36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Jonathan Wood
INAKTÍV


muhhahahaha
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 27
Írta: 2013. július 22. 20:55 | Link

Egy eléggé fárasztó nap után úgy döntöttem jót fog tenni a friss levegő. Összeszedtem egy két apróságot a hátizsákomba, és kimentem az iskola elé. Még el kellett döntenem hová menjek. A rét zűrös lett volna, ott most túl sokan vannak. A kviddicspálya ma elég üres. Fogtam magam és elindultam lassan ki a pályára. Útközben elkezdtem azon tűnődni, hogy vajon mit fogok csinálni ha kiérek a pályára. Végül is mindegy lehet, hogy csak kifekszem, vagy nézek egy két szórakozott diákot akik éppen a seprűikkel szórakoznak. Kiértem a pályához, de nem mentem fel a lelátóra, inkább csak leültem az út mellet úgy öt méterre egy fa alá. Kinyitottam a táskámat és kivettem egy szendvicset. Hátradőltem, és elővettem az egyik kedvenc könyvemet, de vissza is raktam. Most nem olvasok, majd csak ha tanulnom kell. Kivettem az mp3-at a táskámból, a fülhallgatót bedugtam a fülembe és hallgattam egy kis zenét. Még jó hogy elemmel működik és hoztam magammal a suliba sokat. Itt nincs nagyon sok mugli eszköz. Biztos furcsának néztek a többiek, végülis én egy varázsló vagyok és mégis mugli eszközökkel szórakozok. Hallgattam a zenét, elfogyasztottam a szendvicsemet és kifeküdtem a füvön. Elég fáradt voltam, már majdnem elaludtam, de egyszer csak a fejemre esett egy kvaff.
-Á! Mi volt ez?- De már jött is két diák, és vitték is vissza a labdát. Elkezdtem elmélkedni azon vajon ha már a másodikat fogom taposni lehet-e majd kviddicseznem. A repüléstan is jó de a játék! Már nagyon kipróbálnám, de még seprűm sincsen...
Utoljára módosította:Jonathan Wood, 2013. július 22. 21:20
Hozzászólásai ebben a témában
Cindy Merryweather
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 19
Írta: 2013. július 22. 21:18 | Link

Jonathan

Gyönyörű napsütéses délelőtt volt. Miután elkészültem a leckéimmel elgondolkoztam ,hogy mivel lehetne hasznossá tennem a Szombat délutánomat. Először az jutott eszembe ,hogy olvashatnék valamit ,de hamar el is vetettem az ötletet mert a csodás idő hívogatóbb volt. Gyorsan felpattantam az ágyról és park felé vettem az irányt. Amint kiértem a kastélyból megcsapott a tavaszi szellő , szinte észre sem vettem ,hogy csak a lábam visz előre ,de semmi konkrét elképzelésem nem volt arról ,hogy mit fogok csinálni. Mindegy is volt csak ne a négy fal között üljek. Elsős voltam (és vagyok) szóval barátokat még nem nagyon szereztem ,de hátha ez lesz a szerencse napom. A kastély előtti rét tele volt diákokkal. Mivel főként 4 évvel idősebbeket láttam elhatároztam ,hogy megnézem a kviddicspályát közelebbről ,mert még nem volt rá alkalmam. Szerettem meccsekre járni de más ha a pályán vagy és más ha a lelátóról nézel. A pálya felé menet azonban megpillantottam egy csapat harmadévest ,akik a seprűn ülve kergették egymást. Ekkor elgondolkodtam ,hogy tényleg nem rossz repülni de annyira nem vonzott a dolog ezért sem vettem fel a Repüléstant. Nézni imádtam benne részt venni kevésbé ,ügyetlennek tartottam magamat hozzá. Mikor már majdnem odaértem észre vettem a pálya mellett lévő egyik fa alatt ül egy velem egyidős fiú. Látszólag Rellonosnak ítéltem mert rémlett az arca 1-2 óráról. Hm...gondoltam magamban próba szerencse ezért felé vettem az irányt. A pályát lesz még időm megnézni. Nagy levegőt vettem majd határozottan megszólaltam mikor 2 méteres távolságba értem:
- Szia!- üdvözöltem egy kis mosoly kíséretében- Nem haragszol ha én is leülök?
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Wood
INAKTÍV


muhhahahaha
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 27
Írta: 2013. július 23. 15:42 | Link

CINDY

Cindy első lövése váratlanul ért. A repülő labdára reagálni sem voltam képes, egyszerűen csak ültem a seprűn abban reménykedve, hogy nem kell nagyon mozognom, mert már kétszer majdnem leestem, és ha itt a vassal találkozok közelebbről, akkor a következő napokat lehet, hogy a gyengélkedőn töltöm. De nehogy már szégyent valljak, most igazán nem mások véleménye számít, hanem a saját becsületem. Én ugyanis a foci meccseken az iskolai csapatomban mindig kapus voltam.
-Szép lövés!- dicsértem meg Cindyt. Összeszedtem minden akarat erőmet, és kivédtem a második lövését, sőt a harmadikat is. Egészen a hatodik dobásáig jól védtem, amikor sikeresen fejbe kapott a labda, és velem együtt átborult a karikán. Persze, nem esett bajom, mivel seprűstől estem át, és így a levegőben maradtam.
-Hatból kettő- mondtam neki, és megnyugtattam hogy semmi bajom. Ki tudja, lehet, hogy bajom volt, de valószínűbb, hogy Cindy jött bele a játékba, és a hetedik és a nyolcadik dobást is bekaptam. Egyenlő az állás, futott végig az agyamon. Minden erőmet összeszedve az utolsó két lövését sikeresen, védés szemszögből, de sikertelenül egészségi szemszögből, ugyanis az utolsó védésemnél úgy gondoltam, hogy jól elrúgom, de ehelyett csak majdnem kitörtem a nagylábujjam, ugyanis csak arrafelé érte  cipőmet a labda. Szerencsére utólag elmúlt a fájdalom. Lehetett látni, hogy megy le a nap, és a nagyobbak is elmennek, úgyhogy leszálltunk mi is, helyére raktuk a seprűket és a labdát, majd elhagytuk a pályát és az iskola felé vettük az irányt. Útközben még beszélgettünk, majd az iskolában mikor ellenkező irányba indultunk, még csak ennyit mondtam:
-Ez a nap jó volt, még máskor is lehetne ilyen programunk!-majd elköszöntem tőle és csatlakoztam a házam többi tagjához.
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Wood
INAKTÍV


muhhahahaha
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 27
Írta: 2013. július 22. 21:34 | Link

CINDY

Már-már sikerült elaludnom ismét. Persze akkora csend azért nem volt. Még úgy sem, hogy zenét hallgattam. A nagyobbak hangját hallom a pályáról. Gondolkoztam azon, hogy felkeresem néhány barátomat. Eszembe jutott, hogy nincs sok és azt se tudom, hogy hol találom őket. Talán újakat kéne megismerni; de hogy? Fel kéne állnom elindulni valamerre; de merre? Úgy döntöttem felállok, de meggondoltam magam. Nem megyek sehova jó nekem itt, fáj a lábam- persze ez csak egy magamat nyugtató kifogás volt, egyszerűen csak lusta voltam. A mp3 már nem volt a fülemben, csak a madarakat hallgattam. Egyszer csak valakit köszönni hallottam, ráadásul közel hozzám. Felnéztem, és egy velem egykorú lánnyal találkoztam össze. Igen biztos elsős láttam már órán.
-Szia!- köszöntem én is. Megpróbáltam összerakni. Biztos nem Rellon. Ekkor ugrott be a közös óra az eridonosokkal. Ott ült két sorral előttem. De a neve nem ugrott be.
-Jonathan vagyok.- mondtam- Jonathan Wood, Rellonos.
Megtudtam tőle, hogy Cindy a neve.
- Van kedved leülni? Ha van időd persze. Örülnék egy kis társaságnak.-mondtam neki és közben eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy nem mentem el. Így mindenféle probléma nélkül új barátokra tehetek szert...
Utoljára módosította:Jonathan Wood, 2013. július 22. 21:34
Hozzászólásai ebben a témában
Cindy Merryweather
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 19
Írta: 2013. július 23. 14:57 | Link

Jonathan

Ahogy elérte a megfelelő távolságot el is dobta...sajnos sikertelenül. Az elején voltak apróbb nehézségek ,de nem véleményeztem semmit sem hiszen én sem vagyok egy kviddics bajnok úgy ,hogy csak némán imádkoztam ,hogy épségben visszaérjünk mindketten a vacsorára. A vége felé egész jól belejött majd én következtem. Szépen helyet cseréltünk majd mondta ,hogy reméli nem dobok majd túl jókat hát én már annak örülök ha a kapuig eldobok nemhogy be is menjen. Persze örültem volna ha egy párat betalálok hiszen varázsló vagyok ,ennyire béna csak nem leszek. Rendben kezdhetjük is és intett ,hogy ő már vár. Megfogtam a kvaffot és remélve ,hogy nem dobom le a fejét eldobtam.A legnagyobb meglepődésemre mindössze 2 centire ment el a feje mellett egyenesen át a karikán.
- Nem hiszem el!- mondtam döbbenetemben majd Jonathan visszadobta a labdát.A kezdeti öröm után azonban már nem voltam ilyen szerencsés. Sorba kapta el a labdákat vagy és a térdét érte. Majd hirtelen megint nyerőszériába értem.
-Hétből három....nyolcból négy- azonban 4-nél én is megálltam. Az utolsó kettő nem sokon múlt de könnyűszerrel kivédte. Végül is döntetlen. Nekem így is jó. Ahhoz képest ,hogy nem rég tanult meg repülni egész ügyes. Azt hiszem mindketten elégedettek voltunk bár csalódtam is volna magamban ha egy olyan ver meg aki pár hete még seprűn sem ült.
-Gratulálok nagyon ügyes voltál-mondtam amíg odarepültem hozzá a labdával a kezembe majd a tó felé néztem ,aminek tükörképén csillogott a lemenő nap.- Hogy rohan az idő,szerintem szálljunk le és induljunk vissza a kastélyba. Nem hamarosan vacsora.-lassan ereszkedni kezdtünk majd miután letettük a seprűt ismét megszólaltam- Na ,akkor jössz? Kényelmesen elsétálhatunk.
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Wood
INAKTÍV


muhhahahaha
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 27
Írta: 2013. július 23. 14:39 | Link

CINDY

Hátrarepültem, aztán megálltam a kaputól úgy tíz méterre. Huh, pont én kezdem. Na lássuk csak! Megfogtam a kvaffot jó erősen és elhajítottam. A labda még Cindyt sem érte el és elindult a föld felé. Én utánalendültem és szerencsére el tudtam kapni.
-Egyből nulla- mondtam vigyorogva. Támadt egy ötletem. Hátrébb mentem a seprűvel, hogy onnan támadjak. Nekiindultam a seprűvel és készültem eldobni a labdát. Közeledtem az előző távolsághoz és már dobtam is a labdát. De nem az repült. Ahogy megálltam lebukfenceztem a seprűről előrefelé és épp, hogy csak a levegőben maradtam. Egy kézzel kapaszkodtam a seprűbe, eggyel meg fogtam a labdát. Döntenem kellett, hogy mit engedek el előbb. Természetesen a labdát. De nem csak leengedtem, hanem feldobtam a levegőbe és így egy lendülettel el is kaptam a seprűt. Felhúztam magam, felültem és a labda után mentem.
-Kettőből nulla- mondtam sietve. Aztán úgy döntöttem, hogy ilyen bravúrokat nem csinálok addig, amíg nem leszek otthon a repülésben úgy igazán. Visszamentem az alap távolságra és csak egy kis lendületet vettem, majd dobtam is a labdát. És akár hiszitek akár nem el is érte a kaput, csak fennakadt Cindyben. Látszólag béna voltam, hogy egyből az őrzőnek passzoltam.
-Háromból nulla- mondtam szégyenkezve de már készültem a következő dobásra. Ismét kis lendülettel indultam, és sikerült bedobnom a labdát a kapuba.
-Ez az négyből egy!- ujjongtam. Örömömben elengedtem a seprű nyelét, és sikerült elvesztenem az egyensúlyom, de még időben megkapaszkodtam. Ezután még párat dobtam, amiből néhány bement, de néhány nem.
A végeredményem tízből négy lett.
- Jól van most te dobsz,- mondtam Cindynek- de ne dobj túl jól, mert sosem védtem még a levegőben.
Hozzászólásai ebben a témában
Cindy Merryweather
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 19
Írta: 2013. július 23. 13:49 | Link

Jonathan

Nagyon megkönnyebbültem mikor beleegyezett mert nem volt ötletem ,hogy miről lehetne még beszélni.Hirtelen a pályán találtam magunkat 1-1 régi seprűvel a kezünkben aztán pedig a levegőbe voltunk. Voltak még rajtunk kívül mások is de ők a pálya másik felét használták. A táj valami elképesztő volt. A dombok mögött látni lehetett ,hogy bizony a nap nemsokára lemegy. Sebaj, van még egy kis időnk. A táj csodálásából Jonathan zökkentett ki a felvetette ,hogy játszhatnánk kviddicset.No ha nem voltam egy nagy kviddics rajongó mégis jártam meccsekre és tudtam ,hogy ahhoz bizony 7 ember kell és mi csak 2-en vagyunk ,de nem gond. Letudjuk tesztelni ,hogy ki milyen hajtó illetve őrző lenne így hát beleegyeztem. Előkapta pálcáját majd egy kvaffot magához hívott.Egy pillanatra úgy tűnt mintha elveszíteni az egyensúlyát-remek ,ha nem én halok meg akkor ő- és mire visszanéztem rá már ott volt a kezében a labda.
-Jól van akkor leszek először én az őrző és meglátjuk ,hogy tízből mennyit tudsz bedobni-vetettem fel az ötletet majd egy bólogatás jött válasznak. Gyorsan elfoglaltam a helyemet. Intettem neki ,hogy kezdheti és hátrébb ment olyan 10 méteres távolságba ,rámarkolt a kvaffra és eldobta...
Hozzászólásai ebben a témában
Cindy Merryweather
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 19
Írta: 2013. július 22. 21:52 | Link

Jonathan

Nagyon megörültem a válasz hallatán ,ezért a lehető leggyorsabban megpróbáltam reagálni rá.
- Persze ,örömmel ,amúgy is vágytam egy kis társaságra- mondtam miközben próbáltam kényelmes pozíciót felvenni , megoldásképpen törökülésbe ültem ,ez volt a legegyszerűbb.
Amint ne leültem beugrott ,hogy ki is ő ,persze bemutatkozott de csak utána jöttem rá ,hogy Bájitaltanom ül mögöttem pár sorral. Szóval nem teljesen idegen ,de még sem tudok róla sok mindent ,ami azt illeti szintem semmit sem. Barátságosan felé fordultam majd az első kérdést ,ami az eszembe jutott feltettem:
- Gyakran szoktál idejönni? - kérdeztem szerényen.Úristen ez meg milyen kérdés?!Gondoltam magamban és próbáltam menteni a menthetőt- Mármint....miújság...vagyis mesélnél magadról- Te jó ég! Ha most nem áll fel és megy el akkor soha.Szemlesütve meredten az előttem lévő lóherékre. Erről mindig az otthonom jutott eszembe.Közben fel-felnéztem az előttem ülő kissé összezavarodott Rellonosra.
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Wood
INAKTÍV


muhhahahaha
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 27
Írta: 2013. július 22. 22:10 | Link

CINDY

Egy kicsit meglepődtem azon, ahogy az első kérdése után megzavarodott, de ha én kezdem, akkor valószínűleg velem is megtörténik.
-Hát első kérdésedre válaszolva, nem gyakran szoktam idejönni, sőt szerintem ez az első alkalom, hogy csak úgy kijöttem ide.-Végül is ez igaz. -Meséljek magamról?- futott végig az agyamban. Ez nem mindig végződik jól, mert sokat tudok beszélni.
-A mi újságra a válaszom az, hogy megvagyok, csak kicsit fáradtan.- Hú ezt kicsit elhúztam futott végig az agyamon. Kéne valami udvariasat cselekednem. Ekkor eszembe jutott a táskám.
-Kérsz egy szendvicset?- ajánlottam fel.- Sokat tudok beszélni, de megpróbálok rövid lenni, úgyhogy közben nyugodtan majszolhatsz- mondtam, de már kicsit elkezdtem izgulni. Hú most mit mondjak? Átadtam a szendvicset és közben átgondoltam mindent. Nehogy már hülyét csináljak magamból egy lány előtt. Ránéztem a lányra, aki kíváncsian várta, hogy mit mondok.
-Hát szóval... ő- kezdtem igen határozottan- én Jonathan vagyok Apámmal, anyámmal és a húgommal a Balatonnál élünk és hát apa varázsló, de anya csak mugli- á, hogy mondhatok anyámról ilyet, hogy csak mugli- és én nekem egy kicsit még új ez a varázsvilág, ugyanis csak egy éve vagyok tisztában azzal hogy mi vagyok. - Ránéztem a még mindig kíváncsian figyelő Cindyre. Nagy levegőt vettem és öt percben még elmeséltem egy-két apróságot magamról, elmondtam a véleményemet az iskolával és a varázsvilággal kapcsolatban. Aztán úgy döntöttem hagyom őt is szóhoz jutni. De támadt még egy ötletem.
-Na most mesélj te is magadról! De szerintem körbesétálhatnánk itt a pályánál, vagy felmehetünk a lelátókra is ha gondolod...
Hozzászólásai ebben a témában
Cindy Merryweather
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 19
Írta: 2013. július 22. 22:32 | Link

Jonathan

Mikor már kezdtem úgy érezni ,hogy jobb ha felállok és elsétálok megtörtént az amire nem nagyon mertem számítani...válaszolt.Udvariasan megkínált egy fincsinek tűnő szendviccsel ,gondoltam elfogadom legalább addig is befogom a számat és nem hozom magamat kínos helyzetbe.Miközben nekiláttam a szendvics elfogyasztásának hallgattam Jonathant. Mesélt arról ,hogy most jár itt először-ez az! mert én is ,de micsoda szerencse- majd a szüleit hozta szóba. Kicsit kellemetlenül éreztem magamat mert nekem természetes volt a varázslat mert én ebben nőttem fel viszont irigyeltem ,hogy a szülei együtt vannak.Mire észbe kaptam egy kérdés szegődött hozzám.
-Jaj!Tessék?Meséljek magamról...izé...persze-köhögtem a szendvicstől a fulladozva- remek még meg is halok-Szívesen mesélek de ,akkor menjünk egy kört legalább ,addig még szemügyre is vehetem.- majd mindketten felálltunk és miután lesepertem magamról a morzsákat útnak is indultunk.
- Szóval...-kezdtem bele remélve ,hogy nem fogom estig feltartani mert irtó sokat bírok beszélni-Dublinba születtem ,de édesapám ,Joseph Merryweather nem sokkal később elvált édesanyámtól ezért a bátyámmal ,Patrickkel és anyával Galwaybe költöztünk Írország másik végébe. -remek ,lassan untatni fogom ha így folytatom-Lássuk csak mi van még...varázsló családban nevelkedtem- majd hirtelen elharaptam a mondat végét hiszen ő félvér bár látszólag nem zavarta ez a kijelentésem és kíváncsisággal az arcán figyelt tovább-Igazság szerint nem tudom ,hogy még mit mondhatnék...imádom az Ír zenét van is egy kedvenc együttesem bár mást is szívesen hallgatok. Neked mik a hobbijaid? Kedvenc együttes stb-ez egyre kínosabb lesz a így folytatom-majd ránéztem a mellettem álló magas fiúra ,aki csak mosollyal jelezte ,hogy minden rendben van.
Hozzászólásai ebben a témában
Cindy Merryweather
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 19
Írta: 2013. július 23. 12:40 | Link

Jonathan

-A footballról hallottam már ,egyszer a bátyám elvitt egy meccsre.-mondtam és mire észbe kaptam már ültünk is a lelátón.Próbáltam minél több infót megjegyezni hiszen számomra új dolgokat mondott.Láttam ,hogy a mondandója vége felé már nem tudja ,hogy miről kéne beszélni úgy ,hogy én is elkezdtem gondolkodni ,hogy miről kéne majd beszélni.-A Bájitaltaton kívül felvettem még az SVK-t,LLG-t,Bűbájtant és még 1-2 tantárgyat. A sulit szeretem. Jó ,hogy több velem egykorú varázslóval lehetek mert ott ,ahol lakom főként idősebbek vannak.Hm...-kezdek kifogyni az ötletekből- ezért a pályára néztem, láttam ,hogy ő is hasonlóan tesz ezért beugrott egy ötlet.
-Nem megyünk le a pályára? Mindig lent vannak az iskola seprűi. Mehetnénk egy kört esetleg a pálya fölött.Ott még úgy sem voltam. -reméltem ,hogy igent mond már már nagyon kíváncsi voltam a pályára.
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Wood
INAKTÍV


muhhahahaha
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 27
Írta: 2013. július 23. 13:19 | Link

CINDY

Ez egy zseniális ötlet futott végig az agyamon. Hogyhogy erről nem tudtam? Na mindegy akkor irány a pálya. Végre repkedhetek hogy csak akarok.
-Rendben van ez egy jó ötlet menjünk!- mondtam neki és már mentünk is le a lépcsőn a pálya felé. Tényleg ott volt néhány seprű. Látszott rajtuk hogy sokat használták és, hogy nem is gyorsulnak fel annyira mint egy versenyseprű. Belegondoltam milyen lenne egy versenyseprűn. Az első felszálláskor biztos leszakadna a fejem, vagy csak leesnék akkora sebességnél, amire még nem tudok reagálni. Felkaptunk egy-egy seprűt és már fent is voltunk a levegőben. A nagyobbak ránk sem hederítettek csak elsüvítettek néha mellettünk. Megpróbáltam kicsit gyorsabban menni. Nagyon élveztem azt, hogy szabadon repkedhetek. Egyszerűen felemelő érzés volt. Belegondoltam, hogy milyen lehet kviddics közben itt. Kviddics! Hát persze az egyik kapu minden bizonnyal szabad, és ott próbálgathatnánk a tudásunkat.
-Van egy ötletem! Játszhatnánk az egyik kapunál. De kell egy labda.- mondtam Cindynek. Előkaptam a pálcám, de hirtelen meginogtam.- Invito kvaff!- mondtam jó érthetően, mire a seprűk mellett lerakott labdák közül az egyik elindult felém. Egyre gyorsabban közeledett, de nem volt olyan gyors, mint egy gurkó. Gyorsan elraktam a pálcám, hogy meg tudjam fogni. De ezt egy kézzel a levegőben elég nehéz lett volna. Nem is sikerült, ugyanis a kvaff fejen talált, de utána lelassult és rá sikerült terelnem a seprű nyelére és megfognom-
-Na, akkor játszunk?- kérdeztem, abban reménykedve, hogy ha már repkedni akart ebbe is belemegy...
Utoljára módosította:Jonathan Wood, 2013. július 23. 17:18
Hozzászólásai ebben a témában
Jonathan Wood
INAKTÍV


muhhahahaha
offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 27
Írta: 2013. július 23. 12:14 | Link

CINDY

Kicsit rövidebbre fogta a bemutatkozást, mint én. Ő tud beszélni, én nem. Hobbik. -Hát én kezdem megkedvelni, ezt a varázslóvilágot, úgyhogy szoktam csak úgy varázsolgatni, meg már nagyon szívesen kipróbálnám a kviddicset. De emellett kedvelek pár mugli sportot is. Vegyük példának erejéül a kerékpárt. Imádok tekerni, de footballozni, ami egy labdajáték, is nagyon szeretek.- mondtam. Hát valóban sokat tudok beszélni, de talán túlél engem Cindy. Eközben odaértünk a pálya bejáratához. Befordultunk, és felültünk az egyik lelátóra.
-Zenékből sokat kedvelek, de ha mondjuk a három kedvencem érdekel az a Linkin Park, a Nickelback, és egy magyar együttes az Intim Torna Illegál. De még rengeteg együttest és énekest szeretek. Általában mindig hallgatok zenét, ha valamit csinálok.
Miközben beszélgettünk hat nagyobb diák szórakozott a pályán. Az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne ott repülni. Hirtelen megfordultam és láttam, hogy Cindy továbbra is figyel. Körülbelül három percig csak bámultam ki a fejemből. Gondolkoztam, miről lehetne még beszélgetni. Hát kijött belőlem egy két kérdés:
- És milyennek találod a sulit? Biztos nem furcsa a sok varázsló. Ja és milyen tárgyakat vettél fel Bájitaltanon kívül? - ááá nem bírok másról beszélni.- Vagy ha nem a suliról akarsz beszélni, akkor esetleg lehet valami másról, mondjuk... ömmm... csinálhatunk valamit, vagy van valami ötleted? - kérdeztem, ugyanis még nem vagyok vele tisztában, hogy mit szoktak csinálni a varázsló lányok szabadidejükben...
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék