Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Gilbert

A sporttáska, amit magával cipelt, nem volt könnyű, a bőrkabátos srác mégis meglehetősen gyorsan haladt felfelé, már csak azért is, mert szerette volna mihamarabb maga mögött hagyni az állomást, meg úgy általában a három órás zötykölődésnek még az emlékét is. Miután a tranzit ponton egyetlen büfét talált,  - de annak meg olyan kicsi volt a kínálata, hogy egy elsős gyerek uzsonnás dobozában is több zsömlét találhatunk - rá kellett jönnie, hogy vagy spórol a cigijével, vagy szívni fog, de hogy nem dohányt, az biztos. Így aztán rágta a szája szélét, és nagyon ellenségesen meredt mindenkire, aki megpróbált mellé ülni, viszont ez nem segített sokat, mert mire leszállt a faluban, már szikrákat szórt a szeme. Egyébként nem volt valami nagy dohányos, csak néha napján szedte elő a paklit, mikor kellett neki valami stresszoldó, márpedig mi más lenne ilyen, mint mikor egy mugli gyerek elindul egy varázslóiskolába? Mindenesetre még loholás közben is azon volt, hogy előkaparja valahonnan a gyufáját, miközben cigi már a szájából lógott, de hiába túrta föl az összes zsebét, egyszerűen nem akadt a kezébe a keresett tárgy.
Végül egy sóhajjal feladta, és ledobta a holmiját a földre, már majdnem az iskola kapujánál, és immár két kézzel próbált rájönni, hogy hová tette azt az átkozott dobozkát, és csak akkor lett igazán dühös, mikor ahelyett az a rohadt pálca került a kezébe, aminek úgy konkrétan semmi hasznát nem vette. Be is vágta hát a táskába, és tüntetőleg ráült, hátha sikerült eltörnie, és akkor már fordulhat is vissza innen, mert a fene sem akart varázslást tanulni - amiről egyébként még mindig nem hitte, hogy valóban létezik, és sokkal inkább arra gyanakodott, hogy egyszerűen csak eltanácsolták a régi iskolájából, és most valami katonai intézménybe száműzik, hogy fegyelmet tanuljon -, de hiába, jönni kellett, főleg, hogy az édesanyja annyira örült az egésznek. Persze nem csoda, a négy lánygyerekkel már könnyebb dolga lesz nélküle.
Vett egy nagy levegőt, és miközben kifújta, arra koncentrált, hogy megnyugodjon. Nem volt baj ez a mérgelődés, amíg nem látta senki, de nem kívánta elárulni magát, hogy ennyire felhúzta a dolog, de hála az égnek megvolt az a jó tulajdonsága, hogy hamar vissza tudta nyerni a hidegvérét. Szerencsére azonban mire nekiállt volna azt latolgatni, hogy milyen esélyei vannak arra, hogy ha felmegy az iskolába, nem kapják el azonnal cigizésért, meghallotta valakinek a lépteit az úton. Felemelt fejjel fülelt és figyelt, aztán meglátott egy vékony alakot közeledni.
- Hé te! Van tüzed? - kiáltott neki oda, remélve, hogy a másik srác titkon pyromán.

Gilbert

A sporttáska, amit magával cipelt, nem volt könnyű, a bőrkabátos srác mégis meglehetősen gyorsan haladt felfelé, már csak azért is, mert szerette volna mihamarabb maga mögött hagyni az állomást, meg úgy általában a három órás zötykölődésnek még az emlékét is. Miután a tranzit ponton egyetlen büfét talált,  - de annak meg olyan kicsi volt a kínálata, hogy egy elsős gyerek uzsonnás dobozában is több zsömlét találhatunk - rá kellett jönnie, hogy vagy spórol a cigijével, vagy szívni fog, de hogy nem dohányt, az biztos. Így aztán rágta a szája szélét, és nagyon ellenségesen meredt mindenkire, aki megpróbált mellé ülni, viszont ez nem segített sokat, mert mire leszállt a faluban, már szikrákat szórt a szeme. Egyébként nem volt valami nagy dohányos, csak néha napján szedte elő a paklit, mikor kellett neki valami stresszoldó, márpedig mi más lenne ilyen, mint mikor egy mugli gyerek elindul egy varázslóiskolába? Mindenesetre még loholás közben is azon volt, hogy előkaparja valahonnan a gyufáját, miközben cigi már a szájából lógott, de hiába túrta föl az összes zsebét, egyszerűen nem akadt a kezébe a keresett tárgy.
Végül egy sóhajjal feladta, és ledobta a holmiját a földre, már majdnem az iskola kapujánál, és immár két kézzel próbált rájönni, hogy hová tette azt az átkozott dobozkát, és csak akkor lett igazán dühös, mikor ahelyett az a rohadt pálca került a kezébe, aminek úgy konkrétan semmi hasznát nem vette. Be is vágta hát a táskába, és tüntetőleg ráült, hátha sikerült eltörnie, és akkor már fordulhat is vissza innen, mert a fene sem akart varázslást tanulni - amiről egyébként még mindig nem hitte, hogy valóban létezik, és sokkal inkább arra gyanakodott, hogy egyszerűen csak eltanácsolták a régi iskolájából, és most valami katonai intézménybe száműzik, hogy fegyelmet tanuljon -, de hiába, jönni kellett, főleg, hogy az édesanyja annyira örült az egésznek. Persze nem csoda, a négy lánygyerekkel már könnyebb dolga lesz nélküle.
Vett egy nagy levegőt, és miközben kifújta, arra koncentrált, hogy megnyugodjon. Nem volt baj ez a mérgelődés, amíg nem látta senki, de nem kívánta elárulni magát, hogy ennyire felhúzta a dolog, de hála az égnek megvolt az a jó tulajdonsága, hogy hamar vissza tudta nyerni a hidegvérét. Szerencsére azonban mire nekiállt volna azt latolgatni, hogy milyen esélyei vannak arra, hogy ha felmegy az iskolába, nem kapják el azonnal cigizésért, meghallotta valakinek a lépteit az úton. Felemelt fejjel fülelt és figyelt, aztán meglátott egy vékony alakot közeledni.
- Hé te! Van tüzed? - kiáltott neki oda, remélve, hogy a másik srác titkon pyromán.

Lyall

Amióta vonatra szállt, minden megállóvan egyre erősödött benne, hogy nincs minden a rendjén, bár az érzés már egy ideje nem hagyta nyugodni. Mégis, csak az állomáson lekászálódva tudatosult benne, hogy valami végleg megváltozott ezen a nyáron. Eddig mindig megkönnyebbülés volt visszatérni ide, mintha újra levegőhöz jutott volna és lekerült a válláról a súly, ahogy felnézve megpillantotta a kastélyt, ami az otthonává vált az elmúlt években. Most semmi ilyet nem érzett, helyette tompa, de kitartóan sajgó valami ülte meg, s rá nem jellemző módon erre is csak rántott egyet a vállán, mintha csak a táska szíja vágná, mielőtt elindult. Az ismerős ösvényen nem volt egyedül - a tanítás csakhamar kezdetét veszi, így több diák is caplatott a dombnak fel, de apránként mindet lehagyta. Sokat nőtt a nyáron, bár szokatlanul sápadtnak tűnt, még magához mérten is. Az újdonságok azonban nem értek itt véget, mert az arca bal oldalán, a homlokán és a szemöldökén át vékony, függőleges fehér heg húzódott, s maga a tény, hogy mindez látszott, maszkjának hiánya volt a legélesebb eltérés. Kezét vékony kabátjának zsebébe süllyesztette, nézelődés nélkül, egykedvűen baktatott, gondolattalanul számolva a lépéseket. Transzából egy hang rázta fel, s ahogy fejét emelve szemügyre vette a forrását, egy meglehetősen alacsony alakot pillantott meg. Egyre korábban sötétedett, így közelebb kellett érnie, hogy megállapíthassa, hogy fiúról van szó, aki körülbelül olyan szerencsés alkattal lett megáldva, mint ő maga.*
- Van. De ne itt gyújts rá.-*Fejével az egyik bokorcsoport felé intett, jelezve, hogy sokkal megfelelőbb hely, mert még ha technikailag nem is voltak az iskola területén, a másik egészen biztosan nem volt még nagykorú. Más se hiányzott, mint hogy egy tanár vagy prefektus kitüntetett figyelmének örvendjen, mert rajtakapják. Megtorpanás nélkül kanyarodott rá a kerítés mentén vezető, benőtt ösvényre, egészen addig követve, amíg be nem ért a növények takarásába és a kapu el nem tűnt a szeme elől, az úttal együtt. Itt dobta le a hátizsákját, átkutatva pár zsebet, mielőtt megtalálta volna a keresett dobozt, ám a fedelét felcsapva csupán az öngyújtót látta benne.
- Nesze. Nincs egy potya szálad cserébe?-*Érdeklődött, az ismeretlen felé hajítva a tűzcsiholót, helyet foglalva a csomagján. Ami újdonsült szokását illette, nem lett belőle láncdohányos, de meglepően könnyen rászokott erre a méregre. Talán a stressz tette, talán csak kellett, hogy kitöltse vele valami más helyét, de időről időre megkívánta, bár a legnagyobb titokban gyújtott csak rá. Ha kapott egy szálat, akkor egy intéssel jelezte csak az ismeretlennek, hogy megtarthatja az öngyújtót - eredetileg azért volt nála, mert néha kellett, ha műanyaggal, papírral dolgozott, eldolgozni szálak végét vagy körbeégetni a széleket, ilyesmihez.*

Gilbert

Mázli. A másik srác úgy tűnt, hogy hajlandó tűzzel szolgálni, aminek Avery kifejezetten örült. Végre valami jó is történt. Azonban a figyelmeztetés már kevésbé volt ínyére, és ha nem akart volna menten megpusztulni, ha nem jut gyufához, akkor minden bizonnyal vissza is szájalt volna, így viszont csak kelletlenül követte a srácot, miután feltápászkodott a táskájáról, és azt a nemtörődömség legnagyobb nyugalmával húzta maga után a porban. Egy kis kosz még senkinek se ártott.
- Tudtam én, hogy ez valami katonai intézmény - morgott félhangosan, mert naná, hogy nem tetszett neki a rendszer, főleg miután pont letojta mindig is, hogy látják-e vagy sem, mert a panelházak között az ég világon senkit nem érdekelt, hogy ki hol pöfékel, vagy hogy betöltötte-e már a tizennyolcat. Persze voltak körülmények, amik megnehezítették az életét, például a dohányboltok, de ugyebár haverok mindenhol akadnak.
Miután roppant romantikus helyet találtak maguknak a bokrok mögött, Avery pedig újfent letelepedett, csakhamar kapott egy öngyújtót, és boldog megelégedéssel hallgatta a sercenést. Nagyon szívott a szálon, aztán mély sóhajjal eresztette ki a füstöt, máris nyugodtabban egy fokkal. A kérdésre csak ez után reagált, némi mérlegelés után a fiú felé nyújtva a paklit, hogy vegyen magának, ha kell, aztán a többit gondosan elrakta.
Most nézte csak meg jobban az alkalmi cigipartnert, összehúzott szemmel futtatva végig tekintetét a vonásain. Ha nem lett volna egyértelmű, hogy a fiú ismeri a környéket és az iskolát, akkor hiába volt magasabb, nem tudta volna megmondani biztosan, hogy idősebb-e nála. Még az alkonyi fényben is látszott, hogy milyen fényes kék a szeme, Avery pedig egy darabig lopva nézte a komoly arckifejezést, amit a másik magára öltött.
Közben egyre jobban megnyugodott, és a végén már csak azzal volt elfoglalva, hogy nyújtsa még egy kicsit az élményt. Nem óhajtott különösebben beszélgetni így aztán nem erőltette a dolgot, de végül mégis, mint egy mellékesen odavette:
- Te figyu, ez most halál komolyan egy mágusképző? - Mivelhogy bármennyit is törte rajta a fejét, annál lehetetlenebbnek tűnt neki az egész.

Avery

- Ráérsz még kipróbálni a büntetőmunkákat.-*Felelt vigasztalóan az elmorgott mondatra, nem pillantva hátra - nem kedvtelésből sétáltatta a másikat, hanem mert nem látta értelmét feleslegesen menni fejjel a falnak. Ha nyugodtan akar dohányozni, akkor előny, hogy nem fáj azoknak, akiknek nem kell tudnia róla, ha meg mindenáron balhézni akar, akkor is ideje, mint a tenger. Á ugyan végképp nem áll az útjába, ha az a leghőbb vágya, hogy ágytálakat mosson a gyengélkedőn, de talán nem ez a legáhítottabb programja az első estéjére.
Végül kapott egy szálat és mivel nem volt kedve visszakunyerálni az öngyújtót, előhúzta a pálcáját és elmormogott egy lacarniumot, hogy kisvártatva felizzon a cigaretta végén a parázs. Mint az előző néhány alkalommal, most is furcsa volt, hogy fedetlen arccal sem szorong egy teljesen idegen ember társaságában, akinek ráadásul magán érezte a tekintetét. Rápillantott, farkasszemet nézve a sötét, csaknem feketének tetsző szempárral, csodálkozás nélkül mérte végig a lágy, keleties vonásokat és a mindenféle kiegészítőket. Egy apró, mosolyszerű kunkorral fejezte ki részvétét a fiú felé, akit még sokan fognak lánynak nézni, aztán mivel a másik nem adta jelét, hogy beszélgetni kívánna, nyugat felé fordult, a maradék fényben kígyózó füstcsíkokat figyelve. A másik kérdése nagyjából megválaszolt párat az övéi közül - nem volt nehéz kitalálni, hogy a másik elsős, ráadásul mugli származású és meglehetősen szkeptikusan áll új iskolájához.*
- Miért, te házimanónak akarsz tanulni?-*Érdeklődött, fejét oldalra hajtva, nem is gúnyolódva, inkább csak csendesen megmosolyogva az ellenséges hitetlenkedést. A srácnak már meg kellett vennie a felszerelését, legalább részben, idáig boszorkákkal és varázslókkal megrakott vonaton utazott, csokibékák, puffskeinek és baglyok közt, üstök és seprűk társaságában, mégis úgy viselkedett, mintha Gil rukkolt volna elő a képtelen ötlettel az imént. Neki viszonylag könnyű dolga volt annakidején, elvégre félvérként mindkét világban feltalálta magát, bár még mindig nem tudta eldönteni, voltaképp melyikhez is tartozik igazán, ahogy azt sem értette, miért különülnek el annyira élesen. Ha apránként is, egy falatnyi derű visszaköltözött belé, túl szívós volt, hogy ne akarjon felállni, még ha imbolygott is eleinte. Fizikailag is talpra kecmergett, kihúzva magát a másik felé fordult.*
- Ha méltóságod igényt tart rá, körbevezethetem a kastélyon.-*Ajánlotta fel, enyhén, kissé szertartásosan meghajtva magát - ha a ruhájától és az ujjai közt füstölgő száltól eltekintünk, egész élethű lakájt alakított. Ugyan még mindig messze állt a tökéletestől, de ahogy nyugodtabban mozgott, úgy ütött át inkább az a neveltetés, amit apai nagyanja szorgalmazott.*
- Egyébként Gilbert Blythe vagyok, harmadikos Eridonos. Félvér.-*Tűzte bemutatkozója végére, jobbját nyújtva, még ha nem is volt biztos benne, hogy a srác elfogadja. Számára az egész gesztus szimbolikus, egy olyan darabka, amit azelőtt nem sokat gyakorolt - a legtöbben az álarcánál ragadtak le, s inkább azt akarták megérinteni, esetleg leszedni a fejéről.

Gilbert

A választ hallva csak rosszallóan szisszent egyet. Mi az, hogy itt van büntetőmunka? Egyre inkább úgy tűnt, hogy itt valami elmebeteg rendszer szerint működnek a dolgok, mert hát ki látott még olyat a modern világban, hogy valakit munkára fognak, csak mert elkövetett valamit? A büntetés még oké, mondjuk egy figyelmeztető, vagy igazgatói intő, de ez... Mindenesetre kénytelen volt túllendülni a témán, mielőtt még túlságosan belelovalja magát, és amúgy is végre tűzhöz jutott.
Néma döbbenettel nézte végig, ahogy a másik srác a pálcájával gyújtotta meg a cigijét, aztán fintorgott egyet, mert még mindig valami trükköt vélt mozogni az egész mögött, de ezt inkább megtartotta magának, legalábbis egy időre, míg túl hosszú nem lett a csend.
- Házima... mi?? - fakadt ki kissé felháborodottan a szót hallva, mert végképp nem értette, hogy az micsoda lehet. Ilyen szókezdettel maximum a HÁZIMAcskát tudta volna értelmezni, de abban a leghatározottabban biztos volt, hogy nem azt mondta a srác.
Végül aztán kicsit lenyugodott a kedélye, és lassacskán a pöfékelés is abbamaradt, így mikor a másik felkelt, ő is összevakarta magát, hogy aztán a következő mondatnál végre elvigyorodjon.
- Méltóságom igényt tart rá, köszönöm - vette a lapot, és úgy csinált, mint aki épp egy porszemet igyekszik lepöckölni a ruhájáról, a legsznobabb nemesek stílusában.
Aztán a bemutatkozást hallva biccentett egyet, aztán lehajolt és elnyomta a csikket, utána meg szépen ívesen kidobta a betonra, mielőtt válaszolt volna.
- Avery Lyall. Öhm... - tűrte fel egy pillanatra a csuklóján a ruhát, hogy megnézze az odafirkált szót. - Rellon. - Aztán egy darabig mérlegelte, hogy elfogadja-e a felé nyújtott jobbot, de hát egye fene, a másik nem leprás, úgyhogy viszonozta a gesztust.
- Na és akkor merre is megyünk? - kérdezte kissé már oldottabb stílusban, bár az előbbi vigyor után most visszatért a fapofa, és amúgy is inkább azzal volt elfoglalva, hogy leütögesse az avar nagyját a táskájáról. - Mosdó, menza és igazgatói a prioritásom jelenleg - mérte fel sebtében, hogy mire is lehet az elkövetkező órákban szüksége, illetve hogy mit szeretne elkerülni.

Avery

- A varázsvilág kicsit idejétmúlt néha, igen.-*Kiválóan el tudott magával beszélgetni, köszönhetően a számos év gyakorlatának, na meg annak, hogy általában egy idő után annyira megszokta a környezetének reakcióit, hogy előbb válaszolt, semmint valaki megjegyzést tehetett volna. Nem mindenkivel működött ez, de a másik srácnak elég nyilvánvaló gondolatai támadtak, így nem volt nehéz szórakozottan egy-két szót hozzáfűzni.
- Manó. Méternél kisebb, denevérfülű és gülüszemű, de barátságos lény. Házimunkát végez.-*Definiálta, csak a tisztesség kedvéért - így talán az iménti poénja is érthetőbbé válik, mert tényleg nem az volt a célja, hogy kiakassza Averyt. Azonban a másik indulatai nem bizonyultak túl tartósnak, mert csakhamar, ha visszafogottan is, de belement a kurta színjátékba, kicsivel később pedig, némi gyanakvó méregetést követően, elfogadta a felkínált jobbot. A kézfogása nem volt túl határozott, inkább nyegle és darabos, de az egész srác még elég gyereknek tűnt - ahogy ezek a gondolatok megfogalmazódtak benne, kis híján hangosan felnevetett, elvégre mennyivel is volt idősebb? Két teljes évvel, vagy annyival se és két hónapja még szakasztott úgy viselkedett, mint egy nyolcéves. Minden egyetlen nagy-nagy katyvasznak tűnt ebben a pillanatban, aminek se vége, se hossza, ha meg van is fény az alagút végén, akkor IC.*
- Sejtettem.-*Somolygott az utolsó szóra, elvégre ha valamit, a sárkányokat nehéz volt összetéveszteni a többi ház tagjaival, vagy csak ő töltött velük túl sok időt. Szerencsére -vagy épp mások szerencsétlenségére- nem igazán zavarta a stílusuk, valahogy meg is szokta, hogy ne vegye túl komolyan. A Rellonosok olyanok voltak, mint a sündisznók - tele tüskével, de nem kifejezetten a te_kedvedért_növesztették. Avery aztán összeszedte magát és ő is a szál végére ért, úgyhogy követte példáját.*
- Akkor megkérném, hogy kövessen.-*Hajolt meg ismét, majd az utolsó slukkot követően a cigisdobozba dugta a csikket, mert annyira még nem csúszott szét, hogy szemetelni kezdjen. Megigazította képzelt egyenruháját, majd jókora hátizsákját vállára véve, szemernyit sem veszítve méltóságából, egy vérbeli serpa profizmusával kezdett a kastélynézés programjának ismertetésébe.
- Útba ejtjük a Nagytermet, a konyhát, néhány mellékhelyiséget és külön kérésre az igazgatóit. Közben valószínűleg érintünk majd tanárit és a pszichológus rendelőjét is, valamint a könyvtárat.-*Ezeket nem ő találta ki, egyszerűen tényleg útbaestek, és ha a leglogikusabb és rövidebb útvonalat választja, akkor a bejárati csarnoktól a déli átriumába, majd vissza és a nyugati emeleteire vezeti sorban, hogy végül elköszönjön és elsétáljon a saját tornya felé. Filozofikus magaslatokban ugyan nem szárnyaló, de kevésbé ellenséges beszélgetést kezdeményezett, amíg a kastély felé haladtak, ami ki is tartott a kapuig, ami mögött eltűntek.