[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=204&post=496534#post496534][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.07.16. 21:25[/b][/url]
Repültem. Amikor kiléptem a tükörből, elszomorodtam, hiszen ennyi szabadságot sosem fogok érezni többet; hogy milyen egy sas mellett szárnyalni, azt most éreztem először - és utoljára. De ezen események segítségével valamiért biztosabb lettem magamban; legalábbis így, közvetlenül az élmény után úgy éreztem, bármire képes vagyok, vagy képes lehetek. Részben ez az euforia volt az oka annak, hogy nem futamodtam meg attól a találkozótól, amire ma hivatalos voltam. A vacsora kezdete után tíz perccel.
"Azt hiszem, én vagyok az, akitől mindenki óvva intene." Ez a mondat visszhangzott bennem, amióta visszatértünk Madagaszkárra, s közeledett az előre megbeszélt találkozó időpontja. Hogy hogyan fog bejutni David Bennett a kastélyba, mint végzett diák? Fogalmam sem volt. Hogy mit akar majd nekem tanítani "önvédelem" címszó alatt? Semmi ötlet. Hogy mi a fenéért jelentem meg a találkozón? Nincs válaszom.
Még nem voltunk takarodó után, pontban vacsoraidő volt. Én, aki mostanában nem eszik túl sokat, természetesen ezt kihagyván indultam el a körletemből, egyenesen az Erőnlét terme felé. Ó, nem voltam késésben, dehogyis. Épp ellenkezőleg. Öt perccel előbb léptem be a terembe, s egyenesen a szemközti falhoz sétáltam, hogy aztán a hátammal nekitámaszkodva azon kezdjek merengeni, hogy mégis mennyire vagyok idióta egy egytől tízes skálán. Vészjelzésekkel bombáztak a megérzéseim, azt üvöltötték, hogy ez egy marha rossz ötlet volt, nem vagyok biztonságban, és azonnal takarodjak le a nagyterembe.
Ellent álltam ennek a késztetésnek. Az a fénytelen tekintet jutott eszembe, emiatt maradtam csupán - tisztábban voltam vele, hogy ezzel valószínűleg elég hülye döntést hoztam, de túlságosan kíváncsi vagyok ahhoz, hogy egy ennyi titkot rejtő tekintet és kisugárzás elől elmeneküljek.
Kivontam a pálcámat, úgy vártam Davidet. Nem féltem tőle - oké, de, azért egy kicsit... mindenesetre részben azért is álltam harcra készen, mert biztos voltam benne, hogy ezek után (a fürdőházban való zaklatás, és a reggelin való beszélgetés után) Bennett nem valami uncsi belépővel készül. Felidéztem pár átkot a fejemben. Tudom, hogy ennek elvileg a testi erőnlétről kellett volna szólnia, de hát erő híján a tudásomra próbáltam hagyatkozni.
A csuklómra pillantva tudatosult, hogy óra-tíz van. Merre jársz, Bennett?