Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Helena

Már megint Magyarország... Ez talán a második alkalom, hogy ideköltöztünk anyámékkal, szóval nagyjából tudtam mi hol van és a sulit is. Pontosabban azt hittem tudom. Most meg itt ácsorogtam a kapunál és bámultam mint az a bizonyos borjú, arra a bizonyos kapura. Ott tartottam, hogy fogom és lemegyek abba a faluba ahonnan feljöttem, de erre megjelent egy nálam jóval fiatalabb lány futva. Reméltem ő a felmentősereg, de azért nem bíztam el magam. Elég fiatalnak tűnt, na meg megkérdeztem miben segíthetne..
- Őő... jah. - jegyeztem meg enyhe akcentussal, de hát angolul és svédül beszéltem eddig, a magyar annyira sosem érdekelt, hiába volt ott apám, aki amúgy meg kiköpött magyar.  - A sárkánycímeres ház.. Rellon. Azt kell megkeressem. - vontam meg a vállam és őt figyeltem. Amikor utoljára itt jártam még nem futottam össze vele, így hát nem is ismertem. Na nem barátkoztam sosem, annál okosabb voltam már csak azért is, mert nem sok időt töltöttem itt akkor se. Pontosabban sehol sem... Ki tudja, lehet éppen csak leteszem a mestertanoncot aztán megint odébbállunk, mint mindig. Ez apámra vallana...
- Ja, bocs. Damien vagyok, elsős mestertanonc. - nyújtottam a kezem és bemutatkoztam, majd ha kezet fogtunk elindultam felfelé a bőröndömmel és a hátamon lévő gitárral. Még nem sikerült magamra öltenem az itteni öltözetet, na meg nem is nagyon fűlött hozzá a fogam, szóval a bőrdzsekim, a pulcsim, a kopottas farmerom, na meg a bakancsom volt az ideiglenes ünneplőm. Megálltam, mivel ő jobban tudja a járást, úgyhogy megvártam míg beér és bevág elém, vagy mellettem jön tovább.

Hell ha szólíthatlak én is így

A lányról is kiderült, hogy pont abba a házba jár ahova beosztottak, ami nekem nagyon is jó. Legalább tudja merre küldjön majd.
- Meg tudom védeni magam, ha esetleg ilyen dolgokon járna a fejük. - mondom neki, mivel így van. Attól még, hogy ebben a helyzetben körülbelül analfabéta vagyok, attól még ahhoz értek, hogy hogyan kell „forgatni” a pálcát. Mivel bemutatkoztam neki ő is így tesz, így a nevét is megtudom hamarosan.
- Szép név, a beceneved igyekszem megjegyezni. - kacsintok rá barátságosan és figyelemmel kísérem, ahogy a táskám a magasba emeli egy varázslat segítségével.
- Ügyes – jegyzem meg, mivel már tudom hányadikos és nekem ez annyira nem ment akkor még ennyire egyszerűen. - Hé, amikor én elsős voltam nem hogy ez nem ment... - vigyorodom el és egy pillanatra eszembe is jut mennyit bénáztam. Hell rákérdez mennyire tudok gitározni, így újra szólásra nyitom a szám.
- Jó ideje ez az egyetlen ami leköt, de én is tudok még egy kicsit szintetizátoron játszani, de nem vagyok olyan jó... - kissé elgondolkozott arcot vághatok, mivel még szokom a nyelvet és néha nem találom a megfelelőjét magyarul bizonyos szavaknak. Besétálunk a csarnokba, mivel mint kiderült Helena szavaiból oda léptünk be. Még azt is megtudom tőle, hogy szerencsésebb vagyok nála, mivel alig vártam pár percet, míg odajött, de ő vagy egy órát ácsorgott egyedül. Majdnem választ adok neki, ám ekkor rákérdez az akcentusomra én meg elmosolyodom.
- Őszintén szólva elég sok helyről. Angliában születtem, aztán laktunk több helyen is, köztük hosszabb ideig talán csak svédhonban. - gondolkozom egy kicsit. - Amúgy anyám angol apám meg magyar, de... sokat költöztünk, így több.. izé.. nyelvet is tanultam. - fejezem be a mondatot és körbenézek. Ugyan jártam már itt egyszer egy ideig suliba, mégsem tudom mi merre van. Ránézek Hellre, amiből valószínűleg leesik neki, hogy teljesen el lennék veszve, ha nem lenne itt.

Hell
köszi

Elmosolyodom mikor megjegyezi, hogy azt egyből gondolta. Elvégre azért vannak olyan alkalmak amikor meg kell védenünk magunkat másoktól, bármennyire is nem szeretnénk megtenni. Mivel mondtam, hogy igyekszem megjegyezni a nevét gyorsan mondott még pár nevet, de mikor a vakarcs került a sorra felnevettem.
- Nekem nem tűnsz vakarcsnak. Inkább határozottnak. A testvéreid pedig csak szekálni akarnak ezzel. Ugyan nekem nincs, de azért ennyit még én is tudok. - kacsintottam és figyeltem ahogy a táskám lebegve indul útnak. Meg is jegyeztem, hogy elég ügyes, amire mesélni kezdett. Szívesen meghallgattam, szóval csendben maradva hallgattam.
- Mindenkinek akad gondja az elején. - vonom meg a vállam végül és biccentek arra, hogy tanulni jöttünk ide. Sajnos még van mit fejlődni számomra is. Hell észreveszi a gitárom, de előre azt sem tudom mit szeretne, hogy mégis mit oktassak neki. Szerencsére hamar elmondja, így nem kell értetlen fejjel rákérdezzek, hogy mégis mit.
- Persze, szívesen megtanítalak rá. - mosolyodom el. - Ha gondolod akár azután, hogy lecuccoltam is szívesen adok egy leckét. - mondom és elgondolkozom kissé azon amit mondott. - Nekem a zene inkább menekülés a mindennapok elől.. - mondom és sétálok tovább vele és beszélgetünk. Közli, hogy igazi világjáró vagyok mire csak megvonva a vállam rápillantok.
- Inkább lettem volna egy tök átlag srác egy tök átlag családból. - nézek körbe, majd újra rá. Rákérdezett melyik nyelv tetszik igazán, sőt még fel is ajánlotta, hogy segít benne amire hálásan néztem rá. - Ugyan az apám magyar engem nem... nyűgözött le ez a nyelv és nehéz. - sóhajtottam – Az ajánlatod elfogadom cserébe a gitárleckékért. Mit szólsz? - mondom egy barátságos mosolly kíséretében, majd felnevetek, hiszen ő is pont erre gondolt.
- Akkor ezt megbeszéltük. - kacsintok rá, majd tanácstalan fejet vágok. - Azt tudom, hogy nagyjából merre, de azért inkább nem megyek csak úgy a fejem után. Még a végén itt is valami teljesen rossz helyen kötök ki. Elég sok suliban vannak... „tilos” helyek. Gondolom errefelé is akad, habár nem emlékszem ilyenre. - mondom és ha elvezet a rellon felé akkor követem.
- Amúgy... van saját gitárod, vagy használjuk a sajátom? - kérdezem teljesen normálisan. - Kettő van szóval ha nem lenne sem kell ezen osztozzunk. - teszem gyorsan hozzá.