36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 2. 23:18 | Link

MJ
Zárt

Új bolt nyílt a faluban. Ez nem lenne érdekes a számomra, ha abban az üzletben nem olyan dolgokat árulnának, amikre nekem szükség van. Művészkellékeket árusítanak, és az a hely lesz számomra a Mennyország. Legalábbis az egyik. Tutira veszem, hogy rengeteg időt fogok ott eltölteni, ugyanis… kell ezt magyarázni? Művészetet tanulok, ott meg a kellékeket kapom hozzá. Jó, hogy sűrűn ott leszek. Amúgy is most hiányzik pár szín a készletemből, meg ha már ott vagyok, nézek pár új ecsetet, esetleg vászontartó állványt is, mert nem okés, hogy állandóan fel kell akasztanom a falra, hogy tudjak festeni. Szívem szerint már nyitás előtt ott toporzékoltam volna a bejáratnál, hogy a beszabadulást követően mindent végigtaperolhassak. Ebben csak a reggeli akadályozott meg, illetve a kötelező tanulás, mert már egész jó vagyok a bűbájokban is, hála Jared útmutatásának. Vajon mennyire művészlélek? Festhetnék neki valamit, bár nem tudom… tényleg nem, hogy értékelné-e. Vagy csak megjátszaná magát, aztán az első alkalommal kidobná a képet. Le kellene szoknom az előítéletekről, de ja… majd idővel. Futottam inkább a faluba, és amint az üzlethez értem, szinte betörtem az ajtót, úgy robbantam be. Földbe gyökerezett lábakkal álltam, és csodálkozva néztem körbe. Nem foglalkoztam azzal, hogy valaki bent volt-e vagy sem, sőt azzal sem, hogy a tulajdonos a közelben van-e, és netalán bolondnak néz. Kellett pár perc, ameddig összeszedtem az államat a földről, és a lábaimat is mozgásra bírtam. Nem is tudtam eldönteni, hogy merre kezdjem az alaposabb körbenézést, de a festékek valamiért vonzani kezdtek. Csak le ne borítsak valamit, mert ha itt kiömlik nekem valamelyik szín, tuti biztos, hogy a tulajdonos nem nézné jó szemmel, aztán meg maradhatok itt takarítani egész nap… és még a festéket is fizethetném ki. Kinek hiányzik az, inkább csak csodálkozó szemekkel néztem a választékot.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 3. 07:27 | Link

Ádi
zárt

Egészen zökkenőmentesnek mondható a megérkezésem a faluba.  Bár a boltomat sehogy sem bírtam megtalálni, még annak ellenére sem, hogy a Fő utczán van. Félre értés ne essék, amikor már az utcán voltam nem volt gond, de bizony az állomástól sikeresen rossz felé indultam. De mit lehet tenni? Tájékozódásban sosem voltam legjobb. Még szerencse, hogy volt pár kedves ember, aki útba igazított. Egyelőre nem is merek messzire menni innen, de nem is lenne nagyon hova. Lakást még nem találtam, így egyelőre marad a bolt raktára, meg egy kanapé, mégsem panaszkodom.
Csendben nyitottam ki, minden különösebb felhajtás nélkül. Egy ideje már kint volt a tábla, hogy hamarosan nyílik az üzlet és szerencsére azok, akiket felbéreltem, hogy elrendezzék a dolgokat, majdnem mindenben tökéletesen teljesítették a kívánságaimat. Nekem csak egy-egy apróságot kellett helyre tennem. Na jó... A polcokat is át kellett rendeznem, de ez utóbbit én rettentően élveztem, szóval... Szóval jó volt.
Többnyire elégedett is vagyok, bár be kell vallanom a festős rész jóval hangsúlyosabb lett, mint a többi, s egész biztos levágós, hogy az áll hozzám is a legközelebb. Ha másból nem, a falon lévő pacákból, amik nem a véletlen művei, hanem az én tudatos alkotásom. Még ha egy hozzá nem értő számára úgy is tűnhet, hogy elmebeteg vagyok.
Egyébként meg óriási a bolt. Szerintem. Valahogy kisebbnek képzeltem, viszont kifejezetten örülök, hogy egy nagyobb teret tölthetek ki, így nincs túlzsúfolt érzésem, és sokkal átláthatóbb is minden.
Vevők? Egyelőre nem tolonganak. De ebben sincs semmi meglepő. Különösebben nem hirdettem, hogy megnyitottam, bár tervezek felmenni az iskolába, hogy kitegyek egy kisebb plakátot, meg a falu egy-egy pontján is ki kéne tenni néhány hirdetést, de nem tudom, hogy ahhoz kitől és hol kell engedélyt kérni, így várat még magára pár napot. Na meg, ez egy művészeti bolt. Nem könyveket árulok, mint régen, tehát tényleg nincs min csodálkozni, hogy csak hébe-hóba téved be egy-egy kóbor lélek s az is inkább csak nézelődik, mint hogy valóban vegyen valamit.
A most berontó srác viszont más. Rajta látszik, hogy konkrét céllal jött. Vagy csak menekült? A tempója alapján még az is megeshet, nem tudom biztosan. Mindenesetre csendben figyelem, ahogy körbenéz. Lassan nyugszik le, s végül a festékek felé indul. Mosolyra húzom a szám és akaratlanul is az jut eszembe, hogy jól választott. Várok még egy picit, hadd nézelődjön, aztán rászánom magam, hogy meginduljak felé. Pár lépés után azonban én is megtorpanok. Hirtelen nem jut eszembe, hogyan kell magyarul megkérdezni, hogy mire van szüksége. Jobb híján a pénztárhoz sietek, az asztal fiókjából kikapom a szótáramat és átfutom a dolgokat. Közben pedig rájövök, hogy ez így tulajdonképpen rettentően komikus lesz. S hogy találnom kell egy magyar tanárt, mert nem fogok boldogulni. Visszadobom a szótárt a fiókba, s helyette abban reménykedem, hogy minimális magyar tudással és angollal is megoldjuk majd. Ennyi idő alatt, a srác is kinézelődhette magát, épp ezért, miután még az egyik vitrinben leellenőrzöm, hogy az éppen kékeszöld hajam nem kócos, a fehér ingem pedig tökéletesen tűnik el a fekete farmerben, határozottan lépek oda hozzá és  szólalok meg.
- Jó reggelt! – mondom mosolyogva, ezt még magyarul, majd angolul folytatom, hogy megkérdezzem tudok-e segíteni – How can I help you?
Remélem, nem ijesztem el rögtön a nyelvi bénaságommal. Na igen... Nem ártott volna előbb nyelvet tanulni, mint csak úgy idejönni. Meg nem ártott volna jobban utána néznem, hogy mennyire nehéz is ez a magyar. Mert bár a szerbnél biztos könnyebb, azért nem annyira könnyű, mint elsőre gondoltam...
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 5. 18:52 | Link

MJ

Ámultam és bámultam és ámultam és bámultam. Magával ragadott a hely, a felszereltség és úgy minden. A festékválaszték: nem is láttam még ennyire sokat egy helyen. Mármint csak apával a festékboltban, de azokkal a falakat lehetett kifesteni, tehát érthető, hogy miért is vagyok ennyire letaglózva. Minden színt alaposan megnéztem, amik létfontosságúk voltak, azokat le is vettem, hogy később majd megveszem. A számomra még ismeretlen színeket (olyan értelemben, hogy még nem próbáltam ki) nézegettem éppen, mikor megjelent mellettem a tulaj, és megszólalt. Habár ebből nem érzékeltem semmit sem, mikor fejemet oldalra fordítottam, akkor észleltem, hogy egyébként mellettem van. Az ijedtségtől hirtelen húztam el a kezemet az egyik terméktől, és mivel az vészesen közeledett a föld felé, én meg nem akartam, hogy amint hangos puffanással a földön köt ki, beborítson mindent a festék; a szél elem segítségével kisebb burkot képeztem köré, amivel megakadályoztam a landolást. Óvatosan visszalebegtettem a helyére, és lesütött tekintettel álltam a furafrizurát viselő bolttulajdonos előtt.
– Bocsánat… –halkan motyogtam, a már tőlem jól sokszor hallott szót, majd felemeltem a fejemet és figyeltem a… koreait? Az ázsiaiak megkülönböztetése nem az erősségeim közé tartozó tudomány, ráadásul a szájáról sem tudtam leolvasni, hogy mit szeretett volna, de szerintem kérdezett valamit. Nem beszélek semmilyen idegen nyelvet, így kínos csend ült be közöttünk, és már zavartan, némileg elvörösödve ácsorogtam. Úgy öt perc eltelte után kapcsoltam, hogy igazából vásárolni jöttem be, és a kiválasztott színek ott pihentek a bolt padlóján, szóval felkaptam őket, tekintetemmel a kasszát kerestem, és amint megpillantottam, rámutattam. Ezzel próbáltam jelezni, hogy megvenném a színeket, de hogy nem legyen kínos csend, megkockáztattam a megszólalást is. Elvégre magyarul köszönt rám, valamennyit biztosan tud.
– Elnézést, csak… nem beszélek más nyelvet… vagyis csak a jelbeszédet még, de… Nem értettem a kérdését… –szégyenkezve lépdeltem oda a pulthoz, és letettem a termékeket rá, aztán a zsebeimben kezdtem el kotorászni, hogy néhány galleont letegyek melléjük. Remélem elég lesz, bár még nem szeretnék elmenni innen… olyan otthonosnak hat ez a hely, és ameddig a tulajdonos számol, az ecseteket vettem célba.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 5. 21:17 | Link

Ádi

Nem vagyok hozzászokva, hogy nem vesznek észre. S bár van, hogy örülök neki... most kissé furcsállom, hiszen meg is szólaltam. Már épp megböködném vagy valami, amikor felpillant és megijed. Utóbbi azzal jár, hogy elejt egy festékes flakont, ami után én gondolkodás nélkül nyúlok, s el is kapom, kapnám, de valamiféle varázslattal kirepül a kezemből vissza fel a helyére. Kell néhány másodperc, hogy felfogjam ezt ő csinálta, és hogy ez nem egy hétköznapi varázslat. Ugyanakkor kifejezetten tetszik, hogy ennyire vigyáz a dolgaimra. Némi ámulattal mérem végig, ahogy felegyenesedem ismét, és csak lassan jut el a tudatomig, hogy bocsánatot is kért.
Megrázom a fejem, s tiltakozóan felemelem a kezem, mondanék valamit, de nem találom hirtelen a szavakat. Közben pedig ő megszólal, s bár nem teljesen értem, a lényeg, hogy csak magyarul tud átjön. Bólintok neki lassan és a jelbeszéd szón agyalok közben, és be is ugrik a jelentése de hát jelbeszédet nem tudok sajnos, így maradni fog az írás.
Én már nyúlnék is, hogy egy üveg festéket a földre öntsek, mert az nagyon érdekes és izgalmas lenne, sokkal menőbb, mint a toll meg a papír, de ő a pulthoz lépked, én meg utána sietek s a fiókból kapok ki papírt meg tollat, majd firkantom le rá koreaiul a mondandómat, mert az megy a leggyorsabban, majd a pálcámmal, amit néhány másik papír alatt egy másik fiókban találok meg, rákoppintok, hogy magyarul el tudja olvasni a fiú is, a rövidke üzenetet.
Csak érdeklődtem, tudok-e valamiben segíteni?
De mire végzek, már az ecseteknél van. Mosolyra húzom a számat, hagyom a cuccokat, amiket a pultra pakolt és utána megyek. Most, hogy újra szemügyre veszem a fiút, már látom a fülében a hallókészüléket és össze is áll a kép. Bízva benne, hogy ezúttal nem ijed meg elé nyújtom a papírt és egy tollat is nyújtok mellé, hogy a választ leírhassa, aztán majd fordítgató bűbájozunk, vagy ilyesmi. Olyan még nem volt, hogy nem oldottam volna meg egy ilyesmi helyzetet.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 6. 17:59 | Link

MJ <3

Miért néz így rám? Leesett a festékes flakon kupakja, és beterített valahol a tartalma, vagy mi? Ettől csak sokkal jobban zavarba jöttem, és arcszínem most már egy érett paradicsoméval versenyezhetett volna. Ez így koránt sem lesz jó, nem és nem. Kezeit közben felemeltem, amire homlokomat összeráncolva néztem, mert fogalmam sem volt, hogy mit akar ez jelenteni, de tiszta érdekes lesz így az egész kommunikációnk. Az én szerencsém már csak ilyen, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem az egészet. Szeretek olyan emberekkel találkozni, akik vagy nem; vagy csak alig beszélik a magyar nyelvet, és így kézzel-lábbal kell elmutogatni még azt is, hogy köszönünk egymásnak. Kezdtem viszont kényelmetlenül érezni magam, amiért paradicsomfejjel ácsorgok előtte, és miután a pulthoz szaladtam, hogy letegyem a megvenni kívánt termékeket, az ecseteket nézegettem. Mély levegővétel után normalizálódott arcszínnel néztem a mázolóeszközöket, mikor egy papírlap került a látóterembe. Meglepetésemre magyarul írta le a mondandóját, és ez aztán teljesen összezavart. Most akkor tud magyarul, vagy nem? Mindenesetre elvettem a papírt, és az íróeszközt is, hogy lefirkanthassam a válaszomat.
– Azt hiszem igen, bár eddig mindent megtaláltam, amit szerettem volna. Tetszik a boltja, a legszívesebben mindent felvásárolnék, csak azt nem tudom, hogy hova tenném őket… –szomorúfej smileyt is rajzoltam a végére, és végül megfordítottam a lapot, hogy a bolttulajdonos is zavartalanul elolvashassa. Kíváncsi vagyok arra, hogyan is fogja ezt megtenni, mert még mindig nem tudom, hogy miért írunk, ha tud magyarul… Vagy nem tud? Vagy… most mi is van igazából? Viszont valamit kihagytam, így gyorsan körmölni kezdtem még, mielőtt belekezdett volna az olvasásba a szembenálló fél.
– Egyébként Ádámnak hívnak, és a Bagolykőbe járok. Hallottam, hogy nyílt egy művészeti bolt, és mivel nagyon is érdekel az egész, gondoltam megnézem a helyet. Meg persze örülök, hogy nem kell messzire menni, ha kifogyok egy színből. –most már aztán tényleg átadtam a papírt, és mosolyogva figyeltem, ahogyan elolvassa… igen, mert érdekel, hogyan is teszi meg, mert gyanús, hogy rendesen nem tud megszólalni magyarul, de írni meg minden hiba nélkül tud.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 6. 18:35 | Link

Ádi

Elpirul. Kedvem lenne szélesebben mosolyogni, de elfolytom. Árulkodó? Nem tudom. Nem szeretnék téves következtetéseket levonni. De hazudnék ha azt mondanám nem mozgatja meg a fantáziám s ezt azért magamban jó jelnek könyvelem el. Talán nem is változtam annyit, mint gondoltam.
Hagyok neki egy kis időt, amíg leírom gyorsan azt a pár szót, aztán amikor már úgy látszik rendben lesz elé nyújtom a papírt, hogy elolvashassa. Meglepetés ül ki az arcára, nem tudom pontosan mitől, de jó jelnek veszem, hogy elfogadja a tollat és válasz írásba kezd. Figyelem, ahogy körmöl. Sokat ír. Az én rövid üzenetemhez képest legalábbis. Az arca nyugodt, nem tűnik úgy, hogy zavarná a választott kommunikációs módszerem és...
Épp elvenném a lapot, de visszahúzza és újabb sorokat firkant rá. Mosolyogva figyelem, s közben azt hiszem rájövök az lehetett a meglepetése oka, hogy számára érthető nyelven írtam. Valószínűleg nem látta a varázslatomat, és így nem is tudhatja, hogy nem volt olyan egyszerű a dolog. Mikor ismét felém nyújtja a lapot, az előbbi feltételezésből kiindulva csalok egy picit.
Ahelyett, hogy egy mozdulattal átváltoztatnám a szöveget koreaira, félbehajtom a papírt, és mint valami mugli bűvész leírok egy kört felette a pálcámmal, majd rákoppintok, hogy kibontva immár koreai betűkkel olvashassam az általa írt sorokat.
Időnként fel-fel pillantok rá mosolyogva, ha rápillant a lapra láthatja ő is, hogy mi történt a betűivel, hogy a "mutatvány" mennyire hatotta meg azt nem tudom, de én élveztem, és ez számít. A levélke végére érve, elveszem tőle a tollat is és lekörmölöm a válaszomat neki.
Tértágító bűbáj a szobádba? Egyébként benézhetsz bármikor, vagy ha küldesz baglyot, fordulj-távval küldhetek is bármit, ami épp hiányzik.
Én Min Jong vagyok, örülök, hogy benéztél!
Teszek egy mosolygós fejet is utána, aztán egy újabb sort írok:
Mi érdekel pontosan? Valahogy nem pontosan értem, mit ért az egész alatt, de tetszik a lelkesedés, ami a szavaiból átüt még a papíron keresztül is. Kifejezetten jó érzéssel tölt el.
Ja és tegezz nyugodtan!
Írom még oda gyorsan az utolsó mondatot majd a végére még odarajzolók egy kacsintós-mosolygós fejet, ami hol a jobb, hol a bal szemével kacsint majd rá.
Ezúttal kihagyom a showműsort egyszerűen csak átnyújtom neki a papírt, s mire a kezébe veszi, magyarul sorakoznak rajta ismét a sorok. Visszaadom a tollat is, várom a választ, addig pedig az ecsetes polcokat szemlélgetem. De tulajdonképpen rendben vannak.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 6. 20:34 | Link

MJ <3

Fel-felpillantottam, mikor írtam a válaszomat, és mosolya nekem is mosolyt csalt az arcomra. Mikor, végre nála volt a lap, leplezetlen kíváncsisággal figyeltem az arcát, a mozdulatait, mindent, hogy rájöhessek a trükkjére. Már azon voltam, hogy rákiabálok, hogy csinálja már, mikor nekikezd. Vagyis azt hittem, de elsőnek csak félbehajtotta a papírlapot. Na most meg mit csinál? El sem olvassa a szöveget. Ne szórakozzon már, halálra izgulom magam, hogy kiderítsem a titkát, erre csak kettőbe hajtja a papírt… ohh, várjunk csak. Körözött a pálcájával, majd koppintott egyet a lapon, és mikor kinyílt, furcsa jeleket láttam, de a kézírásomat sehol sem. Nagy szemekkel néztem, elvettem és forgatni kezdtem a lapot, azt remélve, hogy ott vannak valahol a betűim, de kissé csalódottan néztem, hogy sehol sincsenek. Ám ez gyorsan el is illant, mert valahol lenyűgözött az egész. Visszaadtam a lapot, hogy írhassa, amit szeretett volna, én addig a kanapén foglaltam helyet, ha már ott volt. Hogy ő leül-e mellém azt nem tudom, de szerintem kényelmesebb ülve beszélgetni, még akkor is, ha az írásban történik. A választ ettől függetlenül hamarosan megkaptam, és lelkesen olvastam a már magyar betűket. Tetszik ez a bűbáj, kár, hogy még nem vagyok annyira fejlett, hogy megtanulhassam. A mosolygós arcok kifejezetten tetszettek, főleg az, amelyik váltakozva kacsingatott.
– A bűbájtan nem az erősségem, meg közös szobánk van az ikertesómmal, ő meg nem hiszem, hogy örülne a sok művész dolognak. Ez meg… nagyon köszönöm a segítséget, lehet élni fogok majd vele. –szintén tettem egy mosolygós arcot az első szakasz végére, de egyelőre nem mutattam meg, mert felesleges szakaszonként lapot cserélgetni. A nevét meg sem próbáltam kiejteni, leírni is bőven… elég lesz… azt hiszem. Viszont jól tippeltem, mert koreai hangzása van a nevének, de ez koránt sem biztosítja azt, hogy onnan jött. Kérdésén viszont jót vigyorogtam, mert nem hiszem, hogy félreérthetően fogalmaztam, de mivel rákérdezett a dologra, szívesen megválaszolom.
– Természetesen a művészet. Járok külön órákra, hogy elsajátíthassam a mozgó képek festésének tudományát. Már megy valamennyire a dolog, de még sok tanulás vár rám. Mellesleg… tetszik a hajad. –fura, és idióta bók vagy hasonlót is elsütöttem, de ha ez az igazság, nem fogom magamban tartani. Jól néz ki a stílusa meg a színösszeállítása is, s miután némi paradicsomszínt is öltött az arcom, visszaadtam a bűvésznek a lapot.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 7. 11:23 | Link

