Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=710147#post710147][b]Czettner R. Luca - 2017.12.21. 00:41[/b][/url]

Rohamléptekben közelednek az ünnepeket, amit már Luca se kevéssé érez meg magán. Az a kevés diák, akik még mindig táboroznak a házból és itt maradnak a szünetre, teljesen bezsongva zsibonganak, és annak ellenére, hogy Lewyt összesen két nap rángatta csak ide segítség gyanánt, egészen jól megoldotta. Liv is besegít nekik szerencsére, a nőtől igen rendes volt a felajánlás, bár inkább csak úgy tűnt jól megvan volt házvezetőként a diákokkal, nem mellesleg még a sárgák voltak a legnyugisabbak az egész forgatagban, szóval nincs itt gond. A Törpe is könnyebben tudott fellélegezni és kicsit nyugiba vonulva összeszedegetni az edzéscuccát a tanáriban, mikor megtalálta őt az a bizonyos kis cikesz, ami hamar felkeltette az érdeklődését. Széles vigyorral kergette körbe kétszer a kis üzenetet az asztalok között, mire elcsípve azt sikerült el is olvasnia, mi áll benne. Elméletileg nem illik csak úgy kinyitni üzeneteket, de erről valahogy sikított, hogy bizony a fiatal nőnek szól és magához kell vegye.
A levélkében foglaltak szerint hagyott végül mindent a fenébe és lepattanva az asztalról, amin addig a popsiját pihentette, kitopogott az extramagas sarkain, hogy a kabátjába bújva meginduljon kifelé a kapuhoz. A leheletnyi vékony harisnyája, ami szinte láthatatlan volt kellemesen melegítette a lábikóit a bűbájnak hála, így a szoknyájában sem fázott, mikor kilépve a kapun megcsapta őt a télies szellő. Az arca pár pillanat után kipirult ettől, de mosolygósan sietett végig az úton, hogy időben leérjen, talán még kicsit futólépésben is nagy vidáman. Igen, ezzel a mérettel az ember megtanul ilyen cipőkben az életéért is úgy szaladni, mint az olimpiát nyert sprinterek. Maximum majd pont ráveti magát szerencsétlen Maximusra, teljesen jól lenne tompítva az eséskezdemény, de egyelőre biztosnak tűnik, ahogy tekintetével már a németet keresgéli kicsit messzebbről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=710216#post710216][b]Czettner R. Luca - 2017.12.22. 21:26[/b][/url]

Nem kifejezetten volt ideje ezekben a hetekben arra, hogy sokat gondolkodjon a karácsonyi ajándékokon vagy terveken, pedig lehet illett vagy kellett volna. A felhalmozódott problémahullám elvitte az itthoni idejét, szükség volt rá a kastélyban, ha akarta, ha nem. De annak örült, hogy a bajnokságban kis szünet van, így legalább a nagy ingázásoknak egyelőre vége. Bár azt sem mondaná, mert bár országok között nem, ha arról volt szó Maximus miatt szívesen csapódott határokon belül másik részre, még ha ez furcsa is volt neki. Nem különösebben zavarta sem az, ha Pécsen vannak, sem az, ha Bogolyfalván, pedig talán nem voltak ezek kellően tisztázott állapotok, viszont sokkal inkább lekötötte ilyenkor, amit érzett a németen. Tudta, hogy nagyon nincs jól az élete, de nem igazán volt róla fogalma, ebbe belemászhat-e. Így nem tette, nehezére esett, de leginkább csak tudatlan támogató akart maradni, amíg a férfi úgy nem érzi megosztja vele, mi is a gond. Erőltetett türelem, az, aminek máskor nyoma sincs.
Ahogy száguldott a bejárati kapu felé tökéletesen példázta, mennyire nem a várakozás embere. A zsebében pihent a kis cikesz, amin az üzenete jött, a táskája is az oldalán libegett, ahogy gyorsan szelte a kissé nedves és saras útszakaszt. Már eléggé közel az a bizonyos fehér ünnep, a hó mégsem köszönt eddig be. Ez valahol igencsak szomorú.
- Maximuuuus - kiáltotta el magát boldogan, ahogy észrevette az integetést, hogy aztán gyors topogással érkezzen meg, majd még ezeken az extra topogókon is nyújtózkodjon, hogy a vállára téve a kezeit húzódjon oda egy ölelésre, majd ha hagyta a német a kezét a tarkójához vonva húzta magához lefelé kicsit közelebb, hogy egy nagy puszit adhasson neki.
- De örülök neked! Ú, jó illat van. Bocsi, hogy csak most igyekeztem, miután elkaptam - mondta somolyogva a kis cikeszre utalva, aki azért munkás volt most kivételesen. - Mi a helyzet?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=710624#post710624][b]Czettner R. Luca - 2017.12.30. 11:26[/b][/url]

Luca nem különösebben akarta túlgondolni azt, ami történhet, talán túl drámainak tartotta volna, ha ok nélkül feltételez. A lelke hosszabb ideje fel van már készülve arra, hogy semmi sem lehet mindig tökéletes, így az, hogy mostanság nem voltak sülve és főve együtt a némettel elviselhetőnek tűnt. Hazudna, ha azt mondaná rendben volt vele, mert közel sem, de ha egy dolgot megtanult a hibáiból, akkor az az, hogy néha bizony nagyon is alkalmazkodni kell. Az jobban aggasztotta egyébként, amiket ezek alatt az alkalmak alatt néha megérzett és tapasztalt Maximusnál. Nem sokat tudott, de ahhoz eleget érzett, hogy a kelleténél kicsit felfokozottabb legyen a kíváncsisága. Jobban érdekelte őt a férfi, mint azt bármikor korábban gondolta volna, és nem csak a közös dolgaikra vonatkozóan. Szerette azt látni, hogy amikor ott van mellette, ő is egy kicsit vidámabban nevetett. Neki úgy tűnt, most inkább feszültnek néz ki. Biztosan nem az ünnepek miatt.
Nem igazán lassan, a biztonságos szót meg el is kell engedni a házvezetőcske kapcsán, de sikeresen leért a kapuba, ahol bizony ott toporgott a lovagja. Bár ha most szó szerint venné a Maximus dolgot, el tudnának közösen lovagolni is a naplementébe.
A kis kiáltozásara jött válaszon elvigyorodott, mielőtt a németre csavarodtak volna a kacsói. Még az a puszicsók is belefért, mikor elhúzódott fel is kuncogott kicsit.
- Akkor jó, nem lenne szép ha nem látszana - vigyorgott rá, mielőtt még bólintott volna párat, hogy igen, látja, nincs itt baj. Figyelmesen hallgatta Maxikát, érdekelte mi a helyzet vele, ezért is kérdezte, de azért nem akart faggatózónak tűnni indulásból.
- Igen, egyelőre még táborozunk, de egész jól viselik. Liv besegít, így Lewyt se kell ide rángatnom. Biztos nagyon örültek a vizsgáknak - nevetgélt egy kört, ahogy belegondolt annak idején ő is mennyire élvezte - vagy inkább mennyire nem - ünnepek körül. De még ez a kis - talán - kárörvendés sem múlasztotta el a kérdezhetnékjét. - Minden rendben van, Maximus?
A hol is egyenek kérdésen elgondolkodott ugyan, de nem nagyon jutott dűlőre, igazság szerint őt az sem zavarta volna, ha a furi igazgató bácsi kicsit morcos lesz, felinvitálta volna a kastélyba is a németet. Hát az ő vendége, nem betolakodó!
- Szerintem akár fel is mehetünk együtt, ha szeretnél, vagy leülhetünk valahova a közelben is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=711631#post711631][b]Czettner R. Luca - 2018.01.12. 18:18[/b][/url]

Bár vidám volt a házvezetőcske, valahogy pontosan értette, hogy Maximusnak mennyire igaza is van abban, amit mond. Fordítva sem működne mindez, ez elég nyilvánvaló vélhetően mindkettejüknek. Luca meglepően sokat tud várni, ha arról van szó és szeretné elhinni, hogy érdemes. Talán ezért is húzódott annyi rossz kapcsolata olyan sokáig, vagy éppen ezért tudták őt bántani. Jutott ki neki mindenből, de itt egyiket sem szerette volna viszont látni. Már majdnem annyira jól ment minden, hogy egészen kezdett aggódni, hogy mégis keresnek helyette mást, vagy egyszerűen elrontják, ne adj isten beleunnak. Talán az utolsó okozhatta volna a fenntartásait. Ha a félelem nem lenne a leányzóban hiánycikk, lehet sokkal többet ült volna Maxi nehéz időszakában a miérteken. De ő csak próbált támogató lenni, és ha arra volt szükség, akkor kimaradni.
- Nem is értem mire gondolsz - forgatta meg a szemeit kuncogva, miközben lassan elengedte a németet. Nem hiányzott, hogy szerencsétlenből kiszorítsa a szuszt is. Inkább ő is végighallgatta mi is a helyzet. A diákra elhúzta ugyan a száját, de nem különösebben avatkozott ezekbe bele. Mindig lesznek ilyenek, meg ha őszintének kéne lennie, ő tökre nem hibáztatja Maxika diákjait. Lehet, ha neki jutott volna ilyen tanár, nem csak egyszer lett volna iskolaelsősen aktív kedvében.
- Majd megsajnálom veled később. Ennek meg örülök. Azért… ugye tudod, hogy ha beszélni nem is szeretnél, azért csak úgy is itt vagyok…
Igazán nem akarta magát ráerőltetni az egyetemi tanárra, sőt, nagyon szeretett volna segítség lenni az egészben, akkor is, ha a helyzettel az agya errorja futott. Mármint az egész szituáció zavaros és kellemetlen, ahogy Luca legalábbis kivette. Nem kellett az érzelmeket nézze, hogy tudja, mennyire nincs jól a férfi, ezt pedig amúgy sem viseli jó. Főleg annál, aki fontos.
- A pléd és a kevesebb ember is jól hangzik… ott… túl sokan vannak - mondta egy fájdalmas grimasszal, pedig ő aztán nem szokott a tömegre panaszkodni. Jól megvan emberek között, de bent már rendesen kevés a levegő, négy ház diákjai és a tanárok egy légtérben. Ez tuti nem normális. Végül néhány lépés után Maxi szabad keze után nyúlt, aztán ő is nézelődött merre lenne a jó.
- Ühhüm, persze. Nem olyan mókás most itt dolgozni, de amúgy nincs baj. Egészben is vagyok, ami gyanús is, azt mondták a csapattársaim, hogy ufó vagyok az újságcikkekben, hogy már 4 meccse úsztam meg a fullos kómát - mesélte el, de igazából csak beszélhetnékje is volt. Nem szeretett hallgatni, a német mellett meg eddig nem is érezte soha se a kínos csendet, se azt, hogy kellene. Tudta, hogy már egy ideje nem csak úgy elvannak egymással, érezte, de nem nagyon bízott semmiben. A szülinapjára kapott üvegcse meg csak úgy pihent otthon egyelőre. Most, hogy volt egyszerre akarta és nem.
- Maximus, ühm, szenteste, vagy karácsonykor nincs kedved átjönni hozzám? - tette fel végül a kérdést. Nem feszengett, ő úgy volt ezzel, mintha azt kérdezné, hogy holnap is találkoznak-e, de volt, aki nem akart vele. Másfelől nem vallotta volna be, hogy szereti az ünnepet, de tavaly se ment már haza mérgében, és most is csak lenne, magában.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=711673#post711673][b]Czettner R. Luca - 2018.01.13. 16:45[/b][/url]

Lassan engedte vissza a testsúlyát a cipellőire, amikre egyszer talán Lewy - vagy más, de most éppen nem terjedt túl a gondolkodása pár névnél - mondta neki, hogy külön jogosítványt is kellene osztogatni. Ezeken ő jól érezte magát, nem veszett bele a tömegbe, nem érezte azt, hogy Maximus könyöktámaszaként gyalogol, meg ha meg akarta ölelni se a férfi hasát kellett gyömöszölje. Jó, annál picit feljebb ér, de akkor is, a lényeg ugyan az. Bár… egyre kevésbé zavarta a tény, hogy ilyen pici, jól érezte magát mezítláb, sportcipőben, csak a pöttyös zoknijában is. Persze a rózsaszínben, mert ő lány!
- Nem sürgetni akartalak, de… én nem is olyan vagyok szerintem, akivel eddig normálisan sikerült bármit csinálni…kezdeni… mármint héé - nézett rá vigyorogva, remélve, hogy nem lesz rosszabb hangulat. - Hány ember mondhatja el, hogy az első közös délutánjuk a… szóval, hogy az egy rózsaszín biciklin körözve történt meg? Meg hajfestéssel folytatódott…
Sikerült a mondandója felében elakadni, ami nem is igazán azért volt, mert ne akart volna mondani valamit, inkább azért, mert még mindig nem volt biztos semmiben. Ő a legtöbbször nagyon hamar átadott mindent másoknak. Bizalmat, szeretetet, magát és úgy mindent, ami vele jár. De tartott tőle, hogy azok ezért is romlottak el. Most pedig nem találta a jó szót. Mert a micsodája is Maximus? Ha valaki azt kérdezi együtt vannak-e, arra ő nagy boldogan felelne, de akkor ő most a barátja? A párja? A nagybetűs Maximusa? Fura mese, tudja. És abban is biztos, hogy előbb-utóbb úgyis kicsúszik a száján valami jelző, aztán mindegy is lesz.
- Egyszerűen csak érdekelsz, nagyon. Akár rossz, akár jó történik - vont vállat végül a Törpe, aztán a kérdésre csak bólintott párat. Sokan, bár lehet csak az okozta, hogy mostanra már tényleg kezdett mindenki kezelhetetlen lenni, ő meg eddig se a fegyelmezés mintaképe volt. Pont ő, akit háromszor szalajtottak prefektusként a magaviselete miatt. Meg mert idegeneket hozott a házba, vagy idegenekébe ment. Hopp?
- Csak kicsit zizi mindenki, tudod - adta meg végül a választ. Az, hogy mennyire is figyel magára nem tudta volna megválaszolni, tudatosan nem így volt, nem próbált semmit másképpen csinálni, de tény volt, hogy ahányszor ott volt a német, mindig úgy szeretett volna végezni, hogy a két lábikóján futva - vagy legalább sántítva sétálva -, de odamehessen. Nem menő a gyenguszon beszélgetni csak, próbálta már, nem volt menő. Illetve… nem számít, ott nem sűrűn látogatták.
- Én nagyon örülnék neked, de ha mégsem lesz kedved, akkor majd szólsz és találkozhatunk később is - mondta mosolygósan, mert azért nem hökkent volna meg, ha mégsem sikerül ez így. Bár furcsa módon a kabátját piszkálta a szabad kezével így inkább a zsebébe csúsztatta. Nagyon ritkán, sőt, leginkább egyáltalán nem volt jellemző a volt navinésre, hogy zavarba jöjjön, de most először talán abban volt, kívülről ez talán még furcsán aranyossá is tehette. - Ha akarod, elkísérlek szívesen, biztos nagyon aranyos a tesód. Ők hol laknak?
Az, hogy érdeklődött nem volt meglepő, az, hogy ilyen hamar válaszolt, jegyzett meg valamit és tette fel azt már kicsit talán árulkodott. Végül bólogatott, aztán ha Maximus engedte, segített neki a plédet letenni, hogy lehuppanhassanak rá. Igen, nem illik szoknyában terpeszteni, meg azt mondták anno, kerülje a törökülést, szóval lassan, de megtalálta a nem túl villantós ülési módot is, aztán csak a férfire vigyorgott, hogy minden oké ám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=712041#post712041][b]Rea Liebhart - 2018.01.17. 02:20[/b][/url]

Igaza volt a németnek eléggé élvezte Luca azt az egész napot, be kell látni. Eleve, ha nem így lenne, biztosan nem topogott volna pár nappal később Pécsen Majáéktól Maxihoz ahelyett, hogy hazament volna. Aztán úgy ott is ragadt, ami szerinte az egyik legjobb döntése volt. Őt szívesen látták, nem volt hívatlan, pedig aki csak úgy jön, annak szokták nevezni. És az a jó érzés érte el akkor is, mikor rájött, hogy Maximus életében sem hívatlan vagy csak vendég. Eddig legalábbis így nézett ez ki.
A szőke igen jól állt a férfinek, Lucus már akkor megdicsérte őt, meg napokkal utána is, mikor látta. Sőt, a randijuk alkalmával csokis-karamellás hajszínét is. Annak is megvolt a maga varázsa, olyan kóstolgatnivalósnak tűnt, mint a nyers sütitészta.
- Értem. De most akkor ezek szerint kiderült egy… rossz hír? Vagy valami fontos baj? - finoman megszorította Maximus kezét, és a szabad karjával is átnyúlt maga előtt, hogy végigsimítson párszor a németén. Nem igazán tudta, hogy most nyugtatni szeretné, vagy csak tudatni, hogy bármi is legyen, tényleg itt van, és a titkoknál még a rossz hírek is ezerszer jobbak. Azokon legalább lehet bosszankodni, vagy sírni, vagy bármit tenni velük. De a tudatlanság tehetetlenségbe torkol. Az pedig kinek jó? Luca nem tudja megmondani erre a választ. Ahogy arra sem, miért kérdez néha minden tapintat nélkül mélyen dolgokba, de megteszi.
- Nem azok, én sem szeretek egyedül lenni, pedig hát… haza menni nem fogok. Majáékhoz és Benjiékhez pedig csak majd később, de az is lehet hogy a bátyámékat áthívnám... - mondta megvonva a vállát könnyedén. Igazából tényleg leginkább a bátyja számított neki, Majáék is fontosak, de azért ez az egész, bár próbálkoznak, viszonylag friss volt. Mondjuk az tény, hogy ott is élt-halt az unokahúgáért, hiába még csak gügyögni se tudott egyenletesen. Figyelmesen hallgatta Maxi válaszát, aztán mosolyogva húzódott közelebb hozzá, hogy a magasságból adódóan nyújtózva a vállára nyomjon egy puszit.
- Én is szeretném…. Megismerni őt, őket.
Lehet, hogy érezte magán a zavart, és az is, hogy mindkettejüknek furcsa volt ez az egész, de tudták azt is, hogy lépni kell valamerre, hiszen nem ücsöröghetnek örökre az ugrálóváras emlékekben. Pedig biztos abból is meg lehetne élni!
- Eléggé, már vagy egy órája volt a menetrendszerű ebédidő, de még nem nagyon volt rá se alkalmam, semmim - közölte elvigyorodva, hogy aztán jól körül is nézzen a dobozok között. - Nagyon jól hangzik minden, azt hiszem talán a süti maradhat a végére most. Milyen leves?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=713215#post713215][b]Rea Liebhart - 2018.01.29. 15:53[/b][/url]

Nem volt elragadtatva a ténytől, hogy valakinek, aki ilyen fontos neki, nincsenek rendben a dolgai. Nem is feltétlenül az életvezetési kisiklások érdekelték soha, azok vannak bőven neki is, inkább az, ha tudta, odabent nem stimmel valami. Neki ez jóval többet jelentett, mintha valaki sírt volna vagy éppen nyafogna. Ez valami több, és nem, tényleg nem jelent jót. A férfi kezét fogva mormolt el egy értemet végül, nem akarta csak úgy faggatni, érdekelte, kíváncsi volt és igen, akarta is tudni, de kivárt. Ha egy dolgot jól megtanult abból, hogy mindig elkerültek mellőle az emberek, az az volt, hogy néha nem árt türelmesnek lenni.
- Tudom, mert szuper vagy - fordult felé széles mosollyal, és nem is mondott nagyot a nő. Tényleg a leglehetetlenebb helyre, a legnormáltalanabb időben is hívhatta, és tudta, hogy maximum pár kérdést kap, de azt is csak ott. Nem tudta eldönteni, hogy Maximus is ilyen hajhászója a kalandoknak, vagy kicsit érte is teszi, de mindkét gondolattal elég boldog volt.
- Rendben van. Benjiék meg kíváncsiak rád, mondjuk leginkább csak ő… bár legutóbb annyit mondott, hogy kitartást meg sok sikert kíván neked hozzám… mintha olyan szörnyű lennék! - A Törpe kifakadása egészen jogos volt, bár most inkább örömmel fogta fel ezt. Testvére sosem kedvelt senkit körülötte, mindig, mindenkiről megmondta, hogy tőle maradjon távol. Most… most meg csak ez. Jó jelnek érezte, nem bánta volna, ha igaz. Közben a levest szemlélte, de mielőtt mondhatta volna, hogy az pont jó lesz, csak nyúlt felé és kicsit megállt a mozdulatban.
- Mi? - csúszott ki a kérdés, talán kicsit halkabb hangon is, de inkább döbbenet volt ez, mintsem más. Nem háborodott fel, nem is tett semmi olyan mozdulatot, egyszerűen az agya kereste, hogy mi is hangzott el pontosan. - Van egy kislányod? Öt? Mármint… ezt most tudtad meg?
Luca nem süket, nem is értelmi fogyatékos, nem is az ismétlést várta, csak a megerősítést. A kezeit az ölébe ejtette, furcsán érezte magát. Felnézett a németre, kereste a tekintetét, hiszen kiben nem merül fel, hogy ez azzal jár, hogy annak a gyermeknek van egy anyja is…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=714422#post714422][b]Rea Liebhart - 2018.02.15. 17:23[/b][/url]

Csak somolygott a hárításra, ettől még nem gondolta ő ezt másként. Nagyon tudta értékelni és kifejezetten nagy rajongással meghálálni, mikor valakin azt érezte, hogy számít neki, tesz érte, értük és még csak nem is muszájból. Nem érezte azt, hogy ez egy kényszer. Velük csak megtörténtek a dolgok, mindig valami új, valami más, de élvezték.
- Mit gondolsz te róluk? - kérdezte nagyon nevetve az elképzelésen, hogy ilyen dolgokról beszéljenek, végül mosolyogva folytatta inkább. - Igen, azok, tudod, akit még nem ismernek az emberek, arra azok szoktak lenni. Megmondtam a bátyámnak is, hogy szeretek veled lenni, ő pedig nem mindig van odáig a döntéseimért, ha nem látja a saját szemével.
Tulajdonképpen volt, hogy amit látott, azzal se értett egyet Benjit, de jobb szereti így Luca meg azt, mikor mindenki elégedett. Nagyon kikelt magából annak idején, mikor Misiről tudomást szerzett, pláne mikor arról, hogy megint képben van. Vince esetén csak sokat fenyegetőzött, hogy baj lesz, ha gond akad, a köztesekről meg inkább nem kellett, hogy tudjon. Jeremyvel és Greggel barátok is, nem hiányzott senkinek, hogy mindenről tudjon, pláne nem a fogólánynak.
Ahogy szóba kerültek az ételek, Luca már egészen azt gondolta, tényleg ennyi, aztán bumm, megtörtént jött egy hír, amire semmilyen belső szerve nem akart hirtelen reagálni. Nem produkált a döbbent tekinteten kívül mást. Se szapora légzés, se vérnyomásemelkedés, ami valószínűleg jó, nála sosem lehet tudni. Csak kicsúsztak a kérdések, aztán hol a levesre, hol Maxira próbált nézni.
- Szóval Tati eltitkolta, hogy van egy kislányod? - Kereste a történet lényegi részeit, nem biztos, hogy ettől fel kéne lélegeznie, de ő megtette. Mármint nem volt köztük titok, hiszen ezt Maximus se tudta, mégis azért elég furán hangzik. Az, hogy volt házas a férfi, nagy ügy, mindkettejükkel megesett, de az, ha köti valaki máshoz egy gyerek, az egy picikét más. Gondolja ő, lévén a saját családi helyzetét az apjával és Majával. Látta, hogy nem igazán akaródzanak összenézni, így sóhajtott egy aprót, aztán a térdei alól kihúzva a szoknyát ráfordult és közelebb csúszott, hogy a kis tenyereket a férfi borostájára simítva emelje fel annak fejét, ha engedte. Rámosolygott, a hüvelykujjával párszor megsimította őt.
- Majd… megoldjuk valahogy - mondta kicsit az ajkaira harapva. Sok elképzelése nem akadt a helyzetről. Mármint Maxin múlt, mit is akar vagy sem a saját lányától, Luca nem érezte úgy, hogy bele kéne szólnia, de az már elég ideje biztos volt, hogy bármiről legyen szó, támogatja. Fordítva is igaz volt, előrébb volt ez, mint a feltétlen bizalom vagy nagy fogadalmak. - Nem tudom mit kell ilyenkor mondani vagy csinálni, de szeretnék segíteni, nincs baj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=715486#post715486][b]Rea Liebhart - 2018.03.04. 14:46[/b][/url]

Érzékelte elég jól Luca, hogy a család dologról furcsa elképzelések lengik körül Maxit, bár úgy volt vele, biztos a tapasztalatok teszik. Ahogy hallgatta őt kénytelen volt a fejét rázni vigyorogva. Sok dolog volt ez az egész körülötte, csak normális nem.
- Nem normálisak, a szó szoros értelmében. Nálunk szerintem mindenki kattos, de igen, Benji szeret olyan nagytesós lenni. Furán méregeti az embert, de a légynek sem árt, csak szeret sokat nagyzolni szavakkal. Művész…
Benji jóformán ugyan azt csinálja, mint az apjuk régen: túrnézik. Kiva itthon ült két gyerekkel, de csak azért, mert majdnem meghalt a kviddicspálán és egy apró sérüléssel végleg reszeltek volna neki. A nővéreiről túl rég nem hallott, nem is beszél velük, a szüleivel nem hajlandó, és ott vannak Majáék. Furcsa, de még ők a legnormálisabbak, pedig aztán korábban hallani se akart Rea róla, arról nem beszélve, hogy klasszikusan véve úgy érzi, neki már nincs az a nagy és boldog, amiben felnőtt. Hitte, hogy abban élt. Aztán bumm. Még egy fura helyzet. Maximusnak kislánya van. Van egy fél családja, ha eddig nem is tudott róla.
- De most azért mondta el mert… kellet, vagy akart is valamit? Vagy csak kiderült? - Mindig is inkább érzelmekkel és nem logikával operált a nő, ez most is kiüt. Tudja milyen az, ha valaki belemászna egy képbe, amihez semmi köze és azt is, hogy ezt rengetegen megtennék önös érdekből. Aztán csak sóhajtott egy aprót, lassan összerendezte a gondolatait, egy kisgyerek nem játék, ezt még ő is tudja. Akaratlanul is felmerült benne Maja, hogy ott ugyan a lányt sem kedvelte az elején, de rá kellett jöjjön idővel, hogy ő áldozat, és Rea is mindent megtett volna, hogy legyen apukája a helyében. Akkor is, ha nekik ilyen jutott, aki hibázik. Sokat.
- Meg, nem tudom pontosan mi lesz, de majd meg fogod álmodni, mit szeretnél. Én meg itt leszek - mosolygott rá, aztán hagyta, hogy az ölébe húzza őt, a szoknyát azért eligazgatta, így is villan lassan minden ennyi mozgástól, el is nevette ezen magát. Majd csak hozzá dőlt, mielőtt a kezét cirógatva beszélni kezdett.
- Fogalmam sincs, hogy állok a dologgal pontosan. Fura, de én csak azt tudom, hogy rossz ennyire feszültnek látni és érezni téged. És biztos nem az tehet róla, hogy ott van... szóval egy kislány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=717078#post717078][b]Rea Liebhart - 2018.03.18. 12:20[/b][/url]

Valahogy szándékosan sikerült a család szót nagyon lesarkítania Benjire, és az elmúlt években még Majára, ami neki is meglepő. Nem volt ez nála így, sőt, nagyon imádta a szüleit és minden testvérét, aztán lassan elfogyott valami. Zora elment, Zoé elment, az apja hazudott és ott van az anyja, akivel azóta sem akart beszélgetni, miért nézte ő ezt el. Rosszul esett neki, hogy pont ezek az emberek ítélkeznének a menekülésén az akkori helyzetéből, mára pedig csak egyszerűen tudja, hogy boldogul a saját döntéseivel egyedül. Maximusra nézett, aztán el is vigyorodott hálásan, mert valóban az volt. Ez nem kötelesség, egyszerűen szeretné a nő, mert fontosnak érzi, a németet és az egész ünnep dolgot.
Nem számított rá. Ez a legtömörebb meghatározása az egész helyzetnek, ami éppen lefestődik előtte. Furcsa volt a gondolat is, hogy gyakorlatilag a férfinak már van egy legalább fél saját családja, olyan, aki tényleg hozzá tartozik. Talán a saját sorsán, talán a környezetéén, de pontosan tudja, hogy ezt nem lehet lesöpörni az asztalról.
- Maxi… Maximus… - nézett rá egyre közelebb hajolva és halkabban mondva, hogy aztán a keze után nyúljon. Nincs baj, semmi értelme újra felhúznia magát, főleg pont miatta. Tényleg nem szeretne neki rosszat és ha valami nagy baj lenne, arról már tudna a méregkeverő. Persze, nem igazán tudja még hova tenni, és nyilván nem ez az a hír, aminek tökre lehet örülni konfettizáporban és koccintással.
- Komolyan mondtam. Ez… fura, sosem gondoltam hasonlóra, de mint már tudjuk, ez is hozzád tartozik, én meg eléggé élem azokat általában - mondta ki, ahogy hagyta magát odavonni és az ölelésbe süppedt. Érezte, hogy súlya van a szavaknak, és ha egyszer azt mondja az ember elfogadja, akkor nincs meggondolás meg kiskapu. De tényleg ezt szerette volna, mindennel együtt a németet, bármennyire is érezte a gyomrában, hogy van már olyan az életében, ami mindig máshoz köti. - De szeretnéd? Márhogy Esztit megismerni mondjuk… ő tudja?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=717104#post717104][b]Rea Liebhart - 2018.03.18. 14:41[/b][/url]

Ha nem érezne, is pontosan tudta volna, mennyire nem jó most semmi. A képessége pedig a legrosszabbkor tudta a saját orra alá tolni, hogy nézd, még ez is itt van. Érezte, hogy fel kell hívnia magára a figyelmet, és nem önzésből, hanem még időben, azelőtt, hogy a férfi azt hinné, most valami majd jól tönkremegy, vagy jobban elveszik valami olyan negatívba, amibe senkit sem kellene hagyni süllyedni. A kérdésre mosolyogva simított végig a hüvelykujjával Maximus kezén, ahogy megfogta azt. Csak meg akarta nyugtatni, ne csak hallja, lássa és tudja is, hogy itt van, itt is akar lenni és nem fog most felpattanni és elmenni, hogy ő ebből köszöni nem kér. Ez elég régen nem így működik. Érezte már egy ideje, hogy bármi is legyen, nem tudna csak úgy kisétálni, mint máshonnan tette. Pedig gyűrű is volt meg minden.
- Bárhogy is legyen, nem akarom, hogy más legyen - jegyezte meg kicsit talán túl őszintén is, de miért mondott volna mást? Nem érezte úgy, hogy ennek most változtatnia kéne, azt sem, hogy ezért neki ne lenne itt keresnivalója. Ha így volna, arról biztosan tudna már, de nagyon úgy tűnt, hogy ezen nem külön, hanem együtt akarnak túllendülni.
- Értem. De milyen kifogás? Miért kellene kifogás arra, amiről fogalmad sem volt? Itt az egyetlen, akinek jó okot kéne bárkinek adni, az Tati - mondta ki végül a nyilvánvalót, mert bár nem volt egy hű de okos lány, ezt nagyon jól tudta. Ha csak a saját életét nézi, ő maga az apjára haragudott, de rá rettenetesen a mai napig. Nem a másik nőre az életében, nem az anyjára, aki ezt eltűrte és nem is feltétlenül Majára. Arra, aki ide sodorta őket.
- De most elmondtad, az a lényeg - viszonozta a csókot a kezét pedig Maxiéra csúsztatta úgy húzta magához még közelebb. Szerette, mikor hozzáér, itt van, érzi, hogy az övé, hogy egymáséi és ez megnyugtatta akkor is, mikor érezte a férfiben azt a sok zavart és kételyt.