36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. július 30. 16:31 | Link

Radits Viktor bácsi ^^
riciruci


A szőke lány nem egészen volt tisztában azzal, mikor és hogyan is keveredett ide, az a rész valahogy telljesen kiesett a fejéből. Nagy valószínűséggel épp el volt varázsolva, vagy elbambulva, vagy alvajárt és itt kelt fel. Nem mintha alvajáró lett volna. De ki tudja mikor romlik el az ember agyában valami, hát senki nem tudja. Kissé összeráncolta homlokát, s ujjait napellenzőként hasznosítva emelte homlokához nem épp nagynak mondható kézfejét s vetette hátra fejét, hogy elolvassa a kapu felé teremtt szavakat. Miután végzett az iskolahimnusz egy szakaszának tanulmányozásával, inkább az elérhetőbb részeket kezdte átvizsgálni. Jó navinéshez híven igyekezett ő elérni az unikornist, mert ő maga is egy unikornis, és mégis már, az unikornisok nagyon aranyosak, és ha nem lennének az elefántok meg a bálnák, azok lennének a kedvenc állatai. Ám a szarvas lovacska úgy tűnik nem így vélekedett a szőke elsősről, valamiért túlságosan is elérhetetlen magasságokban volt a lány alacsony termetéhez képest. Bosszúsan összeszorította ajkait, majd inkább a sárkányt kezdte fogdosni, elvégre az legalább vette a fáradtságot, hogy alacsonyabb helyre került. Még ha nem is ő választotta, ez viszont telljesen mellékes dolog. Rellon. Kíváncsi volt rá, milyen is lehet zöldnek lenni- meg úgy általában, milyen lehet nem sárgának lenni-, ám mikor legutóbb találkozott egy rellonossal, olyat vágódott egy madagaszkári barlang kövén, hogy még most is fájt belegondolni. Igaz, hogy utána a másik is eltaknyolt, de akkor is, neki lehet nem fájt annyira. Az ő talpa alatt más volt a kö szerkezete, puhább, vagy valami. Elhúzta száját az emlékre, majd, még mindíg összevont szemöldökökkel tett egy lépést hátra, hogy beférjen látóterébe az egész nagy kapu. Egy külső szemlélő számára valószínűleg úgy nézett ki, mintha meg akarna küzdeni vele, vagy felmászni rá mint egy hegyre, vagy azon gondolkodna, hogy vajon hogy lóghat ki rajta észrevétlenül. Ám erről szó sem volt, ő csupán egy kíváncsi egyén, akinek még nem volt ideje felfedezni a kastély minden apró zugát, még ha ez nem is volt apró, és nem is volt a kastély belsejében.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2015. augusztus 1. 19:13
Hozzászólásai ebben a témában
Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2015. augusztus 1. 19:06 | Link

Kamilla

Séta erre, séta arra. Séta fel a kastélyba. Miért ne? Régen járt már erre, megnézi mi újság. visszanéz esetleg az Eridonba is. Az ajtó őr úgyis emlékszik még rá. Szívesen csevegett el vele. Főleg akkor, ha fáradt volt és már minden badarságot összehordott. A fáradtság mi mindenre képes... el se hinnétek.
Á, most amúgy épp az időjárást nézem. Tudtátok, hogy jön a sok eső? Mindenki dobjon magára egy lepergető bűbájt. Hasznos lehet!
Ha pedig a bűbájoknál tartunk, akkor Viktor is használ egyet, amint meglát egy lányt, aki nagyban próbálná elérni az unikornist, de nem megy neki. Nem ismeri a kis szőkeséget, szóval biztos jó kezdés lesz nála, hogy kicsit megrepteti. Persze puszta kedvességből. Viktor és az ártó szándék nem említhető egy napon. Legtöbbször.
 - Mobilicorpus! - Int a pálcájával a lányra mikor már elég közel van hozzá, hogy el is találja a varázslattal a gyanútlan lányt. - Helló! Tessék, most már eléred az unikornist. - Vigyorog rá a lányra. Az eszbe se jut, hogy esetleg a lány nem akar a levegőben lebegni. Szerintem ma is otthon hagyta az eszét, és csak a reggeli kakaó lötyög a fejében. Bár az azért annyira nem rossz. A kakaó egész finom. Ilyenkor hidegen jó. Kiflivel. De nem Mr. Kiflivel. Azt meghagyjuk Lencsének. Ők biztos együtt fogyasztják a reggeli kakaót. Istenem, de szép a szerelem, nem? Pillangók, vattacukorfelhők.
Na, vissza a jelenbe, ahol szerelemnek nyoma sincs. Vagyis Viktor tutiradebiztosanfixen nem szerelmes. Ezt így egyben, természetesen. A lányról nem nyilatkozhatok. Más narrátorával nem gyakran közösködöm. Bár azért megesik, hogy a szilva a fáról leesik, a két álmodó meg este csevegik. Tudom, tudom, ilyen szó nem létezik, de a rím így jött ki. És mindent az irodalomért! Előre hát! Kamilla, a színpad a tiéd. Itt a mikrofon, csak hangosan, bátran!
Hozzászólásai ebben a témában

Szemüveges - Vidám - ExEridonos - Bátyó - Kérdések
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 1. 19:29 | Link

Radits bácsi ^^
riciruci


Miután kellőképp áttanulmányozta a sárkányt, megint megpróbált felnyújtózni a patáshoz, ám az még mindíg nem ment neki. Már tényleg kezdett bosszankodni, és fejben már olyanokra kezdett gondolni, hogy a kiscica vinné el a pálcáját annak, aki ilyen rossz helyre tette azt a szent állatot, amikor is azon kapta magát, hogy valahol az éterben lebeg, és a föld ismeretlen okokból eltűnt a talpa alól. Elkerekedtek szemei, s hirtelen még pánikolni is kezdett, hogy most bizony mi lesz, mert ő ugyan nem tudja hogyan kéne egy ilyenből kiszabadulni. Meglóbálta lábait, és karjaival valami olyan mozdulatot produkált, amit a madarak szoktak felszállás előtt mert végülis ki tudja, lehet hogy valami képesség most kezd kiütni rajta mint a himlő vagy tüdőgyulladás. Lappang egy ideig, utána meg előtör. Mikor egy számára ismeretlen hang megszólította, zavartan kapta felé a fejét, s pislogott a másikra. Ez.. Most.. Komoly? Ő végig itt szerencsétlenkedett, és ő meg látta. Akárki is ő. Még jó, hogy nem olvas a gondolataiban, most biztos egy félórás röhőgörcsbe kezdene. Bár.. Senki nem tudhatja.
- Izé, őőő... Köszönöm?- mosolyodott el kicsit kínosan, ahogy lenézett rá, majd próbált az unikornis felé fordulni. Már ahogy lehet egy ilyen helyzetben forgolódni, az előbb is telljesen véletlenül ment. Vagyis biztos véletlennek kellett lennie, tekintettel arra, hogy most úgy nézett ki, mint egy haldokló giliszta, aki tekeregve próbál menekülni. Végül inkább csak hátranyúlt, és megveregette a kő domborulatát, ami remélhetőleg a feje, és nem a hátsó fertája. Jól is nézne ki, ha itt fogdosná egy állat fenekét.- És izé. Azért ugye majd le tudsz tenni?- merült fel benne a kérdés, amikor megunta az ismeretlen testtáj tapogatását. Azért nem igazán szeretne egy életen át itt lebegni. Bár lehet, hogy közben kondenzálódik, és akkor soha nem fog meghalni. És évfolyamról évfolyamra köszönthetné a diákokat, meg minden. Még a végén az iskolacímerre is felkerülne.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2015. augusztus 1. 22:27
Hozzászólásai ebben a témában
Cupido
INAKTÍV


Szerelem vesz körül minket (se)
offline
RPG hsz: 41
Összes hsz: 164
Írta: 2015. augusztus 1. 21:59 | Link

Kiss Radits Viktor Endre & Farkas Kamilla ~ Vikilla   Kiss

Fülében cseng a rózsaszín párduc zenéje, miközben kidugja orrát az egyik emeleti ablakon. Nem is kell sokáig keresgélnie szórakozás után, a szélesen elterülő kaján vigyora semmi jót nem ígér, mikor gyermekien csillogó tekintete megakad a lenti pároson. Nem is húzza sokáig az időt; a levegőben osonva csendesen közelíti meg az ártatlanokat. Számára nincs különbség tanár és diák között, csak egy valami számít; a szerelem. Mindig is csak ez számított! Hiszen ez a férfi már most szinte a tenyerén hordozza ezt a gyönyörű fiatal lányt! Segít neki és mögötte áll, bármi is jöjjön...Szinte felesleges meglőni, de azért...Ugye, jobb biztosra menni. Ha két szív egymásnak lett teremtve, annál jobb, minél előbb lehetőségük nyílik rádöbbenni erre.
Cupido Viktor mögé úszik, megtartva a minimálisan ajánlott távolságot közte és az átve...szerencsés ember között, majd kiveszi a tegezéből az egyik különösen szépen faragott, szívecskés nyílvesszőjét, céloz, és...a bal farpofa máris gazdagabb egy kis szúrással. Még jó, hogy Viktor vajmi keveset fog törődni a fájdalommal, ugyanis ahogy egy pislogás után újra Kamillára téved tekintete, azonnal elönti őt a megmásíthatatlan érzés. A Nap kisüt, a madarak csicseregni kezdenek, az élet puha rózsaszínfelhővé változik.
Persze nem végzünk fél munkát - két másodperc, s máris repül Kamilla felé is egy nyíl, mely szerencsésen el is találja őt. Ezután nem maradt más, mint csendben elillanni, hagyni, hogy a gerlepár egymásra találjon...Lesz rá idejük, a varázslat négy napig tart majd.
Utoljára módosította:Cupido, 2015. augusztus 1. 22:05
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2015. augusztus 1. 22:19 | Link

Kamilla

Kapálózik, de nem sikít, mint egy gyerek, akitől elvették a csokiját. Vagy az Oreóját. Na, az az amerikai édesség tényleg egészen finom. Bár magyar vagyok nem turista(szalámi) elven persze azért pilótához kéne hűségesnek lennünk.
Na, de most tegyük fel szépen az Oreo reklám zenéjét. És most ezzel elkezdi Viktor is énekelni. Mert a reklámzenék ilyenek. Fülbemászóak, aztán onnan senki és semmi ki nem veri. Alkalomadtán a semmiből eszébe jut az embernek és elkezdi egy végtelenített lemezként dúdolni magában. Esetenként hangosan is elkezdi akár énekelni.
 - Mi-len-ne-ha egy oreotadnék a-vám-pír-nak... - Dúdolássza félhangosan, aztán azért észbe kap és a lánynak is válaszol, aki kissé esetlenül kapálózik a magasban.
A magasban amúgy nagy veszélyek leselkednek rájuk. Felsejlik a távolban Cupido alakja. Viktooooooooor! Egy nagy lassított felvételes próbálkozás a részemről a kedvesség elég méretes szobrának megmozdítására, hogy ne érje őt el a szerelemnyíl. Persze minden hiába. Az fokhagymán találja a fiúcskámat. Na, szép... Cup, legalább valami korban passzentosabbat is találhattál volna. Most komolyan?! Na, mindegy. Ez van, ezt kell szeretni. Szó szerint.
Vikorban fel is kezdenek ötleni a szerelmes gondolatok. Meg más dolgok is. Nem szabad! Rossz Viktor! Neeeem, ezeket a gondolatokat nem eresszük be! De nem ám! Sicc!
Te meg ne állj ott csak úgy bambán, csinálj is valamit!
Végre meg is mozdul Viktor. Elég hirtelen mozdulattal engedi le a lányt a levegőből.
 - Finite! - A lány persze el is kezd zuhanni, és ahogy a nagy könyvben meg van írva Viktor kezébe esik. Ha egy kortársa lenne a lány, az valószínűleg rá esett volna, és nem tudta volna elkapni, de Kamilla még kisebb teremtés, így nem okoz gondot ez számára. - Milyen pihe könnyű vagy. Mint egy angyal. Szép szőke tincsek, nevető fény a szemeidben. - Kezdi el fürkészni a lány arcát. Én meg párnámba dőlök. Ez hosszú négy nap lesz így. Nagyon hosszú!
Hozzászólásai ebben a témában

Szemüveges - Vidám - ExEridonos - Bátyó - Kérdések
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 1. 22:51 | Link

Viktor
riciruci


Kezdte tényleg nagyon szerencsétlennek érezni magát ott a levegőben, fpgdpsptt egy szobrot, úgy csinált mintha madár lenne, és mindezt egy telljesen idegen szemei előtt, aki állítólag csak segíteni akart neki, mert nem érte el az eccarvút. Amiért persze hálás is volt. Mármint, hogy segített neki. Mikor a másik elkezdte dúdolgatni az Oreó reklámját, ami valami elképesztően cuki, és igen kevés idő alatt belopta magát Kamillánk szívébe, a lány kissé felvont szemöldökkel, mosolyogva hallgatta a dalrészletet, de mindettől függetlenül még le szeretne jönni onnan. Látóterét telljesen kikerüli a szárnyas baba, és telljesen váratlanul éri az aprócska fájdalom. Legszivesebben meg is dörzsölné a szúrós területet, ha nem lenne épp egy margarétás vagy milyen virágos ruhában, és nem lány lenne, és épp nem most találna rá a szerelem a rengeteg vattacukorral és nutellával, oreóval, nyalókával, szaloncukorral, savanyúcukorral meg gyümölcssalátákkal, de legfőképpen Viktorokkal. A Viktorok a legmeghatározóbb elemei ennek az egésznek. Rövid, filmbeillő sikoly hagyja el ajkait, ahogy egyszercsak zuhanni kezd, és megfordul a fejében, hogy szíve választottja fogja magát és jól otthagyja, neki meg eltörik az amúgy sem erős gerince, ám nem, ehelyett hölgyeim és uraim, Kamilla a lovag karjai között találja magát. Szürke szemei elkerekednek, ahogy bennsőjét leírhatatlan és elmagyarázhatatlan, természetfeletti boldogság járja át s bár tudja, hogy ezt így nem szabad, nem lehet, valahogy mégsem érdekli az illem vagy a szabályzat, ő kikéri magának, még soha nem érezte magát jobban. Mintha a mennyekben járna, vagy épp egy csalfa álom lenne az egész, melyből leginkább soha nem szabadulna, soha nem kelne fel. Arcát pír önti el a férfi bókjára, s hirtelen megszólalni sem tud, csak néz a nagy, örömteli és odaadó pillantásaival.
- Mindezt bizonyára csak TE hozod ki belőlem.- mormolta, a másik pillantásait fürkészve, hátha azokból ki tudna venni valamit, bármit, mely bizonyíték lenne arra, hogy az viszonyozza érzéseit melyek felrúgják minden eddigi elméletét.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2015. augusztus 1. 23:18
Hozzászólásai ebben a témában
Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2015. augusztus 1. 23:12 | Link

Kamilla

Az én agymanóim is dolgoznak ám rendesen, de titeket sem hagylak ki az élvezetekből. Egy kis szilvalét valaki? Nem, hát nem, akkor egy kupica nekem, meg még egy nekem. Na és most akkor szerelemre felkészülni. Vigyázz, kész, tűűűűz!
A szerelem kezdetét vette. Viktor máris tettre kész. A lányt igyekszik a közelébe tudni, nem a magasban, ezért egy pálca intés és máris mintha valami hős lenne a lány meg annak a kedvese állnak ott a kapuban. Így az esküvők után szoktak állni az emberek a bejáratokban. De eszetekbe ne jusson semmi őrültség! Szerencsére Kamilla még amúgy is kiskorú. Legalább ez a katasztrófahelyzet elhárítva. Törlést kérek kedves olvasó. Ez egy komoly 4 napos műtét lesz. Szükségem lesz az asszisztenciájára.
 - Ha tudtam volna, hogy te itt vársz rám, hamarabb jövök kedvesem. - Szinte doromboló a férfias hangjának halk csendülése miközben még mindig a szemét lesi a lánynak. Igazán idilli a pillanat. Csak helytelen. És azok a csúnya, rossz gondolatok, már megint megpróbálják rám törni az ajtót. Pfhúha.
 - Hogy hívnak kedvesem? Még a neved sem tudom, csak azt, hogy szeretlek. - Mintha egy rosszul sikerült angol romantikus drámát néznék. Hisz még egymás nevét se tudják. De Viktor ezen szerencsére próbál azért segíteni. Amint megtudta a becses nevet, már próbál is bókolni. Ilyenkor bezzeg egész jól megy neki. Mert az agyát nitrogénbe dobta egy kis hibernálásra.
 - Gyönyörű neved van virágszálam! - Komolyan? Virágszálam? Mit olvastál te legutóbb. Á, igen, megvan! Így már mindent értek. Azt hiszem most egy lovagi szerelmet fognak ezek ketten itt színpadra vinni.
Felvillan a lámpa, Viktornak ötlete támadt. Egy gyors ellenőrzést lefuttatunk rajta. Oké, mehet! De az ötlet gyárnak szólni kell, hogy csak óvatosan.
 - Mi lenne, ha elmennénk a cukrászdába? Sütiznénk egyet. Mondd, melyik a kedvenced? Nekem te vagy. A legédesebb cukorfalat a földön. - Khm... azt hiszem hozok egy lavort. Viktorral meg időközben lerakattam a lányt. Van neki két szép igencsak... nem, ezeken nem is szabad agyalni! Inkább Viktor kezét csak simán kinyújtjuk, hogy össze tudja kulcsolni ujjait a szőkeség apró, törékeny kezével. Viktornak elég nagy a keze, abban teljesen elveszik a lány apró kézfeje. De Viktor vigyáz rá. Ő a legdrágább kincs neki most a földön.
Hozzászólásai ebben a témában

Szemüveges - Vidám - ExEridonos - Bátyó - Kérdések
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. augusztus 1. 23:40 | Link

Viktor
riciruci


Ahogy a férfi feszülő bicepszei között igyekezett kipihenni a pillanatyni szívrohamot, szívét csordultig telítették rózsaszín, ragadós cukormázzal ami mindent összezsugorít, aminek csupán pöppetnyi köze is van az épeszűséggel. Elvégre itt ez az alig tizenöt éves lány meg a srác, akinek valószínűleg nem kéne itt lennie, főleg nem ebben a helyzetbe. Hány évvel is lehet idősebb nála, olyan kilenc-tízzel, ám ez őt egyáltalán nem érdekli. Elvégre a szerelemben nincsenek korlátok, a kor csupán egy szám mely semmisnek mondható ha két lélek így egymásra talál. Egész bennsőjét átjárja a hangban megbúvó lágyság, gyomrában dolgozni kezdenek az eddig halottnak vélt, szivárványszínű pillangók, s ujjbegyeiben mint ezerni apró tűszúrás, úgy érzékeli szerelme minden egyes apró rezdülését. Nincs mit tagadni, ők úgy össze vannak hangulva mint egy gitár húrjai, vétek lenne elpazarolni ennyi érzlemet, melyek ily erősek. Megjegyzésére csak egy halk, ám annál sokkal többet mondó kuncogás a reakció, úgy érzi mintha már ezer éve ismernék egymást s az, hogy csak most mutatkoznak be egymásnak egy aprónyi részlet, egy vízcsepp az óceán végtelenségében. Viktor..
- S tiéd akár egy hősé, a lovagé, aki megmenti ártatlan, törékeny hercegnőjét a sárkány gonosz, gyilkos karmai közül.- eresztett meg egy romantikus sóhajt, ahogy egy pillanatra lehunyta szemeit, majd a következő filmkockánál már újra a földön találja magát. Agyán átsuhan a csalódottság röpke madara, ám ennek helyét csakhamar átveszi a mézesmázas bodzaszörp, ami a koponyájába férközött, s csakhamar vérereibe is utat talál, mikor bőrén megérzi hercege védelmező burkát, mely akár egy pajzs veszi körül megvédve ezzel mindentől. Kézfogásuk mindezt szimbolizálja, a kimondatlan ígéretet, odaadást és még annyi minden mást, ami ifjú navinésünknek most még csak eszébe sem jut. Az újabb bókra újabb hőhullám öntötte el testét, s ez bizony arcá is kiütött, két elvörösödött bőrfelület képében.
- Ha minden ilyesfajta édes szót elpocsékolsz rám, nekem mégis mi fog maradni? És telljesen mindegy hol vagyok, vagy mit eszem egészen addig, amíg veled vagyok.- rázta meg fejét. Tekintetében boldog, akár még huncutnak és játékosnak is vélhető fény csillant, ahogy csípőjével lágyan meglökte a másik.. Combját. Azért valljuk be, Viktorkának nem kell egy nagy felületet védelmeznie.
Hozzászólásai ebben a témában
Radits Viktor Endre
INAKTÍV


Mr. Vigyor
offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 617
Írta: 2015. augusztus 4. 23:15 | Link

Kamilla

A nyáltengerben hánykolódok kedves naplóm. Már legalább 10, de lehet 20 vagy 30 perce. Már nem is számolom, hisz tudom, még sok van a célig. Ha egyáltalán túl élem addig...
Na, a nagy drámámat most félrerakom, és a kedves naplómat is egy tollvonással lezárom, csapjunk a lecsóba és mozgassuk innen tovább ezt a gerlepárt, mert szerintem el fog olvadni a bejárati kapu.
 - Veled a világ végére is elmennék. Védenélek és szeretnélek bárhol és bármikor. Menjünk, ahová csak szeretnéd. -
Helyes, helyes, menjünk is innen valahova máshova. Bár a falu nem biztos, hogy a legjobb ötlet, de itt se maradhattok. Egy kicsit... hm... mi is a megfelelő szó? Á, igen! Kínos lenne azt elmagyarázni az igazgatónak, hogy Viktor él-hal egy 15 éves diáklányért, akit persze majd szeretne a későbbiekben tanítani, mert hát szándékában áll visszajönni a katedrára.
 - A végtelenbe és tovább! -  Indok el vigyorogva, vidáman, szívében csordultig töltődve szerelemmel a lány kezét fogva ki a kapun. Ha tudna repülni seprű nélkül is, akkor biztosan repkedne most, hiszen a fellegekben jár. Én meg mehetnék utána levadászni őt a légtérből, mielőtt valami ellenséges légitámadásnak vélnék ezt a jómadarat.
 - Mesélj magadról. Mindent tudni akarok rólad. Meg akarlak ismerni. Annyira csodálatos lány vagy. - Igen, egy lány, de nem egy nő, ami hozzád való lenne. Hajaj, istenem, szerintetek nagyon megharagudna Viktor, hogyha nekivezetném egy fának, hogy kicsit elaludjon és addig se csöpögjön, mint a hóember tavasz közeledtével?
Á, igen, szerintem is...
Hozzászólásai ebben a témában

Szemüveges - Vidám - ExEridonos - Bátyó - Kérdések

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék