Scarlett Conroy

Nicole-nak a mai napon valahogy semmi sem akar összejönni, reggeltől kezdve folyamatosan ügyetlenkedik, és mindent elront. Az egész úgy kezdődött, hogy amikor reggel felébredt, és félkómásan elment zuhanyozni, a rossz csapot nyitotta meg véletlenül, és úgy leforrázta magát, hogy percekig meg se tudott mozdulni a fájdalomtól. Ezek után a fogkefe rossz oldalára nyomta a fogkrémet, így totálisan összekente magát, és kezdhette előről az egészet. Na ezek után már elég kedvetlenül ment le a Nagyterembe, ahol rá kellett jönnie, hogy annyi ideig vacakolt a fürdőben, hogy már rég lekéste a reggelit. Csalódottan battyogott vissza a szobájába, de elfelejtette, hogy nem kötötte be a cipőjét mikor leindult, ezért ügyesen orraesett. De hogy még szebb legyen a dolog, ezt egy csapat végzős fiú előtt tette meg, akik meg se próbálták palástolni, hogy milyen jól szórakoznak a lánykán. Igazi megkönnyebbülésnek érezte, mikor végre visszaért a szobába, és ledőlhetett a kényelmes, és legfőképp biztonságos ágyára. A nagy szomorkodás közben azonban elaludt, és nem tűnt fel neki, hogy az ebédről is ugyanúgy lemaradt, mint a reggeliről. Letörten, a könnyeit visszafojtva ment le a konyhába, ahol a drága kis manók megszánták őt, és nagy örömére kapott egy tányérral a kedvenc ételéből. Miután megette, és ezerszeresen megköszönte a szakácsoknak, úgy döntött, hogy sétál egyet a kastély körül. Talán pont az kell neki, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, és újult erővel folytassa a napot.
Visszaszaladt az Eridonba a kabátjáért meg egy pár meleg kesztyűért, és már indult is lefelé a lépcsőn.
Ahogy kilépett a kapun, megcsapta a hűs szellő és hóillat keveréke, amit már olyan régen érzett. Rögtön jobban érezte magát, és már indult is, hogy kicsit felfedezze a környéket.

Scarlett Conroy

Teljesen más érzés volt kint lenni a szabadban, mint bent punnyadni a szobájában vagy a klubhelyiségben. Itt valahogy sokkal szabadabbnak és gondtalanabbnak érezte magát, mintha bármit megtehetne, és nem korlátoznák őt a magas falak.
Nicole már kicsi korában is sokkal szívesebben játszott a parkban vagy a kertben, mint bent a csillivilli játékok között. Szegény édesanyja biztos mindig nagy dilemmában volt, hogy hagyja-e a drága lányát egyedül kimenni, ahol mindig őrültebbnél őrültebb dolgokat talált ki, vagy inkább menjen vele ő is, annak árán, hogy akkor minden más teendőjével fog elmaradni. A lányka nagy örömére az esetek 90%-ban az első lehetőség érvényesült, tehát szabad volt a játék.
Azóta azért nyilván változott a helyzet, annak ellenére, hogy még mindig nem nőtt be a feje lágya, de legalább most már tudta, hogy hogyan lehet nagyon szuperül eltitkolni ezeket a ballépéseket. Minden esetre, azóta is sokkal szívesebben van a természetben, és erre itt volt is lehetősége.
Néhány perc séta után megpillantott egy ösvényt, ami meg is tetszett neki, tehát elindult abba az irányba. Az ösvény végén egy hatalmas, ovális tisztás volt, aminek a két végén hatalmas oszlopok álltak, tetejükön karikákkal. Még soha nem látott kviddicspályát, de persze felismerte, hogy ez csak is az lehet. Az Erdionban állandóan erről a játékról beszéltek, úgyhogy elkerülhetetlen volt, hogy ő is meghalljon egy-két dolgot.
Első ránézésre üresnek tűnt a pálya, de amikor alaposabban szemügyre vette az oszlopokat, észrevette, hogy valaki ott repdes körülöttük. Érdeklődve figyelte a másikat, majd egy pár perc várakozás után odakiáltott.
- Helló! Nicole vagyok! Te kviddicsezel?-
Nem volt biztos benne, hogy jó ötlet volt megzavarni a seprűn ülő ismeretlent, de most már úgysem tudja visszavonni a megszólítást.

Scar

Nicole-t már egyáltalán nem zavarta se a szél, se a hideg, csak arra tudott gondolni, hogy végre egy kicsit helyrejött a napja. Meglepő módon az elmúlt fél órában még semmi kellemetlenség nem történt vele, bár ezt nem szeretné még elkiabálni.
Legszívesebben ma már vissza se ment volna a balszerencsét hozó helyére, tehát a kastélyba. Igazság szerint ha nyár lenne, akkor még képes is lenne megcsinálni, hogy keres magának egy kényelmesebb fát vagy tisztást, és ott éjszakázik. Persze ez most nem volt reális, de azért álmodozni szabad.
Ahogy odaaért a kviddicspályára, rögtön magával ragadta őt a látvány. Mondták, hogy tényleg hatalmas területről van szó, de valahogy a képzeletében mégiscsak kissebb volt, mint a valóságban. El se tudta képzelni, hogy milyen lehet itt egy mérkőzés, de biztos volt benne, hogy most már egyszer tuti eljön megnézni.
A nagy csodálkozás közepette kiszúrta a magasban röpkedő lányt, akit nagyon merészen meg is szólított. A szőke odafordult hozzá, majd lefele irányította a seprűjét, és leereszkedett Nicole mellé. Közelebbről már látható volt a meze, ami egyértelműen arról tanúskodott, hogy a Rellonosok csapatában játszik. Ezek után Nicole már tényleg elbizonytalanodott, de emellett örült is a találkozásnak. Még soha nem volt szerencséje Rellonossal megismerkedni, és csak a szóbeszédekből tudott róluk véleményt formálni. Ezt pedig ő soha nem szerette, sőt el is ítélte. Mindig is úgy gondolta, hogy előbb meg kell ismerni valakit, mielőtt véleményt alkotnánk róla. Utálta az előítéleteket, és igyekezett kitartóan harcolni ellenük.
- Igazából... Csak láttam, hogy itt repkedsz, és gondoltam megkérdezlek, hogy nem tanítanál-e meg egy-két dologra? Még soha nem kviddicseztem, de annyit hallottam már róla, hogy kedvet kaptam hozzá. De persze megértem, ha inkább a meccsre gyakorolnál... Viszont, ha megtanítasz, akkor segíthetek...-
Nem gondolta, hogy ezt valóban meg fogja kérdezni iskolatársától, de ha már egyszer belekezdett, akkor most már végig is csinálja.

Scar

Nicole izgatottan figyelte, ahogy a lány leereszkedik hozzá, majd feltette neki a nagy kérdést, ami már ideérkezése óta kikívánkozott belőle. Nem volt biztos benne, hogy pozitív válaszra számíthat, ám néhány másodperc gondolkodás után Scar mégis reagált. Mondjuk nem derült ki egyértelműen, hogy mi a válasza, de kezdetnek ez is tökéletes volt.
- Hát egyszer-kétszer... De nem vagyok profi, még csak próbálgattam. - Nicole mosolyogva emlékszik vissza a múlt nyárra, amikor a rokonainál nyaralt Erdélyben, és a nagybátyja, amint megtudta, hogy felvették őt ide, rögtön seprűre ültette. Nagy tetszett neki a dolog, de sajnos nem volt ott elég ideig, hogy igazán jól megtanulhassa.
- Seprűm az van, de még nem hoztam el a suliba. Nem voltam biztos benne, hogy lesz alkalmam repülni... Mondjuk ez elég egyértelmű, hogy nem így van. De már írtam a rokonaimnak, és kb. 1 héten belül meg is fog érezni. Már ha minden jól megy. - A lány szokásához híven elég hosszab válaszolt. Ez ellen nem tudott, de nem is nagyon akart mit tenni, hozzátartozott a személyiségéhez, hogy igen sokat tudott csacsogni.
- Értem... Hát próbáljuk meg...-
Az esés hallatán elfintorodik, de azért nem olyan fából faragták, hogy ennyitől meghátráljon. Nagy levegőt vett, majd megfogta Scar seprűjét. Átvetette rajta a lábát, felpillantott a magasba, és erőteljesen elrugaszkodott a földtől. A seprű óriási sebességgel távolodott el a talajtól, és vele együtt Nicole is. Ez egy picit váratlanul érte, ezért egy pillanatra megingott, de hamar visszatért az egyensúlyba. Egészen a karikák magasságáig repült, majd szembefordult az egyik hármassal, és egy kicsit lassabb tempóban kezdett el feléjük repülni. Nagyon koncentrált, amíg oda nem ért, és át nem repült a bal szélső és középső körgyűrű közti résen. Nagyot sóhajtott, mikor konstatálta, hogy még életben van, és egyelőre a levegőben is. Ment még egy óvatos kört, majd egy kicsit nagyobb koppanással, mint tervezte, de földet ért a szőke mellett.
-Na...? Mennyire volt szörnyű?-

Scar

Nicole az első pillanattól kezdve nagyon élvezte a repülést, és őszintén hálás volt a lánynak, amiért ilyen hamar a bizalmába fogadta és megengedte neki, hogy az ő saját seprűjét használja.
Az első próbarepülés után Scar elmondta a véleményét, amit Nicole figyelmesen végighallgatott, és néha egy-egy bólintással jelezte, hogy megértette, amit a másik mond.
- Okés! Igazából azon lepődtem meg, hogy milyen gyors a seprűd! Nagyon szuper! Ez milyen márka? -
Tényleg érezhető volt a különbség a sajátja és Scar seprűje között. Ez sokkal hamarabb reagált a mozdulataira, és pontosabban is hajtotta végre azokat. Lehet, hogy elkezd spórolni egy ilyenre, mert hosszútávon biztos megérné.
Miután végighallgatta az utasításokat, újból felpattant a seprűre, de most már kicsit lelkesebben, mint az első alkalommal. Megpróbált azokra figyelni, amiket új ismerőse mondott neki, tehát igyekezett jobban bízni magában, és érezni a seprűt. Igaz, hogy nem sikerült teljesen elnyomni a félelmeit, de legalább már nem lebegett lelki szemei előtt az esés gondolatai. Gyorsabb tempóra váltott, és egy kisebb oldalra billenés kivételével tökéletesen végrehajtotta a kiadott feladatot.
- Hű... Te tényleg értesz ehhez...- mondta, miután ismét földet ért.
- Most sokkal jobban éreztem magam, mint első alkalommal! Köszönöm, hogy kipróbálhattam! Bár gondolom a kviddics egyáltalán nem csak ennyiből áll... Lehet, hogy holnap le is jövök megnézni a meccset! Ki ellen játszotok?-
A lány komolyan beszélt, tényleg egyre jobban érdekelte ez a sport, és ha megtetszik neki, akkor még az is elképzelhető, hogy ő is csatlakozik a saját házának csapatához.

Scar

Nicole percről percre jobban élvezte a repülést, és ezt nem is próbálta tagadni. Széles mosollyal az arcán repkedett jobbról balra, és egyre sikeresebben próbálgatta Scar seprűjét. Nagy bánatára a lány már nem emlékezett a seprű márkájára, így esélytelen volt, hogy találjon egy ugyanilyet. Bár, az elég valószínű, hogy a modern seprűk nagy része már legalább olyan jó mint ez, csak eleget kell hozzá spórolni, és meg kell nézni egy kviddicsüzletben.
A második földetérés után Nicole-ban hatalmas adrenalintömeg gyűlt össze, ezáltal nem bírt nyugton maradni, és folyton egyik lábáról a másikra lépkedett, vagy egy helyben ugrándozott. Mondjuk ez a tevékenység a hideg ellen se volt utolsó, ugyanis fent a magasban még hűvösebb volt, mint odalent.
- Majd idővel talán megtanulom... Minden esetre azt tudom, hogy vannak különböző posztok, és hogy azokba a karikákba kell bedobni a labdát. Ezen kívül nem igazán tiszta a dolog... De nem is ez a lényeg! Te milyen poszton játszol?-
A következő mondat után Nicole elvigyorodik, mert rájön, hogy Scar-nak fogalma sincs arról, hogy ő melyik házba jár. Bár lehet, hogy ha tudta volna, akkor is ugyanez mondja, de ezt utólag sosem lehet biztosra megmondani.
- Ilyen biztos ez a győzelem? Nem jók az Eridonosok? -
Úgy döntött, hogy egyelőre nem árulja el a lánynak, hogy ő is az általa bukottnak ítélt vörösek táborába tartozik. Nem azért, mert szégyellte, sokkal inkább kíváncsiságból. Ő igenis nagyon büszke volt a házára, és pont ezért érdekelte annyira, hogy a számára egyébként szimpatikus Scar mit gondol róluk.
- Persze, szívesen! De neked nem kell gyakorolnod? -

Scar

Nicole nagyon jól érezte magát, és egyáltalán nem bánta meg a döntését, hogy ebben a hidegben is kimerészkedett az udvarra. Igazából hiányzott is neki, mind a friss levegő, mind a testmozgás. Amióta itt van, még nem tette ki a lábát a kastélyból, és ennek most érezte meg igazán a hátrányait.
- Az a legizgalmasabb! Bár tényleg nem sokat tudok a kviddicsről, de ha játszanék, akkor biztos én is hajtó (mint kiderült) szeretnék lenni! Egyébként mik vannak még? Gondolom nyilván valaki védi a karikákat, de ha jól tudom, akkor van még más is...-
A lány örült, hogy megismerhette Scar-t, mert egy csomó új dolgot tudott neki mondani, ráadásul olyan dolgokat, amik tényleg érdekelték őt, ezen kívül pedig nagyon jófej is volt. Most már legalább vissza tud vágni mindazoknak, akik előítéletesen szidják a Rellont, csak azért mert volt egy-két rossz tapasztalatuk. Sőt, lehet, hogy nem is nekik, hanem az ismerősük ismerősének a tesója mesélte nekik, aki szintén a szobatárásnak a barátnőjének a macskájától hallotta.
- Ó értem! Akkor ez biztos nagy meccs lesz! Ezek szerint a Rellon és az Eridon a legesélyesebbek, vagy ezt azért nem lehet így kimondani? -
Scar egyáltalán nem hurrogta le Nicole házát, szimplán volt benne egy természetes büszkeség és elvárás a saját csapatával szemben. Ezzel nem is volt semmi gond, sőt az lett volna a furcsa, ha nem így van.
- Hú, szuper! Akkor élek is az ajánlattal! És tényleg köszönöm! -
A lány hálásan mosolygott az "edzőjére", majd az előzőeknél sokkal sebesebben és bátrabban rugaszkodott el a földtől. Igyekezett minden pillanatot kiélvezni, amit a levegőben tölthetett, és már az járt a fejében, hogy bárcsak minnél hamarabb megérkezne a saját seprűje, hogy gyakrabban kijárhasson ide repkedni.
Ment egy nagy kört a pálya körül, de azért nem akart visszaélni a másik kedvességével, úgyhogy ezután szépen földet ért mellette, és visszanyújtotta neki a seprűt.
- Nincs még egy ehhez hasonló érzés! -mondta elégedetten. -Remélem máskor is összefutunk még, addigra talán nekem is itt lesz a seprűm, és akkor mást is lehet gyakorolni.-
Kicsit már vacogott, és Scar is mondta, hogy még repülne egyet, úgyhogy úgy érezte, hogy lassan ideje lenne elköszönni, és visszaindulni a kastélyba.
- Háát... Akkor hagylak tovább gyakorolni! Nagyon örültem, hogy megismertelek, és sok szerencsét holnap a meccsen! Nem ígérem, hogy nektek fogok szurkolni, mert azt nem említettem eddig, hogy én is a piroskák közé tartozom, de igyekszem ott lenni, és megnézni titeket! Aztán győzzőn a jobbik! -
Úgy érezte, hogy így a végére tisztességesebb bevallani, hogy ő is Erdidonos, meg igazából amúgy se múlik ezen semmi. Azért reméli, hogy Scar nem haragszik meg, amiért ezt eddig nem mondta, de nem tűnt annak a sértődékeny fajtának.
- További szép napot/estét! És mégegyszer köszi! Szia! - Mosolyogva integetett a lánynak, majd vacogva indult vissza a szobája felé.