Ádi

Ha tudom, hogy ennyire lenyűgözi egy fordító bűbáj, lehet hattyút hajtogatok előbb a lapból... De így sem rossz. Nekem meg kifejezetten tetszik, hogy ennyivel le lehet nyűgözni, és bár sokáig tudnám csak a reakcióit figyelni, inkább visszaveszem a lapot, hogy elolvassam, mit is akart közölni velem.
Követem a példáját és én is leülök a kanapéra, magamhoz hívok egy rajztáblát is és arra teszem rá a papírt miközben a választ kezdem körmölni neki. Amikor végzek felé nyújtom a lapot immár rajztáblástól, tollal együtt és félig felé is fordulok. Felhúzva az egyik lábam a kanapéra, a könyöklőt használva háttámaszként, várom a választ. Gyorsan körmöl, s bár egymás mellett ülünk és látom én is a mosolyát azért jópofa dolognak tartom, hogy mosolygós fejekkel tűzdeljük tele a szöveget. Amikor újra elkészül, megint összehajtom a levelet, de ezúttal nem félbe hanem hajó formájúra, a pálcámat nem is nagyon használom. Hogy erre mi szükség, azt nem tudom, talán a plusz várakozás miatt tetszik nekem annyira. Lopva azért őt is figyelem, s miután a hajóm kész, egyetlen mozdulattal nyitom szét újra a lapot. Végig simítok rajta, s egy pálcamozdulattal később a hajtás nyomok sem látszanak, csak egy szép lap, rajta koreai betűkkel. S rögtön olvasni is kezdem a sorokat.
Nekem sem az erősségem. Úgy általában semmilyen varázslás sem...
Írom le a papírra a két mondatot, aztán elhúzom a szám. Látványosan. Persze, sokan mondták, hogy ne sajnáltassam magam, meg hogy nem látják a problémát a varázslataimban. Attól én még érzem a különbséget. S ha korábban úgy éreztem, semmi szükségem mágiára, most biztosan tudom, hogy a varázserőm is, az egyéniségem része. Viszont őt nem akarom a személyes problémáimmal nyaggatni, így egyszerűen tovább írok.
Kérdezd meg. Hátha mégis belemegy! Írom le könnyedén, aztán rajzolok egy újabb mosolygós fejet. Az én öcsém mindig húzta a száját. De tudom, hogy titkon az bántotta jobban, hogy ő nem képes úgy festeni, mint én. És azt is tudom, hogy minden fenyegetése ellenére ő vigyázott jobban a cuccaimra. Még apánk elől is elrejtette... Habár nem is az apám, és Kwon is csak unokaöcs. De ez megint csak részletkérdés.
Valószínűleg meglátszik rajtam, hogy el-elkalandoznak a gondolataim egy-egy mondat után. De igyekszem gyorsan visszatérni a jelenbe és válaszolni Ádámnak.
Igazán nincs mit. Csak jó a marketingem. Toldom hozzá az újabb sort és ezúttal egy sírva nevető fejecskét rajzolok, aki az öklével veri az asztalt, miközben majd leesik a székről. Legalább is bennem ezt a benyomást kelti a rajz, remélem ő is így fogja látni, és érteni fogja, hogy ezt egyébként nem gondoltam komolyan.
Van ilyen óra? Vicces, hogy mondatonként haladok az olvasásban és rögtön a választ is írom neki. De ezen a részen megakad a szemem. Világ életemben szerettem volna ilyesmire járni. Fel is pillantok rá csillogó szemekkel, szegény pedig valószínűleg nem is érti minek örülök hirtelen ennyire. A lapra is kerül egy csillogó szemű chibi-én és már írok is tovább.
Én is szívesen járnék ilyesmire. Szerinted lenne rá lehetőség? Még ha az én képeim mozognak is, tudom, hogy van még hova fejlődni. Becky képe például folyamatosan olyan dolgokat mond, amiket az igazi Beckstől sosem hallottam. Mozog és beszél, de nem úgy, mint az igazi. Pedig a cél, határozottan az lenne.
Folytatom az olvasást, s az utolsó szavaknál pislogok kettőt, aztán halkan kuncogni kezdek. Felé fordulok és egy laza mozdulattal összekócol a haját. Aztán leírom az utolsó mondatokat.
Sok sikert és köszönöm! Befessem a tied is? Rajzolok egy utolsó nyelvnyújtós-kacsintós fejet, aztán számára olvashatóvá varázsolom a szöveget és visszaadom neki a lapot. Kicsit közelebb hajolok, próbálom elolvasni a magyar soraimat. Egy-egy szót megértek, s ahogy ezt felfedezem, arra a következtetésre jutok, hogy később, ezzel a lappal, sokat fogok tudni gyakorolni.  
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 8. 14:49 | Link

MJ <3

Abszurd, hogy a varázsvilágban lenyűgöz egy egyszerű trükk, de mivel számomra ismeretlen bűbájt használt MJ –mintha olyan sokat ismernék, és még többet tudnék használni…– ezért is nyűgöztek le annyira a mozdulatai. Érdekes lehet így kommunikálni, mert ezzel titkosan lehet írni. Legalábbis szerintem meg lehet próbálni, mert csak egy bűbáj kell, meg a kulcs. Bár belegondolva, ha valaki ismeri ezt a trükköt, akkor veszett fejsze. Mindegy is, most már jobban foglalkoztat az, hogy miféle válaszokat kapok. Leült mellém, és egy rajztáblát is hívott. A kényelmes elhelyezkedése után ismét gazdát cserélt a lap, és csillogó szemekkel, meg persze vigyorogva figyeltem, ahogyan hajót készít a lapból. Akarva-akaratlanul is közelebb ültem hozzá, hogy minél jobban elemezhessem a mozdulatait.
– Wow. –szaladt ki a számom a ámulást jelző szó. Lenyűgöz, ahogyan alkalmazza a művészet fortélyait és Aileen mellett, talán tőle is tanulhatnék, ha egyáltalán megengedi. A szövegfordítási procedúra is lezajlott, ismét érthetetlen jelek mutatkoztak előttem, de kíváncsian bámultam őket. Próbáltam rájönni, hogy az én hosszú szavaim hogyan alakulhattak át egy jellé, és jelentik ugyanazt. Mármint írásban… Mert elvileg a jelbeszéd is hasonló, de az más. Az ázsiai nyelvek furák. Írt, smileykat rajzolt, és hamarosan vissza is kaptam a kommunikációs csatornát. Mosolyogva olvastam a sorokat, mit sem érzékelve abból, hogy MJ közel van hozzám. Meg amúgy sem zavart a közelsége, viszont az első mondatán megakadt a szemem. Ő sem ért annyira a bűbájokhoz, bár ez nem feltételezi azt, hogy olyan béna, mint én. Vagyis nem vagyok béna, csak nem vagyok elég ügyes, bár ez ugyanazt jelenti, nem? Mindegy, inkább végigolvastam a mondandóját, és mosolyogva kezdtem neki a válaszadásnak.
– Ahhoz képest nagyon jól csinálod a fordításos bűbájt. A tesóm meg… nem hinném. Elég csúnyán összevesztünk, és a legutolsó beszélgetésünk után szó szerint a plafonra kentem, meg nincs ingerem látni a képét. –egy pillanatra ökölbe is szorul a kezem, amikor megemlítem ezt a dolgot. Az Eridonban történt incidens óta nem beszéltem Zsomborral, és nem is most szeretném elkezdeni a kommunikációt. Félő, hogy megégetném, amit valahol megérdemelne, de azért mégse tenném. A marketinges szövegen és arcocskán elnevettem magamat. Hatásos volt, az már egyszer biztos, de elsősorban a legutolsó dologra írt reakciója érdekelt a legjobban. Azonban nem szaladtam előre, mert volt még előtte pár sor, ami a művészettel volt kapcsolatos. Csillogó szemét láttam, azt viszont nem tudtam, hogy melyik mondatom váltotta ki belőle ezt az egészet, mert a lefordított szöveget nem értettem. Most viszont megtudtam, és el is mosolyodtam rajta.
– Igen, van ilyen óra, és szerintem lehetséges, hogy te is járj. Majd megkérdezem a tanárnőt a következő alkalommal, hogy jöhet-e valaki tanulni. –egy vigyorgó és egy csillogó szemű arcot is rajzoltam a mondat után. Aileen biztosan meg fogja engedni, de azért jobb megkérdezni, nehogy pofára essen a végén. A csillogó szemeset meg azért kapta, mert örülnék, ha járna ő is velem festeni. Egész normális, és szimpatikus számomra; örülnék a társaságának az órákon. Főleg, ha hajókat hajtogat minden papírból, amin kommunikálunk és mivel már a szöveg végénél tartottam, izgatottan olvastam. A kérdés láttán örömtől kitörve öleltem meg, és a választ nem írtam le, de szerintem a heves bólogatásból és kicsattanó örömömtől leszűrhette, hogy igen, szeretném, ha befestené a hajamat. De a nyilvánvalóság kedvéért le is írtam neki.
– Igen, nagyonnagyonnagyon. A színt rád bízom, mert tetszik az ízlésed, és biztosan nekem is szuper színt választasz. –rengetegféle mosolygós arcot rajzoltam, meg boldog, táncoló és örülőt is, végül visszaadtam mindent, ami az íráshoz kellett, és türelmetlenül várakoztam, hogy mikor kezdi el a hajam befestését.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 11. 21:37 | Link

Ádi

Szórakoztat, mennyire lenyűgözi egy egyszerű hajtogatási művelet. Pedig az valójában nem része a varázslatnak, mégis mintha őt ez varázsolná el a leginkább. Amíg a válaszát várom, már gondolkodom is, mit hajtogatok legközelebb a papírból. Szimplán csak azért, hogy lássam a szemében újra meg újra az ámulatot, mert egy – egy ilyen apró reakció is boldoggá tesz, még mindig.
Figyelem, ahogy a válaszomat olvassa, a szeme mozgását, az arckifejezéseit követve, próbálok rájönni, hol tarthat a szövegben, de nem igazán boldogulok. Csak azt látom, hogy a vége felé jár, s hirtelen még a korábbinál is jobban felderül az arca. Mire észbe kapok, már meg is ölel. Meglep vele nem is kicsit, de egyáltalán nem zavar. Épp csak nincs időm reagálni rá, már el is enged, mire felfogom, hogy mi történt. Aztán a bólogatás és a mosoly az arcán, az én arcomra elégedett mosolyt csal. Bár továbbra sem tudom pontosan, hogy az üzenetem melyik része tetszett neki ennyire. Hamarosan viszont visszakapom a lapot s ekkor leesik, hogy a haja színén vidult fel ennyire. Amitől megint vigyorogni támad kedvem. S fejcsóválva kezdek bele az újabb hajtogatási akcióba, ezúttal egy pillangót hajtogatok, amit picit meg is bűvölök, hogy röpködjön egy kört a feje körül aztán, amikor visszaszáll a tenyerembe, kibontom a papírt, ismét simára varázsolom s olvasni kezdem a koreai sorokat. Ezúttal átfutom az egészet, mielőtt válaszolni kezdenék. Az első néhány mondat meglep. Először ki is kerekednek a szemeim, aztán azon gondolkodom, hogy a bűbájommal van-e a baj, vagy komolyan gondolja, hogy szó szerint felkente a testvérét a plafonra. Mert ugye, a vajat lehet kenni, de egy testvért... Megkocogtatom párszor a papírt a pálcámmal, hátha az javít az értelmezésen... De nem, így végül lemondóan sóhajtok s arra jutok, hogy nyilván valami hiba csúszott a rendszerbe. Vetek azért rá is egy kíváncsi pillantást, próbálom kitalálni, mire gondolhatott, aztán ahogy végigmérem, eszembe jut, ahogy a flakont felvarázsolta a polcra az előbb, s arra jutok, hogy valami hasonló történhetett a testvérével is.
Ebben megnyugodva tovább olvasok, s ahogy ahhoz a részhez érek, hogy talán mehetek én is az említett órákra, rajtam a sor, hogy örömködjek. Én azért nem esem túlzásba, nem ugrok a nyakába, csak a lábaimmal dobogok, s egy hálás pillantást küldök felé, amiért hajlandó lenne megkérdezni. Utána a haja kapcsán elgondolkodva nézek rá, megdörzsölöm az állam is közben, majd a hajába túrok, előbb jobbra, majd balra fésülve a tincseit az ujjaimmal. A művelet végén határozottan bólintok, aztán a tollat veszem a kezembe, hogy leírjam neki a válaszaimat.
Sokat gyakoroltam, de nem működik hibátlanul. Írom le az első gondolatot s a végére egy fejecskét írok, ami elhúzza a száját.
Nincs hozzá sok közöm, de szerintem bocsánatot kéne kérned tőle. Tudom le a testvérével kapcsolatos megjegyzést röviden, s bár továbbra sem tudom pontosan, mire gondolt, azt azért megértettem, hogy nem beszélnek azóta, ezt pedig nem tartom jó dolognak. Talán mert nekem egyedül Kwonnal maradt meg a jó kapcsolatom az otthoniak közül.
Köszönöm, hogy megkérdezed! Mikor lesz a következő óra? Nem mintha türelmetlen lennék vagy ilyesmi... Próbálom szépíteni a dolgot, aztán nevetni kezdek magamon s odaírom pluszba:
Na jó. De. Türelmetlen vagyok! Utána pedig rajzolok egy nevető fejecskét, hogy értse majd min derültem olyan jót: Magamon.
Ezt követően ismét felé fordulok, újra az arcát, a haját kezdem nézni, aztán felállok, a papírt, táblástól tollastól a kanapéra teszem s intek neki is, hogy álljon fel. Ha megteszi, megyek egy kört körülötte. Azt már tudom, a hajának milyen szín lenne jó... Már ha tényleg komolyan gondolja, de eddig annak tűnt... De a többinek is stimmelnie kéne, s abban nem vagyok biztos, hogy az meg lesz. Végül aztán észbe kapok, visszaülök a kanapéra és leírom az utolsó sorokat is.
Most rögtön szeretnéd, vagy később? Már tudom, milyen színű lesz.
Nem árulom el neki az elképzelésemet. Ha már rám bízza magát legyen meglepetés. Átfutom újra, amit írtam, aztán egy pálcaintéssel magyarra fordítom neki a sorokat s felé nyújtom a lapot, hogy elolvashassa, amit írtam.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 20. 12:05 | Link

MJ <3

Most már tényleg muszáj lesz megtanulnom ezt a fordító bűbájt, de elsősorban az alapokat kellene normálisan elsajátítanom. Jared ebben nagy segítség, már így is. A pillangóra levakarhatatlan vigyorom maradt az arcomon, a körberepülést pedig szemeimmel követtem, és mosolyogva nyugtáztam az egész akciót, mikor a papírállatka leszállt MJ kezébe. A szokott kíváncsisággal néztem a sorokat, és még mindig hiába, mert semmit nem értettem belőle, de a jelek tetszettek. Hamarosan a végére ért, ezt abból feltételeztem, hogy a hajamba túrt, amire zavartan pislogtam. Már mint nem volt azzal baj, hogy ujjai a tincseimbe merültek, csak mégis… nem sokan piszkálják, és zavarba ejtő, hogy… na mindegy. Felkelt a kanapéról, intett, hogy kövessem a példáját, és készségesen fel is pattantam. Azt hittem, hogy már megyünk is hajat festeni, ehelyett körbejárt, majd visszaült. Vörös képpel ültem vissza mellé, miközben ugyanolyan vörös színű pólóm alját gyűrögettem. Furcsa egy érzés kavargott bennem, de némi szellő keltés segítségével lehűtöttem magamat, és arcszínem is rendeződött. Farmeromba töröltem izzadt tenyereimet, és utána vettem csak el az üzenetet, amin máris a magyar szavak sorakoztak egymás mellett.
– Majd… egyszer… –zártam le ennyivel a tesós dolgot, az előtte lévőre meg már nem is reagáltam szavakkal, csak egy mosolygós arcocskával. Akárhogyan is nézem, Zsombor megérdemelte azt, amit kapott, és bár tényleg a testvérem, jelen helyzetben nem érzem azt, hogy bármiért is bocsánatot kellene kérnem. Egy csepp bűntudat sincs bennem, talán ha eljutok addig, akkor esetleg megbeszélem vele a dolgokat, de addig is hagyjon engem békében élni, és lábadozzon. Az órás dolgon viszont jót derültem. Ennyire türelmetlen? Megértem, én is nagyon várom a következő órámat Aileen tanárnővel, de sajnos az nem mostanában lesz.
– A következő tanévben csak, de addig utána tudok járni mindennek, hogy jöhetsz-e, meg ilyesmi. –csillogó szemekkel rendelkező, és vigyorgó arcocska is helyet kapott a sor végén, ismételten. Ez a téma még mindig közel áll a szívemhez, és egyre boldogabb leszek. Azt meg már meg sem említem, hogy a bőrömből is kiugranék, ha MJ is járhatna az órára. Végül elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami miatt szerintem körbejárt, és megnézett MJ, én meg rákvörös képpel, és zavarodottan ácsorogtam előtte, majd ültem mellette. A kérdésen egy percig sem gondolkodtam, az meg már jót jelentett, ha tudta, hogy milyen színt fog belevinni a hajamba.
– Buta kérdés: most rögtön akarom. –a sor végén is, és az arcomon is megjelent a vigyor, végül nem volt más hátra, minthogy visszaadjam neki a papírt, és minden más kelléket, ami a kommunikáláshoz kellett, és várjam a további sorait. Na meg a hajfestést, mert az fontos.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 20. 14:03 | Link

Ádi

Tetszik neki a lepke, nekem meg az arcán a vigyor. Mosolygok én is, aztán gyorsan végig futom a sorokat, őt pedig felállítom, hogy jobban szemügyre vegyem. Elpirul és ez még inkább megerősít abban, amit kigondolok színnek, de persze nem kötök semmi konkrétat sem az orrára. Ahogy valamiféle szellőt idéz, felkapom a fejem, próbálok rájönni, hogyan csinálta. S mi lehet az, ami őt különlegessé teszi. Elvégre ha állítása szerint nem boldogul a bűbájokkal... akkor van valami más, amivel megoldja nagyon is ügyesen a dolgokat. Tippjeim persze vannak, de azok mind-mind ritka képességek, én legalábbis senkit nem ismerek, leszámítva a volt tanáromat, aki birtokában lenne ilyesminek. Nem firtatom. Egy pillanatig csak ámulok, aztán visszatérek a laphoz, s írni kezdem a válaszomat, majd át is adom neki, s várom, hogy ő is elolvassa, majd visszaadja. Ezúttal, nem hajtogatok. Annyira szeretném tudni, mikor lesz lehetőségem festős órára menni, egyszerűen teljesen meg is feledkezem róla.
Mohón kapom magam elé a lapot, s egy másodperccel később már a koreai sorokat olvasom.
Elhúzom a számat a testvérével kapcsolatban, de csak sóhajtok egyet, megcsóválom a fejem, s inkább nem írok rá semmit. Valószínűleg én is ilyen voltam Kwonnal csak nem vettem észre magam akkoriban. Majd megkérdezem az öcsköst.
Az újabb mondat leolvasztja egy pillanatra a mosolyt az arcomról. Drámaian szipogok is egy sort, lebiggyesztett szájjal, aztán erőt veszek magamon, beszívom az ajkaimat s leírom a választ.
Igazán kár, de rendben. És köszönöm! - Majd rajzolok egy hálásan hajlongó alakot. Ami a kezében egy táblát tart, rajta koreaiul, köszönöm felirattal: 고마워요. Ezt nem fogja lefordítani a bűbájom, mert rajz. De nem is baj. Szerintem fogja érteni. Legalábbis remélem.
Aztán elérek az utolsó sorokhoz is, és az arcomra visszatér a korábbi mosoly. Gyorsan leírom, hogy "rendben". Aztán visszaadom neki a lapot, hogy elolvashassa a sorokat. Közben már fel is állok, jelezve, csak arra várok, hogy a válaszom végére érjen, aztán neki kezdhetünk. Felkapom a pálcámat is, aztán a nyelvpiercingemmel játszva várom, hogy ő is felálljon. Amikor végre megteszi, ismét a hajába túrok, kicsit átfésülöm, még egyszer megállapítom, hogy kifejezetten jó lesz. Fogom hát a pálcámat és leírok vele pár kört meg nyolcast, miközben épp csak a számat mozgatva, de hangtalanul mondom ki a varázsigét, amit a saját hajamra szoktam szórni. Lehunyom a szemem, elképzelem a színt a haján, aztán nyitott szemel suhintok még egyet. Bonyolultnak tűnhet, de nem az. A jó pedig az benne, hogyha nő a haja az is olyan színű lesz, amilyennek én képzeltem, egészen addig, amíg nem kéri, hogy csináljam vissza. Tehát mondjuk két perc múlva, amikor tükörbe néz, és nem tetszik neki...
Nekem kifejezetten tetszik.
Széles mosolyra húzom a számat, és elteszem a pálcámat. Elégedetten nyitom ki a számat. Mondanék valamit, de csak a fogaimat nyalom végig, miközben bólogatok, hogy ez így bizony tökély.
Élénk. Vidám. Erőteljes. Mégis könnyed, fiatalos, és leginkább: piros.
Kell másodperc, hogy észbe kapjak ő bizony nem látja magát, így ismét pálcát rántok s egy invitoval tükröt hívok magunkhoz, majd a kezébe nyomom, hogy dönthessen, tetszik-e neki, vagy sem.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 20. 22:31 | Link

MJ <3

A várva várt mozdulatai elmaradtak. Csalódottan és kifejezetten szomorkodva néztem rá, de csak nem jött a papírállatka hajtogatása. Pedig ez volt a legkedvencebb részem, na meg természetesen a koreai jelek olvasása, még akkor is, ha nem értettem őket. Ám ahogyan Min arcára néztem, ő is csalódott volt valamiért. Feltételezni tudom csak, hogy miért, de nem teszem szóvá, ameddig nem vagyok biztos benne. Helyette arcára simítottam a kezemet, és vigasztalóan végigsimítottam rajta, végül mosolyogva vártam vissza a lapot, amit hamarosan meg is kaptam. Jó volt a sejtésem. A művészetek miatt búslakodott, vagy inkább csak tettette, de ki nem hagytam volna, hogy hozzáérhettem. Na nem úgy… az arcához, értitek, nem? Nem? Mindegy, nektek nem is kell.
– Ha az vigasztal, akkor mindent el fogok követni, hogy megengedje. –már csak az a kérdés, hogy miként tálalom majd Aileen tanárnőnek az egészet, de az még a jövő zenéje. Még van egy kis időm, addig is ide fogok járni, mert már most tudom azt, hogy MJ jó társaság.
Ezután jött a legmókásabb rész: a hajfestés. Egy pillanatig se gondolkodtam azon, hogy visszatáncolok, és ez később lehet rossz döntésnek fog bizonyulni. Eszembe jutott, hogy mit szólnának hozzá anyáék, ha így állítanék be, de jelen helyzetben haza se akarok menni. Jobb nekem itt, a szünetet is Védánál fogom tölteni, akkor meg kit érdekel a szülői vélemény. Izgatottan keltem fel, és egyik lábamról a másikra ácsorogva vártam, hogy a bolt tulajdonosa nekikezdjen a műveletnek. Botor módon azt hittem, hogy a mugli módszerrel fogja megváltoztatni a hajam színét, de mikor megláttam a kezében a pálcát, mosolyra húztam ajkaimat. Próbáltam kitalálni, hogy milyen igét mond, mert a száját figyeltem, de nem jött össze. kevésbé összpontosítottam a szájról való olvasáshoz, annyira izgatott voltam a színnel kapcsolatban, hogy csak na. Pillanatokkal később már készen is voltam, de nem tudtam még meg az alkotás végeredményt. Szemeimmel tükör után kutattam, talán emiatt is, de Min már varázsolt is egyet, ami a kezemben kötött ki. Vettem egy mély levegőt, lehunytam a szemeimet, mielőtt belenéztem volna. Elsőnek csak az egyiket nyitottam ki, amolyan gyermeki kíváncsisággal, de az eredmény meglátva a másikat is kinyitottam. Ámultam, emelgettem a tükröt, hogy minden szögből megnézhessem a végeredményt. A kicsodálkozás után felkaptam a papírt, hogy leírhassam a véleményemet.
– Nagyon tetszik, imádom és köszönöm. Meghálálhatom valahogy? –firkantottam a kérdést is a végére, aztán átadtam az irományt, de nem igazán vártam meg, hogy elolvassa: közel léptem hozzá, kezeimet derekán átfonva húztam magamhoz egy ölelésre, arcomat pedig a nyakába fúrtam, és jó ideig nem engedtem el.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 21. 19:41 | Link

Ádi

Vannak dolgok, amikben én is türelmetlen vagyok. A festés és főképp az esetleges órák lehetősége... nos az pont ilyen. Épp ezért is hagyom ki a már hagyományos hajtogatást s csak a sorokra koncentrálok, hogy aztán kissé lelombozódva, egy pillanatig bánkódva meredjek a lapra. A szomorkodásból az térít magamhoz, hogy egy kéz végig simít az arcomra. Megrezzenek, majd lassan felé fordulok. A szemeimben kérdés látszik, mert bár jól esik ez a gesztus, nem igazán tudom félretenni. Nem egy férfias hátba veregetés, vagy váll szorítás volt. Hanem gyengéd simítás. Rövid, mire rápillantok már csak a hűs levegő marad az érintése nyomán. Kutatóan pillantok a szemeibe, hogy vajon a korábbi pirulások és most ez, valóban azt jelentik-e, amit gondolnék, hogy jelent? Rámosolygok, de nem találgatok. Inkább csak visszafordulok a levélkéhez és elolvasom, mit válaszolt a hajfestés kapcsán. Ez már visszacsalja a korábbi széles vigyort az arcomra. Leírom, hogy kezdhetjük s visszaadom neki a levelet, és felkészülök a festésre.
Maga a dolog nem tart olyan sokáig. Nem is festem be az egész fejét. Kezdetnek az lehet túlzás lenne. De néhány élénk piros hajtinccsel is elég feltűnő jelenség lesz, az egyszer biztos. Nekem tetszik a végeredmény, ha őszinte akarok lenni, talán túlságosan is. Vigyorogva hívok neki egy tükröt, hogy ő is megcsodálhassa, aztán várom a reakciót. Az arcán csodálkozás, majd valamiféle öröm jelenik meg. A szemei máshogy kezdenek csillogni. A lapot kapja fel, amin eddig leveleztünk és valamit ír rá. Amikor oda adja, csak a mutatóujjammal böködöm meg a szöveget, hogy koreaiul jelenjenek meg előttem a betűk. Csak most veszem észre, hogy még a festős órákkal kapcsolatban is írt, de végig olvasni nem tudom a levelet, mert egyszercsak átölel. Első meglepetésemben, majdnem elejtem a papírost, de végül sikerül a kezemben tartani és ahogy az arcát a vállamhoz fúrja, már nem tudok nyugodt lenni. Átölelem én is. A levelet tartó kezemmel a derekán, míg a másik kezem az imént pirosra festett tincseibe téved. Beszívom az illatát, és tudom, hogy hibát követek el, mert ez már rég túl megy azon a bizonyos határon, de jól esik. S ismét rá kell jönnöm, hogy nem nekem való az egyedüllét.
Több mint félpercig állunk így. Talán van egy perc is, esetleg több is, nem tudom. Az időérzékem sosem volt jó. De szép lassan lesimítok a gerincén, aztán bízva benne, hogy veszi a lapot ellépek tőle. Visszaülök a kanapéra, és elolvasom a levél végét. Kivételesen nem írok le semmit. Ránézek, megvárom, míg ő is rám néz. Akkor pedig válaszolok neki.
- Köszönöm! És nincs mit – ezeket már rég megtanultam, nem okoznak gondot. Remélhetőleg le tudja olvasni a számról. Aztán persze lefirkantom a szavakat, a biztonság kedvéért. A hálálkodós kérdést figyelmen kívül hagyom. Helyette, egy másik, kissé talán direkt kérdést teszek fel, de tudni szeretném... Először majdnem azt írom, tetszem-e neki, de az utolsó pillanatban inkább megváltoztatom.
Mindenkivel ilyen közvetlen vagy?
Írom végül a lapra, s ezúttal egy egyszerű kutyafejet hajtogatok belőle, úgy adom vissza és ráhagyom, hogy széthajtogassa. Addig elteszem a tükröt, vissza a helyére. Így van ideje választ is írni.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Gyarmathi Mihály Ádám
INAKTÍV


"Mentolos forrócsoki"
offline
RPG hsz: 128
Összes hsz: 2720
Írta: 2015. szeptember 22. 00:32 | Link

MJ <3

Próbáltam a lehető legtovább elhúzni az ölelést, azt viszont magam sem tudom, hogy miért. Amitől féltem, az nem más volt, minthogy ellök magától, mondván miért is ölelgetem, de nem tette meg. Ez megerősített bennem egy dolgot, és picit szorosabbra is fogtam az ölelést, mikor viszonozta a gesztusomat. Óvatosabbnak kellene lennem, de azt hiszem ez alapból velem jár… már mint… megmagyarázhatatlan az egész, és amúgy sincs kivel megbeszélnem ezt. Talán Viktorhoz szaladhatnék a problémáimmal, de nem szeretném minden nyűgömet a nyakába akasztani. A gondolataimba merülten észre sem vettem, hogy végigsimított a gerincemen, ami miatt csak jólesően felmorrantam. Vajon…? Inkább követtem a példáját, miután elengedett, és mellé ültem a kanapéra. Figyeltem az arcát, és mikor ajkain volt a tekintetem, mondott pár szót, amire elmosolyodtam. Közben le is írta a szavakat, meg ahogy láttam mást is, majd jött a hajtogatós rész, amit továbbra is csillogó szemekkel néztem. Egy kutyusfejet nyomott a kezembe, és magamra hagyott vele. A tükröt is elvitte, én nem kíváncsian hajtogattam kifelé a papírt, hogy a rajta lévő magyar szavakat el tudjam olvasni. Közben lerúgtam a cipőimet, és hanyatt feküdtem a kanapén, lábaimat felhúzva, hogy MJ azért visszaülhessen, amint visszaért. A kérdést nem tudtam mire vélni. Mármint én mindenkivel ilyen vagyok, vagy most nem is ezt érti alatta? Szeretem öleléssel kifejezni a hálámat, meg vigasztalni a szomorú arcokat, szóval vagy bennem van a hiba és nem értelmezem jól a kérdést, vagy passz. Mindenesetre nekikezdtem a válasz írásának. Egy béna repülőt hajtogattam belőle, és némi aeromágia segítségével reptettem a kezébe, amit ha kinyit, a következő sorok olvashatóak rajta:
– Igen. Mármint, szeretem öleléssel kifejezni a hálám, meg mindenféle gesztust kimutatni. Siket-néma gyerekként nagyon sok módon nem tudja kifejezni az ember a háláját és a törődését. –illetve volt ott egy rajz is, ami nem egy részletes alkotás, de szerintem jól sikeredett. Kíváncsi voltam, hogy így értette-e a kérdését MJ, ha nem, legfeljebb pofára esik. Abban már úgy is nagy tapasztalatom van.
Hozzászólásai ebben a témában

Choi Min Jong
KARANTÉN


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 438
Összes hsz: 5042
Írta: 2015. szeptember 22. 07:30 | Link

Ádi

Szerencsére elenged, na nem mintha zavarna az ölelése... Csak egyelőre nyitva a bolt, és furcsa látvány lennénk, ha most jönne be valaki. Igaz, nincs tolongás. Most még kevesen tudják, hogy nyitva vagyok. Napi 2-3 embernél több nem szállingózik be ide. Szóval elenged én meg visszaülök a kanapéra vele együtt, hogy folytassuk a levelezést. Igaz már nem kell sokat írnom, a mondandóm egy részét még el is tudom mondani, hibátlanul magyarul, csak a biztonság kedvéért írom le. Aztán a hajtogatós ceremónia után átadom neki a papírt, s egy rövid időre magára hagyom, amíg a tükröt visszaviszem a helyére. Sosem értettem, hogy vajon az invitonak miért nincs egy ellen varázslata, ami visszaviszi a tárgyakat oda, ahonnan hívtuk, de hát a varázsvilág sem volt sosem tökéletes...
Hamar végzek, s ahogy a pult mögötti ajtótól visszalépek a boltba egy papírrepülőre leszek figyelmes. Feltartom neki a kezemet és bele is száll. Ádira pillantok, mert pálca még mindig nincs nála, s ha a bűbájtannal tényleg problémái vannak, akkor szinte biztos, hogy valahogy máshogy kárpótolta érte az élet, mert én ilyesmit nem tudok. De nem agyalok ezen sokat. Kíváncsian, még jó pár méterre tőle, állva nyitom szét a levelet. A szemem egy rajzon akad meg, a sorokat elsőre észre sem veszem mellette. Elforgatom a lapot, hogy vajon minden irányból az-e, aminek elsőre látszik, de erősen annak tűnik. Lejebb eresztem a lapot és a srácra pillantok, aki láthatóan kényelmesen fekszik a kanapémon. Felhúzom a szemöldökömet, aztán ismét a lapra pillantok. A magyar sorokat kezdem olvasni, de az agyam nem képes felfogni a szavakat, így türelmetlenül megbökdösöm a szöveget, mire az koreai vált, így el tudom olvasni, mit is írt. A szavai logikusnak tűnnek, és egyáltalán nincs bennük semmi olyasmi, amit a rajza közöl. Valószínűleg sokáig nézem a lapot, miközben teszek néhány bizonytalan lépést a kanapém felé. Előtte aztán megállok, lepillantok a srácra, kérdő tekintettel. A lapot félbe hajtom, majd negyedbe, közben pedig végig őt nézem. Így piros tincsekkel, fekve a kanapén, eléggé beindítja az ember fantáziáját. Az enyémet legalábbis biztosan.
A farzsebembe tömöm a levelezésünket, majd a pálcámért nyúlok. Kár, hogy a varázslást segítő eszköz, nem ott van, ahol keresem. Körbe nézek, miközben tapogatom a zsebeimet, hiszen az előbb még meg volt. Aztán megtalálom egy másik zsebben és megkönnyebbülten suhintok vele az ajtó irányába, mire a nyitva tábla megfordul, s ez után a zárva felirat virít az utáról idepillantók arcába. A zár is kattan, jelezve számomra, hogy ezentúl tényleg nem jön be senki sem. Legalábbis nem akadálytalanul, így végre, ismét, Ádi felé fordulok. A kanapéhoz lépek, de nem ülök le a szabadon hagyott helyre. A fekvő fiú mellé térdelek, felé magasodom. A pálcámat a kanapé háttámlájára teszem, ahonnan legurul s koppan a földön, de nem foglalkozom vele. A szemeit nézem, az arca rezzenéseit figyelem. Balkézzel a kanapén támaszkodom, a jobban a haját simítom félre, aztán közelebb hajolok, hogy már majdnem összeér az orrunk.
Várok egy pár másodpercet, s ha nem lök el, akkor a szemeit figyelve, kikerülve az orrok ütközését, apró puszit adok a szájára. Ha pedig lehunyja a szemeit, én is becsukom a enyémet, hogy megcsókoljam rendesen.
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza