36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kőrösi Dániel Martin
INAKTÍV


Zójásan <3
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 103
Írta: 2015. szeptember 24. 14:27 | Link

RELLON-RELLON
Edzőmeccs
szeptember 24. - október 1.

Szép időre kelhettünk fel ma reggel, hisz a Nap békésen sütött, mégse emelkedett a hőmérő higanyszála 25 foknál magasabbra, ám egy kis szél bezavart olykor ebbe a kellemes időjárásba. A mai napon a Rellon játszik egy edzőmeccset, így egy érdekes meccsnek nézhetünk elébe a csapattagok között. Ez az első meccs amin én leszek a játékvezető, de ennek ellenére nem vert ki a víz a gondolatától. Ugyan ez egy edzőmeccs, de ennek ellenére mindent alaposan elkészítettem, nem szerettem volna semmit sem az utolsó pillanatban keresni, vagy ellenőrizni. A meccset nem az arénában, hanem a kviddicspályán játsszuk le, így az elzárt labdákat oda vittem idő előtt, hogy ne kelljen rám várniuk. Ezután türelmesen vártam a Rellonosok érkezését, majd mikor ez megtörtént megvártam míg mindenki a helyére kerül, hogy várják a kezdést. Végignéztem az előttem álló diákokon és a láda mellé léptem.
- Annak ellenére hogy ez egy edzőmeccs úgy játszatok akár egy igazi meccsen. Ismeritek egymást, páran együtt játszottatok több idényben is, ám most egymás ellen vagytok és ezt ne felejtsétek el. - intettem a két csapat felé. - Adjatok bele mindent és akkor nem lesz baj... - kacsintok és megvárom míg a két csapat vezetője kezet fog, aztán kinyitom a ládát és a két gurkót szabadjára engedem. A két gurkó két külön irányban indul meg, hogy aztán rátaláljanak az áldozatukra, már ha ebben a csapatok terelői nem akadályozzák meg őket. Az egyik Scarlettet szemelve ki magának indul meg felé egy kanyart téve meg, míg a másik Corinában látja meg a lehetőséget, hogy esetleg leszedje őt. A cikeszt a két fogó csupán egy kis ideig látja, majd egy villanás kíséretében eltűnik, de mintha egyenesen felfelé repült volna el, ám sajnos a napnak köszönhetően nem látni biztosan. A kvaffért nyúlok, majd a kezembe fogva még egyszer egy gyors pillantást vetek a két csapat felé és feldobom a levegőbe, aztán egy sípszó kíséretében elindítom a meccset.
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi A. Flóra
INAKTÍV


Palacsintahercegnő
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 515
Írta: 2015. szeptember 24. 14:40 | Link

Nyúúúú, kezdődik! Robi a csapatkapitányunk leszervezett egy edzőmeccset magunk között, amit a játékvezető bácsi fog levezetni. Pár napja szóltak csak, én meg ugye még pár+2 napja lettem egyáltalán a csapat tagja. Még szerencse, hogy különböző színű talárt fogunk viselni, így meg tudom majd különböztetni a másik csapatot a sajátométól. Most én hajtó leszek, pár problémám van csak. Nem sokat repültem eddig, így elképzelheti bárki, hogy mennyire jól tudok dobni, a levegőben, repülés közben. Nagyon izgulok, és próbálok a háttérben ellenni, nem nézni senkire. Gondolataim között az egész héten át tanulmányozott kviddicsszabályzat jár, de biztos vagyok benne, hogy ki fogok hagyni valamit. De nem akarok rontani.
Végül csak kimegyünk a pályára és én a kezdővonal felé szállok, ahogy olvastam. A gurkók elrepülnek, a cikesz is és lassan én is! Felrepül a kvaff, sípszó, én pedig kilövök a skarlátszín labda felé és meg is ijedek, hogy ilyen gyorsan is lehet menni egy seprűvel, te jó Merlin! Mégis szerencsém van, először fogok odaérni, de tudom, hogy nem tudnám megfogni, ezért alárepülök a kvaffnak és felfelé lendítem a kezem, majd tovább – azaz, hátraütöm a csapattársaim felé. Folytatom az utam ellenfeleim karikái felé, remélve azt, hogy valaki összeszedi mögöttem az elütött kvaffot.


+1
aranyos gondolat ^^
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:41
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2015. szeptember 24. 14:51 | Link

A tavalyi szezonban nem volt a toppon, Várffy nem is nagyon alkalmazta az első veresége után, de ezen javítani fog. Egy kicsit talán még sajnálja is az új fogót, mert nem fogja neki engedni, hogy az aranygolyó a kezébe kerüljön. Ha meg mégis, akkor ujjak fognak törni... Mindenesetre a két csapat kivonul a pályára, túl nagy rajongói tapsvihart nem lehet hallani, elvégre ez csak egy edzőmeccs. De még milyen meccs. Felszállás előtt sötét szemeivel a másik fogót méregeti és átsuhan a fején, hogy gyakorlatilag ez a legjobb pozíció, mert nem kell a többiekkel foglalkoznia, csak a cikesszel. Meg persze az ellenfél fogójával és esetleg a gurkókkal. A kezdeti magaslati félelmét ezalatt a pár idény alatt derekasan leküzdötte, és bár még mindig van pár dolog amit nem végez profin, büszkén mondhatja el magáról, hogy belejött a repülésbe. Fülében már csak távolian csengnek Mínea utolsó szavai a kis csapatához, mert már a fürge labdát követi tekintete, aztán mikor felreppen a kvaff és mindenki megmozdul, Kowai mint valami véreb indul el abba az irányba, ahol legutoljára megcsillanni látta a cikeszt. Bár a Nap jócskán megnehezíti a dolgát, de ha odaér, talán jobban belátja már a terepet.

