A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=137198#post137198][b]Földesy Kristóf Dominik - 2013.06.22. 12:39[/b][/url]

Ha jó idő van, és az embernek van szabadideje, ráadásul a közelgő kviddicsmeccs itt van a nyakán, világos, hogy kijön a kviddicspályára. Főleg, ha egy olyan megszállottról van szó, mint én. Így hát kviddicstalárban baktattam ki a pályára, hónom alatt az egyik iskolai seprűvel (megvan a következő célom - egy saját seprű), hogy a Sárkánylovasok edzései mellett egy kicsit külön is repkedhessek. Mikor beléptem, és konstatáltam, hogy - hála a jó égnek - senki sincs itt, ledobtam a lassan széteső bőrtáskámat a lelátó legalsó sorába, majd elkezdtem nyújtani. Szinte gépies voltam, de gondolataimat igyekeztem visszaterelni a folytonosan ismétlődő mozdulatsorokhoz. Futás. Lefutottam pár kört, még mindig igyekezve elnyomni a többi gondolatom. Nem lesz ez így jó, oda kell figyelni, ha nem akarok lesérülni a meccs előtt.
A bemelegítés ugyanolyan hosszú volt, mint amilyen lenni szokott, és ugyanolyan idegesítő volt, mint amilyen lenni szokott. Természetesen tudom, hogy szükség van rá, de az ember már kviddicsezne, és legszívesebben elhagyna mindenféle bemelegítést.
Végül a gyakorlólabdákhoz siettem, és elővettem a cikeszt. Halványan elmosolyodtam, mikor a kezeim közé került a kis szárnyas, majd pár másodperc habozás után elengedtem. Egérutat is adtam neki, hogy ne adtam volna, hiszen az nem lenne helyénvaló, ha rögtön üldözni kezdeném. Egy fél perc múlva aztán felszálltam a seprűmre, és ellöktem magam a talajtól.
Őszintén szólva nem hittem volna, hogy ennyire lehet szeretni egy sportot, főleg akkor nem, mikor csatlakoztam a csapatba. De azóta a kviddics a szenvedélyemmé vállt, ezt máshogy nem lehet megfogalmazni.
Tehát, felreppentem, és lassan körözni kezdtem. Szemeim minduntalan a kis aranylabdát kutatták. Igaz, jobb lett volna, ha van valaki, aki a másik fogót játssza, de így sem eredménytelenek a hasonló edzések.