A kastélytól körülbelül 5 perc járóútra található egy hatalmas terület, mely a diákok körében igen kedvelt sportnak, a kviddicsnek ad helyet. Ez a nyilvános pálya, ellentétben a házak behatolásgátlóval és mindenféle titkosító bűbájjal kezelt csarnokaival szemben. Több méter magasban találhatóak a karikák a pálya két végén, három-három darab. A fűtenger, mely valaha itt nőtt mára már maximum egy kisebb tónak nevezhető, mivel a szorgos diákok fürge lábai letaposták a szálakat. Körben a pálya szélén hatalmas pódiumok találhatók, az egyik oldalon az Eridon és a Navine „páholya” található, a másikon a Levitáé és a Relloné. A szurkoló nebulók kényelmét fapadok szolgálják, s a leghátsó sorok fölött hátul kifeszítve zászlókon a házak jelképállatai a megfelelő színben. A lelátó téliesíthető is szükség esetén, bűbájjal kezelt üveglap húzható az emelvények fölé.
Az öltözők a házak lelátóinak oldalán találhatók, azonban nem a fenti magaslatokban, hanem lent a földön, innen indulnak el az elszánt csapattagok a mérkőzésekre, ekkor még felvillanyozódva a siker reményétől. A pálya kastély felőli szélétől néhány méterre található egy kisebb ház, melybe belépve észrevehető, hogy tértágító bűbájjal kezelt. Seprűk és ütők különböző márkáiból találhatók használt és öreg darabok, azon diákoknak, akik esetleg csak kedvtelésből játszanak, vagy nincs saját seprűjük. Fel kellene már frissíteni mindkét eszközből az állományt!
Továbbá találhatók még itt különböző segédeszközök az edzésekhez, amelyek a kapitányok fantáziájára vannak bízva!

Már tegnap este is le akartam jönni a pályára, de mire összepakoltam mindent és végeztem a tanulnivalókkal, már csak titokban lóghattam volna ki a pályára, ám amióta Laura prefektus lett, igazán nem szeretnék szabályt szegni. Ő látta volna, ahogy kiszaladok játszani és a szabály szerint meg kellett volna büntetnie, ami elég furcsa lett volna, és nem én leszek az, aki kellemetlen helyzetbe sodrom. Legalábbis nem direkt, hiszen én nagyon örülök, hogy ezt is elérte. Viszont hiába voltam boldog miatta, a Navine csapatért egészen aggódtam. A csapakapitányunk elballagott és se őrzőnk, se fogónk nincs. Én alapból hajtó poszton játszom, de ha kell megtanulok én bármit, csak meccsezni tudjunk. Lehetőségből nincs sok, vagy gyorsan toborzunk még pár lelkes háztagot, vagy más házakból szerzünk embereket. Végső esetben, én megyek át egy másik csapatba, de szerintem az már teljesen más érzés. Itt a többiekért is játszom, és bár biztos vagyok benne, hogy máshol is befogadnának, mint játékost és mint embert egyaránt, de furcsa érzés lenne. Szerencsére a terelőkkel még jól állunk, de ha én átmegyek más posztra, akkor csak két hajtónk marad, amitől úgy tűnik, sehogy sincs meg a hét ember. Mindenesetre az esetleges újoncoknak tetszetős a hajtó poszt, hiszen rájuk irányul a legtöbb figyelem, mégsem múlik annyira sok rajtuk, mint a többi emberen, én pedig kész vagyok bármire a kviddicsért, még posztváltásra is. Az utolsó órám után rohantam a táskámért, amit előző este gondosan összekészítettem, és azt megragadva meg sem álltam az öltözőkig. Nagyon igyekeztem és bár nem volt senki, akivel játszhattam volna, próbáltam lelkileg felkészülni arra, hogy most nem a begyakorolt metódus szerint fogok dolgozni. Felkaptam a seprűm és mély levegőt véve kiléptem a tűző napra. Valamennyire mindegyik poszt vonz, de ha hajtó nem lehetek, akkor leginkább a fogó tetszik. Az őrző feladatkörét amúgy sem tudom egyedül gyakorolni, így azt mára passzoltam. Felszálltam a seprűmmel és amíg bemelegítő köröket tettem, átgondoltam mivel is lenne érdemes kezdeni. Végül arra jutottam, hogy nem állok neki rögtön cikeszt kergetni, inkább elkezdek cseleket gyakorolni. Hajtóként nem volt sokféle ilyen trükk, de például cikkcakkban repülni imádtam és egészen jól meg is tanultam. Talán a Vronszkij-műbukással kellene először megismerkednem. Sokszor láttam már és ha meg is sérülök, a gyengélkedőre csak eljutok valahogy. Elégszer ültem már seprűn ahhoz, hogy meredeken repüljek lefelé, de olyankor nem szoktam megvárni, hogy kellően közel kerüljek a talajhoz. Magasra repültem és egy nagyon mély levegő után megindultam lefelé. Menetszél csapott az arcomba, éreztem, hogy gyors lesz nekem ez a tempó, főleg elsőre, ilyen fiatalon. Még apám is előttem volt, amint idegesen a fejét rázza, mikor értesítik, hogy a gyengélkedőn fekszem és szitkozódva meséli anyámnak, bizonygatva, hogy ő előre figyelmeztetett. Egyszerűen nem sérülhetek meg, mert ők azt sikernek könyvelnék el, valószínűleg el is tiltanának. Veszélyesen közeledtem a földhöz és már csak megszokásból felrántottam volna a seprűm nyelét, de nagyobb volt bennem a dac, hiszen az nem történhet meg, hogy nem sikerül. Most van lehetőségem elrontani, a meccseken nem szabad, ott a legjobb formámat kell nyújtani. Csak centik választottak el a földtől, mire megfordítottam a seprűm. Óriási ívben kanyarodtam, a szél pedig igazán tesztelte az egyensúlyom, és hiába  kapaszkodtam erősen a nyélbe, a legésszerűbbnek mégis az tűnt, ha lelassítom az eszközöm. A sarkamat a földre tettem és hátamat is kihúztam. Lassan megálltam, majd leszálltam a seprűről és leültem a földre, miközben próbáltam csillapítani a zihálásomat. Biztos voltam benne, hogy amint a légzésem visszatér az elfogadható ütemre, újra felülök a tárgyra és addig próbálom a műbukást, amíg nem sikerül. Meglepődve vettem észre, hogy nem messze a bejáratnál landoltam, így elszaladtam az oda elhelyezett táskámig és kivettem belőle a vizem, hogy legalább ezzel is segítsek magamon és hamarabb visszaszállhassak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=756619#post756619][b]Nérel Danka - 2019.04.28. 12:12[/b][/url]

Már tegnap este is le akartam jönni a pályára, de mire összepakoltam mindent és végeztem a tanulnivalókkal, már csak titokban lóghattam volna ki a pályára, ám amióta Laura prefektus lett, igazán nem szeretnék szabályt szegni. Ő látta volna, ahogy kiszaladok játszani és a szabály szerint meg kellett volna büntetnie, ami elég furcsa lett volna, és nem én leszek az, aki kellemetlen helyzetbe sodrom. Legalábbis nem direkt, hiszen én nagyon örülök, hogy ezt is elérte. Viszont hiába voltam boldog miatta, a Navine csapatért egészen aggódtam. A csapakapitányunk elballagott és se őrzőnk, se fogónk nincs. Én alapból hajtó poszton játszom, de ha kell megtanulok én bármit, csak meccsezni tudjunk. Lehetőségből nincs sok, vagy gyorsan toborzunk még pár lelkes háztagot, vagy más házakból szerzünk embereket. Végső esetben, én megyek át egy másik csapatba, de szerintem az már teljesen más érzés. Itt a többiekért is játszom, és bár biztos vagyok benne, hogy máshol is befogadnának, mint játékost és mint embert egyaránt, de furcsa érzés lenne. Szerencsére a terelőkkel még jól állunk, de ha én átmegyek más posztra, akkor csak két hajtónk marad, amitől úgy tűnik, sehogy sincs meg a hét ember. Mindenesetre az esetleges újoncoknak tetszetős a hajtó poszt, hiszen rájuk irányul a legtöbb figyelem, mégsem múlik annyira sok rajtuk, mint a többi emberen, én pedig kész vagyok bármire a kviddicsért, még posztváltásra is. Az utolsó órám után rohantam a táskámért, amit előző este gondosan összekészítettem, és azt megragadva meg sem álltam az öltözőkig. Nagyon igyekeztem és bár nem volt senki, akivel játszhattam volna, próbáltam lelkileg felkészülni arra, hogy most nem a begyakorolt metódus szerint fogok dolgozni. Felkaptam a seprűm és mély levegőt véve kiléptem a tűző napra. Valamennyire mindegyik poszt vonz, de ha hajtó nem lehetek, akkor leginkább a fogó tetszik. Az őrző feladatkörét amúgy sem tudom egyedül gyakorolni, így azt mára passzoltam. Felszálltam a seprűmmel és amíg bemelegítő köröket tettem, átgondoltam mivel is lenne érdemes kezdeni. Végül arra jutottam, hogy nem állok neki rögtön cikeszt kergetni, inkább elkezdek cseleket gyakorolni. Hajtóként nem volt sokféle ilyen trükk, de például cikkcakkban repülni imádtam és egészen jól meg is tanultam. Talán a Vronszkij-műbukással kellene először megismerkednem. Sokszor láttam már és ha meg is sérülök, a gyengélkedőre csak eljutok valahogy. Elégszer ültem már seprűn ahhoz, hogy meredeken repüljek lefelé, de olyankor nem szoktam megvárni, hogy kellően közel kerüljek a talajhoz. Magasra repültem és egy nagyon mély levegő után megindultam lefelé. Menetszél csapott az arcomba, éreztem, hogy gyors lesz nekem ez a tempó, főleg elsőre, ilyen fiatalon. Még apám is előttem volt, amint idegesen a fejét rázza, mikor értesítik, hogy a gyengélkedőn fekszem és szitkozódva meséli anyámnak, bizonygatva, hogy ő előre figyelmeztetett. Egyszerűen nem sérülhetek meg, mert ők azt sikernek könyvelnék el, valószínűleg el is tiltanának. Veszélyesen közeledtem a földhöz és már csak megszokásból felrántottam volna a seprűm nyelét, de nagyobb volt bennem a dac, hiszen az nem történhet meg, hogy nem sikerül. Most van lehetőségem elrontani, a meccseken nem szabad, ott a legjobb formámat kell nyújtani. Csak centik választottak el a földtől, mire megfordítottam a seprűm. Óriási ívben kanyarodtam, a szél pedig igazán tesztelte az egyensúlyom, és hiába  kapaszkodtam erősen a nyélbe, a legésszerűbbnek mégis az tűnt, ha lelassítom az eszközöm. A sarkamat a földre tettem és hátamat is kihúztam. Lassan megálltam, majd leszálltam a seprűről és leültem a földre, miközben próbáltam csillapítani a zihálásomat. Biztos voltam benne, hogy amint a légzésem visszatér az elfogadható ütemre, újra felülök a tárgyra és addig próbálom a műbukást, amíg nem sikerül. Meglepődve vettem észre, hogy nem messze a bejáratnál landoltam, így elszaladtam az oda elhelyezett táskámig és kivettem belőle a vizem, hogy legalább ezzel is segítsek magamon és hamarabb visszaszállhassak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=756630#post756630][b]Várkonyi Lana - 2019.04.28. 15:15[/b][/url]

A hét ezen napja általában laza és gyorsan véget érő nap a nő számára. Éppen ezért is volt ideje meglátogatni férjét az otthon maradt ebédjével. Általában az ilyesmit manókkal oldják meg, de most, hogy van egy kis szabad ideje, az égért se lenne hajlandó elmulasztani, hogy újra lássa kedvesét az osztályteremben. Régen ez a környezet annyira természetes volt számára. Látni, ahogy a sötét, rövid tincsek beleolvadnak a tanári asztal mögötti barna falba, vagy hogy valami csillagtérképekhez kapcsolódó lap biztos ott lapul férje kezében, vagy a közvetlen közelében. Rengeteg időt töltöttek el együtt az üres tanteremben anno. Megbeszélték a következő lépéseket, összeállították a dolgozatkérdéseket, amiket csak néha adott ki egy-egy jó barátnak, s ott voltak azok a néhány pillanatnyi furcsa összenézések is, amik talán tudat alatt előjelei voltak szerelmüknek.
Jó is volt Lalának egy kis nosztalgia, meg néhány édes csók, azonban nem akart sokáig maradni, zavarni kedvesét a munkában, így hamar elbúcsúzott, s csak egy utolsó pillantást vetett még utoljára, kíváncsiságból, hogy vajon most is találni fog-e csillagtérképet Várkonyi keze ügyében.
A kviddicspálya felé ment ki, gondolva, hogy ha már amúgy is hangulatban van, miért ne időzne el egy kicsit odakinn, ahol régen öt teljes évig nyelte a homokot, mert bizony ő aztán híres volt arról, hogy folyton leesett a seprűjéről. Ezt mostanra már kinőtte. Legalábbis Kanadában már általában fenn maradt a seprűn. Bár ez sem jelentette azt, hogy kevésbé lett volna vakmerő, inkább csak, hogy a rutin végett már képes kihozni a legjobbat a helyzetből, hogy csontjai épek maradjanak és a lába se érje a talajt meccs közbe, mert az kizáráshoz vezetne.
Meglepetésére azonban mikor odaért a pályához, nem üresen találta a játékteret. Egy fialat lányt pillantott meg, ahogy zuhanórepülésben közeledett a föld felé.
~ Csak nem Vronszkij? ~ vigyorodott el a felismeréstől a nő, s karba font kezekkel nézte, hogyan is sikerült a manőver. Emlékezett, hogy mikor régen ő tanulta, iszonyatosan félelmetesnek tűnt, pláne, mikor tényleg nekivágódott a földnek.
- Nem is volt rossz! - kiáltotta oda a lánynak, mert hát nem Lala lenne, ha csak úgy szó nélkül el tudna menni. - De a feljövetelt még gyakorolni kellene, ha így leteszed a lábad azonnal kizárnak - teszi még hozzá, mosolyogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=756656#post756656][b]Nérel Danka - 2019.04.28. 21:10[/b][/url]

A fűben ülve, merengtem az előző gyakorlaton, miközben idegesen rágtam a szám. Ebben csak akkor álltam meg, amikor nagyot kortyoltam az üvegemből, amit végül egy gyors mozdulattal magam mögé hajítottam. Nagyon nem tetszett nekem, ahogy a szülei intelmek beleférkőztek a fejembe és nem tudtam tőlük rendesen koncentrálni. Már igazán el kellene mondanom nekik a terveimet, különben csak rosszabb lesz és a végén annak fogok ártani, amiért csinálom ezt az egész titkolózós dolgot; a kviddicsnek. Picit összerándultam, amint meghallottam egy hangot magam mellől, de nem a félelemtől, inkább csak a meglepetés ereje miatt. Nem számítottam társra, de ha mégis akadt, akkor egyáltalán nem sajnáltam. Kezemben a seprűmmel álltam fel a földről és a nőre mosolyogtam.
- Köszönöm szépen, de nem egészen így terveztem. Nem hiába nem akarta senki megtanítani - mondtam, miután kicsit megkönnyebbültem, hogy nem akarnak elküldeni a pályáról. Közelebb léptem a hölgyhöz és felé nyújtottam az üres kezem, mintegy bemutatkozásként.
- Én Danka vagyok. Maga is játékos? - tettem fel végül a kérdést, ami azóta foglalkoztatott, hogy észleltem a jelenlétét. Igazán jól jönne egy felnőtt, aki fel tudja sorakoztatni az érveit a kviddics mellett, mert nekem még nem sikerült meggyőzni a családomat, hogy nekem ez jó. Illetve irtózatosan örülnék valakinek, aki el tudná mondani, hogyan verjek ki mindent a fejemből játék közben, vagy csak szimplán tippeket adna nekem, mert jelenleg kicsit bepánikoltam, úgy mindentől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=756779#post756779][b]Várkonyi Lana - 2019.04.29. 23:55[/b][/url]

- Nem is csodálom, fiatal vagy ez pedig egy elég veszélyes mutatvány, amikor én tanultam minimum háromszor telibe kaptam a földet. - Bár akkor iszonyatosan fájdalmas élmény volt, mára már Lala számára csak kellemes múlttá törpült, ahogy minden más is a Bagolyköves Kviddiccsel kapcsolatban. Hiába volt néha csontot ropogtató ez a sport, itt lopta be magát a nő szívébe, második szerelmeként Várkonyi után.
A lány szavaira azonban szelíd mosolygása kikerekedett szemű, rémült pofára torzult s ahelyett, hogy megfogta volna a lány kezét inkább lépett egy lépést hátra.
- Merlinre mondom te lány! Még nem múltam huszonhárom, ne magázz vagy fellógatlak valahová olyan rellonossan ahogy itt szokás - a vége nem sikerült olyan komollyá, amint tervezte, mert bizony ő is elnevette magát, s bepótolva az előbbi kihagyást megrázta a lány kezét.
- Vé..Várkonyi Lala vagyok. Nagyon sokáig játszottam. Itt öt évet, Kanadában meg nagyjából egyet vagy kettőt - darálta le élete sporthoz köthető szakaszait gyorsan, majd állával a lány felé bökött.
- Benned a jövő bajnokát tisztelhetem? Aki hobbi szinten játszik, az nem szokott maga gyakorolni. - vigyorodott el. Legalábbis ez volt az ő tapasztalata. Ugyan sokat változott a csapat az öt év alatt, az emberek jöttek és mentek, ám kevesen maradtak a szakmában iskola után is. Azonban akik utána is űzték, azok javáról már lerítt az iskolában is. Persze mindig volt kivétel. Mondjuk ő. A családja nem nézte jó szemmel, a férje féltette, s a végén csak tanári szak lett belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=756794#post756794][b]Nérel Danka - 2019.04.30. 13:36[/b][/url]

- Azt akartam elkerülni. De muszáj lesz összeszednem magam - bizonygattam már inkább magamnak, mint a nőnek. Mostanában nagyon nem érzem magam egésznek, és ez nem csak a feledékenységemből eredő furcsaság. Már egy másfél hete legalább folyamatosan ugyanazt álmodom. Anyám szipog a fejemben, ahogy apával a fejüket fogják és nem értik, hová lett az ő udvarias kislányuk, aki minden szabályt betartott és az álomhivatásában nem töri ripittyára magát. Az álmok után már nem tudtam visszaaludni, forgólodtam, de a többieket sem akartam felkelteni. Valószínűleg az előttem álló hölgy nem értette, mire is célzok azzal, hogy igykeznem kell megtanulni több mindent, de ha megkérdezi, én szívesen elmondom. Kicsit megijedtem a nő gyors mozdulataitól, azt hittem valamivel megbántottam, de nekem azt tanították, hogy minden felnőttet magázunk, amíg meg nem engedi ennek elfelejtését. Bár hozzá kellene szoknom, hogy a varázsvilágban mindenki elfogadóbb, mint a muglik között.
- Jaj, bocsáss meg a magázódásért! Akkor hozzám hasonlóan te is imádhatod a kviddicset! Milyen poszton játszottál? - kérdezősködtem tovább. A sporttal kapcsolatban mindig volt kérdésem, de ezt otthon nem tolerálták, más viszont nem jöhetett képbe, hiszen mindegyik játékos ismerősömet apa révén ismertem meg, és simán kinézem az én nyugodt apámból, hogy pálcát ránt miattam.
- Ha nem is a bajnokot, azért játékosnak szeretnék továbbtanulni, és nagy csapatban is játszani. De ez nagyon komplikált - ráztam a fejem szomorúan. Rengeteg kényszerképzetem volt azzal kapcsolatban, hogyha meg is mondom a szüleimnek és valamiért elfogadják, akkor apa közhírré téteti, hogy az ő lányának senki nem ajánlhat szerződést. Akárhová is igazolok, nekik biztosan szembe kell nézniük apám haragjával, ezért a legjobb szeretnék lenni, hogy ne csak nekem, de nekik is megérje a helyzet. Azt sem tudom, mi a jó döntés a jelenlegi esetben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=757022#post757022][b]Várkonyi Lana - 2019.05.01. 22:08[/b][/url]

- A gyakorlás sok áldozattal jár - felel, jelezve, hogy Danka nem biztos, hogy el fogja tudni kerülni a sérüléseket ha ilyen mutatványokat akar elsajátítani. Persze aztán ki tudja, lehet úgy is sikerül, elvégre minden ember más.
Miután sikerült kiküszöbölniük a magázást, mosolyogva kezd bólogatni.
- Bizony, a második szerelmem a sport a férjem után. Hajtó voltam. Nem túl különleges poszt, de ott lehetett a legtöbb izgalmat megkapni. Na és te? Milyen poszton játszol? - bár azt sejti, hogy nem őrző akar lenni a lányka ilyen földközeli mozdulatokkal, hanem inkább hajtó vagy fogó.
Danka tervei megmelengetik a nő szívét, csak a vége az, amitől elhúzza a száját. - A komplikált szóval kezdődnek az álmok szétrombolásai - figyelmeztette a lányt.
- Én csak tudom, meddig dédelgettem azt az álmot, hogy profi kviddicses leszek... aztán máshogy hozta az élet. Viszont ha te ezt akarod mindennél jobban, akkor ne hagyd, hogy elvegyék tőled. Fájni fog az út és nagyon kemény lesz. De megéri. Ritkán hálás ez a sport, de ha épp azzá válik, akkor úgy érzed a világ most lett tényleg kerek. - mosolyodott el, majd körbenézett, keresve a kvaffot, mert olyan jó volna a kezébe venni újra, kicsit dobálgatni, egyik kezéből a másikba átpasszolni. Mikor megpillantja a földön felcsillan a szeme és rögvest fel is kapja, hogy alacsony dobásokkal szórakoztassa el magát.
- Ha van időd játszhatnánk egy kicsit, jó volna - kacsint a másikra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=757806#post757806][b]Nérel Danka - 2019.05.06. 10:48[/b][/url]

- Néha csak az a vágyam, hogy következmények nélkül széttörhessem magam a seprűn - szaladt ki a számon az őszinte vallomás. A legtöbben őrültnek tartanának emiatt, és mivel a nő sem tudja, mire célzok, valószínűleg úgy szemléli, hogy félek a sérüléstől. Attól egyáltalán nem, a szüleim reakciójától félek. És szerintem az már elég beteg, hogy félek a saját szüleimtől. Ennek tényleg véget kellene vetni, mert így nagyon nem lesz jó vége.
- Én is hajtó vagyok. Legalábbis még. A házam csapatában kicsit kevesen lettünk hirtelen, a hajtó poszt pedig a legtetszetősebb az újak számára. Még nem tudom, hogy én megtarthatom-e a posztomat, de ha nem akkor azt hiszem fogó leszek - próbáltam elmagyarázni, de valahol út közben én is belekavarodtam. Undi ez a káosz, ami mostanában körülvesz. Majdnem mindent másokért teszek, még a kviddicsben is, pedig az igazán az én helyem. Az a hely, ahol úgy igazán kiadhatok mindent, és úgy érzem, egy kicsit legalább fontos vagyok, mégis annyian akarják ezt irányítani. Mintha a többiek nem is látnák, hogy nekem ez egyszerűen jó. Mindent jobban akarnak tudni, és ilyenkor én úgy szégyellem magam, mert mérges vagyok rájuk. Tudom, hogy csak védeni akarnak, de ez már pont az ellentéte. Annyira féltenek, hogy néha én félek tőlük, holott ők nem bántanak.
- A szüleim azóta el akarnak tiltani a sporttól, amióta elkezdtem. Akkor még elviselhető volt, hiszen csak hobbiként tekintettem rá, de már félek elmondani nekik bármit a kviddicsről. A terveimről sem tudnak, pedig olyan nehéz tartanom a szám - ráztam a fejem, kicsit kétségbeesetten. Erről csak Laura és Mei tud, miután utálok erről beszélni. A legtöbben nem is vennének komolyan, vagy apáéknak adnának igazat, arra meg nekem nincs szükségem. Lalának is csak azért mertem elmondani, mert ő is elmesélte, mi történt vele. Boldogabban fedeztem fel, hogy időközben a kvaffot vette kézbe.
- Időm, mint a tenger - mosolyodtam el halványan a felvetésére. - Elszaladok neked egy seprűért - ajánlottam fel, majd válaszát meg sem várva futottam az említett tárgyért. A seprűk egymásba gabalyodva álltak az egyik sarokban. Kicsit mérges is voltam azért, hogy ki képes így itt hagyni ezeket a csodákat, de egy gyors rendezés után elő is kerítettem egy egészen szép darabot. Visszamentem Lalához, akit expedícióm során a pályán hagytam és a kezébe nyomtam az eszközt. Minden készen állt egy jó játékra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=22&post=758205#post758205][b]Várkonyi Lana - 2019.05.10. 22:50[/b][/url]