Edződjünk
április 10. 14:00

Egy ideig csak csereként funkcionáltam, hiszen bokros teendőim - haha-, meg gyakori távollétem miatt nem akartam senkit sem hitegetni, hogy itt leszek, számíthat rám. Ennyi belefért, hiszen nem tunyultam el, ha alkalmam volt, gyakoroltam, csak épp élesben hagytam, hogy a többiek kibontakozzanak. Azonban most, így az egész iskolai létem vége felé közeledve félrehánytam mindent, hogy ismét belerázódhassak a dolgokba, ott lehessek a többiekkel a levegőben. Nem mondom, hogy nem hiányzott már az a fajta adrenalinlöket amelyet egy-egy meccs tudott adni, hát amik még kiemelkedőbbek, mit adtak. Így, ahogy kiszúrtam, hogy edzés lesz, felvéstem a fejemben lévő kis naptárba, hogy biztos ott legyek és lehetőleg el se késsek. Van egy olyan formám, amelyik szeret késni.
Az edzés napjáig viszont a dátum a fejemben megmaradt, az időponttal együtt. Nagy szó, hiszen manapság sok mindent sikerül elfelejtenem, de ezt nem, különleges prioritás kapott a dolgok halmaza közt. Ahogy felhúztam magamra a felszerelést, és a seprűt is előkapartam, megindultam kifelé a pálya felé, hogy végre ismét, ha csak az edzés keretein belül is, de átmozgassam a tagjaimat. A jelenlegi csapatfelállásról nemigen volt fogalmam, bizonyára csupa új arc, csak a kapitányunk volt az, akit igazán, régtől, és egész jól ismertem. Ez volt a fő, a többiekről meg majd informálódom. Idővel.
A pályához közelítve sandítottam az órámra, és állapítottam meg, hogy nagyszerűen és - hozzám képest - időben érkeztem a vállamra vetett seprűvel, lassú, ráérős léptekkel. Ahogy lábam betettem, arcomra szokványos vigyor terült szét, futólag végigpillantottam a számomra félig ismert, de amúgy ismeretlenebb arcokon, majd Dave felé irányítva figyelmem, megálltam a közelükben.
- Nem nyikorogsz te már kicsit a kviddicshez? - mintha én kevesebb ideje lennék a csapat tagja, mint ő, sőt, talán több is kicsivel, de ez kellett most nekem, az egészséges piszkálódás. Ahogy szavaim elnémultak, úgy pillantottam ismét a többiek felé, gyors felmérve őket, majd kurta biccentéssel kezdtem a köszönést, nem elsietve semmit sem.
- Üdv, Leo vagyok. - tudtam le gyors a bemutatkozást, ha netalántán valaki a nevemet se ismerné, majd elcsendesülve vártam, hogy belekezdjünk a dolgokba. Addig is, seprűmet letéve a földre, vállaim mozgattam át, melyek apró ropogással tudatták, hogy épp helyreugrottak, vagy csak szórakozásból adnak ki ilyesféle hangokat, persze nekem maga a dolog kellemesen hatott, így továbbra is némán figyeltem az eseményeket.

Edzés

Felnevetve fogadtam a másik válaszát. Na igen. Abban igaza volt, hogy talán előbb nekem kellene nyikorognom, mint neki. De ebbe már nem mentem jobban bele, nem akarom jobban öregbíteni magam annál, mint amennyi valójában vagyok. Még nekem is fura kissé, hogy már mesterképzésre járok. Mintha csak pár hónapja lett volna az, hogy először léptem át a kaput. De most nem a múltamon kell filozofálni, elvégre edzeni jöttem.
- Csss, ne buktass le. Jól be vagyok olajozva. - vigyorogtam Dave felé, szélesen, mintha menteni akarnám magam a többiek előtt. Lepillantva a kinyújtott kézre, megragadtam azt, és megejtettük a - számomra - kissé hivatalosnak számító kézfogást. Mondjuk itt ez a jó, hisz nem borulhatok a nyakába, ki tudja, ki venné furán a dolgot, ami engem ugyan hidegen hagyna, de Dave életébe, dolgaiba nem akarok belekavarni. Ahogy elengedtem, úgy léptem kissé félre, hogy mindenkihez odaférjen, illetve, hogy senkinek ne mutogassam a hátamat. Micsoda illedelmesség. Nem sokáig tart a "rituálé, az utolsó befutóra is sor kerül, a csend, ami addig ült köztünk, hamar elillan, amikor a kapitány megszólal. Figyelmesen hallgatom, ahogy bemutat mindenkit, követem a tekintetével azt, ahogyan sorban halad, igyekszem memorizálni, hogy ki kicsoda. A nevekkel nem mindig vagyok a legjobb viszonyban, de most nincs sok, talán nem lesz belőle gond, vagy ha igen, majd megoldom. A "hé, te ott!" eddig mindig bejött. Ahogy a sorban hozzám ért, megcsóváltam a fejem, persze vigyorral tarkítva.
- Ne mondj ilyeneket, mert belepirulok. Meg persze még el is hiszik, hogy ilyen vén vagyok. - löktem gyors oda, majd persze a többiekre pillantottam.
- Persze, tényleg segítek, ha kell. - tettem hozzá, majd elhallgattam, hogy be tudja fejezni, amit elkezdett, hogy elindíthassuk az edzés komolyabb részét, hisz nem csak beszélgetni jöttünk.  Az utolsó tag bemutatása után azt is felmérte, hogy ki hiányzik még, hisz a késés néha neki sem idegen, de mostanság igencsak elkerülte. A feladatok ismertetése nem volt idegen, hisz majdnem minden egyes edzésen ez volt a felállás, így úgymond már indulásra is készen álltam, kicsit megmozgatva a bokáimat, a futás előtt, hogy ne legyen ebből se gond, majd már indultam is, hogy a futást mihamarabb letudjam. Már-már meg is indultam a távnak, mikor felhangzott ismét a hangja. Megállva pillantottam hátra még rá, elvigyirodva.
Ez most komoly kérdés volt? Simán. - válaszoltam a magam nevébem, majd megindultam a köröknek, fekvőknek, felüléseknek.
A fogónk is befutott, mire én már a földre kerülve estem neki a gyakorlatoknak, így csak odaintettem neki, kèt felülès közben. Azt csak a szemem sarkából láttam, hogy a másik fiúval hogy bánik, amit én biztos nem toleràltam volna, de ők tudják. Nem vagyok ebbem érdekelt. A fekvők lenyomàsa után, feltápàszkodtam, hogy a seprűmért induljak, hisz a levegőben még volt pár köröm, amit nem siettem el, de még fel se tudtam ülni a "paripàmra", mikor a csattanàst elhangzott. Meglepve kaptam oda a fejem, tájékozódva  nagyjàból, hogy mi is ment végbe, majd cisszenve léptem oda hozzàjuk, Domi utàn nézve.
- Hé, hé, hé! Ez nem kocsma, menj futni és azon vezesd le a fölös energiáidat. Ha ennyire érzékenyen érint, hogy nem fogta a kezed, akkor nyeld le. Most az edzéssel kellene foglalkozni. - morogtam, mert megtehetem, és mert nem boxmeccsre készülünk, inkább most igyekszem megállítani a lavinát. Szusszanásom után Dave felé néztem, hogy egyben van-e, no meg, hogy mit akar most lépni.
- Ne üss vissza neki, ha kérhetek ilyet.. - csóváltam meg a fejem, miközben magamhoz vettem a seprűmet, hogy ha eljön az ideje, akkor befejezem végre a feladatok utolsó részét. Feltéve, ha nem robban ki a cirkusz. Az kéne még..

Edződjünk
április 10. 14:00

Szusszanva csóváltam meg a fejem, miután a kedélyek nyugodni kezdtek. A többieket nem rázta meg a dolog, fura is lenne, ha mindenki idetömörült volna, és riadt tekintettel figyelné az orrát, no meg a vért, talán még jobban is ijesztő lenne, mint maga a sérülés. De nem következett be, mindenki tette a dolgát, ahogy azt tennie kellett, és még a visszavágást is sikerült elfojtani csírájában. Szerencsére. David arcára pillantva a látvány maga nem volt kellemes, de a vér mennyisége épp elég sok volt ahhoz, hogy bemocskolja igencsak bőrét. A számat elhúzva túrtam bele zsebembe, kapartam elő a pálcám, majd odalépve David elé, az orra felé szegezve mormoltam el egy Hippokrax-ot, helyretéve azt a csontocskát, amely pillanatokkal ezelőtt eléggé görbén állt. Ez ennyivel letudva, a pálca visszakerült a zsebembe, és ez a rész ennyivel le is zárult.
- Na, így már csak jobb lesz. - szemléltem meg a gyógyításom eredményét, majd seprűmhöz visszalépve vettem kezembe azt. Egy jóleső nyújtózás után készültem arra, hogy a levegőbe emelkedjek, de vártam még, hátha akad valami, no meg, még voltak, akik csinálták a dolgukat, nem siettem el semmit, úgymond bevártam kissé őket, nehogy az igyekezetemet látva kapkodni támadjon kedvük. Ráérünk amúgy is, nem hajt senki. Egyelőre.
David szavait meghallva fordultam ismét felé, majd arra, hogy keressük párt, levágtam, miért is szuggerál engem, nem pedig mást. Így, kizárásos alapon lépkedvem vissza mellé, feleslegesen vonultam arrébb, bár a seprűt akkor is fel kellett szednem valahogy. Ahogy figyeltem, úgy láttam, hogy szép sorban kerül mindenki a levegőbe, mi pedig a talajon maradunk, és onnan szemléljük a "fiatalságot". Nem erőltettem semmit, hisz úgyis felkerülünk mi is, az újabb szavakra pedig, leemeltem a tekintetem a többiekről, és bólintgattam helyeslően.
- Az, de annál több reményünk akad a sikerre. Nem hiszem, bár az előbbi kis műsor nem volt bizalomgerjesztő. - húztam el a számat, ismét megcsóválva a fejem, majd elgondolkodva vakartam meg a karom.
- Lehet nem ártana, sőt. Simán belefér. Még van időnk rá, aztán majd később kissé keményebbre vehetjük a menetet. De nem én vagyok a kapitány, ebben te döntesz.- tártam szét a karom, apró vigyorral, hogy nem dönthetek helyette, csupán csak tanácsot adtam  arról, hogy mit látok jónak. Aztán lehet, hogy pont az a rossz.