36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 1. 22:59 | Link

Lilla

Január 1. 22:30

Előzmény: Szabályok, szabályok, szabályok...minek is vannak, ha nem tartjuk be őket, illetve, miért kéne mindig mindent betartani? Unalmas lenne az egész élet, ha semmi izgalmat nem vinne bele az ember, hiszen néha egy kis kalandozás is belefér az életbe. Ezen az alapon indult ez a nap Rachel életében, mert úgy gondolta, hogy barátnőjével takarodó után nem tér nyugovóra, hanem helyette egy kis izgalmat csempész a szürke hétköznapokba. A lány otthon aranyvérűként már kipróbálta párszor a repülés élményét, amely nagyon elnyerte a tetszését, így nem látta okát annak, hogy miért ne nyúlják le Lillával a szertárból a seprűket és szórakozzanak kicsit repülés közben. Tudta, hogy elsősöknek tilos ez a tevékenység és badarságnak tartotta ezt a szabályt, hiszen minden a sárvérűek miatt van, emiatt a megkülönböztetés miatt kerülnek ők hátrányosabb helyzetbe és ha ők nem lennének, minden sokkal egyszerűbben és gördülékenyebben menne. Aranyvérű származása miatt úgy gondolta, hogy nyugodt szívvel használatba veheti az eltulajdonított seprűt és végre kikapcsolódhat kicsit barátnőjével a jól megérdemelt, neki járó módon.

Rach este beágyazott és sietve elkészült, egy fekete hosszú ujjú pulcsit, sötét farmert, fekete kabátot viselt, haját hátrafogta, és egy lapos talpú fekete félcsizmát vett fel. Lillával megbeszélték, hogy fél 11-kor találkoznak a szertáraknál, ahol a seprűket tartják és repkednek kicsit. Miután elhagyta a szobáját a lány azt vette észre, hogy nagyon kihalt minden, ami nem volt furcsa, hiszen takarodó után nem szívesen tartózkodott kinn senki sem, kivéve, aki vagy nagyon vakmerő, vagy nagyon nemtörődöm volt, mivel a lebukás esélye erősen fenn állt, de ez őt egyáltalán nem tántorította el a tervétől. Indulás előtt belenézett még egyszer a szobájában lévő nagy tükörbe:
~ Nyugi Rach, ne stresszelj. Minden a legnagyobb rendben lesz, nem fogsz lebukni, csak számolj el háromig...~
Halk, óvatos léptekkel osont ki a körletéből, majd sietve, de nagy odafigyeléssel átvágott mindenen és máris a szertáraknál találta magát. Izgatottan várta barátnőjét, közben szemfüles maradt, figyelmesen szemlélte a területet, ameddig Lilla meg nem érkezett, mert nem akart lebukni. Szíve hevesen vert, hiszen, egyrészt, mióta az iskolában tartózkodott semmilyen tiltott dolgot nem csinált, másrészt megpróbálta megőrizni hidegvérét és reménykedett benne, hogy tervét véghez tudja vinni és egy kicsit felügyelet nélkül is felhőtlenül szórakozhat újdonsült barátosnéjával. A Rellonos a szertárak előtt állt meg, kissé türelmetlenül, karját összekulcsolva várta társát és minden neszre figyelmesen fülelt.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. január 1. 23:01
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 2. 17:26 | Link

Rach <3
Január 1. 22:30 után picivel
~ öltözet

Bosszankodva siettem a kastély azon széle felé, amely mellett a piciny házikó helyezkedett el, ahol a seprűket, illetve a kviddicshez egyéb további segédeszközöket tárolták. Tudtam hogy késésben vagyok, így aztán gyorsabbra vettem a lépteimet. Én jöttem volna hamarabb is, de a járőröző prefektusokra és tanárokra való tekintettel inkább a kastély járatait választottam. Azokban még én sem tudtam általában, hogy hol vagyok, miért találna meg bárki más? Legalábbis ezzel nyugtattam magam, és egyelőre hatékonynak bizonyult a módszer. Sajnos azonban nem volt túl gyors megoldás, mivel sosem jöttem még a könyvtárból a kviddicspályához egyenesen, így kerülőutakon kellett mennem, csak több részletben sikerült megtennem az utat. Ezért a késés.
Egyébként mindent jó előre kitaláltam, vittem magammal a könyvtárba a kabátomat és a sapkámat is, amelyet egy kisebb táskába rejtettem el Matilda elől. Pulcsit nem vettem és nem is hoztam, mert egyrészt nagyon jól bírtam a hideget, másrészt biztos voltam benne, hogyha a programötületünk megvalósul, akkor fázni nem fogunk. Hogy miért voltam a könyvtárban ilyenkor? Csak érdekelt valami, amit a legutóbbi LLG órán vitattunk éppen, és utána akartam járni.
Na de ennyit a jógyerek-imidzsemről, igyekeztem tenni róla, hogy ezt már az év legelső napján elrontsam. Rachel pedig társ volt benne, ahogy álalában minden hasonlóan hirtelen és bevállalós dologban. Többek között ezért is szerettem annyira.
- Bocsi, meggyűlt a bajom kissé az átjárókkal. - mondtam neki halkan, mikor megláttam a szertár előtt. Meg sem vártam a válaszát, csak nyitottam a bejáratot. Igazából arra számítottam, hogy éjszakára be szokták zárni, de úgy tűnik ez egyelőre nem történt meg, mert könnyedén ki lehetett nyitni az ajtót.
- De béna, azt hittem legalább egy minimális kis akadály lesz... - vigyorogtam a lányra, miközben elégedetten állapítottam meg, hogy a szertár jóval nagyobb, mint amilyennek kívülről tűnt - egyértelműen tértágító bűbájjal van ellátva. Imádtam ezt a varázslatot, valamiért mindig elégedettséggel töltött el, ha ilyet láttam használatban.
Leakasztottam két seprűt a falról, aztán az egyiket megemeltem kicsit Rachel felé, és egy cinkos mosollyal az ajkaimon szólaltam meg:
- Ez megfelel? -
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 2. 20:21 | Link

Lilla


A lány sietős, halk lépteket hallott, miközben figyelmesen fülelt a zajokra, nehogy lebukjon, majd szerencséjére meglátta barátnőjét, amint kicsit késve megérkezik a találkahelyre.
- Ó, örülök, hogy te vagy az, már vártalak! -üdvözölte a másikat, miközben arca mosolyra derült, mert legalább odáig eljutottak, hogy mindketten feltűnés nélkül érkeztek meg a szertárakhoz.
 ~ Nem, nem vagyok paranoiás, de what a f..ck, nagy mákunk van ma. ~
- Semmi gond a késéssel, az a lényeg, hogy ideértél. Basszus, mekkora esély volt rá, hogy így nyitva hagyják  a bejáratot? Pedig már készültem, hogy esetleg meg kell majd buherálni a szerkezetét. -mondta ártatlan arccal és egy kis gúnnyal a hangjában Rachel, közben elvigyorodott és élvezte, hogy ilyen egyszerűen alakulnak a dolgok. A biztonság kedvéért ugyanis elhozott magával egy hullámcsatot is, ha esetleg zárnyitásra kerülne a sor, de szerencséjükre nem kellett ezzel bajlódniuk.
 ~Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne... ~
A szertár valóban jóval nagyobb volt, mint amilyennek eredetileg tűnt, úgyhogy tuti biztos, hogy bűbájjal volt ellátva, ami már csak a térbővítés szempontjából is dicséretes volt.
Rach pont azt szerette újdonsült barátnőjében, hogy mindenre nyitott volt és nem hátrált meg semmitől sem, egy ilyen személlyel pedig minden buli. Az otthoni társaságára emlékeztette, akik szintén mindenben benne voltak, amely dolgokról a szüleinek halvány fogalma sem volt - és ez így volt rendjén - legalábbis szerinte... Jó nevelést kapott, viszont a természetében emellett benne volt valamiféle bolondos, lázadós, vakmerő rész is, mely olykor felszínre tört. Rachel-nek egyaránt megvolt a pozitív és negatív oldala, melyet kiválóan összhangba tudott hozni, emellett az ismeretségi körében nagy népszerűségnek örvendett.
- Tökéletes, na csapjunk a lovak közé! Let's go! -vette el Lillától a Rellonos a feléje nyújtott seprűt, majd elindult társát bevárva, hogy végre kipróbálhassák a repülés élményét és kikapcsolódhassanak kicsit.
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 2. 23:30 | Link