+1
Tapsvihart majd alkotok neked bűbájjal (;
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:42
Hozzászólásai ebben a témában

"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2015. szeptember 24. 15:11 | Link

Nagy létszámú kerettel vártuk a szezonkezdetet, következésképp komoly harcra lehetett számítani a kezdőcsapatbeli helyekért. A játékvezetőnknek köszönhetően szerencsére lehetőségünk adódott egy edzőmeccs lejátszására, ahol eldőlhettek a még nyitott kérdések. Ezúttal tehát nemcsak a saját játékommal kellett törődnöm, hanem egyúttal igyekeznem kellett értékelni is a többiek teljesítményét, sőt olyan helyzeteket kialakítanom, melyek próbára tehetik őket. Helyettesemre, Míneára ugyanez a feladat várt, így a meccs végén együtt összegezhetünk, hozhatunk majd döntést.
A kvaffra tessék-lássék módon mozdultam rá, nem volt a célom az elhozatala. Nem úgy Flórának, aki gyorsan reagált, és egy ütéssel hátra próbálta játszani a labdát csapattársainak. Kockázatos megoldás volt, de aki nem kockáztat, nem is nyer. Könnyedén megszerezhettem volna a kvaffot, ám ehelyett inkább felzárkóztam a megiramodó Flórához, és keményen bevágódtam mellé oldalról, igyekezvén megállítani, de minimum lelassítani. A tétmeccseken sem fogják hagyni, hogy zavartalanul előretörjön, hozzá kell szoknia a fizikai párharcokhoz. A kvaffal meg remélhetőleg törődnek majd a csapattársaim.


+1
Tetszik, hogy hagyod érvényesülni a többieket Wink
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:42
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Aiden Ward
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 110
Összes hsz: 208
Írta: 2015. szeptember 24. 15:39 | Link

Izgalmasnak ígérkezik ez az edzőmeccs. Nem is igazán voltam tisztában vele, hogy két csapatnyit kiteszünk házon belül, de ez mit sem változtat azon, hogy perceken belül puccba kell vágnom magam, és jelenésünk van a pályán. Azok ellen, akikkel alapvetően összedolgozni szoktam. Érdekes felállás, remélem, hogy nem fog összezavarni a sok ismerős arc, akit amúgy most szabadon rohamozhatok a vasgolyóbisokkal. A különböző színű talárok nélkül tutira elszabadulna a káosz.
Felmérem a helyzetet a JV beszéde közben, és próbálok már most valami taktikát kitalálni, pont azt kihasználva, hogy ismerem az ellenfelek módszereit, hiszen együtt edzünk, együtt küzdünk azért, hogy egy-egy cselt elsajátítsunk. Követem a többieket, ahogy felállunk a kezdéshez, és várom a meccs kezdetét jelző sípszót. Tekintetemmel rögtön a gurkókat keresem, és nem is kételkedem abban, hogy már rögtön az elején szükség lehet arra, hogy arrébb pofozzuk az esetleges veszélyeztető tényezőket, így a hajtóink közelében maradok, amint meghallom a jelzést.
Jól is teszem, az egyik vasszörnyeteg szélsebesen indul meg Conroy felé. A seprűmre hajolva iramodok meg a lány felé, és vágódok be egyelőre még nem hatalmas nehézségek árán mellé, ütőmet lendítve. Egy viszonylag pontos és erőteljes ütéssel irányítom a labdát az ellenfél fogója, Ruben felé.


+1
Kicsit megtaszítottad oldalról Conroyt, de semmi komoly. Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:44
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2015. szeptember 24. 15:48 | Link

Scar örömmel vág neki a meccsnek. Igaz, hogy a múlt évben nem nyertek akkor sem, amikor a pályán volt, most akkor is érzi a zsigereiben a győzelmet. És végre nem annyira lámpalázas, mint akkor, mikor először lépett a pályára. Akkor is sikerült egy labdát belőnie, szóval most még jobban fog teljesíteni. Az egyetlen, ami ebben most megzavarhatná, az az, hogy a saját csapattársai ellen van. Persze tudja, hogy annak, aki vele szemben áll, nem passzol, de ha csak az arcát nézi, lehet hogy véletlen elszúrja a dolgot. Mindazonáltal most pozitívan néz a jövőbe, ahogy arra halad. Elkészül, és a vonalhoz repül. Szemével követi, ahogy a kvaff felrepül, és már indulna is érte, amikor egy gurkót szúr ki, ami éppen őt vette célba. Szerencsére már látja, ahogy Aiden mozdul is érte és egy apró biccentéssel - egy amolyan hálás biccentéssel - már ott is hagyja és ő is a kvaff után indul. Flóra ér oda elsőnek, és egy cseles hátrasuhintással szinte Scar ölébe pottyantja a labdát. A szöszi nem tétovázik, egyenesen megiramodik a karikák felé. Szemével közben Míneát és Flórát tartja szem előtt, de Várffy nagyon rátapadt a kis újoncra, szóval ő már kiesett a hatásköréből. Már egészen közel ért a karikákhoz, de nem annyira, hogy rá tudjon még dobni.

+1
Ügyelj a vesszőkre. Aiden kicsit meglökött oldalról, mikor kivédte a gurkót, de nem lassított, véghez vitted a manővert, haladsz a karikák felé.  Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:48
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Szelniczky Mínea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 169
Összes hsz: 426
Írta: 2015. szeptember 24. 16:21 | Link

Tisztában vagyok vele, hogy nincs különösebb tétje ennek a meccsnek, mégis izgatottan vártam a mai napot. Talán pont azért, mert a saját csapatom tagjaival mérjük össze tudásunkat, két hasonló erőviszonyokkal rendelkező csapatra osztva. Aktuális ellenfeleimet elnézve kezdem kapiskálni, miért is tartanak tőlünk már csak ránézésre a legtöbben. Izgalmas lesz olyanok ellen játszani, akikkel nem egy meccset lenyomtam és összeszokottan működünk együtt.
A letörölhetetlen vigyor a képemen csak tovább szélesedik, ahogy megejtjük Robival a kötelező kézfogást a mérkőzés kezdete előtt, és bólintok egy aprót a vadiúj Játékvezető bá’ szavaira, mintegy jelezve, hogy vettem az adást. Aztán mindenki elhelyezkedik, csak a sípszóra várva, ami pillanatokon belül be is következik és máris a jól megszokott káosz kellős közepén találom magam. Nem vetődöm a kvaff után, csak kényelmes iramban szemmel tartom az eseményeket, és büszke mosoly kúszik fel az arcomra Flóra magánakciója láttán. Majd legközelebb elkapni is sikerül, viszont Várffy jelenléte már okozhat némi gondot – ugyan a komótos nagypapitempóból ítélve a csapatkapitány sem a skarlát labdára hajt, de jobban teszi az újonc lány, ha vigyáz magára.
Nincs idő a bámészkodásra, hiába igyekszem a háttérben maradni és megadni minden lehetőséget a játékosoknak arra, hogy bizonyítsanak, csapatjáték lévén egymagukban nem sokra fognak menni. Amint látom, hogy Scarlett megkaparintja a kvaffot, a seprűnyélre hajolva szegődöm a nyomába, és igyekszem minél közelebb maradni hozzá, biztosítva a passzolási lehetőséget.


+1
*visszabólint neki, még mielőtt felszállnának*
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:51
Hozzászólásai ebben a témában
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. szeptember 24. 21:34 | Link

Újabb év, újabb idény, részben cserélődött csapattársak, de a nóta a régi. Még, ha David el is ment, a rellonos állatok sora költői túlzás nélkül sem fogy ki soha. Visszajelentkezett a csapatba, elkezdődött az új tanév, és Robi volt olyan gáláns, hogy leszervezzen egy próbameccset a jelentékeny létszámú csapatának. Illően a kezdés izgalmához, elszívott az öltöző előtt álldogálva egy cigit, aztán átvedlett a ruhájába, kezébe kapta a seprűt és az ütőjét, majd kimasírozott a többiekkel együtt a pályára. Most szép és tiszta az idő, kevés szélmozgással- jó állapotok egy meccshez, még ha csak edzőmeccs is. Tisztában van vele, hogy a többiek sem fogják alább adni a szintet csak azért, mert csapattársak az idényben.
A játékvezető jelzésére ő is elrugaszkodik a talajszinttől, egészségesen hasít bele a levegőbe, megpörgeti az ütőjét, és pár másodpercnyi emelkedés után irányba áll fürkészni a hadi helyzetet.  Először is megkeresi szemmel a hajtóikat… Nyögés. Egy máris kinézte magának azt a kiscsajt… mi is a neve? Corina? Azazaz, de nehogy már nyugtuk legyen: látja Aident rámozdulni a másik gurkóra, és továbbütni a Mocsok (Ruben) felé, így már két gurkó akarja szétverni két csapattársukat. A Corina felé igyekvő kis vaspótlót remélhetőleg Tiff elviszi és átadja az ellenségnek, ő pedig a Rubent becélzó gurkó után vetődik seprűstől, teljes sebességig túrázva járgányát, hogy beérje a kis szemétládát. Út közben egy pillanatra megfordult a fejében, hogy hagyja betalálni a lasztit, de azért minden bizonnyal kitennék a csapatból, és Ruben se dögölne bele (kár). Szóval félretéve az ellenérzéseit, amint megelőzte legalább fél testhosszal a kis rohadékot, bepróbálkozik egy éles fordulással egybekötött ütleggel: fél kézzel tartja/vezeti a seprűjét, a másik kezével pedig teljes erőből belevág a gurkóba Míneának címezve a nehéz küldeményt, de még megspékeli a mérhetetlen szeretetével is. Közben reménykedik abban, hogy semmijét nem károsítja ezzel a húzással. Amennyiben nem rándította/törte ki egyetlen porcikáját sem, még visszafordul egy pillanatra Ruben irányába, kiköp a föld felé, vet rá egy lenéző pillantást, és elindul a többiekhez, hogy a továbbiakban is hasznos védelmet nyújtson a hátsójuknak. Elvégre a gurkók nem mentek aludni, a meccs javában zajlik.


