Nagy bátorságról susognak a fák
 A főnix dala kíséri útját.
 A bölcsesség friss patakja csordogál
 Mellette egy szfinx emelt fővel áll.
 Szerényen hajlik meg virág és az ág
 Egy unikornis mezőn vágtat át.
 Ravaszan sötétlik az éjjeli táj
 S ezüst tó fölött smaragd sárkány száll.

Zsolti

A vasárnap magányosan telt Mira számára, ugyanis senkihez nem volt a feketeségnek kedve. Napközben az Erdei menedékben gubbasztott, és az időjárásnak köszönhetően nem is járt arrafelé rajta kívül más, tehát nyugodtan tudta olvasni a gyilkos novellákkal teli könyvét. Az eső zuhogott, vihar tombolt odakint, ő meg ezt nagyon élvezte. Igaz, egy hosszabb nadrág nem ártott volna, a lábai ugyanis lefagytak idő közben. A papucsát már lent levette, és volt egy olyan érzése, hogy ott is fog maradni, mert ebben az esőben csak elcsúszna benne amikor visszaindul a kastélyba.
Egész nap, az időt nem figyelve olvasott, és egyáltalán nem unta meg. Hol a babzsákokon fetrengett, hol a szőnyegen, a végén már a pálcája fényénél olvasta el az utolsó pár sort. Kiolvasott egy egész könyvet, innentől meg hát nem volt mit csinálnia. Nagy sóhaj közepette kelt fel, és mászott le a menedékből, hogy szemügyre vegye, milyen az idő, merre menjen még az este folyamán.
Még nem volt takarodó, háromnegyed körül járhatott. Morrant egyet a hasa, ezzel jelezte, hogy a lánynak ideje lenne valamit bevinni a szervezetébe. A papucsát a kezébe fogta, és mezítláb mászott át a menedéket védő bokrok hadán. Semmi kedve nem volt visszamenni, ezért elindult a falu felé, hogy majd ott bedob valami finomat, vagy megiszik egy korsó vajsört a csárdában, ha már mást úgysem ihat.
A kapuhoz érve már teljesen el volt ázva, nem volt eszében a vízlepergető bűbájt alkalmazni. Zsebéből előhúzta a cigis dobozt, és ezzel együtt beült a kapu melletti bokor alá, hogy amíg tud, elszívjon egy szálat. Persze ezt már mind a kapu külső felénél, a sötétbe burkolózva.

Ruha

Zsolti

A vasárnap magányosan telt Mira számára, ugyanis senkihez nem volt a feketeségnek kedve. Napközben az Erdei menedékben gubbasztott, és az időjárásnak köszönhetően nem is járt arrafelé rajta kívül más, tehát nyugodtan tudta olvasni a gyilkos novellákkal teli könyvét. Az eső zuhogott, vihar tombolt odakint, ő meg ezt nagyon élvezte. Igaz, egy hosszabb nadrág nem ártott volna, a lábai ugyanis lefagytak idő közben. A papucsát már lent levette, és volt egy olyan érzése, hogy ott is fog maradni, mert ebben az esőben csak elcsúszna benne amikor visszaindul a kastélyba.
Egész nap, az időt nem figyelve olvasott, és egyáltalán nem unta meg. Hol a babzsákokon fetrengett, hol a szőnyegen, a végén már a pálcája fényénél olvasta el az utolsó pár sort. Kiolvasott egy egész könyvet, innentől meg hát nem volt mit csinálnia. Nagy sóhaj közepette kelt fel, és mászott le a menedékből, hogy szemügyre vegye, milyen az idő, merre menjen még az este folyamán.
Még nem volt takarodó, háromnegyed körül járhatott. Morrant egyet a hasa, ezzel jelezte, hogy a lánynak ideje lenne valamit bevinni a szervezetébe. A papucsát a kezébe fogta, és mezítláb mászott át a menedéket védő bokrok hadán. Semmi kedve nem volt visszamenni, ezért elindult a falu felé, hogy majd ott bedob valami finomat, vagy megiszik egy korsó vajsört a csárdában, ha már mást úgysem ihat.
A kapuhoz érve már teljesen el volt ázva, nem volt eszében a vízlepergető bűbájt alkalmazni. Zsebéből előhúzta a cigis dobozt, és ezzel együtt beült a kapu melletti bokor alá, hogy amíg tud, elszívjon egy szálat. Persze ezt már mind a kapu külső felénél, a sötétbe burkolózva.

Ruha

Amira

A faluból jöttem az iskola fele. A ruhám nem állt jól rajtam, de nem érdekelt. A csárdában jártam, és vajsöröket ittam. Valószínüleg kicsit többet, mint amennyit kellett volna. Nem volt kedvem visszamenni az iskolába, ezért megittam még kettőt. Nem volt bajom, csak kedvetlen voltam. Lassan, jókedvűen indultam visszafele. Az iskoláig nem találkoztam senkivel. A csárdában hagytam az időérzékem, vessző ezért azt hittem, hogy már rég elmúlt takarodó. Egyenesen, lassan ballagtam az út mellett, nehogy észrevegyen bárki. Már láttam magam előtt az iskola kaput, és a közelében egy bokrot, amiből füst szállt. Tudtam, hogy nem ég, így rájöttem, hogy valaki cigizik odabent. Amira... Nagy ívben kikerültem a bokrot, úgy hogy a háta mögé kerüljek. Észrevettem Amirát, és óvatosan odalopóztam. Majd egy váratlan pillanatban beléptem a bokorba. Ha Amira éppen szívta a cigijét, akkor kiveszem a szájából, és azzal a váratlansággal egy érzéki csókot adok neki, átölelve őt, a csókót biztosan élvezné, ha nem ebben a szituációban, és nem tőlem kapná, legalábbis szerintem. Ha nincs a szájában és a kezében van ott hagyom. Majd mielőtt eltolna magától, abbahagyom a csókot, elveszem a cigijét és jó nagyot szívok bele, amit magam elé fújok. Amira bizonyára észre fogja venni a vajsör illatát, de nem tudom zavarni fogja-e őt. Nem számítok rá, hogy baj lesz ebből. Ezután leülök mellé és átkarolom derekát. Elhelyezem magam a lehető legkényelmesebben magam a bokorban.
-Mit csinálsz itt?-

Zsolti

Már félúton kifelé jutott eszébe, hogy a könyvet ott hagyta a fában, a babzsákra dobva. Na de mindegy, majd meglesz, vagy ha nem, az sem baj, legalább szerez másnak is egy jó napot, elég jó olvasmányt kapott otthonról.
Mivel a zuhogó esőben elég körülményes meggyújtani egy nedves cigarettaszálat, nem kísérelte meg, hogy útközben megpróbál valahogy rágyújtani, inkább a bokor védelmét kereste. Elég nagy volt ahhoz, hogy egy picit görnyedt háttal, de beülhessen alá, és a pár csepp ami becsepegett a lány feje tetejére, már semminek számított. Fél percig próbálkozott a meggyújtással mire sikeresen meggyulladt, és elégedett mosollyal kifelé bámulva szívni kezdte.
Meredten bámulta a mellé lehulló hamut, így nem vette észre, hogy valaki közeledik. Az eső zaja miatt hangokat sem hallott, csak azt vette észre, hogy egyik pillanatról a másikra valaki odamegy hozzá, és ajkára tapasztja az övét. Nem volt ideje reagálni, meglepetten pislogott a srácra, aki elhúzódva tőle egyből a kezéhez nyúlt, hogy elvegye a cigijét. Mindezt a lány felvont szemöldökkel figyelte, azért ahhoz nincsen hozzászokva, hogy idegenek csak úgy lesmárolják egy bokor alatt.
-Hát te meg ki a jó franc vagy? -a kérdésre kérdéssel felelt, valahogy nem tudta felidézni a gyerek nevét, bár az arca ismerős volt neki. Gondolta, hogy valami van vele, és nem csak jókedvében kezdte el ott ölelgetni, ezért közelebb hajolt, hogy szagmintát vegyen.
-Mennyit ittál te jómadár? -megingatta a fejét, és bele is ment a játékba. Az ajkát nézte miközben félig felé fordulva végigsimított az arcán.

Mira

Még időben betudott ugrani a bokorba, de még így is eléggé megázott. A bokor sem volt teljesen kényelmes, de egy cseppet sem zavart. Az eső különösen hideg volt.  Ennek következtében a föld is jeges érintéseket küldött felém. Ezen gondolkozva Amirára gondoltam. Lány, biztos fázik. Levettem a felsőmet és a lábára terítettem.
-Nem szeretném, hogy megfázz.-
Én rövidujjú polóban sem fáztam. Nem értettem az okát. Reméltem, hogy a lány nem betegszik meg.
-Ki vagyok én? Zsolt.-
Feleltem kurtán. Nem szerettem volna magyarázkodni, mert nem láttam értelmét. Bővön elég, amennyit mondtam. Felháborít második kérdése.
-Eleget.-
Amira puha keze, akár egy angyalé. Végighúzta az arcomon, és ez élvezettel töltött el. Ahogy végighúzta  a kezét megfogtam azt, majd egy rövid kézcsókkal ajándékoztam meg. Még mindig úgy tűnt, mintha fázna, ezért megpróbáltam közel húzni magamhoz, úgy, hogy háttal a hasamnál legyen. Erősen öleltem, nem akartam elveszíteni. Jól esett a közelsége. A szájam a füléhez emeltem, és bátorítóan súgtam bele.
-Ne félj! Nem vagyok vámpír!-
Majd nyakát csókolni kezdtem. Finoman. Nagyln figyeltem arra, hogy Amira élvezze. Majd finoman harapdálni kezdtem azt. Szorosan öleltem a derekát, majd ismét súgtam.
-Ne félj! Vigyázok rád!
A sár lassan, de biztosan folyt a bokor alá, de nem zavart.

Zsolti


Eszébe sem jutott Mirának, hogy fázik bármije is. Azt sem nagyon vette észre, hogy a talpát amíg elért a bokorig, végigkaristolták az ágak és minden ami csak útközben hozzáért, csak a vérre figyelt fel, de nem zavarta.
Azért jól esett neki a felső, amit ráterített, de továbbra sem tért észhez, és jobban érdekelte, hogy mégis ki az a bátor, aki csak így ezt megteszi.
A neve hallatán sem lett okosabb, de elkönyvelte magában, hogy oké, megvan a neve, biztos ismerik is egymást, és ennyi. Majd mostantól emlékezni fog rá, azért egy ilyet csak nem felejt el.
-Veszem észre, Zsolti -Mirás félmosolya kiült az arcára, ahogy megsimította a srác arcát. Még egy csókot is kapott, most kivételesen a kezére, és mielőtt a mosolyon kívül bárhogy is reagált volna, odahúzta magához. Gyorsan, hogy ne égesse el a fiút, elnyomta a csikket a földön.
A lány ránézett a kezére, és csak akkor fedezte fel, hogy milyen libabőrös. Most már tényleg fázott, a vizes ruhája nem sok melegséget adott.
-Azt már messziről kiszagoltam volna -válaszolt természetesen, egy apró vállrándítás kíséretében. Önkéntelenül oldalra döntötte a fejét, hogy jobban hozzáférjen a nyakához. Kellemes érzés futott végig rajta, egy pillanatra behunyta a szemét is.
Egy cseppet sem félt, a vihartól sem, tőle meg főként nem, hisz bárhogy nézzük, több esélye lenne az ártalmatlanná tevésben, főleg mivel folyton készen van rá, hogy a pálcájáért nyúljon. Ez még álmában is így van.
-Nem gondolod, hogy tilosban jársz? -több dologra is gondolt ezzel burkoltan. Míg feltette a kérdést, hátával hozzásimult Zsolt mellkasának, és a kezeire helyezte a sajátjait.

Amira

Örültem, hogy jól esett Mirának a felső, és annak is, hogy mostmár nem fog megfázni.  Élveztem a haja illatát, a társaságát, a közelségét. Az eső elkerülte figyelmem, és csak a lányra figyeltem. Így éreztem minden apró mozdulatát. Figyeltem rá. Mondataira nem válaszoltam, mert nem éreztem szükségesnek. A kérdésére viszont annál inkább.
-Nem gondolom.-
Majd hatásszünetet tartottam szavaim között.
-Tudom.-
Valószínüleg megfogja lepni a válaszom, de ezt gondolom. Majd ismét egy hosszabb hatásszünetet tartottam.
-De nem érdekel, mert itt vagy velem.-
Majd egy puszit adtam az arcára. Jobb kezemet kiszabadítottam kézfogásából, és simogatni kezdtem. Mindenhol. Benyúltam a ruhája alá és a hasát círógattam.
-Nagyon vizes vagy. Nem tetszik nekem.-
Majd a hátam a bokor felé fordítottam, úgy, hogy a hasam a hasához érjen. A testemmel védtem a bokorba becsöpögő esőtől. Rámosolyogtam, és a szemébe néztem, Ezután lehajoltam, hogy testem, a testéhez érjen, a kezeim a vállainál voltak. Az állkapocs csontját követve puszilgattam azt. Lassan, majd gyorsabban, csak úgy, hogy élvezze. A karjaimat a nyakát kitámasztva az aláraktam. Majd felemeltem a fejem.
-Köszönöm, hogy velem vagy.-
Majd megcsókoltam. Az ajkaimat az ajkaira ragasztottam, és ott is hagytam. Nem emelkedek fel sokáig, és próbálom élvezetessé a pillanatot. Közben simogatom Mirát ahol csak elérem mindenhol, így szórakoztatva őt. Az eső mégjobban rázendít,

Zsolti

-Remek -vigyorodott el. Legalább tisztában van vele, hogy egy, késő van már ahhoz, hogy kint ücsörögjön egy bokor alatt a viharban, kettő, pont ezt egy prefivel teszi, három, mindezt természetesen részegen. Na jó, azért a részegségtől messze van, de kissé illuminált állapotban került elő, és Mira is tudta ezt jól, egyből tudja, ha valaki ittas.
Kuncogni kezdett azon, ahogy az egyébként nyilvánvalóan fiatalabb fiú kinyilvánította érzéseit. Hát őszintén szólva előző este jobban érezte magát Olivér társaságában, de azért szereti, ha egy férfi rámenős, és ezt nem bunkó módon csinálja.
A simogatásokra halkan felsóhajtott, de nem tudott elszakadni a jelentől. Valahogy az a felszabadult érzés nem érte még el, és így nem is tudott teljesen oda koncentrálni Zsoltira.
-Igen, eléggé...de engem nem zavar -megvonta a vállát. Igazándiból nagyon szereti az esőt, meg azt is, ha megázik. Csak a didergés ellen vannak kifogásai, azt meg most el is felejtette, hogy egyáltalán van. -Te is csurom víz vagy.
Egyre jobban nem akarta ezt az egészet. Viszonozta a csókokat, de kelletlenül, és cseppet sem élvezte. Nem a sráccasl volt a baj, hanem azzal, hogy folyton az Ő arca lebegett a szemei előtt, és nem tudta kikapcsolni az agyát.
-Zsolti...én...ne... -eltolta magától, és ezzel a lendülettel fel is ült, az arcára és nyakára tapadt haját hátrasöpörve. -Ne haragudj de nem fog menni -megrázta a fejét, és felállt, a papucsát a bokor alatt hagyva futni kezdett át a kapun, be a kastélyba.