36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. december 28. 19:58 | Link

Yaricsbogyó<3

Lehet, de csak lehet, hogy szólnom kellett volna valakinek, hogy mekkora őrültségre készülök. Esetleg egy másik mm tanoncnak, vagy bárkinek, aki egy picit is ért a repüléshez. De igazából már attól a perctől kezdve tudtam, hogy mekkora baromság az egész, amikor kipattant a fejemből az ötlet. Éppen ezért nem is avattam be senkit, mert tisztában vagyok vele, hogy normális ember azért ilyet nem csinál, és a többség elég furán nézett volna rám. Hiszen még csak a tanuláshoz sincs sok köze a dolognak, élő szöveteket kellene vizsgálgatnom, és...hát nem azt csinálni, amire most készülök. Mert ez az egész csak az adrenalinról szól, meg arról, hogy feszegessem kicsit a határaimat, lehetséges-e egyáltalán, amit kitaláltam, vagy teljesen összetöröm magam és esélyem sem lesz a Hullócsillag Kupán kimúlni.
Hogy mit is csinálok igazából? Jelenleg az időjárásnak megfelelően felöltözve álldogálok seprűvel a kezemben a pálya szélén. Már túl vagyok három bemelegítő körön és pár percnyi nyújtáson, és repültem is néhány kört, szintén csak bemelegítés céljából. Azért nem vágok egyenesen a dolgok közepébe. De nem is teketóriázok sokat, egy fekete kendőt kötök a szememre, majd lassan a levegőbe emelkedek. Először arra gondoltam, hogy majd csak behunyom a szemem, de hát úgy valószínűleg minden második pillanatban kukucskálnék. Így...így remélhetőleg majd sikerül elengednem magam és kevésbé félni. Nem mintha a kendő akkora gátat jelentene, ha megijedek, de mégiscsak valami, ami fizikailag akadályoz a látásban.
Egy rövid ideig csak egy helyben lebegek, így próbálom felmérni a környezetemet melodimágia segítségével. Egyszerűen csak echózok anélkül, hogy igazán bármire is összpontosítanék. Látom magam alatt a seprűt, és egyelőre a talajt is, hisz alig egy méter magasan vagyok csak. Egyelőre minden rendben, de nagyon kíváncsi leszek, milyen magasságban fog megszűnni körülöttem minden. Lassan elkezdek előre repülni. Nem mintha attól kéne tartanom, hogy elérem a hangsebességet, de azért először még óvatos vagyok. Csak így alacsonyan repülök néhány kört, csak a biztonságérzet miatt, azonban nem az az, amit kitaláltam, és amire vágyok. Egyre magasabbra emelkedem, és egyre jobban felbátorodom, veszek pár éles kanyart, meg csinálok egy dugóhúzót. Érzem, hogy egyre jobban megemelkedik az adrenalinszintem, olyan az egész, mint mikor gyerekként becsukja a szemét a hintában, csak sokkal félelmetesebb és szédítőbb. Ugyanakkor a melodimágiának hála időben észreveszem, ha túl közel megyek a lelátókhoz, vagy a karikákhoz.
És most jön az, ami tényleg nagy őrültség. Leszállok a földre és kiengedek egy gurkót. Mire a vasgolyó visszafordul felém, én már megint a levegőben vagyok, még mindig bekötött szemmel. Most fog kiderülni, hogy milyen reflexeim vannak, és hogy lehetséges-e egyáltalán csak hang alapján elkerülnöm egy több tíz kilométer per órával közeledő vasgolyót. Lehet, hogy akár még egy fizikakönyvet se ártott volna fellapoznom a biztonság kedvééért. De majd a tapasztalatokból minden kiderül.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 29. 20:11 | Link

Katkesz ♥

A szünet mindig jó, ráadásul most tényleg pihenhet, semmi dolga, még edzése sem lesz. De ettől még muszáj repülnie, ez olyan, mint másnak az evés, mindennapi szükséglet, és ha ki kell hagynia, szinte rosszul is lesz. Aztán most kviddicsfelszerelésben tart a pálya felé, mert biztosnak hiszi, hogy üres, hiszen rajta kívül ki lenne az az elvetemült, aki ilyenkor a pályára merészkedne. Most, hogy Runát tanítgatja egy kissé felelőség tudatosabban próbál élni. Például most az önfeledt röpködés mellett le fogja tesztelni a következő repülési leckét. Ugyan utánanézhetett volna a könyvtárban, hogy hogyan is megy ez, vagy Markovits proftól kérhetett volna véleményt, vagy anyagot, de nem akart a tanár úr előtt beégni, hogy nem tudja, hogy hogyan is kell. Inkább visszaemlékezett az órákra, amit a prof tartott, bár igaz, ott nem annyira figyelt, csak megcsinált mindent, hiszen akkoriban is jól repült már. Végül is már mindegy, a lényeg, hogy megvannak a tervei, és azt most be fogja gyakorolni, hogy Runának már csak el kelljen ismételni. Nagyon figyelni fog arra, hogy ne túl gyorsan és ne túl bonyolultan mutassa be a feladatot. Miközben ezen jár az agya, meg is érkezik, de egyből csalódnia kell. Valaki már repked a pályán és kiengedett egy gurkót is, mókából.
- A fenébe. Na, mindegy, elég nagy a pálya – közli csak úgy maga elé, majd vállat von. Az illető elég messze van ahhoz, hogy be tudja azonosítani, a magasban repked és várja a gurkót, ami szerencsére valószínűleg ellesz vele, és nem kell neki ezzel is foglalkozni. Mielőtt megkezdené a gyakorlatot, kisebb, nagyjából két méter magas bójákat növeszt ki a földből egymás mögé. Aztán kisebb akadályokat is, ami felett muszáj elrepülni. Nem lesz túl bonyolult a pálya, inkább csak próbálkozik. Azért néha felpillant a lányra, aki bekötött szemmel próbálkozik. ~ Ennek tényleg sok értelme van… ~ Vonja meg a vállait, majd gyorsan végig próbálja a pályát. Sima ügy, az ő edzésén ennél sokkal nehezebbek vannak, és még repkedő gurkók is nehezítik az edzést. A következő körben már megpróbálja Runa sebességével végrehajtani a pályát, úgy véli, hogy olyan közepes erősségűre sikerült neki. Még kétszer végigmegy rajta a biztonság kedvéért, utána pedig vigyorogva, megelégedve néz művére. ~ Jó lesz ez! ~
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2013. december 30. 23:26 | Link