+1
Kevesebb trágár szót, fiam. Csöpög a szeretet a hozzászólásodból. Semmid sem tört el vagy ki.  Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 24. 22:56
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi A. Flóra
INAKTÍV


Palacsintahercegnő
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 515
Írta: 2015. szeptember 24. 21:55 | Link

Hű, sikerült elhoznom a kvaffot, vagy valami ilyesmi! Remélem, valaki elkapja, és majd alkalomadtán hátranézek. Pedig mondták, hogy nem árt néha, mert jön egy gurkó és… vége. Nos, belém is csapódik valami, mégsem fáj annyira, de megcsúszik a kezem és belassulok egy picit. Robi jött oda védekezni rám, te jó ég! Merlin nagy szakálla! Pont ő, pont engem, pont ma és pont, pont, pont?
- Hagyjál! – morranok rá és megpróbálok vállal belelökni a támadómba, de úgy érzem, mintha sziklába mentem volna bele, a vállam bele is sajdul egy pillanatra. Nem hiszem, hogy nagyon megérezte, és ezzel a „hagyjállal” el is ment az összes hangom és a bátorságom is kezd megcsappani. Gyorsan ki kell találnom valamit! Ez az, megvan! Látom, hogy Míneánál a kvaff, akkor segítek már neki. Kicsit eltávolodok Robitól oldalra, majd kisvártatva visszaközelítek, hogy úgy majd nagyobbat fogok lökni rajta. Amikor már úgy néz ki, hogy ez a célom, lenyomom a seprű elejét és megpróbálom alulról megkerülni a csapatkapitányunkat. Remélem, arra számít, hogy belé repülök, és sikeres lesz a csel. Egyébként pedig a pálya jobb széle felé húzódok, hogy hagyjak középen helyet Mininek.


0
De aranyos vagy ^^ Jó ötlet, Robi vagy hagyja, hogy kikerüld, vagy nem számított rá, de sikerült alatta elrepülni. A vállad, amivel nekimentél, a következő környerésig sajog.
Figyelmetlenség: Konzisztencia: Scarlettnél van a kvaff, nem Míneánál. Tessék rá ügyelni, kedvesem Wink
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 21:20
Hozzászólásai ebben a témában
Rebecca Davison-Keis
INAKTÍV


Gyakorló anyuka
offline
RPG hsz: 54
Összes hsz: 709
Írta: 2015. szeptember 24. 23:56 | Link

A csapaton kívül semmi új nincs a játékban. Seprűre szállunk, mindenki elhelyezkedik és kezdődhet is a meccs. Persze tudom ez csak edzés, de akkor is, na, egy meccs. Magamra húzva a felszerelést, köpenyt mi egy s mást, pályára lépni, oltárian jó érzés fogott el. Régen voltam már játék közelbe. Az utóbbi egy két évben csak nézőként jártam ki ilyen olyan bajnokságokra szurkolni. Bevallom sose jutott eszembe újra csapatba lépni, de hát valahogy még is sikerült, mert most itt állok a többiekkel és a játékvezető végszava után felpattanok a seprűmre, jó erősen megmarkolom az ütőmet majd a kis drágaságomra is rámarkolok, és már repülök is a csapatom után.
Egyértelmű, hogy a hajtóink közelében maradok biztos, ami biztos. Az első gurkót Aiden sikeresen hárította. Én tovább fürkészem a terepet mi a helyzet gurkók terén, de jelenleg csak azt láttam, amivel a társam éppen célba vette Rubent.
Már akkor erősebben fogtam az ütőmet, amikor láttam, hogy Mihael neki indul és beleüt a vasszerkezetbe. Lemaradok Mineáéktól balra 90°-ba elfordulok, pont úgy, hogy kényelmesen eltudjam ütni a vas barátunkat, amint ideér. Kétszer meglengetem az ütőm, ráharapok alsó ajkamra. Minden erőmet és kecsességemet - már amennyi van ebben a játékban- bevetek és szépen visszaküldöm nekik a tömény szörnyeteget. Egyenesen, hogy is hívják, Állia felé. Igen a nevekkel még bajban vagyok.

+1
Ügyes vagy. A gurkó mondhatni kecsesen indul meg Állia felé, hogy leszedje neked a seprűről. Wink
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 25. 00:15
Hozzászólásai ebben a témában

Kálnoki Norina
INAKTÍV


Mrs Payne
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 367
Írta: 2015. szeptember 25. 19:11 | Link

Izgatottan vártam az edzőmeccsünket. Bár nem tétmeccs volt, azért megvolt bennem a meccsek előtti várakozás izgalma. Nem feltétlenül azért izgultam, mert nem bíztam magamban, sőt. Nem ez az első idény amiben részt veszek, és remélhetőleg nem is az utolsó.
Az enyhe félelmem inkább azért kerülgetett, mert a csapattársaim ellen indultam. Ha nem különböző színű talárokban lettünk volna, valószínűleg nagyon bekavart volna a dolog. Így még valamelyest rendben voltunk.
Apró pillangókkal a hasamban álltam fel a pályára és még eszembe jutottak Mínea biztató szavai, miközben Robi és ő kezet fogtak.
Amint a lábam közé kaptam a seprűt, elillant a félelmem és már csak a játék öröme lebegett a szemem előtt, mint ahogy lenni szokott a felszállásnál.
Amint a sípszó elhangzott, felszálltam a seprűvel és még épp láttam ahogy az újonc hajtónk, Flóra kilőtt a kvaffért. Halvány mosoly játszott az arcomon.
Bár úgy kellett játszanunk, mint tétmeccseken, Robi nem kapkodta el a dolgot. Úgy tűnt, próbál lehetőséget adni a kibontakozásra.
Befaroltam a helyemre a karikáknál és kapkodtam a fejem az eseményekre. Egyelőre nem úgy tűnt, hogy pillanatokon belül szükség lesz a védésemre, úgyhogy lebegve vártam a karikáim előtt. Bár, ha rajtunk, rellonosokon múlik, sosem lehet tudni, épp mikor kellek. Úgyhogy vártam.

+1
Vesszőhibára ügyelj, őrzőkém Wink Sok sikert a védéshez.
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 12:49
Hozzászólásai ebben a témában

férjecske
Lillian T. Elswood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 135
Összes hsz: 1504
Írta: 2015. szeptember 25. 20:32 | Link

Meccs-meccs-edzőmeccs. Különösen jókedvűen indult el a már mestertanonc vörös a pálya felé. A vizsgái jól sikerültek, a családja jól van, és most, még ha csak egy nagyon kevés ideig is, semmi dolga sincs. Bár pár hétről volt csak szó, úgy tűnt, rengeteg ideje nem ült seprűn, így kicsattanó izgalommal fogadta a hírt, hogy egy edzőmeccsel nyitják az új évet. Picit késve ért le a pályára, a többiek már nagyrészt ott voltak, ő pedig bólíntással, mosollyal köszöntötte őket. Türelmetlenül szorongatta seprűjét egyik kezében, míg másik kacsójával az ütőjével forgatta. Csapattársai ellen játszik, de ez nem jelenti azt, hogy kedvesebben vagy kíméletesebben kell teljesítenie feladatát, és ezzel tökéletesen tisztában volt.
 Már készenlétben állt, seprűjét lába közé kapta, ujjaival meg ütőjén dobolt, várva a kezdősíp hangját. Ahogy az éles hang belehasított a feszült csendbe, teljes erejéből elrugaszkodott, és megpróbált minnél magasabbra repülni, hogy tudja fölmérni az alap állást. Elmosolyodott, ahogy a szél az arcába csapott, a szabadság érzése pedig teljesen elöntötte. Nem mintha sok ideje lett volna örülni magának, meg filozófálni az élet szép pillanatain, hisz azonnal észrevette, hogy két csapattársának is igyekeznek pótolni a vashiányukat, így a hozzá közelebbik felé indult, vagyis Corina fele. Szeme sarkából még megbizonyosodott, hogy Mihael is kapcsolt, és senkinek sem fog csontja törni az első öt percben. Lefelé irányította seprűjét, ráhajolt, és sietve végigpásztázta az embereket, hogy ki merre, kiszemelve áldozatát, mint megkergült ragadozó madár, aki őrült karikákban repked az égen. Gyorsított, majd éles kanyarral behúzott Corina elé, még időben, hogy teljes erejéből hátralendítse ütőjét, majd határozott ütássel a pálya jobb szélén lebegő Flóra felé irányította a vasszörnyeteget. Hátha. Futólag rákaccsintott hajtó csapattársára, majd megindult a pálya közepe fele, hogy onnan figyelje, kinek kell következő alkalommal megmenteni a bőrét.

0
Volt pár súlyos helyesírási hibád, azokra majd ügyelj Wink A csel sikeres volt, a gurkód Flóra felé igyekszik.
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 21:20
Hozzászólásai ebben a témában

müty-müty|terelő|kérdezőke
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 387
Összes hsz: 5187
Írta: 2015. szeptember 26. 05:33 | Link

Szeme sarkából néha megpróbál elcsípni egy-egy jelenetet, már amíg van rá esély- úgysem indult be még teljes gőzerővel a mérkőzés (csak a gurkótámadások), így Robi tapadását pont elkapja, és szája sarkában megjelenő félvigyorával értékeli. Nice, az elsős tanulja meg hamar a farkastörvényeket, nem kell kímélni. További bambulásra azonban nincs idő: alighogy beérkezik a hajtóik közelébe kénytelen szembesülni annak a tollas fejű csajnak (Becca) a kis pályamódosításával: az általa megküldött gurkót Becca Állia felé tereli tovább. Mihael sem rest, gyors körbenéz, jön-e a második gurkó is csókolózni, vagy csak erre kell figyelni, aztán kilő a közeledő vasszörny felé, úgy, hogy valamivel annak röppályája felett legyen egy fél alsókarnyi távolsággal, ütőjét pedig előtérbe vonja. Az utolsó századmásodpercig kivár a pofozással, talán olybá tűnik, hogy össze akar ütközni a több tízkilós labdával, hogy a végén hátraengedje az ütőt és egy alulról felfelé ívelő mozgáskultúrát leírva, nagyjából valahol a negyvenöt foknál elkapva a még robogó dögöt, baromi nagyot sózzon bele, és felfelé próbálja küldeni Kowainak címezve, ha minden jól megy. Hátha Kowai nem dönt úgy, le akar mondjuk ugrani a seprűjéről, hogy elkerülje a gurkót, vagy tudja isten.
Még annyi időt megenged, hogy visszanézzen Beccára, és nem túl kulturált módon beintsen neki egy elégedett vigyorral a képén, aztán visszaindul a hajtósoruk felé, de főleg Tiffany irányába. Ideje lenne mozgósítaniuk magukat.


+1
Szép megoldás, fiam. Talán legközelebb kevesebb kávét igyon a mérkőzés előtt.  Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 22:49
Hozzászólásai ebben a témában

Ruben Marceau
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. szeptember 26. 20:42 | Link

Évek teltek el azóta, hogy a tanári kar javaslatára otthagyta előző iskolája kviddicscsapatát. Most ismét pályára lép. Új helyen, új emberekkel. Nem kicsit dolgozik benne a megfelelési kényszer. A zöldek nem húzzák el a dolgot, szeretnének időben felkészülni a többi ház elleni bajnokságra, ezért egy edzőmeccs lejátszása mellett döntenek. Nem is adódhatna számára jobb alkalom a visszarázódásra... Ezúttal fogó lett, amit nem bán, de a teljesítményére még ő is kíváncsi.
Kezdés után a cikeszt veszi célba, de nem hagyhatja ki, hogy ne vessen néhány futó pillantást a többiek kvaffért való harcára. Hamar nehézségekbe ütközik. A napfénytől nyomot veszít, pillanatokkal később pedig egy gurkót küldenek rá. Bosszankodva egy sort úgy dönt, hogy a legjobb belátása szerint cselekedve menekülni kezd az őt üldöző labda elől. Mihael többé-kevésbé kellemes felszabadító-hadművelete után folytatja körkörös repüléseit a pálya mentén. Törekszik a másik fogó közelében maradni, nehogy learassa előle a babérokat. Amikor azonban fordul a kocka és Erisre irányul az átkozott gurkók egyike, még csak véletlenül se óhajt velük egy légtérben mozogni. Pillanatnyi előnyét kihasználva fürkészi végig a pályát, megpróbálva kiszúrni valahol a cikeszt.

+1
Ügyes vagy, de sajnos a cikesznek egyelőre nyoma sincs. Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 26. 22:35
Hozzászólásai ebben a témában
Egerszegi A. Flóra
INAKTÍV


Palacsintahercegnő
offline
RPG hsz: 78
Összes hsz: 515
Írta: 2015. szeptember 26. 21:54 | Link

Juhúúú, elmentem a főnök alatt és elindultam a pálya széle felé, remélem, hogy Scarlett, vagy valaki elér a karikákig. Nekem csak arra kell figyelnem, hogy Robit elcsaljam magammal – és ne repüljek be a büntetőzónába -, a többiek úgyis ügyesebbek nálam, így két eset van. Az ellenfél legjobbja engem fog, tehát kiveszem a játékból, vagy elmegy segíteni, de akkor üresen maradok. És még lehet, hogy én is bedobom ám! Lehet reszketni, hihihi!
Folytatom az utam a pálya szélén és kezdek visszahúzódni középtájra, de akkor bepánikolok, hogy hol lehet a zóna. Sajnos radar még nincs beszerelve, és annyira nem vagyok még gyakorlott, hogy tudjam, hogy pont hol vagyok, ezért visszafordulok. Hú, de mákos tészta vagyok – pedig inkább palacsintára fáj a fogam -, mert látom, hogy egy gurkó engem akar, és ha nem teszek semmit, akkor nekem annyi. ~ Lajhárlendülés Flóra, te eszetlen! ~ Ötlik fel és megpróbálkozom vele. Hogy mennyire lesz sikeres, az kérdéses. Szembe jön velem a vasdög, én pedig kivárom az alkalmat, illetve az alkalom előtti másodpercet. Amikor ez bekövetkezik, balra forgatva rántom el a seprűnyelet, hogy az a tengelye körül forduljon. Ez olyan jól sikerül, hogy egyelőre meg sem tudom állítani, így mint valami búgócsiga megyek a pálya középpontja felé, és csak nagyjából öt pörgés után tudom megállítani a forgást, amennyiben a gurkót jól számítottam ki.


+1
Megjegyzés: Nem rossz taktika, de a végére szédülsz egy kicsit és mondhatni forog a világ. A gurkó nem talált el téged, hanem továbbhaladt a pályán céltalanul.
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 27. 21:50
Hozzászólásai ebben a témában
Scarlett Conroy
INAKTÍV


Troublemaker, Svájc. 2017 réme
offline
RPG hsz: 454
Összes hsz: 2298
Írta: 2015. szeptember 26. 22:43 | Link

Miközben a gurkók ide-oda repkednek játékosok és terelők között, Scar egyre közelebb ér a karikákhoz. Felméri a körülötte uralkodó káoszt, de épp csak egy pillanatra. Az első ami feltűnik neki, hogy még senki nem sérült meg. Ez jó jel. Pedig azt hitte, hogy ez egy igazi, véres küzdelem lesz, mégis csak két rellonos csapat megy egymásnak. Aztán sorra veszi a társait. Flórát éppen egy gurkó üldözi, Mínea pedig körülbelül annyira van a pontszerzési lehetőségtől, mint ő. Tehát akár maga is megpróbálhatná a dobást. Marokra fogja a kvaffot, és lassabban folytatja az útját. Először úgy csinál, mint jobb felé akarná dobni, de végül balra lendíti a tárgyat, pont úgy ahogy a muglik szokták a vízilabda mérkőzéseken. Nézi a labdát, és reménykedik. Mást nem igazán tud tenni.

+1
Megyjegyzés: Még egy hsz alatt vihetted volna a kvaffot, hiszen az úgy reálisabb lett volna és így adtál volna esélyt a másik csapat hajtóinak is lépni. A dobásodat ettől függetlenül érvényesnek veszem, de erre kérlek figyelj oda legközelebb. Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 27. 21:55
Hozzászólásai ebben a témában

Itt járt Lala Rolleyes
Naphegyi Máté
INAKTÍV


Napsi
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 214
Írta: 2015. szeptember 27. 13:23 | Link

A kviddics tökéletes figyelemelterelésnek ígérkezett a történtek után, így Máté fürgén indult meg a pálya fele aznap reggel. Elsők között ért oda, gyorsan átvedlett a kényelmes mezbe, majd seprűjének támasztva fejét várta a többiek érkezését. Hamarosan megjött az egész csapat, így kezdhették a mérkőzést. Mindenképpen érdekesne ígérkezet ez a rellon-rellon meccs. Az a csapat nyer, ahonnan kevesebben kerülnek gyengélkedőre, mi?
 Maga elé meredve várt készenlétben a sípszóra, majd ahogy az elhangzott, elrugaszkodott a földről, és egész lomhán odarepült a három karikához, nyolcasokat írva le, hogy a megfelelő pillanatban dobni tudja magát a kvaff után, ha a helyzet azt kéri. A játék tempósan haladt, gurkók repültek össze vissza, Napsi pedig a bőrlabdát követte tekintetével. A másik csapat egyik hajtója pár percen belül már a közelébe is ért, majd bevetette a leggyakrabban használt cselt -úgy tett, mintha az egyik karikára dobna, pedig épp a másikra készült küldeni a kvaffot. Őrzőnk épp a középső és bal karika között lebegett, és majdnem ellendült jobbra, de, mivel az elmúlt meccseken állt már szemben pont ilyen helyzettel, gyorsan reagált, és mégis a bal karika felé vetette magát, kiegyenesedve seprűjén, és kinyújtva mind két kezét, hogy, számításai szerint, a labda tenyereibe landolhasson.

+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 27. 21:55
Hozzászólásai ebben a témában
Kőrösi Dániel Martin
INAKTÍV


Zójásan <3
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 103
Írta: 2015. szeptember 28. 23:17 | Link

Amint elkezdődött a meccs jómagam is elfoglaltam a helyem és a játékosokat figyeltem. Szépen indítottak a srácok, érdekes passzolásnak lehettem tanúja már kapásból a meccs nyitásakor, de már ebből is úgy vettem le, hogy nem kell aggódnom amiatt, hogy a Rellonos csapatokból álló játékosok, majd kivetkőzve magukból egy barátias kis mérkőzést játszanak le. Mondjuk nem erről híresek... A pályán folyamatosan követik egymást az események, szinte alig lehet követni őket, ám egy gurkó, amit Erisre küldtek célba is talál, a lány bal vállát súrolva elég durván. Rajta tartom a szemem a leányzón, hátha gond adódna, de eközben az egyik csapat hajtója rádobást hajt végre. Szemmel láthatóan a ügyes a kvaffot eldobó hölgy, ám az őrző, akire ha jól emlékszem, akkor igencsak régóta játszik az iskolai mérkőzéseken, biztosan találkozott ezzel a csellel. Igen ám, csakhogy a szokásos ellentétes karikára való dobás helyett a lány a középső karikára célzott végül, amivel nem csak engem lepett meg, hanem valószínűleg az őrzőnket is, és már csak nézhetjük, ahogy a vörös laszti szépen átrepül a karikán, ezzel Scarlett csapatának szerezve egy kis örömöt. Egy elégedett pillantással nyugtázom a rádobás sikerességét, majd figyelmem ismét a sérült fogóra irányul, legalább egy kis időre, és ha a lánynak nem olyan súlyos a sérülése, illetve a másik fogó figyel, akkor láthatnak egy villanást a az 'A' csapat cikesz-kajtatójától talán két méterre, amint egyenesen lefelé száguld az általuk űzött vad, vagyis a cikesz, ám még mielőtt becsapódna, irányt változtat, s egy méterre halad el a talaj felett, majd a bal karikák felé iramodik, ám a karikák mellett újra az ég felé veszi az útját, hogy megint szem elől tévesszék őt.

Megjegyzések:
Eris: A sérülésed miatt -1 ügyesség. A gurkónak köszönhetsz egy szép zúzódást.

'A' Csapat - 'B' Csapat
10 - 0
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 29. 01:34
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2015. szeptember 29. 05:55 | Link

A másik fogó nem messze tőle ugyanúgy elindult, ahogyan ő. Mikor Kowai megáll odafent, mert elvesztette a cikesz csillanását, Marceau-t kezdi figyelni, hátha a fiú nagyobb sikerrel járt a keresésben, de amaz éppen egy gurkót próbál lerázni a sejhajáról. Eris elfintorodik maszkja mögött (merthogy újabban a szálló bogarak ellen igen hatásosnak bizonyult ez), aztán inkább megpróbál a csata heve elől kihúzódni szokásos módján a pálya szélére, hogy onnan lesse tovább az aranygolyó felbukkanását. Mindeközben a gurgók ide-oda röppennek, egyik játékosról a másikig igyekszenek eljutni, de az összes rellonos terelő észnél van és még időben megvédi csapattársait, úgyhogy kivételesen nem aggódik emiatt. Amikor az óvatos oldalazás megtörténik, pont ezért a másik fogót lesi, hátha annak jobb szeme van és egyből megpillantja a kis aranyost, s már csak ekkor veszi észre a felé robogó vasszörnyet, amit már képtelen kikerülni. Fordulna, hogy meneküljön és ezzel a mozdulattal Mihael gurkója őrült erővel csapódik bele bal vállába, Kowai a hihetetlen fájdalomtól felordít és csillagokat látva kapaszkodik épségben lévő kezével a seprűbe. Az előző meccseken biztosan leesett volna, de most már rutinosabb sérülések terén is, így reflexből állnak görcsbe ujjai a nyélen. Könny szökik szemeibe, de még így is jól látja az alatta megcsillanó golyót a sok kicsi csillag között. A fájdalomnak akkor lesz vége, ha azt elkapja, na meg persze ezért van itt. Nem kockáztathat némi pff válltörés miatt, ezért fogait összeszorítva vesz erőt magán és elindul lefelé. Nem sokat lassíthat, különben sérült karja útban lenne, úgyhogy megpróbálja kihasználni a repülés adta lehetőségeket és olyan gyorsan menni, hogy a légnyomás hátra "csapja" azt. Ez persze plusz fájdalommal jár, füleiben dübörög a szíve és mire ki akarna agyalni valami fájdalommentesebb pózt, a cikesz irányt vált, ő meg egy kézzel húzza fel seprűjét a becsapódás előtt, a farok része éppencsak, hogy nem érintette a pályát. Fogalma sincs, hogy az a patkány merre tart, biztosan valahol mellette van, de jelen pillanatban csak két dologra összpontosít és ebből a kínszenvedést próbálja meg legjobban mellőzni, ebbe pedig nem fér bele még holmi másodrangú fogó mellette. A karikáknál aztán újra felfelé indul a labda, ő pedig nehézkesen felhúzza magát, hogy követhesse azt, de pár méter után elveszti a szagot. Fáradtan nyúl a bal karika rúdjához ép kezével, hogy egy kicsit kifájlalhassa a sérülését. Verejtékező homlokát a fémhez nyomja, az pedig némileg hűsíti fejét. Összeszorított szemekkel vesz pár mély levegőt, aztán kínlódva visszateszi jobb kezét seprűjére és újból a cikesz után forgatva fejét húzódik kijjebb a pályáról, ki a büntető zónából.

+2
Megjegyzés: Nagyon szépen leírtad a sérülést és az utána lévő fájdalmas pillanatokat. Reálisabban nem is lehetne kijátszani. Smiley
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. szeptember 29. 15:11
Hozzászólásai ebben a témában

"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Várffy-Zoller Róbert
Tanár, Végzett Diák


-10 pont a Levitának
offline
RPG hsz: 491
Összes hsz: 1990
Írta: 2015. szeptember 29. 10:14 | Link

Miután kikerült Flóra, lefékeztem, én már nem akartam belefolyni ebbe az akcióba, helyette vártam a többiekre, kíváncsi voltam, hogy meg tudják-e oldani a helyzetet. Nem tudták, gólt kaptunk. Ráadásul Corina a játékot sem volt képes folytatni, így hát cseréltünk, Helena érkezett a helyére.    
A büntetőzónánk előterében felrepültem jó magasra, úgy a középső karika háromszoros magasságában lehettem. Ha őrzőnk észrevesz, akár ide is passzolhat, de persze az sem gond, ha valamelyik hajtótársamat választja, végtére is ők még semmit se mutattak, és elsősorban nekik kell bizonyítani, nem nekem. Innen fentről mindenesetre kiválóan belátom a pályát, és egy meredek lefelé repüléssel gyakorlatilag bárhová odaérhetek.


+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:32
Hozzászólásai ebben a témában

2x Év tanára 2018 & 2019 tavasz-nyár

Legrellonosabb rellonos 2015/16 ősz-tél

Iskolaelső 2012/13 ősz-tél

Az év hajtója 2012/13 ősz-tél

Kérdezz!

Naphegyi Máté
INAKTÍV


Napsi
offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 214
Írta: 2015. szeptember 29. 20:02 | Link

Máté készenlétben a bal karikánál, a labda meg átmegy a középsőn. Gyönyörű. A fiú sűrűn szitkozódva értékeli előbbi manőverét, majd dühösen megindul a labda után. Rengeteg dolog járt a fejében, de nem gondolta, hogy ennyire el fogják terelni a figyelmét a(z elbukott) vizsági, a cirkusz, az Annelievel történtek. Bár, még ha magának nem is vallotta be szívesen, a lány csele ügyes volt.
Még mindig kissé dühöngve visszarepült a karikák elé, felmérte csapattársai hollétét, majd jobb kezét hátralendítve eldobta a labdát Helena fele, aki ugyan csak most lépett pályára, de a neki való passz tünt a legideálisabbnak. Nagyon remélte, hogy a lányt nem fogja kizakkantani koncentrációjából, hogy máris ő kapja a kvaffot. A csapat egyre gyarapodik, és az új emberkék látványosan fejlődnek. Ezt pedig igazi élvezet szemmel követni.

+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:33
Hozzászólásai ebben a témában
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. szeptember 29. 20:34 | Link

Te jó ég. Még kétszer átgondolom, jó ötlet volt-e mindezt bevállalni, aztán döntök úgy, hogy én sose hátráltam még meg, így hát nincs mit tenni.
Seprűmre ülve, felszálltam, pont úgy, ahogy nemrég még Mihael mutatta, és mivel láttam, már egy gólt sikerült benyelnünk, egyből a büntetőzóna felé vettem az irányt, s középső karika előtt álltam meg, ha ne adj' Isten nekem dobják ki, még el is tudjam kapni.
Persze akkora szerencsém sosincs, hogy valami úgy alakuljon, ahogy én azt elterveztem, így mihelyst elkapom a kvaffot, bal kezemmel a mellkasomhoz szorítom, és el is indulok az ellenfél karikái felé, abban bízva, hogy gyorsan tovább adhatom valakinek.


+1
Utoljára módosította:Kőrösi Dániel Martin, 2015. október 12. 20:33
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék