 Az iskolát körülvevő magas fal, mintegy biztonsági sávként szolgál a bent lakók nyugalmának érdekében. Ide érkeznek az új diákok, és kezdetben ezen a helyen tudnak ki is sétálni, miután az engedélyező nyilatkozatukat átadták a házvezetőjüknek vagy helyettesének. Ez a biztonságosabb, jobban ellenőrzött rész, ugyanis létezik a kapun egy másik, nagyobb rés is, mely közelebb van a faluhoz, de a megközelítése csak annak ajánlott, aki ismeri az oda vezető erdei ösvényt is, ugyanis könnyű letérni róla és a kentaurok területére tévedni.
A hatalmas fekete vaskapu rengeteg mágiát rejt, és egyből érzékeli, ha idegen lép a területre, még akkor is, ha a mágia magas fokú ágát is műveli(kivétel ez alól az Animágia és a metamorfmágia), ellentétben a réssel, ahol már alacsonyabb a mágia ereje. Oldalain a házállatok szobrai találhatóak meg, alulról felfelé haladva a sárkány, a szfinx, az unikornis valamint a főnix. Ennek az elrendezésnek több története is fellelhető a mágustanoda történetében, azonban pontosan nem lehet megmondani melyik a valós ok.
A faragott oszlopok, rúnákkal díszítettek, melyek a falon több felé is fellelhetőek. A kapu felett határozott betűkkel az iskola neve és himnuszának egy részlete látható:
Nagy bátorságról susognak a fák
A főnix dala kíséri útját.
A bölcsesség friss patakja csordogál
Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
Szerényen hajlik meg virág és az ág
Egy unikornis mezőn vágtat át.
Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.
|
|
|
NikolettaÉrdekesnek találom a lány stílusát, egy kicsit undok és úgy érzem, mintha lenézne, de inkább hagyom. Lehet, hogy csak elsőre ilyen és később változni fog, ha meg nem akkor is kibírom, legalábbis még mutatja az utat, utána már úgyis kevés az esélye annak, hogy sokszor fogunk találkozni az iskolában.
-Igen, ezek az én bőröndjeim. Köszönöm, hogy eddig elhoztad őket helyettem, de innen már átveszem.megpróbálom átvenni a lánytól a bőröndjeimet, és közben erőltettek egy mosolyt az arcomra, bár a stílusa még mindig nem szimpi, de reménykedek benne, hogy változni fog a helyzet. Meghallgatom a bemutatkozását, és a levitás véleménykifejtését is, úgy érzem, hogy nem vagyok szívesen látott vendég a klubban, de ezzel most inkább nem törődöm, csak az a közmondás jut eszembe, hogy "ne ítélj a borító alapján", de ezt nem mondom ki hangosan még a végén veszekedés lenne, és ő itt hagyna, úgyhogy inkább megpróbálok kedves lenni.
-Szép neved van, örülök, hogy te is levitás vagy. a mondat után nem mosolygok, inkább csak fapofával ejtem ki a szavakat, és mellőzöm a mosolygást, azon töprengek, hogyha ő ilyen akkor milyenek a többiek.
-Most vettek fel, megpróbálom bepótolni a tananyagot, hogy ne legyen olyan nehéz a vizsga és mindegyik sikerüljön, de ha nem sikerül valamelyik abba se fogok belehalni, legalább lesz még egy évem, hogy rendesen felkészüljek.nem szeretném bővebben kifejteni a véleményem a témával kapcsolatban előbb-utóbb úgyis megtudja, hogy mi az oka annak, hogy csak most érkeztem az iskolába, de reménykedem, hogy csak később derül ki, hogy miért jöttem ilyen későn ide. A nevető sütiket látván még jobban megdöbbentem, úgy érzem ez túl sok infó volt így már, de annak örülök, hogy legalább Nikoletta kezd jó fej lenni vagy valami hasonló, és már nem olyan rideg és lenéző velem. A sütiket jobban szemügyre veszem, és mikor felkínálja a lány, hogy vegyek egyet, akkor élek a lehetőséggel és elveszek egy sárgát, közben hallgatom, a lányt. A kérdésre nagyot nyelek, nem számítottam erre, vagyis pontosabban tudtam, hogy valaki majd megkérdezi, hogy mi van az apámmal és egyáltalán, hogy ki ő, de nem gondoltam, hogy első nap, de valamit kell válaszolnom. Nem állhatok a lánnyal szemben úgy, mint egy madárijesztő, ezért úgy döntöttem, hogy inkább hazudok, minthogy az igazat mondjam.
-Köszönöm a süteményt. Nem sokára kiderül, hogy milyen ízűek. Na, az jó. Én azt hittem, hogy a kviddics játékosokat, csak a kviddics érdekli, de az jó, ha apukádat a kviddics mellett a sütés is érdekli. Az én apukámat nem ismerem, de azt mondja anya, hogy bájitaltan tanár.na, most hazudtam az apámról, de legalább egy kis igazságot is mondtam, hisz tényleg bájitaltan tanár, de remélem, hogy nem kérdez többet róla, nem szívesen mesélem el, hogy mit művelt az apám és, hogy ő az oka annak, amiért ilyen későn jöttem a suliba, közben beleharapok a sütibe, amit nagyon finomnak ítélek meg. Ilyen jó süteményt elég rég ettem.
-Finom a sütike, bárcsak én is így tudnék sütni, akkor nem kellett volna karácsonykor az ügyeletre menni a családomnak.mondjuk arról nem én tehetek, ki tudta, hogy a tojásnak lejárt a szavatossága. És ismét megváltozott a lány, egyből két kérdést tett fel, ami végül is egy témával kapcsolatos, úgy érzem tesztelni akar a Levita házzal kapcsolatosan, és én állok elébe, megválaszolom a feltett kérdéseket.
-A keleti szárnyban található, és jelképe a szfinx. Szólj, ha rosszul mondtam!bár tudom, hogy helyes választ adtam, vagyis pontosabban érzem. Majd a csomagjaimmal együtt elindulok a kastély felé.
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
|
Írta: 2013. július 14. 18:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=149676#post149676][b]Rufus Saron - 2013.07.14. 18:28[/b][/url] NikolettaÉrdekesnek találom a lány stílusát, egy kicsit undok és úgy érzem, mintha lenézne, de inkább hagyom. Lehet, hogy csak elsőre ilyen és később változni fog, ha meg nem akkor is kibírom, legalábbis még mutatja az utat, utána már úgyis kevés az esélye annak, hogy sokszor fogunk találkozni az iskolában.
-Igen, ezek az én bőröndjeim. Köszönöm, hogy eddig elhoztad őket helyettem, de innen már átveszem.megpróbálom átvenni a lánytól a bőröndjeimet, és közben erőltettek egy mosolyt az arcomra, bár a stílusa még mindig nem szimpi, de reménykedek benne, hogy változni fog a helyzet. Meghallgatom a bemutatkozását, és a levitás véleménykifejtését is, úgy érzem, hogy nem vagyok szívesen látott vendég a klubban, de ezzel most inkább nem törődöm, csak az a közmondás jut eszembe, hogy "ne ítélj a borító alapján", de ezt nem mondom ki hangosan még a végén veszekedés lenne, és ő itt hagyna, úgyhogy inkább megpróbálok kedves lenni.
-Szép neved van, örülök, hogy te is levitás vagy. a mondat után nem mosolygok, inkább csak fapofával ejtem ki a szavakat, és mellőzöm a mosolygást, azon töprengek, hogyha ő ilyen akkor milyenek a többiek.
-Most vettek fel, megpróbálom bepótolni a tananyagot, hogy ne legyen olyan nehéz a vizsga és mindegyik sikerüljön, de ha nem sikerül valamelyik abba se fogok belehalni, legalább lesz még egy évem, hogy rendesen felkészüljek.nem szeretném bővebben kifejteni a véleményem a témával kapcsolatban előbb-utóbb úgyis megtudja, hogy mi az oka annak, hogy csak most érkeztem az iskolába, de reménykedem, hogy csak később derül ki, hogy miért jöttem ilyen későn ide. A nevető sütiket látván még jobban megdöbbentem, úgy érzem ez túl sok infó volt így már, de annak örülök, hogy legalább Nikoletta kezd jó fej lenni vagy valami hasonló, és már nem olyan rideg és lenéző velem. A sütiket jobban szemügyre veszem, és mikor felkínálja a lány, hogy vegyek egyet, akkor élek a lehetőséggel és elveszek egy sárgát, közben hallgatom, a lányt. A kérdésre nagyot nyelek, nem számítottam erre, vagyis pontosabban tudtam, hogy valaki majd megkérdezi, hogy mi van az apámmal és egyáltalán, hogy ki ő, de nem gondoltam, hogy első nap, de valamit kell válaszolnom. Nem állhatok a lánnyal szemben úgy, mint egy madárijesztő, ezért úgy döntöttem, hogy inkább hazudok, minthogy az igazat mondjam.
-Köszönöm a süteményt. Nem sokára kiderül, hogy milyen ízűek. Na, az jó. Én azt hittem, hogy a kviddics játékosokat, csak a kviddics érdekli, de az jó, ha apukádat a kviddics mellett a sütés is érdekli. Az én apukámat nem ismerem, de azt mondja anya, hogy bájitaltan tanár.na, most hazudtam az apámról, de legalább egy kis igazságot is mondtam, hisz tényleg bájitaltan tanár, de remélem, hogy nem kérdez többet róla, nem szívesen mesélem el, hogy mit művelt az apám és, hogy ő az oka annak, amiért ilyen későn jöttem a suliba, közben beleharapok a sütibe, amit nagyon finomnak ítélek meg. Ilyen jó süteményt elég rég ettem.
-Finom a sütike, bárcsak én is így tudnék sütni, akkor nem kellett volna karácsonykor az ügyeletre menni a családomnak.mondjuk arról nem én tehetek, ki tudta, hogy a tojásnak lejárt a szavatossága. És ismét megváltozott a lány, egyből két kérdést tett fel, ami végül is egy témával kapcsolatos, úgy érzem tesztelni akar a Levita házzal kapcsolatosan, és én állok elébe, megválaszolom a feltett kérdéseket.
-A keleti szárnyban található, és jelképe a szfinx. Szólj, ha rosszul mondtam!bár tudom, hogy helyes választ adtam, vagyis pontosabban érzem. Majd a csomagjaimmal együtt elindulok a kastély felé.
|
Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
|
|
|
Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2013. július 14. 21:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=149768#post149768][b]Merkovszky Nikoletta - 2013.07.14. 21:42[/b][/url] Rufus- Na, látod, hogy tudod te, de akkor nem értem, hogy miért kérdezed tőlem. - Kibírhatatlan a stílusom, bár nem mindenki váltja ezt ki belőlem, vannak azok a szerencsések, akik a kedves oldalamat ismerik, bár ha ilyen a bemutatkozásom, akkor csak kellemesen tudnak csalódni, nem igaz. Eddig még nem vált be ez a teória, de nem adom fel. Alapjában normális vagyok, csak a kisördög az nem alszik bennem, mint most sem, mikor megkérdeztem tőle: - Te mit csináltál ott a kapuban? Imádkoztál? Nem olyan rossz hely ez, csak nem velem kellett volna összefutnod, de túl fogod élni. - Arcomon semmi érzelem. Sem gúny, sem humor, csak haláli nyugalom, és komolyság, és bár a srácnak a cérnája hamarosan szakad, nem tántorodtam meg. Szeretem a végletekig húzni mások idegeit. A nevem említése azonban felengedte a vonásaim acélkeménységét. Apu neve...már ha belegondolok is arany folyamként ömlik végig rajtam a szeretete. - Igen! Tetszik? Nekem is. A leggyönyörűbb név világon. Mármint a Merkovszky. Ő az édesapám, és imádom. - Valóban még nem tudtam betelni vele, hiszen 17 éve nem láttam, sőt azt sem tudtam, hogy létezik, és csak mostanában lépett be az életembe, és egyből el akarja venni tőlem valaki, akit csak talán látásból ismertem. Annyira lefoglalta elmémet ez a gondolat, hogy a tanulás sem nagyon érdekelt, és a vizsgák emlegetése, gombócot rakott a gyomrom helyére.. Ennek ellenére kívül laza maradtam. - Áááá! A vizsgák...nem probléma,. pláne elsőben. Könnyedén átmész, ne hagyd ki semmiképpen. Esélyt kell adnod magadnak! Majd segítek.- ajánlottam fel, arról viszont fogalmam sem volt, hogy mikor fogom azt megtenni, hiszen eddig én sem nagyon készültem. Itt van példának okáért a múltkori ÁVT óra, amivel igen csak felbosszantottam Holdent, mivel készületlenül ért. Csak hálás lehetek neki, hogy nem vont le pontot a Levitától. Hihetetlen, hogy milyen rendes is tudok lenni, még sütivel is megkínálom, a drága, féltett sütimből, amiből bárkinek nem is adnék. Ízlik is neki, szerencséje, mert csúnyán néztem volna, ha nem. Apu megint kitett magáért, de mikor nem? -Bájital tanár az apukád?! Nahát! Akkor neked az a kisujjadban van, nem?! Neked kéne engem korrepetálni, bár Felagund professzor kiváló tanár, és nem csak ezért szeretem a bájitaltant, hanem mert a tanárát is kedvelem. Nem is ismered az apádat? Én sem ismertem eddig az édesapámat, de nem olyan rég, belépett az életembe. Ne búsulj, lehet, hogy rád is rád talál. - nyugtatgattam a srácot. Kezdtem vele közösséget alkotni, mert majdnem egy cipőben járunk, közben nem vettem észre, hogy ha folytonosan apámat emlegetem, az biztosan fájhat neki. - Ne haragudj, hogy ha esetleg fájó emlékeket szakítottam fel benned. Sajnálom, de nem tudtam. Ha nem akarsz róla beszélni, akkor beszéljünk másról! - próbáltam kevésbé ingoványos talajra terelni a csevejt. - Az ügyeletre?! - nevettem fel. - Mit tettél bele? Valami bájital hozzávalót vagy mérges bombát? - kacarásztam saját viccemen. Azokon mindig jót szoktam vidulni. Legalább én nevessek rajta. Miközben esetleg mesél, hogy mi is volt, tovább mendegéltünk a lakrésze felé. A vizsgakérdésekre is jól felet, talán elfogadható a levitás léte, de ez még sok mindenen múlik a jövőnem is. - Előre sajnállak, hogy a gólya-lakban kell laknod, de ha igyekszel hamar kikerülhetsz. Lehangoló egy hely. - mondtam őszinte sajnálkozással a hangomban.
|
|
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
|
Írta: 2013. július 14. 22:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=149794#post149794][b]Rufus Saron - 2013.07.14. 22:39[/b][/url] Nikoletta-Költői kérdés volt, tudtam rá a választ.mondom Nikolettának, és hangján még mindig lehet hallani az érdektelenséget. Tudom, hogy az én holmijaimat cipeli, úgyhogy nem értem, hogy még mit vár tőlem. Miután sikeresen elvettem kezeiből a cuccaimat, tovább hallgattam őt, és elég érdekes kérdést tett fel, nem gondoltam volna, hogy valaki messziről azt látja, hogy imádkozom, nem ismer még, ha ismerne tudná, hogy ateista vagyok, tehát ez a lehetőség ki van zárva, de válaszolok neki egy nagy széles mosollyal az arcomon.
Nem imádkoztam, csak a kaput néztem...hangomon lehet hallani, hogy most füllentettem, de reménykedem benne, hogy ezt a lány nm veszi észre. Nem szívesen mondanám el neki, hogy nem mertem belépni a kapun, ezért úgy tettem, minta a feliratot olvasnám, elég érdekesen hangzana ez kezdés képpen egy srác szájából, még a végén gyávának tüntetne fel.
-Tetszik, de a keresztneved is szép. Jó látni, hogy ennyire szereted az apukádat.mondatom után egy halvány mosolyt erőltettek az arcomra, bár belül lassan sírok. Tényleg örülök, hogy a lány ennyire szereti az apját, de ha olyan apja lenne neki, mint nekem akkor ő se szeretné. Szerencsés.
-Nem félek a vizsgáktól, megpróbálok mindent bepótolni és megteszek mindent annak érdekében, hogy sikeres vizsgát tegyek. Köszönöm a felajánlást, ha lesz olyan, ahol elakadok, akkor majd szólok.örülök, hogy végre kezd változni a lány hozzáállása, már sokkal kedvesebb és aranyosabb, mint beszélgetésünk kezdeténél, ez tetszik, még a végén összebarátkozunk, de apa említése eltünteti azt a mosolyt az arcomról, ami akkor került oda, mikor a lány felajánlotta segítségét. Gyorsan harapok még egyet a sütiből és csak utána válaszolok Nikolettának.
-Nem tudom, apa nem tanított nekem bájitaltant, de van egy-két könyve amit anya megtartott és abból olvastam érdekes dolgokat, de azért kicsit parázok a bájitaltan órákról, félek, hogy ha elmondom a tanárnak, hogy apám bájitaltan tanár, akkor sokkal többet fog elvárni tőlem, mint másoktól. Kis koromban ismertem, aztán elment tőlünk. a történetre, hogy csak nem rég ismerte meg az apját elmosolyodom.
-Na, az jó. Legalább te már találkoztál vele, és most ismét együtt vagytok. Ha legközelebb találkozol vele, mond meg neki, hogy finom a sütije.majd ismét beleharapok a sütibe, ami lassan már kezd eltűnni. Kár, pedig nagyon finom, de nem fogok a lánytól még egy sütit kérni, az taplóság lenne, főleg úgy, hogy csak három sütije van, ebből egyet elvettem.
-Nem téptél fel régi sebeket. Nyugi, de én szívesebben hallgatnálak téged, hisz most t vagy olyan szerencsés helyzetben, hogy nem rég találkoztál apukáddal. Biztos sok programotok van amit szeretnétek együtt csinálni, nem?teszem fel a kérdést, ezzel is terelve a szót apámról. Nem szeretnék róla beszélni, sokkal jobban érdekel Nikoletta élménybeszámolója, minthogy az én életemmel untassam őt.
-Igen, az ügyeletre. Nem tudtam, hogy lejárt a szavatossága a tojásnak, és sajnos a szenteste úgy telt, hogy vártunk a kórházban egy orvosra aki megvizsgál minket. A legrosszabb pillanat az egészben az volt, hogy anya volt az az orvos. Tehát eléggé leszidott és azóta nem enged sütni, bár a családom is jónak tartja ezt a büntetést, amivel megmenti az ő életüket, meg természetesen az enyémet is.a történetem végén én is elkezdtem nevetni, hisz így visszagondolva elég mókás volt, mondjuk ott akkor nem nagyon nevettünk, de ez egy elég érdekes karácsony, fura pillanata volt, amit szerintem senki nem fog elfelejteni a családból. Közben lassan lépkedünk a kastély felé, és én megpróbálom eltüntetni a sütikét. Egy kis falat maradt, amit gyorsan betömtem a számba és majdnem ki is köptem, hisz ismét megijesztett Nikoletta azzal, hogy sajnálkozó hangnemben közölte velem, hogy elég érdekes helyen fogom mindennapjaim eltölteni.
-Miért lehangoló az a hely? teszem fel a kérdést kíváncsian
|
Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
|
|
|
Merkovszky Nikoletta
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2013. július 18. 01:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=151389#post151389][b]Merkovszky Nikoletta - 2013.07.18. 01:46[/b][/url] RufusNem szeretnék prefektus lenni, nekem nem okoz örömet, hogy elkaphatom a rosszalkodókat, én inkább a másik csapatban játszom, és azon vagyok, hogy ne kapjanak el. Apu azt mondta, hogy ő is rossz gyerek volt, és nincs ezzel baj, csak egy a lényeg, hogy ne kapják el az embert. Most ezt a mondatot tűztem a zászlómra, bár ez a veszély nem fenyegetett. Messze volt még a takarodó, és társaságom is akadt, egy új gólya személyében, aki kezdett nekem egyre szimpatikusabb lenni. Abban azonban már nem voltam biztos, hogy ez az érzés kölcsönös. Szóval ezért nem leszek én prefektus, bár a tévelygőket szívesen pártfogásomba veszem, csak bírják ki! Félrehajtott fejjel néztem a srácot, ahogy próbálja bemesélni, hogy csak a kaput nézte, holott, biztosan valami mást csinált, de arra még nem jöttem rá, hogy mit. Azt, hogy imádkozott, azt én sem gondoltam róla, nem is úgy nézett ki. Végül is elsiklottam a dolog felett, mert apura terelődött a szó és én bármikor tudok órákat beszélni apuról, lehet nem így lenne, ha régebb óta ismerném... - Igen, imádom. Apu az első számú, mindenki más csak utána jön, de anyukámat nem ismerem. Már mint az igazit. Nem is mondtad még, hogy milyen családból származol? Mágusok vagytok? - Minden beszélgetésnél előbb-utóbb szóba kerül ez a téma, és jó érzés, hogy már nem kell azt mondanom, hogy fogalmam sincs róla, mert eddig nem ismertem a felmenőimet, de most apu elmondta, hogy aranyvérű vagyok. Nem tudom, hogy lehet-e a jótanulőságot örökölni, de ha igen, azt is aputól kaptam. - Hát, jó, ahogy gondolod. Felkészülni jobb is egyedül. Én magányosan szoktam. Szeretem, ha csend van körülöttem, aztán meg elábrándozom. - nevettem rá. Persze, ha érdekes az anyag, ami azért nem sűrűn fordul elő, akkor ez nem igaz, de általában így van. Otthon, ha nagyon zúgott a fejem a sok tanulástól, akkor elmentem lovagolni. Az aztán rendesen kiszellőztette a fejemet. - Akkor ne mond meg Felagundnak, hogy apukád miféle, pláne, hogy ha meg tényleg régen nem is láttad. Vele tényleg előfordulhat, hogy többet vár el tőled, ha tudja. Az esetedben meg így nincs jelentősége. Jobb, ha ezt nem reklámozod.- Nem akartam megijeszteni, csak felkészíteni. Nem is tudtam, hogy miért. Most jött csak, és elég rossz az elején, amikor még nem ismer senkit az ember, nem tudja, hogy hogy mennek itt a dolgok. Nekem is nehéz volt, másnak sem lehet könnyebb. Átéreztem a helyzetét, nem csak azért, mert új volt itt, hanem azért is, mert elveszítette az apukáját. Egy cipőben jártunk, én ugyan megtaláltam, de tudtam, hogy mit jelent a hiánya, bár csak utólag éreztem a különbséget. - Nevelő apám volt, ugyan úgy szeretett, mint a saját fiát, de az igazi apa az más. Van olyan eset, amikor az ember legszívesebben elveszítené valamelyik utcasarkon, de én nem így vagyok vele. - Rövidke kis kapcsolatunk nem szolgált még teljes bizonysággal arról, hogy nem lesz konfliktus köztünk, pláne engem ismerve. Azt nem tudtam, hogy Rufusnak milyen emlékei voltak az apjáról, de azt sejteni lehetett, hogy nem túl jók. Ideje volt ezt a témát végképp ejteni, így került szóba a karácsonyi süti kérdése, meg a balul sikerült vacsora, amikor is a kórházban kötött ki a család. Utólag hallgatva már vicces a sztori, de azt akkor megélni nem lehetett túl mókás, és bár a srác is velem nevetett, elkomorult az arca, mikor megemlítettem a gólya-lakot. - Tudod, elég sokáig laktam ott - kezdtem a mesélést - aztán sikerült bekerülnöm egy szép szobába. Az én hibám volt, nem igyekeztem eléggé. Az egész olyan, mint egy kórterem. Semmire nem ideális. El sem tudom képzelni, hogy ki az, aki hosszútávon kibírja. Menekül onnan mindenki. - Sikerült a srácot elég rendesen beparáztatnom, és már közel is jártunk az ominózus helyhez, mikor váratlanul eszembe jutott a következő kérdés. - Te tudsz zongorázni? - Nem is értem, hogy hogy jön most ez ide.
|
|
|
|
|
Rufus Saron
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 716
|
|
Írta: 2013. július 18. 18:57
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=23&post=151634#post151634][b]Rufus Saron - 2013.07.18. 18:57[/b][/url] NikolettaÉszreveszem, ahogy Nikoletta félrehajtja a fejét és úgy hallgatja a kis mesémet, arról, hogy mit csináltam a kapu előtt. Minden ember tudja, hogy ez azt jelenti, hogy nem hiszi el a másik ember a mondanivalóját.
-Mi, most nem hiszel nekem?-teszem fel neki a kérdést, széles mosollyal az arcomon, de időt se adok neki, hogy válaszoljon, hisz már folytatom is.-Jól teszed, ha nem hiszed el, mert tényleg nem a szöveget olvasgattam, vagyis pontosabban, azt olvastam, de csak azért, mert nem volt bátorságom belépni azon a kapun. Féltem attól, hogy hogyan fognak itt reagálni az emberek, pontosabban attól még mindig félek, főleg a Levitások hozzáállásától, hisz te vagy itt az első ember akivel találkoztam és beszéltem, úgyhogy a félelmem egy kicsit érthető.-miután elmondtam érkezésem kis történetét, nagy figyelemmel hallgatom Nikolettát, aki az édesapjáról mesél. A történetét mosollyal az arcomon hallgatom végig, kezd egyre szimpatikusabb lenni a lány, mire elérünk a lakrészemhez barátok leszünk, na jó azért nem, de az tény, hogy jó beszélgetőpartner és aranyos lány.
-Értem, ezt sajnálattal hallom. Félvér családból származok, apa varázsló, anya mugli. Amúgy, elég érdekes családom van, na nem rossz értelembe vett érdekes család. Szeretjük egymást, és kiállunk egymásért, csak hát, mint minden családnak nekünk is vannak fura pillanataink, amikor egy kívülálló azt gondolhatja, hogy elmebetegek vannak előtte. -az utolsó mondatom után elnevetem magam, hisz sok ilyen vicces emlékem van, amikor hülyéknek néztek minket.
-Én általában zene mellett szoktam tanulni, vagyis otthon úgy tanultam, itt meg valamit majd kitalálok annak érdekében, hogy jól menjen a tanulás.-a beszédem közben a tájat nézem, gyönyörű, ahogy a napfény megvilágítja a fák lombjait, de természetesen Nikolettát is hallgatom, aki azt tanácsolja, hogy ne mondjam el a bájitaltan tanárnak, hogy apám is azt a szakot tanítja.
-Ezen már én is gondolkoztam, de rájöttem, hogy nagy ez az iskola, de annyira azért nem nagy, hogy előbb-utóbb ne tudná meg a tanár az igazat, de ha bemutatkozásnál, feltéve, ha lesz ilyen, nem kérdezi meg, hogy mi apám foglalkozása, akkor nem tudja meg tőlem, de ha megkérdezi akkor meg nem fogok hazudni. Aranyos vagy, hogy ezt elmondtad nekem, és gondoltál rám, hisz tanácsolhattad volna azt is, hogy mondjam el mindenkinek, de tudtad, hogy a tanár hogyan fog rá reagálni, ezért inkább azt tanácsoltad, hogy ne mondjam el, és ezt nagyra értékelem. Köszönöm!-mondom neki, kedves mosollyal az arcomon, és tényleg kezdek pozitívan csalódni a lányban, nagyon aranyos. Sokkal kedvesebb lett velem, mint beszélgetésünk kezdetén, és ennek örülök. Majd tovább hallgatom őt. A szavaiban magamra ismertem, hisz én is olyan ember vagyok, aki szívesen otthagyná az utcasarkon az apját, főleg a történtek után.
-Értelek, ezt én nem tapasztalhattam meg, hisz sose volt nevelőapám. Az én apukám egyben az anyukám is.-mondom mosolyogva a lánynak, hisz anya tényleg átvette apa szerepét miután elment, de azért anya is maradt, aki féltő gondoskodással foglalkozott velünk.
-Értelek, nyugi majd csinálok az ottaniaknak egy kis sütit és mindenki menekülni fog. Nekem meg lesz egy nagy szobám. Nem, amúgy ennyire nem vagyok gonosz.-nevetem el magam, hisz ha én sütit csinálnék az ott lévőknek, akkor biztos, hogy hamarabb elmennének onnan, de a lelkiismeretem túl erős, és így ilyen csínyeket nem is lennék képes csinálni, de az tény, hogy jó buli lenne. Egy kicsit meglepődök Nikoletta kérdésén, hisz nem tudom, hogy hogy jött ide, de azért válaszolok rá.
-Igen, tudok. Még nagyim kezdett el tanítani 6 éves koromban. És te?-kérdezek vissza, és kíváncsian várom válaszát.]
|
Minden bajra két orvosság van:
az idő és a csend
|
|
|
