A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=742965#post742965][b]Apfelbaum Balázs - 2018.12.17. 10:01[/b][/url]

Tegnap azt mondta egy srác, hogy nálam bénább varázslótanoncot életében nem látott, pedig már öt éve ül a Bagolykő iskolapadjaiban. Sápadtságomtól vérvörösnek tűnő ajkaim bizony, bizony görbülni kezdtek, majd’ elbőgtem magam, de végül egy keservesen megjátszott mosoly kíséretében távoztam a helyszínről. Hogy mi történt? Nem mondom el. Szerencsétlen vagyok mostanság. Mit jelent a mostanság? Hát, olyan… tizenöt éve tart ez az állapot, de oly’ sokszor mondják, hogy egyszer majd kinövöm. Habár, egyre kevésbé hiszek ebben a sztoriban.
Lábaimat egymás elé pakolászva közelítek a kviddicspálya felé, hogy később elmondhassam az órán; én gyakoroltam, én ezt szeretném, aztán megnyerjük a kviddics kupát, gyönyörű lányok vesznek körül, és isszák minden szavam, miközben én csak kevélyen ücsörgök a gurkókból összeállított trónomon, és kajánul mosolyogva eszem egy vöröses hajú lány kezéből a szőlőfürtöket.
*BOING* Ez fájt, erre nem számítottam. Nekimentem az egyik lelátó faoszlopának, igen. Mi máshoz vezetett volna az újabb képzelgésem? Költői kérdés. Dazönt mettör. Ne is foglalkozz vele. Orromhoz nyúlok, ami a szokásosnál is jobban sajog, és egy-egy csepp vér is kifolyik belőle, így textil zsebkendőmet veszem ujjaim közé, és nyomom zúzódott orromhoz, miközben észre kell vegyem; nem vagyok egyedül. Sőt… itt valami buli féleséggel egybekötött edzés van. Zöld színek. Ez biztosan a Rellon edzése. Túlbuzgó lányok szurkoló dalokat kántálnak, és egy sráctól olvadoznak.
A zsebkendőt orromhoz nyomva ülök hát le egy padra. Kicsit megpihenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=742975#post742975][b]Apfelbaum Balázs - 2018.12.17. 12:54[/b][/url]

# L I Z A

---

Érzem az orrom nagyon erős lüktetését, és egy-egy pillanatra el is veszítem a lélekjelenlétem, amikor eszembe jut, hogy vérzek. De mivel hetente ez többször is megtörténik, nem kellene annyira szokatlannak lennie. Hm, mindig vannak olyan dolgok az ember életében, amikkel egyszerűen nem tud megbarátkozni. Szám ismét *BIGGY* legörbül, miközben egyre szaporábban veszem a levegőt, és már éppen a sírás szélén vagyok, amikor egy csapat lány elsétál mellettem. Zöldek. Mosolyogva mutogat rám az egyik hosszú ropi ujjával, mire az összes rám néz, én pedig szánalmasan mosolyogva mutatom nekik hüvelykujjamat, hogy mutassam minden a legnagyobb rendben, köszönöm a figyelmet. Milyen aranyosak, biztosan csak fel akarnak vidítani. Ezért a szám görbülése széles vigyorba vált át.
- Királyok vagytok, csajok – feszítem meg még egyszer „okézó” ujjam.
Ez a Bagolykő egy csoda. Nem sokban különbözik az eddigi iskoláimtól – igen, mert több is volt –, ugyanis itt is sokan figyelnek rám. Hamarosan barátokat fogok végre szerezni. Még nem nagyon volt egy sem, de Apu szerint a barátszerzés nagyon nehéz szakma, főleg egy ilyen különleges Bazsimazsinak, mint amilyen én is vagyok. A nevető lányok szemüket forgatva tovább is állnak, miközben majdnem elengedem bal kezemmel az orromat, így hogy megállítsam a folyamatot, véletlenül rámarkolok az orrnyergemre, és újabb vér adag indul meg fitos szaglószervemből.
- De rohadtul fáj… - suttogom elcsukló hangon egy könnycsepp kíséretében.
Ekkor egy kérdés majd rögvest utána egy puffanás zavar meg haláltusámban. Értetlenül kapom fel barna kobakomat, hogy szemügyre vegyem az érkezőt. Egy lány ájult a földre a látványomtól. Mármint biztosan nem tőlem, de a vérző horror orr nem segít bájos külsőmön. Mondjuk, a fél arcomat eltakaró egyre vörösödő zsebkendőmtől nem is lehet látni belőlem semmit. Csak úgy nézhetek ki, mint a Kviddicspálya Fantomja.
- Tyű, te aztán nem bírod a vért – állapítom meg a nyilvánvalót, és a lány hóna alá kapok szabad kezemmel, hogy felsegítsem. Remélem, hogy még magánál van. Keresni kezdem zöld szemeimmel az ő tekintetét, elvégre nem lenne rossz, ha végül semmi baj nem lenne. Egy újabb halk hahó hagyja el ajkaimat, és egy pici pofont adok a lány arcára, csak amolyan „kérlek, ébredj fel” jelentést hordozva.