Yaricsbogyó<3

Nagyon, nagyon régen nem éreztem már ilyet repülés közben. Remegés fut rajtam végig. Félnék? Nem, egy cseppet sem. Igazából valami furcsa élvezetet találok ebben a lehetetlen helyzetben. A szívem a torkomban dobog, minden izmom pattanásig feszül, készen arra, hogy a megfelelő pillanatban félrekormányozzam a seprűt. Próbálom valahogy kizárni a szívem zakatolását és csak az echozásra koncentrálni. Ha az életem nem is, de a testi épségem csak ettől függ. Igen, azt hiszem, innen ered ez a fura remegés. A tudat, hogy milyen sebezhető vagyok, hogy most tényleg megsérülhetek. Maga a tény, hogy be van kötve a szeme, már alapvetően bárkiben ezt az érzést keltené, és ehhez jön még a tizenegynéhény méteres magasság meg a gurkó. Anno - kviddicses "pályafutásom" során - csak egyetlen egyszer sérültem meg, igaz akkor egyből le is zuhantam és elájultam. De nem éreztem azt, amit most, egy egész csapat volt körülöttem, ami biztonságérzetet adott és a játék hevében eszembe sem jutott olyan apróságokon gondolkozni, mint a lehetséges sérülések.
A gurkó felülről közelít hozzám, noha nem sok jelentősége van, ösztönösen azért felfelé fordítom az arcom. A vasgolyó vadul közeledik, de ebben a néhány másodpercben még megállapítok egy újabb jelentős különbséget az edzések, a meccs és a jelenlegi helyzet között. Történetesen azt, hogy ez a pár másodperces várakozás idegölő. Arra koncentrálni, hogy a megfelelő pillanatot kivárjam, meccs közben az embernek azonnal kell reagálnia. Meg is születik az elhatározásom, hogy a továbbiakban nem fogom ölbe tett kézzel várni a gurkót - már ha ezen a találkozáson túl leszek.
~ Nagy levegő... még egy kicsit. Csak még egy pillanat..hé, ez mi..?...o-óóóó ~ Minden érzékemmel a gurkóra koncentráltam, de közben valami más, új hang is vegyül a többi közé. Nem tudom hirtelen mihez kötni, nem is törődöm vele, épp csak érzékelem. Arra viszont tökéletesen jó volt, hogy kizökkentsen egy kicsit, és így egy picit lecsúszok a megfelelő pillanatról. Gyorsan oldalra rántom a seprűmet, de a bal vállamat fájdalmasan végigsúrolja a vasgolyó, majd zúg tovább a föld felé. Szinte ég a bőröm a súrlódástól, de legalább nem tört csontom. Ez is valami. Annyira nem ítélem súlyosnak a horzsolást, hogy emiatt leszálljak.  
Elindulok keresztül a pályán, közben igyekszem megint egyszerre több dologra is koncentrálni a repülésen kívül. Különösen arra a hangra, ami az előbb megzavart.  Azzal a frekvenciával, amit a repkedéshez használok, csak annyit tudok megállapítani, hogy emberről van szó. Ahhoz, hogy árnyaltabb képet kapjak a másikról, már finomítanom kellene az echón. Ezzel gyakorlatozni sokkal közelebb állna a tanuláshoz, mint hogy denevért játszok.
Azonnal ezernyi kérdés suhan át az agyamon. Ki ez? Mióta van itt? Látta-e, ahogy az előbb bénáztam? Mit csinál? Persze a legegyszerűbb lenne, ha levenném a kendőt és megnézném. De pontosan ezek azok a kérdések, amiért inkább maradok a strucc-módszernél: ha én nem látom, hátha ő se lát engem. Kicsit zavarba jövök, hogy nem vagyok egyedül, és nem tudom, mit kéne neki mondanom, lehet, hogy nem is ismerem, lehet, hogy nem is akar beszélgetni. Aztán belém csap a felismerés, hogy miért is kellene nekem kapcsolatot teremtenem, amikor be van kötve a szemem és még csak nem is tudom észrevenni a másikat? Ezen a gondolaton elmosolyodok.
De a következőben már teljesen más köti le a figyelmemet. A gurkó mostanra ért megint veszélyes közelségbe. Ezúttal alulról, kicsit srégan közeledik. Tartom a tempót, majd a megfelelő pillanatban oldalra rántom a seprűt a lomha vas pedig elhúz mellettem. Kezdek belejönni!
Amint a gurkó veszély elhárult, ismét az idegenre és az akadálypályára figyelek. Egy pillanatig habozok, majd nyílegyenesen elindulok a pálya felé. Miért is ne? Ki akarom próbálni. Igaz, hogy felvágás "vakon" megcsinálni, de ettől még nem kell vele beszélnem. A magasból már nagyjából megnéztem, milyen is, de azért mégis más, amikor egy magasságba kerülök a bójákkal. Elsuhanok a másik mellett, majd kicsit lassítva, laza tempóban kerülgetem az akadályokat. Mikor a végére érek belém hasít a gondolat. A gurkó. Nagyon "ügyesen" sikerült idevezetnem a vasgolyót, úgy, hogy már az idegen van hozzá közelebb.
- Bocsii! - kiáltom oda a másiknak, aki már minden mágia nélkül is ugyanúgy hallhatja a felé száguldó gurkó hangját. Egy helyben lebegve várom a fejleményeket, - ezek után, csak nem hagyom itt a másikat - közben érzem, hogy elpirulok, amiért ilyen felelőtlen voltam azért is, mert belerondítottam a másik dolgába.  
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. január 3. 13:02 | Link

Katkesz ♥

A gondolait lefoglalja a pálya építése közben Viko, meg az a bizonyos nap. Akkor itt véres háború dúlt, pedig kviddicsmeccsnek indult. Végül is a kialakult helyzet elhalványította a pályán folyó dolgokat, és elvileg Viko és ő egy pár lettek. Furcsán érzi magát, olyan izgatottan is, a másik oldalról viszont nem tudja, hogy sikerült-e már túltennie magát az előző szakításon. Ő úgy érzi, hogy így van, mégis kicsit bizonytalan, nem szeret csalódni, főleg nem magában, a megérzéseiben. ~ Vajon ő miket gondolhat, vagy nem is kellene gondolkodni semmin? Igen, talán ez lenne a legjobb. ~ Inkább csak simán boldognak kell lennie, hagyni a problémákat. Így is tesz, egy mosolyt illeszt az arcára, és valahonnan eperillatot érez, ami szélesebbre varászolja a mosolyát. Közben újabb falat varázsol, ami felett el kell repülni, nagyjából másfél méter magasan, majd a pálcaintésre másik bója nő ki a földből. Többször felpillant az őrült valakire, aki bekötött szemekkel gyakorol. Az iskolában ez nem is számít már furcsaságnak, számára biztos nem az, inkább az érdekli, hogy sikerül-e kikerülnie a gurkót, mert a manőverezés egészen jól megy neki. Azt is biztosnak veszi, hogy az illető nem először ül seprűn – akkor talán nem is ment volna fel olyan magasba -, de láthatóan nagyon feszült, még ilyen messziről. Aztán visszafordul, és újabb akadályt állít fel, majd befejezi a pályát. Kipróbálja, majd elégedetten figyeli a művét, amikor megérkezik a magasban lévő, és bekötött szemekkel végigmegy a pályán. Közben megnézi a lányt magának, bár már csak a lobogó barna hajára lesz figyelmes, olyan gyorsan repül el mellette. ~ Nagyon ügyes vagy… ~ Ingatja a fejét, majd beindulnak a reflexei, mert furcsán ismerős hangra lesz figyelmes. A gurkót viszont nem érdekli, hogy kit talál el, így Yar még el tudja húzni a fejét, de a bal vállát már nem, amit elég jól el is talál a vasgolyó, feldöntve ezzel a fiút, aki megpróbálja kigurulni az esést. Több kevesebb sikerrel ez megy is neki, majd újra nézi, hogy merre jár a vasgolyó, miközben méltatni kezdi a lányt.
- Gratulálok, ügyes volt! Vagy ez volt a terv? – fogja a fájós vállát a jobb kezével, Aztán megunja a gurkótámadást és egyszerűen egy bombardával megsemmisíti azt. Egy kötést tesz a vállára (ferula), majd szemügyre veszi a bekötött szemű lányt.
- Most, hogy már nagyon ügyesen vakrepülsz és elintéztem a gurkódat, elnézést kérhetsz – karba font kézzel figyeli a másikat, a szemei felett pedig árkok keletkeznek a homlokán az érdeklődő tekintete folyományaként.
- Lehet, hogy pénzt is kérek a pályahasználatért – teszi még hozzá egy félvigyorral, mert a fájdalomról elfeledkezik már, csak kíváncsi inkább, hogy hogyan csinálta a másik ezt a trükköt. Néha neki is jó lenne egy harmadik szem a feje hátuljára, hogy jobban belássa a teret és egyszerűbben kikerülhesse a gurkókat. De ilyen nincs, be kell érnie az eddigi érzékeivel. talán majd az animágia fejleszti egy kicsit, ha sokat repül, de ez még messze van, ahhoz sokat kell még sas alakban repkednie.
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2014. január 3. 13:02
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. január 4. 00:11 | Link

Yaricsbogyó<3

Túl későn jöttem rá, hogy milyen hülye vagyok és nem tudtam időben figyelmeztetni a másikat a háta mögött leselkedő veszélyre. Fájdalmasan felszisszenek, amikor látom, hogy a bal vállát telibe kapja a gurkó. Átérzem a fájdalmát, ahogy lebucskázik a földre. Szörnyű bűntudatom kerekedik, hiszen egyáltalán nem akartam, hogy elsérüljön. Azonnal indulnék is hozzá, hogy segítsek és rendesen bocsánatot kérjek, de ebben a nemes cselekedetben végül két dolog akadályoz meg. Az első, hogy tanultam az esetből. Előbb mindenképpen vissza kell zárni a harcias vasgolyót a helyére. A második, hogy az illető megszólal. Nem is a hangjában csendülő szemrehányás, késztet megállásra, hanem maga a hang, aminek a felismerése nem okoz  nagy bajlódást. ~ Yar!~ Lelki szemeim előtt a földön ülő emberalak helyén máris megjelenik a szőke levitás. Elég régen beszéltem vele, és pontosan tudom, hogy ez az én hibám. Így aztán a mostani baleset mellett még ez is nyomja a lelkemet. Mondogathatom magamnak, hogy a fiú amúgy mindig nagyon elfoglalt, meg én is az voltam, de valahol mélyen azért tudom, hogy ez csak kifogás, amiért kerültem őt a közös órákon túl. Az elmúlt fél évem elég keszekusza volt, néha nem tudom, hányadán állok magammal, és az igazság az, hogy kicsit félek, Yar jobban ismer, mint én saját magamat. Most, hogy így alakultak a dolgok kénytelen vagyok szembenézni ezzel, meg azzal is, hogy rám  tör a vágy, hogy azonnal megölelgessem. Aminek nincs is semmi akadálya, hiszen közben Yar szétrobbantja a gurkót.  
De a hirtelen támadt lelkesedésemet azonban sikerül lehűtenie a következő megszólalásával. Nem vagyok hozzászokva, hogy Yar ilyeneket mondjon nekem, bár az is igaz, hogy nem is szokásom kárt tenni a testi épségében közvetve vagy közvetlenül. De akkor is! És egyébként is, mi az, hogy nem ismert fel eddig?! Mert ugye ha felismert volna, akkor csak nem mondana ilyet... Az egy dolog, hogy én sem lennék elragadtatva, ha valaki engem kínált volna fel az ádáz vasgolyónak. Ahhoz képest nem is tűnik úgy, hogy Yar nagyon neheztelne. Így aztán - túljutva a pillanatnyi érzelmi hullámvölgyön és teljességgel figyelmen kívül hagyva, amit Yar mondott - leszállok mellé, abbahagyom az echózást és leveszem a kendőt is. Hirtelen bántja a szemem a fény, így aztán kismacskamód hunyorgok egy sort.
- Ne haragudj, nem akartam... - nézek rá bűnbánó képpel, majd szorosan - de azért a vállára vigyázva - átölelem és hosszú másodpercekig el sem engedem. Aztán mikor kicsit hátrébb húzódok, azonnal kézbe is veszem az irányítást.
- Tudod mozgatni a karod, nem tört el semmid, ugye? És nem is ugrott ki a vállad? - az aggodalom mellett egy másik szikra is gyullad a szememben, mert felfedezem a sérülésében a lehetőséget. Beharapom az ajkam, majd tétován a vállára vándorol a tekintetem és vissza az arcára.
- Mit szólnál hozzá, ha... megvizsgálnálak? Melodimágiából már egy csomót fejlődtem, vizsgáltunk szöveteket, meg kisebb sérüléseket...~ Már ha nem félsz attól, hogy közben kinyiffantalak...~ - ezt már csak gondolatban teszem hozzá, mert közben eszembe jut, hogy a halálomon voltam(szó szerint)  - ami érzelmileg igencsak instabil állapot - , amikor használtam rajta az erőmet, és egyáltalán nem jól sült el a dolog. Azóta is szégyellem magam, amiért úgy elvesztettem a fejem. Teljesen megérteném, ha Yar ódzkodik a gondolattól, hogy elkezdjek itt machinálni vele. Várakozva nézek rá, abban reménykedve, hogy mágiscsak rábólint a dologra.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. január 10. 21:30 | Link

Katkesz ♥

Mivel a gurkóval való érintkezés élvezete nem az ő műfaja, így a fájdalom kisebb hullámokban jön létre a vállában, és amilyen gyorsan érkezett a vaslabda, olyan lassan akar elmúlni a fájdalom, amit okozott. Gyorsan bepólyázza, mert a reflexei tompították az ütést, de azért még fáj, később felugrik a gyengélkedőre is, valami forradalmian új és undorító löttyért, amit az indián gyógyító szokott neki adni. De addig kiosztja a hosszú hajú lányt, biztos, ami biztos. Nem is nagyon figyeli, hogy ki ő, csak amikor a lány leveszi a kendőjét. ~ Kati! ~ Felhúzza a szemöldökét, amikor meghallja a magyarázkodást, amit tőle kissé nehezebben fogad el, mint egy idegentől. Egyrészt mert jó kviddicsesnek tartja, másrészt pedig elvileg barátok. Nem, mintha meginognak ebben a hite, nagyon szereti a lányt, de, hogy nem figyelmeztette, az nem esett jól a lelkivilágának, főleg így utólag. De azért nem húzódik el a hosszan tartó ölelés alól – ami attól, hogy Kati vigyáz rá, még fájdalommal jár -, de azért elmosolyodik.
- Rajta vagyok a halállistádon? – kérdezi vigyorogva, utalva a legutóbbi találkozásukra, és óvatlanul hátrébb húzza a vállát, olyan ösztönszerűen. Rögtön bele is torzul az arca egy pillanatra, de a mosolyát valahogy visszavarázsolja a képére.
- Megleszek, nem kell aggódni, volt már és lesz is rosszabb, de nem mondom, hogy örülök neki – mosolyogva harapja el a nyelvét úgy, hogy kilátszik a vége, miközben látja, hogy Kata is elgondolkodik valamin, és közben a sérült vállát szuggerálja a navinés.
- Melodimágiát mondtál? Tényleg fejlődtél, most nem kaptam halálos adagot, mint a múltkor – húzza a lányt, a szokásos pimasz vigyorával, de nem akarja megbántani őt. Tudja jól, hogy az más helyzet volt, és már elnézést is kért érte a barátja, de ez most pontos kvaffnak számított, amit vétek lett volna nem gólra váltani.
- Jó, de ha nem sikerül fehér nyúllá változtatlak és kergetni foglak – kuncog, mert még nem árulta el, hogy képes az animágiára. Nemrégen tette le a vizsgáját, és Holden professzor el is kísérte a bejegyeztetésre. Nagyszerű pillanat volt, az idő pedig pont tökéletes lenne neki is fejleszteni a képességét. A vadászat pont megfelelő lenne. De biztos nem Kati-nyúllal fog gyakorolni, mert félő, hogy túlságosan megsebesülne, még a kezdeti szakaszban.
- Amúgy… Mi a jó fenét csináltál? Azon kívül, hogy nekem is jó lenne hátrafelé látni… tetszett, ügyes voltál – dicséri meg végül a lnyt és most már megnézi magának. ~ Te sem lettél csúnyább drága barátom. ~ A bókot nem mondja ki, nem olyan buta, hogy nyíltan bókoljon bárkinek is, hiszen egyből a pletykarovatba, majd Viko szeme elé kerülne. A most kezdődött kapcsolatukba pedig nem hiányoznak az ilyen hülyeségek. Eszébe jut Eperlány is, és úgy dönt, hogy majd este benéz hozzá, és elmeséli neki a kiképzőpályát, amit készített, hátha van hozzá pár ötlete, vagy a későbbi nehezítéshez.
- Hogy tetszik a pályám? Ja, közben kezdheted, ha gondolod – odafordítja Kati felé a sérült testrészt, mintha egy orvosnak mutatná meg. Fogalma sincs egyébként, hogy akkor milyen szinten állt Kati, amikor legutóbb használta a melodimágiát, de akkor sem rosszul. Csak az alany volt rossz. Bízik benne, hogy tudja a navinés, hogy mit csinál majd vele. A kellemetlen meglepetéseket és a tesztalany szerepét sem szereti igazán, nem egyszer fázott már rá. De most hátha elkerülheti ezt és Kati is örülni fog, hogy kijavította a nem túl jelentős hibáját.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. január 11. 23:26 | Link

Yaricsbogyó<3

Abban reménykedek, hogy az öleléssel sikerül kifejeznem, ami szavakkal nem igazán ment, történetesen, hogy: " Hülye vagyok, ezt nem gondoltam át, de tudod, hogy a legjobb barátom vagy és soha nem akarnék ártani neked és tényleg nagyon sajnálom".
Mire kibontakozunk az ölelésből Yar már mosolyog, de nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg fátylat boríthatunk a dologra vagy csak udvariasságból nem akar tovább kínozni. Mert az első, őszinte reakciója és a pillantása, miután felismert, felért egy kínzással.
A kérdésére csak grimasszal reagálok. Még ha vigyorogva is beszél, túlságosan érzékeny pontot piszkál ahhoz, hogy bármiféle épkézláb feletet ki tudjak találni erre. Egyébként sem az a lényeg, hogy az én lelkemben mi van, hanem hogy ő mennyire sérült le. Hiába mondja, hogy nem kell aggódni, nem kerül el a tekintetem, ahogy a fájdalomtól megvonaglik az arca, amikor megmozdítja a vállát.
Tudtam, hogy elég megemlítenem a melodimágiát és nem fogom megúszni ilyen pimasz megjegyzések nélkül, de azért csak rosszul esik, hogy felhánytorgatja a múltkori alkalmat. Már veszem a nagy levegőt, hogy védekezzek, magyarázkodni kezdjek, kicsit megsértődjek, de végül csak fújok egyet. Valamiért azt érzem, hogy nincs jogom most emiatt háborogni, sőt örülnöm kellene, hogy Yar nem akadt ki jobban.
- Jól van na, ezt megérdemeltem - válaszolom végül kissé esetlenül, az égre emelve a tekintetem. Nem veszem igazán a szívemre a szurkálódást, tudom, hogy Yar nem akar megbántani. De elég volt ez a néhány szó, és megint feltámad bennem a bűntudat és az önvád, amivel anno sokáig kínoztam magam.
- Hogy mi? Fehér nyúllá? - húzom össze a szemöldököm. Nem értem honnan jön neki ez a nyúl dolog. De hiába töröm a fejem, nem sikerül összekötni a dolgot az animágiával. A fehér házinyusziról a húsvét jut eszembe, nem pedig a ragadozó elől menekülő préda. Annyira meglep a nem mindennapi válasza, hogy közben fel sem fogom, rábólintott a melodimágiára.
-Köszi.. Hááát, csak úgy kijöttem repkedni, meg kíváncsi voltam, képes vagyok-e csak melodimágiára támaszkodva megmaradni a seprűn. Meg egyébként sem árt újra formába jönnöm, mert jelentkeztem arra aaa bogolyfalvi hullócsillag dologra - magyarázom kicsit pirulva. Kíváncsi vagyok Yar mit fog szólni a hírhez, vagy összességében mit gondol a témáról.
- Ahhoz képest, hogy te csináltad egyáltalán nem vészes, azt hittem ennél magasabbra teszed a lécet - mondom őszintén a gyakorlópálya kapcsán. Olyan rég beszélgettünk már a fiúval, hogy még a 'tanítványáról' sem hallottam.
- Oké, akkor elkezdem, először csak megvizsgállak, de szólj, ha valami nem oké, vagy meggondoltad magad... - aggodalmaskodom még egy sort mielőtt nekikezdenék a munkának. Igyekszem leplezni, mert nem akarom megijeszteni Yart, de azért izgulok, mert eddig csak steril környezetben, Rochard bácsi felügyelete mellett végeztem a komolyabb varázslatokat. Ezért most egy picit nagyobb feladatnak tűnik a szokásosnál, hogy összpontosítsak. Végiggondolom, hogy mit akarok csinálni és hogyan, aztán nekilátok a vizsgálatnak. Az ultrahangokkal megcélzom Yar vállát, az, hogy viszonylag kis terültet vizsgáljak, már könnyen megy, csak a frekvenciával kell még egy kicsit babrálnom. Elsőre ugyanis összekeverednek a különböző szövetek hangjai egy diszharmonikus folyammá egyesülve. Kell pár másodperc mire tisztul a kép. Megállapítom, hogy tényleg nincs szó törésről vagy rándulásról. A disszonáns hangok sokkal közelebbről, közvetlenül a bőrfelület alól érkezik. Most ennek a területnek a hangjára koncentrálok. Rövid hallgatózás után felismerem, hogy a károsodott szövetek között vér is van. Ezekkel a hajszálerekkel azonban nem tudok mit kezdeni, egyelőre még csak ott tartok, hogy a nagyobb erekkel boldoguljak az órákon.
- Khm... azt hiszem, hogy öö zúzódás - állítom fel a diagnózist. Ha nem lenne a kötés, azt akár a közben bizonyára kialakult kékes-lilás foltról is megállapíthattuk volna, de azért büszke vagyok magamra, mert azt hiszem elég pontosan és gyorsan dolgoztam.
- Még nem tudom felgyorsítani a gyógyulást...de ha gondolod a fájdalmat megpróbálhatom elmulasztani - megadom a lehetőséget Yarnak, hogy visszakozzon, ha akar, és egyébként sem csinálnék vele semmi olyat, amit előzőleg nem jelentek be.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. január 12. 01:05 | Link

Katkesz ♥

Lassan eljut odáig, hogy nem tudja, hogy minek hívja Katit. Olyan, mintha a testvére lenne, mégis van hozzá vonzalma is, ami nem lenne túl normális dolog az előzőhöz kapcsolva. Nagyon jó lelki társa, legalábbis, nagyon jó, amikor beszélgetnek, akkor Yarista mindig feldobódik, feltöltődik. Ezért most nyilván nem esik jól Katinak a fiú piszkálódása sem, pedig félig meddig igaza is van. Mostanában túl sok a baleset, ha találkoznak, és nem Yarista az okozója. De semmi gond, végül is megúszta, nem lesz belőle nagy ügy. A fintorra ő már nem reagál végül is nem azért jött, hogy a barátját szenvedtesse. A melodimágia viszont majdnem olyan, mintha Kati vissza szeretne piszkálódni vele, ha nagyon megcsavarnánk a dolgot. De, mivel ismeri a lányt, tudja jól, hogy ez meg sem fordul a navinés eszében és egy kis élcelődés után beadja a derekát neki.
- Csak egy kicsit – próbálja enyhíteni a beszólását, mert a fogadó fél végül elismeri a hibáját, és persze jár Katinak a baráti felkarba bokszolás is. Egyáltalán nem durván vagy fájdalmasan, csak olyan ki, ha én nem stílusban.
Az animágikus bejegyeztetése még nem jutott el Katiig, ezért nem érthette meg a nyulas „viccet”, de akkor úgy dönt a fiú, hogy ha már itt vannak, elmondja a jó hírt.
- Bejegyzett animágus lettem. Gondoltam gyakorlok veled – kuncog, mert eszébe jut az előbb kigondolt jelenet. Persze csak az eleje, a piros részig már nem szeretne eljutni gondolatban sem. Pedig ki tudja, hogy vissza tudná-e magát fogni, vagy sem? Ezt mindenképpen ki kell majd próbálnia, amikor gyakorolni fog.
A gyógyítás előtt még rákérdez Kati ittlétének okaira és eléggé meglepődik az utolsó részen. A tekintetén és a szeme villanásán is látszik némi értetlenség, mert a lány habitusa nem passzol egy ilyen veszélyes versenyhez, amin még ő sem szeretne elindulni. Persze ez nem kviddics, de próbára tehetné a tudását. Azonban a verseny veszélyei lebeszélték őt a próbálgatásról, mert az sem lett volna túl jó, ha mondjuk továbbjut, ahol még veszélyesebb akadályok lettek volna előtte. Ez nem az ő műfaja, ő megmarad hajtónak, habár biztos dicsőség övezné, ha jó eredményt érne el.
- Nofene, de bátor valaki. Ki sem néztem belőled. Kinek akarsz imponálni? Biztos valami pasi. Még a végén féltékeny leszek – nevetgél, mert nem gondolja komolyan, sőt, inkább azt szeretné, ah így lenne. Legalábbis úgy, hogy Katinak lenne valakije, mert Ákos óta még csak pletykát sem hallott róla, hogy valamilyen férfiú mellett látták őt.
- De majd kimegyek szurkolni neked, és ígérem, én viszlek a gyenguszra, ha muszáj lesz. A varázs doki meg majd beléd nyom valami keserű izét, és rendbe jössz, ne félj! – kacsint a lányra, majd rákérdez a pályára. Kati válasza pont jó ahhoz, amire készítette, elégedett vele. Mert ha azt mondta volna, hogy túl nehéz, az Runának nem megfelelő, így viszont van esély rá, hogy a lány is teljesítse a pályát.
- Egy nagyon kezdőnek készült, akit én tanítok repülni. Remélem, hogy inkább nem tettem túl magasra a lécet, de azért köszi – grimaszol, mozgatja a csukott ajkait, miközben Runa képességei jelennek meg előtte. ~ Egy két akadályt ki kell vennem, vagy nagyobb helyet adni neki, hogy sikerrel vegye majd. Jó lesz ez! ~ Végül megnyugszik, hogy minden rendben lesz a pályával, a tanítvány végig fog menni rajta sikeresen.
- Okés, szólok! Nem kell levennem a ruhámat, hogy lásd a sérülést? – kérdezi, de addigra Kati már elkezdte a műveletet. Nem érez semmit, pedig várt valami hatást, legalább egy viszketést, vagy ilyesmit. Az „eredményen” majdnem elneveti magát, szerencséjére csak egy bárgyú vigyorrá vissza tudja fojtani azt.
- Nos, igen, de örülök, hogy legalább biztosak vagyunk ebben is – menti ki magát a kínos szituáció elől, habár nem mondta ki, de magát is megnyugtatja ezzel. Várja, hogy majd most hipp-hopp meggyógyul, de ezek szerint Kati még nincs olyan szinten, hogy ezt megtehesse, vagy nem meri megtenni.
- Megteszi – szól kurtán, mert jobb nem jutott eszébe. Ha elmúlik a fájdalom végül az jó, legalább amíg felér az indián sarlatánhoz, addig sem fog kínlódni Az is igaz, hogy saját magát is meg tudná gyógyítani, de az nem lenne túl ildomos. Egyrészt Kati hagy gyakoroljon, másrészt, meg hagy kínlódjon. Még jó, hogy szereti a barátját. Egy pálcamozdulattal eltűnteti a kötést és leveszi a felső ruháját. Bár kissé hideg van, úgy gondolja, hogy ez nem lesz túl lassú folyamat, biztosan nem fázik meg.
- Hazamész majd a szünetre?
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. január 12. 22:07 | Link

Yaricsbogyó<3

Az elmúlt fél évben folyamatosan arra törekedtem, hogy megkeményítsem magam, többet foglalkozzak azzal, hogy nekem mi jó és én mit akarok, és ne csináljak magamnak mindenből ügyet. Erre tessék, Yarral szemben teljesen gyenge vagyok, mardos a kétség, hogy vajon mit is gondol valójában, mi van az élcelődés mögött. Csak akkor nyugszom meg, hogy tényleg szent a béke, amikor Yar a tőle megszokott stílusban felkaron bokszol. Nagy kő esik le a szívemről, szinte felragyog az arcom, mert ebből a gesztusból már biztosan tudom, hogy a fiú nem haragszik és lezárhatjuk a témát.
A fiúnak meg kell magyarázni a nyulas utalását, mert magamtól nem sikerül összerakni a képet. Az animágia Yar életének egy olyan területe, amiről kicsit lemaradtam az utóbbi időben, amikor legutóbb az óráiról mesélt, még csak külön-külön, egy-egy testrészét tudta átváltoztatni.
- Váó! Gratulálok! Majd mindenképpen szeretnélek látni sasként! De a gyakorlást inkább passzolom - lelkendezek egy sort, majd én is elnevetem magam a ragadozókról szóló természetfilmek jellemző képkockáira gondolva.
Yar nagyjából úgy reagál a seprűverseny említésére, ahogy arra számítottam, legalább is, ami a szemében villanó értetlenséget illeti.
- Na, kösz! - horkantok fel, tettetett sértődöttséggel, mikor Yar közli, hogy nem nézte volna ki belőlem a bátorságot és hogy jelentkezek egy ilyen veszélyes dologra. De a felvetésen, hogy bárkinek is imponálni akarnék, csak nevetek egy jót.
- Jól esik a törődés, de azért ne legyél már ennyire optimista! Igaz, hogy ez más műfaj, de ha a tusán túléltem a sárkányokat, talán ebbe se halok bele. Egyébként meg szavadon foglak  - jegyzem meg vigyorogva. Sokszor végiggondoltam már a veszélyeket és végül mindig oda jutottam, hogy ha baj lesz, az indián majd összefércel, egyébként meg kár lenne kihagyni az lehetőséget.
- Egyébként meg, ha másért nem, azért megéri, mert legalább megint van motivációm kijönni és csak úgy repkedni - teszem még hozzá egy vállrándítás kíséretében.
- Áh, értem. Nem is tudtam, hogy már tanítványokat vállalsz. Gondolom, csinos lány - vigyorgok a fiúra, valahogy teljesen magától értetődőnek tűnik, hogy Yar tanítványának a szebbik nemet kell képviselnie.
- Nem, egyelőre maradhat rajtad - nem szeretném, hogy Yar megfázzon és az ultrahangot így is meg tudom csinálni, bár trükközni kell egy kicsit a frekvenciával meg az iránnyal, mire a hanghullám úgy hatol át a ruharétegen, hogy megfelelő képet kapjak a kívánt szövetekről.
- Jól van naaa, nevessél nyugodtan - szégyenlősen vigyorgok. nem neheztelek Yarra, én is tudom, hogy nem ez volt az évszázad megállapítása, de számomra az a fontos, hogy melodimágiát használtam.
Rábólint a fájdalomcsillapításra és ehhez már a felsőjét is leveszi. Így azért jelentősen könnyebb dolgom van, nem szeretnék semmit sem elbaltázni. Közben a pillantásom akaratlanul is végigsiklik a csupasz felsőtestén. Egyrészt megállapítom, hogy szegényke fázik egy kissé, másrészt meg nem is értem, hogy felejthetem el néha, amikor vele beszélek, hogy milyen jó pasi. Hazudnék, ha azt mondanám nem pasiként tekintek Yarra, de közben sokkal többet jelent nekem ennél, az évek során egy biztos kapaszkodó lett nekem, valaki, akiben mindig megbízhatok.
Gyorsan ismét az arcára emelem a pillantásom, mielőtt még túl hosszúra és kínosra nyúlna a pillantás, amit az izmainak szenteltem.
- Valószínűleg igen, bár még nincsen semmi konkrét tervem. Na és te? A vizsgák után egyből Svédországba költözöl? - terelem a témát a szünetnél kissé távolabbi jövő felé.
Közben nekilátok a fájdalomcsillapításnak. Megköszörülöm a torkom, majd halkan egy viszonylag hoszzú, de egyszerű dallamot kezdek énekelni. Lassan, folyamatosan a sérült testrészre összpontosítva képzem a lágy hangokat. A megfelelő frekvenciát és hangerőt sikerül eltalálnom, de a varázslat nehézsége abban áll, hogy csak az adott területre korlátozzam a hatását. Közben fokozatosan egyre hangosabban, végül már a normális beszédhangon dalolok. Ezzel együtt sajnos egy kicsit ki is csúszik a kezemből az ellenőrzős, egyre nehezebben megy, hogy az adott idegcsoportra korlátozzam a bűbájt. Így a végén sikerül egy kicsit túllőnöm a célon - noha ennek nem vagyok tudatában - , és nem csak egyszerűen elmulasztom a fájdalmat, de Yar egész bal oldalát, az ujja hegyétől a nyakáig rendesen elzsibbasztom, bár a fiú menet közben csak kellemes bizsergést érezhet.  
- Na, mondd, hogy nem csak rontottam a helyzeten... - beharapom az ajkam és szinte lélegzetvisszafojtva várom az ítéletet.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. január 26. 11:30 | Link

Katkesz ♥

A nevetés sokszor jelen van Yarista és Kati kapcsolatában, ez csak most tudatosul a fiúban. Az, hogy a jókedvük majdnem állandó, amikor egymás társaságában osztoznak, nem jelenti azt, hogy más érzelmek nincsenek jelen. Mégis többnyire jól el vannak, ahogy szokták mondani.
- Köszönöm, én meg megnéznélek minél hamarabb sasként, akkor is ennyire dögös vagy-e, vagy csak illúzió – ölt nyelvet és bókol egyszerre. Nem udvarol, hanem csak őszinte, vele mindig őszinte volt, nem is emlékszik olyanra, hogy eltitkolt volna valamit előle, inkább csak nem mondta el, ha éppen úgy volt helyes. Persze utólag minden kiderül, de erről szó sincs, Katit mindig is vonzónak tartotta és nem csak azért lelkileg közel álltak egymáshoz. Főleg ezek miatt nem közeledett még úgy hozzá soha sem, pedig bőven lett volna rá alkalma, és egyszer túl is léptek egy határt a Kívánságok Termében. Az egy különleges helyzet volt, és bár nagyon jó volt, mégis utólag úgy gondolja Yar, hogy túlléptek az eseten és különös kincsként őrzik azt az estét barátságuk ékszeres dobozában. Furcsa módon abban a pillanatban sem gondolt Yarista arra, hogy Katival együtt legyen, mert félt attól, hogy ha annak kapcsolatnak vége lesz egyszer – márpedig a korábbi és további kapcsolatai ezt jósolták -, akkor elveszíti Kati barátságát, ami elsős kora óta állandó, és a navinés olyan ember, akire mindig számíthatott, és még a szavára is hallgatott elég sokszor.
A Hullócsillag kupa már más tészta, tudja ő, hogy ez csak egy előválogató az igazi versenyhez, amit Svédországban rendeznek meg. Neki is megfordult a verseny gondolata a fejében, de aztán utána érdeklődött, hogy pontosan mi is ez. A csapattársai sok mindent elmeséltek a rendezvényről, és úgy döntött, hogy mégsem kéne elindulni rajta, habár ha nyerne, biztosan nagy megbecsülés övezné. A sérülések nem érik meg azonban a kockázatot, a kviddics karrierje fontosabb annál, hogy kimaradjon valami komolyabb balesett miatt, ami könnyen előfordulhat az elmondások alapján. Egyébként is, inkább a fogónak való ez a féktelen száguldás műfaja, véleménye szerint.
- Csak féltelek, baj? – vonja meg a vállát nemes egyszerűséggel. – Azt ajánlom is, hogy túléld, különben megöllek – mosolyodik el saját képzavarán, de ettől még komolyan aggódik a barátja miatt, talán ennyire még soha sem fejezi ki nemtetszését valami iránt, ami a seprűvel kapcsolatos. Valószínűleg ott lesz a versenyen, és szurkol Katinak, emelett nem fog bánkódni akkor sem, ha nem a navinés barna lesz a győztes. ~ De miért csinálok én belőle ekkora ügyet? ~ Aggódni valaki miatt ennyire, nem az ő műfaja, de most mégis úgy érzi, hogy ezt kell tennie.
- Végül is igen, jó látni téged újra repülni – bólogat, mert ezt már nagyon várta újra. Nem értett azzal egyet, hogy Kati abbahagyja a kviddicset – nem is ő lenne, ha egyetértett volna -, de akadályt nem állított az útjába, sem fizikait, sem lelkit. A lány úgyis tudta a véleményét erről, mégsem érezte Yarista a szükségét annak, hogy ezt el is mondja. A toleranciája talán Kati irányába volt a legnagyobb a kviddiccsel kapcsolatban, ez nyilván a barátságuk miatt volt így.
Támaszkodik a saját seprűjére, úgy mondja el, hogy Runát tanítja, persze nevet nem említ, csak elmondja, hogy nem Kati-szint a pálya nehézségi fokozata.
- Ha, ha, ha – lejti lassan és ironizálva, de a felvetés persze jogos Kati részéről, és nem is alaptalan a múltjára tekintve. – Runa elsős, és fél a repüléstől. Levitás, szóval persze, hogy segítek neki, legalább meglátom, hogy mennyire van érzékem a tanításhoz. Egyelőre jobban fejlődik, mint vártam, és szerintem ez annak köszönhető, hogy kezdi levetni a sztereotípiáit és nagyon lelkes, nem pedig nekem. De azért jól esik, amikor megköszöni minden egyes sikerét - mosolyog a vérző orrú lányra gondolva, amikor egy-egy kis apróságért nagyon lelkendezni kezd. Egy kicsit ő is büszke, hogy ha másért nem, talán mégis van egy kis köze ahhoz, hogy Runa kezd bátrabb lenni, és hamarosan meg fog tanulni repülni, mert nem fog félni annyira, mint korábban.
Megkezdődik a „gyógyítási gyakorlat”, hiszen Kati elintézte Yarista vállát, és jó gyakorlási lehetőségnek lája a gyógyítást. Az más kérdés, hogy a levitás már nem repes a dologért annyira, de végül beadja a derekát.
„Nevess nyugodtan”
Nem kell neki kétszer mondani, vigyorog, mint a vadalma. Nem teszi ezt túl sokáig, megsérteni nem szeretné a barátját, de azért jól esik neki, hogy egy kicsit piszkálódjon a lánnyal.
- Egyelőre? – emelgeti meg a szemöldökeit többször, mintha számítana valamire, majd végrehajtja az utasításokat. Észreveszi, hogy Kati túlságosan is sokat néz olyan területekre a felsőtestén, ahol nincs semmi baja, de ezen csak magában kuncog egy jót. Egy kis pír nyoma is felvillan egy pillanatra a lány arcán, amit valószínűleg nem is vett észre a barátja, de nem szólal meg, inkább úgy tesz, mintha észre sem vette volna. Egyébként is most a nagy melodimágiával kell törődnie, amit az eddigi tapasztalatai alapján nagyon nem kedvel. Katinak itt az esély, hogy Yaristánál bizonyítson, mégis jó ez a dolog. Habár a szembekötős repülés, már így is elég lenyűgöző volt, nem beszélve a múltkori dühkitörésről.
Hogy elterelje a gyanút magáról, hogy ő bizony látta Katin az érdeklődést, inkább a későbbi terveiről kérdez. A navinés jól látja a dolgot, ezek a tervei a fiúnak, csak még Vikoval kell dűlőre jutnia, hogy hogyan is legyen majd ez. Egyelőre gőze sincs, hogy hogyan fogja megoldani ezt, de abban biztos, hogy nagyrészt ott kell lennie Svédországban, és tudja, hogy a távolság mit okoz egy kapcsolatnál. Viszont mindenképpen valahogy meg fogja oldani a dolgot, nem véletlenül jár hoppanálás órára. Úgy tervezi, hogy edzések után, amikor csak lehet hazatér a lányhoz, kérdés, hogy ez elég lesz-e, Yarista nagyon reménykedik abban, hogy igen. Egy kicsit el is gondolkodott ezen, így szünet áll be beszélgetésükbe, mire észbe kap és válaszol Katának.
- Igen, elmegyek. Minden vágyam ez volt, és most egy erős csapatban játszhatok, ki tudja, hogy mit hoz még az élet, és lesz-e ilyen lehetőségem. Most megragadom, és nem eresztem – mondja kicsit bánatosabban, mint szeretné, pedig valóban így gondolja. De tudja, hogy sok mindent itt hagy, valószínűleg sok mindent el is veszít. Nem hagyott alább a kviddicsimádata és elkötelezettsége, mégis nem tud elmenni szó nélkül már olyan dolgok mellett, amik fontosak számára, mint például a vele szemben álló mogyoróbarna szemű lány barátsága.
- Azért remélem, hogy nem ez az év lesz az utolsó lap barátságunk naplójában – furcsa mosoly kerül az arcára, sosem volt kenyere a túlzott érzelgősség, most mégis inkább elnéz más irányba, csak Kati szemeibe ne kelljen. Pár másodperc alatt visszaszerzi a hitét, és már ugyanúgy áll ott a lány előtt, ahogy az előbb, mielőtt még a gyengeség elöntötte volna lelkét.
Közben Kati elmulasztja a fájdalmát, és fel is derül az arca egy pillanatra. Egészen addig, amíg rájön, hogy nem érzi a kezét, sőt a nyaka is meggyengül és oldalra dől, nem tudja visszafordítani a fejét.
- Hát, ahogy vesszük – felnevet féloldalas fejjel, szerencsére a válla megtámasztja a fejét, amit aztán a másik kezével a hajánál fogva egyenesbe állít.
- Nem fáj, viszont lezsibbadt az egész karom és a nyakam. Döntsd el te, hogy mennyire sikeres – kuncog, miközben folyamatosan azon erőlködik, hogy jól tartsa a fejét, ami most gumiként mozog a nyakán. ~ Dolánszkynak ilyen érzés lehet. ~ Gondol a kerekes székes okostojásra, akit annyira nem zárt még a szívébe, holott nem is beszéltek még egymással. De a srác fintoraiból nézve, ez kölcsönös lehet, így nem nagyon foglalkozik az üggyel komolyabban.
- Most mi lesz? – érdeklődik, egyelőre nem érzi azt, hogy bármi változás beállna az állapotába, de nem ismeri ezt a mágiaformát, hogy tudja, hogy akár a következő pillanatban is visszatérhet minden a régibe, akár a fájdalommal együtt. A testét mozgatni kezdi azért, hogy a lógó keze himbálózzon, hogy Katit még gyorsabban cselekvésre késztesse.
- Szóval így intézed el a pasikat. Nem rossz módszer – még kiszolgáltatottságában is fricskál egy kicsit, és ironizál, valahogy el akarja terelni a gondolatait a dologról, amik szép lassan bekúsznak elméjébe.
- Ja, és remélem nem maradandó, rövid pályafutás lenne.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. február 12. 21:24 | Link

Yaricsbogyó<3

Amolyan lemondó, "menthetetlen eset vagy" kifejezést villantok Yarra, de aztán szinte azonnal rosszallóan fejcsóválva el is vigyorodok, mert jól esik a bók. Tudom, hogy Yartól nem kell "komolyan vennem" az ilyeneket, és ez felettébb üdítő érzés. Ez is a Yarral való furcsa kapcsolatom része, mert nem tagadhatjuk, hogy volt azért egy jelentős csavar a barátságunkban. Azóta nem próbáltam definiálni, hogyan is áll össze ez a kapcsolat. Yar mindig is szívesen dobott be ilyeneket a beszélgetésünkbe, és igazán soha nem is törődtem vele. Valahogy teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy viccesen tálalt bók, nem több, mint ami. Soha nem is tudtam magunkat elképzelni egy párként, nem is akartam, sem az előtt, sem az után. Mégis, ha szigorúan megvizsgáljuk, valamiféle vonzódást mégiscsak érzünk a másik iránt. Röviden tehát, kicsit zavaros. De amíg egyszerűen jól érzem magam Yar társaságában, nem teljesen mindegy?
Aztán a Hullócsillag Kupára terelődik a szó, és őszintén meglep, hogy Yar ennyire aggódik értem, amikor még én sem aggódok magamért. Bár igaz, alapvetően végig sem gondoltam a veszélyeket.
- Na, jó, megbocsátok érte - felelem nagy kegyesen - De akkor vissza fogok térni szellemként és örökre kísérteni foglak. - fenyegetem meg nevetve.
Yar diplomatikus válasza mögött azért érzem a szemrehányást, hogy alapvetően abba sem kellett volna hagynom a sportot. De örülök, hogy sosem vette a szememre a dolgot, és nem kellett magyarázkodnom. Nem mintha olyan nyomós érveim lettek volna, egyszerűen csak kicsit meguntam a dolgot, a vegyes csapatok hangulata egyébként sem volt ugyanaz, mint a házcsapatoké. Meg...nem is tudom, biztos voltak még okaim.
A beszélgetés témája az akadálypályára terelődik, és Yar meg is erősíti a feltételezésemet, miszerint a tanítványa egy lány, noha a név nem sokat mond nekem.
Aztán hozzákezdek melodimágiával megvizsgálni Yart, kicsit viccesen indul a dolog, egyáltalán nem vagyok olyan magabiztos, mint amilyennek tűnni szeretnék.
Yar szemöldökhúzogatását csak egy szemforgatással reagálom le. Hogy miért kell neki minden ilyesmit megjegyeznie? De azért, amikor mégis lekerül róla a felső, önkéntelenül is elkalandozik a pillantásom. Yar nem jelzi, hogy észrevett volna belőle bármit is, és a beszélgetésünk is tovább gördül. Szóba kerül, hogy mi lesz velünk ötödév után.
Yar hangja furcsán komolyan, szinte már ünnepélyesen hangzik. Mintha legalább most látnánk egymást utoljára. Bár érzékelem a megváltozott hangulatát, mégis úgy döntök, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Rám ugyan nem ragasztja át ezt a komoly hangulatot!
- Bizony elválnak útjaink! - sóhajtok fel teátrálisan. Nem akarom őt kifigurázni, eszembe sem jut, hogy esetleg bántásnak veheti. Közben még eltúlzott mozdulatokkal egy nemlétező könnycseppet is letörlök a szemem sarkából. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy ötödév után ne tartanánk a kapcsolatot, nem is tudom komolyan venni ezt a témát.
- De ne aggódj, néha mindenképpen felbukkanok majd, hogy veszélyeztessem a testi épségedet - vigyorgok a fiúra.
Aztán nekilátok a fájdalomcsillapításnak,amiről azt hiszem, hogy nagyon jól megy, de alig hogy abbahagyom a műveletet, kiderül, hogy kicsit túllőttem a célon. Yar félrehajló feje, löttyedten lógó karja kissé groteszk látványt nyújt, főleg, hogy mindezek ellenére még kuncog is a dolgon. Valószínűleg ő csinálja jó. Én azonban nem tudom ilyen lazán venni a kudarcot. Ugyanis legfőképpen ezt látom a dologban. Megpróbáltam, igyekeztem és elrontottam. Képtelen vagyok normálisan végrehajtani a varázslatot. Én tehetek mindenről. És csak rontottam a helyzeten. Nem is kellett volna megkísérelnem ezt az egészet. Honnan is gondoltam, hogy menni fog?
- Most..öööhm... sajnálom, megvárjuk, hogy mikor múlik el. Nem lehet maradandó - próbálok higgadtan és tisztán gondolkodni. De azért a hangom megremeg a gondolataimat lassan megbénító görcsös, szorító érzéstől, amit egyelőre próbálok legyűrni. Nem bírok a fiú szemébe nézni, szörnyen szégyellem magam, nem lepődnék meg, ha többé nem hagyná, hogy rajta gyakorlatozzak.
- Nem is érzel semmit? - kérdezem félénken, közben közelebb húzódok hozzá, hogy megtapogassam a karját. Igazából még az lehetne további gyakorlás, hogy most megnézem, mégis mit csináltam a szöveteivel, mi változott a korábbi állapothoz képest. Közben mégiscsak felpillantok rá véletlenül, találkozik a pillantásunk és hirtelen a korábbi szorító érzés felerősödik. Hatalmas gombóc keletkezik a torkomban, a szemem pedig könnyekkel telik meg. Érzem, hogy elég egy nyikkanás, és átszakad a fal, ami még visszatartja a sírást. Nem szabad sírnom. Miért akarok sírni? Ez butaság. Azon kellene gondolkodnom, hogy hogyan hozom helyre a dolgot. Most Yarról van szó, nem rólam. Semmi okom erre. ~ Nem, nem, nem, nem~
- Ne haragudj! - suttogom, majd átölelem a fiút. Bár ezzel nem őt, sokkal inkább magamat akarom vigasztalni, belefúrom az arcom a vállába, és hagyom kibuggyanjanak a könnyeim. Aztán csöndesen rázkódva adom át magam a zokogásnak. Teszek egy próbát, hogy abbahagyjam, mert hiszen ennek semmi értelme, nem lenne szabad sírnom. De ahogy erre gondolok, csak még hevesebben rázkódok, néhány pillanat múlva pedig már meg sem tudnám mondani, hogy konkrétan, miért is törött el a mécses.

Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2014. március 2. 19:16 | Link

Katkó, BFF <3

Tudta, hogy betalál a bók, de sosem volt titok, hogy Kati jó csaj. Legalábbis sosem mondott neki mást, az más kérdést, hogy hozzá hasonlóan ő sem egy szerencsés típus a kapcsolatok terén. Nagyon örült, amikor volt Ákos, mert igazán boldognak láthatta Katit, ráadásul akkor éppen neki is egész hosszú ideje volt már valakije. De persze most megint más van, és azóta a lánynak senki, neki viszont van egy Vikoja. Így majdhogynem kötelességének érzi, hogy folyton emlékeztesse arra, hogy ő is egy szép nő, sőt értékes nő, bárhogy is akarja titkolni a navinés, vagy próbálja elviccelni a dolgot. Akkor még boldogabb lehetne, ha révbe érne a Hobbikviddicses élete is, nem csak itt, hanem minden téren. Mosolyt csal az arcára, hogy Katkó leendő babáját ringathatná, pedig sosem volt egy szentimentális lélek.
Csak nevet, amikor Kati szellemeskedik több értelemben is. A szokásos baráti fricskázás jön elő közöttük, mind a lányok terén, és mind az akadálypályára vonatkozva, amit Yar készített elő tanítványa részére. Az idő szépen telik, és ezt szereti igazán Yarista, hogy a navinés barátjával mindig jól megértik, és sosem értik félre egymást. Észre sem veszi és máris félmeztelenül áll, hogy Kati meggyógyíthassa. Akárhogy is szekálja őt, teljes mértékben megbízik benne, és csak akkor lenne mérges, ha olyan problémát okozna, ami a karrierjét veszélyezteti. Nagyon reméli, hogy ilyesmire nem kerül sor, sem most, sem a későbbiekben.
- Ez csak természetes. Kinek panaszkodnék akkor? Meg amúgy is, nem igazán tudom nélküled elképzelni a jövőmet, valahogy mindig is benne voltál, valamilyen módon. Szóval igen, te igazán hiányozni fogsz nekem – vonja meg a fájós vállát, fel is szisszen. Katkó pedig belekezd a gyógyításba, bár nem egészen úgy sül el, ahogy várják. A zsibbadás végül is jó, bár új problémát hoz fel, amit természetesen Yarista elviccel. Katkó aggódó arca viszont nem jelent olyan sok jót, a szavai sem túl megnyugtatóak. De nem hiszi, hogy örökre lebénította őt, azért ennek ellenére nem teljesen nyugodt.
- Oké, akkor várjunk. De legalább tényleg nem fáj már – mosolyog, próbálja visszahozni a kiszökő színt barátja arcából, aki eléggé megviseltnek tűnik. Ezt is szereti Katiban, na nem azt, ha szenved, hanem azt, hogy őszintén kimutatja az érzelmeit.
- Nem, semmit – igazolja a feltételezést, és Katkó tapogatós módszerénél is ugyanez az eredmény, továbbra sem érzékeli a dolgokat. Habár, mintha furcsa szurkálódás kezdődne az ujjbegyeiben, de azok nem mozdulnak az agyi parancsra egyelőre. Aztán, amikor találkozik a tekintetük, látja, hogy Kati fél valamitől, és nagyon sajnál valamit. Hogy ez Yarista válla, vagy az, hogy az exrellonos távozik az iskolából, esetleg ezek összessége, és még jó néhány adag emlék érzete, azt nem tudhatja a fiú.
- Ugyan, semmi baj – suttogja a lány fülébe, aki közben átöleli szorosan. Az élet visszatér az ujjaiba és egyre jobban kúszik vissza a vállai felé. Érzi a rázkódást, tudja, hogy a lány sír, mégsem akarja most még megnyugtatni őt. Úgy gondolja, hogy hagyja kisírni Katit, hogy a feszültség kimenjen belőle. Nem sokkal az ölelés után felemeli nagy nehezen a már nem bénult kezét és beletúr a navinés hajába.
- Már mozog a kezem, nem lesz gond – az, hogy ő elérzékenyüljön bármin is, elég nehéz elérni, de most meghatódott Kati reakciójától. Úgyhogy az utolsó mondata is akadozva, száraz torokkal lépett ki ajkai közül, éreztetve azt, hogy átérzi az év hajtójának megpróbáltatásait. Miután Kati sírása alábbhagy, elhúzza őt a vállairól és kedvesen a szemébe mosolyog, félretűrve a barátja haját. Egy zsebkendő kerül a kezébe és letörölgeti a maradék könnyeket, majd a lány markába zárja a papírdarabot. Egy ideig ő sem igazán tud megszólalni, de sugárzik róla a büszkeség aziránt, hogy ilyen baráttal rendelkezik. Végül megtöri a csendet, hiszen mégsem maradhatnak így.
- Na, gyere, menjünk le a Pubba és nosztalgiázzunk egy jót, akár még fel is kérhetsz táncolni, ha jó kislány leszel – vigyorog, majd rácsap Kati nemesebbik felére, hogy ha eddig nem is, most kizökkentse őt a letargikus állapotból.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Írta: 2014. március 2. 22:35 | Link

Yaricsbogyó<3

- Ugyan már, azért annál majd gyakrabban is láthatjuk egymást, hogy elkezdj hiányolni - nem akarom, hogy Yar ilyen komolyan beszéljen erről, nem tudom miért, de egyszerűen elutasítom a gondolatot, hogy a következő tanévtől ne lássam ugyanilyen gyakorisággal.
Minden olyan jól indul, oké, azt leszámítva, hogy letarolta a gurkó. De egyébként egészen idillinek mondhatnánk ezt a véletlen találkozást, felmerülnek a szokásos témák, kviddics, Yarics szerelmi élete, iskola, a jövő. Meg persze nem marad el a viccelődés sem. Vagyis a szokásos, Yarral jó találkozni, szeretem, hogy mindig tudta mit akar, és közben (látszólag legalábbis) könnyen veszi az elébe gördülő akadályokat, és úgy általában feltölt energiával.
Akár most is lehetne így, de segítségnyújtás helyett csak rontok a helyzeten. Hirtelen rengeteg minden tolul fel bennem ennek az egyetlen, ha úgy vesszük, apró mozzanatnak a kapcsán. Eltörik a mécses, egy már nem is akarom visszafogni a könnyeimet. Ha lehet, Yar nyugtató suttogására csak még hevesebben rázkódok, és még szorosabban bújok hozzá. Egy részem nem akarja, hogy így lásson, a másik felemet viszont ez egy cseppet sem érdekli. Lassan igyekszem erőt venni magamon, elhalkul a zokogásom, elapadnak a könnyeim és furcsán megkönnyebbülve érzem magam. Sikerül egészen lenyugodnom, azonban Yar első megszólalására azonnal megint könnyek gyűlnek a szemembe, képes lennék újabb lendülettel folytatni a sírást. ~ Hát nem érti, hogy nem csak a keze a gond, hanem... hanem minden...~   De ezúttal már nem ér felkészületlenül az inger és sikerül leküzdenem. Nem szólok semmit, csak nagyokat pislogok és mélyeket lélegzem. Szótlanul hagyom, hogy Yar letörölgesse az arcom (~Rettenetesen nézhetek ki, dagadt szemekkel és piros arccal~ ), és még valami mosoly féle is felbukkan a szám sarkában. Igyekszem rendezni a gondolataimat, adni valami magyarázatot magamnak és neki is. De nem tudom szavakba önteni, hogy mennyi minden gyülemlett fel és folyt ki a könnyek közepette most belőlem. Csak nézem Yart és végtelenül örülök, hogy itt van velem.
- Héj! - felháborodva, de ugyanakkor széles mosollyal az arcomon, a keze után nyúlok, azzal a szándékkal, hogy ráüssek a neveletlen testrészre, de Yar gyorsabb mint én, megállok a mozdulat közepén.
- Én ilyen fejjel, most biztos nem megyek emberek közé! - vetek ellent a javaslatának. Ezt ő sem gondolhatta komolyan.
De tiltakozás ide vagy oda, végül mégiscsak hagyom magam meggyőzni arról, hogy nem nézek ki olyan rettenetesen, na meg hogy jót tesz a séta, meg a vajsör, meg a nosztalgia, meg a tánc. De azért még egész úton sorolom az ellenérveket, hogy miért is nem akarok én most Yarral menni a faluba.
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék