Kívülről semmi extra. Akit nem érdekelnek a művészetek azok valószínűleg észre sem veszik az újonnan nyílt üzletet. Azok viszont, akiknek a lételeme a kreativitás az alkotás, el sem tudnak menni mellette.
Belépve aztán igazán nem csalódik senki sem. Van itt minden, amit egy művész megkívánhat. Könyvek, eszközök, alapanyagok, minden szépen elrendezve, de ha mégsem talál valamit a betévedő művész a tulajdonos mindig rendelkezésre áll. Igaz, előfordulhat, hogy oda kell menned hozzá, hogy tegye már le az ecsetet és ne az üzlet közepén pingáljon, hanem neked segítsen, de nem kell aggódni, hogy megzavarod... mosollyal az arcán fog segíteni mindenben. S ha valami még sincs a boltban, akkor sem kell elkeseredni, néhány napon belül a legritkább, legkülönlegesebb vágyaidat is teljesíteni fogja. Mindezt pedig olyan áron, ami a pénztárcádnak sem fáj. Már-már el sem hiszed, hogy lehet valami ennyire olcsó, de Min Jong nem a profitért futtatja a boltot. A művészetet és a tehetséget támogatja így.

Emjé <3

Már régóta tervezi, hogy lejön valamikor a faluba, és eljön ebbe a boltba, Igazából már akkor kitalálta, hogy ő egyszer itt fogja eltölteni az egész napját, hogy minden lehetséges eszközt és kelléket összeszedjen legújabb hóbortjaihoz, mikor szeptemberben először elhaladt ezek mellett a kirakatok mellett. Mert hát Veró is valami művészlélek vagy mi, és az ilyen hely tiszta Kánaán lehet azok számára akik csak egy kicsit is hasonlítanak rá. Főleg Lepsényi Veronikának, és főleg az után hogy megtudta, ki is pontosan a tulaja. Nem is érti. Nem érti, hogy miért vált ki belőle az a srác olyan reakciókat, akárhányszor is meglátja a levitán belül, vagy épp az iskola területén bárhol. De tudja, hogy kedveli őt, és csak reméli, hogy a másik sem utálja. Mert hát őt nem lehet utálni. Vagyis lehet... Biztos akad olyan, aki talán nem kedveli ezt az apró lánykát, mert hát olyan nincs, hogy valakit mindenki szeret. Főleg ha ez a valaki még csak hazudni sem képes, hogy kicsit kedvesebb formába öntse az igazságot. Mert amúgy utál tüsszögni, ennek ellenére - igaz, főleg otthon, vagy a testvéreivel szemben - gyakran megteszi. Csak hát ugyebár mindig lebukik. Ez mondjuk csak akkor rossz, mikor beteg. Mert betegen az ember rossz esetben elég gyakran tüsszög, és ha szinte minden kimondott mondata után eltüsszenti magát, a szülők és még a testvérek is elég csúnyán néznek rá. És nem hiszik el neki, hogy az igazat mondja... egészen addig, míg ki nem derül. hogy tényleg beteg.
De most nem is ez a lényeg, hisz az egészségi állapota is több, mint tökéletesen egészséges, és még boldog is, amiért végre akadt egy kis ideje, hogy lelopakodjon a boltba. Az meg, hogy pont ezen a napon... Hát ez teljesen véletlen, teljesen ki is ment a fejéből, hogy milyen nap is van. Hiába, akinek nincs miért, vagy épp kiért ünnepelni ezt a napot, az nem is tartja a fejében, bár amennyire be van zsongva mindenki más miatta, elég elképzelhetetlen, hogy valaki elfelejtse február 14-ét.
- Hahóó... Van itt valaki? - bátortalanul nyitja az ajtót, s tekintete ezer felé cikáz, nem is tudja, hogy mit nézzen meg először, hogy hova menjen. Bár először lehet, a tulajt kéne megkeresni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=660519#post660519][b]Lepsényi Veronika - 2017.02.17. 11:43[/b][/url]

Emjé <3

Már régóta tervezi, hogy lejön valamikor a faluba, és eljön ebbe a boltba, Igazából már akkor kitalálta, hogy ő egyszer itt fogja eltölteni az egész napját, hogy minden lehetséges eszközt és kelléket összeszedjen legújabb hóbortjaihoz, mikor szeptemberben először elhaladt ezek mellett a kirakatok mellett. Mert hát Veró is valami művészlélek vagy mi, és az ilyen hely tiszta Kánaán lehet azok számára akik csak egy kicsit is hasonlítanak rá. Főleg Lepsényi Veronikának, és főleg az után hogy megtudta, ki is pontosan a tulaja. Nem is érti. Nem érti, hogy miért vált ki belőle az a srác olyan reakciókat, akárhányszor is meglátja a levitán belül, vagy épp az iskola területén bárhol. De tudja, hogy kedveli őt, és csak reméli, hogy a másik sem utálja. Mert hát őt nem lehet utálni. Vagyis lehet... Biztos akad olyan, aki talán nem kedveli ezt az apró lánykát, mert hát olyan nincs, hogy valakit mindenki szeret. Főleg ha ez a valaki még csak hazudni sem képes, hogy kicsit kedvesebb formába öntse az igazságot. Mert amúgy utál tüsszögni, ennek ellenére - igaz, főleg otthon, vagy a testvéreivel szemben - gyakran megteszi. Csak hát ugyebár mindig lebukik. Ez mondjuk csak akkor rossz, mikor beteg. Mert betegen az ember rossz esetben elég gyakran tüsszög, és ha szinte minden kimondott mondata után eltüsszenti magát, a szülők és még a testvérek is elég csúnyán néznek rá. És nem hiszik el neki, hogy az igazat mondja... egészen addig, míg ki nem derül. hogy tényleg beteg.
De most nem is ez a lényeg, hisz az egészségi állapota is több, mint tökéletesen egészséges, és még boldog is, amiért végre akadt egy kis ideje, hogy lelopakodjon a boltba. Az meg, hogy pont ezen a napon... Hát ez teljesen véletlen, teljesen ki is ment a fejéből, hogy milyen nap is van. Hiába, akinek nincs miért, vagy épp kiért ünnepelni ezt a napot, az nem is tartja a fejében, bár amennyire be van zsongva mindenki más miatta, elég elképzelhetetlen, hogy valaki elfelejtse február 14-ét.
- Hahóó... Van itt valaki? - bátortalanul nyitja az ajtót, s tekintete ezer felé cikáz, nem is tudja, hogy mit nézzen meg először, hogy hova menjen. Bár először lehet, a tulajt kéne megkeresni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=661113#post661113][b]Choi Min Jong - 2017.02.20. 18:25[/b][/url]

Legkisebb, legszebb Lepsényi lányka

Volt idő, amikor rettentően vártam a Valentin-napot. Most próbálok úgy tenni, mintha teljesen semleges lenne a dolog számomra. Elvégre ez ugyanolyan nap, mint a többi. Leszámítva azt az aprócska tényt, hogy a szerelmes párok többsége késztetést érez rá, hogy mindenki orra alá odadörgöljék, mennyire boldogok. Egy ideig még jól kezeltem, de amikor a harmadik pár kezdett el, hülyébbnél hülyébb neveket használva beszélgetni a boltomban, valami elszakadt bennem. Dühösen csaptam le az ecsetemet és felhagytam a gondolattal, hogy én ma bármit is festek a bolton belül. Kimentem a raktárba, mintha hirtelen valami nagyon fontos dolog jutott volna eszembe, és reméltem, hogy nem akarnak venni semmit sem. Természetesen nem volt ekkora szerencsém, de gyorsan becsomagoltam nekik mindent és miután fizettek, viszonylag udvariasan sikerült elköszönni is tőlük, megköszönve, hogy vásároltak - nem fűzve hozzá, hogy ne jöjjenek többet.
Tartva tőle, hogy még sok ilyenbe botlok, úgy döntöttem, amíg nem kellek a raktárban maradok. Nem mintha ott jobb lenne, mert valamiért lóg a falon két portré és Beckyről meg egy Kittenről és lássuk be egyikük sem olyan társaság, amire jelenleg vágyom, még ők is elviselhetőbbek, mint a vevőim voltak a nap folyamán. Épp emiatt nem is mozdulok meg, amikor felhangzik az ajtó csengő, hiszen szent meggyőződésem, hogy újabb párocska tévedt be hozzám, hogy valami szívecskés kacatot vegyen, mert természetesen van most rengeteg ilyesmi a boltban, a díszítés is az "ünnepet" idézi, de mindez csak üzleti fogás, és egyre kevésbé örülök neki, hogy megtettem. A hang azonban, ami felhangzik kellemes meglepetésként csendül a fülemben. Felülök a kanapén és nem foglalkozom a portré exeim (khm, csak az egyikük az exed, a másik rád se bagózott!) pillantásaival. Gyorsan teszem helyre a kirakóst, hogy kihez tartozik a hangocska, és vidáman pattanok fel, hogy fél pillanattal később mellette állva válaszoljak - ezzel amúgy valószínűleg a frászt hozva rá, de rettentően örülök, hogy egyedül van. Hogy ő az. Hogy van. Nem is értem miért.
- Van - Igen, csak ennyit mondok, miközben mosolyogva nézek rá, felkészülve rá, hogy az ijedtségtől ugrik egyet, vagy valami hasonló. Ha kell elkapom most is, mint amikor először találkoztunk. Közben pedig, magam sem tudom pontosan miért, de a hátam mögött intek a kezemmel az ajtó felé, mire a nyitva tábla megfordul, zárvát mutatva a falu többi lakójának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=667323#post667323][b]Lepsényi Veronika - 2017.03.14. 18:40[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=675310#post675310][b]Choi Min Jong - 2017.04.17. 17:48[/b][/url]

Érthetetlenül hatalmas vigyor ül az arcomon, hiába mondja, hogy a frászt hoztam rá. Régóta vártam, hogy jöjjön. Egészen pontosan karácsony óta, az pedig lássuk be, nem most volt. Már-már kezdtem aggódni, hogy amúgy nem tetszett neki az ajándékom, pedig sokat gondolkoztam, hogy mit is adhatnék neki. De most itt van, és igazából teljesen lényegtelen, hogy miért jött. Egyedül van, nem a barátjával - már ha egyáltalán van neki olyan? -, és ez így tökéletes. Nem emlékeztet senkire és semmire. Vigyorgok tovább, akkor is amikor mellbevág. Sőt még nevetek is. Na nem rajta... Hanem a helyzeten.
- Ne haragudj, nem állt szándékomban! - emelem fel a kezeimet szabadkozva, bár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy ezt most elhiszi nekem, de mindegy is.
- Szia! - köszönök én is, de a mosoly továbbra is levakarhatatlan az arcomról. Egy pillanatra még az is át fut a fejemen, hogy jó az illata, de ezt gyorsan elfelejtem, ahogy felmutatja a karácsonyi ajándékát. Gondolná-e bárki, hogy ennyire feldob, hogy valaki ingyen óhajt nálam vásárolni? De akkor is nagyon boldog leszek tőle, mert ez gondolom azt jelenti, hogy örül az ajándékának, és mostantól gyakrabban jön majd... Vagy legalábbis rendszeresen... Remélem.
- Oh! Szabad? - kérdezem végül tettetett kíváncsisággal és ha engedi elveszem a kártyát, hogy megvizsgáljam - Rendben. Eredeteinek tűnik - viccelem el, aztán végig mérem Veronikát, próbálva kitalálni, hogy mit szeretne, de lövésem sincs.
- És mire szeretnéd felhasználni a VIP kártyád? - kérdezem meg végül, mert bár sok másról is szívesen beszélnék vele, most mégis csak ez kéne, hogy elsődleges legyen azon a bizonyos listán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=707256#post707256][b]Lepsényi Veronika - 2017.11.02. 20:24[/b][/url]

Nem is érti, miért van ennyire feldobódva a gondolattól is, hogy most találkozhat Min Jonggal. Mert hát semmi különlegesről nincs most szó, csupán csak a boltjába látogat el, hogy kihasználja a karácsonyi ajándékát, és ingyen megvegyen valamit. Igaz, azt még ő sem tudja, hogy pontosan mit is szeretne, mert igazság szerint mindene megvan, ami a művészkedéseihez szükséges, vagy legalábbis, mikor nemrég elindult a kastélyból, akkor még mindene megvolt. De most már épp itt z ideje, hogy felhasználja az ajándékát, nem? Úgyis annyi ideje ott porosodik csak a szekrényben az a kártya, egy ilyet pedig nem lehet kihagyni.
Maga sem tudja, hogy miért lett a gondolattól, hogy végre láthatja Őt, ilyen boldog. Mert az. A vigyor az arcáról gyakorlatilag letörölhetetlen, és hozzá képest villámgyorsan le is ért a faluba. Mert neki ez az út kicsit hosszabb szokott lenni, most viszont elég hamar azon kapta magát, hogy már ott is van a bolt előtt. Vagy csak túlságosan elkalandozott a képzelete egy bizonyos koreai levitás irányába? még az is meglehet… Arra viszont nem számít, hogy az idősebbnek szokása szellem módjára közlekedni. Igaz, lehet csak ő volt túlságosan figyelmetlen, és nem hallotta meg a közeledő léptek zaját, de ez már mindegy is. A kezdeti ijedtsége után azonban ismét visszaköltözik az arcára az a széles vigyor, ahogy felpillant rá, és meglengeti előtte a kis kártyácskát, ami ma először - és remélhetőleg nem utoljára - lesz használatba véve.
- Persze hogy eredeti… Tőled kaptam karácsonyra… - kuncog fel, amint visszakapta a kártyáját, és egy kósza tincset a füle mögé tűrve pillant körbe. Mert még nem tudja, hogy mit szeretne… De üres kézzel nem szándékozik elmenni, szóval majd együtt kitalálnak valamit, nem? - Uhm… Igazság szerint még nem tudom… Először körbenéznék, hogy mik vannak itt, ha nem gond… - pillant is fel rá kissé zavartan, s még az alsó ajkába is harap, ahogy megköszörüli a torkát, hogy az az aprócska gombóc eltűnjön onnan.