A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

Bunkó bácsi

Mielőtt kilépnék az öltöző ajtaján, még veszek egy mély, remegős lélegzetet, amit megpróbálok addig benntartani amíg csak tudom. Így mikor végül kinyitom az ajtót, enyhén kábán, de legalább parázni kevésbé képes fejjel lépdelek ki a pályához, nyirkos kezeim között egy seprűt, és egy ütőt szorongatva. Ujjaim elfehérednek, ahogy szorításom fokozódik, öntudatlanul így próbálva megakadályozni, hogy fülem-farkam behúzva futásnak eredjek. A kellemes szédülés túl hamar hagy alább, és amint meglátom a férfit, gyomorgörcs lép helyébe. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy a sötét folyosó után a fénybe érkezem. Nem esik, nincs forróság, nem fúj erős szél, és a felhők miatt szemembe sem süt a nap, igazából kívánhatni sem kívánhatnék jobb időjárást magunknak. Idegességemet leplezendő kihúzom magam, úgy indulok meg Henrik (remélem Elle néninek tényleg igaza volt, és így hívják) felé. Utolsó életképes neuronjaim sikítoznak, hogy menjek vissza és legalább plusz védelmet vegyek magamra, de vakmerően nem figyelek oda ezekre a sugallatokra, és köpenyt leszámítva teljes edzőszerkómban állok meg a másik előtt.
- Szia - nézek fel rá, jóval magasabb hangon mint az egyébként tőlem megszokott lenne. Nem állok neki torkot köszörülni, csak egy furcsa félrepillantás árulkodik meglepettségemről. Reménykedem benne, hogy nem tűnik fel neki, elvégre alig találkoztunk, nem hiszem, hogy megismerné a hangomat. Nem, abban a hitben szeretném ringatni magam, hogy nem fordított rám ekkora figyelmet. Megállom, hogy megremegjek, de ez nem olyan egyszerű, főleg azok után amilyen rémségeket végül a kviddicses könyvben olvastam. Valahogy úgy voltam eddig vele, hogy csak egy labdajáték, iskolai, veszélytelen, majd leállítja JV bácsi ha valami komoly baj történne, menjünk, csináljuk! Most azonban... elbizonytalanodtam a sok rémtörténetet olvasva. Korábban szándékosan kerültem az ilyeneket, azonban a terelőpárbajok rendszerint pont olyan dolgok, amik tragédiába torkollanak, így... meg kell mondjam, kicsit megrendültem. Tudom, hogy varázslók vagyunk, és szinte bármit (jó, ez erős eufemizmus) meg tudunk gyógytani, de a fájdalmat nem tudjuk semmissé tenni, és én ezt eddig nem akartam végiggondolni, nem akartam tudomásul venni. Most kénytelen vagyok. De hiába a hirtelen jött józan ész, nem fogom csak azért visszavonni a szavam, mert immár rájöttem, hogy veszélyes, hiszen akkor pont azt veszteném el, amit kikérek magamnak: a hitelemet mint játékos.
Nem szóltam senkinek, hogy ma találkozunk végül, nem akartam látni a pillantásaikat, nem akartam, hogy velem tartsanak. Majd utólag elmesélem mi volt, és remélem, hogy közben nem egy ágyban fogok feküdni a gyengélkedőn, felpolcolt végtagokkal, szívószálas almalötyit szürcsölgetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=773555#post773555][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.17. 12:39[/b][/url]

Bunkó bácsi

Mielőtt kilépnék az öltöző ajtaján, még veszek egy mély, remegős lélegzetet, amit megpróbálok addig benntartani amíg csak tudom. Így mikor végül kinyitom az ajtót, enyhén kábán, de legalább parázni kevésbé képes fejjel lépdelek ki a pályához, nyirkos kezeim között egy seprűt, és egy ütőt szorongatva. Ujjaim elfehérednek, ahogy szorításom fokozódik, öntudatlanul így próbálva megakadályozni, hogy fülem-farkam behúzva futásnak eredjek. A kellemes szédülés túl hamar hagy alább, és amint meglátom a férfit, gyomorgörcs lép helyébe. Egy pillanatra megtorpanok, ahogy a sötét folyosó után a fénybe érkezem. Nem esik, nincs forróság, nem fúj erős szél, és a felhők miatt szemembe sem süt a nap, igazából kívánhatni sem kívánhatnék jobb időjárást magunknak. Idegességemet leplezendő kihúzom magam, úgy indulok meg Henrik (remélem Elle néninek tényleg igaza volt, és így hívják) felé. Utolsó életképes neuronjaim sikítoznak, hogy menjek vissza és legalább plusz védelmet vegyek magamra, de vakmerően nem figyelek oda ezekre a sugallatokra, és köpenyt leszámítva teljes edzőszerkómban állok meg a másik előtt.
- Szia - nézek fel rá, jóval magasabb hangon mint az egyébként tőlem megszokott lenne. Nem állok neki torkot köszörülni, csak egy furcsa félrepillantás árulkodik meglepettségemről. Reménykedem benne, hogy nem tűnik fel neki, elvégre alig találkoztunk, nem hiszem, hogy megismerné a hangomat. Nem, abban a hitben szeretném ringatni magam, hogy nem fordított rám ekkora figyelmet. Megállom, hogy megremegjek, de ez nem olyan egyszerű, főleg azok után amilyen rémségeket végül a kviddicses könyvben olvastam. Valahogy úgy voltam eddig vele, hogy csak egy labdajáték, iskolai, veszélytelen, majd leállítja JV bácsi ha valami komoly baj történne, menjünk, csináljuk! Most azonban... elbizonytalanodtam a sok rémtörténetet olvasva. Korábban szándékosan kerültem az ilyeneket, azonban a terelőpárbajok rendszerint pont olyan dolgok, amik tragédiába torkollanak, így... meg kell mondjam, kicsit megrendültem. Tudom, hogy varázslók vagyunk, és szinte bármit (jó, ez erős eufemizmus) meg tudunk gyógytani, de a fájdalmat nem tudjuk semmissé tenni, és én ezt eddig nem akartam végiggondolni, nem akartam tudomásul venni. Most kénytelen vagyok. De hiába a hirtelen jött józan ész, nem fogom csak azért visszavonni a szavam, mert immár rájöttem, hogy veszélyes, hiszen akkor pont azt veszteném el, amit kikérek magamnak: a hitelemet mint játékos.
Nem szóltam senkinek, hogy ma találkozunk végül, nem akartam látni a pillantásaikat, nem akartam, hogy velem tartsanak. Majd utólag elmesélem mi volt, és remélem, hogy közben nem egy ágyban fogok feküdni a gyengélkedőn, felpolcolt végtagokkal, szívószálas almalötyit szürcsölgetve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=773563#post773563][b]Ambrózy Henrik - 2019.09.17. 12:55[/b][/url]

Kivárta, hogy a lány megkeresse és ez meg is történt. Őszintén úgy gondolta, hogy Zippzhar majd gyáva nyúl lesz és nem mer majd eljönni a terelőpárbajra, amit egyébként ő maga kezdeményezett botor módon. Persze Henrik pontosan jól tudja, hogy a levitásnak halvány sejtése sem volt arról, mire vállalkozik, mikor könnyelműen közölte, hogy felőle mehet a menet. Lilla persze azonnal próbált hatni a férfira, hogy ugyan legyen már annyi esze, hogy nem áll ki egy kislány ellen, csakhogy ennyi esze neki is volt, nem kellett győzködni. Ő csak annyit akart, hogy valóban kihívja a lány, valóban megjelenjen, aztán sértetlenül hazamenjen. Mert bármennyire is hinné el, hogy Masa profi abban, amit csinál, pusztán kettejük alkatából és erejéből fogva garantált a győzelem. És persze sütkérezhetne a dicsőség fényében, de egyrészt a gyengébbet elverni nem erény, másrészt nem is nagy teljesítmény. Ha például Tristan hívná ki, az is más felállás lenne - ami meglepő, hogy végül nem törte be az orrát, pedig kétszer sodorta életveszélyes szituba a rellonost. De hát, ha egyszer mindenki megúszta épségben, kit érdekel a többi?
Kedélyesen készülődik az öltözőben, szinte már lomhán veszi magára a védőfelszerelést. Úgysem fognak seprűre ülni, meg ugye azért, mert jött egy bagoly a helyszínnel és az időponttal, még közel sem biztos, hogy Masa valóban itt lesz. Nem akar persze rosszmájú lenni, látva, mennyire kiakadt a becsmérlő szavakon, a levitás akkor sem hagyná ki ezt a párbajt, ha az élete függne tőle. Egyébként, ha valóban sor kerülne az összecsapásra, ez pontosan így lenne. Úgyhogy mikor elkészül, kicsit átmozgatja magát, majd felkapja seprűjét és ütőjét, hogy kilépjen a kellemes őszi időbe. Nem tűz már úgy a nap, mint pár hete, de szerencsére nem is esik az eső, a szél csendesen, ráérősen fújdogál. Bár Zippzhar nem egy dromedár, mégsem nehéz kiszúrnia a néptelen kviddicspályán, így minden lépéssel egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Henrik arcán kaján mosoly bujkál. Elégedett. Neki csak ennyi kellett, hogy a szájhős ne csak szájhős legyen.
- Szia - kinyújtja a kezét a lány felé és várja, hogy az megrázza. Fél szemöldökét még fel is húzza, mert ő már tudja, mi következik, ellenben a levitásról süt, hogy teljesen be van szarva. Minden bizonnyal az elmúlt időszakot szorgos kutatással töltötte, hogy mi is az a terelőpárbaj, amikor pedig rájött, megfogalmazta a végrendeletét és a koszorút is előre megrendelte, biztos, ami tuti. - Készen állsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=773656#post773656][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.17. 19:16[/b][/url]

Bunkó bácsi

Az a bizonyos kaján mosoly számomra csak az, ami. Egy kaján mosoly. Talán picit rosszmájúnak is hat, de őszintén megvallom, leginkább azért, mert jelenleg nincs túl jó véleményem az előttem állóról. Ahogy fölém magasodik, kiakolbólint a valóság, amit annyira de annyira igyekeztem tagadni a napokban. Az emlékeim napról napra fakultak, és mint egy napon hagyott jégkocka, úgy lett Henrik is egyre kisebb és kisebb a szememben. Mármint, most nem erkölcsileg értem, szimplán fizikailag. Nem azt mondom, felismertem volna az utcán, de fejben már alacsonyabbnak és kevésbé megtermettnek képzeltem, akárhányszor csak előrevetítettem magamnak ezt a találkozót. Meglep egy pillanatra a kinyújtott kéz, de igyekszem gyorsan kapcsolni, jobb kezemben lévő ütőmet bal hónom alá dugom, hogy nyirkos kezemet tenyerébe fonhassam. A francba is, hogy ilyen izzadós lettem mostanában, mi van velem? Megrázom ugyan kezét, de nem szorítok rá igazán. Nem is próbálok úgy tenni, mintha le akarnám nyomni erőben, sőt, még a csuklóm is leheletnyit kifelé fordul, engedve, hogy az övé kerüljön domináns pozícióba.
- Henrik ugye? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért, hiszen szeretném tudni kire kell majd gondolnom a halálom előtti utolsó pillanatban. Bár csak pletyka, de azt hallottam, ha elég erősen koncentrálok rá, kísérthetem, és omg, igen, ha meg kell halnom, hát legalább azt az örömöt had kapjam meg, hogy a nap bármely szakában átlebeghessek rajta, kellemetlen érzések sorozatát okozva ezzel benne. Kicsinyes bosszú, tudom. Én is kicsi vagyok.
- Készen. Hozzam a gurkót, vagy majd te? - szegem fel dacosan államat, miközben verejtékező tenyeremet gyorsan a nadrágomba törlöm. Fogaimat picit összeszorítom, hogy ne kezdjenek el vacogni, majd hátrébb is lépek egy picit, kivonva ezzel magam az aurájából. Ha nem is sokkal, de egy hangyányit könnyebben lélegzek így. Továbbra sem igazán vagyok képben a róla szóló pletykákkal, hallottam én innen-onnan, hogy hűűű de rossz dolgokat tett, meg hajjajj de nagy sötét mágus, de őszintén? Ezt még belőle sem nézném ki, vagyok annyira naiv. Nem is olvastam el a cikkeket róla, se a jót se a rosszakat, és amikor szívem idegességében dobol össze-vissza, ezek eszembe sem jutnak, csakis az előttem álló megmérettetésre tudok koncentrálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=773757#post773757][b]Ambrózy Henrik - 2019.09.18. 11:18[/b][/url]

Azért be kell vallja, hogy egy valamivel bátrabb Máriára számított így, hogy az öltözőben bedobta a Jancsi stílust. Mégis, itt állva vele szemben, miközben kézfogása harmatgyenge, mi több, ezzel akaratlanul is alárendelt szerepbe kényszeríti magát, azért nem semmi. Persze Henrik nem igen enged neki, szabályosan rázza meg a lány kacsóját és egy pillanatig sem érezteti vele erőfölényét. Eltörhetné az ujjait is szinte, miközben rászorít, esetleg teljesen leuralhatná, de nem teszi. Képzeljen akármit a lány, Henrik lényegesen jobb ember annál, mint amilyennek látja.
- Igen, Ambrózy Henrik - biccent egyet, majd gondolkodás nélkül folytatja. - És ha jól tudom, Zippzhar Mária - tudja a teljes nevét, de lusta végigmondani, elvégre a lényeg ebbe is benne van. Szeret picit utánanézni azoknak, akikkel összesodorja az élet és nem volt nehéz megtudnia, hogy a levitás mi mindent alakított az előző meccsén. Az meg sem lepi, hogy az Unikornisok ellen már nem lépett pályára, betudható annak a traumának, hogy leesett a járgányáról. Ezen kívül olyan, teljesen irreleváns információkat is megtudott, minthogy a Squadron másik terelőjével, Lóránt Bencével van kapcsolatban és gusztustalanul boldogok, egyébként jó tanuló és rajong a kviddicsért, no meg kissé szeleburdi. Azt, hogy elmebeteg, mondania sem kellett senkinek, a terelőpárbaj ténye bőven elég bizonyíték volt erre.
- Megvárom, míg kihozod - kényelmesen támaszkodik meg ütőjén és pofátlanul mosolyogva várja meg, hogy Masa elmenjen a gurkóért és kicipelje. Mozgékony egy állat, kár tagadni, a maga ötven kilójával dobozon keresztül is ledarálna mindenkit, ha csak azon múlna. Egyébként azért nem segít a levitásnak, hogy érezze a törődést. Még egy picit játszik az idegeivel, mielőtt elárulja, hogy nem fog történni semmi. Jó, ez egy picit szemét húzás tőle, de ez van, azokra a vékony karokra amúgy sem árt gyúrni egy picit. Ahogy megérkezik, némileg unottan néz rá, mielőtt ismét megszólalna. - Sok sikert - s mozdul is a doboz felé, hogy a lány ne tudja kiereszteni a gurkót. Úgy tesz, mintha ő maga akarná.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=774130#post774130][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.20. 18:04[/b][/url]

Bunkó bácsi

Őszintén, bennem nincs nagy jelentősége egy kézfogásnak, nem arra szolgál, hogy felmérjem az erejét (pff, arra ott a szemem). Pontosan tudom, és tudtam akkor is mire vagyok képes, de őt nem ismerem. Akkor még annyira sem tudtam ki ő, mint most. Mondhatnám, hogy ez az a különbség, ami érezhető rajtam, de nem hinném, hogy ez lenne az igazság. Inkább azt mondanám, hogy akkor hirtelen felindulásból mentem bele a szócsatába, most pedig úgy jöttem ide, hogy az elmúlt heteket aggódással, parázással, és ismereteim bővítésével töltöttem. Fogalmazhatnék úgy is, hogy saját magamat félemlítettem meg egyre jobban és jobban, így mostani viselkedésemben ezért dominál ez olyan erősen.
- Masa - teszem hozzá automatikusan becenevemet, félig nem is értve miért. Annyira megszoktam volna már, hogy kicsúszik a számon bemutatkozásnál? Mindenesetre örülök neki, hogy tényleg az akinek hittem, így egy kért-kéretlen mosoly is felragyog arcomon. Jó időzítés, mondhatom. Valószínűleg nem érti miért vigyorodok el, pedig ez csak egy kis apró öröm, hogy kinyomoztam ki is ő. Nem volt nehéz munka, de inkább nem töröm le a saját kedvemet. Majd megteszi ő.

Bólintok, hogy vettem, és teljes puccban indulok meg a szertár irányába. Pofim kicsit felfújom, mert ugyan, miért is hozná ő, ugráljak én, de ellenkezni természetesen nem ellenkezek, már csak azért sem, mert én ajánlottam fel. Négy-öt lépés múlva ébredek rá, hogy bolondságra készülök, így olyan lendülettel vágok be egy hátraarcot, hogy saját hajammal törlöm magam arcon. Hajgumi. Emlékeztetem magam, miközben visszalépdelek a férfihoz, korábbi helyemre leteszem eszközeimet, és immár üres kézzel állítom magam újból irányba - ami nem árt, ha egy gurkónyi ládával szeretném magam visszaügyeskedni, ugye. Egy apró köhintést hallatok kínomban, mikor elindulok, igyekszem kerülni a szemkontaktust, nehogy meglássam a szempárban csillogó vigyort. Mert tudom én, hogy ott van!! Távolodva lehúzom csuklómról a gumim, és felkötöm tincseimet, ne zavarjanak.

Szuszogva-fújtatva érkezek vissza Henrik mellé, immár a kicsit féloldalasan jobb csípőmnek támasztott, két kézzel cipelt dobozzal együtt. Haladás. Derékból hajolva (ne csináljátok utánam, nem egészséges) ér földet végül közöttünk, és amíg kiegyenesedek, a férfi már a doboz felé is hajol. Egy pillanatra pánik szalad át rajtam, így gondolkodás nélkül ugrok nagyjából másfél lépésnyire lévő ütőm után. Guggolásban, Henriknek háttal érkezek, ütőmet fejem fölé emelve töpörödök gombócba, úgy várva, hogy felhangozzon a surrogó hang. A kívánságot szinte észre sem veszem, annyira felkészületlenül ér a dolog. Közben bal kezem már seprűm nyele után tapogatódzik, és ha nem szólal meg, vagy a láda nem nyílik, felé is pillantok, és szépen felkászálódok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=777921#post777921][b]Ambrózy Henrik - 2019.10.13. 01:11[/b][/url]

Neki aztán mindegy, hogy Masa vagy Marcsi, mégis, egy párbaj előtt illik bemutatkozni. A nem hivatalos "hallottam a neved és látásból ismerlek" nem megfelelő egy ilyen szituációban, elvégre, ha valóban sor kerülne az összecsapásra, hogyan mondhatná el bárkinek, hogy megverte a másikat? Valami csajt vagy csávót simán felülmúlt? Hát jó, de ki volt az? Fene se tudja, sikerült... Na értitek.
Aztán beküldi a lányt a gurkóért és nem fogok hazudni, élvezettel tölti el, ahogy nézi a levitást cipekedni. Azt tudjuk, hogy nem fog vele birokra kelni, de arról nem volt szó, hogy nem szórakozhat egy keveset, ha már iderángatták a semmiért. Szinte már türelmetlenül várja, hogy Masa kivonszolja magát és a kis aranyost is kettejük közé, amikor pedig mindez bekövetkezik, könnyedén hajol le, hogy kieressze a szörnyet kalitkájából. De legalábbis úgy tegyen.
Hogy mennyire jó döntést hozott azzal, hogy nem áll bele ebbe a párbajba, csak most derül ki, ebben a szent pillanatban. Látva a levitás reakcióját két dolog jut eszébe: vagy piszkosul kinevetni, vagy őszintén megsimítani a vállát és megnyugtatni. Végül azonban kénytelen egy harmadik opciót választani, ugyanis nemes egyszerűséggel fölegyenesedik és megvárja, hogy a lány felé forduljon. Amint ez megtörténik, szemeivel a doboz felé bök, ami továbbra is érintetlen kettejük között, végül tekintetét ismét a másikra emeli. - Remélem nem gondoltad komolyan, hogy itt ma párbaj lesz - felvonja fél szemöldökét és várja a reakciót. Merthogy ezzel a lendülettel ki is ejti ütőjét és seprűjét a kezéből, hogy mellette érjenek földet, ő pedig keresztbe fonja karjait maga előtt.
- Nem állok ki ellened. Azért jöttem el, hogy lássam, nem csak a szád nagy. Itt vagy, felkészültél, legalábbis megpróbáltál és ez nekem elég. Nem fogom veszélyeztetni az életedet - azzal egy könnyed mozdulattal kinyújtja jobbját, hogy Masa megfoghassa és kezet rázzanak. Ez ugyanis így fair. Ha már egyszer elmarad a párbaj, legalább ennyi legyen a végén. Egyébként, ha komolyan is gondolta volna ezt az egészet, látván a lány reakcióját, minden bizonnyal lefújta volna. Hiszen ki az, aki egy felreppenő gurkótól összegömbölyödik guggolásban a földön és magát védve feje fölé szorítja ütőjét? Na ugye. Nem kell a balhé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=778706#post778706][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.10.21. 21:38[/b][/url]

Bunkó bácsi

Nos nos, utánaolvastam én ennek a híres terelőpárbajnak, de a kisujjam évgyűrűire esküszöm, pont nem a bemutatkozós része érdekelt a legjobban. Persze úgy ugrottam neki hogy az ilyen szertartásféleségek ismerete is hasznos lehet, de utána inkább rámentem a túlélési technikákra - inkább tűnjek bunkónak, mint hát izé... Halottnak.

A földre gömbölyödve jutok el odáig, hogy először felteszem magamnak azt a kérdést, amit már sokan sokféleképpen szegeztek nekem - mi a hólapátos télapóért kellett nekem odamenni az öltözőkhöz? Karjaim tarkómra fonódnak, fülemben pedig zúg a szapora szívdobogásom, hangját újra és újra összetévesztem a képzeletbeli gurkókkal. Mindeközben néma csend settenkedik körénk, amit el is kezdek felfogni, ahogy a várt becsapódás elmarad, és értetlenül hátralesek vállam felett. Pislogás nélkül meredek a fölém magasodó férfira, majd tekintetét követve a faládára. Most mi van, nekem kell elengedni? Esélyem sincs rá, hogy magamtól összerakjam mire készül, szavai megelőzik helyzetfelismerő képességem bootolásának gyorsaságát. A kérdésre csak pislogok egyet, egyébként még mindig teljesen mozdulatlanul, mint a gülüsemű aranyhalak egy lepukkant állatkereskedés rosszul megvilágított akváriumában. A sporteszközök puffanása zökkent ki a tétlenségből, arcom elpirul, hiszen a kérdés azon a tipikus tanárias "mit képzelsz mit csinálsz" hangon feszül közénk. Kiegyenesedés közben fordítok magamon lábfejemmel, így mire kihúzom magam, már az irány is stimmel.
- Hogy? - lehelem a kérdést, sőt talán csak az ajkaim mozdulnak, de hang ki sem szökik rajtuk. Én tényleg magabiztosan vágtam neki ennek az egésznek (khm khm fogjuk rá), de azóta csak olyat tett vagy tettem ami összezavart, netán zavarba hozott. Ott akkor az öltözőben könnyen beszéltem, hiszen tudtam, hogy akkor biztosan nem kerül majd sor a párbajra. Ott akkor az öltözőben zavart az elszenvedett vereségünk, zavart a férfi nyilvánvaló arroganciája, zavart Béla, Ábel, zavart... Minden. Dühből pedig könnyen beszélek, főleg ha nem is tudom mi az amibe belemegyek. Én ajánlottam fel, persze. De túl nagy naivitás volt azt gondolni, hogy mondjuk kapok pár szabadon lengedező gurkót, hogy találjak velük célba? Valószínűleg igen.
Ott akkor az öltözőben felhergelt szavaival, és bizony nincs ez másképp most sem.

Szavai tovább kígyóznak felém, én pedig keserűséggel vegyes hitetlenséggel pillantok felém nyújtott kezére.
- Nem fogom veszélyeztetni az életedet - ismétlem meg utolsó mondatát, szavaimba olyan maró gúnyt csempészve, ami mellett a salétromsav kedves kis üdítőitalnak hathat. Érzem ahogy a megalázottság pírja kúszik fel arcomra, kezemet pedig szorosan magam mellett tartom - eszem ágában sincs felé nyújtani. Ezzel nekem ugyan nem tesz szívességet. Csak dühtől összepréselt szám állít meg abban, hogy megtoldjam mondandómat, alsó ajkam azonban így is meg-megremeg, és valami furcsa, meghatározhatatlan eredetű könnyek szúrkálják a szemem. Nem sírok, de még akármi megtörténhet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=781186#post781186][b]Ambrózy Henrik - 2019.11.18. 09:14[/b][/url]

A visszakérdezésre nem válaszol, elvégre a következő mondatban megadja az indoklást a nemmel kapcsolatban. Az a helyzet, hogy Masa megérdemelné, hogy kiálljanak és megmérkőzzenek, csakhogy Henrik, tanársága szélén, amúgy is a büntető törvény határmezsgyéjén nem kíván megölni egy diákot. De még csak megsebesíteni sem, hiszen egy zuhanás maradandó károkat is okozhatna - ahogyan a gurkó sem csak fejbe kólintaná, hanem darabokra szedné a fejecskéjét. De ez mind mellékes abban a pillanatban, amikor a levitás büszkesége sérül, hiszen nem elég, hogy teleszart pelenkával eljött és felkészült a lehetetlenre, most még közlik is vele, hogy nem állnak ki vele. Nyilván úgy értelmezi az egészet, hogy Henrik nem süllyed mélyre, esetleg gyermekként kezeli - bár hozzáteszem, ez a viselkedés ezer százalékosan ezt az állítást támasztja alá.
- Felőlem gúnyolódhatsz kiscsibe, nem azért nem állok ki, mert lenézlek vagy gyengének tartalak - mivel látja, hogy kézfogásra itt már nem kerül sor, így zsebébe mélyeszti kacsóit, úgy fürkészi Masa arcát. Azok ott könnyek? Remek, ha még sírni is elkezd, Henriknek fogalma sincs, mit csinál majd vele. Szíve szerint megölelgetné, mint egy jó báty, megnyugtatná, de az, hogy közte és Zippzhar között ilyesmi előforduljon, nagyjából-egészéből lehetetlen. - Ne sértődj meg, hanem viselkedj felnőttként. A dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy eltervezzük őket - nem akar hatalmas életbölcsességeket mondani, de mégis sikerül. És még csak nem is butaság: Mária elhatározta, hogy párbajoznak és lesz, ami lesz, ezt azonban csúnyán keresztülhúzta Henrik csökönyössége, miszerint nem hajlandó megvívni a kékséggel. A józan észnek néha felül kell kerekednie az egón és a büszkeségen, máskülönben az egész világ egy kibaszott háború lenne. Mindenki ölne mindenkit azon szent meggyőződésből, hogy csorbul a tekintélye, ha nem teszi. Remek lenne. Szerencsére egy idő után mindenki felnő, így Masára is az a vég vár, hogy előbb-utóbb benőjön a feje lágya - bár inkább utóbb.
- Nézd, én elhiszem, hogy felkészültél és tényleg azért jöttél, hogy kiálljunk egymás ellen, de nem akarom veszélyeztetni az életed. Ennyit nem ér meg a büszkeséged - sőt, senki büszkesége sem ér ennyit, de ezt már nem is teszi hozzá. Csak remélheti, hogy a lány megérti, nem ellene, hanem érte vannak az események.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=781191#post781191][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.11.18. 10:49[/b][/url]

Henrik csip csip

De, pontosan azért nem - szólal meg a kis hangocska a fejemben, és olyan meggyőződéssel hiszem hogy az az igazság amit én gondolok, hogy a férfi szavai szinte el sem jutnak az agyamig. Egyik fülemen be, másikon ki. Szám sarka lebiggyed, de végül még időben kapok észbe és veszek mély levegőt, megelőzve ezzel a könnycseppek záporát. Szemeim gyanús csillogását így sem tudom elrejteni, de legalább nem lesz a helyzet még kínosabb. Fürkésző szemei elől elbújva, fejemet lehorgasztva hallgatom a rögtönzött hegyibeszédet, kínomban lábammal a füvet kezdem rugdosni. Nem is akarok válaszolni neki, hiszen ugyan minek? Mondhatnék bármit, úgyis lenne rá válasza. Lehettem vele kedves, komoly, dühös, egyik sem azt a reakciót váltotta ki belőle amire számítottam, és a helyzet mindig-mindig csak tovább romlott. Köszönöm, részemről ennyi elég volt, ha nem mondok semmit legalább nem adok neki újabb támadási felületet. Karjaimat szorosan összefűzöm magam előtt, pillantásomat nem emelem fel ritmikusan földnek ütköző lábamról.

Mikor megint az életem veszélyeztetésével jön nem bírom ki, és felhorkanok, gondolatban pedig éppen egy általam megütött vaslabda szeli át az eget, hogy kellemetlen perceket okozzon a férfinak. Bár valószínűleg ez sosem fog megtörténni - most már még kisebb rá az esély mint eddig volt -, de ez most mellékes, épp ezért járunk gondolati síkon. Azonban ez nem azt jelenti hogy bántani akarnám Henriket, számomra ez az egész terelgetősdi továbbra sem arról szól, hogy fájdalmat okozzak a másiknak, azt a részét szépen elfelejtem amíg célzok, ütök, és nem gondolok bele abba milyen barbár dolog akkor boldognak lenni ha más megsérül miattam. De hibáztatható lennék azért, mert szeretném jól csinálni amit csinálok? Vagy akár azért, mert nem szeretném hagyni hogy lenézzenek, és anélkül ítéljék meg a képességeimet, hogy ténylegesen látták volna? Tényleg túl nagy kérés lenne esélyt kívánni, hogy bizonyíthassak?
- Hát azt tudom hogy neked semmit nem ér az én büszkeségem, ez elég egyértelmű volt az alapján ahogy kiröhögtél - pedzegetem meg honnan is jutottunk el idáig. Tény, hogy messze nem ő az egyetlen akitől ilyen lenéző reakciót kaptam, de amikor másoknak ugrottam neki hasonló vehemenciával, általában meghátráltak... Vagy csak rám hagyták, de lényeg a lényeg, Henriknek mondhattam akármit, lepattant róla, és talán pontosan ez az amiért én meg nem tudok leakadni a témáról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=781201#post781201][b]Ambrózy Henrik - 2019.11.18. 13:53[/b][/url]

Tudja, hogy a dacos hallgatás mögött csak még dacosabb ellenkezés van, s mondjon bármit, legyen akármilyen kedves és segítőkész, Masa nem azt fogja kihallani belőle, ami valójában benne van. Mindenképp negatív kritikaként értelmezi, egy újabb unalmas felnőtt lenéző beszédének, aki képtelen tisztelni őt magát, mint identitást, képtelen elismerni, hogy igenis lehet csodás. Pedig Henrik nem abban kételkedik, hogy a lány tudna jó terelő lenni, egyszerűen az itt a kérdés, hogy nagyobb-e a szája a mögötte meghúzódó teljesítménynél. Erre pedig a válasz egy határozott igen.
- Jézusom, tényleg erről kell még beszélnünk, Masa? - döbbent és csodálkozó a hangja, nem gondolta volna, hogy ennyire mély nyomot hagyott a másikban egy kis nevetés. Jó, oké, kinevette őt, de ez mind a múlt, ha Henrik is mindenkire megsértődne, aki kineveti vagy lenézi, jó isten, már senkivel sem állna szóba! Túl kell ezen lépni, a levitás azért jött, hogy bizonyítsa, nem egy gyáva kukac, ezt pedig megtette, kész, punktum. A teljesítményéről majd ráérnek vitatkozni a következő idényben. - Nem tudtam, hogy ennyire rosszul esett, nem akartalak megbántani. Ne haragudj - az a helyzet, hogy sok ember úgy hiszi, bocsánatot kérni gyengeség és támadási felület, hogy ettől majd kevesebb lesz a másik szemében. Ebben viszont tévednek. Beismerni a hibáinkat, felvállalni, hogy a másiknak igaza van és mi szúrtuk el, sokkal-sokkal több erőt árul el az illetőről, mintha csökönyösen ragaszkodna hozzá, hogy ő tökéletes. Bár alapjaiban nem érzi úgy, hogy túllépett volna egy határon, elfogadja, hogy a lány számára ez egy érzékeny pont volt, amibe beletalált és lehetett volna... Kedvesebb is.
- Nem akarok veled haragba lenni, nincs miért, szóval állapodjunk meg abban, hogy a következő idényben mindketten megmutatjuk, mit tudunk - elmosolyodik, hangja is ellágyul tekintetével egyetemben. Tényleg nincs szükség arra, hogy háborúzzanak, annyira értelmetlen az egész, egyszerűen csak hagyják maguk mögött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=781229#post781229][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.11.18. 20:37[/b][/url]

Henrik csip csip

Na tessék, tényleg nem kellett volna megszólalnom már jön is mindjárt a "ne legyél gyerekes" meg a "mikor volt az már", és megint én leszek a rossz, aki nem tud túllépni a dolgokon, és a múlton agonizál. Mert persze hogy még mindig itt tartunk, mikor léptünk volna túl rajta? Amikor a bagoly ígéretével távoztam az öltözőből? Amikor szűkszavú válaszát megkaptam? Amikor újra találkoztunk, és elküldött a gurkóért (amit tudott hogy nem fogunk használni!!)? Amikor bocsánatot kért azért, mert... Várjunk, hogy mit csinált? Döbbenten pislogva nézek rá, nem is hiszek a fülemnek. Szám elnyílik, hogy mondjon valamit, de az agyam még nem fogta fel ami történt így végül némán zárom össze újra ajkaimat. Most én vagyok az aki a tekintetét keresi, onnan próbálom kiolvasni mire készül, mert bár őszintének hangzik amit mond, nem tudom már nem keresni szavai mögött a hátsó szándékot. Mikor fogja elnevetni magát, és azt kiabálni hogy "bevetted"? Talán habozásomat érzi meg és azért folytatja mondandóját, talán egyébként is kikívánkozott belőle, de mielőtt kínomban bármit is mondhatnék, ismét megszólal. Nem is szavai, mind inkább ellazuló arcvonásai eredményezik azt, hogy tartásomban csökken a görcsösség. Lábaim abbahagyják a már számomra is idegesító toporgást (pótcselekvés, segít legyűrni a beszédkényszert), arcomon a legváltozatosabb érzelmek suhannak át. Egyik pillanatban teljesen meg vagyok róla győződve, hogy megint szívat, ekkor szemeim összeszűkülnek, arcomra dühös grimasz kúszik, majd egy picivel később már zavart félmosollyal kezdek hitelt adni szavainak. De biztos?
Mély sóhajjal biccentek végül, megtörve a hosszúra nyúlt percet. Majd rögtön utána bólintok még egyet, az első még a bocsánatkérésre volt a reakció, a második már az ígéretre.
- Köszönöm? - motyogom bizonytalanul, maga az érzés igazi, kimondani félek, nehogy viccet csináljon belőle. Ebből is. Jó jó jó jó, most kért érte bocsánatot... Zavartan kapom félre tekintetem, ahogy kezem lassan emelkedik, hogy most én ajánljam fel a parolát. Igazából a mellkasomat feszítő düh valahol a "ne haragudj" résznél... ki is aludt szinte teljesen. A kétségem azonban nem múlt el, számtalan kérdés kering továbbra is gondolataim közt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=785491#post785491][b]Ambrózy Henrik - 2019.12.24. 13:08[/b][/url]

Tény, hogy Masa egy kicsit idegesítő, felelőtlen, gyerekes és meggondolatlan. De ettől még biztos kedves lány, csak Henriket ki nem állhatja és folyton borsot tör az orra alá. Most is, mikor épp kedves és normális, forgatja a szemét, aztán fintorog. Pedig tudja ám a férfi, hogy mennyire odavan érte a lány, hiszen megkukkolta - jó, ez csak vicc, de ettől még igaz, hogy tök csendben ácsorgott és nézte a félmeztelen Henriket. Nem ítélem el, ha a helyében lettem volna, még lehet a nyálam is elcsöppen, de ez csak az elfogultságomból adódik. Minden nőnek egy ilyen csávót kívánok az életébe, én mondom!
- Nincs mit - megvonja vállát és igazából nincs több mondandója. Ha a levitás elfogadja, hogy ez így jobb mindenkinek, akkor részéről vége a beszélgetésnek. Egy könnyed mozdulattal hajol le a ládáért, hogy megemelve azt ismét szembenézzen Máriával. Nem tudja, mik lennének a megfelelő szavak, hiszen elsőre csak atyai jótanácsok jutnak eszébe, de azt meg már megtanulta, hogy feleslegesen mondja. Csak még nagyobb ellenszenvet szül, ha kedves próbál lenni - mondjuk ilyet még nem baszott Európa, hogy valaki ennyire hülyén kezelje le azt, ha vigyáznak rá, de semmi baj. Így hát végül amondó, kezet se nyújt, mert a legutóbb se fogadták el, ami amúgy nem kis neveletlenségre vall.
- Hát akkor... Az óráimon találkozunk - elmosolyodik, azonban görbéje finoman szólva is szemtelen. Megkapta a diákok névsorát, akik felvették a tárgyát, ezen pedig Marcsi is ott virít. Nem mondhatnám, hogy nem tölti el némi nemű elégtétellel, hogy a szart is kitaposhatja ezek után a levitásból - úgyse teszi, nem pikkel rá -, erről azonban egyedül félreérthető arckifejezése árulkodik. A szeme sarkában gyülekező nevetőráncok elárulják jókedvét, azonban nem várja meg, hogy Masa reagáljon, ellép mellette, hogy minden felszerelést a helyére vigyen. Mi a tanulság ebből az esetből? Sohase kezdj olyannak, aki erősebb nálad, főleg akkor ne, ha fogalmad sincs, ki ő. Érdekes tanévnek nézel elébe Zippzhar.