Navine csapat, edzés;;

Meteorológiailag a tél vége felé járunk, az idő már kezd ideális lenni ahhoz, amire Luca és az egész csapat már annyira várt. A hosszú edzőtermi edzéseket, és a fedél alatti tréningeket követően végre pályára léphetnek! Persze nem meccs lesz, de egy nívós edzés kinéz az egész bandának. Luca nem felejtett ám, van programja mindenkinek. Kinek a minimális bosszú, az engedetlenségért, kinek gyakorlási céllal, de vannak olyanok is, akik maguk kérték az edzést. Egyébként így nemrégiben érkeztek fiatalok is, akik már megismerkedtek pár órában a kviddiccsel elméleti szinten, nekik bevezetőnek szánja ezt az egészet. Egyelőre kérdéses, hogy egyedül vezeti-e le, vagy Krisivel együtt. Mindenre felkészült.
Teljes harci díszben érkezik ki a pályára, ahol az ég borús, és van némi széllökés, de szerencsére se csapadék, se vihar nem várható eddig. Úgy fél órával érkezett a csapat előtt, hogy mindent előkészíthessen, majd a pálya szélén, az egyik karika lábának dőlve nézegeti és méregeti a pályát, mert még az előző meccs után támadt egy remek ötlete, amit a következőn kivitelezni szeretne, de a megvalósításához még a pálya egyes részleteit elemeznie kell. Nem lenne butaság, sőt, azután a mozdulat után, amit testvérével leművelt azon a próbameccsen, teljesen természetes lenne a navinétől. Ami a nővérét illeti, sajnos a tapasztaltak és ez az egész végül arra felé vitte az életét, hogy kiszállt a csapatból, amit nagyon sajnál, mindkét testvére játékos volt már, Zoé terelő, Zora hajtó. Sajnálja a dolgot, furcsa is lesz neki így, azt meg már akkor is látta Zorán Luca a szemében, hogy nem örül az extrém dolgainak. Félti, de ebből biztos, hogy ezek után se akar majd engedni.
Visszatérve az edzéstervre. Adria az, akit meg fog dolgoztatni, ők Farkassal és Maryvel együtt az összjátékot fogják gyakorolni, pluszban egy nagyon nehéz mozdulatot, amiből balesetet nem akar, így pár erős és segítőkés fiúnak hála, két szivacsszerűséget szerzett, ami tompítja az esést, ha lesz. Zsombival Luca fogja a vasgolyók irányítását gyakorolni a bemelegítés és erőnléti edzésrész után. A többieknél attól függ, hogy megy majd az edzés, Rufusnak is szán feladatot, Adélnak… na meg az új leányzókat is szívesen bevonja pár alap dologba, ha vállalkozó szelleműek. Egyelőre úgy saccolja, van még pár perce mindenkinek megérkezni, hiszen az edzést délután háromra hirdette meg, amiről legjobb tudomása szerint mindenkit értesített. Keresztbefont karokkal, kissé türelmetlenül támaszkodik, hiszen nagyon kezdené már, de mosolygósan, minden árulkodó jel nélkül néz a pálya belépője felé. A felszerelések az öltözőben várják őket, biztosan megtalálják, és abban jönnek, minden más itt van Lucánál már, csak a kedvük, erejük és tehetségük kell, hogy velük jöjjön, mert az mindegyik sárga-fekete mezt viselő ifjúban megvan!  

Navine csapat, edzés;;

Mikor sikerült átlendülnie a kezdeti nehézségeken, mint csapatkapitány, kezdte magát egyre jobban megtalálni a posztján. Nagyon boldog volt a ténytől, hogy Kristóf segít neki, a nem kis tapasztalatával a háta mögött, igazából eléggé megkedvelte a fiút. Még nem volt itt Benji már egészen a bátyjává nőtte ki magát. A mai edzésre azonban igazolt távolléte van, hiszen nem akárhol van most! Ő már nagyon komoly játékos, a Bükki bikáknál játszik, és éppen ott is edzése van. Attól egyáltalán nem fél a navinés lányka, hogy kiesne a pikszisből Kristóf, attól sem, hogy ez az edzéskihagyás nagy hátránya lenne. Ennyit róla, a többiek. Azért csalódott, hogy ennyire kevesen maradtak, de ez is valami. Mary még nem heverte ki teljesen az előző mérkőzést, nem is csoda, Lotte elment, nővére pedig befejezte, az újakat kímélő mini edzésben részesítette, nekik nem is kell itt lenniük most. Eléggé meg is fogyatkoztak így. Kicsit fancsalibb képet vág, de nézzük a jó oldalát, így is vannak páran azért. Szépen lassan kivárja a kezdési időt, majd mikor végre Adri is beesik, láthatóan nem a legpozitívabb energiákkal magában, már tudja, hogy a lánnyal lesz még megbeszélnivalója. Egy kis ízelítőt már kapott, amit Luca már vagy háromszor megbánt. Sosem szeretett durva lenni, a hangosság már a megszokottabb kategória.
- Nagyon örülök, hogy legalább ti eljöttetek. A következő a feladat, lesz a pályán 4 bemelegítő kör, nyújtunk egy kicsit, majd mindenki párosával feladatot fog kapni, illetve ha kell, segítséget is.
Viszont még mielőtt bármit is tenne, mindenki szemébe néz, majd megköszörülve a torkát, rátámaszkodik a repülő eszközére, kifújja a levegőt és nekikezd. Valahogy szükségét érzi annak, hogy valamennyi lelket öntsön beléjük, meg reményt adjon és lelkesítsen. Örül neki, hogy egyik-másik szempárban még látja azt, amit belül ő is érez, ezért éri meg küzdeni mindig, újra és újra.
- Mondanék pár szót, mert az edzőmeccsünk óta nem igazán volt erre lehetőségem. – Kezd bele, majd végigpásztázza a tekinteteket, mikor látja, hogy várakozóan azok rá szegeződnek, bele is kezd.
- Csapatom, merthogy mi az vagyunk, együtt sírunk, együtt nevetünk, együtt küzdünk, és nyerhetünk is! Azért hívtalak ma le titeket, hogy a lehető legjobban felkészüljünk az elkövetkező idényre. Nem lesz egyszerű, erősek a többiek is, de tudom mindegyikőtökről, hogy ügyes, cseles, eszes, de leginkább harcos! Mögöttünk áll egy egész ház, nem számít, pár ember mennyire ellenünk drukkol! Én hiszek bennetek, senkit sem érzek kevésnek itt a sikerhez. Hajrá emberek, nem kell félni, szomorkodni, vagy elásni magunkat, nincs miért, emelt fővel megyünk neki a meccseknek, igaz? Bárkinek van hozzáfűzni valója vagy kérdése?
Azzal mosolyogva várja, hogy végre mindenkiről legalább egy picit lehulljon a súly, amit fektethet rájuk ez az egész sport, ekkor pedig int, hogy kezdjék meg Adri kivételével a futás részét a bemelegítésnek, illetve, ha megvolt a négy kör, amint Adrival befejezte, adja is nekik az instrukciókat majd. Ha volt kérdés, igyekszik elgondolkodni rajta, majd ezután Adrihoz lép.
- Remélem tudod, hogy egy – mutatja fel az ujját Riának. - …cseppet sem örülök neki, hogy ennyire bizalmatlan voltál velem, kettő – Jön a következő is. – majdnem én kaptam szívinfarktust, mikor lehulltál! Ha nincs az az egy szem normális náluk, Robi, akkor most te sem vagy…
Nem kiabál, teljesen higgadtan beszél, még leszúrás sincs annyi a hangjában, egyszerűen a csalódottság süt róla. Nem akarja alulmotiválni Adri, sőt, veszekedni sem akar, egyszerűen még nem tudta feldolgozni, hogy ezt a fontos információt elhallgatta előle a lány. A történésekről nem beszélve.
- Rendben leszel innentől? Bírni fogod? - kezdett bele a kérdésekbe, majd ha válaszolt még hozzátette. – Mert abban biztos lehetsz, hogy kímélni nem foglak, sőt, a bizalmatlanságért még számolunk. Dupla gyakorlat vár rád. Irány a többiekhez bemelegíteni!
Adja ki, majd a futásnak végén járó fiúkra tekint, szól nekik, hogy megállhatnak, majd a pálya szélén kezdik meg közösen a nyújtógyakorlatokat, hajlongással, egyhelyben futással, páros lábon ugrálással, majd a földre ülve nyújtanak tovább, mindvégig mutatja társainak hogyan is és mi következik. Közben persze, már megszokott módon be nem áll a szája.
- Amint megvagyunk, Farkas te Adrival fogsz nekikezdeni manőverezni, ő mutatja majd meg a hirtelen irányváltásokat, süllyedést és emelkedést. Utána pedig az összeszokás miatt, maradva az alapszituációnál, passzolásokat is beiktattok majd, kaptok kvaffot. Rendben van? - Nézett rájuk, majd ha kérdést kapott felelt, ha nem, akkor bólintott a nyújtás végeztével és Zsombihoz ballagott.
- Készen állsz? Akkor mi játszunk egy kis teniszt, kviddics módra, illetve szeretném, ha segítenél, és kicsit a kitérést is gyakorolnánk, a múltkori eset óta úgy érzem ránk fér… Nekem kell majd küldened a gurkót, még ha furán is hangzik, rendben?

Kiva.rar
2014. október, egy délután

Sok. Mindenből és mindenkiből. Rossz is, mert mindenkit szeret, de egyszerűen azt a nyűglődős időszakát éli, amibe talán senki nem fér bele, szerinte. Az persze kérdéses ez tényleg így van-e, vitatható, hogy amit most tesz, jó-e, de ezek benne csak plusz parafaktorok, amiket elkerül. Pár napja picit eltűnt a folyosók és termek sűrűjéből, beteg volt, de megérezte magán most, hogy kicsit jobban lett a mozgáshiányt. Edzés nélkül eléggé kivan szellemileg is. A navinés felszereléshez hozzáférvén vett magához mindent, persze készülve minden eshetőségre ismerve sajátosságait, kettesével szedte kezébe, majd kivonult a pályára. Önmagában véve az, hogy megbámulják, sutyorognak a háta mögött, vagy ismeretlenek ráköszönnek, mindezek akár jó, akár rossz szándékból történjenek, nem fura neki, de nincs oda érte, ezért is nem lépett semmit arra, hogy elhangzott a füle mellet a „Keresnek Luca” kifejezés több diáktól is. Érdekes, őt nem szokták csak úgy keresni, olyankor vagy bajban van, vagy… baj van vele. Nem sok variáns van. Felszökik egyik szemöldöke egy pillanatra, de aztán megrázva a fejét vonul kifelé határozottan, hogy kiérve mindent ledobhasson egy póznához és mély levegőt véve lépkedjen be a pályára, ahol az égre pillanthat. Szabadság!
- Nenenene… áú!
Ekkor jött, amire nem számított legvadabb álmaiban sem, berepülés kilenc óránál. Konkrétan úgy teríti le őt a közel vele egy magas leányzó, mint oroszlán a zsákmányát. A vonyítására pedig egyenesen döbbenettel reagál. Nem mondhatja, hogy csak úgy ugrálnak rá az emberek, főleg nem majdnem teljesen ismeretlenek. Mikor már túl van az első sokkon, fájdalmon és kárfelmérésen, akkor néz végig a törpén és azonosítja be. Igen, ő a húga annak az exprefektusnak, aki körül a bátyja legyeskedne, ha értene hozzá. Jajj, Benjámin. Iszonyatos a tempó, amiben közelíti az embereket, Luca már kismilliószor megfogadta, hogy ha így megy tovább rá fog segíteni, akár meg is jelenik, majd ő levezényel egy randit! De nem értékelték…
- Hé, ezt a hevességet tartogasd a repüléshez! Ha megígéred, hogy többször nem veszélyezteted egy esetleges sérüléssel álmaim esélyét, akkor rendben van. Miért jöttél pont hozzám?

Jeremy;;

Ősz van, ősz, hullnak a levelek, hejj. Egyébként meg eső, és hideg, és komorság, és színek, és felhők, és nyugalom. Nem a legkedvesebb évszaka ez Lucának, de valahogy ezt is el lehet viselni, nem olyan szörnyű ez, ha az ember megszokja, hogy muszáj ilyenkor mosolyogva létezni kint. Még egész tűrhető az idő ahhoz, hogy ne kelljen túl vastagon öltöznie, de azért megfázni se kéne, így odafigyelt, mikor kifelé igyekezett. Akadtak buktatói már idén, de igyekszik a legjobbat kihozni ebből az évből is, kicsit rápihent mindenre és most úgy van vele, hogy kezdjünk mindent elölről, adjunk bele apait és anyait! Ezzel vágtatott le a kviddicspályára, de még előtte felszerelésért, ami most egy seprűben, valamint a végtagvédőkben kimerült. A többit mellőzte. Volt a fejében két új mozdulatsor, amit gyakorolni akart, de erről senkinek nem szólt semmit. Részben mert van aki el se engedné, példának okáért Zoénak a griffes eset bőven elég látvány volt Luca sérülési hullámából, de van olyan, aki meg jött volna bámulni, azt sem akarta.
Egyáltalán nem volt biztos ma magában. Inogva szlalomozott. Apró turbulencia is a kárára vált. Meglátszott, hogy kiesett pár edzés mostanság, bele kell ebbe még rázódni megint. Örömét leli társai lustaságában,ritkán adatik meg, hogy egyedül szenvedjen az ember, nem szereti ha hibázni látják, mikor pedig teszteli a dolgokat, akkor esélyes, hogy fog ilyen történni.
Meg is történt.
Végre eljutott az egyik új figurához, aminek a vége az lett, hogy sikeresen fordítva került vissza egy csavart lajhárlendülésből, közben pedig beakadt a lába az egyik tartóba. Hirtelen mozdulatok és a minimális pánik közben kezdett nagyon gyorsan csökkenni a távolság a föld és közte, mikor is egy oldalra pillantással egy fiút vett észre. Jézus isten, élő céltáblaként sétált be alá, és szerencsétlenségére tompította Luca lezúgását, akinek a lába kiszabadult, és borult egyet, szerencsére pár méterről csak, így a becsapódás némi fájdalmat, kék-zöld foltot, meg egy szép kis maradandó élményt okozhat.
Igazából…beleesett a fiúba, első látásra. A szó legszorosabb értelmében.
Érezte, ahogy földet érve könyökével tompított egyik oldalt, másikon meg a fiú mellkasába tenyerelt, és talán még az állát is lefejelte szegénynek. Igyekezett gyors mozdulattal hempergést elkerülve lekászálódni mellé, miközben a rosszul járt könyökét fogva fordította áldozata felé a fejét.
- Nem így szoktam ismerkedni, esküszöm!

Jeremy;;

- Nem sok embert ismerek… jó igazából csak rellonosokat… akik élvezik, ha fáj az első találkozás.
Bukik ki belőle egy-két sziszegés között, de a saját fájdalma orvosolására hamar képes. Egyből járgánya épségét próbálja felérni, mert nem volna jó, ha egy egyszerű gyakorlással leamortizálta volna már. Érdekes egy sorrend, a seprű az elsődleges és az érték, aztán akit veszélybe sodort, legvégül pedig ő maga. Valami különös és megmagyarázhatatlan agybaja lehet a törpének, ami láthatóan megmutatkozik rendszeresen, de még saját maga számára ez nem gond, mások minimum flúgosnak nézhetik. Közben érzi magán a srác tekintetét, amitől elég érdekesen érzi magát. Nem szokta meg ezeket a pillantásokat, mármint valakitől már tapasztalt hasonlót, de inkább nem rémlik fel benne semmi a lelki békéje érdekében.
Szép lassan kerül ülő helyzetbe, figyeli, ahogy a fiú is kapja össze magát, majd egy angyali és sajnálom nyilvánító mosoly kíséretében fel is áll és a kezét nyújtja a fiúnak, hogy felsegíthesse. Addig meg se nyikkant igazából.
- Ennyire amatőrnek tűnt?..mármint nem, nem ismerkedem, igazából…szóval, mint az egyik ház csapatkapitánya már 2 éve, azt hiszem értek hozzá, aztán meg látod.
Dörzsöli meg a homlokát kicsit feszengve, még el is húzza a száját a mondat végén, de aztán újra a mosoly költözik rá és felkapja a seprűt, amin végignézve egy hatalmas, megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle. Rendben van és sértetlen.
- Egyébként Luca vagyok. Navinés, negyedikes, csapatkapitány, álszent, pattogós, emberekbe esős, ja és el ne felejtsem, fétisem idegeneken hemperegni.
Pislog pár nagyot, aztán szép mosollyal hátat fordít, hogy seprűre üljön. Hű, ez új, nem olyan régen tanulta, lehet túl sok ragadt rá, mióta bejárt a zöldekhez. Válla fölött, hátrapillant a fiúra, még mindig mosolyogva, majd az érdeklődéséből indítva a dolgot a pálya szélén lévő plusz seprűre emeli a tekintetét.
- Esetleg… értesz hozzá? Akkor… repülhetnénk egyet… akár.

Jeremy;;

Többször lefuttatta magában ezt a cselpróbálkozást, ahhoz képest mind a két tesztelése csúfos kudarcba fulladt. Az első után a földön landolt, már akkor fájt mindene, de tett róla, hogy ne ezzel kelljen foglalkoznia. A második viszont… lényegesen kényelmesebb érkezés, kellemetlenebb tudattal, hasonlóan fájdalmas érzésekkel, ráadásul megint sikerült a bal kezével tompítani az esést, azzal a földbe csapott, a másikkal pedig a fiú mellkasába, ezért sziszeg, mikor már leevickélt és felkelőben van.
- Hallom, bár nem lep meg. A suli háromnegyede nem is magyar. Fura nyelven karattyolnak, furán mondják ki a nevemet… furák.
A gesztusából való kihátrálást csak egy „tipikus pasival” letudta magában, aztán inkább az ismerkedés és céljának teljesítését próbálta összeegyeztetni a károk felmérésével és a továbbiakon agyalva már. Jeremy. Zökkenti ki a név. Megint valami számára bonyi nevecske. Ahj, hogy itt mindenki JoséJuanArmando.
- Valahogy nem passzolgattam még gurkókat anyukám pocakjában, ez lehet a gond. A navinét irányítom, idén kezdem a harmadik évet velük. – Vigyorodik el, aztán folytatja is, de már a fiút nézegetve ki ez, mit csinál, főleg a kviddicses megjegyzése okán. Viszont az erőfitogtatáson jót nevetett.
– Szép darab, meg minden, de valahogy… uhm, nem. – Rázza meg a fejét látványos elzárkózással a dologtól, bár ez inkább játékos, mint sem vér komoly.
– Terelő vagyok… úúú, hu és há, igen. Ekkor, igen fel bírom emelni az ütőt, és képzeld, nem egy embert taszítottam már földbe. Na. Örvendek szóval. - Nagyon nem szereti, mikor nem nézik ki belőle ezt, lekislányozzák, gyengének titulálják, ne adj isten képtelennek mindarra, amit a posztja megkíván. Inkább kapta magát és felajánlotta az élményforrásnak, hihi, hogy szálljon vele kicsit, ha annyira képben van, biztos eljön, Lucának is jobban esik valami társas edzés a két esés után.
- Sok lesz a szöveg, mister szuperkviddicses…
Azzal a levegőbe emelkedett, figyelve, hogy követi-e őt az új rellonos – most vicceltek vele? – ismerőse. Egyszerre volt az eset szürreális és aranyos. Valahogy érezte, hogy meg kell mozgassa a fiút, amihez kapóra jött az egy gurkócska, amit kiengedett.
- Mindent bele sárkányfi!
Éppen a közelükben volt a korábbi elütése nyomán, így ahogy Jeremy felfelé jött, rákacsintott, mint egy kihívásként, majd előre hasalva kapcsolt magas fokozatra és lőtt ki a karikák felé, hátra felé tekintgetve.
Nála volt ütő, a fiúnál nem. Na, lássuk, mit alkot a gurkó ellen, mondjuk tény, ami tény, az ösztön dolgozik a pici lányban, le se meri venni a szemét róluk. Mielőtt a kedves úrfi félreértené, csak nem venné a szívére, ha meccsen kívül csinálna ki valakit… Semmi egyéb, ugye?

Sárkányfiú;;

- Úgy legyen… „Dzseremi”.
Hangsúlyozza ki azért jó magyarosan a fiú nevét. Büszkén vigyorgott Luca, hogy sikerült a lényegesen becsomagolt kis célzását felfognia a sárkánynak, így igyekezni fog a nevével. Gondolkodott rajta, hogy megosztja vele a középső nevét, az a külföldieknek is jobban szájára állna, de a családján kívül nem nagyon reklámozza, igazából Ashley tudja, meg hát a papírok miatt Misi is… Mielőtt olyanra téved gondolatban, inkább cselekszik, abban jobban otthon van.
- Hát bizonyíts! – Kacsint rá, véletlenül sem meghazudtolva magát. Vagy kacérkodik, vagy hergeli az embereket. Na de Luca! Mondjuk nem feltétlenül baj ez, hiszen a barátait, már akik maradandóak, akiket szeret és kitartanak mellette, őket is így fogta meg… legalábbis így gondolja. - Bocs, hogy beléd estem, nem volt szándékos…
Pff… valami ironizálás szerűség hagyja el Luca száját, ami azért nem semmi, egyébként abba bele se gondol valószínűleg, milyen értelme van még mondatának. Bár nem mintha akkor máshogy mondaná, de lehet még a kínos vigyorba kúszó arca suhanna el a seprűn, így viszont csak mosoly van, kín nincs. Ötletnek már biztos nem volt utolsó ma így indulni neki a napnak, de nem számított nagyzoló társaságára, aki egy laza lajhárral kerülte a veszélyt. Ő is szereti ezt a cselt, kifejezetten hasznos több helyzetben is. De most nincs idő elemezgetni, egy gurkó is nagyot üt, érdemes figyelni, ráadásul a passzt még erőből is kapja. Egyszerre akar szépet mutatni is, persze meg is menekülni, ami nem egy egyszerű mozzanat. Mivel a karikák felé tartózkodik, becélozta a középső legmagasabbat szeme sarkából, és ahogy érkezett az áldás kezeivel eleresztette a seprűt majd kettős fogással küldte azt át a karika közepén kitérítve a felé igyekvő pályájáról azt. Egyébként is egy gyakorlásra megbűvölt aranyosról van szó, így életveszélyt nem okozna de súlyra és tömörségre hasonló, hogy ideális legyen helyzetekhez. Visszakapaszkodik, hogy ne billenjen ki, ezután nézi az útját át a karikán, majd visszapillant Jeremyre.
- Nem volt rossz. Jó, talán látom már hol szedted össze azokat az izmokat…
Elég hangosan, szinte kiabálva mondja a fiúnak, ahogy látja, hogy kanyarral alulról érkezik felé a gurkó ismét, ezúttal azonban ütés helyett tejesen rásimul kis termetével a portaszigálóra, majd süvítve indul meg a rellonos felé. Igazából nem tervezi bántani, ez inkább a tesztelés része a dolognak Bár biztos jók a reflexei is meg minden. Így ránézésre ő is az a félóriás származék tipikus őrült terelő rellonos. Azokkal mindig van valami, állandóan Luca perifériájába kerülnek, és meg kell hagyni, tudnak is valamit ha fenntartják Lucában az érdeklődést. Ó, miért többes számban? Mert nem egy ilyet ismer már.

Sárkányfiú;;

Elismeri, hogy kölcsön kenyér visszajár, így picit elhúzta csak a száját, de jót mosolygott a nevének külföldiesítésen. Egészen megszokta már, tekintve, hogy Mihaeltől még rendesen tán nem is hallotta. Mondjuk fordítva se biztos abban, hogy olyan profin ejti ki a nevét, de különösebben nem szokott ezekkel törődni, mert előbb vagy utóbb mindenkinek ad becenevet, akit megkedvel, és gyakran akar szólongatni. Vélhetően ebből a szériából az új rellonos „kviddics csillag vagyok és hódítani akarok” ismerőse se fog kimaradni. Viszont az ötleteket megtartja magának egyelőre, majd lesz alkalom úgy is… az mindig van, vagy teremt ő rá.
- Na nehogy azt hidd, hogy utánad szédülök csupán a szép mosolyod miatt… Ahhoz meg kell mozgasd az érdeklődésem, és valljuk be a macsó szöveg önmagában kevés.
Jó, picit néha túl őszinte, de utál hazudni vagy ferdíteni, főleg mikor szükségét sem érzi ennek. Meg minek is tenné? A rellonosok alapvetően nem szeretnek mindig egyenesek és lényegretörőek lenni, már megtanulta, így ha a szemükbe kapják a valóságot, vegyesen reagálnak, de túl sok rossz vége eddig még nem lett ennek számára. Valószínűleg a túlélő ösztöne erre nem kapcsol be, a félelemközpontja meg amúgy is szabadságon van, születése óta és még mindig.
Utóbbit bizonyítja a gurkós hozzáállása is ami keménynek és határozottnak tűnhet, valójában néha a vakmerőség és a hülyeség határain lebeg. Azért meg kell hagyni a célbalövős dolog csinosra sikerült, amit még a rellonos is megdicsér. Ment is fel az ezer wattos vigyora egy pillanatra, de a gurkót szemlélni fontosabb, be is bizonyosodik. Nem tétovázhat, szelelni kell, mert a kezében az előző ütés nyomán még nincs az az erő, amivel ezt pontosan tudná kezelésbe venni, bajt meg nem akar csinálni, okosabb belevezetni valamibe, mégis a fiú felé tart elsőre. Na nem ő a végcélja.
- Süvíts onnét!!!!
Milyen romantikus közösen menekülni a vascuppanós elől, de ez egy másik történet, még nem éri be a közben nekilendült Jeremyt, de a gurkó vészesen közelít, nem is tétovázik sokat, a legmélyebb lebukását produkálja a föld felé, és annyira kicentizi, hogy seprűnyelének hegyét szinte végigsimogatta a nedves pázsit a felrántáskor, ám az akció sikeres, hiszen a gurkó a földbe fúródva végzi. Élvezi, hogy veszélyes, gyűjti az adrenalinadagját Mr. SárkányIzom társaságában. Ekkor sorol be a fiú mellé és kacsint ki rá oldalra, majd felnevetve, vesz egy kanyart és 4-5 méter magasban lebegve megáll a pálya széle felé, ütőjét fixírozva.
- Most a rizsa nélkül, őszintén, miért kezdtél annak idején a kviddicsbe? Valami be kellett, hogy vonzzon.

Kiva.rar
2014. október, egy délután

Nem tudja eldönteni, van-e olyan élő ember, aki élvezettel borul fel, egy majdnem vele egy méretű, hiperaktív, visongó lány tarolásától. Luca azonban, ha nem is volt elragadtatva, akaratlanul is elnevette magát. Nem volt hozzászokva ezen fordított szituációkhoz, de most már legalább átérzi azt, mi történik, mikor véletlenül egy ember fejére pottyan, vagy ráborul, esetleg teljes szándékossággal, elsöprő lendülettel leteperi azt. Nem biztos, hogy ugyan olyan boldogok tőle, mint ő. Mondjuk azért az, hogy rajta ülnek, és lefogják, kicsit frusztrálja. Nem kicsit, nagyon!
- Az nehéz lesz, ha rajtam ülsz seprű helyett. Én nem tudok repülni.
Aztán csak kikecmereg, mikor a lelkes szorítás abbamarad. Érzi, hogy nem lesz egyszerű dolga a lánnyal, sőt ami azt illeti, Kivát ismerve ott kell lennie valahol a génjeiben, de azt előásni, hát, azért ebben nem biztos, hogy olyan jó. Életében először kerül „tanár” szerepbe, ami elég fura módon tetszik is neki. Azért a csapatot edzeni nem ez a szint, ott is segít, de neki is tanulás minden új edzés.
- Meséld el nekem, hogy volt-e már Markovitscsal órátok? Repültél már valaha?
Jó letisztázni az elején a dolgot, addig törökülésbe húzódik, mert addig nem nagyon van mit csinálni, még meg nem fejti, pontosan mire kell, honnan kezdeni. Arról nem beszélve, hogy fogalma sincsen hogyan kell átadni a…tudást? Van neki olyan, vagy csak szerencsés? Ezt sosem tudta eldönteni.
- Igen? Hát… köszönöm, azt hiszem.
Ahogy végignéz rajta, a szemei, a testtartása, de még az éppen nem túl akcentusos szavai is Kiváról árulkodnak, nem tudná letagadni, ha akarná se őt. Szomorú dolog viszont, hogy ő elment. Hallott róla ő is, Benjin keresztül, a bátyján is látja, hogy nem viseli túl jól, nem jó ez így. Közben a lány arcához nyúl nevetve, hogy a kis sminkjét letörölgesse, aztán nagyon komolyan rá néz.
- Rendben, de van 3, na jó, a maiak után 4 alapszabály! Rendben?

Sárkányfiú;;

Levenni a lábáról? Lucát? Jelenleg, ha csak nem kapják fel szó szerint és rohannak el vele, merő képtelenségnek tűnik. Lényegében amiatt, amik kavarognak benne, és azért, mert nem egyszerű ez. Az más kérdés, hogy fordított esetben, mikor rajta a világ szeme, pillanatok alatt képes agyonnyomni embereket, ismét bizonyította. Kimozdította a komfortzónájából Jeremyt, és ahogy látja, valamint érzi, nem csak fizikai, de érzelmi valójában is, bár nem impulzívan, inkább csak kíváncsiságilag. Persze félreértés ne essék, nem akart ő rajta, belőle, tőle érzelmi zsonglőrködést, csak ez eléggé erősen megcsapta őt, akaratán kívül is, ám a felszállás, és a gyakorló akciók, a Lucában tomboló adrenalinnal elnyomták ezt, egészen addig a percig, még el nem kezdett vele incselkedni.
- Igen, azt hiszem többet kapunk tőle, mint amit belefektetünk. Bár emberfüggő. Viszont elég zavaró, hogy az emberek nagy részét csak az elismertség, és nem feltétlenül az izgalom hajtja…
Kicsit lehangolónak is tartja mindezt, hiszen őt a játék élteti, előbb jön lázba az adrenalintól és az éles helyzetektől, mint az ezt követő pluszoktól. Szeret, imád és akar nyerni, de ha veszít is emelt fővel teszi, mert egy remek játékot így is nyert vele. Picit másként van beállva a sportokra talán, néha már túl fair játékos, néha meg a kiskapuk a csuklójában vannak.
A nagy elmélkedése közepette fel sem tűnt neki a köztük vészesen fogyó távolság, ám hátrapillantva biztos volt benne, hogy ez nem a gurkó műve, elég fura arckifejezést vágott a fiúra, hogy „te meg mi az istent akarsz velem?” tekintete, szinte fájt volna bárkinek. A felkiáltásra pedig némi egyensúly zavarba került egyébként is, így a rántásra azonnal sikerült járgányától elválnia, és ismét a földön kikötnie Jeremyvel. Remek. Most komolyan… ennyire csábító volt az az esés, hogy feltétlen meg szeretné ismételtetni? Mondjuk eleve az, hogy leszedték őt a seprűről, felkapcsolta benne a vészvillogót és morogni kezdett.
- Te, figyelj… soha_ne_rángass_le_a_seprűről, rendben?
Próbált határozott és ijesztő lenni, bár nem mosolyodott el, a hangja közel sem haragról árulkodott, sajnálatos módon ez még nem olyan nagydolog, hogy világi dühöt érezzen, bár , aki egy nézéssel is kihozza belőle… érdekes. A fiú nevetésére figyelve érezte, a szó legszorosabb értelmezésében, hogy ez így nem az igazi. Valami olyan furcsa benne, nem volt számára ismerős a dolog, de felé fordulva, kérdő tekintettel nézett rá és próbált rájönni.
- Valami nem oké veled… érzem, ahogy érzed…
Jó, ez picit több infó volt, mint amit közölnie kellett volna, így inkább zavarba jött tekintetét az égre emelte, és hátán elterült a fűben. Kifújta a levegőt, aztán lehunyta a szemét, és mint a villám, témaváltásba kezdett. Talán figyelmen kívül tudja hagyni a fiú az előzőjét így.
- Ugye jól gondolom, hogy szeretnél beilleszkedni, szóval meg fogsz jelenni a Halloweeni bálon? Igazából, van egy lány, akinek még nincs párja… mit gondolsz?

Kiva.rar
2014. október, egy délután

Valahol a döbbenet és a mély csodálat között leragadt az elméje. Picit érzékeli, milyen lehet, mikor ő tett hasonló letámadó mozdulatokat korábban, aztán a lány csak 14 éves..ő meg, mindegy, erről lapozzunk. Lényegesebb, hogy le kell magáról vakarnia, ha érdemi munkát, vagyis egyelőre párbeszédet akarnak folytatni.
- Azt hiszem ezt a részét ugorjuk át a dolognak, inkább a nővéred Griffje lenne ilyenre alkalmas...
El tudja képzelni, ahogy Renée fogja magát, elköti Kiva állatkáját, felpattan a hátára, és elindul a végtelenbe és tovább! Igazán hátborzongató kép lehet ez szegény Griff számára. Állatbarátként tudja őket sajnálni, ha félőrültek kezébe kerülnek, és bármennyire cukimuki a kicsi Faraday, egyszerűen az a hajszál, ami az őrültet elválasztja a zsenitől, nála előbbi felé görbül, erőteljesen.
- Kettő...hát, több mint a semmi. Milyen volt? Élvezted? Kényelmes vagy kényelmetlen érzés? Mennyire féltél?
Jó lenne tudni, milyen volt, ebből azért le tudná szűrni miért is keresték meg, mi az, amin csiszolni kéne, vagy alapjaiban felépíteni. Nem egy építész, de amit muszáj, azt muszáj. Leginkább attól tart most, hogy nagyobb az elvárás felé, mint amire képes. Oké, vallja ő, hogy bárki képes szinte bármire, ha akarja, de csúnya volna, ha nem tudná komolyabban előhozni ezt a kislányból és csalódást okozna. Fél percre el is mereng ezen, de aztán csak döntésre jut, a beleegyező bólogatással meg neki is kezd a szabályzat formálásának.
- Az első... A seprűn és a seprűvel nincs eszetlenkedés, amit mondok, azt csináljuk vele. - még fel is emeli a mutatóujját, majd ahogy számol tovább, megjelenik mellette a többi is. - A második... Ha valami nem sikerül, újra próbáljuk, nem akarom hallani, hogy "feladod", vagy "nekem ez nem megy".
Kis szünetet tart, remélve, hogy megérti, mire akar ezekkel kilyukadni Luca. Mindkettejüknek könnyebb lesz, ha képben vannak azzal, mit vár a másik. Luca már kapizsgálja, de most Renée is kap egy kis ízelítőt.
- A harmadik... A fölös energiát fektesd a tanulásba, ne azon extrémsportba, amivel az infarktust hozod az emberre.
Megforgatja a szemeit, majd összefont karokkal néz a majdnem vele egy magas lányra. Lemondó sóhaj, majd széttárja a karjait is mellé.
- A negyedik annyi lenne, hogy még egy hasonló bejelentkezés és nincs több közös repülés!
Komolyan is gondolta, amit mondott, így már nem volt más hátra, mint, hogy vigyorogva fogjon egy seprűt, amit Renée kezébe nyomott, majd a sajátjával már fel is szállt, olyan két méter magasból szólt le hozzá, jó hangosan.
- Na mutass valamit!

Kiva.rar
2014. október, egy délután

Csak semmi pánik, a tanításba még nem haltak bele, ugye? Jó, nem arról híres Luca, hogy visszariadna bármitől, főleg ami kviddics, viszont töri a fejét, hogy is lenne ez jó. Nem egészen hisz a döntésében, mert ebből még nagy katasztrófák is kisülhetnek, de ki ő, hogy letörje egy ember lelkesedését, aki láthatóan és érezhetően is oda meg vissza van már a dolog gondolatától is.
- Ennek örülök, de azért vigyázz magadra...főleg.
Adja ki utasításként és ezzel a végszóval, meg a fogadott két puszival ő is felemelkedik, hogy lássa mit művel a kislány odafent. Furcsa volt ezt mondani a nála 3-4 évvel fiatalabb lányra, aki majdhogynem túlnőtte már. Szomorú és kegyetlen tréfája ez a természetnek, de biztos célja van ezzel. Azonban a mostani helyzetben a fontosságot az élvezi, hogy Renée mit produkál. Nézi -és majdnem szenvedi is- a szerencsétlenkedést, közbelépne, de valahogy úgy érzi, hogy jobban jár, ha csak hátrál kicsit, aztán ha abbahagyja a dolgokat, akkor tud vele mit kezdeni. Figyeli a technikát... ami nincs, a mozdulatot, a helyezkedést, mit tud tanácsolni majd neki, legtöbbször csak nagyokat grimaszol, vagy összevonja a szemöldökét. Szerencsére azonban túlélik, mindketten a próbarepülést, aztán egy mosollyal tekint a lányka felé.
- Ühm. Én is így kezdtem... nem baj, a lényeg, hogy nem sírsz ha leesel, ezzel már tudunk mit kezdeni.
Képzeli mennyire bizalomgerjesztő az, amit elmondott, de az őszinteség fontos lehet még. Ugyanis nem lehet szépen körbenyalogatni a tényeket. Ez a sport ezzel jár. Kék és zöld foltok, esések, ütközések, puffanások, galibák. Magával rántja az embert az adrenalin, és átmenetileg nem érzékeli ezeket, de utólag minden ott lesz. Bár még messze nincsen kész a kislány, ami jó is, hiszen formálható, legalább reménysugár van benne.
- Na, egyezzünk meg abban, hogy... szerda és vasárnap kivételével tartok edzéseket, így azon a két napon tudok veled jönni gyakorolni, ha neked is jó. - Kezd bele még közelebb reppen a lányhoz. - Ma csak figyeljünk rá, hogy menjen két kézzel fogva és egy kézzel fogva is biztosan az irányítás, mondjuk előre meg hátra, aztán megnézzük a fordulást és az oldalirányú mozgást.
Néz rá, készen áll-e, aztán ha igen, először normál tempóban, lekövethetően mutatja be, hogyan tud gyorsítva, fixen haladni előre, hátra, és a fordulást. A többivel kivár még követi őt a kis Faraday, és ha ezekkel haladtak, már könnyebb lesz később.

PiciPacijaim <3
-én most beájulok, örüljetek helyettem is tovább <3

Még egy kicsi...még...még...Látlak már, enyém kell legyél, ugye enyém leszel? Én hiszek benned, te is tedd ezt! Könnyű zsákmány? Sosem! Élete legnagyobb csatáját vívja ellened az ember, nem győzhetsz kis aranyos, most birtokba veszlek!
Figyelme egyirányú és hiányos kicsit már a pályán, csőlátása lett a kis szárnyasra, aminek köszönhetően csak azon volt, hogy kiáltozva hasítson utána és megkaparintsa. Már minden ereje elszállt, egyszerűen csak az adrenalin tartotta még a seprűn és bírt irányítással a keze felett, mikor a cikesz hirtelen fékezése elég volt ahhoz, hogy markába zárja őt. Azonban nem figyelt eléggé és elég menthetetlen helyzet következtében sikeresen végigsértette másik karját egy gurkó. Iszonyatos fájdalom járta át, a cikeszt le is eresztette, hogy a seprűjéhez kapjon. Nem akart lezuhanni ilyen magasból. Amennyire csak tudta, biztos talajra kormányozta magát, de az utolsó pár méternél már erősen fordult volna le a járgányról, azonban a kis drágája ismét felbukkant a feje körül, örömittasan szorította ép kezébe és nézett körbe.
- PACIIIIIIIIIIIIIIK!
Utolsó kipréselt szavai ezek voltak, bár a hangja már majdnem elment teljesen a sok kiabálástól. Tántorgott, de örömkönnyek potyogtak szemeiből, arcocskája pedig egyre nedvesebb lett, ahogy jobban rákezdett. Kijött belőle minden feszültség, öröm és fájdalom egyszerre. Gergőt, Catet, Benjit kereste. Bátyját találta meg legelőször, akinek erőtlenül borult karjaiba örömében. Ezután vette az irányt az éppen leterített, közelben lévő Gergő felé, de ekkor már színes kis pontocskákat látott, viszont a  kezében az égető, fájó és lüktető érzés csak erősödött, ahol sérült. A kislány utolsó erejével még elért terelőjéhez, meg akarta csak ölelni, de ahogy lehajolt hozzá rázuhanva még megölelte, aztán elhomályosult előtte minden. Elájult, szegény Gergő mit élhet át Ádi és még ő is, ki tudja aztán a többiek is nem-e hullanak rá sorjában!