Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=40976#post40976][b]Damian Shonibare - 2013.01.09. 22:44[/b][/url]

Ha már az embernek el kell jönnie otthonról, akkor miért ne azt válassza, hogy egy mágustanodába kerüljön? Bolond lenne, aki nem így tenne. Még annak is hatalmas megváltás ez, aki egész életében boszorkányok és varázslók között nevelkedett. Azonban, lássuk be, hogy ez még egy varázstudott egyénnek is meglepő fordulat lehet. Új dolgokat fog megismerni, új tanulmányokat írhat erről-arról, újabb információkkal tömheti meg kobakját a hőn szeretett sárkányairól is. Hogy hol marad az új emberek? Sehol. Nem szívesen ismerkedik, mert soha nem is volt jó benne. Nem tud beszélgetést kezdeményezni, és olykor elszalad vele a ló. Vele, Damian Shonibare-ral, aki az újabb diákjává érett a Bagolykő Mágustanodának. Érdekes lesz ez az év. Aztán a következő és az azután következő sem lesz túl egyszerű. Nem vár el sokat, csupán annyit, hogy őt is hagyják csendesen tanulni, fejlődni és cseperedni. Nem kell őt majd pátyolgatni – gondolja ő. Azt hiszi, hogy ez annyira egyszerű lesz, mint az egyszer egy. Mindenki tiszteletben fogja tartani, hogy neki ilyen stílusa van, és kész. De ez sajnos nem így működik egy közösségben, amit majd vagy megtanul, vagy kiközösítve éli mindennapjait a kastélyban, és a Levita híres tornyában. Édesapja a Levitába kerülést fejcsóválva fogadta. Nem örült. Egy cseppet sem.
„Szégyen, Damian! Szégyen! A Rellonban lenne a helyed. Ott faragnának belőled olyan sikeres embert, mint amilyen én is vagyok. Szégyen…” Talán különb apjánál, azért nem válogatták máshová. Nem, nem azért, mert a Rellon egy gonosz, rossz ház lenne, csak Damiannek már a könyökén jön ki az egész „házasdi”. Neki megfelel ez a ház. Ahogyan olvasta, innen is millió meg egy híres boszorkány és varázsló került ki a nagyvilágba. Miért ne lehetne ő a következő, aki majd később tovább viszi a Levita hírnevét?
 - I just can’t believe that… - motyogja, miközben sétál a kastély irányába.
Hihetetlen, hogy végre megérkezett, és lassan ledobhatja magáról ezt a rengeteg táskát, ami a vasútállomástól idáig a vállát nyomta. Hatalmas kapu nyílik előtte, s egy úton találja magát, ami egyenesen a kastély ajtajához vezet. Ez oké, de merre menjen tovább? Sehol egy árva lélek. Ez rossz jel. Talán a szomszédos üres telekre tévedt? De ott díszelgett a „B” a kapun. „Beware? I don’t think so.”
Barna szemeit az épületre emeli, majd ballonkabátjának zsebében kezd turkálni

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=41212#post41212][b]Damian Shonibare - 2013.01.10. 15:23[/b][/url]

Miközben a zsebében kutakodik, néhány diák elszalad mellette, akik után esze ágában sincsen megfordulni. Azt is csupán onnan sejti, hogy diákok, hogy hallotta, hogy beszélnek, és miről. Hamarosan jönnek a vizsgák. Igen. Damian is csak úgy kerülhetett ide, hogy egy nagyon szigorú vizsgák kellett letennie, hogy ebben az időben is felvehessék az iskolába. Vizsgázz, hogy aztán levizsgázz. Elég gáz! Száját fintorogva húzza el, miközben újabb lépteket hall, amik az ő irányába közelednek. Ez is egy újabb diák lesz, aki őt észre sem véve megy el mellette. Nincs is szüksége segítségre. Vagyis, szerinte nincsen szüksége segítségre. Bizonyára elég szerencsétlennek hat, azonban ő azt hiszi, hogy tudja, mit csinál és merre tart. De azt meg kell jegyezni, hogy még az iskolától kapott levelet sem találja, amiből megtudhatná, hogy merre kéne tovább mennie. Mikor eljut arra a szintre, hogy kezd ideges lenni, és le akarja pakolni a sok-sok táskát a hátáról, akkor valami megszólítja. Vagyis, valaki megszólal a közelében, elvégre nem valószínű, hogy egy fiú „szívemmel” üdvözölné. Vagy mégis? Szemöldökét ráncolva tekint az előtte álló… törpére. Fejét értetlenül dönti oldalra, miközben arcáról mindenféle érzelem eltűnik. Nem nagyon tudja hova tenni a dolgot. De az, hogy megérkezik, és máris valaki szórakozni kezd vele, az egyáltalán nem fér a fejébe.
 - Hogy mondod? – kérdez vissza monoton, számon kérő hangon.
Akcentusa nem kifejezetten erős, de azt azonnal megmondhatja az ember, hogy nem ide valósi. Ja, igen. Meg a bőre sem éppen magyar állampolgárságról árulkodik. Habár, megesik az ilyen is manapság. A kacsintásra azonban azonnal elfintorodik.
Még mindig értetlenül áll az alacsony srác előtt, de végre megkaparintja a levelet a zsebében, előveszi, vet rá egy pillantást, majd ismét az előtte álló alakra emeli barna szempárját. Eléggé hideg van idekinn. Valahogy nem ehhez van hozzászokva.