Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.

A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.

A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:

Megáll a hatalmas vaskapu előtt, kecses mozdulattal szakítva félbe egy pillanatra a lebegtető bűbájt is, aminek köszönhetően mályvaszínű, tértágított és éppen ezért roppant nehéznek bizonyuló utazóládája a földre ereszkedik. Nem mondhatná, hogy fárasztó volt idáig az út. A bűbáj megkímélte a cipekedéstől, így pedig egy ekkora séta igazán semmiségnek tűnik. Mégis leül az utazóládára. Nincs mit kifújnia, nem kapkod fáradtan levegő után, pusztán csak szükségét érzi, hogy mielőtt belépne a szép kivitelezésű kapun túli birtokra, még egyszer ellenőrizze, hogy tökéletesen fest-e. Táskáját térdére helyezve keresgél benne, amíg meg nem találja a kézitükröt, amelynek tetejét felpattintva gondosan ellenőrzi, hogy haja minden egyes szála helyén maradt-e szorosra fogott kontyában. Elégedett mosollyal kattintja össze aztán a tükröt, és még mindig az utazóládán ücsörögve pillant a kastély felé. Van olyan szép, mint a prospektuson. Igaz is, hová tette az említett prospektust meg a szükséges dokumentumokat? Fel kell majd keresnie a papírokkal a tanulmányi osztályt minél hamarabb, hogy itt is helyére kerüljön minden részlet. Ismét kinyitja a táskáját, hogy határidőnaplóját előhúzva fellapozza. Minden bizonnyal ott lesznek lapjai között a szükséges iratok. Fél pillanatig kétségbeesetten lapoz, amikor első próbálkozása sikertelennek bizonyul. Érezte, hogy valamit otthon fog hagyni, de talán mégsem éppen a legfontosabb iratokat. Megkönnyebbülten szusszan fel, amikor megtalálja őket, és elégedett mosoly ül ki arcára. Táskáját alkarjára akasztva áll fel, a határidőnaplót pedig mellkasához szorítja. Igazít egy kicsit a nyakába tekert hófehér sálon, hogy tényleg tökéletesen fessen, aztán türelmetlenül pillant a körbe. Hát nem jön ki elé senki sem? Mégiscsak cserediák volna. Nem óhajt tíz fős fogadóbizottságot, de legalább egy prefektus, vagy egy kóbor önkéntes erre tévedhetne igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=642679#post642679][b]Rosie N. Fisher - 2016.11.26. 20:51[/b][/url]

Megáll a hatalmas vaskapu előtt, kecses mozdulattal szakítva félbe egy pillanatra a lebegtető bűbájt is, aminek köszönhetően mályvaszínű, tértágított és éppen ezért roppant nehéznek bizonyuló utazóládája a földre ereszkedik. Nem mondhatná, hogy fárasztó volt idáig az út. A bűbáj megkímélte a cipekedéstől, így pedig egy ekkora séta igazán semmiségnek tűnik. Mégis leül az utazóládára. Nincs mit kifújnia, nem kapkod fáradtan levegő után, pusztán csak szükségét érzi, hogy mielőtt belépne a szép kivitelezésű kapun túli birtokra, még egyszer ellenőrizze, hogy tökéletesen fest-e. Táskáját térdére helyezve keresgél benne, amíg meg nem találja a kézitükröt, amelynek tetejét felpattintva gondosan ellenőrzi, hogy haja minden egyes szála helyén maradt-e szorosra fogott kontyában. Elégedett mosollyal kattintja össze aztán a tükröt, és még mindig az utazóládán ücsörögve pillant a kastély felé. Van olyan szép, mint a prospektuson. Igaz is, hová tette az említett prospektust meg a szükséges dokumentumokat? Fel kell majd keresnie a papírokkal a tanulmányi osztályt minél hamarabb, hogy itt is helyére kerüljön minden részlet. Ismét kinyitja a táskáját, hogy határidőnaplóját előhúzva fellapozza. Minden bizonnyal ott lesznek lapjai között a szükséges iratok. Fél pillanatig kétségbeesetten lapoz, amikor első próbálkozása sikertelennek bizonyul. Érezte, hogy valamit otthon fog hagyni, de talán mégsem éppen a legfontosabb iratokat. Megkönnyebbülten szusszan fel, amikor megtalálja őket, és elégedett mosoly ül ki arcára. Táskáját alkarjára akasztva áll fel, a határidőnaplót pedig mellkasához szorítja. Igazít egy kicsit a nyakába tekert hófehér sálon, hogy tényleg tökéletesen fessen, aztán türelmetlenül pillant a körbe. Hát nem jön ki elé senki sem? Mégiscsak cserediák volna. Nem óhajt tíz fős fogadóbizottságot, de legalább egy prefektus, vagy egy kóbor önkéntes erre tévedhetne igazán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=642706#post642706][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.11.26. 21:58[/b][/url]

A szövetkabátom zsebébe mélyesztem kezeim, ahogy bakancsom ütemes koppanását hallgatom a kikövezett úton. Már épp nagyon belemerülök a gondolataimba, tényleg, csak teszem egyik lábam a másik után automatikusan, mert már bele van égve a tudatalattimba az útvonal. Aztán bekúszik a látóterembe az a vörös lobonc - jó, a lobonc az túlzás, de attól még az -, én meg elvigyorodom, és igyekszem halkítani a trappolásomon. Nem mondanám, hogy fordul velem a világ mikor felismerem a mozgását, de azért felismerem, és ez tőlem már egész nagy teljesítmény. Tényleg.
A háta mögé érek, fogalmam sincs, hogy nem-e vesz észre, vagy csak egyszerűen nem vesz figyelembe, de mikor még mindig ül és vár a csodára talán?, én berogyasztom a térdem, lesüppedek a szintjére, és hagyom, hogy megcsapja a parfümöm illata - meg az, hogy mennyire pofátlanul belemászok a személyes terébe.
- Nem tudom, tájékoztattak-e, de itt nem fognak várni a rajongóid, se semmi - és még el is vigyorodom.
És épp nagyon nagy önuralomról teszek bizonyosságot. Mert ahogy eszembe jut Colton, ahogy csak ül, és a legválasztékosabb jelzőkkel illeti a húgát, meg az egész univerzumot, kedvem lenne kiröhögni az egész helyzetet. Komolyan. Most nem azért, de nincs sok kedvem új iskolát keresni, mert ez leégett. Vagy felrobbant. Vagy leomlott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=642745#post642745][b]Rosie N. Fisher - 2016.11.26. 22:42[/b][/url]

Várakozó tekintettel pislog a kastély irányába, és minden egyes elmúló perccel kicsit türelmetlenebb és kicsit csalódottabb lesz. Komolyan azt hitte, hogy ha már cserediák, legalább valakit elébe küldenek, aki megmutatja, mit merre találhat, és hogyan igazodhat el az iskola falai között. Vagy legalább egy térképet küldhettek volna, ha már nincs több száz diák között egyetlen sem, aki ráérne elsétálni eddig, majd vissza. Csalódottan sóhajt egy aprót, majd visszavarázsolná éppen arcára a barátságos színezetű örök mosolyt, amikor egy ismerős illat csapja meg az orrát. Beleszagol a levegőbe fejét ide-oda kapkodva egy röpke másodpercig, ahogy azonosítani igyekszik az illatot, de mielőtt sikerrel járna, a hang minden kétséget kizáróan fedi fel a forrás kilétét.
- Adrian - szalad ki a száján a név, még mielőtt megfordulna. Szinte el is feledkezett arról, hogy ő is itt tanul már, nem csak a bátyja. Hirtelen fordul meg, táskáját a utazóládájára ejtve, csak a határidőnaplót szorítja még mindig magához fél kézzel, másik karját azonban máris a fiú nyaka köré fonja. Egy egész hosszúra nyúló percig szuszog aztán csendesen Adrian nyakába, majd eltávolodik tőle, ismét kihúzva magát, ahogy az illik, és már két kézzel szorongatja újfent határidőnaplóját.
- De jó látni téged. Már nem is emlékszem, mikor beszéltünk utoljára. Várható, hogy nemsokára már a nyomozóiroda alkalmazásában törsz a csúcs felé aurorként? - érdeklődik, bájos mosollyal, és ismét eszébe jut megigazítani ama vörös loboncot, amiből kitörő örömének köszönhetően most bizony kicsúszott néhány kósza szál. Lesimítja őket szinte hanyag mozdulattal, majd kontya köré tessékeli őket, mellőzve a tükör használatát, és ismét felveszi a táskáját is.
- A kastély fele tartasz? Nagyra értékelném, ha meg tudnád mutatni, merre találom az Eridont - tekint igézően a fiúra, és a következő mozdulattal levegőbe emeli ismét a ládát, hiszen csak egyetlen pálcaintés, és lássa Adrian, hogy nem tekinti őt a portásnak. Mégiscsak túl jóban voltak ők ahhoz, hogy úgy kezelje valaha is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=642901#post642901][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.11.27. 12:36[/b][/url]

Kissé fintorgok, mikor az arcomba vágja a kontyát - szó szerint -, de egész jól kárpótol a nyakam köré fonódó vékony kar. Elmosolyodom, balom én is kihúzom a kabátzsebemből, s átfogva vele Redhead derekát szorítom meg egy kicsit, éppen csak, hogy érezze.
- Nos, ez úgy érzem túl bensőséges információ, amit nem adhatok ki - féloldalas mosollyal arcomon vonogatom meg szemöldökeim, aztán vissza is bújtatom a kacsóm a zsebembe. - Te mit keresel erre? Komolyan - lepillantok rá, ahogy elindulok be a kapun, remélve, hogy követ. Amúgy fogalmam sincs, hol van pontosan az eridon, sosem érdekelt, de majd megteszem, amit tudok. Vagy leviszem a rellonba, a tesója orra elé, és majd nézem, hogy mi történik. Szerintem jobb lenne bármelyik akciófilmnél, ezt most tényleg át kell gondolnom.
- Cole tud rólad? - na igen, még mielőtt beállítanék a meglepetésemmel, azért jó lenne tisztázni, hogy a meglepetés tényleg meglepetés-e. Másképp nem lenne mókás, hát nem lenne harc, se semmi. Pedig imádnám.
- Mi történt Roxfortban, mióta nem vagyok ott? - kinyitom az ajtót, tartom neki, amíg bemegy, aztán követem. Legszívesebben kibontanám a haját, mert idegesít - mindig idegesített - a konty a feje tetején, viszont így most fogalmam sincs, mit reagálna rá. Lehet megölne. Kinézem belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=644320#post644320][b]Rosie N. Fisher - 2016.12.01. 20:38[/b][/url]

Az örömteli üdvözlést követően már lelkesen érdeklődik is a másik hogyléte, de még félig-meddig a tervei és a jövője iránt is, hiszen mégsem holmi egyszeri találkozás szülte ismeretség az övék. Sokkal bonyolultabb annál, olyan kapcsolati viszonyok kereteit feszegetve, hogy ha megkérdeznék, talán el sem tudná magyarázni, mi is volt vagy van éppenséggel köztük. Igaz, a maga részéről nem is bajlódik azzal, hogy bárminek is nevet adjon, különösebben elmélyedve különféle metafizikai vonatkozások átgondolásában, hiszen ez úgyis valami folyton változó valóság. Ki tudja, ugyanaz lesz-e holnap, mint ma, vagy akár csak fél órán belül is nem változik-e meg valamelyik vetülete az egésznek, újabb nevért kiáltva máris. Éppen elég neki az is, ha nevén nevezi a másikat, és követi is, levegőbe emelve egyetlen intéssel a ládáját, elkerülve a cipekedést.
- Cserediák vagyok. Komolyan - válaszol mosolyra görbülő ajkakkal a fiú kérdésére, és ezen még a bátyja említése sem ront szemernyit sem. Nem zavarja még a gondolat sem, hogy ezen a hatalmas épületen valami módon osztozni kell majd a fiúval, akivel egy házban nem igazán bírtak meglenni. Ez valamivel nagyobb tér mégis, több lehetőséget adva Cole-nak, hogy kedvére kerülhesse.
- Nem tudom. Nem hiszem, hacsak anya nem küldött neki értesítőt, bár ebben erősen kételkedem - vonja meg a vállát. Biztos benne, hogy Adrian pontosan tudja, mi is a helyzet család terén, végtére is Cole aztán nem szokta titkolni, hogy nem éppen rózsás a kapcsolata a Fisher család tagjainak egymással. Egy pillanatra elkomorul még Rosie tekintete is a gondolatra, de a következő pillanatban már le is rázza magáról, elhessegetve kellemetlen gondolatait is egyúttal, és Adrianre összpontosít.
- A diákokat kivéve többnyire minden változatlak. A gyógyító új, meg a jóslástan tanár - foglalja össze röviden a változásokat, amelyek eszébe ötlenek hirtelen, mint Adrian távozását követő történések. Természetesen biztos tudna még egy-két pletykát is mondani, vagy kisebb-nagyobb érdekes történést, ilyesmivel azonban ki foglalkozik? Ő biztosan nem. - És a Bagolykő milyen? Meg fogom bánni, hogy ezt az iskolát választottam? Csak nemrég hallottam, hogy tavaly valami minisztériumi nyomozás zajlott itt, bár a vélemények alapján az oktatás minősége azért nem különösebben tűnik bírálhatónak - foglalja össze, mit is tud eddig holmi mások által megfogalmazott vélemények alapján, és határozottan kíváncsi Adrian meglátásaira is. - Különben sokat nőtt a hajam... - jegyzi meg ártatlan arckifejezéssel pillantva hátra a válla fölött. Tudja, hogy a fiú mindig is utálta, ha kontyba kényszerítette vörös tincseit, hát fontolgatja, hogy a segítségért cserébe talán leengedi neki, hátha ez elég meggyőző érv, ha a kellemes társasága önmagában nem lenne az.