelmeket is kiváltson belőle.
Most azonban egy pillanatra elakad a szava. Persze hű marad önmagához, nem kezd sopánkodásba vagy hangos hitetlenkedésbe. Meglepettsége néma, éppen csak egy kis változást idéz elő a pillanatban - tekintetét a szokásosnál egy-két másodperccel hosszabban felejti az igazgatón, a légzésritmusa kissé megtörik, majd mikor felocsúdik, két gyors pislantás és egy töredékmásodpercig tartó szemöldökemelés jelzi, hogy visszatért a földre. Párat pislog, mert az érzés szinte már a sporthoz hasonlító élményt jelentett - mondhatni, megmozgatott benne valamit ez a döbbenet.
Kivételes pozícióban van, hiszen talán ő az egyetlen az iskolában, aki knútra tudja, hogy az igazgató mennyit keres. Éppen ezért érti is a szituációt, meg nem is. Jól keres, szó se róla - de éppen csak annyira jól, amennyinek egy átlagember rémesen örül, hiszen elősegít hosszútávon egy olyan életszínvonalat, amelyen érdemes és jó élni. Nem fog belőle jachtot venni, hogy aztán egy monacoi kikötőben tárolja, de ha félrerak belőle, még akármilyen nagyon menő külföldi egyetemen tanulhatnak majd a gyerekei. Egy szó mint száz, bármennyire szép összeg is, Bárcián szerint a legtöbb ember nem ajándékozná csak úgy el a felét. Éppen ezért éri teljesen váratlanul a felajánlás.
- Biztos vagy ebben? - kérdezi, mert habár nem tűnik jó ötletnek megkérdőjelezni a felettese döntéseit, Kriszpin pedig határozottnak hangzott... Nos, ez egyszerűen nem egy olyan kijelentés, amelynek kapcsán az ember nem kérdez vissza még egyszer. Hogy jól hallotta-e. Hogy komoly-e. Hogy kellően átgondoltak-e a férfi szavai, amelyek mögött már egy hosszabb döntési folyamat áll, és nem csak hirtelen fellobbanásról van szó. Attól még, hogy neki nincsenek ilyen fellobbanásai (illetve rémesen ritkák), megtanulta már, hogy másokat könnyen és gyorsan döntésre sarkallhatnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 11. 22:18 | Link

Bárcián
hétköznap délelőtt az irodában

Számítottam valami hasonlóra, azonban vannak dolgok, amikre az ember nem tud eléggé felkészülni. Szóval a férfi arcát látva bocsánatkérő mosoly kúszik az ábrázatomra. Mintha legalábbis jóval durvábban közöltem volna vele valamit, mint azt illendő lenne; vagy éppen az utolsó pillanatban szóltam volna egy igenis fontos és haladéktalan ügyről. Szóval ilyen "elnézést. de ugye azért segítesz?" mosollyal pislogok rá, mígnem a kérdése érkezik.
- Egészen biztos, igen - vágom rá, bólogatva.
- Nekem nincsen szükségem ennyi pénzre - vonok vállat. Így, hogy a kastélyban élek, ahol van saját irodám, egy nem elhanyagolható hálótermem és a konyha mindig nyitva áll, szinte nincs is kiadásom. Mindenem megvan. Amire esetleg elvétve kell, arra bőven marad így is. Való igaz, hogy nem dúskálnék az anyagi javakban akkor sem, ha nem adományoznám el a fizetésem felét. De nekem, akinek bőven elég, ha van mit ennie és van hol aludnia, az már csak ráadás, hogy tudok félretenni és emellett olykor-olykor vásárolni egy új ruhadarabot, elmenni színházba vagy ajándékot venni valakinek.
- Abban is benne lennék, hogy szétosszuk a tanárok és más itt dolgozók között, csak ők szerintem nem mennének annyira sokra vele, mint amennyit az intézménynek jelentene ez az összeg - árulom el, milyen lehetőség merült még fel bennem. Közben pedig cinkosan mosolygok kicsit, hiszen végülis éppen arról beszélek, hogy miért vetettem el azt az ötletet, amivel az előttem álló gazdasági igazgató is valamennyire jól járt volna. De ez a lényeg: csak valamennyire.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 13. 22:15 | Link

Kriszpin

Láthatóan kiültek az arcára az érzései, ez nyilvánvalóvá válik számára, mihelyst Kriszpin arcára néz. Hirtelen kissé elszégyelli magát a férfi bocsánatkérő mosolyát látva. Nem is kifejezetten magánszemélyi, inkább alkalmazotti minőségében szégyelli magát, habár ennek az érzésnek már nem ad teret és remélhetőleg nem is látszik rajta. Nyel egyet, miközben a férfi válaszát hallgatja, majd elmozdul az igazgató mellől és leül a székébe. Elgondolkodva könyököl az asztalra, állát ökölbe szorított kezeire helyezi, miközben gondolatai végigjárják a különböző lehetőségeket.
Már éppen szóra nyitná a száját, amikor Kriszpin még megtoldja mondanivalóját egy kis kijelentéssel, ami végképp felteszi a pontot az i-re, a habot a tortára, a cseresznyét a habra, és mindent mindenhova. Berci most már kendőzetlenül elvigyorodik, az egész kijelentés olyan kedves és abszurd egyszerre, hogy máshogyan már nem is tud reagálni. Végül aztán megrázza a fejét, a mozdulatot pedig pár pillanattal később magyarázat is követi.
- Nem, annak nem lett volna sok haszna... Túl sokan vannak a tanárok, olyan kicsi részekre darabolódott volna, hogy végül senki nem járt volna igazán jól. Meg hát egyébként is, van abban valami kínos, ha az ember a főnöke keresetét költi, nem? - néz fel Kriszpinre egy kételkedő mosoly kíséretében, miközben az arcán egyértelműen látható, hogy őszintén le sem esett neki, hogy ezek között az illetők között ő is szerepelt volna. Bár rájöhetett volna, hogy a "más itt dolgozók" rész rá is vonatkozik, mégis csak a tanárok jutottak el valamiért az agyáig.
- Oké. Ülj le nyugodtan, meg kell néznem valamit. - Fejével a vele szemben elhelyezkedő székre bök, miközben ő maga felkel és megindul a szekrénye felé, majd pár pálcamozdulattal előkerít belőle egy mappát. Egy darabig tekintete elveszik a papírok között, láthatóan lázasan keres valamit. Útközben csak egyszer néz Kriszpinre, egy "bocsi, sietek" pillantással fordul oda, habár nem biztos, hogy ez el is jut a címzetthez, amennyiben éppen másfelé nézelődik, vagy talált magának addig is elfoglaltságot. Azt a papírt keresi, amelyből megtalálja, hogy pontosan melyik alapból küldik ki az igazgatói fizetést, ugyanis több is van. Hogyha ugyanabból, mint ahol az iskola fejlesztésre félretett tartalékait tartják, akkor nincs gond - nem kell semmit visszaküldeni Kriszpintől, egyszerűen csak kevesebb fizetést kap, a maradék összeg pedig a megfelelő helyen lesz. Azonban ha nem így van, akkor kicsit bonyolódik a helyzet. Így hát erőteljesen reménykedik, habár a mappa kifogni látszik rajta, ő pedig minden papírt alaposan megvizsgál, mielőtt a következőhöz lapozna. Egy-két perc még kellhet, mire megleli azt, amit keres.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hercegh Kriszpin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 161
Összes hsz: 294
Írta: 2017. január 15. 23:57 | Link

Bárcián
hétköznap délelőtt az irodában

Nem akartam ilyen hosszan időzni nála és elvonni az egyéb munkáitól. Ráért volna ez még pár napig. Azonban látom, hogy belelendült a kérdésbe és a világ minden kincséért sem akarnám kizökkenteni, úgyhogy élek a felkínált hellyel. Taláromat magam alá simítom, így ülök le, és amíg ő lázasan keresgél, addig én még jobban szemügyre veszem az irodáját. Viszont azt a kis pillantását pont elcsípem. Türelmesen rámosolygok. Csak nyugodtan.
Azt persze nem mondhatom, hogy nem sietek, de ha egyszer már úgy döntöttem, hogy idejárulok hozzá ebben az ügyben, akkor nem szabad sajnáljam rá ezt a pár percet. Főleg, hogy ezzel a pár perccel csomó időt és energiát spórolunk meg az elkövetkezendőekre nézve.
Ettől függetlenül azért persze már megszületett a fejemben az a pár mondat, amelyben előre is megköszönöm a segítségét és magára hagyom azzal, hogy biztos könnyebb mindezt kidolgoznia az én árgus tekintetem nélkül, amikor éppen sort tud keríteni rá. Azonban ez a pillanat ráér még addig, amíg úgy nem érzem, hogy ő nagyon távol van a megoldástól, engem pedig nyomasztani nem kezd az a sok teendő, ami a mai napon még előttem áll.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. január 16. 19:43 | Link

Kriszpin

Szerencsére nem húzza már sokáig az igazgató úr értékes idejét, mert megtalálja a szükséges papírt. Egy alig leplezett fintorral perdül meg a sarka körül, kezében a megfelelő pergament szorongatva. Enyhén hunyorítva néz Kriszpinre, a nap éppen az imént bukkant elő a függöny mögül, arany színűvé festve a szobát, milliméterre pontosan Bárcián szemébe sütve. Végül egy laza mozdulattal az asztalra dobja a papírokat, hogy szem előtt legyenek később is. Lesz még vele dolga, mert a reményei nem igazolódtak be, kicsit körülményesebb lesz megoldania a dolgot, de nem lehetetlen. Papíron szépen megfelezik az igazgató fizetését, mindeközben pedig kérvényezni fog a banktól egy újabb havi "átutalást", ami esetünkben persze nem a mugli módon működik. Egyszerűen át fogják tolni a pénzt egyik széfből a másikba. Eddig is így tették, csak most kétfelé fogják. Lesz egy-két bagolyváltása velük, ebben már most biztos. Szőrszálhasogatóbbak, mint a  gasztro-kritikusok. Ez van.
- Elintézzük! - biztosítja, és mosolyodik el szélesen, miközben az asztalnak támaszkodik Kriszpin mellett. Nem ül vissza, mert így legalább nem süt a szemébe a nap. Összefonja maga előtt a karjait, elgondolkodva néz maga elé pár pillanatig.
- Akkor 50%? Alá kell majd írnod pár dolgot, ha elkészítettem a papírokat, átugrom vele! - És ezzel tulajdonképpen végeztek is. Jelzésértékűen bólint egyet, majd úgy dönt, kicsit viccesebbre veszi a figurát, és elkomolyodott arccal ennyit mond:
- Uram, a fizetéscsökkentésének folyamata hivatalosan is megkezdődött, gratulálok! - A gratulációval pedig egyáltalán nem viccel. Amit Kriszpin csinál, az nagyon követendő és helyes.
Kicsit elégedetlenül konstatálja, hogy pár perc múlva újra egyedül fog maradni az irodában, most kifejezetten jólesett neki a társaság, de valamikor dolgozni is kell... Ez pedig esetükben nem társas tevékenység, bármennyivel is viccesebb lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oravecz Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
Írta: 2017. február 11. 23:02 | Link



Az előbb ment el mellettem a folyosón és aawww… annyira jóképű, hogy nem is hiszem el. Nem láthatott, hiszen jól elbújtam két széles vállú kviddicses közé, ahogy éppen elkerültük, majd az első lehetőségnél jobbra beugrottam. Első előtti nap. Holnap kezdek, és szörnyen izgatott vagyok, de ha már holnap kezdek, nem akartam őt is csak holnap látni. A szívem dobbant egy hatalmasat, a viszontlátás öröme. A kezemben tartott kis dobozzal az irodája felé osontam, kaptam térképet, így tudtam merre menjek. Az ajtó előtti részen nem voltak már diákok, csak csend. Tökéletes. A dobozt az egyik párkányra tettem, miközben gyorsan előhalásztam a táskámból a finom szövésű köpenyt. Nem rég vettem, de egy részen már foltos, de hát igazán jó láthatatlanná tévő köpeny nem is nagyon van. Viszont a célnak megfelel. Beléptem a nyitott ajtón, nem féltem, hogy nincs nyitva, észrevettem, hogy innen nyílik a tanulmányi osztály is.
- Annyira tipikus.
Jegyzem meg vigyorogva, miközben körbejártatom a tekintetem a helyiségen. Nem is ő lenne, ha nem lenne ennyire letisztult. Viszont jobb lenne, ha nem beszélnék a köpeny alatt, mert váratlanul egy szőke nő jelenik meg szinte az aurámba állva, miközben tekintetét zavartan körbehordozza. Na ne idegesíts fel, hogy ő itt valami feleségféle, akiről egyesek elfelejtettek szólni, mert esküszöm dobok egy hátast. Végül feladja a semmi pásztázását, és elindul vissza a tanulmányi osztályra. Nagyon helyes. Azért küldök még felé egy csúnya pillantást, mielőtt elindulok a másik fal felé, ahol a térkép szerint az ajtónak kell lennie. Óóó csillagom, nem vagyok én kispályás, hogy ne találjak meg egy rejtekajtót. A csodás képességeimet bevetve meg is találom a megoldást, így szépen behatolok a gazdasági igazgató magánterületére.
Mivel a nőci meg az ajtó egy csomó időt elvettek, így gyorsan kell cselekednem. Visszacsukom az ajtót, és gyorsan tányért veszek elő, közben a köpenyt a pultra teszem, csak zavarna. Gyorsan kibontom a dobozt és a benne található sajtosrolókat, amivel ő pontosan tudja, hogy engem kenyérre lehet kenni, szépen kipakolom. A dobozt kidobom, és óvatosan résnyire nyitom az ajtót, majd visszaugrok a köpeny alá, és végül besietek a nappaliba, ahol mindenki azt hinné, hogy a kanapéra ülök, de nem, én az asztalkát választom, és elrendezem úgy a fedőréteget, hogy a kopott lyuk a popóm alatt legyen. Igyekszem a légzésemet szabályozni, és az izgatottságomat lenyomni. Ezer éve nem láttam, és meg kell hagyni, hiányzott.
Utoljára módosította:Oravecz Tatiana, 2017. február 11. 23:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 12. 18:02 | Link

Bella Pirul Love

Mondhatnánk, hogy ez egy átlagos munkanap vége számára, azonban a valóságtól elég távol állna a kijelentés. Ez egy szar nap. Nincs rá más szó. Két órát aludt valamikor hajnalban, azóta pedig nagyjából egy zombiéhoz hasonlatos mozgáskultúrával és mély karikákkal a szeme alatt végzi a szokásos napi rutint. Miután visszaért a kviddicspályáról, mást sem akart, csak aludni. Hogy elmúljon a zsongás a fejében, a szívdobogás és a furcsa, üres érzés a mellkasában. De az álom csak nem jött, ő pedig egészen addig bámulta a plafont, forgolódott, evett és olvasott, amíg szépen lassan ki nem szállt belőle a bájital. Olyan hajnali öt óra lehetett, mire kijózanodott eléggé ahhoz, hogy el tudjon aludni. Addigra persze átgondolta hatvanhatszor az egész életét, ahogyan ezt már csak ilyenkor szokás. Reggelre az üresség a mellkasából átköltözött a fejébe. Rosszkedvű lett és tompa, akinek nem igazán volt kedve semmihez. Nem szenvedett vagy nyavalygott, nem is sajnálta magát különösebben, egyszerűen csak egész nap az ágyában akart feküdni és nem beszélni senkivel. Életében először érezte magát igazán hálásnak a képességéért; eddig mindig úgy gondolt rá, mint valamire, ami meggátolja a pozitív érzelmek teljes megélését számára, ma azonban más funkciót töltött be - megvédte a fájdalomtól. Megkönnyebbült, mikor rájött, hogy a bájital hatása tényleg elmúlt, ő pedig már nem érzi olyan tragikusnak a helyzetet. Ettől függetlenül azért a napja nem telt kellemesen. A negyedik kávé után már nem is fáradt azzal, hogy tovább számolja, a munkaidő végét pedig megváltásként várta.
A mai napra mindössze egyetlen célt tűzött ki maga elé: semmiképpen sem kerülni Kriszpin szeme elé. Az eddigi teljesítménye pedig egészen lenyűgözőnek volt mondható. Egyetlenegy alkalommal hagyta el egész nap az irodáját, de akkor is következetesen a másik irányba ment, mint amerre az igazgatói iroda volt található.
Most pedig végre megkönnyebbülten esik be a lakrészébe, a konyhába belépve azonban megállapítja, hogy valami nem stimmel. Egy tányér sajtosroló díszeleg a konyhaasztalon, az pedig egészen biztos, hogy nem ő tette oda. Az ételről rögtön Bella jut eszébe, senki mással nem evett ilyet, de vele egyfolytában. A szemöldökét ráncolja, miközben gyorsan elmormog egy Homenum reveliot az orra alatt. A pálcája hamar megerősíti - van itt valaki. Belép a nappaliba, de nem lát sehol senkit. Bella elvileg csak holnap érkezik, legalábbis neki azt írta, de nem tud másra gondolni, a konyhában látottak alapján.
- Bella? - kérdezi hangosan, fáradt mosollyal az arcán. Most mosolyog ma először. Közben jobbra-balra tekergeti a nyakát, hátha megpillantja valahol a nőt, de csak nem bukkan fel sehol. Lehet, hogy kezd megbolondulni?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oravecz Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
Írta: 2017. február 12. 18:26 | Link



Hallom, hogy visszaérkezett, a szívem már megint ugrik egyet, és kis híján feladom a tervem, hogy bár a fenekemnél egy folton lyukas a köpeny és megláthat, mégis szellemet játszok vele. Nem szabad. Tudni akarom, hogy számol – e velem. Csendes másodpercek, majd a nevem. Mélyebb egy kicsit a hangja, mint amilyen legutóbb volt. Olyan régen találkoztunk utoljára, azóta az utolsó házasságomnak is sikerült zátonyra futnia, óóó és született egy gyerekem is, akiről papíron tud, de sosem találkozott vele, pedig biztos, hogy imádná.
Amikor belép a szobába alaposan és pofátlanul végigmérem, bár senkinek sincs joga elítélni, amíg egy köpeny rejteke alatt vagyok, senki se láthat, és hála Merlinnek, hogy nem legilimentorkodik itt nekem, mert bizony abból komoly zavar lenne az erőben. Saját jegyzet, meg kell tudnom, hogy hány legilimentor van a suliban és hogy kik ők. Amíg ő keres engem, én várok, de hát szegényem nem úgy néz ki, mint aki rájönne, hogy itt vagyok. Mondjuk tényleg, ki számítana arra, hogy egy lány miután hagyott egy tálca nassolnivalót az konyhapulton, utána láthatatlannátévő köpeny alatt dekkol az asztalon. A férfiak egy része biztos így képzeli el azt a bizonyos mintafeleséget, hát én meg halmozottan elvált vagyok, szóval nem illenek össze a dolgok, nagyon nem. Várok, de úgy tűnik, ha így folytatom, nem lesz a nagy találkozásból semmi, azt meg azért mégsem akarom, hogy úgy tegyen, mintha itt se lennék. Bár akár még ki is találhatná azt, hogy átvedlik valami kényelmesebbe, és hát ugyebár, ááh, nagyon kiakadna, hogy nem vagyok normális, amiért végigmérem őt, meg hogy gyerekes vagyok, aztán ki akar összeveszni pont most, amikor újra láthatjuk egymást? Én biztos, hogy nem.
Felkelve hát, úgy intézve, hogy semmim se látsszon ki, kommandózok oda hozzá, és lábujjhegyre állva – igen, így már esélyes, hogy kivillan a cipőm – édes csókot lehellek az ajkaira, ami valahogy nagyon furcsára sikerül úgy, hogy ott van a köpeny. Az elmélet piszok jónak tűnt és a filmeken ez valószínűleg piszok jó is, de a valóságban tök hangulatromboló, hogy nem tudtam valami láthatatlan szerető lenni. Grimaszolva csökkenek vissza a saját méretemre a goblinok közé azon gondolkozva, hogy ez egy hülye ötlet volt, és hogy most elszúródott a nagy egymásra találásunk. Pedig olyan nagyon sok időt kellett nélküle töltenem. A legeslegjobb barátom nélkül.
- Hát ez beigazolódott. A láthatatlanná tévő köpenynek nincs vattacukor íze.
Persze, ez csak egy tudományos teszt volt, nem drámai belépőt akartam, ugyan már, még én is pofán röhögném magam, ha ezt így előadnám. Viszont ha már ilyen béna köszöntésben részesítettem a kék szemű herceget, hát végre leleplezem magam, és lehúzom a selejtes köpenyemet a fejemről.
- Emlékszel még rám.
Utoljára módosította:Oravecz Tatiana, 2017. február 12. 18:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 12. 20:29 | Link

Bella Pirul Love

Ó hogyan is feltételezhette ő szegény szerencsétlen, hogy kivételesen a mai nap már semmi újat nem tartogat számára? Mikor Bella hozzáér, megijed. Nem szokása, de most hirtelen hátrahőköl, a szíve kicsit gyorsabban kezd dobogni. Úgy tűnik, a rémes hangulata miatt könnyebb ma kibillenteni. Persze gyorsan kapcsol, illetve pár pillanaton belül a nő hangját is meghallja, majd meg is jelenik a köpeny alól, ekkor pedig elneveti magát. Hát persze. Annyira tipikus, miért is várt volna mást? Kisfiúsan mosolyog a rég elvesztett játszótársára, majd szoros ölelésbe zárja a nőt, aki gyakorlatilag tökéletesen elveszik a karjai között. Habár ő maga sem nevezhető izomkolosszusnak vagy égimeszelőnek, Bellához képest mégis óriás. Fejét lehajtja, arcát pedig a nő hajába temeti. Pontosan ez kellett neki a mai nap végére. A legjobb barátja. Majd ő rendbe hozza, ami tegnap annyira elromlott. Vagy legalábbis Berci bizakodó és ezt reméli. Általában fordítva szokott lenni a helyzet, de ettől függetlenül tudja, hogy Bellára számíthat.
- Hogyne emlékeznék, te majom - korholja szeretetteljesen, kicsit motyogás-szerűen kiejtve a szavakat, hiszen továbbra is a nő hajának beszél.
Végül elengedi, majd jobban szemügyre veszi. Sokat változott, mióta utoljára látta. Idősödött is talán, kicsit komolyabbnak is tűnik, habár a mellékelt ábra mutatja, hogy a megkomolyodást azért nem igazán vitte túlzásba.
- Na gyere, iszom egy kávét, megesszük a sajtosrolókat, közben pedig mesélni fogsz - mondja, miközben megfogja a nő kezét, és elkezdi kivezetni a konyhába. Habár sok mindent tud a levelekből, így is nagyon sok bepótolni-valójuk akad, ami egymás életét illeti. Igaz, kissé remeg már a fáradtságtól, és kivételesen egyébként is inkább a saját bajáról beszélne, de majd kitérnek arra is. Az biztos, hogy most is végig fogja tudni hallgatni a nőt, ahogyan mindig. Nagyon hiányzott neki, még ha ezt nem is mondja ki hangosan.
- Szóval jól értem, Kriszpinnel fogsz együtt dolgozni? - kérdezi ártatlan hangon, mert nem volt teljesen világos Bella hamarjában megírt, kicsit összecsapott baglyából, hogy mit fog itt pontosan csinálni. Meg hát mikor olvasta, még nem is ez volt a lényeg számára, hanem hogy újra egymás közelében lesznek. Viszont ha tényleg az egész napját az igazgatóval fogja tölteni a nő, akkor az érdekes helyzetet fog teremteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oravecz Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
Írta: 2017. február 12. 21:01 | Link



Úgy bújok hozzá, mint egy elveszített testvérhez. A legeslegjobban, aki ismer, tud rólam mindent, és mégis elviselt akkor is, amikor hárpia voltam és akkor is, amikor azon gondolkoztam, hogy rockernek állok. Egyszóval ő az egyetlen, aki tényleg mindig biztos pont volt az életemben. Amikor majomnak hív, elnevetem magam, belenevetek a mellkasába, miközben ő valószínűleg a hajamból legel. Szépek vagyunk, mondhatom, viszont amikor a kávét említi, aggodalmasan felpillantok rá.
- Hányadik lesz ez az egy?
Attól még, hogy eltelt egy kis idő, mióta utoljára találkoztunk, az a kapocs, ami köztünk van, nem szűnik meg, nem leszünk egymásnak kevesebbek. A szeme elárulja, és bármennyire is igyekszik jó képet vágni, és tudom, hogy örül nekem – rólam van szó, miért ne örülne –, látom, hogy baj van. A szeme nem olyan, mint eddig. Persze engedelmesen a férfi ujjai köré fonja az ujjait, és engedi, hogy visszavezesse a konyhába.
- Ez a hely… annyira te vagy. Minden olyan letisztult, rendezett, pedáns. Elegáns.
Nem bántóan mondom, és ezt ő is tudja. Ő mindig inkább a víz volt kettőnk közül, a nyugodt, a zavartalan, a békés, én pedig a tűz, a fékezhetetlen, a vad, a forrongó. Én nem hagytam őt unatkozni, ő pedig megállított, ha messzire mentem. Pontosan látszik, hogy mennyivel másabb az életem, amikor ő nincs velem.
- Ühüm, nem ő vett fel, hanem valami furcsanevű nő, de két napja találkoztam vele. Sejtheted, hogy milyen mély benyomást tettem rá, de még nem szólt, hogy nem kell mennem holnap dolgozni, szóval talán kedveli a lökötteket.
Jaj az önkritikám az mindig megvolt, nem kell félteni engem egy fél pillanatig sem. Pontosan tudom magamról, hogy nem vagyok százas, de hála a magasságosnak, nem vagyok unalmas és megfásult sem. Miközben a kávé készül, a szép kezeit nézem. Mindig is szerettem a kezeit, annyira vonzó a keze, hogy az már majdhogynem illetlen.
- Bárc…
A kérdés helyett, amit feltennék, és ami elől simán elzárkózhatna végül bennem marad, inkább felpattanok a pultra, és a karjánál megfogva húzom oda magamhoz. Ujjaim közé fogom a fejét, és lehúzom a sajátommal egy magasságba, zavaróan közel a sajátomhoz. Én ilyen vagyok, beletaposok mások aurájába nagyon könnyen, de mondjuk az zavart, amikor a szőke nőci mászott bele az enyémbe az előbb. Viszont ez kell ahhoz, hogy a kérdésemet állítássá kovácsolhassam.
- Ismerem ezt a tekintetet. A tó nyugodt állóvizét felkavarták, a nap pedig sötét felhők mögé bújt a szemedben. Szomorú vagy és zaklatott, fáj a szíved. Ki az, aki képes lenne éppen téged bántani?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 12. 21:33 | Link

Bella Pirul Love

Hihetetlen, hogy mennyire jól ismerik egymást. Persze igazából ebben semmi fura nincs, tekintettel arra, hogy a felnőtté válásukat gyakorlatilag együtt töltötték, és azóta is folyamatosan kapcsolatban álltak. Bella mindent tud. Éppen ezért nem is fárad azzal, hogy hazudni próbáljon neki, vagy hogy elhallgasson bármit. Felesleges, előbb-utóbb úgyis kiderülne minden. Ráadásul nem is akar, örül neki, hogy valakivel őszinte lehet.
- Túl sokadik - nyögi kissé elégedetlenül, miközben együtt átlépdelnek a konyhába. Bella megjegyzésén csak mosolyog egy nagyot. Hát igen, a-tól z-ig ő rendezte be ezt a helyet, ezt pedig aligha tagadhatná le. Szereti, ha minden rendezett és átlátható. Igaz, szinte csigalassúsággal pakol, éppen ezért inkább nem is csinál rendetlenséget. Úgy egyszerűbb, mint folyton elhülyéskedni ezzel órákat.
- Itt vagy már két napja? - néz meglepetten a nőre, szemrehányásnak azonban nyoma sincs a tekintetében, inkább csak kicsit értetlen.
Hátat fordít Bellának, miközben felteszi a kávét. Elintézhetné pár pálcamozdulattal is, de ma ragaszkodik ezekhez a kis rituálékhoz. Ráadásul eléggé szét van esve ahhoz, hogy megfelelő koncentráció hiányában még a legegyszerűbb háztartási bűbájokkal is simán elvacakoljon akár perceket. Bella azonban egyszer csak odahúzza magához, és jobban szemügyre veszi. Ha teljesen őszinték akarunk lenni, elszokott ezektől a spontán, belsőséges gesztusoktól. Nincs vele baja, de meg kell még újra szoknia, hogy a nő közelében erre folyamatosan számíthat. Régen nem töltöttek már együtt huzamosabb időt.
A nő úgy járatja végig rajta a tekintetét, mintha egy édesanya keresne csokievésre utaló bűnnyomokat a kisfia arcán. A csokifolt pedig kérem megtalálva, bűn megállapítva! A bíróság pedig máris megkezdte az eljárást, kapásból a vádlott kihallgatásával. Lágyan elmosolyodik, afféle "Nem vagy igaz, te nőszemély" arckifejezést öltve, majd picit távolabb lép a nőtől, és mellette oldalt megtámaszkodik a pulton. A konyha padlóját fixírozza, miközben töredelmesen elkezdi megvallani bűneit.
- Emlékszel a bájitalra, amit harmadikban megittam a bájitaltan vizsgánk után? - kérdezi a nőt, de persze a kérdés költői. Biztosan emlékszik, elvégre majdnem végig együtt voltak. Akkor ivott utoljára ilyet, és akkor is drasztikus volt a hatás, habár szerencsére semmi olyasmi nem derült ki, mint most. Akkor még együtt voltak Bellával és mindössze annyihoz vezetett a dolog, hogy lett egy érzelmesebb és hevesebb estéjük az általánosnál.
- Tegnap újra kipróbáltam... - kezd bele, majd megpördül a sarka körül. A kávé elkészült, így gyorsan le is kapja az italt, majd mielőtt még a nő kérdezősködésbe kezdene, gyorsan igyekszik válaszokkal szolgálni.
- ... a nagy lendületben pedig lehetséges, hogy utalni találtam rá a főnökünknek, hogy... - elakad, nem tudja hogyan fogalmazzon. Általában nincs gondja a történetek elmesélésével, most azonban még mindig enyhén kínosan érzi magát.
- Szóval érted, na. - Sokatmondó pillantást vet a nőre, amiből tudja, hogy érteni fog. Nem egyszer beszélgettek már hasonló dolgokról, most is menni fog. Van azért abban valami vicces, hogy tulajdonképpen egyszer sem bírta még rendesen kimondani, hogyan érez. Tegnap is utalgatott, ma is csak utalgat. Nem szokott érzelmekről beszélgetni, ritkán van rá szükség. Nem jó benne, sőt, kifejezetten rossz. Habár ez valószínűleg már a vaknak is feltűnt.
Utoljára módosította:Béres Bárcián, 2017. február 12. 21:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oravecz Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
Írta: 2017. február 12. 22:11 | Link



- Technikailag egy hete. Az utolsó két levelemet már a faluból írtam, de hatásos belépőt akartam.
Én azért egy kicsit bűnbánóan nézek rá, mert hozzá akartam először jönni, az ő illatát akartam először érezni és az ő hangját először hallani, de nem ment ilyen könnyen a dolog, az életem már nem olyan egyszerű, hogy puff, felülök egy repülőgépre és meglépek Norvégiába, mert az életem most éppen gonosz. Ez már nem az a világ.
- A válás után eladtam egy csomó mindenemet, hogy legyen pénzem, aztán a maradékot összecsomagoltam, és megérkeztem. Itt meghallgattam a nővérem véleménykifejtését, bár nem volt olyan kegyetlen, mint hittem, hogy lesz, kicsomagoltam, és beszoktattam a gyerekem az előkészítőbe. Egész odáig piszokmód sajnáltam magam, amíg meg nem láttam Eszti arcán a fájdalmat. Szegény kismanóm, nagyon megviselte ez az egész. De ma már boldogan ment, a gyerekek egyből befogadták, remélem hamarosan tényleg jól is lesz.
Az egyetlen igazán fájó pont az a kicsikémnél volt. Őt kegyetlenség volt ennyire összetörni, és mi még finoman intéztük a válást, minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Viszont ez pici probléma jelenleg ahhoz képest, ami a mellettem állóval történik.
- Sosem felejtem el.
Azt mondtam, nem fontos, hogy annyit nem ér, de ez nem volt igaz, én is, ahogy ő is, tudni akartam, hogy mi van akkor, ha lefojtja a képességét. Ha egyszerű emberré változik, ha olyan lesz, mint mindenki. Az az este a legfinomabb és legtökéletesebben volt mind közül, hiszen Bárcián ki tudta mutatni az érzelmeit, még ha nem is mondta ki, de éreztette velem, hogy komolyan gondolja. Bármikor egy szép és békés, szerelmes emlékre szeretnék gondolni, ez jut eszembe. Én szerelmes voltam, és aznap talán ő is. Amikor azt mondja, kipróbálta megint, elnyílnak az ajkaim, és felelnék neki valamit, de úgy érzem, hogy most jobb lenne, ha kivárnám, hogy folytassa, így kékjeimmel csak figyelmesen nézem őt.
- Ajj… ezek szerint nem viszonzott, vagy nem eldöntött.
Nem lep meg annyira a dolog, mint amennyire mást meglepne, mi egymásnak nyitott könyvek vagyunk, sokkal jobban megdöbbent az, hogy újra elővette, bár tény és való, hogy nekünk nem volt rossz esténk.
- Ez mindig nagy szívás.
Elhúzom a számat egy kicsit, most rajtam a sor, hogy a padlót bámuljam. Szeretnék valami okosat mondani neki, de nem nagyon tudok mit. A szerelem gáz dolog, a viszonzatlan szerelem maga a pokol tud lenni.
- Gondold végig, hogy mit érzel, nézz a tükörbe és mondd ki. Én tudom, hogy boldog lettem volna tőle, ha kimondod, az emberek alapvetően szeretik a szerelmet, azok is, akik játsszák az agyukat, hogy nem érdekli őket. Mondjuk ők eléggé bosszantóak, és nem is értem a logikájukat, de attól még igaz.
Kihúzom magam, nem fenyeget nagyon az a veszély, hogy beverem a fejem, de inkább nekitámasztom a felső szekrénynek.
- Szeretnéd, hogy ne dolgozzak vele? Mármint, én veled akarok lenni, és nem akarom, hogy meggátoljon minket az, hogy vele dolgozom. Majd elmegyek pincérnőnek itt, ott van az a kocsma, csak felvesznek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 13. 23:02 | Link

Bella Pirul Love

Nem hibáztatja, amiért nem jött hamarabb. Tudja, mennyire viharos időszak ez most számára a költözéssel meg mindennel, így aztán esze ágában sincs ezt nehezményezni. Arról nem is beszélve, hogy tudja, a nőnek is szüksége van most a támogatásra. Kicsit szomorúan biggyed le az ajka, miközben Bella a lányát emlegeti. Biztosan nem lehet egyszerű ezt az egészet úgy végigcsinálni, hogy közben a kislánya érdekeit és érzéseit is szem előtt kell tartania.
- Rendben lesz, hidd el. Ha már itt tartunk, itt az ideje, hogy bemutass - mondja csendesen a nőnek, miközben halvány mosollyal elgondolkodik rajta, milyen is lehet a kisebbik verziója. Szereti a gyerekeket, főleg a barátai gyerekeit. Olyan, mintha lenne a kedves ismerőseiből egy kisebb, aranyosabb változat is. Lehet hogy hülyeség, de valamiért ez a gondolat szórakoztatja.
A kérdésére a várt választ kapja. Tényleg nem egy könnyen felejthető este volt, az biztos. Nos, azt az estét talán csak a tegnapi überelte, már ami a felejthetőséget illeti.
- Azt hittem, mára jobb lesz a helyzet. Ne érts félre, jobb is lett, jól tudtam koncentrálni a munkára is, de mihelyst nem kötöm le magam valamivel... - kezd bele, a hangsúlyt fent hagyja a mondat végén. Mi is történik, amikor éppen nem talál magának más elfoglaltságot? A tegnapi napot pörgeti az agyában. Az ölelést. A kviddicset. Próbálja felidézni az érzéseket, és tudja, hogy még most is megvannak. Nem olyan drasztikusak, de megvannak. Látni szeretné a férfit, vele szeretne lenni. Az önuralma persze felülkerekedik könnyedén, de ettől még így van és kész.
Kitölti magának a kávét, Bellának is tölt egy másik bögrébe. Belláéba tejet is tölt, majd fogja a cukortartót és nemes egyszerűséggel, nos, megborítja. Elég élénken emlékszik még rá, hogy a nő nevetséges mennyiségű cukorral issza a nedűt, úgyhogy tessék, itt is van. Kicsit megkavargatja, majd odatolja a nőnek.
- Parancsolj, édesítheted az emlékeid. - Kissé elneveti magát, közben pedig a saját kávéjába is tesz egy kis cukrot. Tejet nem, csak cukrot. Ő így szereti. Akaratlanul is megállapítja, hogy többet nevetett mióta a nő a lakásában van, mint az elmúlt három napban összességében. Jó, hogy itt van.
Arra nem tud mit mondani, hogy mondja ki az érzéseit. Nem szokta, ő nem olyan. Sőt, általában tisztában lenni sem nagyon szokott velük, nemhogy beszélni róluk, mint azt a mellékelt ábrán is remekül láthatjuk. Sok mindenhez ért, ehhez nem annyira.
- Nem akarom. Ha kimondanám, még ennél is valóságosabb lenne, és már így is túlságosan az - mondja kissé duzzogva. Nos igen, ha valami, akkor a tegnap este valóságos volt. Ijesztő volt. Kiszolgáltatott lett az érzéseitől, tulajdonképpen az is maradt.
- Egyszerűen csak be kellett volna fognom a számat, de teljesen elvette az eszemet - motyogja bele a kávésbögréjébe, miközben hatalmas, kerek kiskutya szemekkel néz a nőre. Afféle "megértem, ha te is azt gondolod, hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok" tekintettel.
Aztán hirtelen elvigyorodik, és hevesen rázni kezdi a fejét, miután a bögrét elemelte az arcától.
- Bella, ne legyél hülye! Ugyan miért ne dolgoznál vele, ne viccelj? Még én is vele fogok dolgozni! Nem bocsátanám meg sem magamnak, sem neked, ha ezt a lehetőséget elszalasztanád! - korholja gyengéden a hölgyet, miközben felül ő is a pultra mellé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oravecz Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
Írta: 2017. február 13. 23:43 | Link



A gondolatra, hogy Eszter megismerheti Bárciánt szélesen elmosolyodik. Talán valóban az kellene a kislánynak, hogy megismerjen egy új felnőttet. Nagyon szereti magát produkálni, ami egy ilyen anya mellett nem meglepő és nagyon szereti a felnőttek figyelmét is.
- Imádni fogod, annyira én vagyok. Csak négy férjjel ezelőtt. Azok voltak a szép idők. Mondjuk nem hiszem, hogy Rellonos lesz, félek, hogy bekékül a gyermekem.
Emiatt mondjuk nem aggódok, az a lényeg most, hogy biztosítsam neki a boldog gyermekkort. Tíz év múlva itt vagy hét év múlva másutt, de elkezdi a varázslóképzős éveit, és boldog lesz. Viszont ez egy olyan messzi időpont, hogy még kár aggódni amiatt, hogy mégis milyen színű kockák díszítik majd a szoknyáját.
- Szeretnéd, hogy eltereljem a gondolataidat?
Kérdezem kihívóan, miközben kiegyenesedve kidobom a cicijeimet is, és csábító mosolyt villatok, meg a pilláimat rebegtetem. Na ez mondjuk inkább valami kétségbeesett nőt idő, főleg mivel a végén még morgok is, ami inkább csábító dorombolás akar lenni, de így is hárommal több házasságom volt már, mint amennyit a nagy könyvben kirendeltek. Nézem a kávégyártást, és a tej mennyiségéből tudom, hogy az enyém lesz, ő nem bántja a kávéját. Nem is a tej mennyisége a lényeg, a cukortartót figyelem, és amikor csak úgy megborítja, kitör belőlem a nevetés. Majdnem leesek a pultról, de igyekszem moderálni magam.
- Óóóó nézd már, emlékszel rá, hogy mennyire szeretem a cukrot egy kis tejeskávéval átitatva. Köszönöm.
Átveszem a bögrét, és én is keverem, bár inkább olyan, mint amikor a lábad elmerül a keszthelyi Helikon strand iszapos talajában. Esélytelen küzdelem, ideális állapot. Boldogan iszom bele az italomba, a szervezetem szinte sikító frászt kap ezzel egy időben. Tökéletes, mint mindig.
- Érdekes figura vagy már ne is haragudj meg kisbarátom. Szórakozol a bájitallal, mert érezni akarod, és érzed is, de kimondani nem mondod ki, mert akkor valóságos lenne? Kedves anyóspajtásom tudta végig, hogy fiút vár vagy egy ideig Borbálaként gondolt rád? A nők gondolkoznak ilyen kicsavartan.
Felelem vissza én is duzzogva, még az orromat is felhúzom. Persze nem gondolom komolyan, de ő legalább tudja. Hogy Hédi valaha kedvelt – e, azt nem tudom, de akkor biztos dobott egy hátast, amikor véletlenül előtte is kicsúszott az „anyóspajtás” elnevezés. Mondjuk, ha nem is lett az, mégis az összes közül őt kedveltem a legjobban, és akkor jöttem rá először, hogy hiba volt hozzámennem Maximilianhez, amikor az esküvőnket végigveszekedtem az anyjával. Majd hajnalban, amikor már Max-szal üvöltöztem inkább megkerestem a tőle kapott rusnya kínai porcelánt, hogy azt verjem szét a fia fején. Én csak azt hittem, hogy minden anyós egyforma, aztán bumm, jött a csúnya valóság.
- Tetszik a haja, szép, dús. Kisfiús sármot kölcsönöz neki. Én kezdésnek közöltem vele, hogy nincs bent az igazgató. Fene se gondolta volna, hogy ő az. Azt hittem valami túlbuzgó tanár, aki be akar vágódni a vén iginél. A mi időnkben csak idős igazgatók és idős tanárok voltak, ez annyira nem fair.
Na nem mintha engem akkor érdekelt volna, hiszen kapcsolatban voltam, de nézegetni azért nézegettem volna. Szép dolog, amikor a kislányok szerelmesek a tanárukba és elképzelik, hogy egy nap férjhez mennek hozzájuk. Megsimogatom a combját bátorítóan, mivel már ott ül mellettem.
- Hát az biztos, hogy itt kevesebb jattot kapok majd. Volt, hogy egy este kerestem hetven galleont pluszba. Oké, csak egyszer, de azért az nem rossz. Mit mondott pontosan? Meg mit csináltatok? Hogyan zajlott, meséld el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 17. 23:20 | Link

Bella  Pirul Love

Szemöldökráncolva néz a nőre, kicsit elégedetlen arcot vágva, majd haloványan elmosolyodik.
- Ugye tudod, hogy a Levita házvezetőjével beszélgetsz? - kérdi kissé szemrehányóan, elvégre Bella úgy emlegeti Eszti Levitásságát, mintha minimum azzal kellene megbirkóznia, hogy death metal koncertekre akar járni a gyermek a skinhead rosszarcú szerelmével.
- Biztosan szeretni fogom. Ő is Te vagy - mondja végül kedvesen, miközben vált egy rövid pillantást a nővel. Kezét letámasztja maga mögött a pulton, miközben lezseren megvonja a vállát a nő felajánlására.
- Megpróbálhatod - mondja halkan, de a mondat hangsúlya egyértelműsíti a folytatást. "Megpróbálhatod, de úgysem fog menni". Persze azért ki tudja, mindennek érdemes lehet adni egy esélyt, hátha mégis. Őszintén érdekelné, hogy a nő milyen eszközöket vet be a szent cél érdekében. Mert olyanokat biztosan nem, mint amilyeneket a hangsúlya enged feltételezni.
Elégedetlenül fintorodik el Bella megjegyzésére, már ami a logikátlanságra vonatkozik, illetve a nemi hovatartozását is megkérdőjelezi kissé. Megrázza a fejét, majd magyarázni kezdi a bizonyítványát.
- Honnan kellett volna tudnom, hogy ez lesz? Érezni akartam, igen, de nem ezt! - fakad ki kissé. A mondata persze tökéletes hülyeség. Igazán gondolkodhatott volna előre, tudhatta volna, hogyha érzelemekről van szó, csakis olyan dolgok jöhetnek szóba, amelyeket nem várt, vagy tervezett meg előre. Miért meglepő ez mégis számára? Okos ember ő, de ezzel éppen nem számolt. Nem gondolta át rendesen.
A Kriszpin hajára vonatkozó megjegyzést inkább nem is kommentálja, a mondat befejezésének nyomán azonban enyhe döbbenettel tekint Bellára.
- Jajj, nem mondod komolyan? Ugye nem volt nagyon kínos? - Sejtése szerint nem, mert tapasztalatai alapján Kriszpin jól kezeli az ehhez hasonló helyzeteket. Mielőtt még azonban túlságosan elmerülhetne a férfi hasznos tulajdonságainak elemezgetésében, visszaerőlteti figyelmét a mellette ülőre.
Aztán Bella a részletekről kezd el kérdezősködni, ő pedig kicsit tanácstalan. Azon tűnődik, vajon hogyan tudná úgy elmesélni ezt, hogy ne hangozzék nagyon idiótán. Végül aztán rájön. Sehogy.
- Hát, a kviddicspályán futottunk össze. Elmondtam neki, hogy megittam a bájitalt, aztán azt, hogy azóta sokat gondoltam rá. Nem mondott semmit, csak megölelt - mondja, miközben savanyú mosoly ül ki az arcára, ahogyan felidézi a jelenetet. Szinte még érzi az illatát, hallja ahogyan csendben lélegzik a karjai között.
-... aztán kviddicseztünk. Nyertem. - Megvonja a vállát, mintha ez már igazán nem számítana. Talán nem is számít. Az egész olyan fura, és nem bogozta még ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oravecz Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
Írta: 2017. február 18. 20:41 | Link



- Na ne idegesíts, hogy te házvezető is vagy. Jézusom, ilyen sokáig voltam távol?
Nekem meg van egy gyerekem, aki már önállóan képes túlélni, ha anyu éppen nagyon béna, szóval a válasza nélkül is tudom, hogy igen.
- Tudod, hogy mindig szerettem a levitásokat.
Még pillogok is felé kettőt, hátha nem ráncolja tovább a szemöldökélt. Amúgy is, igenis szerettem a levitásokat, például a nővérem is az volt, a másik kettő persze rellonos, mint én, de ő levitás, és szerettem őt, meg szeretem is.
- Viszont ha így állunk, és tíz év múlva is ott fogsz csücsülni a házvezetői székben, akkor egye penész, lehet kék a kölyök.
A mondatra, hogy ő is én, és ezért egészen biztosan szeretni fogja, kimondhatatlanul nagy szeretettel a tekintetemben pillantok vissza rá. Hihetetlenül jó érzés az, hogy ő nem ítél el, nem szid, hanem csak simán szeret. Elég ember oktatott más ki az életemről, arról, hogy miért megyek bele a játékba újra és újra Maximiliannel, hogy miért nem tudok határozottan nemet mondani, hogy miért nem vagyok képes rendes munkát vállalni, vagy hogy éppen miért csak kettőt pislogtam, amikor ők hármat gondoltak. Egész életemben Bárcián volt az egyetlen ember, aki előtt nem szégyenkeztem önmagam miatt, az egyetlen ember, aki mellett tényleg kimondhattam amiket gondoltam vagy éreztem, és nem kellett félnem a reakciójától. Persze, veszekedtünk mi is, de képesek voltunk belátni a hibáinkat és elgondolkoztunk azon, amit a másik mondott. Amióta ismerem, harmóniában élünk.
- Amikor szomorú vagy, olyankor bánom csak, hogy nincs bennem vélamágia. Az, ha nem is igaz, de legalább pár órára feledteti veled a bánatod, már ha nem ellenkezel.
Hihetetlen, de tényleg csak emiatt. Sosem hiányzott az, ami a testvéreimnél jelen volt. Én egyszerű életet élhettem, mindenféle kétkedés és bizonytalanság nélkül. Vajon azért szeret, mert a mágiám hatással van rá? Vajon azért lóg velem vagy azért mosolygott rám? Ugyan, annyi agyérgörccsel kevesebb vagy bennem, hogy az valami eszméletlenül felszabadító. Sokkal jobban éreztem magam mindig így, és bár négyszer elváltam, de legalább tudtam, hogy minden érzés valódi.
- Ismersz már, hát persze, hogy übergáz volt a helyzet, Kedvesem. De nagy arc az igi, nem röhögött ki kapásból, szépen megbeszéltük, hogy mit vár el, én is javasoltam, szerintem bevágódtam nála.
Jegyzem meg büszkén, mert hát tény és való, hogy a stílusomat nem sokan bírják hosszútávon elviselni, pedig nagyon igyekszem normális emberként viselkedni, csak hát ugye néha nagyon nem jön össze a dolog, de aki egyszer elvisel így, az tudom, hogy máskor is el fog.
- Azért te is tudsz ám udvarolni. Hozzávágod, hogy mi a szitu, majd még le is alázod kviddicsben. Ezt még gyakorolnod kell. A sokkolódás után a fiúk szeretnek irányítani, hagynod kellett volna győzni, hogy aztán cunciskodhassatok, hogy „jaj majd legközelebb jobb leszek.” Aztán meg, hogy: „Ugyan már, szerintem így is nagyon jó voltál.” Érted. Nem kell mindig neked felül lenni, néha hagyni kell, hogy a másik domináljon. Én is egy csomószor engedtem neked, pedig nem szeretem, ha irányítanak.
A kiskanalammal kapargatom ki a cukorhegyet, néha roppan egyet a fogaim között. Egy kicsit megállok a gondolkodásban meg a beszédben is, utóbbi nyilván üdítő szerencsétlenemnek, de hát olyan sok mindent nem mondtunk el egymásnak. Egy kicsit még várok, de végül veszek egy nagy levegőt, és kimondom azt, amit már napok óta ki akarok valakinek, aki arra érdemes rá, vagyis Bárciánnak, hogy egész pontos legyek.
- Amikor Kristóf elhagyott, hét hetes terhes voltam. Nagyon csúnyán veszekedtünk napok óta, úgy gondoltam, hogy nem mondom el neki, ha elhagy, mert majd én egyedül megoldom, jó lesz az úgy. Amikor a nőjével töltötte a hétvégét, elment a baba. A karma egy szemétláda nagy valószínűség szerint.
Utoljára módosította:Oravecz Tatiana, 2017. február 18. 20:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. február 26. 13:56 | Link

Bella  Pirul Love

Kissé meglepődik, hogy Bella nem tudott arról hogy házvezető, így azonban a korábbi viselkedése is több értelmet nyer. Hirtelen el is kezd bókolni a Levitásoknak persze, Berci pedig hangosan elneveti magát rajta. Annyira tipikus.
- Tudod, hogy erre semmi szükség - simít végig a nő karján finoman, megenyhült tekintettel. Elvégre általában a házakkal kapcsolatos ellenérzések mind csak sztereotípiák, ő pedig ha valahonnan, hát a saját példájából okulva tudja, hogy a nő nem különböztet meg hátrányosan senkit a háza miatt. Vagy maximum eleinte, hosszútávon azonban biztosan nem, elvégre milyen hosszú ideje barátok már ők, a Rellonos és a Navinés...
Látja ő is a kedves pillantást, és egy kevésbé intenzív érzelmeket tükröző, de hasonlóan szeretetteljes ábrázattal válaszol rá, miközben a kávésbögréjét a pultra teszi, amely immár üres. Bella megjegyzésére kissé ráncolni kezdi a szemöldökét, majd beszélni kezd.
- Ne viccelj, ugyan. Így is sokkal kevesebbet és kevésbé vagyok szomorú, mint általában az szokás lenne. Megbirkózom vele. - És ez tényleg így is van. Ennyire neki is ki kell vennie a részét az érzelmekből, arról nem is beszélve, hogy valahogyan el kell engednie ezt a dolgot, ennek pedig talán ez a legmegfelelőbb módja. Szomorkodni egy kicsit.
- Azt én is tudom, hogy jófej - kuncog egy kicsit keserűen, elvégre már hogyne tudná, valószínűleg éppen azért esett belé. Vagy ki tudja miért. Ő biztos nem. Közben pedig Bella meg is korholja, amivel nem igazán tud mit kezdeni. Tegnap ösztönösen cselekedett, nem gondolkodott ilyesmin. De tudja, hogy ezt nehéz lehet megérteni olyasvalaki számára, aki 24/7 olyan magas hőfokon ég, mint Bella.
- Nem érted. Annyira tele voltam érzelmekkel, annyira ösztönös volt minden... Olyan sok energiám volt. Nem gondolkodtam ilyesmin, nem tudtam játszmázni. Csak úgy cselekedtem, ahogyan jónak éreztem. És soha életemben nem ment még ilyen jól a kviddics, mint tegnap - magyarázza a nőnek a dolgot. Nehéz szavakba önteni, de azért ez kivételesen megy neki. Nem úgy, mint ahogyan tegnap ment Kriszpinnel...
- Egyébként is, legalább ennyi öröm járt nekem tegnapra - mondja finoman duzzogó hangnemben, habár ez részéről egyértelműen csak vicc, hiszen esze ágában sem jutna elkezdeni duzzogni. Csak tudja, hogy így szokás, szóval eljátssza a vicc kedvéért.
Közben Bella azonban témát vált, számára viszonylag váratlanul. Amit mond, ez pedig még ennél is váratlanabb és megdöbbentőbb, Berci pedig csak pár másodperc után tud mit cselekedni nagy meglepetésében. Ajkait lebiggyeszti, majd lepattan a pultról és átkarolja a nőt, aki hozzá képest hatalmas karjai alatt eltűnik valahol az ölelésében. Nem tudja, hogy mit mondhatna. Elképzelése sincs, mennyire fájhat egy ilyen dolog egy nőnek, és habár próbál együttérző lenni, fogalma sincs, melyek lennének ide a jó szavak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oravecz Tatiana
INAKTÍV


Az igazgató testőre =^.^=
offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 254
Írta: 2017. február 27. 22:33 | Link



- Tudom, de tudod, hogy szeretek udvarolni.
Jól esik az érintése, szeretetteljes, olyan, ami hiányzott. Nem is értem, hogy hogyan bírtam ilyen sokáig nélküle. Az ő érintése más, ahogy a közelében lenni is. Átjár a nyugalom, a béke. Nekem nincsen képességem, én nem tudom kivédeni a mágiáját, de nem is akarom, imádom higgadtan rezni magam, ilyen kellemes, jól eső, őszinte és megnyugtató. Ha tehetném, csak vele lennék, hogy ez az érzés mindig velem legyen.
- Mázlista vagy. Komolyan mondom. Négyszer váltam el, tudom, hogy mit beszélek. Szerettem az összeset, és minden válásomat gyászban éltem meg. Jó lett volna egy ilyen szuper képesség. De tudod nem bántam ám meg egyiket sem, nagyon sokat tanultam mindegyikből. Hálás vagyok nekik, hogy a férjeim voltak.
Jó ez így, hogy pozitívan fogom fel őket. Persze nem akartam drámázni sosem, meg hát van olyan, amit én kezdeményeztem, és leginkább azért, mert a megcsalás valahogy mindig képbe került, de végtére is, jobb ez így. Ha mindegyik után a mai napig a fejem verném a falba, akkor csak lilát hordhatnék, mert hatalmas, lila foltos fejem lenne.
- Ez mondjuk igaz. Ha szeretnél csak úgy játszogatni, én elmegyek veled bármikor. Szívesen lealázlak.
Mondjuk az nem lenne egyszerű, de mindenképpen azt akarom, hogy kihívásként tekintsen a dologra, mert úgy sokkal nagyobb az élvezet, és tudom, hogy ez örömmel tölti el, hát szívesen elveszítek ellene egy meccset, ám azt nem mondtam, hogy könnyű lesz megverni. Én se voltam rossz anno, nem egyszer játszottunk egymás ellen, persze aztán ő megunta, nekem meg nem tetszett, hogy olyan vastag lett a karom. Átkozott női problémák. Kicsi vagyok és fürge, régebben sokat kellett edzenem, hogy a karom és a vállam el bírja viselni az az ellenállást, amit egy gurkónál ki kell fejteni, ezért is voltam sokszor inkább fogó, de amikor Bárci játszott, akkor kisírtam, hogy had csaphassam le a gurkóval. Nagy valószínűség szerint ez a fiatalkori énünk párzótánca volt.
- Hé…
Csitítóan mondom, kedvesen, váratlanul ért, hogy leugrott, és a következő pillanatban átölelt, de olyan jól esett a nagy karok védelmező ölelése, hogy szinte elvesztem bennük teljesen. Beszívtam mélyen az illatát, behunytam a szemem, és egy hosszú pillanatig hagytam, hogy ez a nyugodt rejtek adjon otthont a feltörni készülő könnyeimnek. Nem akartam sírni, nem akartam, hogy az első együtt töltött napunk ilyen rosszul menjen tovább, mert mind a ketten elég nyomik voltunk már így is. Ráadásul a nagy belépőm is rosszul sikerült, jobb lett volna, ha elbújok a szekrénybe és egyszer csak rákiabálok, vagy kínos történeteket kezdek el suttogni a beálló csendbe, szóval ez az egész nagyon el lett szúrva, én pedig fel akartam hozni a mélyből, ahol most voltunk.
- Jobb ez így hidd el. Képzeld el azt a szerencsétlen gyereket, élete első pillanatától csak én vagyok neki. Eszti legalább két szülővel indított, kisebb sokkot kapott ő is valószínűleg, hogy innentől már inkább csak anya lesz mellette, de a másik, összetört volna lelkileg. Különben is, én, mint egyedülálló szülő, ojj.
Sikerült, lenyeltem a könnyeimet, így most már feljebb tudtam csúsztatni a fejem, annyira, hogy adjak egy hálás puszit a nyakára. Örülök, hogy van nekem. Felegyenesedve széles béka vigyort küldök felé, és ujjaimat az ujjai közé fonom.
- Elmehetnénk ejtőernyőzni vagy szörfözni vagy taníthatsz nekem valami újat, valamit, ami nem unalmas. Nem bírom az uncsi dolgokat.
Végül csak elneveti magát ő is, és megígéri, hogy csinálunk majd sok mindent együtt. Széles mosolyt küldök felé, majd egy hirtelen vezérelt ötlettől fogva lábaimmal átölelem a derekát, karjaimmal pedig a nyakát.
- Bár a popóm ki van párnázva, attól még szeretnék a kanapédon dögleni. Szóval el kéne vinned oda.
Lusta dög vagyok, így most várom, hogy szépen felemeljen, és átcipeljen. Az este további részében pedig csak fetrengünk és beszélgetünk, mint régen, átbeszélve az elmúlt éveket, amíg végül el nem nyomja az álom. Remélem, hogy csak fáradt és nem untattam nagyon. Kerítek egy takarót neki, és szépen kiosonok, mint valami rossz kislány. Rossz vagyok, mert amikor átöleltem, észrevétlenül nyomtam egy rúzsos csóknyomot a nyakára. Én Bárcim, én Bárcim. Rossz poén.
Utoljára módosította:Oravecz Tatiana, 2017. március 13. 23:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leon Rjurik
INAKTÍV


Leonka
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 101
Írta: 2017. április 1. 17:25 | Link

Báj(ital)os Bárcián

Ritkán fordul elő vele, de most késésben van. Szemei alatt apró, aranyos kis karikák húzódnak, látszik rajta, hogy az elmúlt időszakban nem aludt annyit, amennyit szeretett volna. Bár, ha jobban meggondolom, itt nem is a szeretésen, mint inkább a szükségen van a hangsúly. Éppen, hogy csak kikelt az ágyból, már baktat is felfelé a kastélyhoz egy egyszerű mintás pólóban, fekete vászon nadrágban és edzőcipőben. A meglepően kellemes tavaszi időjárás lehetővé tette számára, hogy ilyen lengén flangáljon még úgy is, hogy alapjáraton igen fázós típus. Haja az égnek állva meredezik, pár napos borosta díszíti állát és arcát, ha valaki nem ismerné, biztos lecsúszott alaknak bélyegezné meg.
Beérve a kastélyba kicsit megdörzsöli arcát és beletúr hajába, ami nem segít túl sokat a kialakult összhatáson. Kifejezetten ront. Ellenben javára írandó, hogy még így is inkább tűnik elveszetten aranyosnak, semmint igénytelenül disznónak. Én belezúgnék, ha szembe jönne velem.
A gazdasági iroda felé veszi az irányt, egyenesen Bárciánhoz vezet útja. Hogy miért? Történt egy kis kellemetlenség nemrég, minek köszönhetően a Levita házvezetője kutyaszorítóban érzi magát. Valamiféle bájitalról magyarázott még a minap Leonnak és "sürgős segítségről", ami "nem tűr halasztást". Hát mivel sürgős, így nyilván nem tűr halasztást, igen. Amúgy van a fiamnál egy táska is, pár bájitallal - gyanítom, Berci ennek fog a legkevésbé örülni -, egyéb gyógynövényekkel és hasznos kellékekkel. Bekopog, de hiába hallja az engedélyt, előbb gyorsan ásít egyet és megtörölgeti szemét, ami pillanatok alatt könnyes lett. Az a csoda, hogy nem aludt el ismét - állva.
A maga félszeg módján, nem is próbálva leplezni nyúzott állapotát állít be és egy kedves mosollyal köszönti a férfit. Tulajdonképpen meg sem kérdezi, hogy leülhet-e, egyszerűen úgy dönt, megengedi magának, egy ilyen séta után ez jár. Így tehát ledobja magát az egyik székbe, táskáját az ülő alkalmatosság lába mellé helyezi és igyekszik összeszedni szerte szóródott gondolatait - és még épen lévő, friss agysejtjeit.
- Ne haragudj a késésért, jöttem, ahogy tudtam. Hogy érzed magad?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. április 2. 15:54 | Link

Leon

Nincsen jó passzban. Nem véletlenül küldte el a patrónusát Leonért, akivel egyébként még túl sokat nem érintkezett idáig, de Lori mostanában házon kívül van, így aztán szorult helyzetében nem maradt sok választása. Mert az biztos, hogyha a helyzet így folytatódik, akkor mire Lorelai előkerülne, ő már régen be lesz csavarodva. Persze Bellára kellett volna hallgatnia, és még véletlenül sem kipróbálni megint azt a bájitalt. Főleg, hogy kivételesen nem is onnan szerezte be, ahonnan szokta. Mostanában azonban az erejével járó hátrányok az általánosnál sokkal jobban zavarják, ennek folyományaként pedig az elmúlt pár hétben többször nyúlt a bájitalhoz, mint előtte egész életében összesen.
Egy bő fekete pulóverben támolyog ki a könyvespolca mögül, hiszen Leon bármelyik pillanatban ideérhet. Valószínűleg nem tudna sokat kezdeni a helyzettel ha a gazdasági igazgatót nem találná sehol, mikor belép. Kitalálható, de azért nem teljesen egyértelmű, hogy honnan nyílik a férfi lakása.
Kivételesen biztosan nem róhatja fel Leonnak, hogy nem úgy néz ki, mint aki most lépett le a Tiniboszik Magazin címlapjáról, elvégre ő maga ezen bőven túlteljesít. Szeme alatt mély karikák húzódnak, arcán jó pár napos borosta, jól megszokott inge helyett pedig a már emlegetett fekete monstrum és egy farmer díszeleg rajta, amelyet kínok kínján erőltetett magára, csak és kizárólag Leon kedvéért.
Lehuppan a székébe, várva a férfit vagy a végítéletet - amelyik hamarabb megérkezik. Úgy tűnik, Leonnak lett pár perc előnye a másik versenyzővel szemben, mert nemsokára megérkezik. Bárcián pedig az arcára erőltet egy mosolyt, ezt követően pedig válaszol a feltett kérdésre.
- Köszönöm. Hát, nagyjából ahogyan kinézek - mondja, ez pedig nagyjából annyit takar, hogy "rémesen", vagy hogy "mindjárt megpusztulok".
Sóhajt egy nagyot. Tudja, hogy a történetet az elején kell kezdeni, így aztán nem is húzza az időt. Belekezd a mesébe az erejéről, amelynek köszönhetően át tudja adni a nyugalmát másoknak de cserébe az ő tűréshatára erőteljesen ki van tolódva, ezért elkerülik az intenzív érzelmek. Innen tér át a bájitalra, amely ezt az erőt tompítja, lehetővé téve számára, hogy a "normális" emberekhez hasonlóan élje meg az érzéseit. És itt jön a lényeg.
- Másfél napja használtam a legutóbb, és azóta rémesen vagyok. Szinte folyamatosan hányingerem van és azt hiszem pánikrohamaim vannak, habár ebben nem vagyok biztos, mert nem tudom az pontosan milyen. Ilyenkor nagyon félek, habár fogalmam sincs mitől és úgy dobog a szívem, mintha ki akarna ugrni a helyéről. Megbolondulok, nem tudok rendesen aludni, ha eszem szinte semmi nem marad meg bennem... - mondja, kezeit összekulcsolva maga előtt a fejét rádöntve úgy, mint aki igazán nagyon fáradt már és a fejét is éppen csak tartja.
- Tudsz segíteni? - nyögi elkeseredetten mert a helyzet láthatóan nagyon ramaty. Ha így megy tovább, estére bevonulhat a Sziklakórházba különben sosem mászik ki ebből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Leon Rjurik
INAKTÍV


Leonka
offline
RPG hsz: 21
Összes hsz: 101
Írta: 2017. április 2. 16:49 | Link

Báj(ital)os Bárcián

A feltett kérdése tán badarságnak hat, mégis, gyógyítóként talán az a legpraktikusabb, ha ezzel kezd. Mégsem indíthat egy beszélgetést úgy, hogy "hello, jó szarul nézel ki, mi kéne?". Mondhatnánk, hogy reálisabb és logikusabb lenne, de azt hiszem egyikük sem bánja, hogy Leon nem ez a típus. Ő a kis tyúkapó, vagy hát értitek.
- Nem szeretnélek dicsérni, úgyhogy maradjunk annyiban, voltál már jobb bőrben is - majdnem elmosolyodik, de az gonosz dolog lenne tőle, az ex-navinés házvezető-helyettestől pedig leginkább a gonoszság áll távol. Meg a humorérzék, ezért is a szokásosan pocsék időzítés. Ezt még gyakorolnia kell.
Figyelmesen hallgatja Bárcián beszámolóját és legszívesebben csóválná a fejét. A lehető legnagyobb hiba az, ha valaki mindenféle kotyvalékkal próbálja elnyomni az erejét, bár ezt a férfi magától is tudhatná. Hacsak nem veszélyes a környezetére, márpedig ez a képesség korántsem az, semmi szükség ilyesmire. Nyilván érthető, hogy szeretné ugyanúgy megélni az érzelmeket, de ha egészen idáig megvolt mindenféle szer nélkül, miért most kellett hozzájuk nyúlnia? Ettől függetlenül Leonon nem látszik rosszallása, csupán néha bólint, hogy jelezze, hallja és megértette.
Az elmondottak alapján világos, hogy az utolsó adag bájitallal lehetett a gond, vagy effektíve annak túladagolásával. Eleve nem tud az alkalmazás gyakoriságáról semmit, így mindkét eset fennállhat, ez esetben mindkettő más kezelést igényel. Meghallgatja a tüneteket és a végén ismét csak bólint egyet, jelezve, hogy nem, nem alszik nyitott szemmel.
- Tudok segíteni, de kell egy kis idő a szervezetednek - sóhajt egyet és beletúr hajába, csak utána kezd bele mondandójába. - Mindenek előtt azt javaslom, hogy ne használj semmilyen bájitalt. Ha használsz is, mindig ugyanarról a helyről vedd meg és vizsgáltasd be minden esetben. Ehhez kapcsolódóan két kérdésem is volna - előrehajol, könyökeit megtámasztja térdein, kezeit összekulcsolja és Bárcián arcát fürkészi. Megpróbálja felvenni vele a szemkontaktust, ami igen nehéz, tudva milyen állapotban van a férfi.
- Honnan szerezted az utolsó adagot, amitől rosszul lettél? És milyen gyakran élsz ezzel? Vagy a bájital volt elszúrva, vagy túladagoltad, mindkét esetben másképp kell kezeljelek - igyekszik azt is elmagyarázni, miért fontos, hogy ezt a Levita feje elárulja neki - a betegeit minden esetben úgy kezeli, mintha ő ülne a helyükben, tudatlanul. Jobb tisztában lenni azzal, mit-miért kérdeznek. Nem volna ugyanis köteles mindezt elmondani Leonnak, mégis kulcsfontosságú jelen helyzetben. Míg a választ várja, természetesen ezerrel járnak fogaskerekei, melyik esetben milyen megoldást javasoljon. Annyi bizonyos, hogy bájitalos kezelésre fog szorulni. Ez lesz ám az örömhír...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Béres Bárcián
INAKTÍV


Gazdasági igazgató | Utónium professzor
offline
RPG hsz: 185
Összes hsz: 2394
Írta: 2017. április 2. 21:30 | Link

Leon:)

Sármos, ám kissé savanyú mosoly kúszik az arcára Leon megjegyzésére. Egész finoman fogalmazott ahhoz képest, hogy most még a szemetesbödönös vagy öregapós hasonlatok is nagyon kecsegtetőek lehetnének. Ha hallhatná Leon gondolatait, ezzel együtt pedig a rosszallásáról is tudna, valószínűleg csak fáradtan megforgatná a szemeit, aztán megkeresné Cupidot, hogy alaposan kitekerje a nyakát. Nem mintha a kis puttó tehetne arról, ami Kriszpinnel történt, ellenben minden más igen, amit a szárnyas bőgőmasina képvisel - mert igen, őt is alaposan elhülyítette ez az egész hercehurca, amiért a legtöbb ember annyira odavan.
Bal kezének hüvelyk és mutatóujjával erősen végignyomogatja a szemöldökét, majd a kezeit elrejti a pulóvere ujjában. Fura látvány lehet, és talán a kastélyban senki nem látta őt még ennyire rossz passzban, ennyire kevéssé összeszedettnek. Utoljára talán tizenhat éves korában érzett ilyet, mikor kicsit több Lángnyelv Whisky csúszott le a kelleténél, és nagyon fájt a másnap. Igaz, az legalább nem járt ilyen pánikroham-szerű epizódokkal. Tudja persze, hogy ez egyértelműen a bájital mellékhatása, elvégre a bájital hatóanyaga pontosan ezt csinálja - szórakozik az érzelmeivel. Logikus, hogy a mellékhatás is hasonló.
- Én... Nem szoktam. Mostanáig csak egyszer használtam, de az utóbbi két hétben ez volt a második. - Kissé bűnbánóan hajtja le a fejét, mint egy kisfiú, aki tökéletesen jól tudja, hogy most túl sok nyalókát lopott el az édességes fiókból. Leonnak így aztán nincsen könnyű dolga a szemkontaktus megteremtésével, mivel a gazdasági igazgató konzekvensen az asztalra szegezi égszínkék szemeit, miközben beszél. Baljával az egyik mappa szélét piszkálja, egészen Leon további kérdéseinek érkeztéig. Ekkor azonban végre felnéz, kicsit beharapja az alsó ajkát és elgondolkodva emeli égnek a tekintetét, hogy aztán a választ megtalálva visszanézzen a férfire.
- Most máshol vettem, mint ahol eddig. Budanekeresden szoktam, de egy ideje nem jártam arra, így bementem Bogolyfalván ahhoz a gyógynövényeshez, ott nem messze a pályaudvartól, tudod... - Nem biztos, hogy tudja. Dehát Berci sem tudja igazán még csak a hely nevét sem, miért is várná el Leontól, hogy tudja? Igaz ami igaz, ő talán jobban tisztában van a gyógynövényboltok alternatíváival, elvégre a munkája miatt több ilyesmit kell beszereznie.
- Nem használtam többet, mint legutóbb. Még csak le sem hajtottam az egészet - mondja, majd mint aki ihletett kapott, felcsillan a szeme és feláll az asztal mellől. A közeli szekrényhez lép, és egy apró üvegcsét húz elő belőle, amelyben még lötyög valamennyi a vöröses-bordós folyadékból. Az asztalra csúsztatja a kis üvegcsét, egyenesen Leon orra elé. Nézze csak meg nyugodtan.
A gyors felállás miatt erős hányinger tör rá, így kezét a hasára szorítja, hátha azzal elkerüli az elkerülhetetlent. Már úgysem lenne minek kijönnie belőle, úgyhogy jó lenne meg sem próbálni. Leül az asztal mellé és vesz pár nagy levegőt, ami egyelőre megteszi a hatását. Sóhajt egy aprót megkönnyebbülésében. Igazán üdvös lenne, ha nem ezzel kezdené meg a férfival való ismertségét, hogy kipakolja az asztalra azt, amit jobb bent hagyni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium