36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. február 22. 14:37 | Link

Petyus
reggeli seprűlovaglás | edzős én

Kényelmes tempóban kocog a kviddicspálya felé, mint minden reggel és minden második nap délután. Ilyenkor télen különösen nehezére esik a szabad levegőn gyakorolni, de az edzések a bajnokság közeledtével egyre csak sűrűsödnek. Bár tavaly elhozta az aranyat, nem maradhat tétlen, hiszen már csak egy évig versenyezhet ifjúsági kategóriában, s feltett szándéka ezúttal is első helyen végezni. Az erőnlét termében rendszeresen megfordul, sokat nyújt és erősít, mégsem gyúrta magát NDK-s birkózónőre, mi több, kifejezetten vékony, szinte már csontos alakja van.
Az öltözőn átsuhanva egyenesen a pályán találja magát. A hűvös szél belekap kigombolt kabátjába és derékig érő, hosszú szőke hajába. A tél derekán nem túl jó ötlet ilyen lengén öltözve edzeni, másképp azonban nem tud. Sajnos a kívánságok terme nem kifejezetten alkalmas beltéri gyakorlásra, noha tény és való, hogy valóban minden kívánságot teljesít.
Már épp belenyugodna a ténybe, hogy ismét egyes-egyedül fogja szórakoztatni magát, mikor a lelátók alatt egy másik diákot pillant meg. Azt egyértelműen látja, hogy fiú, ahogyan azt is, hogy nem sokszor ült seprűn életében. Elég ingatagon egyensúlyozik rajta és meg-megbillen, mintha keresné a fogási pontot - sikertelenül. Közelebb érve tudja csak kivenni a bongyor fürtök tulajdonosát, aki ismerősnek tűnik számára valahonnan, de nem tudná megmondani, pontosan mikor vagy hol látta. Mire odaér, Petya végképp kibillen egyensúlyából, azonban a lány gyorsabb, mint a gravitáció. Automatikusan nyújtja ki kezét, hogy elkapja a tehetetlenül leboruló testet, ezzel pedig sikerül megállítania az elkerülhetetlent.
- Óvatosan! - megtöri a reggeli csendet, de nem élesen. Mivel még fiatal, hangja némiképp vékonyabb, nem túl érces, inkább csilingelő és fiatalos. Abból már kinőtt, hogy cincogásnak hallatszódjék, de érezhetően lesz ez még erősebb is. - Az a baj, hogy nem jól helyezed a súlypontodat. Fontos, hogy ne csak kézzel, hanem lábbal is kapaszkodj és érezd a seprűt. Álló helyzetben se könnyű, de ha repülni fogsz, akkor simán lepotyoghatsz róla, ha nem vigyázol - a veteránok ösztönösségével magyaráz, bár nem kérdezték. Hatalmas őzike szemei kedvesen csillognak, s ajka is mosolyra húzódik, hisz számára természetes, hogy kedves és segítőkész. A repülés az élete igen fontos része, ha pedig mást is megtaníthat rá, hát megragadja az alkalmat.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. február 24. 15:27 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

- Mi… baja… van… ennek… a… szarnak? – lihegem, miközben próbálnék végre a magasba repülni seprűmmel. Jelentkezni szeretnék a Red Squadron csapatába, és mivel eddigi életem során nem igazán próbálkoztam a seprű szakszerű lovaglásával, ezért is annyira kétségbeesett a hangom. Habár nem hallja senki sem. Körülbelül két méterre ringatom magam a földtől, de látszik, hogy nem gyakran csinálom ezt. Ide-oda imbolygok rajta, s néha dühömben meg-megcsapom a „nyergét”. Kisfiús megoldás? Eléggé. De egyelőre ne is várjunk tőlem többet. A dolgok általában jól sülnek el, amikbe belefogok, de ez annyira távoláll az én teljes lényemtől, hogy nem is tudom miért jelentkeztem. Vagyis totálisan tisztában vagyok vele, hogy mégis mi a tervem, hiszen nem hiába kezdtem el kondiba járni Benivel. Valamennyire már erősödtek a karjaim elvégre, ha nem így lenne, már réges-régen lepottyantam volna a seprűről. Torkomat köszörülve, elégedett képet vágva húzom ki magam „paripámon”. Megy ez akár a biciklizés. Márpedig az igencsak jól megy.
~ Na mi van, mi? ~ gondolom magamban bízva. Ám ekkor elengedem jobb kezemmel a nyerget, s félig-meddig lefordulok a seprűről.
- Hó! – kiáltom el magam, mintha egy lovat próbálnék megnyugtatni. De nem javul a helyzet, nem hallgat rám a söprű, ezért kétségbeesetten kezdek kapálózni. Próbálom a föld közelébe terelni magukat, hiszen két méter magasból nem lenne fájdalommentes a landolás. Szemem sarkából mintha egy alakot vélnék felfedezni, noha ő most a legkevesebb bajom, ezért folytatom magam mentését, amikor már majdnem a gyepet érzem lábaim alatt… és hopp, nem bírja tovább a karom; a földön végzem. Vagy mégsem. Valaki megfog, érzem ujjait pulóveremen, amire annyira zavarba jövök, hogy azonnal felpattanok, finoman bár zavartan ellököm magam tőle, és vöröslő arccal fordulok felé. Ismerem őt. De honnan?
- Szia – köszönök bambán, miközben vonásait kezdek fürkészni. Amikor érzem, hogy már túl sok idő telt el azóta, hogy csak bámulom őt, gyorsan megrázom a fejem és feszülten tarkómhoz kapok. – Kösz amúgy – mutatok kezemmel felé, mintha nem tudnám kordában tartani azokat. – Éppen egy új trükköt gyakoroltam – próbálnék menőzni. Elvégre nem mondhatom, hogy még meg sem tudom ülni a seprűt.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. február 24. 15:29 | Link

Petyus
reggeli seprűlovaglás | edzős én

Nem lett volna kötelessége segíteni a fiúnak, ő mégis automatikusan rohant oda, egy őz magabiztosságával szökellt a seprűhöz, majd kapta el a zuhanó testet. Szerencsére épp jókor érkezett, máskülönben Petyával együtt esett volna ő is, így viszont meg tudta támasztani és ismét egyenesbe forgatni. Hatalmasra nyílt szemeivel kíváncsian fürkészi a másikat, aki láthatóan zavarban van, ezen pedig nem sokat enyhít a tény, hogy Layla nem nagyon mozdul mellőle.
- Nagyon szívesen - kedvesen mosolyog rá, mert nem veszi magára az eridonos viselkedését. Maradjunk annyiban, hogy nem tűnik túl őszintének, de nem baj. Emlékszik, ő is ilyen volt, mikor először ült seprűre és jó akart lenni, de a nagyok mentek neki segíteni - vagy akár csak olyan, aki ügyesebb volt.
- Hát persze - próbálja visszatartani azt a mosollyal egybekötött nevetést, amit egyébként képtelen, így pár pillanatig halálos komolysággal bólogat, utána viszont csak kiszalad egy apró kuncogás. Mivel nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni Petyát, így úgy dönt, nem kezdi el aszerint tanítgatni, ahogy szerinte érdemes lenne. Helyette kezében tartott seprűjére ül és könnyedén száll fel vele. - A dolog titka az egyensúly - mindkét kezével elengedi a nyelet, hogy megmutassa, pusztán a lábával és súlypontjának irányításával is biztonságosan tud rajta ülni. Furcsa is lenne seprűakrobataként lepotyogni a járgányról. - Add ide a kezed, segítek - kedvesen nyújtja ki jobbját, hogy a fiú megfoghassa, mert ha így tesz, akkor a magasba emelkednek mindketten. Layla pedig egy pillanatra sem engedi el az eridonost.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. február 24. 15:30 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Annyira elidőzök a lány vonásain, hogy biztosan megnyernék egy bugyuta „troll-utánzó” versenyt. Nagyot nyelek, és miután menőn rendeztem magam – és teljesen hihetően – újra megpróbálkozom azzal, hogy normális ember módjára tekintsek rá. Ismerős valahonnan. Persze, buta; egy iskolába jártok. De nem. Valami szakkörről vagy edzőteremből. A fene sem tudja. De ismerem őt, és már többször figyeltem fel rá. Biztosan a szokatlanul szép vöröses hajkorona teszi. Ritka ez a szín természetes formájában Magyarországon, ezért feltételezem, hogy nem is teljességében magyar származású a hölgyemény. Túl sok gondolat. Megrázom magam.
- Komolyan – mondom megjátszott felháborodással, amikor meghallom azt a bizonyos mosolygós hangsúlyt abban a „hát perszében”. Eddig tág szemeim összeszűkülnek, és játékosan kutatom a lány tekintetét bocsánatkérésre várva. Nagyon átlátszó volt, tudom. De fenn kell tartani a látszatot. Éppen magyarázkodni kezdenék, amikor azon kapom magam, hogy a lány hűlt helyét bámulom magam előtt. Gyorsan kapom fel a fejem, és nézek utána. Szerencsémre nem esik az eső, mert úgy járnék, mint a buta libák; nyitott szájjal nézek felfelé, és csodálatból belefulladnék az esőcseppekbe.
- Aha, neked könnyű – mutatok rá felháborodva. – A húsz kilóddal – teszem hozzá gyerekes duzzogással, alig hallhatóan. Ekkor magam mellé tekintek. A seprűm. Meg kéne próbálnom? Ajkaimat összeszorítom, majd egy halk utasítással máris a kezembe ugrik a seprű. Ahogyan a repüléstan órákon is mutatták. Vicces lehetek.
Mikor végre az ujjaim között érzem a nyelet, felpattanok rá. Néhány „hé” és „hó” közepette emelkedek meg a földtől, miközben ijedt tekintetemet a lányéba fúrom.
Ekkor jön ismét jól a segítség, mert elveszítem az egyensúlyomat – amiről éppen tanulnom kellene –, de gyakorlótársam megfog. Erősen, mégis sajátos finomságommal fogok kezére, aki olyan bikamód tart meg engem, hogy le a kalappal.
- Innen már ne erőltessem a dumát, hogy trükköztem az előbb, ugye? – kérdem egy fancsali mosoly kíséretében, szemeim kedvesen csillognak. – Petya vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. február 24. 15:31 | Link

Petyus
reggeli seprűlovaglás | edzős én

Határozottan szórakoztatónak találja a fiú erősködését, ám a végére az is világossá válik számára, hogy mindez pusztán komédia. Nem is teketóriázik hát sokat, a lélekápolást meghagyja a sportpszichológusoknak, ő seprűre pattan és már a levegőben is van. Nincs csodálatosabb érzés ennél, csak ne lenne ilyen hideg!
- Ugyan már, ne viccelj. Nálam háromszor nagyobb emberek is úgy repülnek, akár a madár. Ne add fel - kedvesen mosolyogva nyújtja ki kezét, míg arra vár, hogy Petya végre megülje a járgányát és megpróbáljon elrugaszkodni a földtől. Nem kell szemüveget vennie, hogy pontosan jól lássa, mennyire bátortalan és ingatag a fiú pozíciója, mi több, könnyedén lehet belőle esés is - pedig hol van még az igazi magasság?! Csillogó szeme találkozik a másik kétségbeesett íriszeivel, mosolya még inkább kiszélesedik, vékony ujjai pedig finoman, ámde határozottan kulcsolódnak az eridonosra.
- Eddig is felesleges volt - végre valahára őszintén, mélyről jövően nevet fel, csilingelő hangját visszhangozza a teljesen üres kviddicspálya. Nem tehet róla, a hősködést mindig is inkább mulatságosnak vagy aranyosnak tartotta, hozzátéve, hogy némiképp gyermetegnek is. De érthető. Ki akarna beégni más előtt? Talán Layla is füllentett volna, ha arról van szó. - Én pedig Layla - kedvesen biccent egyet, elvégre a kézfogás részen már rég túl vannak. Szemeivel végigméri Petyát, ami elsőre talán zavarba ejtőnek is tűnhet, a valóságban nem bújik meg mögöttes szándék.
- Először is húzd ki magad. Nagyon fontos, hogy tudd, hol van a súlypontod. Ezt úgy fogod tudni megtalálni, hogy picit kísérletezel, hol fogd meg a seprűt, egészen pontosan milyen szögben ülj rajta. Egy idő után rá fogsz érezni - nem igazán tud konkrét instrukciókat adni, az viszont biztos, hogy nem engedi el az eridonos kezét. Bár nincsenek magasan, épp csak a föld felett lebegnek, de innen is lehet nagyot és rosszul esni. Szívére venné, ha az ő mentorálása alatt esne baja, így kicsit eltolja a saját edzését, hogy a fiú magabiztosabban repkedhessen. Vagy egyáltalán repkedhessen.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. február 24. 15:32 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Hangosan felnevet, én pedig kiskutya módjára döntöm oldalra mosolygó fejemet. Nem teljesen értem, hogy miért nevet, amit zavart mosolyom egyértelműen elárul. Azonban egy idő után nem is érdekel, csak a nevetése visszhangzik koponyámban. Hangja csilingelő, és őszinte, ami manapság igen ritka. Elvarázsolt tekintetemmel követem őt egy ideig, majd amikor visszavándorol rám tekintete, egy mosollyal hálálom meg az élményt, amit nevetésével adott nekem. Legbelül furcsa érzés fog el egy pillanatra, de nem tart tovább a pillanat tört részénél. Mindenesetre nem tapasztaltam ilyet az utóbbi időben. Nyugi! Nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani. Pusztán szeretem a kedvességet. Az őszinte kedvességet. Ezért vált jó barátommá Thomas is.
A bemutatkozásnál kékjeimet le sem veszem a lányról. Kíváncsian várom, hogy meghalljam a nevét, és végre azt is tudjam párosítani a karakteres archoz.
- Nagyon örülök, Layla – mondom felnőttesen biccentve, ami furcsamód keveredik gyermeki finomságommal. Egy mosolyt még ejtek felé, azonban szemeim hamar kidüllednek, amikor kissé meg is ingok seprűmön. Elvégre teljesen elfelejtettem, hogy mit is próbálnánk gyakorolni éppen. Nincsen kamu, nincsen megjátszott baromság. Gyakorlás van. Teljesítenem kellene a kviddicscsapatban, és itt van Layla is. Végigmér. Ahogyan én is végigmértem őt. Nincsen ebben semmi furcsa. Ismerkedünk.
Ekkor kapom az utasításokat. Kihúzom magam és nagyokat pislogok a lányra.
- És azt honnan tudom meg? – kérdem a szakmai pontosítás érdekében. Honnan érzem azt a súlypontot? – Az az lenne, ahol már nem nagyon ingok, ugye? Mert azt el tudom mondani, hogy egy test egyenlő, elsőrendű nyomatékú részre osztó egyenesek metszéspontját nevezzük annak. De hogy hogyan találom meg? Fingom nincs.
A koncentrációban összehúzom szemeimet, szemöldökömet, és olykor még nyelvem hegye is előbukkan szájam jobb szegletében. Ekkor megkapom az instrukciót, amire újra kihúzom magam, és megpróbálom megtalálni a pontot, de csak ide-oda imbolygok. – Ez… - hallatok egy két „hé”-t és „hó”-t ismét. – Így jó? – kérdem, de nem nézek a lányra, csak magunk alá, hiszen úgy érzem, hogy egyre magasabbra kerülünk, pedig még nem is emelkedtünk. – Te… - kezdek bele. – Mióta repülsz? És… - ekkor megtalálom a pontot, ahol kevésbé ingok. – És miért?
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. február 25. 10:13 | Link

Petyus
reggeli seprűlovaglás | edzős én

Sokan azt hinnék, hogy seprűakrobata karrierje és a bajnokságokon elért sikerei egy beképzelt, önző és flegma emberré tették, azonban érdekes módon a verseny sem tudta annyira megkeményíteni, hogy ilyenné váljon. Mi tagadás, neki is vannak pillanatai, amikor kibírhatatlan, de őszintén? Tinédzser. Az a minimum, hogy néha napján fellázad és elviselhetetlenül viselkedik, hisztizik és toporzékol. Akkor kéne megijedni, ha ilyesmi nem fordulna elő.
Igyekszik hasznos tanácsokat adni, bár nehezére esik. Tulajdonképpen seprűre született, apja onnantól kezdve szoktatta a járműhöz, hogy biztonsággal ráültethette, így előbb tanult meg repülni, mint biciklizni. A fene se emlékszik már, hogy találta meg először az egyensúlyát.
- Mondjuk onnan, hogy nem akarsz leborulni a seprűről - beharapja alsó ajkát, megpróbálva visszatartani a feltörni készülő nevetését. Nagyon édesnek találja Petya első bizonytalan mozdulatait, ahogy mindent beleadva koncentrál arra, hogy megmaradjon a nyélen. - Mmm, elvileg az izmaidnak segítenie kéne. Mármint a hasizmod és a deréktáji izmaid elég sokat segítenek a stabilitás megtartásában. Vagy legalábbis szakmailag ez a lényeg - megvonja vállát, mert igazából belemehetne konkrétan abban, hogy mely szervei milyen létfontosságú részét képezik az egyensúlynak. Nem valószínű, hogy az anatómia lesz a súlypont kérdés megválaszolásának kulcsa, de bármikor szívesen tart kiselőadást, ha erre van szükség.
Érdeklődve figyeli, ahogy az eridonos lassanként, bátortalanul kezd ráérezni a dologra. Csak ne nézne állandóan lefelé! Layla-nak szent meggyőződése, hogyha folyton a mélybe tekintünk, előbb-utóbb oda is jutunk. Szóval már tudja, mi lesz az első dolog, amiről leszoktatja majd Petyát.
- Egész jól alakul - biccent egyet, de nem engedi el a fiú kezét, lévén túlzottan ingatag a helyzet ahhoz, hogy hagyja csak úgy lepottyanni. Próbál segíteni a megfelelő pozíció felvételében, miközben azt is kisilabizálja, hogy mire akarnak utalni a mondatrészletek. Tudjátok, bármennyire jól beszéli a magyart, alapvetően még mindig francia, akadnak nehézségei alkalomadtán. - Óóó, én már nagyon kiskorom óta repülök - több se kell neki, azonnal csicseregni kezd, mert erről aztán naphosszat tudna mesélni. - Apukám nagyon szerette volna, ha a bátyám kviddicses lenne, de az nem jött össze, így engem szoktatott a seprűhöz. Anya szerint viszont túl durva lett volna az a sport, kellett valami más. Imádok táncolni és nem is megy rosszul, úgyhogy kisütötte, menjek el seprűakrobatának, de ennek most már tizenkét éve. Tavaly megnyertem az ifi bajnokságot is - kipirult arccal, csillogó szemekkel, enyhén hadarva mesél, amikor pedig eldicsekszik eredményével, még jobban elvörösödik. Nem az a figyelemhajhász típus, de valamiért úgy érezte, Petya nem érti majd félre. Nos, reménykedjünk benne.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. február 25. 11:43 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Nem értem én ezt az életet néha. Hogyan lehet az, hogy egy ilyen magas szintű bárd, mint én, akinek már dualban lassan több agility-je van, mint egy normál tolvajnak nem tud megülni egy seprűt? A gondolatra elmosolyodok, hiszen eszembe jut, hogy ma este bizony lesz egy kis szerepjáték a srácokkal az eridon toronyban, s az biztosan millió meg egy tapasztalati ponttal fog megajándékozni engem. Nem úgy, mint ez a halandó forma, amiben próbálok megmaradni a levegőben. Layla nagyon nagy segítség és eléggé jó tanárnak és társaságnak bizonyul, már szinte kezdem is elfelejteni, hogy nem a talajon vagyunk. Zöldesbarna szemei után kutatok, miközben zavartan fel-felnevetek vele együtt, hiszen csilingelő nevetése teljesen elvisz engem egy olyan irányba, ahol minden olyan felhőtlen és boldog, hogy nem tudom nevetés nélkül hagyni – még ha nem is vagyok benne teljesen biztos, hogy min is kacagunk. Szabad kezemmel tarkót vakarok, miközben a boldog zöldesbarna szemekbe tekintek. Szemeim csillognak, arcom felveszi azt a furcsán bájos fogatlan ábrázatot, habár fogsorom teljesen jól van, köszönöm szépen. Most nem sajog, nem fájlalom.
Ahogyan finom ujjai hozzáérnek kissé kiszáradt kezemhez kellemesen kiráz a hideg, majd egy már sokkal bátrabb mosolyt engedek meg felé, és kihúzom magam paripámon. Szinte büszkén, piperkőc módon ülöm meg.
- Esküszöm, hogy gyúrni fogok deréktájra – ígérem meg egy széles mosollyal.
Nem rossz kezdet, hogy Benettel elkezdtünk lejárni a terembe…. várjunk csak! Kékjeimet összehúzom, s egy pár másodpercig Layla arcát vizsgálom, hiszen kezd kirajzolódni előttem, hogy az elmúlt pár hétben bizony ő is megfordult a gymben.
- Nem vagyok én olyan reménytelen – mondom megjátszott komolysággal, majd ismét picit megingok. Lehetséges, hogy első órának ennyi elég is volt.
Szüntelen fogjuk egymás kezét, s az, hogy egyre inkább bújok bele személyes kis aurájába, nagyon közeli barátok képét festi rólunk akárki szeme elé. Ekkor kezd bele a csacsogásba, amire elvarázsolt mosolyra húzódnak vastag ajkaim.
- Tánc? – kapom fel a fejem, mintha a többi nem is lenne olyan nagy dolog. Pedig igenis. Hatalmas teljesítmények, de egyelőre csak ezzel a résszel tudok azonosulni. – Majd egyszer megforgatlak – húzom ki magam bátran, majd fülig vörösödök, amikor eljut agyamig, hogy mit is mondtam. – Öö, tudtad, hogy az iskolának is van kviddicscsapata? Itt… ööö… kipróbálhatnád magad, ha anyukád megengedi.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. március 4. 22:26 | Link

Petyus
reggeli seprűlovaglás | edzős én

Eljön majd az a pillanat is, mikor már majd Petya nem vakargatja ilyen jó kedélyűen a tarkóját, ugyanis Layla el fogja engedni a kezét. No persze nem most, ebben a pillanatban, csak a miheztartás végett jobb, ha már most közlöm, hogy nem lehet örökre a támasztéka.
- Mmm, láttalak az edzőteremben, azt hiszem. Vagy kondi? Sosem tudom, hogy mondjátok - megvonja vállait enyhén nemtörődöm módon. Mi tagadás, a magyarja egészen rendkívüli ahhoz képest, hogy két éve még egy mukkot sem tudott, de a szleng és a szinonimák még ki tudnak fogni rajta. Meg egyébként néha kihallatszik belőle az a nemesi francia nyelv, amitől töri a szavakat, főleg az r betűket. Azért az esetek többségében ez az apróság már nem feltűnő. - Na mindegy, nem is ez a lényeg, igazából arra kell figyelned, hogy amíg nem érzel rá egyből, addig próbálj meg egy pozíciót találni, ahogy nem esel le. Utána már majd lehet menőzni - azt már tudja, hogy a szavaknak vannak olyan ragozott formáik, amik kicsit populárisabbá teszik őket, mint a menci, köszcsi, szupcsi... Mégsem érzi úgy, hogy jó benyomást keltene, ha ezeket használná az eridonos jelenlétében.
- Egyáltalán nem. Első szárnypróbálgatásnak egész jó - szinte fel sem tűnik neki, hogy csökken lassanként a kettejük közötti távolság, tudniillik egészen másra figyel. Mondjuk arra, hogy jó támasztékként ne hagyja kibillenni Petyát az egyensúlyából. Neki végül is mindegy, de ebből a magasságból is nagyot lehet zakózni.
A kérdésre csak bólint egyet, szemei folyamatosan csillognak: le sem tagadhatná, milyen szenvedéllyel képes tekinteni a táncra. No meg a seprűakrobatikára. - Úúú, elviszel táncolni? - íriszei most másképp fénylenek, mint az előbb, izgatottságot sugároznak. Ha a fiú nem lenne kezdő, Layla most minden bizonnyal iceregne-ficeregne, még ugrálna is a seprűn, de így... Így csak majdnem elengedi, hogy tapsikoljon, de végül észbe kap. Mínusz egy baleset a mai napra. - Jaj már jelentkeztem! Képzeld, fogó leszek! - könnyedén csapong egyik témáról a másikra, nem zavartatja magát. - Gondolom te is ezért gyakorolsz, milyen poszton játszol majd?
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. március 5. 07:39 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Hát, Layla… én is ebben reménykedek, hogy eljön az a pillanat, amikor már nem fog ennyire zavarba hozni, hogy egy lány fogja a kezem. És az is jó lenne, hogyha nem a kviddics csatamezőjén veszteném életemet rohamos időn belül. Szeretnék jó lenni, szeretnék kicsit macsóbb lenni. Egy olyan fiú, aki nem csupán egy bongyor koponya a jellegzetes arcvonásaival, és a mugli holmikért való rajongással. Tök jó, hogy D&D mesélésben párom nincs ezen a világon – vagy akármelyik világon –, de valami másra vágyom még most, mert nem tudom, hogy így mennyire lehetek boldog később.
Szemeimben ugyan látszik, hogy valamin igazán agyalok, hiszen Layla tekintetében elveszni látszok, és feltűnően szótlan vagyok egy néhány percre. Az utóbbi időben, ahogyan egyre közelebb ez a fránya sötét tinédzserkor, egyre többet gondolkodok ilyen jellegű dolgokon, pedig eddig soha nem fordultak meg ilyenek a fejemben.
Felrázom magam, majd a lány csilingelő hangjára ismét mosolyra húzom ajkaimat.
- Gym – mondom hasonló hanyagsággal vállat vonva. – Sokat használok angol szavakat. Azt szinte mindenki megérti – annyira sok nemzetiség fordul meg az iskolában, hogy néha jobbnak érzem, hogyha néhány angol szóval próbálom meg kifejezni magam. És még azt mondják, hogy a játékok elbutítanak… - Te honnan is jöttél? – teszem fel hirtelenjében a kérdést. Érzékelhető, hogy nem teljesen magyar a lány, de meg nem tudnám mondani, hogy miből érzem ezt.
A következőkben, amikor kitérünk a táncra mindkettőnkön látszik, hogy igen felvillanyoz bennünket az elképzelés, miszerint ropjuk együtt valahol. Tanultam táncolni, tudok és imádok is. Mondjuk, édesanyámon és az táncoktatón kívül kezem még nem volt nőneműn tánc közben, s ettől a gondolattól kissé görcsbe rándul a gyomrom.
- El én – biccentek, majd kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy megsúghassam titkomat. – Lesz egy Valentin-napi móka a kastélyban – biccentek a kastély felé. – Én leszek a DJ – húzom ki magam büszkén, és arcomon szétterül bájos mosolyom. – Nézz be, ha úgy gondolod – vonom meg kissé nemtörődöm módon vállaimat. – Tutira küldök neked egy számot – kacsintok barátságosan, s észre sem veszem, hogy bátortalanságom egyre csak távolodik tőlünk, fehér zsebkendőjével integet, hiszen felfogta; itt bizony nincsen rá szükség a továbbiakban.
Amikor meghallom, hogy jelentkezett, mosolyom kiszélesedik, és serényen bólogatni kezdek, miközben szabad kezem hüvelykujját mellkasomba fúrom.
- Én hajtó – távolodok el a lánytól, magammal húzva finom illatát. – Melyik csapatban vagy? – érdeklődök. Fogjuk még egyáltalán egymás kezét? Nem tudom már.
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. március 5. 09:00 | Link

Petyus
reggeli seprűlovaglás | edzős én

Layla-nak bevallottan nem tűnik fel Petya elmélkedése, mert annyira belelovalja magát a témákba, hogy talán csak egy atombomba zökkenthetné ki. Vagy az sem. Ezt nevezhetjük rossz tulajdonságnak is, de egy másik oldalról szemlélve hihetetlenül ösztönző ez a fajta vidám lelkesedés, a szenvedély, ami benne lakozik. Ezek alapján simán lehetne eridonos, nem is igazán érti, hogy került a Navine-be, én viszont elárulom: nem csupán fellángolásai vannak, elvégre a legtöbb dolog az életében egyszer megjelenik és ott is ragad. Lásd a táncot, a seprűakrobatikát: végtelenül szorgalmas, nem adja fel, a végsőkig elmegy, nem tekint ezekre múló szeszélyként. És még nem is annyira rebellis, bár az első jelek már megvannak. Kamaszkorának derekán jár, ami előrevetít némi bonyodalmat amúgy sem komplikációktól mentes életében, de ez ilyen, meg kell élnie.
- Hát nem tudom, mindig olyan cringe, mikor valaki keveri a két nyelvet - megpróbál elfojtani egy mosolyt, elvégre szándékosan kihangsúlyozza ő is az idegen kifejezést magyar mondatában. Kis hamis ám, s reméli, hogy az eridonos nem veszi majd zokon ezt a kis tréfálkozást. Layla lenne az utolsó, aki meg akarna bántani bárkit is, ezt elhihetitek. - Franciaországból. Jaj, olyan szép hely! Mi egy csendesebb részén, Lille-ben éltünk anyuékkal, csak muszáj volt elkezdenem suliba járni, aztán a Beauxbatons-osok folyton piszkáltak, szóval átírattak ide - nem mintha bárki kíváncsi lenne az élettörténetére, de ha Petya válaszokat akar, hát a lánynak akad bőven kimerítő. Most is csak akkor jön rá, hogy egy halom jelentéktelen információt zúdított a másikra, mikor befejezi mondandóját, így hát azzal a kezével, amivel nem tartja a fiút, szájához emeli ujjait és egy kínos mosolyt elenged. - Ne haragudj, tök sokat fecsegek, szólj rám, meg szakíts félbe - hesseget egy keveset, mintha csak saját gondolatait közvetítené ezáltal.
Az igenlő válaszra széles görbe ível arcára, picit mocorogni kezd seprűjén, ezzel egyértelművé téve, hogy ő akár itt és most nekilát a táncnak, ha úgy van. Mondjuk valószínűleg Péter nem éppen balettra gondolt, mikor azt mondta, hogy ropják, de Layla-nak kifejezetten jó a ritmusérzéke, nem kell félteni. - Úristen, hát akkor én itt egy igazi sztárral gyakorlok éppen! - kikerekednek szemei, láthatóan le van nyűgözve és ebben semmi túljátszottság vagy szarkasztikus reakció is. Minden suliban az egyik legmenőbb poszt a DJ vagy rádiós, legalábbis a mugli filmekben, ő meg ugye imádja az ilyen kis tini limonádékat. Tiszta gáz, de most épp a Camp Rock-ra van ráfüggve, meg valami balettos sorozatra. Megtalálsz Párizsban...? Igen, az! - Ilyen ajánlatra nem mondhatok nemet! Ha úgy van, ki is csallak, hogy behajtsam a beígért táncomat - rákacsint az eridonosra, arca pedig enyhe pírt kap. Hát ő ilyet még nem csinált, ő most akkor flörtöl? Hűha! Mondjuk amúgy is gyakorolnia kell, meg hát nem nagyon vannak fiú barátai, talán csak Bencus és Berci, de mindketten foglaltak, sohasem érdeklődtek vagy érdeklődnének iránta úgy. Persze Petya se, nem is ismeri még, meg különben sem tartja magát ennyire nagy számnak.
- Az kemény poszt, nem mertem hajtónak menni, mert túl durvának tartottam - elhúzza száját, s arra lesz figyelmes, hogy a köztük lévő távolság egyre csak nő. Ennek köszönhetően folyamatosan, egy leheletnyit mindig enged a szorításon, mígnem már épp csak egymáshoz érnek. - Az Okkamikhoz szálltam be, te? - láthatóan jól szórakozik, ami feltűnhet a fiúnak is hiszen arckifejezése nem leplezi a tényt, hogy örül valaminek. Merthogy Layla mindkét kézzel a saját seprűjén támaszkodik könnyedén, tehát Petya immáron a maga útját járja. Megvan az a fránya súlypont!
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. március 6. 11:45 | Link

Layla
én, a Seprűlovag | megjelenés

Valóban igazán kedves pillanatnak tűnhet távolról a két diák, akik saját valóságukban élnek meg mindent, ami az elmúlt percekben történt. Elmélkedünk, elgondolkodunk és visszatérünk. Újszerű érzések hada támadja meg a fejemet, szívemet és érzékeimet egyszerre. A fejemet azért, mert próbálom összepakolni, hogyan is írják a könyvben, hogyan kell viselkedni a lányokkal. A szívem pedig azért zavart, mert nagyobbakat dobban egy-egy jelenetnél, ami előtt teljesen értetlenül állok. Nem tudom, hogy a mozgás miatt vagy az izgalom miatt, amit a levegőben lovaglás okoz. De az is lehet, hogy a lány közelsége lenne? Nemt’om, nem is értem, s nem is hagyom magamnak, hogy elvigyen egy olyan irányba, ahol még több kérdése támadna. Ja, és a legfontosabb; az érzékeim. Soha nem figyeltem arra, hogy milyen tapintása van valaki kezének, milyen csilingelő a nevetése vagy milyen formájú is az írisze, amibe minduntalan bámulok. Az illat? Megállapítottam, hogy jó vagy kevésbé, de többet nem gondoltam mögé. Nem éreztem olyat, mintha egy faház omladozó emeletén kalandjáték-könyv olvasása közben kinyitnám az ablakot, és orrjárataimba hatolna a kellemes virág és erdőillat. Igen, ez nekem romantikus, bocsi. Nemt’om, nem értem.
- Akkor kösd fel a – gondolkodok el egy pillanatra, hogy a lánynak mit is mondhatnék gatya helyett. – Szoknyádat – ez nem túl soviniszta? Már mindegy. – Mert alábecsülsz; én vagyok a legcringybb srác a bolygón – nézek fel a magasba egy játékos mosollyal, majd vissza Layla szemeibe. Arcom kiegyensúlyozottnak hat, furcsa gondolataimnak legapróbb morzsája sem látszik rajta. Már el is felejtettem.
Franciaország. A felsőbb éves fiúk beszélgettek valamilyen francia dolgokról a héten a klubhelyiségben, de nem teljesen értettem minden utalást. Egy ideig ugyan hallgattam, miközben az újabb karakterlapjaimat kezdtem kicsinosítani. Egészen jól tudok már trollt rajzolni. A bunkója még mindig olyan, mint egy megolvadt fagylalt, de az arca egészen felismerhető, amin még megrogyott testtartása segít. Így nem csoda, hogy nem figyeltem arra, hogy milyen franciával kezdődő szavak vannak, mert a franciadrazsé és -csók után inkább visszafordultam jegyzeteim felé.
Layla csivitel nekem, én pedig érdeklődően figyelem. Megfúj minket a hűs szellő, amire kellemesen kiráz a hideg, majd a szabadkozásra látványosan legyintek egyet.
- Dehogy – csóválom meg hozzá a fejem. – Tök jó, hogy tudsz beszélni – forgatom meg a szemeimet, amikor eljut agyamig, hogy mit is mondtam. Habár biztosan érti, hogy mire gondolok. Szeretem, hogyha valakinek a helyén van a beszélőkéje.
A következőkön viszont meglepődök. Végre megkapom a megérdemelt figyelmet. Mármint úgy értem… én is úgy gondolom, hogy ez nagy dolog, noha eddig Thomason kívül nem rajongott ennyire senki sem, amikor felhoztam a DJ témát. Szeretem a zenét, a táncot, a bulikat, amikor emberek között lehetek, így nekem igenis nagy szám. Habár rendesen elpirulok, ezért a következő néhány széllökés jól is esik, annyira kimelegedtem. Éppen reagálnék erre, amikor Layla folytatja gondolatmenetemet, s táncot kér tőlem. Ha egy mesében lennénk, akkor hamarosan valahol a sárban futhatnánk leesett állam után. Nem tapasztaltam még ilyet, így ismét jólesően szalad végig a hátamon, majd a kacsintásra hatalmasat dobban a szívem… a torkomban.
- O-oké, persze – mondom bátortalan, majd ujjaink eleresztik egymást, én pedig egyensúlyomat veszítve próbálok korrigálni seprűlovaglásomon. Sikerül is, ám picit távolabb kerültem Laylától. Mondjuk attól a meglepő közelségtől, amiben eddig voltunk… nem volt nehéz. Mosolygósan mutatom felé hüvelyujjamat, hogy minden a legnagyobb rendben, majd egy picit a seprűre hajolva térek vissza a közelébe. Közben a szél egyre erősebben fúj. Göndör fürtjeim mókásan hajolnak meg a fuvallatban.
- Szuperek leszünk! – mondom boldogan, s kissé elszontyolodva teszem hozzá a következőket. – Én a Rivallóknál vagyok – jó lett volna egy csapatban. De miért is?
Egy ideig a kastély felé bámulok elgondolkodva, mindenféle szociális képletet lebegtetve kékjeim előtt, majd egy mély sóhaj után csillogó szemeimet Laylára emelem.
- Van kedved harapni valamit, ha végeztünk? – hangom cseppet sem határozott.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2020. március 6. 11:47
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Layla Robillard
INAKTÍV


Kayla Nyuszi
offline
RPG hsz: 154
Összes hsz: 185
Írta: 2020. március 7. 22:39 | Link

Petyus
reggeli seprűlovaglás | edzős én

Próbál összpontosítani arra, hogy Petya meglelje a hőn áhított egyensúlyát. Éppen ezért, amikor kell, kicsit jobban szorítja meg kezét, máskor viszont enged rajta. Valahol mélyen belül örömmel tölti el, hogy egyre többször kell csupán finoman összefonniuk ujjaikat, mert az eridonos ráérez. Ez Layla-nak hatalmas dolog, mivel sohasem tudott igazán jól magyarázni. Próbálkozott persze, de sohasem volt egy tanár típus, neki csak a lelkesedése volt meg a dolgokhoz. De most úgy tűnik, végre célba ér, ez az érzés pedig felülírja azt a különös mocorgást, ami fel ugyan nem kelti figyelmét, csak láthatatlanul ott van.
- Ám legyen. Igyekszem felkészült maradni - szélesen elmosolyodik de csak egy apró kuncogás szalad ki ajkain, ezúttal nem nevet fel. A hatalmas görbe egyszerre teszi gyermekien aranyossá és varázslatossá arcát, mintha egy egészen más ember lenne. Alapvetően Layla-nak megvan az a remek tulajdonsága, hogy amikor nem mutat érzelmeket, akkor konkrétan resting bitch face az egész feje. Nem tudni, mi teszi ezt, de annyi bizonyos, hogy mikor végre szája szegletében megjelennek a gödröcskék, hirtelen válik szimpatikusabbá és barátságosabbá az egész lénye. Ebből is látszik, hogy a kisugárzás nagyon fontos.
Olyannyira belelovalja magát a beszélgetésbe, hogy azon kapja magát, hogy inkább már fecseg. Mindig rászól saját magára, hogy ezt igazán nem kéne, most pedig hangot is ad abbéli aggodalmának, hogy esetleg az eridonos számára túlzásnak hatva jelezze azt halálos nyugalommal. A válasz mondjuk meglepi, mert homloka ráncba szalad, ahogy szemöldökei is értetlenségről árulkodnak. Kell pár másodperc, míg leesik neki, hogy nem kell szó szerint értelmeznie, hanem inkább bőbeszédűségének szól a bók. - Kevesen gondolják így, szerintem - megvonja vállát, láthatóan szégyenlős a témával kapcsolatban. Elvégre a sok elcsicsergett gondolat egy idő után inkább leterheli az embert, semmint szórakoztatja. De tök jó, hogy a fiú szívesen hallgatja és nem érzi magát rosszul vagy unatkozik. Apró örömök az életben...?
Az viszont jó hír, hogy mindketten zavarba jöttek a tánc gondolatától. Layla még sohasem ment el úgy táncolni. Mármint egy fiúval. Bármilyennel. Fél is tőle picit, meg izgatott is, várja is és el is menekülne a dolog elől. Az a különös kettősség teszi még inkább kívánatosabbá a vissza nem térő alkalmat.
- Ó, akkor egymás ellen fogunk játszani - szája széle egy picit lebiggyed, hiszen végre valaki, akivel jóban van vagy lesz és most jól kiképzi az ellenfeleinek. Nem mintha bánná, mert bárkinek szívesen segítene, főleg, ha az a valaki olyan kedves, mint Petya. Mert amúgy tök cuki, ahogy fújja a szél haját, olyan kis... aranyos. Gondolatmenetéből a kérdés rázza felé, így pedig lehetősége van észrevenni, hogy jóval hűvösebb van most, hogy a fiú elhúzta kezét tenyeréből. A nyélen támaszkodva biccenti oldalra a fejét. - Persze, úgyis hamarosan itt a reggeli - kedvesen elmosolyodik, majd, mivel elengedték egymás kezét és kimondta a végszót, innentől az eridonos jószerével boldogul majd és a lány is megkezdheti edzését. Ahogy gyakorol, nyújt, ugrik, függeszkedik és kitart, igyekszik odafigyelni arra is, hogy Petyát meg ne zavarja. Így töltenek el még egy órát, mikor is együtt indulnak vissza a kastélyhoz, beszélgetve és nevetgélve.
Hozzászólásai ebben a témában


Várffy-Zoller Vándordíjas 2019/2020 őszi-téli tanév

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék