Choi Művészeti Bolt




Nyitva tartás:
Hétfőtől-Péntekig: 9.00-18.00-ig
Szombaton: 10.00-16.30-ig
Vasárnap: 10.00-14.00-ig

Choi Min Jong
Úr

Gazdám ma megengedte, hogy lófráljak a faluban. Kirakatokat nézegettem, hátha akad egy olyan hely, ahol segíthetek.
 Majd belebotlottam a lehetőségbe. Szemmagasságban ott fityegett egy tábla: Segítséget szívesen elfogadok. Ez a nekem való hely!
 Be is csöngetnék, ha elérném a csengőt. De mivel az túl magasan van, ezért egy nyomó varázslattal benyomom a gombot, majd bemegyek.
- Jó napot! - Mondom belépve a helyiségbe.
 Enyhe édeskés illatot érzek.
A vámpírokéhoz hasonló, de azokénál jóval hígabb, emberszagúbb.
 Kíváncsian hegyezem a fülem, és közben körbe nézek. Meglátok egy embert, aki éppen pakolgat, és közben motyog, bizonyára számol.
- Segíthetek? Egy két manóvarázslat jól jöhet! - Jelentem ki a cérnavékony hangomon, miközben füleimet lobogtatva bólogatok, ezzel nyomatékosítva nézetemet.
 Remélem elfogadja! Miközben nézem a fiút, közelebb megyek, és megérzem, hogy az édeskés illat erősödik. Aligha nem ez egy olyan faj - bár nem szeretem ezt a kifejezést használni emberekre - amit még nem ismertem. Lehet, hogy negyed vámpír. Ötletem sincs, azonban nem is ez a lényeg.
 Sokkal fontosabb, hogy segítsek neki. Nem hinném ugyanis, hogy egyedül sikerül az egész boltot rendbe raknia.
 Persze nem ígérhetem, hogy ketten végzünk a nap végére, de hát a nap vége még messze van, addig bármi lehet.

Choi Min Jong
Úr

Összehúzom egy pillanatra a szememet, amikor furcsa, értelmetlen szavakat alkalmaz.
- Szia! Lily vagyok. - Mondom mosolyogva, és talán egy kicsit későn, de megfogom a kezét. Nálunk manóknál ez nem szokás. Legalábbis még egy házimanó sem nyújtott nekem kezet, de ez most lényegtelen.
 Udvariasan körbenézek. Gondoltam, hogy a boltja. Szerintem nagyon szép hely, bár a rendrakás tényleg nem árt. A sarokban színes papír kupacok vannak. Gondolom színek szerint szét kéne válogatni... Vagy valami ilyesmi.
 Min Jong Úr előtt ecsetek hevernek. Gondolok egyet, és koncentrálok a legnagyobb ecsetre, amit ott látok, és arra, hogy  idejön hozzám.
 A begyűjtés sikeres, megnézem az ecset számát. 12-es. Most a tizenkettes számú ecsetekre koncentrálok, és idehívom őket. Egy maréknyi ecset röppen ki a kupacból.
Persze ez nem lesz ilyen könnyű, hiszen nagyobb dolgokat nem igazán tudok magamhoz hívni, de számolni viszonylag gyorsan tudok. Ez ebben a helyzetben elég nagy dolog. Mármint... hasznos.
 Nem szeretnék felvágós lenni, csak bemutattam, hogy mire számíthat segítség néven.
- Sajnos nem igazán megy a begyűjtés nagyobb dolgokkal, de... de a számolásban jó vagyok! - Mosolygok, miközben gyengén bólogatok.

Choi Min Jong
Úr

Magamban kuncogok, amikor a liliomról beszél. Én magam is szeretem a virágokat, a nárcisz a kedvencem. Nem tudom, hogy ez hogyan jött ide, de mindegy is.
 Amikor sóhajt, meglepődök. Valami rosszat mondtam talán? Ám aztán megnyugszom, hogy valószínűleg csak elgondolkozott valamin.
- Rendben. Akkor én folytatom az ecsetpakolást. - Jelentem ki, gondolván, hogy végzett a mondandójával. Amikor újra megszólal, hegyezem a fülemet. Fel vagyok véve! Gondolom ez azt takarja, hogy dolgozhatok nála.
 Halkan kuncogok amikor a fizetésről beszél. Most inkább nem is jegyzek meg semmit... méltatlankodásnak helye nincs. Itt az ideje, hogy Lily a sarkára álljon, és ne legyen az a házimanó, akit  néhány ember elképzel. Kezdem azzal, hogy nem akadok fent a fizetés dolgon, hanem egy "rendben" után már fordulok is az ecsetek felé.
 Szépen sorban összeválogatom az azonos szálúakat, és méretűeket, majd visszateszem a dobozba. Közben. Figyelek, hátha szeretne beszélgetni Choi Min Jong Úr. Mivel nem hallok kezdeményezést, inkább megszólalok.
- Maga mióta dolgozik itt? - Jobb kérdés nem jutott eszembe, de valahol el kell kezdeni. Eddig ugyanis inkább csendesen teljesítettem a parancsokat, most viszont megpróbálok élni.
 Elvégre a Gazdám azt kérte: Tégy amit jónak látsz, csinálj, amit szeretnél. Én pedig túl szeretném tenni magamat a ruhán, és az első lépés efelé talán az, hogy merek másokkal szóba állni, és elfogadok valamit a segítségeimért cserébe.

Choi Min Jong úr

Miközben az úr rájön, hogy mit is szeretnék, rájövök, butaság volt feltennem ezt a kérdést. Elindítottam egy beszélgetést, ez igaz, viszont összezavartam a boltost.
 Nem szoktam témát terelni, ezt Angelicára hagyom, most viszont legszívesebben megtenném. Már nyitnám a szájamat, amikor érkezik a válasz, és egy kérdés is.
 - Csak érdekelt, hogy mennyi időbe telt összehozni ezt az egészet. - Kicsit hirtelen válasz, igaz. De az is valami.
 Miközben özben végzek az ecsetekkel, úgyhogy kérdőn fordulok a férfi felé, hogy mit következik. Utána rájövök, valószínűleg nem gondolatolvasó, így aztán kénytelen vagyok megszólalni. Nem mintha olyan nehéz lenne, egyszerűen csak kicsit rosszul érzem magamat az előző, felesleges kérdés miatt.
 - Bocsánat, végeztem, és nem tudom, mi legyen a következő.

Choi úr

Hangjából érződik, hogy nem szívesen válaszolgat. Erre az üzenetére bólintok egy aprót.
 Nem lepődök meg rajta, hiszen a számolás nagyon letudja kötni az embert. Igazából nem is esik túl rosszul az, hogy nem szeretne most beszélgetni. Nincs kedvem ráerőltetni magamat.
 Ahogy elindul, elkezdem követni a papírhalom felé. Megjegyzésére még nagyobbat bólintok, és kicsit megemelem a kezemet.
 - Óvatos leszek, ígérem! - Elmosolyodok, és fellebegtetem az első lapot, utána mégegyet, és így tovább. Nem érek hozzájuk, csak tízes kupacokba lebegtetem őket.
 - Ez így lassú lesz. - Magamban tovább motyogva nézem a lassan a fél helyiséget beterítő kupacokat. Úgy határozok, inkább ötvenes csoportokat csinálok.
 - Így már mindjárt jobb. - Kicsit kihúzom magamat, ami nagyon nem manós. Észbe kapok, és már vissza is hullok szokásos testtartásomba. Szoknom kell még azt az életet, amiben nem kell minden hibáért meghunyászkodom.
 Közben lassan négy ötvenes kupac sorakozik előttem, az eredeti halom viszont még hatalmas. Mindenesetre ez így jóval gyorsabb, mintha kézzel csinálnám.