Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Rufus

Apu sütijei mindig felvidítottak, az ember lánya nem is gondolná, hogy egy sztár kviddics játékos ilyenekre is képes, sőt imádja azzal tölteni az idejét, hogy sütöget a lányainak. Hazulról a suli felé tartottam, felszerelkezve a vésztartalékkal, melyet néhány varázslatos édesség képezett. Nemcsak azért voltak varázslatosak, mert apu összes szeretete bennük volt, de emellett szeretett kísérletezni is velük, és valamit vicceset bűbájolni rajtuk. Ezek például pont úgy kacarásztak a zsebemben, mintha csiklandoznák őket. Muris lehet, ahogy elhaladok valaki mellett, és a zsebemből vihorászás hallatszik. Hoztam magammal egy nagyobbacska sárgát, meg egy kisebb kéket, két fűzöldet, valamint három vadító sárgát. Na, amit azok a sárgák műveltek, az kész katasztrófa volt. Gurguláztak és hahotáztak, én meg csendben vidultam rajtuk. Így, arcomon széles vigyorral közeledtem az iskola kapuja felé. Aludhattam volna apunál is, de kedveltem a szobámat a suliban, és mivel nem szerettem korán kelni, most úgy döntöttem, hogy visszajövök. Talán engedélyt is kellett volna kérnem, ha nála akarnék éjszakázni, na nem mintha egy kicsit is érdeklenének ezek a protokoll dolgok, de apu miatt, és csak miatta nem akartam kalamajkába sodródni. Meg aztán az is megfordult a fejemben, hogy apu talán szívesebben lenne most egyedül, illetve inkább nem az én társaságomban, hanem valaki máséban. Nem, nem mondott erről semmit, de a szerető gyermeki szív sok mindent megérez, ha erős kötelék fűzi a felmenőihez, és ránk ez igaz volt. Rebesgettek ezt-azt a faluban, azt is hallottam, hogy ki a kiszemelt és nem mondom, hogy örültem neki. Ez is ott kavargott a kobakomban, ahogy elgondolkozva beléptem a kapun. Először az sem tűnt fel, hogy valaki bőrönddel ott áll, csak simán elhaladtam mellette, mintha ott sem lenne. Aztán azonban megálltam, visszafordultam, felvettem a földről a bőröndjeit, és elindultam velük befelé. Erre csak lépnie kell valamit.

Rufus

A srác valamit mormogott magában mikor mellé értem, de nem érdekelt, mindenki úgy van el magában, ahogyan akar. Csak felkaptam a cuccait, nem is tudom milyen megfontolásból. Nem is vittem volna túl messzire, mert dög nehezek voltak, alig bírtam vonszolni őket, meg persze lebegtethettem is volna, csak nem éreztem magam elég erősnek a megfelelő koncentrációhoz, legalábbis agyilag. Sok minden mással volt tele a fejem, például apu kalandjával. Biztosan már akkor is nagy nőcsábász volt, mielőtt megismertem, mert elég jóképű ahhoz, hogy tapadjanak rá a csajok, de engem felkészületlenül ért, hogy máris osztoznom kell rajta valakivel. Szóval, szerencsémre nem kellett egész a gólya-lakig vinnem a poggyászt, mert hallottam, hogy a fiú lohol utánam kicsit, aztán, mikor megálltam, nekem szegezte a kérdést.
- Jó fej vagy. Azt neked jobban kéne tudnod. Szóval ezek a te bőröndjeid? - kérdeztem vissza, és közben végignéztem rajta, kicsit talán lesújtóan, de nem rendeztem a vonásaim udvariasabb redőkbe, jobb ha az elején felkészül belőlem.
- Én meg Hegyi...illetve Merkovszky Nikoletta vagyok, szintén levitás, de hogy te az vagy-e az egyáltalán nem biztos. - Attól még, hogy valakit a kékek közé oszt be a süveg, egyáltalán nem következik belőle, hogy levitás, legfeljebb csak annyi, hogy kék egyenruhája lesz, és ott fog lakni a Levita toronyban, de semmi több. Nagyfokú beképzeltség ez részemről, hiszen, ha jobban belegondolok, én sem vagyok tipikusan levitás jellem, de legalább a szívem legmélyéig kék vagyok.
- Ha most érkeztél, akkor a gólya-lakban lesz a szállásod, de hogyhogy így év végén? Nehéz lesz így a vizsga, vagy idén nem akarsz még? - Furcsa volt, hogy ilyenkor jött, de biztosan másik suliból vagy most költöztek ide, esetleg túl korán érkezett. Majd elmondja, ha szeretné.
- Nevet a zsebem?! Ja! csak apu sütijei. - nevettem én is, versenyt kacagva a jókedvű cukrásztermékekkel. Elővettem a három sárgák, akik most már kicsit lenyugodtak.
- Nyugodtan szolgáld ki magad, azt hiszem, hogy citromosak, bár lehet, hogy mindenizű. Az az igazság, hogy ezt nem kérdeztem meg, csak felmarkoltam néhányat. Apu kviddicsezik, de szeret sütni. A te apukád miféle? - tereltem normálisabb mederbe a társalgást, és nem mellesleg, szerettem apuról beszélni. Ő volt az ász a szememben.
- Viheted magad a cuccaidat, messze van a lakrészed. Tudod te egyáltalán, hogy melyik szárnyban található a Levita ház, és mi a jelképállata? - kezdtem máris vizsgáztatni a fiút. Ezek alap dolgok, minden kéknek illik ezekkel tisztában lenni. Gonosz vagyok, tudom, de ha elveszi a bőröndjeit, miközben beszél, vele tartok, és mutatom az utat.

Rufus

- Na, látod, hogy tudod te, de akkor nem értem, hogy miért kérdezed tőlem. - Kibírhatatlan a stílusom, bár nem mindenki váltja ezt ki belőlem, vannak azok a szerencsések, akik a kedves oldalamat ismerik, bár ha ilyen a bemutatkozásom, akkor csak kellemesen tudnak csalódni, nem igaz. Eddig még nem vált be ez a teória, de nem adom fel. Alapjában normális vagyok, csak a kisördög az nem alszik bennem, mint most sem, mikor megkérdeztem tőle:
- Te mit csináltál ott a kapuban? Imádkoztál? Nem olyan rossz hely ez, csak nem velem kellett volna összefutnod, de túl fogod élni. - Arcomon semmi érzelem. Sem gúny, sem humor, csak haláli nyugalom, és komolyság, és bár a srácnak a cérnája hamarosan szakad, nem tántorodtam meg. Szeretem a végletekig húzni mások idegeit. A nevem említése azonban felengedte a vonásaim acélkeménységét. Apu neve...már ha belegondolok is arany folyamként ömlik végig rajtam a szeretete.
- Igen! Tetszik? Nekem is. A leggyönyörűbb név  világon. Mármint a Merkovszky. Ő az édesapám, és imádom. - Valóban még nem tudtam betelni vele, hiszen 17 éve nem láttam, sőt azt sem tudtam, hogy létezik, és csak mostanában lépett be az életembe, és egyből el akarja venni tőlem valaki, akit csak talán látásból ismertem. Annyira lefoglalta elmémet ez a gondolat, hogy a tanulás sem nagyon érdekelt, és a vizsgák emlegetése, gombócot rakott a gyomrom helyére.. Ennek ellenére kívül laza maradtam.
- Áááá! A vizsgák...nem probléma,. pláne elsőben. Könnyedén átmész, ne hagyd ki semmiképpen. Esélyt kell adnod magadnak! Majd segítek.- ajánlottam fel, arról viszont fogalmam sem volt, hogy mikor fogom azt megtenni, hiszen eddig én sem nagyon készültem. Itt van példának okáért a múltkori ÁVT óra, amivel igen csak felbosszantottam Holdent, mivel készületlenül ért. Csak hálás lehetek neki, hogy nem vont le pontot a Levitától. Hihetetlen, hogy milyen rendes is tudok lenni, még sütivel is megkínálom, a drága, féltett sütimből, amiből bárkinek nem is adnék. Ízlik is neki, szerencséje, mert csúnyán néztem volna, ha nem. Apu megint kitett magáért, de mikor nem?
-Bájital tanár az apukád?! Nahát! Akkor neked az a kisujjadban van, nem?! Neked kéne engem korrepetálni, bár Felagund professzor kiváló tanár, és nem csak ezért szeretem a bájitaltant, hanem mert a tanárát is kedvelem. Nem is ismered az apádat? Én sem ismertem eddig az édesapámat, de nem olyan rég, belépett az életembe. Ne búsulj, lehet, hogy rád is rád talál. - nyugtatgattam a srácot. Kezdtem vele közösséget alkotni, mert majdnem egy cipőben járunk, közben nem vettem észre, hogy ha folytonosan apámat emlegetem, az biztosan fájhat neki.
- Ne haragudj, hogy ha esetleg fájó emlékeket szakítottam fel benned. Sajnálom, de nem tudtam. Ha nem akarsz róla beszélni, akkor beszéljünk másról! - próbáltam kevésbé ingoványos talajra terelni a csevejt.
- Az ügyeletre?! - nevettem fel. - Mit tettél bele? Valami bájital hozzávalót vagy mérges bombát? - kacarásztam saját viccemen. Azokon mindig jót szoktam vidulni. Legalább én nevessek rajta. Miközben esetleg mesél, hogy mi is volt, tovább mendegéltünk a lakrésze felé. A vizsgakérdésekre is jól felet, talán elfogadható a levitás léte, de ez még sok mindenen múlik a jövőnem is.
- Előre sajnállak, hogy a gólya-lakban kell laknod, de ha igyekszel hamar kikerülhetsz. Lehangoló egy hely. - mondtam őszinte sajnálkozással a hangomban.

Rufus

Nem szeretnék prefektus lenni, nekem nem okoz örömet, hogy elkaphatom a rosszalkodókat, én inkább a másik csapatban játszom, és azon vagyok, hogy ne kapjanak el. Apu azt mondta, hogy ő is rossz gyerek volt, és nincs ezzel baj, csak egy a lényeg, hogy ne kapják el az embert. Most ezt a mondatot tűztem a zászlómra, bár ez a veszély nem fenyegetett. Messze volt még a takarodó, és társaságom is akadt, egy új gólya személyében, aki kezdett nekem egyre szimpatikusabb lenni. Abban azonban már nem voltam biztos, hogy ez az érzés kölcsönös. Szóval ezért nem leszek én prefektus, bár a tévelygőket szívesen pártfogásomba veszem, csak bírják ki!
Félrehajtott fejjel néztem a srácot, ahogy próbálja bemesélni, hogy csak a kaput nézte, holott, biztosan valami mást csinált, de arra még nem jöttem rá, hogy mit. Azt, hogy imádkozott, azt én sem gondoltam róla, nem is úgy nézett ki. Végül is elsiklottam a dolog felett, mert apura terelődött a szó és én bármikor tudok órákat beszélni apuról, lehet nem így lenne, ha régebb óta ismerném...
- Igen, imádom. Apu az első számú, mindenki más csak utána jön, de anyukámat nem ismerem. Már mint az igazit. Nem is mondtad még, hogy milyen családból származol? Mágusok vagytok? -
 Minden beszélgetésnél előbb-utóbb szóba kerül ez a téma, és jó érzés, hogy már nem kell azt mondanom, hogy fogalmam sincs róla, mert eddig nem ismertem a felmenőimet, de most apu elmondta, hogy aranyvérű vagyok. Nem tudom, hogy lehet-e a jótanulőságot örökölni, de ha igen, azt is aputól kaptam.
- Hát, jó, ahogy gondolod. Felkészülni jobb is egyedül. Én magányosan szoktam. Szeretem, ha csend van körülöttem, aztán meg elábrándozom. - nevettem rá. Persze, ha érdekes az anyag, ami azért nem sűrűn fordul elő, akkor ez nem igaz, de általában így van. Otthon, ha nagyon zúgott a fejem a sok tanulástól, akkor elmentem lovagolni. Az aztán rendesen kiszellőztette a fejemet.
- Akkor ne mond meg Felagundnak, hogy apukád miféle, pláne, hogy ha meg tényleg régen nem is láttad. Vele tényleg előfordulhat, hogy többet vár el tőled, ha tudja. Az esetedben meg így nincs jelentősége. Jobb, ha ezt nem reklámozod.- Nem akartam megijeszteni, csak felkészíteni. Nem is tudtam, hogy miért. Most jött csak, és elég rossz az elején, amikor még nem ismer senkit az ember, nem tudja, hogy hogy mennek itt a dolgok. Nekem is nehéz volt, másnak sem lehet könnyebb. Átéreztem a helyzetét, nem csak azért, mert új volt itt, hanem azért is, mert elveszítette az apukáját. Egy cipőben jártunk, én ugyan megtaláltam, de tudtam, hogy mit jelent a hiánya, bár csak utólag éreztem a különbséget.
- Nevelő apám volt, ugyan úgy szeretett, mint a saját fiát, de az igazi apa az más. Van olyan eset, amikor az ember legszívesebben elveszítené valamelyik utcasarkon, de én nem így vagyok vele. - Rövidke kis kapcsolatunk nem szolgált még teljes bizonysággal arról, hogy nem lesz konfliktus köztünk, pláne engem ismerve. Azt nem tudtam, hogy Rufusnak milyen emlékei voltak az apjáról, de azt sejteni lehetett, hogy nem túl jók. Ideje volt ezt a témát végképp ejteni, így került szóba a karácsonyi süti kérdése, meg a balul sikerült vacsora, amikor is a kórházban kötött ki a család. Utólag hallgatva már vicces a sztori, de azt akkor megélni nem lehetett túl mókás, és bár a srác is velem nevetett, elkomorult az arca, mikor megemlítettem a gólya-lakot.
- Tudod, elég sokáig laktam ott - kezdtem a mesélést - aztán sikerült bekerülnöm egy szép szobába. Az én hibám volt, nem igyekeztem eléggé. Az egész olyan, mint egy kórterem. Semmire nem ideális. El sem tudom képzelni, hogy ki az, aki hosszútávon kibírja. Menekül onnan mindenki. - Sikerült a srácot elég rendesen beparáztatnom, és már közel is jártunk az ominózus helyhez, mikor váratlanul eszembe jutott a következő kérdés.
- Te tudsz zongorázni? - Nem is értem, hogy hogy jön most ez ide.