36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Benedict Ian Lloyd
INAKTÍV


Bigonville Bombers
offline
RPG hsz: 97
Összes hsz: 727
Írta: 2015. november 12. 19:35 | Link

Rebecca Davison-Keis
november 12. (szerda) délután 4-5 óra
zene

Vállára vetett seprűvel egészen a stadionig sétál - míg a kastély bejáratától elér idáig, épp van ideje hozzászokni és kiélvezni a tavaszias ősz enyhe, bár rohamosan hűlő, tiszta, frissítő levegőjét, mélyen beszívva már csak azt várná az ember, mikor kóstolhatja meg a magasban is. Izgatottan emeli fel a tekintetét az égre, ilyenkor ideális repülni - a pálya kellően kivilágítva, ráadásul a legnagyobb örömére, jelenleg egy csapat se tartózkodik itt. Senki sincs itt. Az ilyenkor eluralkodó tökéletesség érzése most még fokozottabb, hiszen az elmúlt két hete nem állt másból, minthogy új emberekkel, új helyhez egy új szituációhoz kellett alkalmazkodnia, s az esetek legkisebb százalékában jutott ideje a magányra. Szeretőn néz körül a pályán, mintha mindezért rettenetesen hálás lenne, miközben leemeli válláról a vadi új, tökéletesre fényezett és precízen nyírt Nimbuszát, hogy aztán óvatosan lehelyezze a pálya füvére, egy kellően körülvilágított apró foltra.
Védőfelszerelésekre most, hogy atletikus elemeket akar gyakorolni, nincs szüksége - aláöltözete felett csak egy tökéletes minőségű melegítőt visel, a hozzá illő nadrággal - cipőből azonban kettőt is hozott. Az első, melyet már most visel, az elkövetkezendő 15 perc futásra és az utána lévő talajon történő általános nyújtógyakorlatokra való, a másik azonban sokkal inkább hasonlít egy mászócipőhöz, amit különösen az új gyakorlatoknál szeret viselni, mivel jobban érzi vele magát a seprűt. Pálcáját a futócipője mellett hagyva gyermeki sietséggel kapja át a lábbeliket és öt percig nem is képes másra, mint nagyot kurjantva körbe-körbeszállni a pályán, tépő menetszéllel és fokozódó adrenalinnal, és még sokkal magasabbra, akár az első torony aljának szintjéig is.
Ott áll meg először, hogy szétnézze az alatta elterülő sötétségen. Megtévesztő gesztust tesz; az egyik pillanatban még kihúzza magát és felegyenesedik, mintha szusszanni a tájat élvezve, de aztán srégan lefelé dönti a seprű nyelét, és saját tengelye körül forogva - egy őrültet igazoló tempóban - fúrófejként indul a talaj felé. A végén a pörgése mindinkább gyorsul, a gyakorlat mégsem olyan veszélyes, mint  amennyire látványos; a kellő szög és figyelme megvolt hozzá, hogy biztonsággal tudjon teljesen vízszintbe ereszkedni, jó 7 méterrel a föld fölött. Mikor megáll, kalapáló szívvel nevetni kezd - sokszor mondták már neki, hogy egyedül tilos pályára jönni, ami az extrémsportoknál egyébként is általános szabály. Egészen kizárt dolog, hogy betartsa - újra körözni kezd a pálya körül, néha-néha lusta lajhármozdulatba dobva magát.
Utoljára módosította:Benedict Ian Lloyd, 2015. november 12. 19:35
Hozzászólásai ebben a témában



Év játékosa/Év mesterlövésze/Év Hajtója/Álomcsapattag
Rebecca Davison-Keis
INAKTÍV


Gyakorló anyuka
offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 709
Írta: 2015. november 12. 20:37 | Link

Benedict Ian Lloyd
november 12. (szerda) délután 4-5 óra



A naptáramban egyetlen egy nap van csak bekarikázva és két szó van a kör közepére vésve. A mostanában olyan jól megszokott teli vigyorommal húztam magamra az edző ruhámat. A táskámba bedobáltam pár utólag szükséges holmit, az ütőmet felkaptam és már indultam is a pálya felé. Persze jó öreg barátom a seprű úr se maradt el. Nyelén ragadtam és kellemetlen, vagy sem de húztam magam után. De, hogy ne tűnjek szívtelen seprűgyilkosnak a kastélyon kívül már ő is a vállamon pihent.
Izgatott voltam a közeledő meccsünk miatt. Igaz, hogy már játszottam az összeszokott csapattal, de az csak egy edzőmeccs volt. Ez meg éles lesz, úgyhogy úgy döntök annak ellenére, hogy nem lehet egyedül a pályára menni, hogy gyakorlok egy kicsit. A régi iskolámban nem csináltam ilyen. Mindig halál nyugodtan vagy a kispadon ültem vagy az ütőmmel és a hőn szeretett gurkóval szépítettem a másikon. Most meg, ha arra gondolok, hogy meccs lesz, pillangók repdesnek a gyomromban. Nem mintha olyan rossz lenne, de na. Fogják vissza magukat azok a kis mitugrászok odabent!
A pálya szélén szépen lepakoltam a holmimat majd leguggoltam a táskámhoz és előkerestem a kesztyűmet.
Csak akkor vettem észre az éppen a föld felé igyekvő személyt, amikor arcom elé emeltem kacsómat és ujjaim közül kinéztem. Ha duracel nyuszi lennék, és életemben először látnék ilyen és ehhez hasonló manővert visongva és ugrálva tapsikolnék, de nem. Egyszerűen csak elmormoltam magamban egy szép volt megjegyzést és pár guggolás és hajolgatás után újra megragadtam a seprűmet pár pillarebegtetés alatt már is a levegőben voltam. Még egyszer megigazgattam a kesztyűimet majd a mit sem sejtő –vagy már sejtő- alak felé repülök, hogy felzárkózhassak mellé.
Hozzászólásai ebben a témában

Benedict Ian Lloyd
INAKTÍV


Bigonville Bombers
offline
RPG hsz: 97
Összes hsz: 727
Írta: 2015. november 12. 21:16 | Link

Rebecca Davison-Keis
november 12. (szerda) délután 4-5 óra

Egészen addig annyira el van merülve a saját békés boldogságában és nem veszi észre az alakot, míg az fel nem száll a levegőbe - egy kanyar közben hátratekint, és mikor eztán valóban elindulnak felé, egy leheletnyit lelassít, hogy lehetőséget adjon a felzárkózásra - aztán oldalra pillant. Az üdvözlés egy összevillanó tekintet és egy futó mosoly, azon természetesen nem csodálkozik, hogy soha nem találkozott még vele, utána ő már sehol sincs. Nyílegyenesen tűz ki előre a karikák felé, fokozatosan simulva rá a sportszerre, majd 200 méter után legalább ekkora hirtelenséggel húzza be a seprűjét jobbra, keresztbe a lány előtt - ha kell, kissé lefelé irányítva a seprűt, elvégre fogalma se lehet arról, kivel kezdett most fogócskába. Tulajdonképpen ő maga is csak most ismerkedik az új seprűvel, nincs meg régóta (már, a piacon se túl régóta); bámulatosnak találja a kifinomult érzékenységet, amivel a legkisebb pöccintésre is irányt vált, épp e túlirányítási veszélye miatt nem ajánlják kezdő seprűsöknek; az igazi lelke a kanyarodásban van. Ian sose tartozott a túlságosan óvatos játékosok közé, úgyhogy most se hagy magának időt a szoktatáshoz. Legszívesebben most is felkiáltana - fel is kiált! - majd egy széles ív után gyors cikkcakkba kezd a levegőben - fokozatosan felfelé haladva, csak már a másik karikák irányába. Itt már többször pillant hátra, mikor éppen lehetősége van rá - nagyon igyekszik, hogy mindig pontosan akkor menjen messzebb, mikor a lány esetleg a közelébe ér, ám ehhez valamennyire fel kell vennie az ő mozgásának ritmusát is és ez valóban nem egyszerű feladat. A szlalomozás könnyű, inkább csak azt nehéz beállítani, hogy pontosan akkora távolság legyen kettőtök között, amekkorát te szeretnél. Az egyik oldalon a pontosság, a másikon a végtelen vadásztürelem - könnyű megunni, ha előtted szórakozik így valaki.

 
Hozzászólásai ebben a témában



Év játékosa/Év mesterlövésze/Év Hajtója/Álomcsapattag
Rebecca Davison-Keis
INAKTÍV


Gyakorló anyuka
offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 709
Írta: 2015. november 12. 22:07 | Link

Benedict Ian Lloyd
november 12. (szerda) délután 4-5 óra



Én naiv azt gondoltam simán beérhetem egy köszönés vagy mi fene erejére, de nem. Egy gyors szemkontaktus, pillanatnyi mosoly és elhúz. Naná, hogy kuncogtam egyet, fültől fülig érő mosollyal húztam bele én is. Ha valaki most meglátná, az arcomat tuti debilnek könyvelne el. Ugyan úgy rásimulok a seprűmre, jobban rámarkolok és csak az előttem a karikák felé száguldó srácot figyelem. A vigyor természetesen végig az arcomon virít még akkor is, amikor ő hirtelen jobbra elém farol, nekem meg alig marad időm, hogy reagálhassak. Alsó ajkamba harapva nyelvemet picit kiöltve újra kuncogni kezdek és jobb helyett balra még mielőtt odaérnék, hozzá behúzom drága szerelmemet. Éppen, hogy meglett. De meglett az a lényeg! Annyira még sem rozsdásodtam be.
A felkiáltására nem reagálok olyan hevesen, hacsak a felkacagás nem számít annak. Éppen amennyi időt hagyva nekem én úgy szemlélem meg a „csodajárgányát”, no meg őt is. Nem rossz, viszont most nem ez a lényeg hanem, hogy úgyis elkapom, beérem… vagy nem. Látszik rajta, hogy nem kezdő, ahogy én se, de talán ő még mindig jobb, tapasztaltabb, mint én.
Nem vettem le róla a tekintetem, ahogy mozdult úgy én is. Az íve után én is íveltem. A cikkcakkozás is ugyan úgy ment. De nem mentem vele semmire akárhányszor a nyakán voltam mindig elhúzott. Ami engem meg felhúzott. Úgyhogy abba hagytam a szlalomozást és tök egyenesen totál rásimulva a seprűmre haladtam mögötte. Picit talán a bal oldala felé húzódtam, mint inkább libasorba mögötte és próbáltam kitalálni, hogy is érhetném be. Aztán mivel igazából nem jutott semmise eszembe, maradtam annál a tervemnél, hogy majd oldalról meglátogatom.
Utoljára módosította:Rebecca Davison-Keis, 2015. november 12. 22:09
Hozzászólásai ebben a témában

Benedict Ian Lloyd
INAKTÍV


Bigonville Bombers
offline
RPG hsz: 97
Összes hsz: 727
Írta: 2015. november 25. 21:38 | Link

Rebecca Davison-Keis
november 12. (szerda) délután 4-5 óra

Mire a vidám ismeretlen taktikát vált, Ian egyszerűen padlófékkel reagál; a seprűjét egy kissé oldalra és felfelé fordítja, hogy ne repüljön fel a seprű fara, ellenben remek rálátása legyen a lányra - ha minden jól megy, úgy az ismeretlen most elé kerül (az, hogy ennek mekkora a mértéke, már a másik reakcióidején múlik), de nem csak elé, hanem felé is - egészen eddig srégan felfelé haladtak ugyanis, így talán megváltoznak egy kicsit a viszonyok. Tulajdonképpen sose volt annak a híve, hogy a lány fusson a fiúk után, egyszerűen sokkal jobban néz ki egy fordított helyzet - kényelmesebbnek érzi, ha vadászként tud játszani, nem kell folyton hátranézni, hol van a másik, mikor csap le rá, ellenben innen egyszerűbb dominánssá válni. Feltéve persze akkor, hogy az 'üldözött' is megfelelő játékosnak bizonyul - nincs rosszabb egy kreativitást mellőző, félénk, arra méltatlan embernél. Nem haboz sokat - nem tudja, hogyan fog reagálni a lány, rögtön megfordul-e, vagy csak megáll, kanyarodni kezd-e, de bízik benne, hogy hátranéz, rá, legalább annyi ideig, míg beméri a pozícióját. Ian pontosan eddig vár arra, hogy nyílegyenesen elinduljon felé - mindenféle cél, szándék vagy terv nélkül. Amennyiben túl közel vannak egymáshoz, úgy mozdulata elejébe belefűz egy gyors hurkot maga körül, hogy egyértelműsítse az útvonalát vagy csak azért, hogy ne rövidüljön le kényszeredetten a táv a lendület hiánya miatt. Nem lehet megtippelni, hogy erre miként lép a társa - ugyanakkora az esélye annak, hogy felveszi a kesztyűt és kíváncsian megnézi, megfutamodik-e a másik, ahogy az az egyik edzéskor is megtörtént már Iannel (és aminek rettentően csúnya karambol lett a vége a megfutamodás és a józan ész teljes hiánya miatt), de talán "elfutnak" előle. Ki ez az idegen, aki ennyire jól ülni a seprűt? Az iskola nem teljes egészében repülés-specifikus, dehát ő is éppen azért jött ide, mert jó a képzés, valószínűleg nincs egyedül. Mázlija van, hogy nem egy kezdő tévedt erre félénken gyakorolni az első nagy megpróbáltatása előtt - és aki, neadjisten' segítséget kért volna tőle.
Hozzászólásai ebben a témában



Év játékosa/Év mesterlövésze/Év Hajtója/Álomcsapattag
Rebecca Davison-Keis
INAKTÍV


Gyakorló anyuka
offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 709
Írta: 2016. január 3. 19:37 | Link

Benedict Ian Lloyd
szerda november 12



Pár méterre mögötte haladtam, már alig volt köztünk távolság, majdnem beértem erre ő besatuzott én meg szépen elhúztam mellette. Ezért volt jó ötlet az oldalról beköszönök majd valamikor „taktika”. Nem mentem olyan messze tőle, alig volt köztünk egy méter. Jobbra húztam a seprűmet, tehát nem teljesen háttal lebegtem előtte. Ettől függetlenül még el kellett fordítanom a fejem, hogy lássam, mire készül.
A tökéletesen kivitelezett hurok természetesen rávezetett a céljára. A macska egér játékunkban most én lettem az egér. Különben a fogócska nem mindig a gyerekek játéka, erre most egy tök jó példa a mi helyzetünk is. Én élvezem, ha pedig ő nem élvezné, elhúzná a csíkot. Amúgy meg állítólag én egy nagyra nőt gyerek vagyok. De ez is csak akkor igaz rám, ha jó napom van.
Ajkaim egyenes vonalat alkotva préselődtek össze én meg ránehezedve a seprűm nyelére lefelé irányítottam. Ha már fordult a kocka nem hagyhatom, hogy beérjen vagy tudom is én mit akart. Úgyhogy hagytam úgymond zuhanni a járgányomat közben 4-5 másodpercenként hátralestem, hogy merre és mennyire van mögöttem. Majd amikor úgy ítéltem meg és kellően közel értem a földhöz felhúztam az orrát és egy hajtűkanyar –ez ugyanaz, amit a muglik is szoktak használni szerpentineknél, egy éles kanyar, ami után párhuzamosan halad a két út, csak most nem vízszintesen, hanem függőlegesen-segítségével újra felfelé száguldottam. Ha véletlenül össze találkozna a tekintetünk mutató és középső ujjamat homlokomhoz emelve intettem neki. Mint a katonák csak hanyagabbul és pár ujjal kevesebbel, aztán persze előre néztem és haladtam tovább.

Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék