Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Keith

Prefektus. Belőle. Prefektus. Komolyan. Hihetetlen. Még most is nevethetnékje támad, amiért megkapta a kinevezést, amit természetesen senki nem hisz el neki otthon, hiába bizonygatja. Ki az az őrült, aki pont rá merné bízni, hogy vigyázzon a rendre? Vörös törpe, kezében felelősséggel? Ez még annál is viccesebb, minthogy terelőként parádézik a Griffek között.
Viszont ha már egyszer ez a dolga, nyilván őrült tempóban rohant ki takarodó után az Eridonból, hogy megejtse élete első legális esti sétáját. Pont olyan boldog, mint a kiskutyák, mikor kiviszik őket sétálni, csak utána nem kell semmit összeszedni...
Éppen a kapu környékén ugrándozik, pandafejet mintázó sapkájában, és hozzáillő fekete-fehér bolyhos, vastag melegítőjében, mikor megpillant egy fehér alakot. Eltátja a száját meglepetésében. Elég mugli filmet látott ahhoz, hogy tudja, náluk pont így néznek ki a szellemek. Vajon ez egy olyan speckó mugli szellem? Létezik egyáltalán olyan? Ki tudja... annyi fura dologgal találkozni ebben az iskolában. Egy módon bizonyosodhat meg csak erről. Elkezd rohanni az alak felé, és hiába tűnik roppant tömörnek, megpróbál átszaladni rajta. A becsapódás már csak azért is elkerülhetetlen, mert hátulról közelíti meg a srácot, gondolta, milyen menő lenne úgy megállni előtte, hogy előbb keresztülrohan rajta. Nem jött össze. Helyette leteríti, mint őzikét a vadász.
A földön fetrengve, némiképp belekavarodva a fehér köpenybe, kezd el visítozni.
-Segítség! Megtámadott egy kísértet... egy szilárd szellem! - Nagy nehezen arrébb mászik, és hatalmasat szusszan, miközben támadójára... vagy éppen áldozatára pillant.
-Óóóó - Megszületett a felismerés. - Hiszen Te élsz! - Roppant okos megállapításokat tud tenni még ilyen késői órában is. Apropó, késői óra!
-Mit keresel Te itt ilyenkor? Szökni próbálsz? El vagy be? - Felpattan a földről, és rögtön ott terem Keith orra előtt, hogy jó közelről szemügyre vehesse. Homlokát ráncolva fúrja tekintetét a másikéba, próbálva eljátszani, hogy neki aztán nem érdemes hazudni, mert átlát a másikon, és különben is... roppant szigorú ám!

Keith

-De tetsziiik! - Méltatlankodik roppantmód, de végül csak visszaküld egy fejet körbeérő vigyort a srác felé, aki annak ellenére, hogy nem az, mégiscsak nagyon szellemes. Kap is érte rögvest egy vállveregetést, és némi kuncogást.
-Óóó, mi nem ölünk meg senkit. Se embert, se állatot, se állatnak öltözött embert, se embernek öltözött állatot. - Egy pillanatra elhallgat, ahogy lelki szemei előtt önkéntelenül megjelenik egy kép egy pandáról, ahogy leonie-s kötött sapkában és ruhában rohangál a kastély körül. Érdekes. Gyorsan megrázza a fejét, hogy elűzze eme roppant mókás jelenetet, aztán ismét megkeresi a fonalat, és felveszi azt. No nem kötögetés, sokkal inkább társalgás céljából.
-Szóval be. Áhhááám! Akkor megvagy! - És megfogja Keith csuklóját. Innen aztán nincs menekvés, amíg a kis vöröske azt nem mondja. Nos, ő így ejt foglyokat, igazán hatásos a módszer, ugye? Igaz, hogy Keith egy pillanat alatt képes összezavarni.
-Igazán sajnálom, de meg kell büntesselek, mert ilyenkor nem szabad idekint mászkálni. - Az arcára komolyan bocsánatkérő kifejezés ül ki. Mit is tehetne, ha egyszer ez a dolga?
-Én, kérlek szépen, Leonie vagyok! - Büszkén kihúzza magát, és kicsit még lábujjhegyre is áll, hogy a felsőjén virító jelvény jobban láthatóvá váljon. - És prefektus! - Próbál nagyon méltóságteljes lenni, de aztán izgatott ugrándozással folytatja, eloltva ezzel a tekintély apró, és valószínűleg sosem létezett szikráját is. - Képzeld, nemrég neveztek ki, és ez az első esti sétám! El sem hiszem, hogy máris elkaptam valakit! Ugye milyen klassz? - A gyönyörűségtől majdnem összepisilja magát, kár lenne elrontani ezt a jókedvet bárminemű ellenkezéssel. Hamarosan úgyis rá fog jönni, hogy nem volna helyénvaló büntit osztogatni. De addig is elvárja, hogy Keith ugyanúgy lelkesedjen a várható büntetés iránt, mint ő.
-Miért cipelsz magaddal ládát? Csak nem be akarsz csempészni valamit? - Úgy játssza a szerepét, mint ahogy a filmekben látta. A kopó elkapja a nagyhalat. Le sem esik neki, hogy az úriember most cuccol be új helyére, de sebaj.
-Csak Keith - Nevet fel jóízűen. Eddig csak Norrisról hallott, de úgy tűnik, változnak az idők, és egyre többen elő tudják adni a körbepörgőrúgást. Végre elengedi a csuklóját, és helyette a felé nyújtott kezet kapja el, és olyan lelkesedéssel rázza meg, mintha ki akarná tépni a helyéről.
-Örülök! Mint mondtam, Leonie vagyok, de én nem csak az, mert Linnéa meg Rohr is. - Egy pillanatra elcsodálkozva pislog fel újdonsült ismerőse bozontjára. Az valami csodálatosan szanaszét áll.
-Megfoghatom? - Lelkesen nyúl a szőke haj felé. Nem tehet róla, rajong a szép sörényekért, nem hiába olyan allergiás a sajátjára is.

Keith

Remekül mulat a srác viselkedésén, iszonyat mókás. Meg aztán bemutat egy tízpontos hajlongást is, amilyet eddig még nem sűrűn látott életében, úgyhogy egészen felragyog az arca. Ha Leonie mutató- és hüvelykujjait összeillesztve keretet formázott volna, és azon keresztül nézi végig a jelenetet, bizonyára el lenne ájulva, hogy maga a Szőke Herceg hajbókol itt előtte. Így viszont nem. S mire feleszmél álmodozásából, már a láda tartalmáról van szó. A büntetés édes illata kezd eltűnni a levegőből, helyébe az izgalom bódító esszenciája kerül. Kissé közelebb hajol újdonsült ismerőséhez, hogy megtudja a nagy titkot, mi van a ládában. Közellenség? Kóbor kutyák a konyhára? Valami szupertitkos bájital, amitől szárba szökken a varázsbab? Ecsetek. Értetlenül pislog Keith-re. Hát ez azért nem ér fel egy bölcsek kövével, de sebaj.
-Ruhák...? Mármint...? - Szép lassan forognak azok a foghíjas kerekek, és egyszer csak bekattan - Óóóó! Te most költözöl be? - Arcára visszakúszik a végtelen derű. - Hogyhogy ilyen későn? - Újból eszébe jut a szabályszegés. - De nekem akkor is meg kell, hogy büntesselek! - Kapja el ismét a csuklóját, bár értelme nincs, csak jelzi, hogy ne próbáljon menekülni az úriember. Csücsörítve próbál koncentrálni a kialakult problémára.
-De az úgy nem igazságos, ugye? - Néz rá bizonytalanul áldozatára, miközben elengedi Őt. - De azt mondták, senki ne tartózkodjon ilyenkor kint. Te meg itt vagy... ugyebár. - Vázolja fel a helyzetet elemi pontossággal. - Megbüntetlek! - Szakad ki belőle indulatosan, miközben ismét elkapja a csuklóját. Kissé talán túljátssza a szerepet, amiért megpróbál igencsak határozottnak tűnni. A fene egye meg! Sokkal könnyebb volna, ha nem lengedeznének olyan vígan Keith tincsei  a feje tetején. Komolyan olyan, mintha kukacsztrájk lenne a termőföldön.
-Úúúúú - Megbabonázva húzza végig egyik kezét a haj tetején, épphogy csak hozzáérve, de annyira vicces, hogy aztán nevetve a másik kezével is felnyúl, és elkezdi birizgálni. Megtalálta legújabb játékát, és tényleg pont úgy áll hozzá, mint egy kisgyerek.
-Mitől ilyen? - Jókat kuncogva túrja a bozontot még egy kicsit, aztán leereszti a kezeit, és izgalomtól csillogó tekintettel mered fel az úriemberre.
-Hogyan csinálod? Az enyém is lehetne ilyen? - Büszkén lerántja a pandás sapit, és megrázza loboncát, hogy megmutassa, az övé ugyan kevésbé mocorog, de legalább jó nagy. Az sem zavarja a legkevésbé sem, hogy Keith engedély nélkül megpiszkálja. Méretes vigyort ereszt meg felé, aztán ismét elkapja a csuklóját.
-Attól még az enyém vagy, mert én találtalak meg, és büntetést kapsz! - Ilyenkor bezzeg senki nincs itt, hogy megkérdezze, mi a teendője a sráccal. Bár akkor lehet, elhappolnák előle a fogást...
-Vagy ne? - Kérdezi bizonytalanul, mintha legalábbis a másiknak lenne ebbe beleszólása. - Nem is tudom, nem vagyok teljesen biztos benne. Szerinted kéne? Végül is... most érkeztél, és nem lenne fair. De én meg úgy szeretném! Te lennél az első! Még sosem adhattam senkinek ki feladatot, és biztos jó móka. - Tökéletesen elbeszélget magával, merthogy választ azért kevésbé vár ám az eszmefuttatására.

Keith

-De hát én nem is fogdoslak! Hiszen megengedted, hogy a hajad… - Ja, hogy nem is arról van szó. Lenéz a kezére, és jót mulatva a látványon, egyetértése jeléül nagyot bólint.
-Vagy úúúgy! – Elengedi a srác csuklóját, merthogy ezek olyan önkéntelen mozdulatok voltak, szinte észre sem vette, hogy ennyire belemelegedett a magyarázásba. Keith a varázserejét, Leonie a saját testét nem tudja rendesen irányítani, megesik az ilyesmi. Újdonsült ismerősének esete persze jóval izgalmasabb, a sajátját már egészen megszokta.
-Hogy nem tudod irányítani? Mondjuk, rám célzol, és a hátad mögött gyullad fel valami? – Elég izgalmas lehet az úriember mellett élni, bizonyára minden hétre jut valami szörnyen érdekes eset. Szegény, szegény Keith. Egyetlen mondatával elérte, hogy Leonie minden szabad percében ott loholjon a nyomában, hátha a srác valamikor lerobbantja a plafont a helyéről. Márpedig azt neki is látnia kell. Kit tudja, talán át tudná véletlenül változtatni a Trófeaterem összes csillogó darabját plüssmacivá. El kéne oda csalnia, és kipróbálni… Csak előbb a büntetés!
-Aaaazt nagyon én sem tudom… igazából… - Tanácstalanul megvonogatja a vállát. Fel sem fogja, hogy tulajdonképpen Keith remekül átlátja a kétértelműséget a beszédben. Hölgyünk azonban, bármily’ meglepő, olyan, mint egy távirányító, amiben lemerült az elem. Nem kapcsol.
-Óóó, nagyon szeretném! – Amiért a fiú rendkívüli hajlandóságot mutat a büntetés iránt, egészen belelkesül, és még meg is ölelgeti őt hálája jeléül. Tiszta szerencse, hogy kézben tartja a dolgokat, nem? És már majdnem olyan, mintha a kis törpe irányítana.
-Nagyot fogunk mókázni, majd meglátod! – Csak előbb gyorsan ki is kéne találnia, mi lenne a megfelelő feladat, mert nyilván nem fogja halálra kínozni áldozatát, ezt kérni sem kell tőle. Vöröskénknek olyan lágy szíve van, hogy egy szenvedő arc láttán inkább maga is beállna segíteni a büntibe.
-De most nem vezethetlek körbe. – Ráharap alsó ajkára, és arcára kiül a nagy dilemma. Ha elengedi a „szélben hullámzó búzamező” hajzatú urat, unatkozni fog. Márpedig újdonsült ismerőse roppant vicces társaság. Viszont talán Keith sem éppen arra gondolt, hogy ládájával együtt kívánja bejárni a kastélyt.
-A házadig persze elkísérlek, nehogy elvessz. – Ajánlja készségesen. Igazán kár lenne ezért a furafiúért. – Ha már itt tartunk… melyikbe is jársz tulajdonképpen? – Az egyetlen elfogadható válasz az Eridon, már csak azért is, mert a többiről nem tudja, hol a bejárata. Kínos.
-A feladat pedig… - Harciasan megböködi mutatóujjával Keith mellkasát, hogy azért tudjuk ám, ki a góré a házban. Legalábbis ki hiszi azt magáról…
-…nem kívánságműsor! – Próbálja valahonnan kistáskája mélyéről előkotorni a „Gonosz banyák” játék szettet, amit karácsonyra kapott, és felvenni belőle a sátáni vigyort, de mindez maximum a képzeletében megvalósítható csak, mert a vérszomjas fej elmarad a valóságban.

Benjamin

Megint valami csodálatosan érthetetlen okból mászkál idekint. Egészen biztos benne, hogy akart valamit csinálni a szabadban, s hogy nem véletlenül hozta magával kicsi pudliját meg egy Keef ruháiba öltöztetett ember nagyságú szalmabábut – senki ne kérdezze, honnan szerezte -, de egyelőre képtelen felidézni az okát. Hogy merre jár agyban ismét? Gondolatai a körül a kellemes nóta körül járnak, ami indulása előtt a lemezjátszóból szólt. Elfelejtette megkérni Keith-t, hogy rakja félre lefekvéshez a lemezt, mert ettől biztosan csodaszép álmai lesznek majd. Nem mintha álmai amúgy nem volnának gyönyörűségesek, főként az utóbbi pár hétben. Kiegyensúlyozottnak érzi magát, mint egy jakvajas teát szürcsölgető apát, miután kifüstölték az összes bdudot a kolostorából.
Nevetgélve húzza maga után a szalmabábut, egészen az iskola kapujáig, ahol egyből bele is rohan egy újonnan érkező fiúcskába. Egyszerűen csak nekimegy, majd átesik az útban hagyott ládákon, rántva magával a játékát is. Drága kutyuskája pedig azt hiszi, eljött a játék ideje, így egyből elkezdi rángatni a szalmabábu egyik kezét.
-Ne! Wowbagger! Nyugszik! Naaa! Szállj le róla! – próbálja megfegyelmezni kedvencét, de nem használ. Ugyan miért pont most hallgatna rá a szőrcsomó, ha soha életében egy parancsszónak nem engedelmeskedett.
-Figyu? Segíts már kicsit, légyszi! – szól rá Benjáminra a földön hempergőzve, s Wowbaggert rángatva. Valójában roppant mulatságosnak találja a szituációt, s nagyokat kuncog hadakozás közben. Két kutyafül harapdálás között természetesen van ideje orbitális ostobaságokat összehordani.
-Meg fogja ölni Ödönt! Neee! Mentsd meg Ödönt! – hirtelen nem jutott eszébe jobb név a hippicuccos szalmaember számára, de most, hogy már el is lett keresztelve, igazán hozzánőtt a szívéhez a kicsike. Nem hagyhatja, hogy Wowbagger mókából lerágja a kezét. Remélhetőleg Benjamin segíteni fog neki a mentésben, hiszen olyan borzasztó egy fenevad ez a kis pudli.