Van akinek nem erőssége a kviddics, mégis szeretne sportolni. Ebben a teremben keveredik a mugli és varázseszközök széles tárháza, azonban a mágia vigyáz rá, hogy ne hajszolhasd túl magad. A nagy terembe egyszerre akár negyven ember is kényelmesen elfér, így nem okoz majd nagy gondolt, hogy mihez is fogj hozzá. A terem azonban nem csak gépekből áll, vannak pályák is (kosár, foci stb) melyek a csoportos tevékenységek kedvelőinek is lehetőséget biztosítanak, hogy edzésbe maradjanak és egyszerre ismerkedjenek is. A nagy terem két részre van osztva a bejárat felől vannak a gépek, a választóvonaltól pedig a pályák, melyek keretét egy futópálya adja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=816289#post816289][b]Angyal Odett Abigél - 2020.08.28. 14:07[/b][/url]

Nem sokszor szoktam így kinézni, itt legalábbis nem. Általában mindig full sminkben, gondosan összeválogatott ruhatárral, tíz-tizenkét centis tűsarkakon szaladgálva szoktam megjelenni. Elmaradhatatlan vörös rúzzsal, cicaszemekkel. A mai nap azonban más. Ma van a semmihez sincs kedvem nap, amikor sima egyszerű, fekete edzőruhában, smink nélkül, lazán összefogott hajjal verem szét éppen a boxzsákot. Ez alól a semmi sincs rajtam alól kivételt képez a műszempillám, de hát azt nem tudom csak úgy lekapni, alig négy napja rakattam újra, szóval egyelőre még önmagában is nagyon öltöztet és már nem is tudom, hogy hogyan nézek ki nélkülük, olyan régóta vannak.
Az biztos, hogy így évekkel fiatalabbnak nézek ki, mint akkor, amikor órákig készülök, de jó hír a világnak, hogy egyáltalán nem annyira szörnyű, mint azt néha én gondolom. Egyrészt, mert azért van egy olyan bőrápolási rutinom, hogy ne öregedjen meg a bőröm a sok kenceficétől - márkahűen csak Apáthy és Vajda termékeket használva - másrészt meg Damyan évek óta lát így, és vagy bivaly erős a szíve, vagy nem tartja elviselhetetlennek a látványt. Szóval talán Belián is képes lesz elviselni így. Helyzeti előny nála, hogy valamennyire már ő is tapasztalta a természetes-Odett megjelenésemet.
Ideges vagyok, sok minden történt az utóbbi időben, ami miatt ideges lehetek, de a leginkább az, hogy érzem, ahogy fogy a területem, és egy farkas nagyon rosszul viseli ezt az érzést. Abba már beletörődtem, hogy Henrik kénye-kedve szerint fenyegethet Damyan-nal, tudva, hogy ha őt felhozza, visszavonulót fogok fújni, de most ez a támadás, az, hogy ki fognak hallgatni, az, hogy gyanúsítottak vagyunk, az, hogy elválaszthatnak minket egymástól, az, hogy egyikünk tehetett ilyesmit. Az a tény, hogy én tehettem ilyesmit. Tehettem? Senkinek se mertem mondani, hogy nem a farkasölőt szedem, hogy Dante kísérleti bájitalait fogyasztom, hogy hol jobban, hol kevésbé emlékszem, hogy arról az estéről egyáltalán nincsenek emlékeim. Vérmes vagyok, vérmesebb, mint a többiek, de vágyat a gyilkolással kapcsolatban csak olyan emberek iránt éreztem, akiket ismerek, és akik megérdemlik. És nem, egy Myra kaliberű emberért nem kockáztatném a szabadságomat, nem vagyok idióta. Akkor miért bántanék egy full ismeretlent? A válasz egyértelmű, ugyanazért, amiért azt a valamit is bántottam az erdőben, hogy védjem Zinát és Beliánt. De most... Belián ott volt. Ha én tettem, őt védtem? Ha nem, akkor mi történt? Én voltam? Ha nem, hogyan védhetem meg magam? Ez nem egy olyan eset, amikor bárki tudnak nekem segíteni.
Elveszíthetek mindent, mert nem emlékszem, mert nem tudom megvédeni magam. Elveszíthetem Damyan-t. Már nem is emlékszem arra az életre, amiben ő nem volt jelen. Az éneklést. Azt a minimális szabadságot, ami itt megjár. Zinát és Beliánt. Mindent. Minden gondolattal egyre jobban ütöm a zsákot, és érzem, ahogy a könnyeim a felszínre törnek. Utálom, ha gyenge vagyok, utálom, ha kétségbeesett. Utálom, ha az emberek azt látják, ami ilyenkor van, és most Belián emberibbnek láthat, mint valaha, ahogy felpillantok rá. Vele ellentétben én nem tudok mosolyogni, pedig örülök, hogy jól vagy, hogy életben van, hogy akár más, akár én, de nem ártottunk neki. Gondolkodás nélkül szaladok oda hozzá, és ölelem szorosan magamhoz, hogy érezzem az illatát, a bőrét, a kusza tincseket. Rendben van, hogy nincs semmi baja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=817237#post817237][b]Angyal Odett Abigél - 2020.09.20. 08:28[/b][/url]

Reszketeg és lassú volt minden egyes nap, mely egymás nélkül telt. Belián nem csak egy srác, már nagyon rég nem. Ő az, aki előtt önmagam lehetek, ő az, aki előtt nem kell úgy csinálnom, mintha egy érzéketlen ember lennék, egy farkas, aki dühös a világra. Nyilvánvalóan jól játszom a szerepem, hiszen ő maga is elhitte, hogy engem nem érdekel senki, hogy nem tud meghatni semmi, de ismeretségünk előrehaladtával, az évek tovagördülésével rá kellett jönnie, hogy de, engem nagyon könnyű kizökkenteni. Látott már sírni, látott nevetni, látott szeretni. Előtte nem kellett semmit sem titkolnom, sem azt, hogy anya szerettem volna lenni, sem azt, hogy mennyire szeretem Damyan-t. Belián a testvérem, akit féltem, hogy elveszíthetek. Már értem, hogy mit érezhetett ő, amikor májusban velem történt meg az, hogy majd egy napon át nem kerültem elő. Arról a napról még mindig nem beszéltem, nem őszintén. Az erdőben tértem magamhoz, ennyit mondtam. Ez igaz is, mert tényleg ennyi történt, de sem a házról, sem Niadra jelenlétéről nem mondtam semmit. Kettőnk között a nővel számos megválaszolatlan kérdés maradt, és tudom, hogy egyikünk sem akarja azt a választ, hogy mi történt aznap éjjel az erdőben.
- Nem veszíthetlek el.
Suttogom válaszol, mert félek, hamarosan elválasztanak minket. A sorsunkról vitatkoznak olyanok, akik nem ismerik a helyzetünket, dönteni akarnak felettünk, bezárni, megfosztani a minimális szabadságunktól, mert egy lány élet és halál között lebeg. Mert valaki, valaki, aki olyan, mint mi, megtámadta őt, látszólag ok nélkül. Kérdés, hogy tényleg csak valaki, aki olyan, mint mi, vagy én. Mert nem emlékszem, bármennyire is próbálom, nem emlékszem. Mintha nem akarná senki, hogy emlékezzek. De emlékezni akarok, és hiába erőltetem az agyam, az illatok megvannak, villanások megvannak, de érzem a vérszagot is, ami lehet a saját sérülésem, amit éjjel szereztem, de lehet másé is. De nem volt okom... csakhogy ez nem számít.
- Lehet, hogy én voltam.
Nem hiszem, hogy ezek után szeretne ölelni, így ellépve tőle, ujjaimat a hosszú, szőke fürtökbe mélyesztem, és hátat fordítva neki távolságot képezek kettőnk között, de ez nem valami olyan dolog, amit háttal kellene neki elmondanom.
- Nem emlékszem az éjszakára, bármennyire is erőltetem, nem jönnek elő az emlékek, de lehettem én is, mert...
Egy pillanatra megakadok, és ahogy ránézek összeszorul a torkom. Ezt még sosem mondtam ki, de most ki kell, meg kell tennem.
- Néhány hónapja elkezdődtek a tünetek. Érzem, hogy a farkas lassan felemészt, ezért kísérleti bájitalokat használok.
Nem szedem a farkasölőt, mondhatjuk így is, de ez egy iskolába zárt vérfarkas esetén igencsak drasztikus lenne. Mondjuk, ha börtönbe kerülök, nagy valószínűség szerint, az lesz a legkisebb bajom, hogy tudom, már a b oldal forog.
- Kibaszott nagy hülyeség volt, tudom, de nem akarok itt meghalni. Nem akarom, hogy Damyan találjon rám. A holdfogyatkozáskor, júliusban, nem bírtam és a második átváltozáskor elájultam. Tudod, hogy ez mit jelent...
... bármikor megtörténhet, hogy többet nem ébredek fel.