Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Norina

Az első csütörtök a kastély falai között immár harmadikosként. Mira nem tud kinőni abból, hogy néha-néha lejárjon engedély nélkül a faluba, és ez így volt ezen a nem épp csodálatos őszi estén. Eleve utálja a feketeség a hideget, és még csak október eleje van... Mi lesz vele, ha bejön a hó? A csizmákon kívül semmit nem szeret az ilyen időkben, és hiába nézik lököttnek, amiért már korán csizmába bújik, ő ezzel nem foglalkozva most is az egyik telitalpú, hosszú szárúba bújtatta a lábát, ezzel védve a harisnya nélkül hagyott lábát. Fehér ruhát, felül pedig a hideg ellen egy kék kiskabátot viselt.
Nem hiányzott mellőle a két kis drágasága, a puffskein, és az oroszlán sem. Leo a fehér bundájával szinte világított a sötétben, de már megnőtt szinte a gazdija lábszárának közepéig, és így nem veszett el annyira a már haldokló fűben, mint amikor kicsike volt. Mint egy kölyökcica, olyan volt. Megszokott már, hogy Ecset meg az oroszlán hátán ücsörögve kihasználja, hogy nem kell végigpattognia az egész tisztáson.
A Sárkányfészekből indultak, és az egész kastélyon olyan halkan sétáltak át, mintha szellemként járnának. És hogy miért? Amira ilyenkor előveszi a nem túl rejtett prefektus énjét, és végzi a munkáját. Sajnos még nem volt alkalma megbüntetni senkit, szóval már nagyon szép kis dolgokat talált ki azoknak, akikkel ilyen időszakban összetalálkozik. Tudhatnák, hogy tilos... Igaz, ő is tudta, hogy tilos kijárni későn, mégis mindig ellenszegült. Csak a legtöbbször nem lett belőle kára.
A faluba a rövidebb úton akart menni, ami egy eléggé veszélyes szakasz. Főleg éjszaka. De hát mindegy, magával szúr ki, ha nem figyel eléggé.
Na de még mielőtt a kapu egy résén kimászott volna, hangot hallott a sötétből. Valaki mászkált arra. Leo és Ecset a fűbe lapultak egy intésre, Mira pedig fejét oldalra biccentve nézte a közeledőt. Valami mozgott a fűben. És valaki azt magával vitte. Ahogy közelebb ért, a rellonos pálcája hegyén a Lumosszal kis fényt jelenített meg, és fejét csóválva elvigyorodott. Az első fogása.
-Szép estét -köszöntötte gúnyosan. -Drágaságom, mikor néztél te rá az időre utoljára? Hm?
Közben végignézett a lányon, aki eléggé ismeretlennek tűnt, és első ránézésre elég esetlen volt, talán a meglepetéstől, hogy nincs egyedül.

ruha

Norina

A falu, és a cigi. Ez a két dolog volt ami már hiányzott a feketeségnek, és éppen ezt a hiányt akarta enyhíteni, amikor elindult az iskola kapuja felé, hogy az erdőn keresztül lerövidítse az utat.
Zacharyvel volt utoljára a faluban, mindkétszer. Amikor visszajött otthonról, de akkor nem töltöttek sok időt ott, és amikor egyik nap elutazott a barátjához a szünidőben. Na az az este mindig megfog maradni a fejében, már csak a fényképalbum miatt is, amit ott kapott tőle. Na meg a tüdőgyulladást is ott szedte össze, amit szerencsére az anyukája szépen kiiktatott.
Nagyon nem szereti, amikor megzavarják valamiben, főleg nem este, főleg nem akkor, ha valaki tök ismeretlen kerül a képbe. Kivéve persze, ha ebből még jól is jön ki, hisz ilyenkor előveheti a prefijelvényt.
A lány, akivel ezen az estén összefutott, tényleg megijedt tőle. Persze nem sokan vannak, akik nem ijednek meg egy hirtelen felbukkanó idegentől a sötétben. Egyből kérdőre vonta, hogy mégis hogy képzeli, hogy takarodó után kint mászkál. Hiszen ezt csak ő teheti meg... Vagyis ő mindig is megtette, eléggé ügyesen ki is játszotta az akkori prefektusokat.
-Hm, nagyon örülök, hogy ennyire tisztában vagy vele, hogy mennyi idő lehet. És azzal mennyire vagy tisztában, hogy már takarodó volt? -felvont szemöldökkel pár lépést közeledett a lány felé, és szemügyre vette. Nem leplezte, hogy tetőtől talpig végigmérte, és bár nem hangosan, de megállapította, hogy fele annyira sem csinos, mint ő maga. Belegondolni sem szeret, hogy egyszer volt ő is olyan kis semmitmondó szürke egér, mint ez a vöröske, akivel szemben állt. Elfintorodott, de félretette ezt a felreppenő gondolatot, és inkább komolyabb irányba terelte a témát.
-Évfolyam, ház, és elsősorban név -sorolta fel azokat a pontokat, amiket tudnia kell. Még ha akarná sem tudná felidézni a csaj kilétét.
Amíg az információkat hallgatta, már azon kezdett gondolkodni, hogy milyen kellemes kis büntetést adjon neki. Bár erre még egyelőre nem kerül sor, szóval ráér még a büntetés kiosztásával. -Gyerünk.

Norina

Amira nem túlságosan szívlelte az esti portyázót, aki miatt kicsit késni fog a megbeszélt találkájáról. És hogy kivel? Hát csak úgy az éjszakával. Leonak sem tetszett a lány, aki kint kóborolt, ezt a gazdi tudtára adta egy nem túl hangos morgással. Persze amilyen kicsi, annyira lehet csak komolyan venni. Nem árt ő még a légynek sem, de ha arról lenne szó, biztosan megvédené Amirát, meg hát Ecsetet is. A puffskein, és a rellonos feketeség a két élőlény akiket nagyon szeret, rajtuk kívül meg még Benjamin az, akihez "vonzódik" az úrfi.
-Csodálatos -jegyezte meg epésen, bár legszívesebben elküldte volna már melegebb éghajlatra a lányt. Ahhoz képest, hogy sokszor mit gondol magában, egészen aranyos tud lenni, és csak a negyedét mutatja annak, amilyen valójában. Prefektusként nem lenne szép, ha máshogy reagálna az ilyenekre.
Sejtette, hogy a sárgákhoz van köze a szeplősnek. Egész jó emberismerő a drága. Unottan hallgatta a nevét, évfolyamát, és házát. Innentől számolni fogja, hogy hány "áldozat" esik még a csapdájába.
Valószínűleg hogyha egy srácról lett volna szó, akkor nem a normális opciót választotta volna, mint amit eltervezett. Inkább vállalta volna, amit Norina mondott, hogy menjenek a faluba. Na de ő aztán nem megy sehova egy ismeretlen új libával, főleg nem olyannal, akiből annyit néz ki, hogy bátortalanul átbotorkál a pub eldugott sarkába egy pohár vízzel a kezében.
-Te már csak tudod, mi az izgalmas -halkan nevetve csóválta a fejét, eltűnődött rajta, hogy vajon ilyenkor mit gondolnak magukban az ilyen emberek. Távol volt a rellonos már ettől az időszakától, az sem tartott túl sokáig. Annával volt életében először a falubeli csárdában, az is bőven elég volt neki akkoriban. Most éli fénykorát, és egyáltalán nem érdekli, hogy kik és mit beszélnek róla.
-A faluba te csak hétvégén mehetsz, hiába akarsz nagyzolni, ne játszd magad, kérlek. És egyébként is...én nem lógok magadfajtákkal. Na indulás, vár az ágy -bunkózott, igen. De miért ne tette volna meg? Fejével a kastély felé bökött, és hiába ne akarta a lány az indulást, visszakísérte a kastélyba. Egészen a Navine bejáratához kísérte, hogy még véletlenül se induljon másik irányba, és innen a feketeség már nyugodtan mehetett a dolgára.

Zsolti

A vasárnap magányosan telt Mira számára, ugyanis senkihez nem volt a feketeségnek kedve. Napközben az Erdei menedékben gubbasztott, és az időjárásnak köszönhetően nem is járt arrafelé rajta kívül más, tehát nyugodtan tudta olvasni a gyilkos novellákkal teli könyvét. Az eső zuhogott, vihar tombolt odakint, ő meg ezt nagyon élvezte. Igaz, egy hosszabb nadrág nem ártott volna, a lábai ugyanis lefagytak idő közben. A papucsát már lent levette, és volt egy olyan érzése, hogy ott is fog maradni, mert ebben az esőben csak elcsúszna benne amikor visszaindul a kastélyba.
Egész nap, az időt nem figyelve olvasott, és egyáltalán nem unta meg. Hol a babzsákokon fetrengett, hol a szőnyegen, a végén már a pálcája fényénél olvasta el az utolsó pár sort. Kiolvasott egy egész könyvet, innentől meg hát nem volt mit csinálnia. Nagy sóhaj közepette kelt fel, és mászott le a menedékből, hogy szemügyre vegye, milyen az idő, merre menjen még az este folyamán.
Még nem volt takarodó, háromnegyed körül járhatott. Morrant egyet a hasa, ezzel jelezte, hogy a lánynak ideje lenne valamit bevinni a szervezetébe. A papucsát a kezébe fogta, és mezítláb mászott át a menedéket védő bokrok hadán. Semmi kedve nem volt visszamenni, ezért elindult a falu felé, hogy majd ott bedob valami finomat, vagy megiszik egy korsó vajsört a csárdában, ha már mást úgysem ihat.
A kapuhoz érve már teljesen el volt ázva, nem volt eszében a vízlepergető bűbájt alkalmazni. Zsebéből előhúzta a cigis dobozt, és ezzel együtt beült a kapu melletti bokor alá, hogy amíg tud, elszívjon egy szálat. Persze ezt már mind a kapu külső felénél, a sötétbe burkolózva.

Ruha

Zsolti

Már félúton kifelé jutott eszébe, hogy a könyvet ott hagyta a fában, a babzsákra dobva. Na de mindegy, majd meglesz, vagy ha nem, az sem baj, legalább szerez másnak is egy jó napot, elég jó olvasmányt kapott otthonról.
Mivel a zuhogó esőben elég körülményes meggyújtani egy nedves cigarettaszálat, nem kísérelte meg, hogy útközben megpróbál valahogy rágyújtani, inkább a bokor védelmét kereste. Elég nagy volt ahhoz, hogy egy picit görnyedt háttal, de beülhessen alá, és a pár csepp ami becsepegett a lány feje tetejére, már semminek számított. Fél percig próbálkozott a meggyújtással mire sikeresen meggyulladt, és elégedett mosollyal kifelé bámulva szívni kezdte.
Meredten bámulta a mellé lehulló hamut, így nem vette észre, hogy valaki közeledik. Az eső zaja miatt hangokat sem hallott, csak azt vette észre, hogy egyik pillanatról a másikra valaki odamegy hozzá, és ajkára tapasztja az övét. Nem volt ideje reagálni, meglepetten pislogott a srácra, aki elhúzódva tőle egyből a kezéhez nyúlt, hogy elvegye a cigijét. Mindezt a lány felvont szemöldökkel figyelte, azért ahhoz nincsen hozzászokva, hogy idegenek csak úgy lesmárolják egy bokor alatt.
-Hát te meg ki a jó franc vagy? -a kérdésre kérdéssel felelt, valahogy nem tudta felidézni a gyerek nevét, bár az arca ismerős volt neki. Gondolta, hogy valami van vele, és nem csak jókedvében kezdte el ott ölelgetni, ezért közelebb hajolt, hogy szagmintát vegyen.
-Mennyit ittál te jómadár? -megingatta a fejét, és bele is ment a játékba. Az ajkát nézte miközben félig felé fordulva végigsimított az arcán.

Zsolti


Eszébe sem jutott Mirának, hogy fázik bármije is. Azt sem nagyon vette észre, hogy a talpát amíg elért a bokorig, végigkaristolták az ágak és minden ami csak útközben hozzáért, csak a vérre figyelt fel, de nem zavarta.
Azért jól esett neki a felső, amit ráterített, de továbbra sem tért észhez, és jobban érdekelte, hogy mégis ki az a bátor, aki csak így ezt megteszi.
A neve hallatán sem lett okosabb, de elkönyvelte magában, hogy oké, megvan a neve, biztos ismerik is egymást, és ennyi. Majd mostantól emlékezni fog rá, azért egy ilyet csak nem felejt el.
-Veszem észre, Zsolti -Mirás félmosolya kiült az arcára, ahogy megsimította a srác arcát. Még egy csókot is kapott, most kivételesen a kezére, és mielőtt a mosolyon kívül bárhogy is reagált volna, odahúzta magához. Gyorsan, hogy ne égesse el a fiút, elnyomta a csikket a földön.
A lány ránézett a kezére, és csak akkor fedezte fel, hogy milyen libabőrös. Most már tényleg fázott, a vizes ruhája nem sok melegséget adott.
-Azt már messziről kiszagoltam volna -válaszolt természetesen, egy apró vállrándítás kíséretében. Önkéntelenül oldalra döntötte a fejét, hogy jobban hozzáférjen a nyakához. Kellemes érzés futott végig rajta, egy pillanatra behunyta a szemét is.
Egy cseppet sem félt, a vihartól sem, tőle meg főként nem, hisz bárhogy nézzük, több esélye lenne az ártalmatlanná tevésben, főleg mivel folyton készen van rá, hogy a pálcájáért nyúljon. Ez még álmában is így van.
-Nem gondolod, hogy tilosban jársz? -több dologra is gondolt ezzel burkoltan. Míg feltette a kérdést, hátával hozzásimult Zsolt mellkasának, és a kezeire helyezte a sajátjait.

Zsolti

-Remek -vigyorodott el. Legalább tisztában van vele, hogy egy, késő van már ahhoz, hogy kint ücsörögjön egy bokor alatt a viharban, kettő, pont ezt egy prefivel teszi, három, mindezt természetesen részegen. Na jó, azért a részegségtől messze van, de kissé illuminált állapotban került elő, és Mira is tudta ezt jól, egyből tudja, ha valaki ittas.
Kuncogni kezdett azon, ahogy az egyébként nyilvánvalóan fiatalabb fiú kinyilvánította érzéseit. Hát őszintén szólva előző este jobban érezte magát Olivér társaságában, de azért szereti, ha egy férfi rámenős, és ezt nem bunkó módon csinálja.
A simogatásokra halkan felsóhajtott, de nem tudott elszakadni a jelentől. Valahogy az a felszabadult érzés nem érte még el, és így nem is tudott teljesen oda koncentrálni Zsoltira.
-Igen, eléggé...de engem nem zavar -megvonta a vállát. Igazándiból nagyon szereti az esőt, meg azt is, ha megázik. Csak a didergés ellen vannak kifogásai, azt meg most el is felejtette, hogy egyáltalán van. -Te is csurom víz vagy.
Egyre jobban nem akarta ezt az egészet. Viszonozta a csókokat, de kelletlenül, és cseppet sem élvezte. Nem a sráccasl volt a baj, hanem azzal, hogy folyton az Ő arca lebegett a szemei előtt, és nem tudta kikapcsolni az agyát.
-Zsolti...én...ne... -eltolta magától, és ezzel a lendülettel fel is ült, az arcára és nyakára tapadt haját hátrasöpörve. -Ne haragudj de nem fog menni -megrázta a fejét, és felállt, a papucsát a bokor alatt hagyva futni kezdett át a kapun, be a kastélyba.