Rach <3

Miközben a megfelelő seprűk után kutattam, Rachelt hallgattam. Kicsit összeráncoltam a szemöldököm az egyik mondatára, ugyanis nem volt teljesen világos, hogy hogyan értette.
- Megbuherálni? Mert a pálcát használni nagyon snassz lenne ám... - mondtam nevetve, és kicsit furcsállva is a dolgot, hiszen Rach-nél aranyvérűbb kevés ember volt a kastélyban, így szórakoztatónak találtam a mugli kifejezéseit.
Elégedetten vettem tudomásul, hogy nincs kifogása a seprű ellen, így rögtön a kezébe is nyomtam. Még jó egyébként, mert az itt található seprűk nagy része elég lerongyolt állapotban volt, még a két legtürhetőbbet vettem ki... Szóval elégedetlenkedhetett volna, de nem ment volna vele semmire, mert maximum egy rosszabbal dobhattam volna még meg.
Rach nyomában kiléptem a szertárból, még kifelé menet egy kvaffot is felkapva, majd a vezényszóra felpattantam a seprűre, és megindultunk felfelé. Kissé hideg volt már, de egyelőre lassan repültem, úgyhogy legalább a menetszél nem volt gond. Egy mosollyal megállapítottam, hogy nem jöttem ki a gyakorlatból egyáltalán, még mindig jól ment.
Ez a szabályozás akkora hülyeség...
Egyáltalán nem értettem, hogy miért kor, miért nem képességek alapján kategorizálják a diákokat, nagyon igazságtalannak tartottam. Mindenesetre mi így is megoldottuk, emiatt pedig büszke voltam kicsit.
- Megy a kvaff! - kiáltottam Rachelnek, és eldobtam a lasztit abba az irányba, amerre elsuhanni láttam. Milyen jó érzés volt újra a levegőben lenni! Ha rossz szóviccel akarnék élni, azt mondanám, egészen felemelő, vagy hogy az ember szinte szárnyakra kap... Még szerencse, hogy ilyesmire még csak nem is gondolok, ugyebár.
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 2. 23:56 | Link

Lilla


- Igen, tudod szeretem a kihívásokat. Különben is, ez a beszólás mindent megért, ahogyan az arcodat elnézem! -felelte mosolyogva a lány, hiszen sejtette, hogy barátnője meg fog ezen lepődni, de mindig is szeretett meglepetést okozni másoknak, ráadásul nem volt oda mugli technikákért, de néha eljátszott a gondolattal, hogy vajon mire mehetne velük, ha nem jutna dűlőre a varázslással. Nagyon szánakozott a varázstalanok felett, el nem tudta képzelni, hogy hogyan lehet ilyen módon egyáltalán létezni, de aztán mindig arra gondolt, hogy a származása miatt nincs oka aggodalomra és feleslegesen pocsékolja a gondolkodást ilyen témákra, hiszen ez őt egyáltalán nem érinti és hálás lehet a sorsnak, hogy ilyen nemes család sarjaként jöhetett a világra és erre nagyon büszke volt.
- Szerencsénk van, hogy legalább ez a két seprű nincsen annyira lerongyolódva, rájuk férne valami újítás, nagyon gáz ez így! Az otthoni seprűm, amin gyakorolni szoktam időnként nagyon szuper, tudod újfajta és kiválóan helytáll mindenben, ilyenek kellenének ide is! -mondta komolyan Rach, miközben a pályára vonszolta az ütött-kopott seprűt, melyet Lilla adott neki, de ne legyen telhetetlen az ember, örüljön, hogy egyáltalán tudnak min gyakorolni...
A repülés egész jól ment Rachel-nek, most megmutatkozott a sok gyakorlás eredménye, ráadásul Lilla is ügyes volt ebben, így igazán partnerére talált a lány.
Először ő is lassú mozdulatokkal kezdett neki a repülésnek, úgy volt vele, hogy menet közben majd még jobban belejön, közben pedig máris feléje repült a laszti, melyet barátnője dobott el:
A labda lassan zuhant feléje, ráadásul olyan ívben jött, hogy szinte rögtön kézre állt Rach-nek, így könnyedén elkapta:
- Vigyázz, itt a visszavágó! Dobom! -válaszolta hangosan Lillának, majd egy gyors mozdulattal társa felé irányította a labdát, mely nagy lendülettel repült feléje, eközben pedig a Rellonos össze-vissza cikázott seprűjével, nagyon élvezte a szabadságot és azt is, hogy végre egy kicsit a levegőben lehet. Kíváncsian várta, hogy vajon Lilla elkapja -e a labdát, titokban drukkolt is neki és díjazta, hogy neki is ilyen jól megy a repülés, most már tényleg úgy érezte, hogy nekik tényleg össze kellet találkozniuk és még sok kaland fog várni rájuk az életben.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. január 2. 23:58
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
Írta: 2016. január 3. 10:05 | Link

Rachel és Lilla

Sokan talán egyedi ötletnek gondolhatnák az éjszakai kviddicset, csakhogy a többi csapat is ugyanúgy igyekszik minden lehetőséget kihasználni a felkészülésre, mint a rellonos lányok. Petra és Árpád is úgy döntöttek ezen az estén, hogy szeretnék megmérettetni magukat: egyikük a sárgákhoz, másikuk a pirosakhoz állna, de még nem elég felkészültek. Kiosontak hát ők is az éj leple alatt körletükből, hogy a szertárak, majd a kviddicspálya felé vegyék az irányt.
Legnagyobb megdöbbenésükre nemhogy hiányzott két seprű és egy kvaff, de még kipillantva tökéletesen jól láthatták a lányokat passzolgatni. Először Árpád szemében gyúlt tűz: elvették a lehetőségüket és ezt meg kell torolniuk. Petra, jólelkű lány lévén ugyan próbálja csitítgatni a fiút, de még csak hangyányi esélye sincs, hajthatatlannak bizonyul társa. Megragadja a dobozt, amiben a gurkókat tartják és úgy dönt, megleckézteti a tilosban kviddicsezőket. Petra már rég kereket old, mire a pirosakhoz tartozó, igen komoly harci szellemmel megáldott fiatalember már azzal bajlódik, hogyan küldje rájuk a vasat. Elcsen hát egy terelőütőt is, biztos, ami biztos.
A doboz nyílik a vas pedig lanyhán kezdené keresni első áldozatát, csakhogy nincs sok ideje rá: Árpád célzóképessége sosem volt az igazi, ahogyan látása is hagy nem kevés kívánnivalót maga után, így bár a neki háttal lévő Lillára céloz, a gurkó Rachelt veszi célba. A süvítő hang belehasít a sötétségbe, a fiú pedig megdörzsölve tenyerét, mint ki jól végezte dolgát távozik a tett színhelyéről, természetesen az ütővel együtt, minden nyomot eltüntetve. A lányok szerencséjére vagy bánatára, de lehetőségük adódik kipróbálni, milyen élesben menekülni egy közepesen gyors vasszörny elől.
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 4. 21:01 | Link

Rachel és a gurkó

Végig figyelemmel követtem a kvaff útját és bár már sötét van, azért viszonylag hamar láttam is, mikor felém repült. Gyorsan el is kaptam, és büszke is voltam magamra, mert tudtam, hogy Rachel direkt úgy dobta, hogy kihívás is legyen benne. Ki tudja, talán egyszer még a Rellon csapatába is bekerülhetünk, igazából talán nem is lenne olyan rossz.
Éppen dobtam volna visszafelé a kvaffot, mikor egy gurkó repült el mögülem, nem olyan sokkal elkerülve, egyenesen Rachel felé...
Mi a franc?
Azonnal abba az irányba néztem, ahonnan a labda jött, és még láttam a sötétben egy alakot elrohanni a kastély felé. Biztos voltam benne hogy ő küldte, és ha nem féltem jobban Rach testi épségét, rögvest utána is mentem volna, hogy egy jól irányzott átokkal vagy akár pofonnal a helyére rakjam. Elöntött a düh, és nagyon meg is ijedtem, rögtön visszakaptam a fejem Rachel irányába és kiabálni kezdtem.
- Rachel vigyázz! - annyira hangosan kiabáltam amennyire tudtam, hogy mindenképp azonnal észrevegye a veszélyt. Ledobtam a kvaffot, a magasból hullott lefelé a pálya füvére, én pedig így jobban meg tudtam kapaszkodni a seprűben, és rögtön el is indultam a lány felé. Igazából mondjuk ötletem sem volt, hogy mit tudtam volna tenni, hogyha odaérek... Maximum azt tudnám elérni, hogy a gurkó engem kezdjen üldözni, és ne a lányt, mást nem igazán. Azzal pedig nem lennénk sokkal beljebb.
Cikáztak a fejemben a gondolatok, próbáltam kitalálni, hogyan lehetne ezt a gondot megoldani. Még ha Rachel ki is kerüli és le is tudná rázni egy időre, örökké nem menekülhet a labda elől... Semmilyen varázslatot nem tanultunk, amivel egy gurkót ártalmatlanná lehetne tenni, és terelőütő sem volt éppen a zsebemben egy darab sem...
- Mit csinál az ember egy ilyen sz*rral? - kérdeztem magamtól kétségbeesetten, mert semmilyen ötletem nem volt egyelőre, hogy mit lehetne ezzel kezdeni. Megfordult a fejemben, hogy esetleg segítséget hívjak, de akkor itt kellett volna hagynom Rachelt egyedül, amire nem voltam hajlandó. És egyébként is, nem voltam benne biztos, hogy bárki olyantól segítséget tudnék kérni, akitől aztán ne jutna el a dolog a tanárok fülébe, akkor pedig lehet, hogy rövid volt a Bagolyköves pályafutásunk...
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 4. 21:28 | Link

Lilla


Rachel nem sokáig élvezhette a felhőtlen szórakozást, mert Lilla figyelmeztetése után hirtelen a semmiből előtűnt egy gurkó, mely őt kezdte el bőszen követni.
- Ó, mi a fene történik itt? - sikított a lány, majd minden erejét abba fektette, hogy lerázza magáról a gonosz tárgyat, ami egyáltalán nem volt egyszerű dolog, ráadásul esze ágában sem volt lekopni róla a gurkónak.
A lány végig mozgásban volt seprűjével, egyre csak gyorsított, de a labda csökönyösen követte, akármerre is vette az irányt, közben pedig látta, hogy barátnője feléje tart, de arcáról gyorsan leolvasta, hogy kétségbeesett és tanácstalan.
- Segíts, nem bírom már sokáig ezzel a nyavalyás golyóval, találj ki gyorsan valamit! -ordított oda a másiknak, közben egy hatalmas kanyart vett seprűjével, mielőtt a gurkó telibe találta volna, így épphogy megúszta a kellemetlen balesetet.
- Nem segítesz azzal, ha csak itt vagy, menj a szertárba, hátha van ott valami, ami véget vethet ennek a borzasztó helyzetnek! -kiáltotta Rach immár teljes sebességre kapcsolva, de már kezdett tele lenni a hócipője üldözőjével és alig várta, hogy Lilla előrukkoljon valami okos és hatékony megoldással, valamint annak sem örült volna, ha egy tanár vagy más meglátja őket és pont egy ilyen hülyeség miatt buknának le, ugyanis szerette volna ép bőrrel, titokban megúszni ezt a kellemetlen helyzetet.
~ Csak ússzuk meg ezt az esetet, ígérem, hogy nem fogok egy ideig rosszalkodni, csak ne jöjjön rá senki!~
Rimánkodott magában a Rellonos, jelen esetben egy szabad perce sem volt megállni, megpihenni egy picit sem, mert folyton a nyomában volt a gyorsan haladó gurkó, és úgy érezte, hogy itt már csak a csoda, vagy Lilla leleményessége segíthet a dolgon. Bízott barátnője leleményességében, de azért ott motoszkált benne az a gondolat is, hogy mi lesz, ha valami balul sül el? Aztán gyorsan elhessegette ezt az elgondolást, mert úgy gondolta, hogy ennél rosszabb már úgy sem lehet a helyzet, kivéve, ha lebuknak. Nem volt sok ideje a megoldáson gondolkodni Rach-nek, de hirtelen a szertár ötlött be neki, hogy hátha van ott valami, ami megállíthatja a gurkót, ezért is közölte Lillával, hogy menjen inkább oda, titokban pedig nagyon remélte, hogy pozitívan jönnek ki ebből a katasztrofális helyzetből.
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. január 4. 21:31
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 6. 22:01 | Link

Récsöl

Az adrenalinom az eget verdeste, azt hittem az ijedtségtől rögtön leájulok a seprűről, de szerencsére vissza tudtam nyerni a fegyelmezettségemet, mert tudtam, hogy Rachelnek szüksége van rám. Majd később ráérek kiborulni. Vettem két nagy levegőt, aztán elkezdtem a megoldandó feladatra koncentrálni. Kicsit viccesnek tartottam, hogy egy gurkó kevésbé veszi el az önkontrollom mint egyes háztársaim... Dehát ez van.
Legalább félig megkönnyebbültem amikor láttam, hogy egyelőre Rachel tud olyan tempót diktálni, hogy ne érje utól a golyó, ám tudtam, hogy ez nem fog örökké tartani. Igaza volt abban, hogy hiába repkedek mellette, attól nem lesz neki jobb. De mégis mi a fenét csináljak...?
- Menj vele még pár kört, és mikor a szertár bejáratához érek, kezdj el felém ereszkedni! - mondtam neki közelebb érve hozzá, mert támadt egy ötletem.
Istenem add, hogy sikerüljön!
Kérleltem bármilyen felsőbb erőt, hogy most segítsen ezt balhé és sérülés nélkül megúsznunk. Nem szívesen, de hátat fordítottam a lánynak, és az ellenkező irányba kezdtem el repülni. Közben néha hátrapillantottam, mindig félve, nehogy épp zuhanás közben lássam... De tudtam, hogy meg kell bíznom benne, hogy kibírja addig, amíg valahogy megoldjuk ezt a szituációt.
A szertárakhoz érve azonnal eldobtam a seprűm, nem is néztem merre. Mihelyst a lábam talajt ért, rögtön szaladtam befelé, közben pedig reméltem, hogy Rachel már elindult felém.
Rekordsebességgel kerestem meg a dobozt, amelyben a kviddicshez szükséges labdákat tárolták, majd kiszaladtam vele, közben pedig Rachelt kerestem a tekintetemmel, hogy közeledik-e már. A tervem az volt, hogy majd odakiabálok neki ha már közel ér, hogy jöjjön hozzám minél közelebb, hagyja, hogy a gurkó engem vegyen célba. Én pedig abban reménykedtem, hogyha a labda megcéloz, akkor a labda és önmagam közé tudom majd rakni gyorsan a ládikát, és egy szempillantás alatt rázárni, mielőtt még nagyobb bajt csinálna. A biztonság kedvéért kihoztam egy terelőütőt is, ha nem sikerülne elsőre a művelet, hiszen ha nem jön be, seprű nélkül, a földön álldigálva már aligha van esélyünk elszaladni a gurkó elől.
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 6. 22:32 | Link

Lilla


- Még pár kört? Hát remélem, hogy bírni fogom az iramot, menj, majd akkor feléd ereszkedem, amikor odaérsz! -kiáltotta vissza barátnőjének a Rellonos, miközben folyamatos mozgásban volt az őt üldöző gurkó miatt. Annak örült, hogy kipihente magát és remekül ment a koncentráció, továbbá az is örömmel töltötte el a szívét, hogy otthon is repkedett jó párszor, így egész jól belejött ebbe a dologba. Gondolatban sok minden lejátszódott a fejében, jó és rossz kimenet egyaránt, legrosszabb esetben balesetet szenved, vagy meghal, jobb esetben pedig valami fondorlat, vagy csoda folytán ép bőrrel megússza a dolgot. Próbálta biztatni magát, hogy minden rendben lesz, de amikor maga mögé nézett és látta, hogy a gurkó kitartóan követi, akkor mindig lankadt a lelkesedése egy kicsit, de szíve mélyén nem adta fel a dolgot, hogy a végén minden jóra fordul majd. Nem tudta, hogy mi volt barátnője terve, de az megnyugtató volt számára, hogy ő is a szertárt találta lehetséges megoldásnak erre a szörnyű problémára, mert ott tényleg elképzelhető, hogy van valami, ami megállítja ezt az őrült labdát. Olyan volt számára az egész szituáció, mintha ez az üldözés sose akarna véget érni, megpróbált minél tovább kitartani, de azt is jól tudta, hogy az örökkévalóságig nem menekülhet a labda elől. Kicsit úgy érezte, mintha egy horrorfilmben lenne a történet középpontjában, sose gondolta volna, hogy egyszer egy ilyen helyzetbe fog kerülni és tisztában volt azzal is, hogy kizárólag az érezte át igazán ezt a fajta félelmet és tanácstalanságot, aki volt már hasonló szituációban, a külső szemlélők el sem tudják képzelni, hogy min megy ilyenkor keresztül az ember. Rachel gondolataiból felocsúdva tovább manőverezett, hogy minél jobban lehagyja a gurkót és egy kis egérutat nyerhessen, ami egy kis idő után végre sikerült neki. Ahogyan Lilla ajánlotta, addig folytatta a gyors iramú repülést, ameddig társa a szertár bejáratához nem érkezett, majd amikor észrevette, hogy odaért, elkezdett feléje ereszkedni.
- Bármi is legyen az ötleted, nagyon remélem, hogy összejön! - szólt oda neki, majd egyre közeledett a lány felé nyomában a labdával és türelmetlenül várta, hogy mi lesz a következő lépés.
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 7. 19:10 | Link

Rach

Igyekeztem ahogy csak tudtam. Sajnos kicsit elszámítottam magam, nem voltam elég gyors a szertárban, így mire kiértem kezemben a dobozzal és az ütővel, Rachel már nagyon közel járt. Így aztán igyekeztem rákapcsolni, és szinte pánikszerűen dobtam el az ütőt és nyitottam ki a ládikót. Szerencsére a kvaffot már elhoztuk belőle, a cikesz pedig nem foglalt sok helyet, a másik gurkót pedig semmi értelme nem lett volna kivenni belőle, így a tartalmával már nem kellett törődnöm. Nekem az is elég lett volna, hogyha a kvaff helyére csapódik be a gurkó, maximum annak lesz meglepetés aki legközelebb kinyitja – de úgy gondoltam, ők úgyis hozzáértőek lesznek, úgyhogy ez már hadd legyen az ő gondjuk.
- Gyere közel hozzám, aztán gyorsan kanyarodj el, hadd vegyen engem célbe a gurkó! - kiabáltam Rachel irányába, bár lassan már nem is kellett volna kiabálnom, annyira ugyanis nem volt messze.
Nagyon gyorsan dobogott a szívem, közben pedig végig azt mondogattam magamnak, hogy ezt bizony most nem szabad elcsesznem. Hogy miért? Mert a földön ácsorgó célponttal a gurkónak nem lesz nehéz dolga, ha eltál, akkor pedig az csak a jobbik eset, hogy nagyon sokáig leszek a gyengélkedőn. Ezenkívül pedig botrány lesz, az egész iskola tudni fogja...
Kicsit összeszorítottam a fogam, amikor arra gondoltam, hogy ez az egész valami idiótának a hibája. Le mertem volna fogadni, hogy valami hirtelenharagú Eridonos, akit a jelek szerint az is teljesen hidegen hagy, hogy könnyűszerével meg is ölhetett volna minket. Bár ez inkább Rellonos személyiségre vallott volna, de azért azt nem gondoltam, hogy egy háztársunk tette volna... Bár ki tudja, még az is simán megeshet.
Csak abban az egy dologban voltam biztos, hogy meg fogom keresni az illetőt ha ennek vége, és ugyan az átkokkal egyelőre nem bántam túl jól, de biztos voltam benne, hogy Rachellel együtt ketten akár pálca nékül is el tudjuk majd intézni a képét.
A közeledő barátnőmet néztem, várva, hogy mikor veszi be az éles kanyart, a golyót rámszabadítva. A ládát kicsit felemeltem, de még nem teljesen. Csak akkor terveztem befejezni a mozdulatot, mikor majd már pontosan fogom látni, hogy merről jön a labda. Most légy ügyes, Lilla!
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2016. január 7. 19:10
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 7. 19:41 | Link

Lilla


Rach már nagyon közel járt barátnőjéhez, ahogy közeledett egyre idegesebb lett, de tudta, hogy valahogy muszáj megőriznie nyugalmát, mert ha totális stresszben van, akkor nagyon a hibalehetőség, ami jelen helyzetben egyáltalán nem elfogadott, hiszen ha a gurkó kerül ki győztesen ebből a hajszából, akkor nagyon csúnya vége lesz a dolognak.
~ Nagyon remélem, hogy Lilla tudja, mit csinál, sőt remélem, hogy már kész terve van és megússzuk ezt az egészet. Higgadtnak kell maradnom mindenképp! ~
A lány bele sem mert gondolni, hogy mi lesz, ha ez a manőver nem sikerül, nagyon bízott benne, hogy egy darabban érnek vissza a körletükbe. El sem tudta képzelni, hogy ki lehetett ilyen szemét, de gyanította, hogy egy hirtelen haragú, forrófejű diák lehetett a tett elkövetője, sőt, az is lehet, hogy nem teljesen beszámítható az illető. Ez már túlment minden szívatáson, totál bekattanhatott az a személy, amikor meglátta őket, de Rachel nem tudta elképzelni, hogy miért...volt még a szertárban seprű, igaz ők lenyúlták a jobbakat, de mindenki így tett volna, ha normálisan akar gyakorolni és egyébként is tilosban jártak, úgyhogy végképp nem értette az egész szituációt. Az biztos, hogy egy antiszociális, rosszindulatú illetővel van dolguk, azt nem tudni, hogy milyen házban jár, bár az tuti, hogy nem Navines, azok nem csinálnak ilyet.
- Ha élve kijutunk innen, akkor esküszöm, hogy kicsinálom az illetőt, aki ezt tette velünk! Örökre emlékezni fog arra a napra, amikor ellátom a baját, aztán nem fog velünk többet packázni, remélem, hogy te is így gondolod és csatlakozol! - közölte Lillával hangosan Rach, miközben már szinte karnyújtásnyira volt tőle, majd egy picit lassított, amikor már teljesen közel ért hozzá és vett egy hirtelen kanyart, majd továbbröppent kicsit távolabb, aztán lehuppant a járművéről. A kanyarban látta, hogy barátnője egy ládát tart a kezében, azt bámulta, miután landolt és a szíve majd kiugrott a helyéről, úgy figyelte az eseményeket, nagyon izgult Lilla testi épségéért és hogy sikerüljön a gurkót "harcképtelenné" tenni. Ahogy a tettesre gondolt ökölbe szorította a kezét, itt helyben kicsinálta volna, nagyon haragudott rá, a harag mellett pedig iszonyatosan aggódott a végkimenetelen és hogy barátnőjének ne essen semmi baja.
Hozzászólásai ebben a témában
Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2016. január 11. 20:48 | Link

Rachel

Most már egyáltalán nem bírtam semmire sem gondolni. Sem a távolodó fekete alakra, aki ezt a "kis" kellemetlenséget okozta nekünk, sem arra, nehogy lebukjunk, de még arra sem, hogy hogyan fogjuk visszafizetni az illetőnek ezt a húzását. Teljesen kiürült az agyam, és csak arra tudtam gondolni, ami a következő másodpercekben fog történnni.
Rachel egyre közeledett, majd vett egy éles kanyart – egy pillanatra itt el is kalandoztam, mert nem tudtam megállni egy elismerő gondolatot, ugyanis nagyon szép csel volt. A mondatára nem válaszoltam, mert bár hallottam, se időm, se kognitív funkcióm nem maradt, ami lehetővé tette volna a válaszadást. A gurkót bámultam, ami most már felém száguldott. Szóval idáig bejött a terv, engem célzott meg... Mostmár rajtam állt, hogy ne rontsam el.
Előretartottam a dobozt, magam és a labda közé. Legszívesebben becsuktam volna a szemem ahogy vártam a becsapódást, de nem mertem megtenni. És akkor puff. És reccs.
Beletalált a gurkó a dobozba, de nem pont a közepébe, és sokkal nagyobb erővel, mint amira számítottam, így a doboz kibillent jobbra. A bal kezemmel rögtön rávágtam a dobozra a tetejét és gyorsan a csatot is a helyére raktam, hogy a doboz ne tudjon kinyílni. Az adrenalin hatása miatt csak addigra kezdtem érezni a jobb kezemben a fájdalmat, mire a doboz már a földön volt, ide-oda mozdulva, ahogy a gurkó még küzdött benne. Most kezdtem el érezni, mennyire borzasztóan fáj a kezem. Hallottam ugyan a reccsenést és éreztem is a természetellenes pozitúráját a kezemnek, azonban mikor az eset történt, nem volt alkalmam erre koncentrálni. Most raktam össze, hogy mi történt: A jobbra kibillenő doboz a hatalmas csapás miatt, amit a gurkó mért rá, egyszerűen hátrafeszítette a kézfejemet a karom irányába, abba az irányba, amely felé egyszerűen nem hajlik. Nagyon furcsán állt a kezem, bénán és a rossz irányba fordulva, megmozdítani pedig nem bírtam, vagy legalábbis a legapróbb próbálkozástól is rettenetesen fájt, úgyhogy inkább nem próbáltam.
- Aú! - kiálltottam panaszosan, majd közelebb léptem Rachelhez, aki közben már leszállt a seprűről.
- Hát túléltük, fogjuk rá. De azt hiszem én most felmegyek a gyenélkedőre. - mondtam remegő hangon, miközben a bal kezemmel letöröltem két kósza könnycseppet az arcomról. Maximum az a gondolat tudott nyugtatni, hogy sokkal rosszabb is történhetett volna.
Hozzászólásai ebben a témában

Rachel Octavia Amber
INAKTÍV


Aranyvérű Boszorkány Egylet Tagja
offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 747
Írta: 2016. január 11. 21:31 | Link

Lilla


Minden olyan gyorsan történt, a lány nem győzte kapkodni a fejét és szíve már majdnem kiugrott a helyéről, annyira izgatott volt, hogy hogyan fog elsülni tiltott kis kalandjuk és ez a veszélyes helyzet. Mikor látta, hogy Lilla megfogja a gurkót és biztonságba helyezi, ahol nem bánthat másokat, nagyon megörült a szerencsés helyzetnek, de mikor észrevette, hogy valami nem stimmel a lány kezével, rögtön odaszaladt hozzá:
- Te jó ég, a kezed! -kiáltotta, mintha maga Lilla nem tudná, hogy mi történt vele, de ijedtében más nem jött ki a torkán, átölelte barátnőjét, miközben büszkeség és együttérzés töltötte el, mert jelenleg ez a két érzelem erősödött fel benne a történtek láttán.
- Nagyon ügyes voltál, vagány csaj vagy és megmentetted az életem! Tartozom neked eggyel, köszönöm! Remélem, hogy hamar rendbe fogsz jönni! Nagyon sajnálom, ami veled történt, és tulajdonképpen én vagyok a hunyó. Ha nincs ez az ötlet, hogy menjünk el repkedni, akkor nem történt volna semmi gond. Nézd, nagyon sajnálom és tényleg jóvá teszem a dolgot majd valamivel, ígérem. -reagált a szituációra Rach, közben megértően nézett barátnőjére és átnyújtott neki egy zsebkendőt, melyet gyorsan előhúzott a zsebéből.
- Tessék! Ha rájövök, hogy ki volt ez a szemét, akkor biztos lehetsz benne, hogy nagyon meg fogja bánni ezt az egészet. -mondta idegesen a lány, közben Lilla kezét vizsgálta, de látta, hogy itt valóban csak a gyengélkedő segíthet. Remélte, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek gondolja és barátnője hamarosan újra jól fogja érezni magát és legbelül titkon nagyon bízott benne, hogy társa nem fogja megemlíteni a repülést és kitalál valami hihető balesetet, mert ha elmondja, akkor mindketten rosszul járnak, de ezt már nem osztotta meg vele, mert egyrészt bizakodott, hogy ő is így gondolja, másrészt nem szerette volna ezzel terhelni, mert volt ennél nagyobb gondja is jelen pillanatban, amit teljes mértékben megértett.
- Gyere, induljuk el a gyengélkedő felé, elkísérlek! -mondta Lillának, majd elmentek az említett helyre azzal a tudattal, hogy ez az este örökké kettejük titka marad.

/Köszönöm a játékot! Smiley/
Utoljára módosította:Rachel Octavia Amber, 2016. január 12. 15:35
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék