Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=744876#post744876][b]Szendrey Adél - 2019.01.03. 18:27[/b][/url]

A megbeszéltek alapján, mivel kíváncsi voltam a folytatásra, megjelentem a megbeszélt helyen a megbeszélt időben. Újra edzőruha feszült rajtam, azonban hajam most a copf helyett csak félig volt összetűzve, épp csak annyira, hogy ne lógjon a szemeimbe. Kíváncsi volt arra az oktatásra, vagy edzésre melyet a tanár úr ajánlott fel. Végül is károm nem származhat belőle, bár kicsit félek tőle, hogy ismét meg akarja majd váltani a világot és engem. Úgy festett múltkor is, hogy nem igazán érti, nem érdekes a varázsvilág, se a varázslatok, se semmi. Vagyis úgy a pontos, hogy csak nagyon kevés dolog.
Módfelett, magamhoz képest már túlzottan is boldog voltam. Fülig ért a szám, ha csak arra gondoltam, hogy animágus tanonc lettem. Sikerült! Olyan büszke vagyok magamra, hogy elmondani nem tudom. Igazából az első nagyobb sikerélmény az életemben, most pedig megöl az izgalom, mégis milyen formát fogok ölteni, ha átalakulok. Mióta kiderült a dolog, azóta ezen agyalok és kattogok. Mi szeretnék lenni? Hát, nem tudom. Minden állatot imádok, de ha választani kellene, akkor valami különlegesebb. Mire látok esélyt? Valami macskafélére. Miért? Mert a kedvenceim, és mert ott van nekem Hamu is, így kézenfekvőnek tűnik. Mi illene hozzám? Na erről fogalmam sincs. Egy éjszakát a könyvtárban töltöttem és olvasgattam, mivel minden ehhez kapcsolódó tudást magamba szeretnék szippantani.
Mivel a tanerő még nem volt sehol, így elkezdtem kicsit bemelegíteni. Megszokás.  Minden mozgás előtt fontos a megfelelő bemelegítés, hogy ne legyen sérülés és húzódás, vagy ilyesmi belőle. Közben azon gondolkodom, hogy miért itt? Miért a kapunál szeretne találkozni. Itt nincs semmi. Vajon azért?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=744901#post744901][b]Szendrey Adél - 2019.01.04. 06:58[/b][/url]

Nem kell sokáig várnom, mivel a tanerő is hamarosan megérkezik. Régi házához hűen, annak melegítőjében sétál oda hozzám. Az első mondata után tisztában vagyok vele, hogy vissza kellene köszönni, de a szia helyett, annyi bukik ki belőlem, hogy „Pfff…”. Továbbra se értem, hogy ő miért hiszi azt, hogy pontlevonással nálam bármit is el lehet érni. Megcsóválom kissé fejem, mikor a gondolatmenetem végéhez érek. Egyébként pedig úgyis nagyon rosszul állunk, az a néhány mínusz pont pedig nem oszt nem szoroz. A következő mondatán egy huncut mosoly kúszik arcomra. Hát egye fene, ha ennyire szeretné… Szembe vele kezdek el nyújtani még egy picit, így pedig a fejem tetején kívül semmit nem lát. Nyújtás közben végig mosolygok, de nem tudnám behatárolni, hogy ez most éppen melyik fajta mosolyom. Mert akad pár… Mikor befejeztem a bemelegítésem felegyenesedek, még egyszer megnyújtózom az ég felé, mert jól esik, majd oldalra biccentett fejjel hallgatom, mit is mond a tanár „úr”. Csak mondja, és mondja, és pakol, dobál, magyaráz. Összefonom mellkasom előtt karjaimat és teljesen lesújtott arckifejezéssel nézek rá. Hát őszintén szólva nem erre számítottam. Az pedig végképp nem tetszik, hogy holmi labdák elől kell menekülnöm. Örülök neki, hogy itt legalább nem bántalmaz nagyjából senki, szóval köszönöm, de ebből nem kérek. Még így is lila vagyok itt ott, ami egyrészt köszönhető apám karácsony utáni produkciójának, másrészt pedig Denis démonjainak vagy minek. A felém dobott öltözéket elkapom, de nem húzom fel, csak fogom a kezemben. Eszem ágában sincs felhúzni.  A pálcás mondatán egy kissé keserű nevetés tör ki belőlem.
- Te most szórakozol velem ugye? – kérdem eléggé bosszús és bunkó hangnemben.
- Egy: nem fogok ilyen vackokban rohangálni, mint egy idióta. – a mondat végén visszadobom neki a védőfelszerelést.
- Kettő: a kis játékszereid márpedig nem fognak repkedni utánam, azt hiszem nincs szükségem lila foltokra. – mondat közben közelebb araszolok a tanerőhöz, teljesen közel lépek hozzá, vagyis inkább mellé. Kezemet a vállára teszem, közel hajolok a füléhez és már-már duruzsoló hangon, halkan közlöm vele a harmadik pontot.
- Szerinted ebben a ruhába mégis hova tudtam volna eltenni egy pálcát? – felvonom egy pillanatra szemöldököm, majd ellépek tőle. – Szóval vonogass annyi pontot, amennyit csak akarsz, de én ezt nem csinálom. – közömbös és komoly arccal válaszolok neki. Arról pedig nem kell tudnia, hogy okkal nem kviddicsezek, leginkább ezek miatt a repkedő szörnyetegek miatt. Szinte biztos lenne egy jó kis pánikroham.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=744925#post744925][b]Szendrey Adél - 2019.01.04. 15:08[/b][/url]

Kacér mosoly kúszik arcomra, mikor a tanerő a derekamnál fogva magához húz.
- Már megtettem... De úgy látom még tetszik is. Ne add itt a kemény tanár bácsit. - közlöm vele halkan, majd beletúrok hajába, végül pedig kezemet visszaengedem testem mellé. A büntetésre, csak kérdően megvonom párszor szemöldökömet, de hamar fény derül az igazságra.Felnevetek a hallottakon. Vicces... Meg akar húzni, de titokban, azért előtte hülyét akar csinálni belőlem. Na ezt már azért nem engedhetem. Többre tartom magam annál, hogy így viselkedjen. Ezzel egy picit még jobban fel is húz.
- Valóban? - kérdem egy kissé flegmán. Visszalépek elé, belemarkolok pulóverébe, odahúzom magamhoz majd megcsókolom. A csók rövid, de annál szenvedélyesebb, mely után kissé ellököm magam tőle.
- Sokkal izgalmasabb a dolog, ha nem titokban történik. Ennél többet néztem ki belőled. - közlöm halkan, megvonom a vállam és mellé még valami grimaszféle is végigsuhan arcomon. Valóban nem erre számítottam tőle. Mindig arról pletykálnak, hogy mekkora nőcsábász, hogy nagyjából csak azt nem du**a meg, aki rohan a vonathoz. Akarok egyébként én lenni a következő? Nem tudom, de arra biztos, hogy jó lenne, hogy egy újabb pontot kihúzhassak a listámról. Hátat fordítok neki az utolsó mondata után, majd elindulok.
- Nem húzom fel azt a szart, futni se fogok, de az erdő szélén megvárlak... - közlöm vele, de nem fordulok felé, csak célirányosan haladok a megbeszélt hely irányába.
- Remélem megéri... - kiabálok még oda.