A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=737253#post737253][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.21. 15:33[/b][/url]

Mei

Vidáman mosolyogva támasztom a falat a pálya szélén, ahogy Meire várok.  A két lábam között a földre van támasztva a seprű alja, és a kezeim között ritmusra jobbra balra döntögetem, ahogy magamban az "I believe I can fly"-t dúdolgatom. Először nem voltam biztos benne, hogy ezzel nem bántom-e meg a seprűmet, de már a második refrénnél tartva határozottan úgy érzem, ő is élvezi. A napsugarak melegítik a bőrömet, és már-már melegem kezd lenni a vastag ruhákban amiket magamra aggattam.

Amikor Mei kilép a pályára, izgatottan szorul össze a gyomrom. Abban az egy pillanatban átsuhannak rajtam különböző képek; ahogy hat arctalan, de egyértelműen eltökélt emberrel összeölelkezve vágunk neki egy meccsnek; ahogy feszülten figyelek rá, hova kéne reppenjek; és végül ahogy egymás nyakába ugrálva örvendünk a győzelemnek egy nehéz meccs után. Gyorsan legörgetek egy hajgumit a csuklómról, és szorosan összefogom a tincseimet, ezzel visszarántva magam a valóságba.

A felszólítására pár pillanatos fáziskéséssel reagálva végigsimítok a nyélen, majd megmarkolom és szépen, finoman én is a levegőbe emelkedek. Nem sietem el a dolgokat, mert tudom, hogy a seprűm nem szereti, ha elbízom magam. A nyári szünetben otthon is rendszeresen gyakoroltam, így nem jöttem ki a gyakorlatból. Erős eltökéltséggel, határozottan ülöm meg a seprűt, és örömmel bólogatok a lány szavaira.
- Ne bánj velem kesztyűs kézzel! - vigyorgok válaszul, hiszen pontosan tudom, hogy játék közben az ellenfél se azért lesz, hogy megkönnyítse a dolgomat. Szorosan mellérepülök, és feszületen figyelem, hogy minél gyorsabban tudjam követni, ha elindul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=737479#post737479][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.23. 16:49[/b][/url]

Mei
Elkapom a pillanatot amikor Mei kilő, és mögéigazodok, nagyjából három, három és fél méterrel lemaradva. Jólesően kicsit megrázom a fejem, hogy érezzem ahogy a menetszél hátrasöpri a copfomat. Buzgón, vidáman, és talán egy kis bizonyítási vággyal megerősítve magam zuhanok a lány után, megbízva benne (akármit is készül éppen csinál... Hé, nem zavar, hogy túl közel van a föld? Hé!). Látom, hogy meddig kéne zuhannom, de önkéntelenül is kicsivel előbb rántom felfelé a seprűm nyelét, nagyjából egy méterrel a föld felett, és onnan ereszkedek tovább Mei szintjére. Az arcomon már nem látszik vigyor, helyette csak a teljes koncentráció. Zavar, hogy nem tudtam pontosan leutánozni a feladatot, de már nem tudok vele mit csinálni, így igyekszem az előttem repülő lányra figyelni, halvány bosszúságomat félretéve.

Még nincs a seprűm teljesen vízszintben, amikor el kell kezdjem az éles kanyarokat. Ez visszacsempész egy halvány mosolyt az arcomra, hiszen ezt a feladatot rendben végre tudom hajtani, amilyen kicsi vagyok, könnyedén fordulok amerre a lány vezet. A bal kanyar utáni emelkedés meglep, de még épp időben kapom felfelé a seprű orrát, így nem csúszom be Mei alá. Kicsit közelebb megyek, így nagyjából két méterre csökken köztünk a távolság, majd kipirult arccal intek neki, hogy minden rendben, amikor elkapom a  pillantását.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=737498#post737498][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.23. 20:48[/b][/url]

Mei
Korai volt a fellélegzés, ahogy összeszedem a gondolataimat, Mei újra nekiindul előttem. Mivel azt hittem, meg fogunk állni, ez váratlanul ér, így mire észbekapok már három-négy méterrel is előttem száguld, nálam 10-20 centivel magasabban. Amennyire csak tudok, rásimulok a seprű nyelére, és így igyekszem közelebb kerülni hozzá - de épp csak a távolságot sikerül tartani. Annyira az alakjára koncentrálok rá, hogy alig veszem észre a ponyvát, és élesen fel kell rántanom a seprűm, hogy ne ütközzek bele, ezzel viszont megint nő a lemaradásom. Ennek köszönhetően viszont jobban tudok reagálni az irányváltoztatásaira is, amire szükségem is van, hiszen a lebukásaimon van még mit csiszolni. Ugyanaz az ösztön, ami az előbb is felrántatta velem a seprűt, most is így tesz, így bő fél méterrel suhanok el a padsor felett. Látom ahogy Mei vészesen közel kerül, és bár azt nem, pontosan hogyan, de valahogy durvábban vált irányt, mint az normális lenne. Ez le is lassítja, így én a seprűre simulva újra felveszem a két-három méteres távolságot.

Látom, ahogy a föld felé kanyarodik, de most nem hagyom megtéveszteni magam, változatlan sebességgel zúgok el mellette amikor ő megáll... Azazhogy, tessék? Fékezek le meglepődve, majd amikor meglátom, hogy egy helyben lebeg, visszafordulok, és megállok vele szemben. Persze, amikor számítok arra, hogy még nincs vége, akkor van vége. Tipikus. Fél kézzel megdörgölöm az orrom hegyét, ami máris kipirosodott, és boldogan mosolyogva fogadom a dícséretét. - Köszönöm! Mondjuk azt szerintem nem láttad, de a hirtelen ereszkedéssel vannak... Problémáim néha. - Nem akarok elhallgatni előle semmit, ha egyszer nem tudtam megcsinálni, ne legyen abban a hitben, hogy tökéletesen végrehajtottam a feladatokat.

- Őszintén szólva fogalmam sincs, - vonok vállat - attól függ milyen pozícióra keresnek majd embert. Szívesen lennék terelő, de nem tudom az én alkatommal mennyire lennék hasznos a csapat számára. A hajtáson is gondolkoztam, mert ott meg jól jöhet, hogy kicsi vagyok és viszonylag fürge, de majd lesz valahogy. Az a fontos, hogy játsszak, az már majdnem hogy mindegy milyen poszton. Jó, mondjuk fogó nem lennék. - Helyesbítek nevetve, és a hideg is kiráz a gondolatra, hogy 150 pontnyi apró aranygömböc elkapása múljon rajtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=737537#post737537][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.23. 23:49[/b][/url]

Mei
Mosolyogva vállat vonok, hiszen számomra természetes, hogy ha segíteni próbál, ne titkoljam el előle a gyengeségeimet. Azon igyekszünk épp javítani nemde? Lebegés közben enyhén jobbra-balra hintázok a seprűn - csípőből -, így amíg beszélgetünk, kicsit újra megkeresem az egyensúlyomat a karcsú nyélen. Felcsillan a szemem, amikor Mei alkalmasnak ítél a terelősdire.
- Én igazából csak azt nem szeretem, hogy ők vannak a figyelem középpontjában, és nagyon nagy felelősség van a vállukon. Mert persze, lehet nyerni akkor is, ha az ellenfél kapja el a cikeszt, de ez nagyon nagyon nehéz. Én nem tudom, hogy el bírnám-e viselni azt amit ez a teher jelent. Terelőként annyival könyebb, hogy nem csak egy van belőlem, jobban megoszlik a figyelem. Így inkább érzem magamnak csapatjátékosnak. - Fejtegetésemet gyorsan lezárom, nem akarom túlragozni, ezzel ő is tisztában van.

Elkapom a felém hajított ütőt, bár nem ott ahol kéne, úgyhogy szerencsétlenkedek vele egy sort, mire végre a markolatánál simul a kezembe. Izgatottan, de mégis erősen gyanakvő szemmel tartom rajta a szemem a gurkón, ahogy balra és felfelé elkanyarodva leírok egy kis félkörívet, ezzel tíz, tizenkét méterre eltávolodva a ládától. Jobb kezemben az ütőt szorítva egy kézzel kapaszkodva lebegek egy helyben, amíg Mei bele nem üt a labdába. Egészen pontosan ütötte felém, de kicsit balrább helyezkedem, hogy jobb kezemre essen a gurkó. Az utolsó pillanatig fogom bal kezemmel a seprűt, majd hirtelen elengedve teljes erőből ütök bele a felém igyekvő labdába. A seprűvel együtt hátratántorodok egy-másfél métert, miközben már bal kezemmel újra megtalálva a nyelet igyekszem megakadályozni, hogy jobbra kipörögjek. Amint újra viszonylag stabilan érzem magam, elindulok arrafelé amerre a gurkót ütöttem. Nem lett valami erős, az ütő tetejével találtam el, így ívesen fölfelé száll, át a láda felett, arrafelé amerről korábban jöttünk, a piros zászlókhoz. Nagyon gyorsan a pálya fölé ér, ezért is indulok meg, hogy közelebb legyek, mire Meinek sikerül utolérnie.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=737680#post737680][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.25. 12:10[/b][/url]

Mei
Nagyjából a pálya közepénél tartok, amikor a gurkó új pályára terelődik Mei által. Izgatottan süvítek el balra, erősen felfelé, miközben fejben lejátszok egy ütési lehetőséget, és kissé idegesen észlelem, hogy nem a jó oldalamra fog érkezni a labda, szó sem lehet tehát arról, hogy egy kézzel megpróbáljam visszaütni. Nagyjából 20-25 méter magaságban átpasszolom az ütőt a bal kezembe, és irányt változtatva, tompább szögben próbálom keresztezni a gurkó útját. Utolsó pillanatban bukok le egy-másfél métert, és ezt az extra lendületet is felhasználva, két kézzel erősen megmarkolva az ütőt, fogaimat összeszorítva passzolom vissza a labdát.

