A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=466342#post466342][b]Bakonyi Annamária - 2015.02.22. 21:55[/b][/url]

Mit keresek késődélután a sportpálya szélén? Azzal kezdődött az egész, hogy láttam Gergőt repülni egy olyan fenetudja, milyen meccsen. Alig bírtam elhinni, hogy a bátyám egy seprűn lovagolva játszik valami baseball-utánzatot, de hát ha ő valamit érdekesnek talál, az biztos, hogy az is, én meg sok mindenről maradtam le, ideje mindezt bepótolni. Szóval igen, repülés. Az ötlet persze nem maradt a fejemben, sikerült szóvá tenni az ikrek előtt, akik aztán azonnal jöttek is a tökéletes megoldással, merthogy a hőn szeretett unokabátyjuk, vagy milyen ágon rokonuk a srác valami csapatban fogó. Bonyolult kapcsolati hálót vázoltak fel, de igazából a teljes családfát is lerajzolhatták volna, akkor se tudnám jobban, kicsoda ez a Nagy Bátor Đominic, mindössze annyival vagyok képben, hogy híresnek mondható. Életemben nem hallottam még róla, de bizonyára. Ádám kedvét ki akarná letörni azzal, hogy megkérdőjelezi, amit állít, Zsombor véleményével nem érteni egyet meg annyi, mintha a saját halálos ítéletemet írnám alá. Jobb volt hallgatni és bólogatni. Azt mondták amúgy is, hogy fogó, tud repülni, majd megtanít. Tegnap még egy papírfecnit is az orrom alá nyomott valamelyikük - képtelenségnek tartom őket megkülönböztetni, nem értem, Gergő hogy boldogul -, hogy ma ötkor legyek itt. Nem találtam rá okot, hogy ne jöjjek ki, legfeljebb hazamegyek, ha nem jön, vagy nem tetszik ez az egész. Tegnap óta azért átböngésztem egy könyvtárból kikölcsönzött kviddicstörténeti összefoglalót, mert mégse akarok különösebben hülyének tűnni, legalább tudjak valami keveset erről a sportról. Kényelmes, sportos öltözékben vonultam ki, mintha csak a megszokott reggeli kocogás lenne soron, helyette azonban itt ácsorgok és várom, hogy megérkezzen majdani repülésoktatóm, vagy hogy is lehet ezt nevezni. Nevetségesen hangzik egyébként, hogy létezik ilyen, elvégre ahonnan én jöttem, csak a madarak repülnek, de a saját két szememmel láttam Gergőt repülni, szóval van. Kezd az a gyanúm lenni, hogy ezen a helyen gyakorlatilag minden lehetséges, amire még csak álmomban sem gondoltam volna. Az órámra pillantva közben megállapítom, hogy éppen azt az időpontot mutatja, amelyikben optimális esetben mindkettőnknek érkezni illett volna, de addig is, amíg méltóztatik megérkezni Bátor - nincs az a pénz, amiért Đominic-nak hívnám, egyáltalán mi a lényege annak a plusz vonalkának a Đ-ben? -, úgy döntök futok legalább két kört bemelegítésnek.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=466435#post466435][b]Bakonyi Annamária - 2015.02.23. 12:40[/b][/url]

Késik. Csodálatos, hogy vannak emberek, akik nem ismerik a pontos időt, de az ikrek unokabátyjáról van szó. Lesz, ami lesz, megvárom. Nem mintha ez bármit is jelentene, hogy az unokabátyjuk, csak éppen annyira ragaszkodtak ahhoz, hogy de ők megbeszélik vele és elintézik, mindent megoldanak, hogy nem akarom azzal letörni a kedvüket, hogy valaki mást keresek. Addig nem, amíg nem tudom, hogy egyáltalán hajlandó-e megjelenni mondjuk, és lehet-e vele normálisan beszélni, vagy netán fejébe szállt a siker. Kiderül, ha végre hajlandó megérkezni, addig viszont már csak azért is, hogy gyorsabban teljen az idő, futni kezdek a pálya körül bemelegítés gyanánt. Fogalmam sincs róla továbbra sem, hogy mitől sport a repülés, elvégre csak egy seprűn kell fent maradni, de mielőtt kiderülne, hogy igénybe veszi az összes létező izmot, és szívás, ha nem melegítek be, inkább megteszem. Futni még szeretek is egyébként, nem probléma. Nekivágok a köröknek. Igyekszem a légzésemre koncentrálni szép nyugodt tempóban kerülve meg a pályát egyszer, majd még egyszer, és még egyszer. A harmadik kör végén állok csak meg pár nyújtó mozdulatot végezni, és összekulcsolva ujjaimat fejem fölé emelem a két karom azzal a szándékkal, hogy mindjárt kinyújtózzak úgy becsületesen, amikor lefagyok. Félúton megállok a mozdulattal és hatalmas szemekkel értetlenül pislogok a pálya közepe felé. Az ott egy tigris? Jól látok? Az ott tényleg egy tigris. Te jóságos ég. Honnan szökött ez meg? Cirkusz van a közelben? Vagy állatkert? Még levegőt venni is alig merek, és kezdem azt hinni, hogy éppen nagyon nagy bajban vagyok. Lehet, hogy a srác azért nincs még itt, mert már felfalta, aztán meg én lehetek a desszert. Még egy egyszerű bagoly is képes összecsipkedni, annyira eszméletlenül jóban vagyok az állatokkal, egy tigris meg két harapásból eltüntet. Szép nagy példány, és még szépnek is szép, de a látványt csak akkor lennék képes élvezni, ha minimum egy sor rács lenne közöttünk, ami biztosítja, hogy nem tekint eledelnek. A szívem a torkomban dobog, ami rossz, mert az állatok állítólag érzik a félelmet. Cssss, már, a fenébe is. Lassan engedem le a karom magam mellé. El kellene tűnnöm innen, de van annak valami nem veszélyes módja? Ha én is tudnék olyat, mint egy-két varázsló, hogy csak gondol egyet, aztán egy pukkanás és köd előtte, köd utána, jó lenne, de nincs ekkora mázlim. Óvatosan teszek egy lépést hátra, megkockáztatva, hogy támad, de hátha mégsem, és igyekszem úgy tenni, mint aki nem fél, pedig ajj, dehogynem. Épp rettegek, de ezt neki nem kell tudni. Akármi is van odafent, valaki, ha én most ezt túlélem, eskü, hogy megpróbálok békét kötni a bátyámmal, a "meg akarok halni"-t nem úgy gondoltam, hogy most azonnal teljesítendő kívánság. Valaki? Senki? Lüke hullócsillagok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=472187#post472187][b]Bakonyi Annamária - 2015.03.07. 22:32[/b][/url]

Egy kör, két kör, három kör, nyújtunk. Vagy inkább nem nyújtunk, mert az ott egy tigris. Elképzelni sem tudom, honnan került ide, és a frászt hozza rám, ez is tagadhatatlan. Ki ne ijedne meg egy ilyen hatalmas példánytól, ami szépnek szép, de csak a dzsungelben, tőlem határozottan messze, ahol semmi esélye, hogy a vacsorája legyek. Csak egyet lépek hátra, mire meg is indul felém, aztán félúton átalakul fiúvá. Ez most tényleg... van ilyen egyáltalán? Lehet? Vagy valaki belerakott valamit reggel a kávémba, mert az este túl sokáig olvastam, és attól hallucinálok? Megdörzsölöm a szemem, de tényleg nincs már sehol a tigris, helyette nálam legalább egy fejjel magasabb, és meglehetősen jóképű srác áll meg előttem, hogy pillanatokon belül leteremtsen. Ösztönösen húznám össze magam, mint valami süni és gurulnék odébb, mert azért igaza van, egy pálya közepén ücsörgő tigris nem kerül oda a semmiből a pálya közepére, már akkor ott lehetett valahol, amikor futni kezdtem. Nem adom meg viszont magam ilyen könnyen, inkább kihúzom magam és fejem oldalra döntve pillantok fel rá.
- Oké, értem. Veszélyes. Mondták már, hogy egy iciripicirit körülményesen fogalmazol? Egyelőre amúgy még lent vagyok, és a helyemben ki nem ijedt volna meg? Azt hittem, téged már felfalt előételnek, de jó, hogy nem tette. Különben milyen mágus vagy te, hogy csak úgy átalakulsz? Ez valami tulpa? És tudsz más állat is lenni, vagy csak tigris? Egyébként ritka szép példány... szereted a frászt hozni másokra? - árasztom el hirtelen egy rakás kérdéssel és némi egósimogatással is, mert azért nem az a cél, hogy még az ikrek is megorroljanak rám, mert mondjuk elkapott egy hisztiroham.
- Igen, igen, rájöttem, Bátor. Anna vagyok - mutatkozom be, és makacsul ragaszkodom az igazán magyar nevéhez, akkor is, ha ezzel még az agyára megyek netán. Még jó, hogy sikerül visszafogni magam, és nem nevezem hőscincérnek, pedig annyira a nyelvem hegyén van. Kicsit mintha túlméretezték volna az egóját, mert valami junior vagy milyen csapatban játszik, de kap egy esélyt, hátha tényleg kiderül, hogy igazuk van az ikreknek és jó választás tőle tanulni repülni.
- Nincs tériszonyom, nem ültem még seprűn, és azért akarom megtanulni repülni, mert meg akarok próbálni bejutni az Eridon csapatába jövőre. A bátyám is játszik, elég érdekes sportnak tűnik. Ennél jobb motivációval egyelőre nem szolgálhatok, ha csak azzal nem, hogy az ikrek nagyon ragaszkodtak hozzá, hogy tanuljak repülni éppen tőled. Mármint a Gyarmathi srácok, állítólag rokonaid - válaszolok szerintem minden kérdésére, és megnézem közelebbről a seprűt, ami csak úgy a semmiből röppent ide, mintha az ő szavának vagy gondolatainak engedelmeskedne. Ez egész jó. Ilyet én is akarok tudni.
- Te miért vállaltad el, hogy tanítasz? Csak kíváncsi vagyok - érdeklődöm végül. Valahogy az a gyanúm, hogy az ikrek valamiben nagyon mesterkednek, és nem éppen arról van szó, mint állították. Vagy sokat látnék bele a dologba? Nem is tudom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=473843#post473843][b]Bakonyi Annamária - 2015.03.10. 21:32[/b][/url]

Nem tudom, mire számít, de nem adom meg magam könnyen. Lehet, hogy azt várná, hogy elkezdjek mentegetőzni, összevissza magyarázkodni, mi is a helyzet, de Bátor, kedves, olyat tőlem nem fogsz látni, ezt megígérhetem. Egész szórakoztató, hogy ő is visszaszól. Eljátszhatjuk ezt estig is, rajtam ne múljon.
- Lassíts már egy kicsit... Lehet, hogy ez neked teljesen normális, de nekem pár héttel ezelőttig fogalmam sem volt róla, pontosan mit is jelent boszorkánynak lenni és milyen lehetőségeim vannak ebből adódóan. Szóval megtanulod, hogy állattá alakulj, és mindig ugyanazzá? Hogy jött a tigris? Nem egy őshonos fajta errefelé, főleg nem a bengáli... nem nehéz beleolvadni a környezetbe? - kérdezem, ha már szóba került, hogy ez is tanulható. Ha én tanulnék ilyet, tuti valami kevésbé észrevehetőt választanék, amivel nem szúrnak ki egyből. Oké, oké, nekem még így sem sikerült kiszúrni idejéből, ezért teremtett le éppen. Mondanám zsigerből, hogy ki számít egy tigrisre a pályán, de inkább nem teszem. Laza mozdulattal dugom zsebre a kezem és megvonom a vállam, mint akit cseppet sem hat meg, mit gondol a megfigyelőképességemről.
- Az ikrek készséges kis információforrásnak bizonyultak. Kérdeznem sem kellett - válaszolom, ha már felhozza a nevét, de ha megfeszül is, a magyar nevén fogom szólítani. Jobb lesz, ha hozzászokik.
- Okosak... egyébként nem tudom, mire számítottál, nem vagyok vérmes rajongód, akinek már csak attól is beindul a nyálelválasztása, hogy meghallja a nevedet. Fogalmam sincs róla, mitől vagy híres, csak Ádám nagyon odavan a bátyámért, és innen indult az egész - válaszolom. Ebbe még némi magyarázkodás is belecsúszott, de nem javítom már ki. Kimondtam, nem vonom vissza, ez van. Olyan következtetést von le, amilyet akar, részemről engem a seprű is jobban érdekel, mint ő. Nézem, mit is csinál, majd a nekem szánt seprű mellé lépek, bólintok és követem az instrukciókat. A seprű fölé tartom a kezem, és hogy is volt tovább?
-Fel - mondom ki hangosan, de úgy tűnik, nem elég határozottan. A seprű megrázkódik, de nem repül a kezembe, ahogy azt kellene. Nem adom fel, nem olyan fából faragtak. Azt meg végképp nem fogom hagyni, hogy esetleg megjegyzést tehessen Bátor ennek kapcsán. Nem, és kész. Összeszedem magam, és újra nekifutok erősen koncentrálva.
-Fel - mondom ki sokkal határozottabban és láss csodát, a kezembe repül egyenesen a seprű. Most már csak nem kell ennek nagyon látványosan örülni, még ha fel is ujjonganék, hogy ment. Elmosolyodni egy egészen kicsit csak sikerül mégis.
-Akkor most hogyan tovább? Felpattanok rá és elsuhanok a naplementébe? vagy inkább hogy is van ez? Szombat éjszaka kellene vele riogatni a népeket, nem? - szólalok meg. Még életemben nem ültem ilyenen, de komolyan az a kép jut eszembe csak a néprajzi gyűjteményből az iskolai könyvtárból, hogy boszorkányszombat meg seprűn lovagoló banyák. Csak nem növesztek bibircsókot, ahogy felpattanok rá és lesz hozzá vasorrom. Vagy igen? Mindenesetre egyelőre megvárom, mi az új instrukció, elvégre Bátor jelenleg többet tud a repülésről, mint én.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=482975#post482975][b]Bakonyi Annamária - 2015.03.28. 22:20[/b][/url]

Azt hiszem, valakinek szépen felvágták a nyelvét. Bal lábbal kelt fel, vagy mi a fene baja van mégis? Szemöldökömet összeráncolva pillantok rá, majd megvonom a vállam.
- Persze, ki kellene írnom a homlokomra, hogy muglik a szüleim, mi? - kérdezem szemforgatva, kicsit csípősen, aztán meg elnevetem magam az újabb megjegyzésén. Pillanatnyilag nem tudom eldönteni, hogy húzzam fel magam vagy egyszerűen csak nevessek, aztán csak úgy döntök, hogy a szórakoztatóbb lehetőséget választom, sértődjön csak meg, ha akar.
- Csak nyugodtan, én nem állok utadba... és vigyázz, mert még túl nagyra nő a májad, nem fog elférni a helyén - jegyzem meg végül, és máris a seprűre figyelek. Talán nem is volt annyira jó ötlet az ikrek akaratának engedni, de ha már itt vagyok, tanuljak valamit. Hogy lehet valaki ennyire beképzelt? Majd éppen ő a világ közepe, mi? Hát akkor se leszek egy az esetleges fangörlök közül, akik utána rohangálnak nagy eséllyel, ha már híres. Vagy tudja a fene. Inkább a seprűre koncentrálok, ami a második, határozottabb próbálkozásomra fel is emelkedik nagy megelégedésemre, aztán meg kell egy újabb fél perc, mielőtt röhögés nélkül tudnék a seprűre ülni. Soha nem hittem volna, hogy egyszer ezzel fogok szórakozni, és tessék, itt vagyok és azt tanulom, hogyan repüljek egy seprűn. Van a dolognak iróniája, nem is kevés. Na de ez most nem lényeg, felpattanok inkább a seprűre és igyekszem azt csinálni, amit Bátor mond, még mielőtt besértődik és itt hagy, hogy tanuljak meg egyedül repülni. Sajnos ez, meg a bűbájtan nem éppen könyvből tanulható művészet, legalábbis gyanúm szerint. Utóbbi egyedül nem ment, szóval valószínűleg ez se menne. Gyakorlott oktató kell hozzá, aki tud repülni. Kapaszkodom a seprű nyelébe, elrugaszkodom, lebegek. Legebegeeeek. Atyaég, komolyan repülök. El se hiszem. Ha egy kicsit extrovertáltabb lennék, mint vagyok, biztos visítanék is örömömben, így csak elmosolyodom, majd hogy is van tovább? Előre a seprű orrát, és leszállás. Hűű, ez nem is olyan nagyon bonyolult. Vagy csak nekem tűnt úgy, hogy simán ment minden épp? Tudja a fene. Leszállok és a srácra pillantok.
- Na most hogyan tovább, főnök? - érdeklődöm. Ugye nem ezt fogom ismételgetni egész délután? Vagy igen? Kíváncsi vagyok, mi következik ezután.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=492757#post492757][b]Bakonyi Annamária - 2015.04.12. 21:10[/b][/url]

Ez a hőscincér az agyamra fog menni rövid időn belül. Elég komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne vegyem túl komolyan, és még inkább, hogy ne kenjek le neki egy pofont. Még az lenne a legkevesebb, de gondoljunk az ikrekre, amennyit nyaggattak meg intézkedtek, nem fogom elrontani egyik kedvét sem. Még jó, hogy úgy tűnik, a tanításhoz nem béna, és nekem is lehet némi érzékem az egész repüléshez, mert megy ez, még ha nem is elsőre, de másodjára legalább. Vagy harmadjára. A lényeg, hogy megy. Elég gyorsan jutunk is egyről a kettőre, újabb feladatok követik egymást, csak győzzem csinálni őket. Úgy tűnik, hajlamos egyszerre ezer infót vágni az ember fejéhez, mintha mindezekkel már meg kellett volna barátkoznom, csak hát egy tankönyv nem mond el minden egyes részletet. Főleg nem a repülésről. Van egyáltalán tankönyv ehhez? Kviddicsről olvastam csak a napokban, de az meg nem csak repülés, hanem sokkal összetettebb játék. Pff. Na mindegy, amit nem jegyzek meg, felfedezem, csak le ne zuhanjak abból a magasságból, ahová aztán emelkedni sikerül. Az tuti, hogy adrenalinfüggőknek ez egy nagyon-nagyon jó lehetőség, hogy kiéljék magukat. Eleinte kicsit dohogva követem az utasításokat, de aztán még nálam is pozitívan hat a sport, úgyhogy inkább figyelek az egész folyamatra, mint rá. Kivéve, ha muszáj. A leszálláson azért még finomítani kell az elkövetkező alkalmak valamelyikén, mert sikerül lefordulnom a seprűről időnek előtte, szerencsére csak másfél méternyire a talajtól, de az érkezés még így sem a legkellemesebb. Lesz pár kék-zöld foltom ebből holnapra, ő meg jól kiröhöghet, hogy de béna vagyok. Nem érdekel. Nem akarom, hogy érdekeljen. A fenébe is, nem akarom, hogy kiröhögjön. Biztos, hogy ezt mindenki más tudja már ennyi idősen, csak én vagyok ennyire lemaradva. Szusszantok egyet, és már majdnem sikerül összeszedni magam, de mielőtt lepasszolnám a seprűt neki, közli, hogy nem is vagyok olyan reménytelen, mint hitte, meg valamit a következő alkalommal kapcsolatban és elrepül. Reménytelen a jó... nem is vagyok reménytelen, Mr. Miazhogynemtudodkivagyok. Le is eshettem volna, de nem estem le. Na jó, csak a végén, de az nem is volt vészes. Majdnem földhöz csapom a seprűt, de aztán eszembe jut még idejében, hogy iskolai tulajdon és nem tudnám kifizetni jó eséllyel, ha számon kérnék rajtam. Morogva, öles léptekkel tűnök el inkább a pályáról megkeresni, hogy honnan is hozta a seprűt, aztán ha azt elpakoltam, irány a kastély, még milliónyi dolog vár ma is.