A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=522686#post522686][b]Szelniczky Mínea - 2015.09.24. 16:21[/b][/url]

Tisztában vagyok vele, hogy nincs különösebb tétje ennek a meccsnek, mégis izgatottan vártam a mai napot. Talán pont azért, mert a saját csapatom tagjaival mérjük össze tudásunkat, két hasonló erőviszonyokkal rendelkező csapatra osztva. Aktuális ellenfeleimet elnézve kezdem kapiskálni, miért is tartanak tőlünk már csak ránézésre a legtöbben. Izgalmas lesz olyanok ellen játszani, akikkel nem egy meccset lenyomtam és összeszokottan működünk együtt.
A letörölhetetlen vigyor a képemen csak tovább szélesedik, ahogy megejtjük Robival a kötelező kézfogást a mérkőzés kezdete előtt, és bólintok egy aprót a vadiúj Játékvezető bá’ szavaira, mintegy jelezve, hogy vettem az adást. Aztán mindenki elhelyezkedik, csak a sípszóra várva, ami pillanatokon belül be is következik és máris a jól megszokott káosz kellős közepén találom magam. Nem vetődöm a kvaff után, csak kényelmes iramban szemmel tartom az eseményeket, és büszke mosoly kúszik fel az arcomra Flóra magánakciója láttán. Majd legközelebb elkapni is sikerül, viszont Várffy jelenléte már okozhat némi gondot – ugyan a komótos nagypapitempóból ítélve a csapatkapitány sem a skarlát labdára hajt, de jobban teszi az újonc lány, ha vigyáz magára.
Nincs idő a bámészkodásra, hiába igyekszem a háttérben maradni és megadni minden lehetőséget a játékosoknak arra, hogy bizonyítsanak, csapatjáték lévén egymagukban nem sokra fognak menni. Amint látom, hogy Scarlett megkaparintja a kvaffot, a seprűnyélre hajolva szegődöm a nyomába, és igyekszem minél közelebb maradni hozzá, biztosítva a passzolási lehetőséget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=530556#post530556][b]Szelniczky Mínea - 2015.10.12. 20:24[/b][/url]

A szemem sarkából látom a felém küldött súlyos szeretetcsomagot, ahogy csupán egy pillanattal később azt is, hogy egyik terelőnk, Becca már rá is mozdul, hogy hárítsa a problémát. Egy darabig Scarlett közelében maradok, egy kicsit lemaradva tőle, de készen arra, hogy fogadjak egy esetleges passzt. Amire nincsen szükség, ugyanis a szőke hajtótársam ügyesen kihasználja az ellenfél lemaradását, és mivel senki nem akadályozza, könnyedén jutunk gólhelyzethez, majd egy szép csellel a meccs első pontjait is bezsebeljük.
Nem mozdulok, hátul maradva kivárok. Minden szépen zajlik, ahogy annak a rendje: kipassz, Flóra már mozdul is, a támadás sajnos nem jön össze, és máris Robinál a kvaff. Ennek pedig a legkevésbé sem örülünk. Amilyen gyorsan csak engedi ez a vacak, indulok szemből csapatkapitányunk felé, próbálva valamiféle előnyt kovácsolni helyzetemből. Gyorsan kalkulálok, és bár nem olyan hatalmas kettőnk közt a távolság, továbbra sem változtatok irányt. A torkomban érzem szívem kalapálását, mert hát, lássuk be, nem kockázatmentes a manőver: ha egyikünk sem enged, olyat ütközünk, hogy élvezet lesz összekaparni a gyógyítónak. Ujjaim elfehérednek, annyira szorítom a seprűnyelet, de ügyelek rá, hogy meg se rezzenjek, remélem, kellő elszántság van a tekintetemben és mozdulataimban ahhoz, hogy Robit akár egy picit is megingassam. Bár könnyedén kikerülhet, amennyiben a fiú nem lép, kivárom az utolsóelőtti pillanatot, és ha minden jól megy, még mielőtt bekövetkezne a katasztrófa, egy gyors mozdulattal lefelé-jobbra irányítom a járgányt. Lemaradok ugyan, de a lendületből nem veszítve kanyarodok a térfelünk felé, és igyekszem felzárkózni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=596611#post596611][b]Szelniczky Mínea - 2016.05.26. 02:15[/b][/url]

Törökülésben ücsörgöm, jobb térdemen egy kisméretű jegyzetfüzet, az alatta lévő bokám fel-alá mozog, mintha ez bármennyire is segítene a koncentrálásban. A tollam végét is szinte kötelező érvénnyel rágcsálom a nagy gondolkodásban, de hiába nézem a lapra felrajzolt pöttyöket, amik egy-egy játékost hívatottak jelölni a pályán, egy épkézláb ötlet sem jut eszembe. A szedett-vedett ovális alakot, a rajta elhelyezett zónákat és ezeknek megfelelően pozícionált kis pontokat bámulva fintorgok egyet, majd lemondóan sóhajtok.  
Az egyik rellonos lelátón üldögélek. Több okból is szeretek ide járni, de kétlem, hogy a kviddicshez fűződő viszonyom alapján magyarázatra szorulna a dolog – mindenesetre itt csend van, friss levegő és amúgy is a pályára járok le általában futni elviselhető időjárás esetén. Az új cselek, taktikák, edzésen gyakorolni kívánt feladatok kitalálásához is kézenfekvő helyszín, és általában segít is az ötletelésben, hogy azonnal el tudom helyezni a pályán az elképzeléseimet.
Későn – valószínűleg jó pár perccel azután, hogy a fiú felszállt és kergetni kezdi az arany labdácskát – veszem csak észre az ide-odaröpködőt, viszont azonnal megragad rajta a tekintetem. Végigkövetem a kicsit sem kezdőnek tűnő mozgását, és hunyorogni kezdek, annak reményében, hogy így majd sikerül beazonosítanom, melyik fogó gyakorol egymaga ilyen szorgalmasan. Ismerős a srác, tutira láttam már valamelyik étkezés alkalmával, vagy a folyosón, de nem tagja egyik ház csapatának sem.
Már a korláton könyöklök, és úgy bámulom a fiút, aki egy kis darabon a páholy körül repül, és bár el van foglalva a cikesszel, a szeme sarkából feltűnhet neki a társaság. Egészen lenyűgöznek lustának éppenséggel nem mondható, de bosszantóan könnyednek tűnő, hanyag mozdulatai. Mintha gyerekjáték lenne ez az egész, semmi nehézség, semmi veszély – játszi könnyedséggel követi a labda útját.
Majdnem el is hiszem, hogy ilyen egyszerű dolga van.
Amikor a cikesz eltűnik egy időre, lerohanok a pályára, a szertárból szerzek egy seprűt, hogy csatlakozhassak – a ládán és a benne lévő labdákon, főleg a nyugtalanul fészkelődő vasakon elidőzik a tekintetem, végül egyiket laza mozdulattal szabadítom meg béklyóitól. A gurkó lendületesen lő ki, majd a fogótól magasabban helyezkedve kezd körözni, áldozat után kutatva. Egy ütőt is kerítek a hiányos felszerelés mellé akkor már, de egyelőre nem repülök fel – a lábtartón támaszkodva figyelem, mit kezd majd az akadályozó tényezővel a srác. Pálca a kézben szükség esetére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=598961#post598961][b]Szelniczky Mínea - 2016.06.03. 15:47[/b][/url]

Lustán játszadozom a kezemben lógó ütővel, miközben tekintetemmel a kiszabadított vas útját követem, és résen vagyok a fiú helyett is – bár seprűvel egész biztosan nem érnék oda, hogy háríthassam előle a veszélyt, egy pálcaintéssel el tudom kerülni a balesetet, amire legkevésbé sincsen szükség. Nem puszta kegyetlenségből küldtem rá a labdát, és nem is a srác ledarálása a cél, magyarázkodni sem akarok. De elég hamar megbizonyosodhatom afelől, hogy a fogó tényleg nem most kezdte, talán már korábban észre is vett, mindenesetre, ahogy elnézem, a legkevésbé sem lepi meg a társaság. Sőt! Szemöldököm kérdőn, hitetlenkedve szalad fel; az ismeretlen konkrétan a tömör vasgolyó felé igyekszik, ezzel komoly dilemma elé állítva – van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, mit csinál, ugyanakkor szinte biztos vagyok abban is, hogyha a gurkó a vártnál korábban veszi észre a potenciális áldozatot, kikerülni nem fogja tudni és frontális ütközésnek lehetek majd tanúja.
A kíváncsiságom kerekedik felül; az eddig látottak alapján meggyőzöm magam arról, hogy tudatosan indul meg a veszéllyel szembe. Megkönnyebbülten fújok – már amiért nem szorulok majd mentegetőzésre, amiért egy perc alatt összetörtem az amúgy békésen egymagában eljátszadozót –, ahogy megkerüli a vasat, ami aztán rögtön a nyomába is szegődik. Épp biztonságba helyezném a pálcám, hogy akkor az eredeti tervnek megfelelően kényelmesen csatlakozhassam a pályán száguldozó fiúhoz, amikor megindul felém. Naiv lennék, ha nem esne le azonnal, milyen céllal.
Hozzá hasonlóan vigyorodom el; felkészülök az ütésre – hajtó vagyok, nem terelő, így hát nem is megy olyan rutinosan a vaspofozás, de szükségesnek tartom, hogy kapitányként azért minimálisan minden posztba betekintést nyerjek és kezdetlegesen el is sajátítsam, úgyhogy nem rettenek vissza a gurkótól.
Jobb kézbe fogom az ütőt, és mivel nem más által célzott és elütött labdáról van szó, könnyedén terelem semleges területre, hogy azonnal seprűre is pattanjak, és utána eredhessek. Nem volt erős ütés, épp csak arra elég, hogy ne találjon el és kis időre új pályára állítsam, de ahogy közelítek felé, hamar újra a prédájává válok. Egy pillantással bemérem a fogót, aki ismét csak feljebb került, és úgy helyezkedem, hogy azt a kevés kis lendületét is kihasználhassam a gurkónak; ismételten inkább a pontosságra törekszem az erő helyett, a vas pedig alulról száguld a fiú felé.
Kapott egy kis előnyt az első, nem őt érő ütéssel, lássuk, mihez kezd vele. Let’s play.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=599165#post599165][b]Szelniczky Mínea - 2016.06.04. 01:21[/b][/url]

Ez a srác őrült. Másodszorra már nem kéne, hogy meglepjen, mikor ismét szembe fordul a felé küldött vasgolyóval, aztán kényelmes tempóban tartja is az irányt, mégis vészes gyorsasággal közelednek egymás felé. Nem maradok egyhelyben én sem, lassan csordogálok szintén a fiú felé, de kellően távol a párostól ahhoz, hogy a legkevésbé se veszélyeztessen a kialakult helyzet; mivel nincs másik terelő, hogy pingpongozhassunk a fogó körül, kerülnöm kell, hogy majd összeszedhessem a gurkót. Bár erősen úgy néz ki a helyzet, hogy erre nem lesz szükség, a fiúnak mintha feltett szándéka lenne tompítani a golyóbis útját, megkímélve az ide-oda rohangászástól.  
Persze kikerüli. Lajhárlengésre számítottam, de a zuhanórepülés is tökéletesen jó módszer, mi sem jobb példa erre, mint az orrom előtt végrehajtott, pofátlanul egyszerűnek tűnő manőver – ugyan mindkettő épp eléggé kockázatos választás, főleg ha szánt szándékkal növelünk is a rizikófaktoron. Gyorsabban megszabadult az őt követő tehertől, ez igaz, de talán egy kicsit félreértelmezett változata ez a nézzünk szembe a problémákkal dolognak.
Túlontúl vakmerő vagy csak rettentően magabiztos? Jól bánik a seprűvel, az egyensúlyából pedig egy pillanatra sem billent ki – vagy ügyesen álcázta. Bár az általam megütött gurkótól valószínűleg könnyebb megszabadulni, mint mondjuk tapasztaltabb, és erősebb terelőfiaink bármelyikének egy lazább lendítésétől.  
 - Nem rossz – kiáltom oda angolul, mikor egyenesbe hozza seprűjét és még a közelében vagyok. – De a szükségtelen, életveszélyes manőverezgetés helyett a cikeszre is fordíthatnád az elfecsérelt energiát. Mondjuk.
Emlékeztetem a gyakorlott posztja feladataira egy közönyös mosoly kíséretében, majd meg sem várva a reakcióját, tovább suhanok a közben lendületét vesztett, újra magányosan a pálya szélén robogó gurkó felé. Remélhetőleg sikerül ösztönözni a fiút, hogy ugyan, iramodjon már az arany szárnyas után, és kiderüljön, mire képes akkor, ha megoszlik a figyelme a két labda jelenlétében. Lehúzódom a páholyokhoz végül, figyelek; a vasat csak abban az esetben célzom ismét a srác felé, ha megleli a cikeszt és nyomába is ered, illetve ha esetleg túlságosan elhúzódna a keresgélési fázis. Távol tartani úgysem fogom tudni olyan hosszasan, hiába elég nagy a pálya hármunknak.