Szerencsére. Ha nem tartanék a föld felé, az ütés biztosan lelökött volna a seprűmről. Így is megingok, de mivel nem egy helyben próbálok lebegni, hanem haladok, a gravitáció segít a megmaradni a nyélen. Bő tíz métert zuhanok, miközben szorosan rácsavarodok a seprűre, egyszer át is fordulva a tengelyem körül. Éles szögben, rohamos sebességgel közelítek a talajhoz, így mire sikerül felhúznom magam vízszintesbe, már csak 5-6 méterre vagyok a földtől. Hevesen dobogó szívvel fordulok Mei felé, és magam mellett leengedve kirázom a görcsös szorítástól zsibbadó kezeimet. Egyiket a másik után. Kihasználom azt a kevés időt, amíg a másik lányon van a sor, hogy kicsit rendbe szedjem magam, és fejben felkészüljek a következő ütésre. Bedobott a kemény vízbe, és egyfelől örülök, hogy még javarészt meg tudtam ugrani a feladatokat amiket adott, másrészről viszont aggodalmasan húzom össze a szemeimet, ahogy azon gondolkodom, mi jöhet még ezután.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=738344#post738344][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.10.27. 23:58[/b][/url]

Mei
Nincs sok időm kifújni magam, szapora szívverések közepette biccentem oldalra a fejem és próbálom kitalálni mi ütött a lányba. Ahelyett, hogy megküldené a gurkót, ahogy eddig, csak pofozgatja, nem is, terelgeti felém. Most mi történik? Teljes zavarodottságban lebegek és bámulom ahogy egyre közelebb ér. Most akkor vége? Beszélni akar velem? Meddig jön még? A gondolataim egymást kergetik a fejemben, én pedig csak várom, hogy történjen valami, akármi amivel tudom, hogy mit kéne kezdenem.
Mei változatlan sebességgel halad felém, és ösztönből, vagy csak véletlen megérzésből, de gyanakodva hátrébb kezdek lassan húzódni. Úgy logikázok, hogy ha beszélni akarna velem, intene, vagy legalábbis a ládához menne a gurkóval, nem hozzám, így feszülten figyelem, hogy mire készülhet. Át akarja adni? Pörgök tovább, és vonakodva, de mégiscsak megállok, várok, hogy mit tesz.

Sikeresen meggyőzöm magam, hogy váltani szeretne velem pár szót, ezért csökkenteni kezdem kettőnk közt a távolságot. Ekkor el is lövi a gurkót, ami pár pillanattal később magasan elszáguld felettem. Biztos nem akarta, hogy zavarjon, majd visszajön... - vélelkedek magamban, és begyorsítva odareppenek Mei mellé, így, hogy immár nem kell tartanom attól, hogy belállok egy csapásának útjába. - Igen? - nézek rá kérdőn, nagyjából egy méteres távolságból. Gondolom a korábbi "mutatványom" miatt akar váltani velem pár szót, esetleg megdorgálni, hogy vigyázzak jobban. Mindeközben fél szememet a gurkón tartom, ami sebesen átér a pálya végéhez, majd cikázva "feltérképezi a területet", lassan kanyarogva felénk. Felemelem az ütőmet, hiszen ez után én jövök majd az ütéssel, de ha a gurkó tartja a jelenlegi tempóját, bőven lesz időnk pár mondatot váltani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=740116#post740116][b]Zippzhar Mária Stella - 2018.11.08. 22:26[/b][/url]

Mei

Érzem ahogy a szélcsípte arcom tovább pirosodik, és ezúttal nem a magaslati levegő miatt. Mégsem kellett volna bevárni, gondolom magamban, ahogy az ütős kezemmel az arcom eltakarva pukkan ki belőlem is a nevetés.
- Bocsi! Nem voltam biztos benne, úgyhogy gondoltam… Nem, igazából nem tudom mit gondoltam, de akkor legközelebb majd nem gondolkodok, csak ütök.
Nyoma sincs a kezdeti zavaromnak, hiszen látom, hogy Mei sem dorgálásból, hanem láthatóan jól szórakozva (az most mellékes, hogy rajtam) mondja amit mond. Bólintok a felvetésre, de nem állhatom meg, hogy hozzá ne tegyem mosolyogva-szemforgatva:
- Most megpróbálom nem azt hinni, hogy beszélni szeretnél.

Még szinte be sem fejeztem a mondatot, amikor a gurkó nagyjából tíz méter távolságba ér tőlünk. Hirtelen kilőve indulok meg felé, egy pillanatra hátralesve, Mei hogy reagálta le az indulásomat. Pár pillanat múlva elérem a vaslabdát, és picit túl is repülök rajta. A nem teljes sebességgel közlekedő labdát egy éles kanyarban visszafordulva megközelítem, és egy gyenge, barátságos passzal megküldöm nagyjából Mei irányába. Én magam is elindulok a karikák felé, széltében igyekszem a lánytól kicsit eltávolodni, hogy legyen helyünk az ütésekre. Ha minden jól megy, igyekszem olyan 14-15 méterre, kicsit átlósan lemaradva követni a lányt, és felkészülni az érkező labdára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=763922#post763922][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.15. 09:51[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

Fa, fa, fa, felhő, hold, árnyék a réten, fa, fa, fa... Várjunk csak? Mi a szösz? Felhúzott szemöldökkel fordulok vissza a külvilág felé az első emeleti ablak mögül, és az ablakra tapadva próbálom eldönteni, hogy csak a szemem káprázik-e, vagy tényleg valaki a kviddicspálya felé tart. Egy kis tétovázás után megindulok a lépcsők felé, miközben tekintetemet igyekszem az alakon tartani, kihasználva, hogy a folyosó szinte teljes hosszán sorakoznak ablakok.

Mire kilépek a nagy kapun, az alak már sehol. Gyorsítok lépteimen, így pár perc múlva meg is érkezem a pálya széléhez, ahol az árnyak közt megbújva kezdek hallgatódzni. Suhanást hallok felülről, éleset, süvítőt, ami annyira a seprűk sajátja. Felnézek, de a rossz fényviszonyok miatt csak egy elsuhanó foltot látok, amint a levegőben kanyarodik át egyik alakzatból a másikba. Vágyakozva nézem, majd megacélozva a lelkem, egy rövid arccsípkedés után kilépdelek a pályára. Várok, de nem indul el felém, úgyhogy elkiáltom magam.
- Hahó! - se ideges, se fenyegető él nincs a hangomban, egyetlen célom vele az, hogy felkeltsem a figyelmét, és lecsaljam magamhoz. Felemelem jobb kezem, és integetni kezdek, a balomban pedig a pálcát tartom, biztos ami biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=764507#post764507][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.21. 00:16[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

Elég lelkes szabályszegővel van dolgom, nem mondom. Az arcán ülő mosolytől nekem is bizseregni kezdenek az ujjaim, vágyom a seprűnyél tapintására, de azt mondom magamnak: Nem Masa! Nem szabad! Légy erős, és állj ellent a késztetésnek! Csak sajnos erre felpukkan egy bukkanással a kisördögöm és rákontráz: Repülj is meg légy szigorú is! Merlin lássa lelkem, én nem akarom, de egy új gondolat kezd megformálódni a fejemben.
- Szállj le ide elém kicsit lécci - szólok fel neki, mert zavar hogy körbe-körbe kell forogjak hogy beszélhessek hozzá. Megvárom, hogy huzamosabb ideig előttem tartózkodjon, majd nekikezdek a dolognak.
- Biztosan tudod, de ilyenkor körleten kívül tartózkodni a házirendbe ütközik... - egy pillanatig habozok majd betippelem a nevét - Dana? Évfolyam? Ház? - kikérdezem a fontosabb adatokat, majd a válasza után folytatom.
- Vagy most bekísérlek a körletedbe, és ezzel megúszod egy enyhébb büntivel, vagy maradunk, felmegyek veled, és játszunk mondjuk tíz percig. Így kicsit kifáradsz, tehát fogsz tudni aludni, és ezután pedig felkísérlek. Utóbbi esetben viszont hosszabb, vagy kellemetlenebb büntetést fogok neked kiszabni. Melyiket választod? - félrebiccentem a fejem, és igyekszem elnyomni magamban a hangot aki azt szeretné, hogy válallja be a több büntit. Nem akarom előre megmondani melyik opció alatt mire gondolnék, ettől lesz számára igazán izgalmas a választás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=764615#post764615][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.21. 22:38[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

A szemem sem rezzen ahogy befékez elém, bár nem túlzottan kellemes az arcomba meredő seprűnyelet bámulni. Felnézek, félredobva mindeféle kisebbségi konfliktust a magassági különbségek miatt, és a jelvényemet azért megvillantva várom válaszait. A neve hallatán viszont megugrik a szemöldököm, hiszen így közelebbről megnézve már szinte 99%-ban biztos vagyok benne, hogy Danával van dolgom. Elfelejteném a lányt aki csak úgy ölelgeti a barátomat? Aaaki igazából akkor még nem is volt a barátom, de na, itt most nem ez a lényeg. Felismertem-e vagy sem, nem árulom el neki, de a büntetését majd megtoldom kicsivel amiért hazudott. Említettem már, hogy Masa milyen morci is volt azután a navinés buli után?
- Oké Debbie, akkor ez a te döntésed volt - kissé félreérthető a mondat, értheti a hazugságra is, de valahogy nem hinném, hogy rájött, hogy lebukott. Ahhoz túl boldog. Megtalálom az egyik padon hagyott homokórát, és miután hangosan kimondom a kívánt időt (tíz perc, se több, se kevesebb), a homokszemek peregni kezdenek. Bólintok Dana felé, aztán egy laza csuklómozdulattal szegezem a pálcámat a szertárra.
- Invito seprű - hívok magamhoz egy eszközt, majd az érkező seprűt elkapva jól megmarkolom, lábamat átvetem rajta, és a levegőbe emelkedek.
- Nem gondoltam versenyre, de egy seprűfogó beleférhet - kacsintok a lányra, majd mindenféle figyelmeztetés nélkül, Dana bal oldalát súrolva iramodok neki az éjszakának, a kezdőkör felé. Az adrenalin majd elálmosítja a másik lányt. Remélem. És azt is, hogy engem nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=764699#post764699][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.23. 08:05[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

Csak somolygok a bajszom alatt, ahogy kijelenti, hogy elviseli a büntetést. Mármint persze, amúgy ez is a normális, de mindig öröm ha nem kell külön könyörögni érte. Ha Debbie ha Dana. Ha tudnám, hogy cinkostársként gondol rám, azért ellenkeznék, hiszen ha bárki kérdezi egyszerűen mondhatnám azt is, hogy nem volt hajlandó lejönni a felszólításra, így sajnos utána kellett menjek. Minden csak azon múlik, hogy hogyan tálaljuk a dolgokat, ugyebár.
- Na, szerintem kaptál már elég engedményt - nevetek rá, ahogy a homokóráról is le akarna beszélni. Mosolyogva csóválom meg a fejem, majd beállítom ahogy terveztem. Ha minden igaz, jelezni fog amikor lepereg az utolsó szem - aztán ki tudja. De talán észreveszem ha már jelentősen több idő telt el.

- Alig ismersz - vigyorgok vissza, és koccolom meg finoman a vállát. Nem több ez annál, mint amikor a folyosón sétálva lököd meg a másik vállát, hogy "te hé, figyelj csak", úgyhogy egyikünknek sem kell attól tartania, hogy lebucskázik a seprűkéről. Végigpillantok a testtartásán és megfigyelem a seprűkezelését. Ha Maja itt lenne, szerintem elismerően bólogatna, hiszen a lány igencsak ügyes, simán játszhatna kviddicscsapatban is, ha akarna. Mondjuk lehet a saját házában (navine? rellon?) benne van, nem tudhatom. Ha összetalálkozom vele egy meccsen, majd kiderül.

Felhúzom a seprűm elejét, és egyszerre irányítom át Dana felett, és fordulok én is a seprű tengelye körül, így amikor felette vagyok, a hátam van éppen felé. Tovább fordulva érkezem meg a másik oldalára, majd jót kacagok a kérdésén.
- Unalmas? Hol? Nem muszáj ahhoz mindig jónak lenni, hogy példát mutathass másoknak - tévhit, hogy minden prefektus egy szent, mindenkiben van valami amivel kitűnünk. - Én például rendszeresen elfelejtek készülni az órákra, úgy kell kivágjam magam a szorult helyzetekből. De egy prefektus nem attól lesz jó prefektus hogy mindent betart, hanem hogy kész segíteni ha szükség van rá. És persze, mind mások vagyunk, Laura például valószínűleg nem repülne itt veled, ellenben lehet hogy Dani versenyre kelne, és felajánlaná, hogy ha te nyersz, elengedi a büntetést.
Kicsit felé fordulva beszélek, hogy a menetszélben ne veszhessenek el a szavaim. Gondolkodás nélkül hozom fel egymás után a példákat, hiszen az egy dolog, hogy vannak szabályok amiket be kell tartanunk, de ezeket is lehet többféleképpen értelmezni ám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765050#post765050][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.26. 13:38[/b][/url]

Henrik, de én nem is...!

Szokásomtól eltérően, sunnyogás közben pont nem dúdolom a rózsaszín párduc betétdalát. Persze, fejben ott van, és kikívánkozna, de a hangok a fejemben azt mondták, hogy nem éri meg a rizikót, hogy lebukjak az öltöző ajtaja előtt. Önálló küldetésen vagyok, egy kis önkéntes asszisztenssel. Elsősorban Bencét keresném (aki véletlenül pont nem vesz részt a mai edzésen), de ha  esetleg, taláán elcsípnék olyan infót ami a csapatnak is hasznos lehet, akkor csak vállat vonnék, hogy hmm, hááát, ez vaaan...

Először is lelátó alá bemászva kísértem figyelemmel a Sqadron edzését. Irtózatosan kényelmetlen volt ám, és ha ez nem lenne elég, még egy fecsegős társaságom is akadt. Ugyanis a kviddicspálya felé tartva, az udvaron átlopakodva szúrt ki egy elsős, hogy hovamegyekőisjönmitcsinálunk, én bolond meg rávágtam, hogy kémkedek és nem jöhet. Ahh, azok a krokodilkönnyek, Merlinke. Becsületére legyen mondva jól bírja a lány, az edzésen végig karattyolt, csak akkor sikerült elhallgattatnom amikor elindultunk a fiúk után az öltözőbe. Hahó, én itt dolgoznék... Halló, kislány?

Most is itt guggol mellettem a levitás (szégyen, de meg nem mondom, hogy Anna vagy Hanna) és épp a kulcslyukon át bámul - továbbra sem értem, azt meg pláne nem amikor csillogó, elkerekedett szemekkel hajol még közelebb. Bence nem volt a pályán (az azért feltűnt volna), ergo nem lehet az öltözőben (ha ott lenne, én leselkednék), akkor mégis kit bámul ennyire? Kit érdekel bárki más Bencén kívül?? Értetlenkedve kopogtatom meg a vállát, majd tolom finoman arrébb, hogy én is beleshessek a férfiöltözőbe.
- Jézuska - hőkölök hátra suttogva, ahogy az egyik újonc a látóterembe kerül. Mármint, korábban is figyeltem a pályán, és igyekeztem róla minél több mindent megjegyezni, mert szerintem terelő (volt ütője), meg úgy is néz ki (azokkal az izmokkal engem is olyan könnyedén elütne mint a gurkókat a pályán), de... Najó, nem is biztos hogy jól láttam. Mondvacsinált indokommal megerősítve a lelkem újra leselkedni kezdek, csak hogy heves fejrázással távolodjak el újra. Nem, Masa, nem szabad!

Elvörösödött arccal tapasztom rá a fülem inkább az ajtóra, hátha a beszélgetésből sikerül valamit elcsípnem. Eltart egy pillanatig, hogy rájöjjek mi a furcsa, mégpedig az, hogy a kis AnnaHanna már nincs mellettem. Még elcsípem a távolodó kuncogását, és a cipőkopogást, majd szememet forgatva koncentrálok inkább a fülelésre. Gyerünk srácok, ide a taktikákkal, és kérlek öltözzetek jó lassan!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765063#post765063][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.26. 16:55[/b][/url]

Henrik, csak hogy tudd, ez véletlen, színtiszta véletlen

Nem, nem az érdekel, hogy tízes skálán mennyire találjátok Dankát szexinek ti állatok. Mit fogtok csinálni? Mik lesznek a változások a csapatfelállásban? Csak nem lehet mindenki elégedett azzal ahogy eldőlt!! Béla, téged például tuti nem raktalak volna be a csapatba, neked a kvaffon is nehezedre esik rajta tartani a szemed, ha előtted egy lány repül... Na, légy jó szépen, és panaszold is el ezt a többieknek, had nyugodjak meg, hogy jól gondolom! Már komolyan lassan ott tartok, hogy ez az egész nem ér ennyit, én nem vagyok kíváncsi rá hogy, fújfújfújfúj, neeeem... Fintorogva elemelem a fülem az ajtótól, hogy egy sóhajjal a homlokomat dönthessem neki. Döntöm, döntöm, döntöm, döntöm...

Padló. I beg you' pa'don? Kinyúlok a földön, mint a leterített barnamendvebunda a vadászház kandallója előtt, majd onnan pislogok fel a felettem álló DEHÁTJÉZUSOMEZAZÚJSRÁC!? Olyan gyorsan fordítom vissza az arcom a föld felé, hogy az orrom fájdalmasan benyomódik a padlóba. Nem szabad felnézni - csak ennyi kattog a fejemben, ahogy picirit azért megemelem a fejem, hogy ne nyaljam fel a padlóra csepegő méltóségomat amikor beszélni kezdek.
- Üdv - emelem fel mellé a jobb kezem, és intek vele a helységben tartózkodóknak. Nem néztem hányan vannak, három hangot biztosan hallottam odakintről. Béla az egyik, ebben hótt biztos vagyok, főleg mivel a srác már most hangosan röhög rajtam. Kösz Béla, tudtam én hogy hosszabb büntit kellett volna adnunk neked Lauval, hogy aludnál kaktuszágyon.

Várok még pár másodpercet, majd ha senki sem akar megenni, akkor úgy ítélem meg, hogy ha nem lenne rajtuk elég ruha, mostanra csak felvettek valamit, szóval... Szépen magam alá húzom a kezeimet, és feltolom magam először négykézlábba, majd álló helyzetbe, és még hátradöntök a fejemen vagy 30 fokot, hogy be tudjam célozni az előttem álló szemeit. Anyám, ha én ilyen magas lennék, elérném otthon a mosóporos polcot, meg az olívaolajat a konyhában!

- Leskelődtem mert kíváncsi voltam - jelentem ki egyszerűen, hiszen haboghatnék is, de ugyan minek. Kihúzom magam, amennyire még nem érzem kínosnak, és csak aztán esik le, hogy hogyan is hangozhatott amit mondtam. Jesszus Masa, hát miért vagy te ilyen hülye?! Kinyitom a számat, hogy hozzá tegyek valami olyasmit, hogy "a csapatra" vagy "a taktikátokra", de egy jó titkösügynök sosem fedi fel szándékait, úgyhogy... Habááár mondhatnám, hogy az Edictum küldött... Áh, de akkor tuti lenne nálam kamera.
Az öltöző nagy részét az előttem álló kitakarja, és ahogy akaratlanul is kénytelen vagyok látni, csak erősödik bennem a gondolat, hogy igen, ha tudtom hogy ez lesz, hozom a kamerát. Ha eladnám a kicsiknek (lásd azt akit elhurcoltam, majd itt hagyott a csávában, khm), milliárdos lehetnék, batáta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765125#post765125][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.26. 19:58[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

Csak somolygok, miközben azért magamban is számolom nagyjából az eltelt időt. Az ismerkedős szövegre nem is mondok semmit, csak az elém vágó lány hátára nézve megforgatom a szemem. Majd megismerlek - annyira tipikusan navinés hozzáállás. Nézem ahogy trükközik, és megintcsak megcsillannak a szemeim a technikája láttán. Felzárkózom mellé, és egy biccentéssel fogadom a dícséretet.
- Ugyan. Te is nagyon jól tudsz bánni azzal a seprűvel. Benne vagy a házad csapatában? - álszent a kérdés, hiszen tudom, hogy a rellonnak jelenleg nincs csapata, de ha nem ezt vágja rá, akkor biztosabb lehetek a kilétében. Ez aljas, tudom. Ezúttal egy picit jobban eltávolodok tőle, ívesen emelkedni kezdek, majd hirtelen nyomom le a seprűt, és lebukva átfordulok egy kis karikában, majd ugyanúgy érkezem ahogy elindultam. Visszazárkózom Dana-Debbie mellé, hogy válaszolhassak a prefektusos kérdésére, ami után szerencsére értően fel is csillan a szeme. Végüis az egy jó dolog nem?

- Én foglalkozom amúgy mindegyikkel - mert azért mégiscsak az az igazság, hogy minden érdekel - egyszerűen csak feledékeny vagyok.
Megtanultam már nevetni magamon - Márk mellett nem is élhetném túl máshogy. Élvezem ahogy az éjszaka összekócolja a hajam, és jólesően rázogatom szét a tincseimet, ahogy az orromat és a füleimet elkezdi hűvösre csípni a menetszél.
- Nehéz kérdés - kiáltok át hozzá, ahogy a kanyarban messzebb sodródunk egymástól. - A reptan tényleg jó, de azt inkább csinálni szeretem nem tanulni, szóval olyan so-so. Egyébként odavagyok minden alaptárgyért, aztán az asztrológiáért, a mugliismeretért... Szóval igazából mindenért. Te is bírod Sárki bá óráit? Szerintem irtó viccesen magyaráz.

A lány jó sokat tud csacsogni, ez kétségtelen, szinte végig sem mondom a kérdésére a választ, már témát vált. Hát, nem tudom, nekem azért ehhez már késő van, én az őrjáratokat általában csendben sétálgatom le, vagy maximum ráripakodok egy-egy szabályszegőre. Na de traccspartizni az égen? Hajjajj, csak be ne dőljek egy terembe aludni reggelig!
- Ó, hát egyszer feltétlenül meg kell mutatnod azt a hápit - csapom össze lelkesen a kezeimet magam előtt, majd egy pár másodpercnyi egyensúlyozás után újra ráfogok a nyélre.
- Hát igazából ha van bármi időm, azt vagy kviddicsedzésre váltom, vagy valamit prefiskedek erre-arra. A hétvégék lazábbak, olyankor inkább csavarogni meg bandázni szoktam, mindig ami éppen jön. Ez sokszor csak egy könyv, és a kiscicám, Lysander, de én azt is szeretem, arra is szükségem van.
Ahogy megteszünk egy kört, fülelek, de még nem jelez a homokórára szórt bűbáj. A belső órám szerint is korai lenne még, kábé két perc telhetett el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765232#post765232][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.27. 14:27[/b][/url]

Henrik, csak hogy tudd, amúgy nem is vagyok kecske

Zavar a köszönésem után beálló csend. Mármint az értelmi csend, hiszen Béla vihogása messze nem tartozik abba a kategóriába. De az, hogy a lebuktatóm nem szólal meg, de még csak vissza se köszön, az lebbigyeszti a szám sarkát. Mármint na, lehet hogy leskelődtem, de az udvarias kislányok köszönnek, és ezen a "mit csináltam" rész nem változtat. Azért figyelmen kívül hagyni nem kéne...

Örülök, hogy nincs megakadályozva a helyzetváltásom, de még ha eddig tartottam is magam, érzem ahogy az előttem álló pillantásától pikk-pakk vörösödni kezd az arcom. Ó, nem, bármennyire is szeretném, sajnos nem a dühtől. Mély levegőt veszek, ahogy közvetlenül elém lép, de nem akarom megadni neki az elégtételt, hogy lásson hátrébb tántorodni. Nem Masa, nyugi Masa, képzeld azt, hogy egy fürdőruhás póréhagyma az. A nyakam majd' kitörik, ahogy igyekszem fenntartani a szemkontaktust, bármennyire is szeretnék inkább bebújni egy pad alá... Jobb oldalt mondjuk. Tettesd magad halottnak, tettesd magad halottnak - sikítozik az oposszum-énem, és erre (valamint az elhangzó kérdésre), egy általam sem várt módon reagálok. Telibe arcon röhögöm a bácsit.
- Nem mert csak téged láttalak, és Bence itt sincs - ez alapvetően nem hangzana ilyen pimaszul, na de a nevetéssel előtte... Kezdjem ásni a sírom, hogy hamarabb kész legyek, vagy még kezdjek bele egy énekbe hátha a pisztolyos csávó engem megkímél? Mahna mahna... A kéjenc szóra csak kigúvadnak a szemeim, de nincs az az isten, hogy megismételjem, úgyhogy tiltakozni sem igazán tudok ellene.

Elhúzom a számat, hiszen ezek szerint egyértelműen nem voltam én inkognítóban, ha rögtön leesett neki, hogy kémkedni jöttem. De öröm az ürömben, legalább nem vádolhat akkor azzal, hogy ők érdekeltek, tudja hogy csak a csapatuk. Ekkor... Becsapódik mögöttem az ajtó. Szemmel kísértem az útját, fájdalmas arckifejezéssel, de így is összerezzenek a hangra. Neeee, a szabadságooom... Kedves Anyu, kedves Apu, kedves Márk, kedves Mindenki. Én, Zippzhar Mária Stella, úgy érzem, életem révbe ért. Olyan jók voltatok hozzám, sajnálom az évek során okozott fájdalmakat, de azt hiszem én most ezt itt mégsem erőltetném tovább. Adios amigos!

Végrendelet ide vagy oda, ha kérdezik, Masa válaszol, és ha nem félnék hozzáérni egy vadidegen félmeztelen sráchoz, még talán ütnék is. Vagyis, lehet csak kalimpálnék, hogy elérjem a tarkóját, hátha leüthetem úgy, mint a kémfilmekben szokás.
- Azt, hogy perverz öreg bácsik vagytok - jelentem ki borúsan, figyelembe véve miket kellett nekem végighallgatnom az ajtó előtt. Kíváncsiságból azért felemelem a karom, hogy megnézzem, egyáltalán elérném-e a tarkóját... Bár nem érek hozzá, érzem a bőre melegét, így megrázkódva kapom vissza a kezem.
- Egy-két fontos infót? Hát jó, tessék. Nem ülök egy darabig még seprűre, úgyhogy nem játszom az unikornisok ellen. Nyugodtan átadhatod nekik, hogy sajnálom, de nem tudom helyettük is leüttetni magam, mert olyan terelő lesz a pályán aki alkalmas is a feladatra - szenvtelen hangon kezdek beszámolni a (valószínűleg őt kicsit sem érdeklő) saját viselt dolgaimról, és ha bármit is meg akarna tudni a csapatról, hát... Nem én leszek az embere. Mahna mahna...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765266#post765266][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.27. 20:29[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

Ciccentek egyet a kitérő válaszára, hiszen így kénytelen leszek kilétét máshogyan megerősíteni. A hangot nem viszi messzi a szél, szerintem meg sem hallhatta.
- Így igaz - válaszolok büszkeséggel a hangomban, hiszen mégiscsak én vagyok a cskh. Még akkor is, ha hivatalosan nincs is ilyen poszt.
Bólogatok a véleményére, hiszen én is így gondolom, majd elolvadó arcot vágok amikor meghallom a kicsi kacsa keresztnevét. Hápi. Hápi, hát ez de édes már!
- Jövő héten valamikor? Igazából hétfőn, szerdán és pénteken kívül nekem jó - vetem fel az ötletet, miközben a tengelyem körül is forgok egyet. Jól esik a fejjel lefelé lógós része, úgyhogy igazából forulok még egy felet, és úgy siklok tovább egy darabon, élvezve ahogy a gravitáció finoman húz a föld felé, és nyúlnak a végtagjaim. Újra közelítek a lányhoz, és hogy értelmesen válaszolhassak, egy ügyes majomszerű mozdulattal a seprű fölé kerülök újra.
- Nem tudom pontosan, menhelyi cica - kiáltok át a szomszédba - fehéres-szürkés, nagy fülekkel, hosszú szőrrel, és felemás, sárga-kék szemekkel.
Csak egy körülbelüli leírást tudok adni róla, hiszen még tényleg, a torony leomlása után hoztam el a Mancs-helyről.
- Okés, majd utánanézek, mikor lesz a következő faluba lemenős hétvége - nevetek át, majd visszafordulok, és újra csak lógok a seprűn, ahogy az körbe-körbe átszeli a pályát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765277#post765277][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.27. 21:19[/b][/url]

Henrik BÁCSI

- Tudok én, de minek tenném, ha mondhatok igazat is - vonok vállat az aljas rágalomra, hiszen tényleg nem volt kielégítő a hadjárat, mert Bencét nem láttam ugye. Hé, azt egy szóval sem mondtam, hogy nem érintett mélyen az előttem álló látványa, mert na az hazugság lett volna. De nem ezt kérdezte, és én nem is erre válaszoltam.
A baj az, hogy jelen helyzetben ha akarnám sem tudnám, mikor hagyjam abba a dolgok feszegetését. Mármint feszegetés alatt nem az öltözőszekrények ajtajaira gondolok, mert a krnyii-krnyuuu hangoktól egyébként is legszívesebben a falat kaparnám. Inkább arra, hogy bár mélyen érint a félmeztelen férfi közelsége, megemberelem magam, és nem rogyok a lába elé mint valami idő előtt kivett csokis-narancsos szuflé. Mármint... Még egyszer nem.

Felhúzom bal szemöldököm ahogy elismeri, hogy öreg - pedig nem azért öregeztem le, mert úgy néz ki mint aki fél lábbal a sírban van (de hát ha ő maga állítja nem fogom visszavonni), egyszerűen azért mert le akartam bácsizni, a jelző pedig magától sluttyant a nyelvem hegyére. Van ilyen, van ilyen, de miért pont ezt emeli most ki... Oh. Hát hogy nyalogatnál dörzspapírt.
- Én nem is... - nyitom a számat, hogy bevédjem magam azzal, hogy kijelentem már elmúltam 17 is, de látszólag minden erőlködés nélkül a szavamba vág, én pedig úgy hallgatok el, mint áramszünet alatt a SAL RRT 11B retro kazettás rádió nagypapánál. Ne légy gyenge Masa, az a rádió már rég a roncstelepen van, de te még fiatal vagy, menni fog ez! Veszek egy mély levegőt, és amint befejezi a mondatot, már beszélni is kezdek.
- Egyrészt, nem a kulcslyuknál hallgatóztam, hanem az ajtónak tapasztva a fülemet, másrészt meg rád csak a bácsi vonatkozott, a perverz arra a kettőre ott. - Ezúttal én dőlök egy kicsit közelebb, hátha használ valamit, vagy ha nem hát legfeljebb majd ront a helyzeten. Van ilyen, az élet nem igazságos, a Föld lapos, így se ő nem hiszem hogy meghátrál, se lelökni nem tudnám az egész cuclimucli széléről. Na, lendüljünk túl rajta.

Ahogy meghallom a háttérvokál kellemes aláfestő szólamát, már csattanok is fel, a címzettet még mindig nem látva.
- Béla drága, én a helyedben csendben maradnék, mielőtt kiküldöm az elsősöket, hogy ragaszgassák újra tele a lelátó azon részeit ahol te már végeztél! - nyílt titok, hogy amikor korábban Laurával elkaptuk egy járőrözés alatt, büntetőmunkaként az összes rágó lekaparására ítéltük. És hát, az összes az összes, és ha szemétkedik, el tudom én intézni, hogy soha az életbe ne végezzen vele. Béla rögtön elhallgat, mire elégedettség csillan meg a szememben. Na, én is így gondoltam.

Örülni... Nos, nem sokáig örülhetek, az izomkolosszus szája megremeg, majd hahotázni kezd a posztom hallatán. Összeszorított szájjal tűröm hogy kinevessen - eléggé kezdek megedződni, mert enélkül már nem telik el napom.
- Bár lehet, hogy te egyedül ütnél akkorát a gurkóba, mint mi a dinamittal ketten, de igen, az vagyok. - Bár először csak halkan kezdek neki, de amikor rájövök hogy nem foga így hallani amit mondok, felcsavarom magamon a hangerőt annyira, hogy a hahotázás ellenére is biztosan meghallhassa a "lehet" utáni _minden_ _egyes_ _szavam_.

Büszke vagyok arra, hogy terelőként léphettem pályára, hogy igenis, magam mögé utasítottam jópár srácot is a válogatásnál, és bár biztos, hogy nem fogok akkorát belebikázni soha, mint ők, de vannak képességeim amik alkalmasabbá tesznek a posztra náluk. Igenis, vannak. Még úgy is, hogy az utóbbi meccs után, a kitartást és a higgadtságot biztosan nem sorolhatnám ide. Szóval egy gúnyos vigyorral válaszolok a csapatomra tett megjegyzésére.
- Levonhatsz következtetéseket, ó, csak nyugodtan. De ha nem voltál ott, akkor úgysem tudsz rólunk semmit. Szóval ahelyett, hogy az erődet fitogtatod, és lenézel olyanokat akiket nem is ismersz, és nem láttál játszani, hitelesebb lennél, ha szimplán csak kíváncsian felhúznád a szemöldököd.
Mostanra már tényleg bepipultan állok előtte, egészen pontosan az eddigi legközelebb, és cseppet sem zavartatva bámulok fel rá. Ó, nem azért mert zavarba hozna, nem. Amikor átnéztem a kislány után a kulcslyukon, még zavarba hozott, de most nem tekintek rá másként, mint egy fürdőruhás leendő ellenfélre, akibe nem szorult semmi fantázia vagy képzelőerő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765313#post765313][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.27. 23:23[/b][/url]

Henrik, a Hahota magazin új főszerkesztője

Mi az hogy minek mondanék igazat ha hazudhatnék is? Értetlen arccal nézek rá, és próbálom kilogikázni hogy mégis mit akarhat ezzel.
- Mert hazudni nem szép dolog, és csak akkor szabad ha nagyon muszáj, ez meg közel sem az a szituáció? - kérdezem végül, mert tényleg nem tudom mit akar a másik ezzel kezdeni. Igen, teljesen megkavar, ezért állok elő mindösze csak ezzel a gyenge kis közhellyel, és bámulok tovább zazerálva.
Idegességemben jóval hosszabb mondat szalad ki a számon, mint eredetileg terveztem, de mentségemre szóljon, a (szintén nem tervezett) hadarásom miatt nem tart sokáig a nagy kinyilatkoztatásom. Lehet velem van a baj, vagy még nem nőttem fel, de tényleg igyekszem kerülni a hazugságot, amikor csak lehet. Bár kínosan érint, hogy rajtakapott, persze, de nem fogom letagadni hogy miért vagyok itt, hiszen amikor elindultam, mérlegeltem ezt az eshetőséget is. Nem érzem olyan nagy dolognak ezt az egészet, hogy patáliát kéne csapni miatta, főleg mivel tényleg a taktika felderítése volt a célom, nem pedig a kukkolás. Ha csak azért jöttem volna ide, hogy megbámuljam őket, na akkor lehet hazudnék hogy mentsem magam. De azért ennyire nem vagyok elkeseredett, minek néz engem?

Bólintok, amikor elismeri amit a másik két srácról mondtam. Ennyi. Nem kezdem el az orra alá dörgölni, hogy na ugye, nem kezdek el ujjongani, hogy nem szúr belém még valahol, egyszerűen csak tudomásul veszem, hogy lapozhassunk. Béláék felől a zavar kínos csendje hallatszik csak, amit végül egy lassan behúzódó cipzár szakít meg. Nem, most nem magamra gondolok, hanem egy cipzár-cipzárra, fogakkal, meg... Najó, inkább hagyjuk ezt most.
Betikkel a bal szemhéjjam, amikor nénijövőmmel fenyeget. Most pisisezett le, mi a fene baja van? Döntse már el, hogy öregít vagy fiatalít, mert már én felejtem el mindjárt az életkorom. Mindegy, nagy levegőt veszek, és ahogy kéri elengedem a dolgot. El én, rám aztán ne mondják hogy nem vagyok szófogadó, vagy kompromisszumképes!

- Nem azt mondtam hogy profik vagyunk, csak azt, hogy ne beszélj rólunk ilyen becsmérlően ha nem is ismersz minket - fogom tenyereimbe a fejem. A mozdult közben véletlenül lefejelem a mellkasát, majd azonnal hátrébb lépek, ezzel fel is adva minden eddigi próbálkozásomat, hogy elrejtsem zavarom. A francba is már.
- Igen, hülye voltam és figyelmetlen. Már elmúlt, és ha rajtam múlik nem is fordul elő többször. - Még nem tudom, hogy azért mert feladom ezt az egész terelősdit, vagy azért, mert a jövőben a hibáimból tanulva majd ügyesebb leszek. Határozottan a második hangzik felnőttesebben, de én csak Masa vagyok... Úgyhogy ki tudja mi lesz ebből. Nem mondom, hogy nem érint rosszul a téma, mert de, és a fájdalmas arckifejezést az előttem álló is láthatja, feltéve, hogy nem érte még utol valamiféle időskori szürkehályog, vagy egyébb nyavalya.

Ne reagálj a jelentéktelenre, ne reagálj, ne reagálj, ne reagálj - csillapítgatom magam, miközben nagy levegőt veszek, és elszámolok tízig. Nem sokat segít a manóba is...
- Nem értek veled egyet - közlöm a távolodó hátának, majd az ajtót figyelmen kívül hagyva leülök mellé egy öltözőpadra. Béla és Ábel csak kamilláznak, ott állnak felöltözve, nagyon nem tudva mit kezdeni a helyzettel. Én karba fonom a kezeimet, és hátra dőlve a plafont bámulom, hogy ha bármelyikük vetkőzni kezdene, ne mondhassa rám, hogy kukkolom. Főleg ne a rejtélyes név nélküli harmadik. - Szerintem a kémkedés menő, csak az a ciki, hogy lebuktam.
Ott egy csomó népszerűbbnél népszerűbb kémfilm, csak körül kell nézni. Menő ez, csak James Bond nem olyan béna mint én. Bár, biztos neki is el kellett kezdenie valahol. A tanács-utasítás furcsa elegyét mindenesetre megfogadom, és rá sem nézek a két kislisszoló jómadárra. Immár ketten maradtunk tehát az öltözőben, és ahogy még mindig a plafont bámulom, mire kétszer meggondolhatnám, már ki is bököm a javaslatomat.

- Ha tényleg olyan jelentéktelennek gondolsz, akkor tegyél próbára - bukik ki ajkaim közül egészen nyugodt, már már cseverész hangon az ajánlat. Az nem baj, hogy a meccs óta a hányinger is elfog már a seprű gondolatára is, az nem baj, most fontosabbnak érzem, hogy ne nézzen annyira jelentéktelennek. Nem tudom megmondani mi van benne, ami ennyire felhúz, de zavar, és én nem szeretek befejezetlenül hagyni semmit, legyen az könyv, dolgozat, vagy egy helyzet. - Én úgysem játszom már az idényben, a következőre meg... - úgyis találnak nálad jobban a csapatba. A mondat végét csak magamban fejezem be, mivel ez aztán, valószínűleg tényleg hazugság lenne. Látod? Nem hazudok, ha nem muszáj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765328#post765328][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.07.28. 03:43[/b][/url]

Henrik, ne most

Először egy felhúzott szemöldökkel, majd egy vállrándítással reagálom le amit mond. Nem akarom győzködni, higgyen amit gondol, már lassan ott tartok, hogy inkább mondom azt, hogy hazudtam, csak ne filozofáljuk túl a kérdést. Mint oly sok más dolog esetén, most is kezdem elveszíteni az érdeklődésemet a vita iránt, és így inkább összefont karokkal ácsorgok. Nagyon szívesen leejteném már a fejem, hogy megfigyelhessek mondjuk... Egy hangyabolyt, vagy akármit ami nincs feljebb a szemmagasságomnál. Fáj, de komolyan. Engem nem arra terveztek, hogy sámli nélkül beszélgessek 200 centis fazonokkal, az is biztos.

- Ó jajj már... - kezdeném leoltani, hogy milyen igazságérzetről beszél, de megint a szavamba vág, mintha ott sem lennék. Óh, várjunk csak, hiszen neki tényleg olyan mintha itt sem lennék... Pedig a további mondandója aztán igazán fontos lehetett... Érzem ahogy az arcom picit kikerekedik, ahogy szó szerint felfújom magam a gumilabdás hasonlaton. Miért, mit gondolt, hogy mosolyogva tűrni fogom ahogy aláz minket? Netán még meg is köszönöm, hogy miután nem veszi a fáradtságot, hogy eljöjjön a meccsre, még oltogat is minket? Látatlanban? Kicsit sem érzi, hogy milyen frusztráló lehet ennek a párbeszédnek a másik végén állni?! Igen, persze, én húztam eleve a rövidebbet azzal, hogy idejöttem, és oké, lehet, hogy a kialakult helyzet részben az én hibám is, de ez akkor sem indokolja, hogy berángasson (jó, beestem) a férfiöltözőbe, a falhoz szorítson (hozzám se ért), és kiverje belőlem a bocsánatkérést (állj már le Masa)! Hiába nem mondom ki ezeket a szavakat, a légzésem felgyorsul, és egyre dühösebben meredek felfelé, valahová a Himalája magasságába.

A hegyeket mindig völgyek követik, ugye, és én szépen le is pillantanék végre egybe (ha nem rögtön a Marianna-árokba), ha nem fogná meg homlokomat ezúttal az ajtó helyett egy mellkas. Azonnal hátralépek amint felfogom a helyzetet, és hátamat az ajtónak vetem. Kifut a szín az arcomból, amikor megjegyzést fűz a dologhoz, és ha nem dőlnék, most bizonyosan nekitántorodnék az ajtónak. Hát bolond vagyok én, hogy minden szempontból rosszabbítom a helyzetet? Először a kukkolás ami nem is kukkolás, aztán most ez? Ha ezt Elle néni tudná, hajjaj, nem nevetne. Uhh, Márk talán még végig is kergetne a körleten. Brr, egy vödör poshadt virágvízzel.
Csak bólintok hát egyet, és feltartom a kezem, hogy jelezzem, tisztában vagyok a dologgal, bocsánat, hátrébb jöttem, feladtam a helyzetet. Noha biztos vagyok benne, hogy ez a másiknak csak örömet fog okozni, nem tudok másképp cselekedni, a karjaim magamtól emlekednek fel, majd hullanak a testem mellé. Mint egy rongybaba, de komolyan.

- Még szerencse - morgom a megjegyzésre, miszerint úgysem vagyunk csapattársak. Nem tudom hogyan tudnék én összedolgozni valakivel, aki ennyire arrogáns, és öndicsőítő. Menjen fogónak ha szólózni akar, a terelőség csapatmunka - legalábbis az a fajta amit mi játszunk. Nem, cseppet sem bánom, de az arcom kicsit megrándul amikor a következő meccsünket hozza fel. Azt, amin én nagy valószínűséggel szurkolni fogok, vagy nagyon maximum csere leszek.

Kap tőlem még egy csúnya nézést, amikor leszólja a kémeket. Mármint az értem, hogy engem. De egy profit is?
- Szerintem pedig nem minden megy ki a divatból általános után, és érdekes módon, valamiért a mozikban sem hét és tizennégy éves kor közti gyerekek ülnek főleg, ha James Bondot vetítenek - veszem védelmembe a jelenlegi példakémem. Persze, a példaképek jönnek-mennek, a mostani nagyjából fél órája tart, amióta készülök, hogy az öltözők után suhanjak. Amúgy miért is nem mentem inkább a lányok után? Ötlik fel bennem (pont időben Masa, pont időben) egy érdekes kérdés. Az ajkamat régcsálva próbálom eszembe idézni a pillanatot amikor elindultunk, és... Aha, jól van, a kis elsős, tudta mit akar, hát persze. Jó-jó, nem foghatom rá, nem foghatom rá, legyünk felnőttek, és tudjunk elszámolni a cselekedeteinkkel.

Amíg lepereg előttem a film, és igyekszem rájönni az ittlétem okára, beszélek ám, de hát ugye így nem is olyan csoda, ha nem figyelek rendesen.
- Mi? - ez az első reakcióm hát, majd visszatekerem a szalagot, és amikor rájövök mit kérdeztem, bizonytalanul ugyan de bólintok. - Ja, igen. Mármint nem feltétlen párbajra, nekem mindegy hogy gondolod, de jah, ha úgy gondolod úgy tudok bizonyítani, hát akkor, igen, arra.
Amúgy, mi az a terelőpárbaj? Nem merem megkérdezni, akkor tuti kiröhög, itthagy, és kiröhög legközelebb is, szóval majd inkább megzaklatok ezzel egy felsőst, valaki úgyis tudni fogja. Félrebiccentem a fejem, ahogy sértődésekről beszél, majd elkerekedik a szemem ahogy felveszi a pólóját, és felém fordul.

- Óóh, nem nem, vedd le nyugodtan, nem mostanra gondoltam - intek a pólójára, majd ahogy egy pillanatnyi csendben leülepszik a mondat a fejemben, és rájövök ez hogy hangzott, hebegve igyekszem kijavítani a hibát amit vétettem. - Öhm, mármint hogy öltözz tovább, mert most biztosan nem vennéd hasznomat - kínosan mosolyogva kezdem nyomorgatni a fülcimpámat, ahogy a férfi arcát figyelem, és ha még mindig nem szólal meg, kínomban magyarázatot is fűzök a dologhoz.
- Izé, jelenleg repülési szándékkal meg sem tudok közelíteni egy seprűt anélkül, hogy attól ne kezdenék félni hogy elhányom magam, szóóvaal - cirip cirip, kínos csend... - valamikor máskor?
Istenem, ez jár annak aki előbb beszél aztán gondolkodik. Mikor jutottunk el odáig, hogy már nem csak ő de én is a saját helyzetemet nehezítem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=765838#post765838][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.04. 00:00[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

- Ugyan ugyan - hesegetem el a dícséretet. Hallgatom a széltől dobogva lobogó köpenyem montonon zaját, de már bánom, hogy nem vettem le felszállás előtt. Így már értem, mik voltak azok az apró rángások, amiket éreztem a fordulatok közben, valószínűleg a köpenyem zavarhatott be a légellenállásba vagy hasonlóba. Eljátszom a gondolattal, hogy amikor legközelebb a homokórához érünk, lerakom, de el is vetem, hiszen akkorra nagyjából már mindegy is lesz, hiszen az időnk is lejár. Igyekszem inkább kis kihívásként fogni fel a nehezítést, és csak azért is pörgök tovább jobbra-balra, hátha nem jön az még rosszul, ha megérzem milyen egy pontatlanul repülő seprűt kezelni.

Kidugott nyelves tesztelgetésemből Dana hangja ránt vissza, én pedig a fordulgatásokat kicsit felfüggesztve bólintok válaszul.
- Tökéletes. Hol találkozunk? Ha gondolod összefuthatunk a könyvtárban, arrafelé úgyis sokat járok. De ha kell, a körletetek felé is elmehetek - prefektuslétnek hála, legalább a hozzávetőleges helyét ismerem, még ha be nem is tudnék jutni. Kicsit murisnak tartom, hogy kacsanézőbe megyek, magamban már gyártani is kezdem a jobbnál jobb poénokat. Majd azért remélem nem jut eszembe tényleg elcsenni egy narancsot a zsebembe, csak hogy megnézzem hogy reagálna rá az állat. Mármint, persze, ha még él, gondolom sose fenyegették a narancsos kacsa-léttel, de lehet már a fajtájukba kódolódott a gyanakvás a gyümölccsel szemben. Elvégre, ha nekünk el fog tűnni a kislábujjunk pár ezer év múlva, bármi lehetséges nem?

Akaratlanul is felrémlik ahogy indulás előtt Lysander a hátára göndörödve nyújtózkodott, pocakját nyújtva felém. Mintha csak azt mondta volna, "gyere simizz meeg". Na persze, akinek van macskája, tudja, hogy ez egy hatalmas csapda, és abban a pillanatban, hogy hozzáérnék a pocóhoz, már karmok és fogak állnának ki belőlem, macskának álcáztt tűpárnában végződve, de mindezektől függetlenül, bármikor szívesen ugrom ha simiért kuncsorog. Igen, ezért van folyton összeszabdalva a kezem, pontosan. De hát ha egyszer aanyiraa cukii!
- Nem igazán lehet kényszeríteni rá, hogy elhagyja a körzetet, de leges legkésőbb a tanév végén kicsempészem neked - szólok át vigyorogva, elűzve a fejemből azokat a képeket, amiket a kivivetel ellen tiltakozó cicó vonz a fejembe. - Az úgyis hamar eljön. Na meg persze a vizsgaidőszak! - izgalommal gondolok a felmérőkre, hiszen nehéz vetélytársat kaptam Márk személyében, nem szabad hagynom, hogy jobban teljesítsen, vagy egy életen át hallgathatom ahogy az orrom alá dörgöli. Még zsémbes nagypapaként is.

- Ööhhm, annyira nem... - nyöszörgök válaszul a kérdésre, hiszen... Hiszen nem idéz túl sok jó emléket fel bennem ez a szó, elég csak a navinés bulira gondolnom. A veszekedés Junnal, a féltékenykedésem Bence iránt... Hát, nem, azt hiszem, ha ez a buli, akkor határozottan nem az én stílusom.

Persze, a témákat lehet fokozni, és a lány bele is trafélt a következő kellemetlenbe. Jaapp, pályaválasztás. Bah. Hogy miért mindenkinek ez a gumicicája?
- Egyezzünk meg, hogy nem teszed fel többet ezt a kérdést - horkanok fel, majd borzongok meg gyors egymás utánában. - Aktívan keresem, hogy mit szeretnék, egyelőre nem túl nagy eredménnyel... Na és te?
Mármint, persze, van egy csomó ötletem, a baj az az, hogy talán túl sok is. Mentős, tűzoltó, átoktörő, gyógyító, tanár, pilóta, kertész, boltos... Túl sokmindenből válazthatnék, így talán nem is olyan csoda, de elborzaszt a témakör.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=766794#post766794][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.12. 14:45[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

Bólintok, hogy vettem, lezsírozva, könyvtár előtt háromkor, teljesen tökéletes. Még egy feltartott hüvelykujjat is kap, ahogy picit eltávoodva suhanunk egymástól, ordibálni pedig nincs kedvem az éjszaka közepén. Megpróbálom memorizálni magamban, nehogy elfelejtsem neki egyszer bemutatni Lysandert, hamár ennyire érdeklődik iránta, így hát valahová két bűbáj és egy konstelláció mellé ez az infó is megőrzésre kerül. Debbie, Lysander, Lysander, Dana.
Kényelmesen, lazán a seprűre simulva nevetem el magam DanaDebbie vizsgaidőszakkal kapcsolatos felkiáltásán. - Nem lesz baj - bíztatom könnyedén, igyekezve nem gondolni az íróasztalomon sorakozó tankönyvekre. Szándékomban áll jól levizsgázni mindenből, szóval még késztetést is érzek rá hogy a köteteket bújjam, azonban a kviddicses felkészülés és a járőrködés mellett eddig  mindig csak arra volt időm hogy a következő órára felkészüljek. Miután lemegy a piros-kék meccs, majd több időm lesz készülni, így nem is aggódom, ha nagyon kicsúszom az időből max nem alszom vizsga előtt és akkor paszírozok mindent a fejembe. Sose tudom, hogy működne-e ha nem próbálom ki nem igaz?
- Háát nem is tudom, nem igazán vagyok bulis típus - igyekszem hárítani finoman a meghívást, majd elgondolkodom a zene-kérdésen - nincs igazán egy stílus szerintem... Azt hallgatom ami megtetszik igazából.
Sosem értettem miért kell behatárolni a műfajokat, ha most azt mondom hogy szeretem teszem azt a heavy metalt akkor meg máris furán néznek amikor az ABC dalocskát dúdolászom Majával a prefektusiban. Mármint... Természetesen... Ez nem szokott előfordulni, hm.

Élj a mának, ne a mamának... Kezdem el dúdolni magamban rögtön a dallamot, amit DebbieDana utolsó mondata juttat eszembe.
- Ugyee - bólogatok, hogy teljesen egyetértek vele, majd visszalendülök kicsit lógni, mert annyira de annyira élvezem ahogy a vér a fejembe áramlik, miközben a menetszél meg a hajamat csapkodja. Denis erre mondaná, hogy "hülye vagy kiscica". Awwh, van egy saját Denisem a fejemben!
Eltöprengek a kérdésén, mert azért erre mégsem illik csak úgy rávágni a választ, de mivel sokadik gondolatom is ugyanaz, nyugodt szívvel repülök a lányhoz újra közel.
- Igen, mondhatni teljesen, nagyon imádom a házamat, de igazából bárki mással is elvagyok - engem is boldoggá tesz hogy ezt mondhatom, nem is kérdés. - De megértem, biztos nem lehet egyszerű barátkozni a rellonban - újabb csali, harapj rá, harapj rá! Tényleg, vajon ha egy halacska lenne az animágus formám, könnyebb lenne beugratni, vagy ilyesmire ez nincs hatással? Mondjuk úgyis csak egy szinoníma, de... Mi van ha van valóságalapja? Nos, azt hiszem ez tipikusan olyan dolog, amire nem fogok rákérdezni Kedves bácsinál.

Ekkor halk (mármint igazából hangos, de a menetszél és a távolság miatt halk) kattogás-csipogás jut el a dobhártyámig, és miután beazonosítom, hogy ez bizony a homokóra lesz, megindulok felé. - Gyere, úgy néz ki letelt a tíz perc! - szólok át a lánynak, és remélem most már szófogadóan követni is fog. Újra elkezdek gondolkodni a lehetséges büntetéseken, majd a homokóra mellé érve egy koppintással elhallgattatom azt, mielőtt bárki más meghallja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=766912#post766912][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.13. 12:14[/b][/url]

Dana
takarodó után, őrjáraton

- Nekem könnyű, mert szinte minden érdekel - vonok vállat miközben ismertetem az indokot miért nem buktam még meg. Jó, mintha a reptan nem sikerült volna olyan szépen elsőben, de nem véletlen mondtam, hogy maga a tantárgy nem a kedvencem, inkább a gyakorlat jön be. Ha nem lennék érdeklődő, a szétszórtságomnak hála ki tudja egyáltalán az elsőn túljutottam volna-e.
- A pizsiparti már jobban hangzik - somolyodok el nem létező bajszom alatt, és már látom is magamat ahogy belopódzom egy ismeretlen területre, a navinés hálókörletbe. Vagy a rellonosba, mondjuk ott már jártam.
- Pontosan - bólgatok, hogy értem hogy gondolja a zene-kérdést.
Bazsalyogva igyekszem az elhangzott mondatokat egy rellonos illetve egy navinés szájába adni, és nekem azért jobban illenek az utóbbihoz. Persze nem azt mondom hogy egy rellonos ne szerethesse az embereket (Dia is nagyon szereti őket a pletykák alapján, na nem mintha ez nekem baj lenne, ki vagyok én hogy beleszóljak), dee... Akkor is. Azért továbbra sem veszem készpénznek a dolgot, ember vagyok, ráadásul Masa, így nagyon is benne van a pakliban hogy tévedek. Azonban mielőtt reagálhaték, lejár az időnk, és így megindulunk a homokórához.

Megkönyebbülten látom, hogy ha csalódottan is, de szófogaóan leszáll mellém a földre. Gyorsan visszaviszem seprűinket a szertárba, és rászórok egy colloportust, hogy legalább a látszat meglegyen, ha valaki más is repülni kíván ma este, és mire visszalépek a lányhoz, egy cetlit nyújt felém. Pillanatok alatt átfutom, majd egy mosollyal zsebre vágom.
- Köszi az őszinteséget, ott leszek - esik jól, hogy végül tisztázódott a rejtély a fejemben, és vissza is fogom magam kicsit a büntetéssel. 5 versszakot kapott volna alapból, 10-et a repülés miatt, de most a hiszti hanyagolásáért és az őszinteségért ezt lecsökkentettem 7-re. Hogy hét mire?
- Nos, akkor adok két hetet, hogy írj nekem egy 7 versszakos verset egy tanárodról, akinek a legjobban unod az óráit, és elhozd nekem.
Ha már valamit adnom kell, szeretek kreatív dolgokat kitalálni, sokkal több értelmét látom ennek mintha felsúroltatnám vele a bejárati csarnokot.

Ha összeszedte minden cuccát megindulunk a kastély felé, továbbra is beszélgetve. Kastélyon belül ugyan visszafogottabb hangon cseverézünk, de elkísérem a körletük bejáratáig, megvárva, hogy behúzódjon. Még trázsálok pár percet, hogy fülön csípjem ha ismét kimerészkedne, majd mikor csak az álmosan szuszogó kastély hangait hallom, léptek csosszanását nem, visszaindulok a hozzám tartozó folyosórészek felé, remélve hogy ma már nem akadok bele másba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=769465#post769465][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.28. 23:01[/b][/url]

Gyermek felnőtt kedve hóó édes élet Jariboo... az untig ismert rigmusokat dúdolászva szedem kettesével a fokokat, a szélben lenegedező vörös hajú lány felé. Mármint nem a lány lengedezik, hanem a haja, na.
- Szióka - huppanok le mellé, vállammal megbökve vállát, kezemmel megsimítva kezét. Nem is igazán távolodok el, bensőségesre hagyom a távolságot, miközben tekintetem már a pályát pásztázza. Nem ritka ez a közvetlenség nálam, de a mellettem ülő még ebben is különleges. Persze nagy kincs az az embernek, ha egy szinte ikertestvéreként jól ismert ember tér vissza a mindennapjaiba hosszú kihagyás után, nem is tagadhatnám le mennyire örülök, hogy újra itt van.
- Izgulsz? - pillantok le elfehéredni készülő ujjperceire, majd lenyúlva finoman leválasztom őket és tenyereim közé fogom. Bátorítólag simítok végig rajta többször egymás után, majd felállok, és lassan, de biztosan, őt is megpróbálom felhúzni.
- Nem lesz semmi baj, bízz bennem - mosolygok rá lágyan, megkímélve őt mindenféle vicctől, poéntól, pattogástól. Vele sosem viselkedtem teljesen úgy mint a többiekkel. Érzékeny, így én is óvatosabb vagyok, de nem kényszerből, hanem egyszerűen ezt váltja ki belőlem. Mellette megnyugszom kicsit, elengedem magam, merek szomorú, bánatos, lehangolt, vagy akár kétségbeesett is lenni. Most azonban ilyesmiről szó sincs, vidám vagyok, könnyed, lebegős vidám, és ez sugárzik is rólam, miközben magabiztosan várok, hogy eldöntse ad-e nekem, és ennek az egésznek egy esélyt, vagy sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=770251#post770251][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.08.31. 19:01[/b][/url]

Besárgítom a bulit
Uralkodó Unikornisok x Szertelen Szfinxek meccs előtti napon, illetve aznap, közvetlenül a meccs előtt

Egy tojás, két kavarás, a lisztet átszitáljuk, belerakunk egy kis reszelt citromhéjjat, meg hozzákeverünk egy csipet porlasztott durrfarkú szurcsók  köldökzsinórt, három keverés jobbra, négy balra, porcukor, kakópor, és egy 5-6 csipet fű. Igazából, beledobok egy marékkal, miért is ne. Furi egy recept, de azt írja garantált hangulatfokozó, meg nyugtató, meg ilyenek, szóval igazából úgy vagyok vele miért is ne? Most nem fogok én ebből nagy felhajtást csapni, gyorsan megsütöm, pikk pakk kész is, a többieknek meg biztos jól fog esni így a nagy meccs előtt. Még mindig morcos vagyok azért egy kicsit, hogy beraktak cserének, de még jobban zavar hogy Nyálka lép majd pályára. Hupsz, ez bennfentes infó lett volna? Ajjaj, meg kell tanulnom becsukni a számat.
Szóóval végül nem is olyan nehéz a dolog, elkészülök, a mosogatást pedig áthárítom Márkra, beállítva a dolgot büntetőmunkaként, amiért már megint rámküldött a kh közepén egy rictumsemprát. Muhaha.

[...]

- Sziasztook - robbanok be az öltözőbe Maja lelkesítő beszéde közben, majd egyesével végigsétálok mindenkinél, és a kezébe adok egy-egy termetes kocka sütit. Igen, még VZR-t is kényszerítem, hogy megkóstolja, nincs itt kecmec, ez jó szerencse süti, a kviddicshez szerencse kell, esznek, kész. Punk-tum. Nyálka orrát befogom, amikor ellenkezni kezd, és úgy nyeletem le vele a sütit, mert én ilyen rendes vagyok, hogy hozok neki is. Értékelje. Csendben. A többiek gyanúsan vizslatják miközben Nyálka fulladozik (megveregetem a hátát, tök jó fej vagyok), majd visszatérnek a megbeszéléshez, lábamat lóbálva én is elrágcsálok egyet. Fura íze van, nem értem miért kellett bele a fű, néhány egészben maradt szál például tök nem gusztin lóg ki a kockákból. Sima gyep, tudjátok. Az a közönséges gyep fajta fű.
Először csak magamon veszem észre a változást. A kezem egyre sárgább színt vesz fel, majd ahogy körbenézek, látom, hogy ezzel más is így van. Lehet valamit félreolvastam a receptben?

//No para, a sütinek nincs semmilyen hatása, max undorító, de cserébe legalább nagyjából az egész kviddicsmeccs alatt mindenki élénksárga színben pompázik. És igen. Tényleg a sima fajta fűről van szó.//

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=770539#post770539][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.01. 14:40[/b][/url]

Boldogan ölelem vissza, kezeim végigsimítanak a hátán, arcomat hajába temetem, miközben hümmögve viszonzom a köszönést. Vöröses tincsek úsznak be látómezőmbe, és nekem ugyan nem sürgős az elszakadás, szeretek odabújni másokhoz. Végül aztán csak szétválunk, hiszen dolog van ám, fiatal még a mai nap, de nekünk sok teendőnk van hátra.
Félrebillentett fejjel figyelem a bátortalan kis füllentéseket, de nem szólok semmit. Nem zavar, hiszen egyértelműen látszik mi az igazság, és tudom, hogy nem változna attól ha tovább győzködném, így inkább kénytelen leszek megmutatni neki, hogy nincs mitől tartania.

Magammal húzom hát le, be a szertárba ahol felkapok két seprűt, majd ki a szertárból, egész a pálya széléhez. Tiszta az ég, bár fúj a szél, de alig vannak a pályán, jóformán miénk az egész.
- Persze, nem doblak be a mélyvízbe - mosolygok rá, majd a falnak támasztom a seprűket, Rizának pedig intek, hogy jöjjön beljebb pár lépéssel, el a faltól. - Nem hiszem, hogy a magasság lenne a legfélelmetesebb, de ne aggódj, egyelőre még nem megyünk fel. - Zsebemból előhúzok egy apróra zsugorított gumilabdát, majd egy pálcaintéssel és a megfelelő varázslattal hipp-hopp eredeti méretére növesztem. Kényelmesen meg lehet markolni, nincs keményre fújva, így a fogása is jó. Piros, fehér pöttyökkel, kis aranyos, otthonról hoztam magammal. Fejem felé emelem, majd ha úgy látom, hogy felkészült rá, hogy felé fogok dobni, megcélzom, és átpasszolom hozzá a lasztit. Nem erősen, igazából szép íve van. - Innentől csak fél kézzel - szólok rá, ha kettővel kapja el, majd példát mutatva gyengébbik karom hátam mögé rejtem, miközben másikat megemelem, kérve a passzt. Hátrálok pár lépést, ezzel tovább növelve a távolságot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=771823#post771823][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.08. 14:20[/b][/url]

Sára

Gyanútlanul dudorászva érkezek meg a kviddicspályára, utamat pedig rögtön a szertár felé veszem. Seprű pipa, a könyv a helyén, azonban a gyakorlógurkóknak se híre se hamva. Bosszúsan fújok egyet, hajamat hátratúrom arcomból. Még fel se kötöttem, mert először csak egy kis labdasimogatást terveztem, így úgy vagyok vele, hogy még ráérek. Lebigyesztett szájjal somfordálok ki a pályára és nézek fel. Mindkét gurkót használják, de az egyiket csak egyedül, így hát úgy döntök először nála próbálkozom be. Több ember, kevesebb siker, tiszta logikai zseni vagyok, nem?
Kicsit húzódozva vetem át lábamat a nyél felett, miközben mély lélegzetvételekkel igyekszem megnyugtatni magam. Kicsit billegősen rugaszkodom el a talajtól, bizonytalanságomat pedig a seprű is megérezheti, mert egyelőre csak egy helyben remeg. Na jó. Reszketve fújom ki a benntartott levegőt, majd egy rövid nyüsszenés után megacélozom magam, és előre dőlve indulok el a magányos alak felé. Pár méter megtétele után már nem látszik habozás a mozgásomon, egész magabiztossá válok mire lefékezek a lány mellett.

- Szia! - kiabálok neki oda integetve, miközben bevédi az utolsó bábut is. Közelebb merészkedek ha úgy látom észrevett, de tisztes távolságot tartok, nos... kínos nem kínos, a vaslabda miatt - elvileg lefoglaltam magamnak valamelyik gyakorlógurkót - kezdek bele bizonytalanul mondókámba, elnyújtott szavaim azért alég hangosak hogy elérhessenek a lányig. Nem ismerem fel, amikor játszott igazából csak elmosódott foltok jutottak el hozzám, így fogalmam sincs ki ő mi ő. Nem igazán tudom hogyan folytassam a mondatot, kérdőre vonni sem szeretném, mert... nem tudom, az olyan kínos, én ilyet nem csinálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=771918#post771918][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.08. 20:34[/b][/url]

Sára

Hajamba belekap a szél, ahogy a határozottan megküldött gurkó után fordul a fejem. Igazából talán még pislogok is párat hogy magamhoz térjek, és a másikra tudjak koncentrálni. Szép ütés volt, és hiába a gyakorlógurkó, azért nem lettem volna az útjában. Nnaana, rossz gondolatmenet, rossz gondolatmenet, a labda nem engem bánt, a labda jó barát.
Számat rágcsálva gondolkozom mi legyen, hogy legyen, feladjam-e, vagy harciaskodjak. Azt mégsem akarom rávágni, hogy "köszi, észrevettem", meg igazából egész eddig fel sem merült bennem hogy késtem volna. Csak magamban akartam kijönni ütögetni, a labdát lefoglaltam, miért aggódtam volna pár percen? Jó, lehet nem olyan pár az a pár, de olyan sok se lehetett. Elszontyolodva dobolnak ujjaim a seprű nyelén, ütőmet bánatosan lengetem, mint ahogy szomorú kiskutya a buksiját szokta. A helyzetet megoldása nem tőlem érkezik, a szavakra azonban vidám csillogás költözik szemeimbe. Egy picit mintha már el is kezdtem volna fordulni, hogy lemegyek - továbbra sem igazán rajongok a konfliktusokért.

- Örömmel, köszönöm! - vágom rá magabiztosabban mint amúgy okom lenne rá, meg is feledkezve aprócska gurkófóbiámról. Ütős kezem izgatottan emelkedik fel, és rázok párat a csuklómon - nem egy király bemelegítés, de mondjuk hogy most megteszi.
- Egyébként Masa vagyok - szúrom még hozzá, majd ha nem mozdul rá, én fogadom a visszatérő vasat, szinte oda se figyelve. Nem megy messze, csak fél kézzel-fél szívvel ütök bele, de arra pont elég az idő, hogy felocsúdjak mit csináltam. Öh, hát azt hittem ez nehezebben fog menni. - Mire gondoltál pontosan? - kérdezek azért vissza, még mindig kicsit kábultan pislogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=773555#post773555][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.17. 12:39[/b][/url]

Bunkó bácsi

Mielőtt kilépnék az öltöző ajtaján, még veszek egy mély, remegős lélegzetet, amit megpróbálok addig benntartani amíg csak tudom. Így mikor végül kinyitom az ajtót, enyhén kábán, de legalább parázni kevésbé képes fejjel lépdelek ki a pályához, nyirkos kezeim között egy seprűt, és egy ütőt szorongatva. Ujjaim elfehérednek, ahogy szorításom fokozódik, öntudatlanul így próbálva megakadályozni, hogy fülem-farkam behúzva futásnak eredjek. A kellemes szédülés túl hamar hagy alább, és amint meglátom a férfit, gyomorgörcs lép helyébe. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy a sötét folyosó után a fénybe érkezem. Nem esik, nincs forróság, nem fúj erős szél, és a felhők miatt szemembe sem süt a nap, igazából kívánhatni sem kívánhatnék jobb időjárást magunknak. Idegességemet leplezendő kihúzom magam, úgy indulok meg Henrik (remélem Elle néninek tényleg igaza volt, és így hívják) felé. Utolsó életképes neuronjaim sikítoznak, hogy menjek vissza és legalább plusz védelmet vegyek magamra, de vakmerően nem figyelek oda ezekre a sugallatokra, és köpenyt leszámítva teljes edzőszerkómban állok meg a másik előtt.
- Szia - nézek fel rá, jóval magasabb hangon mint az egyébként tőlem megszokott lenne. Nem állok neki torkot köszörülni, csak egy furcsa félrepillantás árulkodik meglepettségemről. Reménykedem benne, hogy nem tűnik fel neki, elvégre alig találkoztunk, nem hiszem, hogy megismerné a hangomat. Nem, abban a hitben szeretném ringatni magam, hogy nem fordított rám ekkora figyelmet. Megállom, hogy megremegjek, de ez nem olyan egyszerű, főleg azok után amilyen rémségeket végül a kviddicses könyvben olvastam. Valahogy úgy voltam eddig vele, hogy csak egy labdajáték, iskolai, veszélytelen, majd leállítja JV bácsi ha valami komoly baj történne, menjünk, csináljuk! Most azonban... elbizonytalanodtam a sok rémtörténetet olvasva. Korábban szándékosan kerültem az ilyeneket, azonban a terelőpárbajok rendszerint pont olyan dolgok, amik tragédiába torkollanak, így... meg kell mondjam, kicsit megrendültem. Tudom, hogy varázslók vagyunk, és szinte bármit (jó, ez erős eufemizmus) meg tudunk gyógytani, de a fájdalmat nem tudjuk semmissé tenni, és én ezt eddig nem akartam végiggondolni, nem akartam tudomásul venni. Most kénytelen vagyok. De hiába a hirtelen jött józan ész, nem fogom csak azért visszavonni a szavam, mert immár rájöttem, hogy veszélyes, hiszen akkor pont azt veszteném el, amit kikérek magamnak: a hitelemet mint játékos.
Nem szóltam senkinek, hogy ma találkozunk végül, nem akartam látni a pillantásaikat, nem akartam, hogy velem tartsanak. Majd utólag elmesélem mi volt, és remélem, hogy közben nem egy ágyban fogok feküdni a gyengélkedőn, felpolcolt végtagokkal, szívószálas almalötyit szürcsölgetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=773656#post773656][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.17. 19:16[/b][/url]

Bunkó bácsi

Az a bizonyos kaján mosoly számomra csak az, ami. Egy kaján mosoly. Talán picit rosszmájúnak is hat, de őszintén megvallom, leginkább azért, mert jelenleg nincs túl jó véleményem az előttem állóról. Ahogy fölém magasodik, kiakolbólint a valóság, amit annyira de annyira igyekeztem tagadni a napokban. Az emlékeim napról napra fakultak, és mint egy napon hagyott jégkocka, úgy lett Henrik is egyre kisebb és kisebb a szememben. Mármint, most nem erkölcsileg értem, szimplán fizikailag. Nem azt mondom, felismertem volna az utcán, de fejben már alacsonyabbnak és kevésbé megtermettnek képzeltem, akárhányszor csak előrevetítettem magamnak ezt a találkozót. Meglep egy pillanatra a kinyújtott kéz, de igyekszem gyorsan kapcsolni, jobb kezemben lévő ütőmet bal hónom alá dugom, hogy nyirkos kezemet tenyerébe fonhassam. A francba is, hogy ilyen izzadós lettem mostanában, mi van velem? Megrázom ugyan kezét, de nem szorítok rá igazán. Nem is próbálok úgy tenni, mintha le akarnám nyomni erőben, sőt, még a csuklóm is leheletnyit kifelé fordul, engedve, hogy az övé kerüljön domináns pozícióba.
- Henrik ugye? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, hiszen szeretném tudni kire kell majd gondolnom a halálom előtti utolsó pillanatban. Bár csak pletyka, de azt hallottam, ha elég erősen koncentrálok rá, kísérthetem, és omg, igen, ha meg kell halnom, hát legalább azt az örömöt had kapjam meg, hogy a nap bármely szakában átlebeghessek rajta, kellemetlen érzések sorozatát okozva ezzel benne. Kicsinyes bosszú, tudom. Én is kicsi vagyok.
- Készen. Hozzam a gurkót, vagy majd te? - szegem fel dacosan államat, miközben verejtékező tenyeremet gyorsan a nadrágomba törlöm. Fogaimat picit összeszorítom, hogy ne kezdjenek el vacogni, majd hátrébb is lépek egy picit, kivonva ezzel magam az aurájából. Ha nem is sokkal, de egy hangyányit könnyebben lélegzek így. Továbbra sem igazán vagyok képben a róla szóló pletykákkal, hallottam én innen-onnan, hogy hűűű de rossz dolgokat tett, meg hajjajj de nagy sötét mágus, de őszintén? Ezt még belőle sem nézném ki, vagyok annyira naiv. Nem is olvastam el a cikkeket róla, se a jót se a rosszakat, és amikor szívem idegességében dobol össze-vissza, ezek eszembe sem jutnak, csakis az előttem álló megmérettetésre tudok koncentrálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=773657#post773657][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.17. 19:18[/b][/url]

Sára

Sára. Sára, Sára, Sára - ismételgetem magamban hangosan a nevet amit kiabálnom kell, ha mégis beijednék, és meg kéne mentenie a vastól. Ez egyelőre nem következik be, a lila meccs óta először ér vasat az ütőm és talán engem lep meg legjobban, de nem zuhanok hattyú halálával az aréna fenekére. Jó, ez így nem teljesen igaz, mert ért vasat az ütőm... Például hozzávágtam az ágy lábához, a ládám csatjához, meg úgy ilyesmikhez. Ó, és arról se feledkezzünk el, amikor véletlenül szétporlasztottam vele egy elsős vastablettáját. Aaaz mondjuk ciki volt. Elmosolyodok a lány szókimondásán, és csak biccentgetek, hogy igen, értem, és ne haragudjon amiért ilyen sületlenségeket kérdezgetek itt. Csak hát no, kicsit izgulós is vagyok, amiben most már az is szerepet játszik, hogy egy olyan lánnyal készülök gyakorolni, akiről amúgy az égegyadta világon semmit sem tudok. Azaz persze, az előbb figyeltem ahogy ütöget, de nekem az vajmi kevés, hiszen se edző nem vagyok, se tapasztalt, nem igazán vágom én le, hogy kinek mennyire jó a technikája.
A bocsánatkérő mosoly remélem célt ér, a gurkó legalábbis megtette. Az egyik bábura állt rá a szerencsétlenje, és most annak megy neki újra és újra, mint valamiféle rossz szerelmes, aki nem ért a nemből, vagy abból ha kiteszik a szűrét a házból.
- Felőlem okés - bólogatok serényen, hagyva kicsit, hogy a másik irányítsa a dolog menetét. Gondolkodás nélkül helyezem magam a háttérbe, húzódok meg picit, hiába volt az én nevemen a gurkó, ez nem igazán számít most már, hisz éppen ő tesz nekem szívességet. Persze ez nem jelenti azt, hogy kevésbé lelkes volnék, mint eddig, inkább semmiképpen sem szeretném őt elnyomni, vagy tönkretenni a játékélményét. Amíg rá nem érzek, hogy milyen is ő, azt hiszem háttérben fogok kicsit maradni.
- Akkor hátrébb megyek, és passzolhatsz ha úgy gondolod - vetem fel a javaslatom, majd ha bólint, vagy máshogy beleegyezik, megfordítom seprűmet, és egy olyan bő tizenöt méteres távolságot megtéve fordulok vissza, vele nagyjából egy szinten, felőle nézve kicsit jobbrább, hogy jobb kezemre érkezhessen az ütés (meg ahogy én azt elképzeltem, ugye). Ő is mozoghat messzebb, vagy jöhet közelebb ha gondolja, nem tudom neki mi a kényelmes távolság, nekem most hirtelen így tűnt kellemesnek.