36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Kviddicspálya - Ambrózy Henrik hozzászólásai (19 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. július 26. 16:14 | Link

Kéjenc kis kékecske
why ya lookin' at me?

Épphogy csak megbeszélte Eszterrel, hogy mehet az edzés és bármikor jó neki, már valóban jött is az első időpont, amikor ismét seprűre ülhetett. Hát hűha. Nagyon rég volt már, így férfisan el kell ismernie, hogy ismét hozzá kellett szokjon a seprűhöz. Talán korábbi kviddics tapasztalatának köszönheti, hogy ez egyébként igen könnyen sikerült. Pár megingás és egyensúlykorrekció után eltalálta a súlypontját és ráérzett a seprűre is. Miután a járgányt kellőképp megszokta, jöhetett az ütővel való mozgás. Itt újabb pár mozdulat és csel ment el arra, hogy formába jöjjön, de nem szégyellte, mert egyértelműen látszott rajta, hogy tudja mit csinál, csak mivel utoljára tíz éve ült seprűn, így ez már nem megy olyan gördülékenyen. Amúgy a pirosak nagyon rendesek voltak, inkább tanácsokat adtak és türelmesen kivárták, hogy az edzés végére Henrik ismét csúcsformába lendüljön. Az utolsó pár gurkólövése annyira erősnek bizonyult, hogy a másik terelő alig bírta védeni. Ezáltal úgy ítélték meg, hogy semmi akadálya annak, hogy lezúzzák a sárgákat.
Az edzés végén együtt vonulnak az öltözőbe, bár fiúk összesen hárman voltak most jelen, a többiek a női részleg felé sietnek. Ő sem tétovázik sokáig, ledobja magáról a textilt - na nem teljesen, csak a pólóját, te kis huncut kukucskáló - és végre fellélegzik. Már azt hitte, meg fog sülni. Hallgatja, ahogy a fiúk a következő meccsről és a navine csapatáról diskurálnak. Henrik persze jobban örülne annak, ha nem az ellenfél paramétereiről (if you know what I mean) tudna meg többet, hanem mondjuk a taktikájukra, amit viszont nehéz megsaccolni, hiszen ebben az idényben még nem léptek pályára. Sem erősséget, sem gyengeséget nem tudnak.
Már épp úgy döntene, hogy irány a zuhany, mikor kintről kuncogást hall. Nem fordítja oda a fejét, csak sóhajt egyet, ami akár válasz is lehetne a fiúk hangos röhögésére. Feltápászkodik és kerülve egyet az öltöző ajtajához lépdel, mire a másik két fiú is elhallgat. Ekkor ragadja meg az alkalmat, hogy kinyissa az ajtót, ezzel pedig egy ismeretlen lány majdhogy nem bezuhan közéjük. - Nagyon kíváncsi volnék rá, hogy ebből a szituból hogy mászol majd ki - tipikus Henrik arcot vág hozzá, mint aki unottan alázza porba a másikat. Miközben jobbja továbbra is a kilincsen van, balját a derekára támasztja és úgy nézi semmitmondó arccal a levitást. Hát kislány, erre mondják azt, hogy addig jár a korsó a kútra, míg meg nem b.sszák a vízhordó lányt.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. július 27. 13:22 | Link

Kéjenc kis kékecske
why ya lookin' at me?

Henrik egyébként nehezen állja meg, hogy ne szóljon be a fiúknak, amiért ennyire mocsok módon kibeszélik a csajokat. Illetve az nem érdekli, hogy a többségükről mit mondanak, csak Dankát ne vegyék a szájuk. Mikor azonban ez megtörténik, csak némán pillant fel Béláékra, szeméből kiolvasható, hogy még egy szó és elvarázsolja őket a g.c.be. Hála istennek ők is kapcsolnak és másra terelik a szót. Nyilván nem értik, miért pont ennél a névnél kapta fel a fejét a férfi, de nem is mernek rákérdezni. Henrik alapvetően nem nyújt ijesztő látványt, de van az a pont, ahol még ő is azt mondja, hogy hell no és akkor kell menekülni a közeléből.
Aztán halk kuncogásra lesz figyelmes és szinte szó szerint odasurran az ajtóhoz, nehogy a kis kíváncsi vendégük lefülelje és elmeneküljön. Van is olyan szerencséje, hogy amikor feltépi az ajtót, akkor az ismeretlen leányzó szó szerint bezuhanjon az öltözőjükbe. Nos, ha azt mondom, hogy a férfi felkészült a pszichológiai terror alkalmazására, akkor nem fogalmazok pontosan és kristálytisztán. Addig szívja majd a másik vérét, míg az el nem fogy és aszott szőlőszemként nem könyörög azért, hogy hagyja abba.
A köszönésre egyikük sem reagál, bár a másik két fiú rendkívül jól szórakozik a váratlan vendégen, ebből feltételezi a mi wannabe tanárunk, hogy ők már ismerik egymást. Masa nagy nehezen feltápászkodik és, bár a fiúk már összeszedték magukat, mivel Henrik maga az úttorlasz, így rajta természetesen semmi sem változik. Se több, se kevesebb textil nem lesz. Világítóan kék szemeivel a lány arcát fürkészi és vár valami értelmes választ az előbb feltett kérdésére, bár van annyira jó a fantáziája, hogy el tudja képzelni, mit akart itt a lány. Vagy látni pár szexi felsőtestet, vagy információt gyűjteni. Esetleg a kettő egyszerre, hogy összeköthesse a kellemest a hasznossal. Még mázli, hogy mind Béla, mind Ábel most léptek a pubertás azon szakaszába, amikor egyedül a nemi szervükkel képesek gondolkodni, így eszükbe sem jutott a csapatról vagy más dologról beszélni.
- Leskelődtél - ismétli meg némileg más hangsúllyal és lényegesen lassabban, hogy tovább húzza a pillanatot. Aztán végül egy lépéssel közelebb megy a lányhoz és kissé oldalra döntött fejjel folytatja. - És kielégítő eredménnyel szolgált a kéjenc hadjáratod? - egyértelműen az a célja, hogy még jobban zavarba hozza a levitást. Le sem tagadhatná, hogy élvezi a szituációt és azon túl, hogy természetesen egy ujjal sem fog hozzáérni a másikhoz, neki erről nem kell tudnia,
- Mesélj, mit fogsz mondani rólunk a másik csapatnak? És esetleg te is ossz meg egy-két fontos infót - azzal egy könnyed mozdulattal meglöki az ajtót, ami így bezáródik a lány mögött. Nos, ezt nevezhetjük akár csapdának is. Innen hogy mászol ki, kiscsibe?
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. július 27. 14:53 | Link

Kéjenc kis kékecske
why ya lookin' at me?

Bácsi az apádnak a... Akarom mondaniiii... Henrik mindösszesen harminckét éves, és bőven jól tartja magát, hiszen heti két-három alkalommal edzeni jár, ad a megjelenésére és szexinek született. Ettől a felsőtesttől, amin egyébként sajtot lehetne reszelni, még Masa is elpirul, így elmondható, hogy szavai egyáltalán nincsenek összhangban a testi válaszokkal. Ha annyira nagyon hidegen hagyná Henrik így, félmeztelen valójában, nem lenne olyan vörös, mint a cékla és nem ragaszkodna görcsösen a szemkontaktushoz.
- És még hazudni se tudsz, igazán kár - unottan válaszol, csak azért nem ásít a műsort látva, mert még ehhez is kevésnek tartja a szituációt. Az a helyzet, hogy bár alapvetően egy kedves navinés-rellonos keverék, a két háznak abszolút pozitívumait kiemelve, mindig van olyan pont, ahol olyan flegma és gyökér tud lenni, mint más senki. Nos, amikor ilyen kis csipszarok próbálnak pattogni, mint kecskeszar a deszkán, valahogy nem tudja őket komolyan venni. Bár jobb tisztázni, Henrik helyzetében él a jól megszokott mondás, miszerint nincs kivel, nincs mit. Most komolyan álljon le egy, még a tojásból éppcsak kikukucskáló kiscsibével vitatkozni? Ebből jócskán kinőtt.
- Az öreggel még csak-csak kiegyeznénk, elvégre mennyi idős is vagy? Nyolc vagy tíz éves? - gondolkodóan pillant a távolba, mintha tényleg fontolóra venné, vajon melyik lenne az igaz. Kicsit se megalázó, áh. - Na de a perverz... Nem tudom, hogy ki leskelődött utánunk a kulcslyukon keresztül - és bár tudja, hogy az elsődleges célja a lánynak nem az ő megbámulásuk volt, azért szeretné a másik két srácot abban a hitben ringatni, hogy mégis. Arról nem beszélve, hogy Béla és Ábel egyöntetűen nagyot "húúú"-ztak Henrik megjegyzésére, aki oly könnyedén csapta le az érkező labdát, hogy az ki is durrant.
Egyébként a zárt ajtó nem jelenti azt, hogy a levitás útja ne lenne szabad, hiszen senki se szögezte le, ha akarna, meg is fordulhatna és kimehetne. Persze ki merne ellenkezni 190 cm tömény izommal? Na ugye. - Te terelő vagy? - Henrik arca önkéntelen is felragyog, majd kitör belőle az őszinte nevetés. Konkrétan alig bírja abbahagyni, ugyanis enyhén szólva nevetségesnek tartja, hogy ez a kis mélynövésű, vasággyal együtt negyven kilós kislány egy gurkót egyáltalán meg tud ütni. Na hát annak idején az ilyenektől vették el az ebédpénzüket. A nevetése egyébként ragadós, mert a másik két srác, bár már összeszedte a cuccait, elég lesajnálóan néznek a levitásra. Azt mondjuk szeretném leszögezni, hogy Henrik reakciója nem azért alakult így, hogy megalázza a lányt, az más kérdés, hogy így sikerült. Mea culpa. - Hát igazán sajnálom, hogy nem láthattalak játék közben, mindenesetre a posztod sokat elárul a csapatodról - szórakozottan fonja keresztbe karjait és láthatóan nem érzi magát különösebben feszélyezve, mi több, a gonosz énje most remekül érzi magát. Még hogy egy ilyen kis vitamingolyó terelő legyen, megáll az ész...
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. július 27. 22:00 | Link

Kéjenc kis kékecske
why ya lookin' at me?

Felvonja fél szemöldökét és magában jól szórakozik a leányzón. Most erre mit mondjon? Ügyesen kivágta magát, de szó nélkül mégsem kéne hagynia, még a végén azt hinné, hogy ő itt a Jani. - És minek mondanál igazat, ha hazudhatsz is? - az ellenfelet mindig, minden esetben a saját módszerével kell elintézni, mert arra valószínűleg nem számít. És hát, erre minden bizonnyal Masa nem számított, ami Henriknek épp kapóra jön. Nagy szájkaratés a pasas, vigyázni kell vele.
A bácsizás után nem csoda, hogy csírájában fojtja el a válaszadási lehetőséget és könnyedén fejezi be a megkezdett gondolatmenetét. Mi tagadás, viszonylag könnyedén jönnek ajkára a különböző nem annyira kedves mondatok, amik nem zavarják különösebben. Eláruljam, miért? Mert nem elég, hogy a lány tisztességtelenül hallgatózni akart, még a szitu neki áll feljebb. Innentől kezdve nincs miről beszélniük. Majd ha megtanulja felnőtt módjára, emelt fővel intézni az ügyeit, talán lehet róla szó, hogy Henrik is újragondolja az eddigi stílusát. A magyarázatra felszaladnak szemöldökei, bár szeméből semmiféle meglepettséget nem lehet kiolvasni. - Jó, ők tényleg perverzek - ezzel az állítással nem tud vitatkozni, meg nem is nagyon akar. Az is, amit Dankáról mondtak, te jó ég. Ha még egyszer megpróbálják, meccs ide vagy oda, biztosan ők kapják a gurkót. Ez amúgy valami idősebb testvér fétis lehet, mert akárhány bátyó hallja, hogy kibeszélik a húgát e tekintetben, rögtön ölni akar. A férfi még kedves is, mert először csak ránézett a kér srácra. Hát nem irgalmas ez a pacák? Megáll az ész.
Mindeközben Bélukát helyre teszik, aki veszi az adást, meg úgy tűnik a mellette szobrozó Ábel is. Merthogy egyszerre hallgatnak el és érzik úgy, hogy van egy olyan pont az öltözőben, ami sokkal érdekesebb mondjuk Henrik és Masa kettősénél. Nem is telik bele sok idő, míg a férfinél szakad el a cérna és hatalmas hahotázásba kezd. Még hogy terelő, az év vicce. Egyébként hozzá kell tennem, hogy ez nem Masa ellen szól: bármelyik hozzá hasonló lányt kinevette volna abból az okból, hogy a kviddics bár mindenki számára ideális sport, nem véletlenül vannak a különböző posztok. Ezek a vékony leányzók sokkal inkább fogónak vagy hajtónak, esetleg őrzőnek ideálisabbak, pont termetükből és alkatukból kifolyólag.
- Azért ne húzd fel magad, mert idő előtt néni leszel - szórakozottan figyeli a lány reakcióját és azt kell mondjam, az iménti erkölcsi alapú lelki fröccs nem hatotta meg. Már csak azért sem, mert kedvére való, hogy cukkolja a levitást, olyan, mint egy puffogó vipera. Puffpuff, puffpuff. - Mindenesetre annyit azért hallottam rólad, hiszen most már biztos, hogy te voltál, hogy saját magadat kiüttetted egy gurkóval. Erről is nyilatkoznál? Mármint értem én a csapatodban uralkodó végtelen profizmus elméletét, csak itt valahogy kilóg a lóláb - széttárja karjait és próbál nem offenzív lenni, bár ez láthatóan nem sikerül neki. A vérében van, hogy flegma legyen és tapintatlan. Ilyen ez.
- Nézd, alapvetően jelentéktelen vagy, az viszont, hogy más csapata után kémkedsz, nagyon gáz. Azután törj pálcát mások feje felett, hogy ezt átgondoltad. Velük meg ne foglalkozz, kamaszok. Előbb-utóbb kinövik - megveregeti finoman a lány vállát és elindul a cuccai felé, hogy inkább felöltözzön és hazamenjen. Majd ott lezuhanyzik és komótosan összeszedi magát. Ettől függetlenül szívesen cseverészik tovább a lánnyal, ha van mondandója, elvégre nem a fülével és nem a szájával pakol.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. július 28. 00:04 | Link

Kéjenc kis kékecske
why ya lookin' at me?

- Mindenkinél más a szituáció. Talán hazudsz, talán nem. Ki tudja? - a tőle megszokott rejtélyes mosoly jelenik meg arcán, míg egyik szemöldöke feljebb kúszik a homlokán. Nem állítja, hogy a lány hazug lenne, de végül is azt se, hogy nem. Nagyon tud ez a magyar fiú...
A fiúkat eléri Masa tekintetének jeges fuvallata, minekután inkább mély hallgatásba burkolóznak. Henrik nem is igazán érti. Miért nem szólnak vissza vagy védik meg magukat? Elvégre vele ellentétben ők ismerik a lányt és bizonyára tudnának olyat mondani, ami nem célzás, hanem találat. Ha tehetné, most legyintene egyet lemondóan, de elég hülyén venné ki magát, ha a semmiből tenné, így ez a mozdulat csak a fejében játszódik le.
- Látom valakiben felébredt az igazságérzet, micsoda meglepetés - elismerően biccent, bár egyértelműen nem gondolja komolyan azt az elismerést. - Az viszont, hogy mit mondok és mit gondolok, nem mindig egyezik. Jelen esetben csak élvezem, hogy pattogsz, mint egy gumilabda - bár arca komolynak tűnik, azok az édes nevetőráncok a szeme körül ott vannak, innen lehet tudni, hogy valóban cukkolja a másikat. Persze, aki nem ismeri elég jól, talán nem veszi észre mindezt, de Henrik tipikusan úgy van vele, hogy bármikor vállal felelősséget azért, amit mond, azért viszont soha, amit ezután értenek. Az ő bajuk, ha mellre szívják.
Mária - szándékosan nevezem nevén a gyereket - vajon vállalja-e a felelősséget azért, hogy nem egyszerűen megleste (és kihallgatta) Henrikéket, de most még le is fejeli. Azért mindennek van határa kérem szépen. A férfi úgy dönt, ezt a labdát is lecsapja, de szigorúan pókerarccal, ami csak ront majd Masa helyzetén. - Ez lassan szexuális zaklatás, remélem tisztában vagy vele - rezzenéstelenül figyeli a lány reakcióját, aki jelenleg így is eléggé zavarban van. De most őszintén: miért ne tenne rá még egy lapáttal, ha egyszer itt a lehetőség? Na ugye. - Nekem nem kell bizonygatnod. Elég lesz magadnak a következő meccseteken. Számomra amúgy is mindegy, nem egy csapatban játszunk - megvonja a vállát, hangjából süt a közöny. Nyilván nem kíván rosszat a lánynak, de ettől még nem lesznek egy csapat. Ha megsérül a saját hibájából, megérdemli, márpedig a kviddicsben ritkán sérülsz meg önhibádon kívül. Ha figyeled a környezetet és ügyesen helyezkedve taktikázol, könnyedén megúszod ép bőrrel.
- Utoljára általános iskolában volt menő James Bond-osat játszani. Ezek szerint nem lőttem nagyon mellé a korodat illetően - és csak húzza tovább a lányt! Az egyik pillanatban már úgy tűnik, hogy megenyhült és kedves, még egészen szerethető is, a következőben meg csak... Henrik. Ennyi. Eközben csapattársai kislisszoltak az öltözőből, úgy tűnik, nekik elég volt mára ennyi megaláztatás. Érthető.
- Te most ki akarsz hívni egy terelőpárbajra? - hitetlenül mered a lányra és megcsóválja a fejét. Henrik hat évig kviddicsezett és hiába volt az tíz éve, a mai edzésen bebizonyosodott, hogy alig változott bármit, csupán a rutinját kell visszaszereznie, de az pár edzés után meglesz. A lány tényleg nem normális, ez most már egyértelmű. - Folytasd csak. Ha meg akarsz sérteni, csak rajta, sok sikert. Viszont, ha bizonyítani is szándékozol valamit, akkor kapd elő a seprűdet és menjünk a pályára - teljes magabiztossággal veszi fel pólóját és készen áll arra, hogy újra pályára (sz)álljon. Arról nem beszélve, hogy a levitásnak ideje volna megtanulnia, hogy csak akkor legyen nagy a szája, ha a szavak mögött eredmény is van. Máskülönben ebbe a helyzetbe kerül.
Utoljára módosította:Ambrózy Henrik, 2019. július 28. 00:18 Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. szeptember 2. 09:35 | Link

Kéjenc kis kékecske
why ya lookin' at me?

Tulajdonképpen élvezi, hogy minden egyes alkalommal Masa torkára forrasztja a szót. Nem mintha ő ilyen forrasztós gyerek lenne, mert alapvetően tényleg úriember, csak amikor leskelődnek utána és megpróbálják kihallgatni, azt annyira nem csípi. Mert oké, a levitás most hallott egy tök ártatlan beszélgetést, de itt lehetett volna szó akármiről és kiköthetne a dolog a bulvárlapoknál. Ezért is van az, hogy a férfi roppant elővigyázatos, már ami a kimondott szavait illeti.
- Úgy gondolod? - felvonja fél szemöldökét és gúnyos mosolyra húzza száját. - Fogod te még siratni ezt az információt - nagyképűnek hangozhat, amit mond és... Jó, igazából az is. Egyébként szinte leolvassa a lány arcáról a gondolatait, hiszen képtelen elrejteni őket. Megvan a véleménye Henrikről, de hála istennek ez viszont sincs másképp: senki sem szereti a tizennégy éves ugrándozó csimaszokat, akik azt hiszik, bármit megtehetnek csak úgy. Mert ez nekik jár. Ez a mai szabadelvű nevelés legnagyobb hátránya: a gyerekek nem tanulnak meg viselkedni. Nincs ez másképp a lefülelt alannyal sem, azonban hősünk nem érzi úgy, hogy az ő feladata volna eme hiányosságot korrigálni. Ha a szülők nem tették, nem az ő felelőssége lesz.
- És mi is a különbség közted és James Bond között? - mintha csak elgondolkodna ezen a roppant nehéz kérdésen, végül egy lesújtó pillantás kíséretében folytatja is mondandóját. - Ja igen, hogy Te nem vagy James Bond. Ő valószínűleg nem vetkőző srácok után próbált leskelődni, lehet ez is némileg komolyabbá teszi a kémszakmát - mondta volna, hogy férfiak után, de mivel csapattársai a legjobb indulattal is csak srácok, így nem óhajtott ezzel a kifejezéssel támadási felületet adni. Merthogy ezúttal Masa jogosan oltotta volna őket ronggyá - amit persze Henriknek eszébe sem lett volna magára venni. Közben terítékre kerül a terelőpárbaj is, ami rendkívüli módon mulattatja Ambrózy-t. Mi több, szíve szerint hangosan kacagna a gondolatra. A Roxfort-ban egyébként szokás volt ilyesmit tartani, bár tény és való, hogy csak a profibb terelők vállaltak be hasonlót, így is nem egyszer lett csúnya baleset a vége. Ezt azok számára találták ki, akikre igaz volt az "amelyik kutya ugat, az nem harap" kifejezés, így könnyedén tudatosíthatták a nagyszájú fiúkákkal, hogy hol is van a helyük azon a bizonyos képzeletbeli polcon.
- Te hívtál ki tulajdonképpen, nem értem, mi az értetlenkedésed tárgya - hozzáteszem, Henriknek eszébe sem jut, hogy a Bagolykőben ilyen veszélyes dolog nem szokás. A Durmstrang is jeleskedik hasonlóval, ott állítólag egyszer haláleset is történt, ezért az utóbbi időben nem nagyon volt precedens ilyesmire. Mondjuk nem meglepő.
Hallgatja a lányt és hirtelen nem tudja, mit is gondoljon róla. Újabb szájhős. A kínos pillanatok számára mit sem jelentenek, így hát akkor elkezd valóban öltözni - tényleg otthon fog csak zuhanyozni, a fenébe is -, közben pedig kérdő tekintettel pillantgat Masa felé, aki ontja magából a szót. - Egy terelő, aki fél seprűre ülni. Érdekes párbajnak nézünk elébe - felvonja fél szemöldökét, hangjában azonban nem fedezhető sem gúny, sem szarkazmus. Éppenséggel döbbenet és hitetlenség árad szavaiból, miszerint nem hiszi el, hogy a lány képes lenne egy öngyilkossági merényletet végrehajtani. Merthogy egy terelőpárbaj számára az lenne. Igazából nem is az ő dolga, valószínűleg, ha tényleg megejtik, neki csak annyi a lényeg, hogy a másiknak legyen vér a pucájában és álljon ki ellene. Soha nem fogják elengedni a gurkót, mert Henrik tisztában van vele, hogy a lánynak esélye sem lenne és mindenképp súlyos balesetet szenvedne. Noha dolgozik benne a tanítási vágy (a móresre tanítása - a szerk.), semmiképp sem akarna szándékosan ártani a levitásnak. Legalább egyiküknek legyen ennyi esze. - Na mindegy, akkor hamarosan. Jó gyakorlást, stöpszli - ahogy elmegy mellette, megborzolja a haját és egy laza mozdulattal kilöki az ajtót, hogy magára hagyja Masát a gondolataival. Ha minden igaz, akad belőle bőséggel.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. szeptember 17. 12:55 | Link

Kék kiscsibe

Kivárta, hogy a lány megkeresse és ez meg is történt. Őszintén úgy gondolta, hogy Zippzhar majd gyáva nyúl lesz és nem mer majd eljönni a terelőpárbajra, amit egyébként ő maga kezdeményezett botor módon. Persze Henrik pontosan jól tudja, hogy a levitásnak halvány sejtése sem volt arról, mire vállalkozik, mikor könnyelműen közölte, hogy felőle mehet a menet. Lilla persze azonnal próbált hatni a férfira, hogy ugyan legyen már annyi esze, hogy nem áll ki egy kislány ellen, csakhogy ennyi esze neki is volt, nem kellett győzködni. Ő csak annyit akart, hogy valóban kihívja a lány, valóban megjelenjen, aztán sértetlenül hazamenjen. Mert bármennyire is hinné el, hogy Masa profi abban, amit csinál, pusztán kettejük alkatából és erejéből fogva garantált a győzelem. És persze sütkérezhetne a dicsőség fényében, de egyrészt a gyengébbet elverni nem erény, másrészt nem is nagy teljesítmény. Ha például Tristan hívná ki, az is más felállás lenne - ami meglepő, hogy végül nem törte be az orrát, pedig kétszer sodorta életveszélyes szituba a rellonost. De hát, ha egyszer mindenki megúszta épségben, kit érdekel a többi?
Kedélyesen készülődik az öltözőben, szinte már lomhán veszi magára a védőfelszerelést. Úgysem fognak seprűre ülni, meg ugye azért, mert jött egy bagoly a helyszínnel és az időponttal, még közel sem biztos, hogy Masa valóban itt lesz. Nem akar persze rosszmájú lenni, látva, mennyire kiakadt a becsmérlő szavakon, a levitás akkor sem hagyná ki ezt a párbajt, ha az élete függne tőle. Egyébként, ha valóban sor kerülne az összecsapásra, ez pontosan így lenne. Úgyhogy mikor elkészül, kicsit átmozgatja magát, majd felkapja seprűjét és ütőjét, hogy kilépjen a kellemes őszi időbe. Nem tűz már úgy a nap, mint pár hete, de szerencsére nem is esik az eső, a szél csendesen, ráérősen fújdogál. Bár Zippzhar nem egy dromedár, mégsem nehéz kiszúrnia a néptelen kviddicspályán, így minden lépéssel egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Henrik arcán kaján mosoly bujkál. Elégedett. Neki csak ennyi kellett, hogy a szájhős ne csak szájhős legyen.
- Szia - kinyújtja a kezét a lány felé és várja, hogy az megrázza. Fél szemöldökét még fel is húzza, mert ő már tudja, mi következik, ellenben a levitásról süt, hogy teljesen be van szarva. Minden bizonnyal az elmúlt időszakot szorgos kutatással töltötte, hogy mi is az a terelőpárbaj, amikor pedig rájött, megfogalmazta a végrendeletét és a koszorút is előre megrendelte, biztos, ami tuti. - Készen állsz?
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. szeptember 18. 11:18 | Link

Kék kiscsibe

Azért be kell vallja, hogy egy valamivel bátrabb Máriára számított így, hogy az öltözőben bedobta a Jancsi stílust. Mégis, itt állva vele szemben, miközben kézfogása harmatgyenge, mi több, ezzel akaratlanul is alárendelt szerepbe kényszeríti magát, azért nem semmi. Persze Henrik nem igen enged neki, szabályosan rázza meg a lány kacsóját és egy pillanatig sem érezteti vele erőfölényét. Eltörhetné az ujjait is szinte, miközben rászorít, esetleg teljesen leuralhatná, de nem teszi. Képzeljen akármit a lány, Henrik lényegesen jobb ember annál, mint amilyennek látja.
- Igen, Ambrózy Henrik - biccent egyet, majd gondolkodás nélkül folytatja. - És ha jól tudom, Zippzhar Mária - tudja a teljes nevét, de lusta végigmondani, elvégre a lényeg ebbe is benne van. Szeret picit utánanézni azoknak, akikkel összesodorja az élet és nem volt nehéz megtudnia, hogy a levitás mi mindent alakított az előző meccsén. Az meg sem lepi, hogy az Unikornisok ellen már nem lépett pályára, betudható annak a traumának, hogy leesett a járgányáról. Ezen kívül olyan, teljesen irreleváns információkat is megtudott, minthogy a Squadron másik terelőjével, Lóránt Bencével van kapcsolatban és gusztustalanul boldogok, egyébként jó tanuló és rajong a kviddicsért, no meg kissé szeleburdi. Azt, hogy elmebeteg, mondania sem kellett senkinek, a terelőpárbaj ténye bőven elég bizonyíték volt erre.
- Megvárom, míg kihozod - kényelmesen támaszkodik meg ütőjén és pofátlanul mosolyogva várja meg, hogy Masa elmenjen a gurkóért és kicipelje. Mozgékony egy állat, kár tagadni, a maga ötven kilójával dobozon keresztül is ledarálna mindenkit, ha csak azon múlna. Egyébként azért nem segít a levitásnak, hogy érezze a törődést. Még egy picit játszik az idegeivel, mielőtt elárulja, hogy nem fog történni semmi. Jó, ez egy picit szemét húzás tőle, de ez van, azokra a vékony karokra amúgy sem árt gyúrni egy picit. Ahogy megérkezik, némileg unottan néz rá, mielőtt ismét megszólalna. - Sok sikert - s mozdul is a doboz felé, hogy a lány ne tudja kiereszteni a gurkót. Úgy tesz, mintha ő maga akarná.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. október 13. 01:11 | Link

Kék kiscsibe

Neki aztán mindegy, hogy Masa vagy Marcsi, mégis, egy párbaj előtt illik bemutatkozni. A nem hivatalos "hallottam a neved és látásból ismerlek" nem megfelelő egy ilyen szituációban, elvégre, ha valóban sor kerülne az összecsapásra, hogyan mondhatná el bárkinek, hogy megverte a másikat? Valami csajt vagy csávót simán felülmúlt? Hát jó, de ki volt az? Fene se tudja, sikerült... Na értitek.
Aztán beküldi a lányt a gurkóért és nem fogok hazudni, élvezettel tölti el, ahogy nézi a levitást cipekedni. Azt tudjuk, hogy nem fog vele birokra kelni, de arról nem volt szó, hogy nem szórakozhat egy keveset, ha már iderángatták a semmiért. Szinte már türelmetlenül várja, hogy Masa kivonszolja magát és a kis aranyost is kettejük közé, amikor pedig mindez bekövetkezik, könnyedén hajol le, hogy kieressze a szörnyet kalitkájából. De legalábbis úgy tegyen.
Hogy mennyire jó döntést hozott azzal, hogy nem áll bele ebbe a párbajba, csak most derül ki, ebben a szent pillanatban. Látva a levitás reakcióját két dolog jut eszébe: vagy piszkosul kinevetni, vagy őszintén megsimítani a vállát és megnyugtatni. Végül azonban kénytelen egy harmadik opciót választani, ugyanis nemes egyszerűséggel fölegyenesedik és megvárja, hogy a lány felé forduljon. Amint ez megtörténik, szemeivel a doboz felé bök, ami továbbra is érintetlen kettejük között, végül tekintetét ismét a másikra emeli. - Remélem nem gondoltad komolyan, hogy itt ma párbaj lesz - felvonja fél szemöldökét és várja a reakciót. Merthogy ezzel a lendülettel ki is ejti ütőjét és seprűjét a kezéből, hogy mellette érjenek földet, ő pedig keresztbe fonja karjait maga előtt.
- Nem állok ki ellened. Azért jöttem el, hogy lássam, nem csak a szád nagy. Itt vagy, felkészültél, legalábbis megpróbáltál és ez nekem elég. Nem fogom veszélyeztetni az életedet - azzal egy könnyed mozdulattal kinyújtja jobbját, hogy Masa megfoghassa és kezet rázzanak. Ez ugyanis így fair. Ha már egyszer elmarad a párbaj, legalább ennyi legyen a végén. Egyébként, ha komolyan is gondolta volna ezt az egészet, látván a lány reakcióját, minden bizonnyal lefújta volna. Hiszen ki az, aki egy felreppenő gurkótól összegömbölyödik guggolásban a földön és magát védve feje fölé szorítja ütőjét? Na ugye. Nem kell a balhé.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 18. 09:14 | Link

Kék kiscsibe

A visszakérdezésre nem válaszol, elvégre a következő mondatban megadja az indoklást a nemmel kapcsolatban. Az a helyzet, hogy Masa megérdemelné, hogy kiálljanak és megmérkőzzenek, csakhogy Henrik, tanársága szélén, amúgy is a büntető törvény határmezsgyéjén nem kíván megölni egy diákot. De még csak megsebesíteni sem, hiszen egy zuhanás maradandó károkat is okozhatna - ahogyan a gurkó sem csak fejbe kólintaná, hanem darabokra szedné a fejecskéjét. De ez mind mellékes abban a pillanatban, amikor a levitás büszkesége sérül, hiszen nem elég, hogy teleszart pelenkával eljött és felkészült a lehetetlenre, most még közlik is vele, hogy nem állnak ki vele. Nyilván úgy értelmezi az egészet, hogy Henrik nem süllyed mélyre, esetleg gyermekként kezeli - bár hozzáteszem, ez a viselkedés ezer százalékosan ezt az állítást támasztja alá.
- Felőlem gúnyolódhatsz kiscsibe, nem azért nem állok ki, mert lenézlek vagy gyengének tartalak - mivel látja, hogy kézfogásra itt már nem kerül sor, így zsebébe mélyeszti kacsóit, úgy fürkészi Masa arcát. Azok ott könnyek? Remek, ha még sírni is elkezd, Henriknek fogalma sincs, mit csinál majd vele. Szíve szerint megölelgetné, mint egy jó báty, megnyugtatná, de az, hogy közte és Zippzhar között ilyesmi előforduljon, nagyjából-egészéből lehetetlen. - Ne sértődj meg, hanem viselkedj felnőttként. A dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy eltervezzük őket - nem akar hatalmas életbölcsességeket mondani, de mégis sikerül. És még csak nem is butaság: Mária elhatározta, hogy párbajoznak és lesz, ami lesz, ezt azonban csúnyán keresztülhúzta Henrik csökönyössége, miszerint nem hajlandó megvívni a kékséggel. A józan észnek néha felül kell kerekednie az egón és a büszkeségen, máskülönben az egész világ egy kibaszott háború lenne. Mindenki ölne mindenkit azon szent meggyőződésből, hogy csorbul a tekintélye, ha nem teszi. Remek lenne. Szerencsére egy idő után mindenki felnő, így Masára is az a vég vár, hogy előbb-utóbb benőjön a feje lágya - bár inkább utóbb.
- Nézd, én elhiszem, hogy felkészültél és tényleg azért jöttél, hogy kiálljunk egymás ellen, de nem akarom veszélyeztetni az életed. Ennyit nem ér meg a büszkeséged - sőt, senki büszkesége sem ér ennyit, de ezt már nem is teszi hozzá. Csak remélheti, hogy a lány megérti, nem ellene, hanem érte vannak az események.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. november 18. 13:53 | Link

Kék kiscsibe

Tudja, hogy a dacos hallgatás mögött csak még dacosabb ellenkezés van, s mondjon bármit, legyen akármilyen kedves és segítőkész, Masa nem azt fogja kihallani belőle, ami valójában benne van. Mindenképp negatív kritikaként értelmezi, egy újabb unalmas felnőtt lenéző beszédének, aki képtelen tisztelni őt magát, mint identitást, képtelen elismerni, hogy igenis lehet csodás. Pedig Henrik nem abban kételkedik, hogy a lány tudna jó terelő lenni, egyszerűen az itt a kérdés, hogy nagyobb-e a szája a mögötte meghúzódó teljesítménynél. Erre pedig a válasz egy határozott igen.
- Jézusom, tényleg erről kell még beszélnünk, Masa? - döbbent és csodálkozó a hangja, nem gondolta volna, hogy ennyire mély nyomot hagyott a másikban egy kis nevetés. Jó, oké, kinevette őt, de ez mind a múlt, ha Henrik is mindenkire megsértődne, aki kineveti vagy lenézi, jó isten, már senkivel sem állna szóba! Túl kell ezen lépni, a levitás azért jött, hogy bizonyítsa, nem egy gyáva kukac, ezt pedig megtette, kész, punktum. A teljesítményéről majd ráérnek vitatkozni a következő idényben. - Nem tudtam, hogy ennyire rosszul esett, nem akartalak megbántani. Ne haragudj - az a helyzet, hogy sok ember úgy hiszi, bocsánatot kérni gyengeség és támadási felület, hogy ettől majd kevesebb lesz a másik szemében. Ebben viszont tévednek. Beismerni a hibáinkat, felvállalni, hogy a másiknak igaza van és mi szúrtuk el, sokkal-sokkal több erőt árul el az illetőről, mintha csökönyösen ragaszkodna hozzá, hogy ő tökéletes. Bár alapjaiban nem érzi úgy, hogy túllépett volna egy határon, elfogadja, hogy a lány számára ez egy érzékeny pont volt, amibe beletalált és lehetett volna... Kedvesebb is.
- Nem akarok veled haragba lenni, nincs miért, szóval állapodjunk meg abban, hogy a következő idényben mindketten megmutatjuk, mit tudunk - elmosolyodik, hangja is ellágyul tekintetével egyetemben. Tényleg nincs szükség arra, hogy háborúzzanak, annyira értelmetlen az egész, egyszerűen csak hagyják maguk mögött.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2019. december 24. 13:08 | Link

Kék kiscsibe

Tény, hogy Masa egy kicsit idegesítő, felelőtlen, gyerekes és meggondolatlan. De ettől még biztos kedves lány, csak Henriket ki nem állhatja és folyton borsot tör az orra alá. Most is, mikor épp kedves és normális, forgatja a szemét, aztán fintorog. Pedig tudja ám a férfi, hogy mennyire odavan érte a lány, hiszen megkukkolta - jó, ez csak vicc, de ettől még igaz, hogy tök csendben ácsorgott és nézte a félmeztelen Henriket. Nem ítélem el, ha a helyében lettem volna, még lehet a nyálam is elcsöppen, de ez csak az elfogultságomból adódik. Minden nőnek egy ilyen csávót kívánok az életébe, én mondom!
- Nincs mit - megvonja vállát és igazából nincs több mondandója. Ha a levitás elfogadja, hogy ez így jobb mindenkinek, akkor részéről vége a beszélgetésnek. Egy könnyed mozdulattal hajol le a ládáért, hogy megemelve azt ismét szembenézzen Máriával. Nem tudja, mik lennének a megfelelő szavak, hiszen elsőre csak atyai jótanácsok jutnak eszébe, de azt meg már megtanulta, hogy feleslegesen mondja. Csak még nagyobb ellenszenvet szül, ha kedves próbál lenni - mondjuk ilyet még nem baszott Európa, hogy valaki ennyire hülyén kezelje le azt, ha vigyáznak rá, de semmi baj. Így hát végül amondó, kezet se nyújt, mert a legutóbb se fogadták el, ami amúgy nem kis neveletlenségre vall.
- Hát akkor... Az óráimon találkozunk - elmosolyodik, azonban görbéje finoman szólva is szemtelen. Megkapta a diákok névsorát, akik felvették a tárgyát, ezen pedig Marcsi is ott virít. Nem mondhatnám, hogy nem tölti el némi nemű elégtétellel, hogy a szart is kitaposhatja ezek után a levitásból - úgyse teszi, nem pikkel rá -, erről azonban egyedül félreérthető arckifejezése árulkodik. A szeme sarkában gyülekező nevetőráncok elárulják jókedvét, azonban nem várja meg, hogy Masa reagáljon, ellép mellette, hogy minden felszerelést a helyére vigyen. Mi a tanulság ebből az esetből? Sohase kezdj olyannak, aki erősebb nálad, főleg akkor ne, ha fogalmad sincs, ki ő. Érdekes tanévnek nézel elébe Zippzhar.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. május 4. 09:54 | Link

Lili, a bajnokom
a meccs után | lelkizzünk

Láthatóan mindenki nagyon örül a győzelemnek, még úgy is, hogy a bajnokságon csak másodikok lettek. Őszintén szólva az előző meccs kudarca után Henrik kissé szkeptikusan állt hozzá ehhez a mai naphoz. Nem nevezném csalódottnak, inkább érdektelennek, s pont emiatt lehetséges az is, hogy ezúttal nem állt pályára. A fiatalok lelkesek voltak, ő pedig az edzéseken mindent megtett, hogy a szükséges dolgokat csapata fejébe verje, Majával karöltve. Bátran merte elengedni a kezüket és végül is jól tette: igazán büszke a teljesítményükre. Az öltöző egyébként végtelenül zajos, azok hagyják el először, akik képtelenek elviselni ezt a fajta tombolást, Klaudió viszont szenvtelenül inzultálja újdonsült fogóbajnokukat a megszerzett cikesz elcsenése okán. Komolyan, a navinésnek birka türelme van, Henrik már háromszor orrba, és négyszer hasba vágta volna roma származású hajtójukat, most mégis inkább csak halvány mosollyal figyeli a jelenetet. Lili mellé húzódik be a sarokba és maga is lefejti védőfelszerelését, hogy aztán lassanként ketten maradjanak és egy vékonyka, bátortalan hang üsse meg fülét.
Erre a szóra kérdőn fordul Lili felé és látva, mennyire megtört, gyorsan kihessegeti Klaudiót, azzal az intelemmel, hogy hagyja békén Layla-t. Nem mintha sokat használna, mert egy "jól van testvírem" kíséretében megejtett vállveregetésen kívül ugyanúgy cseszteti a navinést. Nagyot sóhajtva hajtja be az öltöző ajtaját és a magába roskadt lányhoz lép.
- Elárulod, hogy mit? - mosolyogva guggol le elé. Még ő maga sem öltözött át, teljes felszerelésben van, kivéve a védőruháit. Noha nem lépett pályára, legalább olyan feszült volt számára is a meccs minden mozzanata, mint az aktív játékosoknak.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. május 4. 10:18 | Link

Lili, a bajnokom
a meccs után | lelkizzünk

Lili a maga nemében egyedülálló teremtés. Vajda Ricsinek minden bizonnyal fogalma sincs, mennyire tökéletes választás is volt számára a nő, erre pedig abból következtet, hogy még a vak is látja, mostanában boldogtalan. Persze felhúzza a gyűrűt az ujjára, büszkén hordja és rá sem néz más férfiakra, de igenis könnyű látni, ha egy nő épp szomorú vagy elégedetlen, esetleg megbántott vagy szenved. Sokaknak nincs ehhez érzéke, de Henriknek volt elég ideje arra, hogy tanulmányozza a jeleket, ha máson nem, hát Lillán bizonyosan. Ahogy ül ott, magába roskadva és forgatja azt a kövekkel kirakott gyűrűt...
Már az ember azt gondolná, mindjárt előáll a farbával, azonban ahelyett, hogy valóban arról beszélne, ami a szívét nyomja, a kviddicsre tereli a szót. Hallgatva a felsorolást automatikusan elmosolyodik. Neki is régi vágya, hogy behúzhasson egyet Theonnak, csak hát nehéz a választás: bal keze az ispotály, jobb keze a köztemető. Nem szívesen ücsörögne a hűvösben gyerekgyilkosság vádjával, főleg azután nem, hogy végre békén hagyták a szülei megölésével. Ugye mindenki érzi, mennyire gáz ez így leírva?
- Nem lehetsz ott mindenütt, ráadásul a legtöbb gól meg sem történhetett volna, ha Te nem vagy. Ami pedig Theont illeti, sajnálom, hogy nem én húztam be neki. Mit csinált? - sajnos Henrik nem látta tökéletesen a pálya széléről, pedig ha tudná, mi történt, valószínűleg a rellonos már nem lenne szexuális kedvében. Pénisz nélkül, összevarrt ánusszal ugyanis nehéz. Meg amúgy is, hogy meri venni a bátorságot, hogy másokat fogdosson? Már az sem volt semmi, ami a folyosón történt, de hallott már ennél cifrábbakat is vele kapcsolatban, így erősen gondolkodik azon, hogy ne csak szőr mentén említse a Rellon új vezetőinek, hanem balhét is csapjon belőle. Ha egy tanárral szemben így mer viselkedni, mit tehet a diákokkal...?
- Na ezt meg ne halljam még egyszer. Az egyik legjobb dolog, ami a csapattal történt, hogy te beléptél. Inkább azt mondd el, miből ered ez a frusztráltság és szétszórtság. Mert szerintem nem a kviddicsből.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. május 4. 10:42 | Link

Lili, a bajnokom
a meccs után | lelkizzünk

Mondhatnám, hogy meglepi a fejlemény, miszerint a rellonos ismét alkotott, de őszintén szólva... Nem. Ez rosszul fog hangzani, de talán még olcsón is megúszta, elvégre Henrik esetében a családi ékszer került veszélybe. Nem fogja persze egymáshoz méregetni a két esetet, de bárcsak megúszta volna annyival, hogy a mellkasát taperolja meg a srác... Mindenesetre a siker elmaradt a támadás okán, ami nem teszi kellemesebbé vagy elfogadhatóbbá az akkor történteket.
- Theon tényleg olyan, mint egy kanos kiskutya - szórakozottan mosolyodik el, majd feláll, hogy az egyik padot könnyedén közelebb húzza és leüljön Lilivel szemben. Nehéz beszélgetés lesz ez, érzi már. - Figyelj, az a srác nem százas. Valamit nagyon elrontottak vele vagy benne, mindenkit így kezel. Ettől persze még nincs rendjén a dolog, de miután legutóbb csak a reflexeimnek köszönhetően nem markolt rá arra a bizonyosra, nem lep meg, hogy ezt csinálta. Viszont nem szabad, hogy azt érezd, nem vagy értékes. Mert nagyon is az vagy - kedves görbére ívelnek ajkai, ahogy kezét kinyújtva egy aprót simít Lili arcán. Nehéz ügy és teljesen megérti a felháborodását, szíve szerint már indulna is, hogy elkapja Delacroix grabancát, de... Nem teheti meg.
- Persze, mert senki sem hitte, hogy újra pályára állsz. Nagyon csúnya baleseted volt, sokan nem lettek volna ennyire bátrak - megvonja vállát, mert bár mások kételkedtek a lány kitartásában és erejében, a férfi egy percig sem tette. Játszott vele, látta, milyen tehetséges és az, hogy az egyik legjobb játékosnak számít, teljes mértékben meggyőzi őt arról, hogy jól döntött, mikor visszacsábította a pályára.
- Négy év után nem azt várja az ember, hogy megcsalják, majd a szemébe hazudjanak és bontsák az eljegyzést. Szívás - kicsit szomorkásan mosolyodik el. Hát igen. Annyi mindent vár ugye az ember és mégis mást kap. De minden okkal történik. Tulajdonképpen az, hogy Lilla kilépett az életéből, ezernyi változást hozott és még önmagát is meglepte. - Gondolod, hogy Ricsi mással is együtt van? - persze buta kérdés a szőke hajszálak után, de a saját példájából kiindulva, aki tényleg, szánt szándékkal lép félre, nem hagy ilyen egyértelmű nyomokat maga után.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. május 4. 11:14 | Link

Lili, a bajnokom
a meccs után | lelkizzünk

Jobb, ha erre nem is mond semmit. Igen, beteg. Aberrált. Nem normális. Annyi szinonimát tudna hirtelen említeni, hogy holnapig itt ülhetnének, de nem teszi, mert legyen bármilyen jóban Lilivel, mégis csak tanár. Hülyeség ez a példamutatás dolog, de ő hisz benne és talán jobb, ha a rendkívül demoralizáló véleményét inkább megtartja magának, mint oly sok mást.
- Láttam rajtad. De emlékeim szerint kizárólag rád fókuszáltam az egész meccsen és halálosztottam, amikor kellett - természetesen az ő fülébe is eljutott eme rendkívül impozáns megnevezés, ami valahol simogatja egóját. Az pedig, hogy a lány félt... Őszintén szólva bárki más így lett volna a helyében, sőt, a bárki más pályára sem állt volna, mert a félelme teljesen gúzsba köti és inkább megfutamodik. Ezek egyébként az igazán fontos momentumok az életben: mikor minden rémes emlék és a rettegés ellenére szembenézel a dolgokkal és a nevükön nevezed őket.
- Jaj, ne viccelj. Nem életem legvidámabb története, de már nem fáj - megvonja vállát, bár azért van ebben némi ferdítés. Néha, mikor egyedül ücsörög otthon és nincs mit tennie, elgondolkodik azon, vajon hol ment tönkre minden. Vágyik arra, hogy legyen mellette valaki, egy gondoskodó nőre, akit meglephet egy szürke hétköznapon is, akivel megjelenhet a fontosabb társasági eseményen, akivel megoszthatja az életét. Akinek az idegeire mehet és akivel úgy passzolnak tökéletesen, hogy mindeközben élik a saját életüket is. Ez a leírás kísértetiesen hasonlít Lillára azzal a különbséggel, hogy ezúttal kihagyná belőle a megcsalást. - Az elmondásod alapján úgy gondolom, hogy valami más lehet a háttérben. Az biztos, hogy valamit nem mond el neked, de talán oka van rá. Van, amit én sem mondtam el annak idején Lillának, de csak óvni akartam vagy inkább nem terhelni vele. Nem ismerem Ricsit, azt mégis kétlem, hogy ennyire nyilvánvalóan intézné, ha lenne más nő is az életében - nem kell pszichológusnak lennie, elég csak arra hagyatkoznia, amit ő is tett. Senki sem tudja, a mai napig sem, hogy a vérmágia ceremóniájának végét még épp látta, s az akkor elszabaduló energiák lökték őt lényegesen távolabb az ajtótól. Utána, amikor berontott, már túl késő volt. Mindenki csak azt tudja, hogy hazaért és rátalált szüleire, miközben valójában látta őket meghalni. Ez az első és talán egyetlen olyan lényegi információ, amitől megkímélte még Lillát is.
- Szerintem nem szabad ilyen drasztikus lépéseket tenni, legalábbis addig nem, míg nem bizonyosodsz meg arról, hogy igazad van. Az a legfontosabb, hogy ezekből a negatív élményekből is inkább erőt meríts, építsd magad. Azzal, hogy gyáva módon kihátrálsz a problémából, nem fogod megoldani, csak a szőnyeg alá söpröd.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. május 4. 12:05 | Link

Lili, a bajnokom
a meccs után | lelkizzünk

Erre még Henrik is felnevet, mert bár mókásnak hangzik, azért van benne némi igazság. Layla csak azért vonhatta el a figyelmét a pályán, mert a fogó poszt az egyik legértékesebb és nem hagyhatta, hogy kiessen, de egyébiránt tényleg mindig Lilin volt a fél szeme. Már csak azért is, mert amikor megkereste, hogy játsszanak, egy dologban egyeztek meg biztosan: nem engedi, hogy az a baleset bármilyen formában megismétlődjön. És lássunk csodát, egy fülnyaláson és melltapin kívül mi baja sem esett a lánynak, így a szavát sikeresen tarthatta meg.
- Ne bízd el magad - incselkedve megrázza a mutatóujját, de az arcán lévő mosoly nem tűnik el. Mivel tisztában vannak azzal, hogy hamarosan nehezebb téma jön majd, nem árt, ha felengednek picit és nevetnek egy jót, hogy aztán belevágjanak mindennek a közepébe.
- Tekinthetsz rá így is. De ha egyszer azt mondja, nem csal meg, akkor meg úgy, hogy kivárod, mi fog történni. Amúgy meg, mi férfiak, ha valami foglalkoztat minket, se látunk, se hallunk. És igenis létezik a semmi doboz, csak nem hiszitek el nekünk - széttárja karjait, mert tény és való, hogy az agyukban lévő millió meg egy tároló közül a semmi doboza az egyik legjobb. Míg a nők képtelenek csak úgy létezni anélkül, hogy a gondolatok egymást ütnék ki a bennmaradásért, addig számukra teljesen természetes, hogy csak nézik a plafont és nem gondolnak... Literally semmire. Az persze vitatott, hogy ezt a képességüket mikor fejlesztették ki, de már az őskor óta öröklődik tovább, ami még inkább kérdésessé teszi ennek el nem fogadását. - Talán csak időt kéne neki hagynod. Ha rám hallgatsz, szellőztesd ki a fejed. Az is lehet, hogy jobb lenne, ha pár napot külön töltenétek. Nem ismerem a kapcsolatotok minden szegmensét, így csak találgatni tudok.
Azt már tudja, milyen frusztráló, ha nem értékelik az erőfeszítéseit, de olyasmivel még nem találkozott, hogy észre sem vették volna. Pedig mennyivel jobban jár, ha ez azt jelenti, nem megcsalják, csak valami egyéb probléma van a háttérben! - Én egy egészen másik testrészt javasoltam volna, de megelégedtem az arcával is - aki a kicsit nem becsüli, ugyebár. A büntető részére nem is reagál, mert ha pályán lett volna, már nem lett volna, ugyanis minden bizonnyal péppé veri a rellonost. És akkor aztán nem a büntető lenne a legnagyobb bajuk, hanem hogy Henriket elviszik kötve-fűzve, mint a Jókai összest. Na az probléma lenne. Eközben halványan elmosolyodik, ahogy a puha kéz arcát éri. Csak ne sajnálják és akkor minden rendben lesz.
- Csak veled viselkedik ilyen furcsán egyébként? Nem változott meg más szokása esetleg? - érdeklődve várja a választ, azonban nem tart sokáig komolysága, mivel muszáj megengednie magának egy kaján vigyort. Ez a házassági ajánlat nem csupán pazar ötlet, de könnyen kivitelezhető is. Jöhet az esküvő! - Akár előbb is, mivel ezt a lovagot - végigmutat magán póker arccal. - már teljesen az ujjaid köré csavartad - feláll és színpadiasan hajbókol egy keveset Lilinek, majd elneveti magát. Bár valóban gyönyörű nő - merthogy ő már nő -, Henrik inkább tekint rá barátként, tudva pedig, hogy Ricsivel szemben még csak esélye sem lehet, végképp ellehetetlenít minden ez irányú törekvést, ami amúgy nincs is. Őt most egészen más foglalja le ugyebár, de a téma nem is erre a lapra tartozik.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. május 4. 12:50 | Link

Lili, a bajnokom
a meccs után | lelkizzünk

Mosolyogva csóválja meg fejét, de már nem tesz hozzá semmit. Van egy másik kedvence, aki igazából nem is az, de bizonyára mindenki úgy véli, hogy igen. Vagy csak ő látna bele többet? Lehetséges.
- A semmi doboz remek dolog. Fejleszd ki, ha már nem örökölted - micsoda javaslatok, Nobelt neki! Egyébiránt tisztában van azzal, hogy a nők soha nem lesznek képesek erre. Mindig kell valamit csinálni, ráadásul ők azok, akik a legtöbbször álmodnak. Mert még álmukban sem képesek csak úgy aludni, hanem valamit át kell élniük. Hihetetlen: egyszerre hátborzongató és csodálatos, de legfőképp ijesztő. Hogy bírják ezt a sok hangot a fejükben? Eközben a hajszálakra érkező megjegyzésen hangosan felnevet. Nos, mi tagadás, ebben teljes mértékben igaza van. - Biztosíthatlak róla, hogy a semmi doboz szőrtelen és nemtelen, az pedig, hogy hazaviszi ezeket a hajszálakat, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az jár a fejében - és ez így is van. Vegyük például azt, amikor szex után csak a hátukra fordulnak és nézik a plafont, miközben a kedves párjuk már mászik is rájuk, hogy "ugye jó volt?", "te is élvezted?", amikor pedig szűkszavúan válaszolnak, egyszerűen csak azt gondolják: "biztos nem volt jó neki, nem voltam elég jó neki". De dude, nem. Csak ne gondold túl, ez a lényeg.
- Az ellenem indított támadás után nem meglepő, hogy azért drukkolok, valaki verje meg helyettem is. Bár nem hittem volna, hogy te leszel az a valaki, de nekem így is jó - szórakozottan von vállat, miközben ismét felsejlik a folyosón történtek képe és kirázza a hideg. Jézus úristen. Mielőtt eluralkodna rajta a hányinger, gyorsan elűzi ezeket a gondolatokat és inkább a nő szavaira koncentrál.
- Tehát már régóta vannak problémái. Mi van, ha ezek most tetőztek? Talán ez a szőke valaki segít neki Eszterrel kapcsolatban, nem? Hátha ő tud valamit róla - egész logikusnak tűnik a sztori alapján, hogyha tényleg ennyire bántják ezek a dolgok, akkor megpróbálja rendezni. Ha a lány nem engedi, hát más utakon, ami esetlegesen azzal jár, hogy egy ismeretlen, nem várt személyt kell bevonnia a képletbe. Talán egy tanár, közeli barátnő vagy jó ismerős, aki által közelebb kerül hozzá. Henrik minden bizonnyal minden követ megmozgatna, hogy újra együtt lehessen a testvérével és legalább részben olyan legyen, mint régen. - Figyelj, valamiért nem engedted el. Én annyira nem hiszek ebben, de az okosok azt mondják, hogy mindennek oka van. Talán ennek is.
A sors és egyéb nyálas, filmbe illő dolgok még sohasem győzték meg. Persze tud ő kifejezetten romantikus is lenni, de ez korántsem jár azzal, hogy piros fonalat képzel a kisujjára, ami összeköti egy másik emberrel. A karma már lényegesen realisztikusabb dolog, hisz azon az elven alapul, hogy azt kapod, amit adsz. Az előadás megindultával viszont minden figyelmét Lilinek szenteli, aki egész gyorsan költ egész szépet. Henrik ízlésének persze némiképp sok, de a maga nemében tökéletes. - Ez kedves tőled. És az előadás is meggyőzött. Ha azt mondod, öt év múlva jön el a mi időnk, megvárom - hamiskás mosollyal arcán figyeli a finom vonásokat, aztán... Aztán kicsit váratlanul éri az ölelés. Számíthatott volna rá már akkor, mikor elkezdtek a kapcsolati dolgokról beszélni, mégis meglepte a dolog. Ettől függetlenül ösztönösen karolja át és húzza magához a vékony alakot, hogy erős karjaival védelmébe vegye. Nem sok, nem is egy Vajda Richárd, de talán több, mint a semmi, vagy amit más ebben a pillanatban adhat.
- Remélem legalább szólnál. Az én híremnek egy hulla pluszba vagy mínuszba már nem számít - szája szeglete magasabbra emelkedik ettől. Mert hát jobb, ha minden helyzetből kihozzák a maximumot, nem? Inkább nevessenek a történeteken, mintsem sírjanak rajtuk, jobbat tesz a közérzetnek. - Na de ideje indulnunk, mert még a végén tényleg kitalálják, hogy összeszűrtük a levet - lazít az ölelésen, hogy amikor Lili késznek érzi magát, akkor elhúzódhasson. Amúgy is ideje indulniuk, mivel még egy ünneplést is terveztek. Talán a a bajnokságot elvesztették, de a meccs az övék és ez most a lényeg. Ráadásul másodikok a bajnokságon is, nem pedig utolsók, ami külön öröm.
Szál megtekintése

Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


HeRNik | naGIGÁThor
offline
RPG hsz: 247
Összes hsz: 1268
Írta: 2020. május 4. 14:19 | Link

Lili, a bajnokom
a meccs után | lelkizzünk

- Végül is nem. De esélyt akartam adni - széttárja karjait és arcán hamiskás mosollyal biccenti oldalra fejét. Nem, igazából lehetetlen, hogy egy nő képes legyen semmire sem gondolni, legyen az a semmi akár pozitív, akár negatív. De mivel ugye épp ez a lényege, hogy semmi, így előjelének sem kéne lennie, de persze az ellenkező nem még itt is csodákra képes. - Részben csak. Attól, hogy emészted magad, nem fognak változni a dolgok, viszont feszült leszel. Főleg ebben a kiélezett helyzetben nincs szükség arra, hogy veszekedjetek, márpedig a frusztráltság semmi másra nem jó - ő is tudja. Henrik a nyugalom szobra, soha nem szokta megemelni a hangját, főleg nem ingerülten beszélni, de bizony előfordult, hogy Lillával már üvöltöttek egymással. Nem a legjobb dolog, ami történhet az emberrel. Főleg akkor nem, ha egyébként szereti a párját, de a dolgok egyszerűen csak elharapódznak. Nem lenne szabad hagyni, hogy Lili és Ricsi idáig jussanak, de ki tudja, a lány szavaiból ítélve lehet, hogy ez már késő bánat.
- Egy jó kis százfűlé főzet sose rossz - egyetértően biccent és szinte már elképzeli, ahogy a nő magába dönti és nagy macsóként megy, hogy móresre tanítsa Delacroix-t. Ki tudja, egy ilyen merényletbe talán még ő is beszállna csábos hölgy segítőként. Biztos mindenki összezavarodna.
- Látod, erre nem gondoltam, de jó ötlet. Tudod, hogy utálunk orvoshoz menni és inkább belehalunk a bajainkba, de ha esetleg előfordulna az a hipotetikus eset, hogy szakemberhez fordulunk, nos... Nem valószínű, hogy büszkén újságoljuk el Nektek, inkább megtartjuk magunknak - ez a tulajdonság rá is jellemző. Nem szereti a dokikat, ha bármi baja van, hősiesen tűri és, ha súlyos és rángatják, talán ellátogat az orvoshoz. Nem igazán tudná megmondani, miért is alakult ki bennük ez a távolságtartás mindennel kapcsolatban, ami vizsgálat, de talán ahhoz köthető, hogy ők a legyőzhetetlen, mindent túlélő vadászok, ebbe a képbe pedig abszolút nem illik bele az, hogy sebezhetőek és segítségre szorulnak. Henrik indokai mondjuk ennél lényegesen prózaibbak: utál szakemberhez járni. Ami nem öl meg, az megerősít.
Hallgatva az indoklást nem tudja magában tartani a nevetést, így mély baritonja kellemesen tölti be az öltöző rideg falait. Most akár meg is sértődhetne, elvégre Lili leírása alapján már antik darabnak számít, ehhez mérten pedig hamar magába fojtja derűjét és póker arccal fonja keresztbe karjait maga előtt. - Tehát azt akarod mondani, hogy vénember vagyok? Jól vigyázz mit mondasz, mert könnyen elszalaszthatod ezt a Hugh Hefnert - bár szavai komolyan csengenek, szemei sarkában ott gyülekeznek a jól ismert nevetőráncok és íriszei szórakozottan csillognak. Ennek az embernek rinocéroszlelke van, nehéz megsérteni.
- Köszönöm, hogy vigyázol a jó híremre, jól esik - hálásan biccent egyet, bár szavai kedélyesek. Annak egyébként is mindegy, talán ezért vette fontolóra, hogy Máriával kapcsolatban... merészebb legyen. Talán ezért is nem hatja meg különösebben a csókjuk és talán ezért tudta azt kérdezni tőle a gyengélkedőn, hogy el akarják-e felejteni, ami történt. Mert neki eszébe jut azóta is. Azt költői túlzás lenne állítani, hogy álmatlanul forgolódik éjszakánként, de az tény, hogy nem hagyja nyugodni. Eközben Lili elhúzódik, ő pedig könnyedén engedi le karjait, hogy hátat fordítson. Még csak feltételesen sem kívánja megbámulni, s mire odáig jut, hogy ruhái lekerülnek és magára rángatja nadrágját, Lili már el is készül. Henrik megemelkedett szemöldökkel fordul meg, miközben kezébe veszi pólóját. - Te aztán gyors vagy - elismerően biccent, majd belebújik felsőjébe és szennyesét férfiasan igénytelenül gyűri be edzőtáskájába.
- Nem tudom, ez mennyire jó ötlet - megcsóválja fejét és egy pár pillanatig csendesen pakol. Tulajdonképpen mi baja származhatna? Ha meg akarnák verni, talán van olyan jó erőben, hogy ne jelentsen problémát, az pedig, hogy pont a Révay lánnyal boronálják össze, még hízelgő is. Már nem az iskola diákja, akár lehetne is közük egymáshoz, nincs benne semmi bűnös. - De legyen. Kizárólag azért, mert te kérsz rá. Nem szeretem az ilyesmit, de ha ettől jobban érzed magad, akkor legyen - nincs ínyére, de meg tudja érteni az indíttatást. Nyugalmat akar, mindenkit eltávolítani magától. Ilyenkor az a legjobb, ha azt hiszik, foglalt vagy. Meg hát, Henriknek sem ártana már valami csinos barátnő, akiről írhat az Edictum, így talán elhallgatnának azok az apró, jelentéktelen hangocskák, amik a Zippzhar lánnyal kötik össze. Noha alaptalanul, ki tudja, mikor derül ki az igazság.
- Na menjünk - kinyitva az ajtót megtartja azt, hogy Lili kiléphessen rajta, majd egy utolsó pillantást vet a padokra, hogy mindent bepakoltak-e és ő is kilép a szabad levegőre. Eléggé lemaradtak, jobb lesz, ha belehúznak.
Szál megtekintése

Kviddicspálya - Ambrózy Henrik hozzászólásai (19 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék