36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint
Erőnlét terme - Ivy A. Ives hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. augusztus 29. 09:44 | Link

Egyelőre egymagam

A sok tanulás után jól esik egy kis mozgás, frissebb lesz tőle az ember és újult erővel tudja belevetni magát a feladataiba. Ebből kiindulva kerestem meg most ezt a termet. Rögtön felcsillant a szemem, amikor elolvastam az ajtaján a kiírást, "gépek és pályák", remélem lesz egy két érdekesebb megbűvölt sportszimulátor is. Ahogy belépek az állam majd leesik úgy eltátom a szám a hatalmas tér és a rengeteg eszköz láttán, gyorsan észbe kapok persze és becsukom, ahogy magam mögött az ajtót is és felfedezőútra indulok. Magam vagyok most még hiszen kora reggel van, ilyenkor sokan még az igazak álmát alusszák, de én mindig is későn fekvő, korán kelő típus voltam, már kicsiként sem tudott Anyukám kilenc, fél tíznél előbb ágyba dugni, most pedig már, hogy tizenöt is elmúltam ez a szám csak nőttön-nőtt. Néha kettőkor alszom el, de legkésőbb hétkor már ébren vagyok. Szóval most még csend honol sehol egy teremtett lélek és ennek én szívemből örülök, nem vagyok egy nagy sportoló, és nem hiányzik hogy mások lássák hogyan zuhanok el például a futópadon, feltéve persze, ha nem találok annál jobb vagy érdekesebb eszközt magamnak. Ahogy sétálok elmaradhatatlan kiegészítőm, a macskám Éjfél, aki ott van velem mindig, elindul a másik irányba, gondolom valami pihenőhelyet keres magának. Pár perc elteltével, ahogy így sorjázok a gépek közt egyszer csak meghallom a nyávogását. Odafordulok és meglátom ahogy egy fura pálya előtt ül és néz rám és nyervog tovább.

- Mi az, valami érdekeset találtál nekem Éjfél?

Kérdezem és amikor odaérek megcirógatom az állat fejét. Felegyenesedve jobban szemügyre veszem a területet. Egy körülbelül hat-nyolc méter hosszú egyenes sáv van leválasztva az egyik sarokból, mindkét oldalán lágy esésű de sűrű szövésű háló, a végében egy lábakon álló tábla, rajta körökkel jelölt cél. a hátam mögött pedig egy érdekes szerkezet, egy D alakúra hajlított farúd mellette egy tartóban több rövidebb egyenes farudacska.

- Ez meg mi a csuda, hm?

Nézek le macskámra, az meg válaszul a mögöttem lévő falrészre néz és nyervog egyet. Odafordulok megint és meglátok egy táblát rajta a szerkezet leírásával, ami a következő:

"Elvarázsolt íjászpálya: Az íjászat egy muglik által közkedvelt sport, mely javítja a pontosságot, a célzóképességet és a precizitást. Türelemre és kitartásra tanít, valamint elősegíti a gerinc menti és a vállöv izmainak átmozgatását, úszni nem tudók kedvenc felsőtest karbantartó sportja. A pálya használata: Akaszd le az íjat a falról és végy magadhoz egy vesszőt. A szerkezet megbűvölt mivolta miatt csak szimulálja a valódi történéseket és a teremből kivinni nem lehet! Veszélytelen! Illeszd a vesszőt az idegre úgy, hogy az az idegen lévő göb alá essen. Három ujjadat helyezd az idegre úgy hogy kettő a göb és a vessző alatt egy pedig fölötte legyen. Vedd fel az íjásztartást: tested a célra merőleges, a céltól távolabbi lábad kicsivel hátrébb van, mint a másik és csak nyakból fordulsz rá a célra. Húzd magad felé az ideget úgy, hogy közben az íjat magad előtt, a cél felé irányítva, mereven kinyújtott karral megtartod. Célzol és eloldod a veszőt úgy, hogy ujjaidat elernyeszted. A vessző a rajta lévő bűbáj miatt eltűnik és csak a táblába érés pillanatában bukkan fel. A félre lőtt vesszők szintén az igézet miatt azonnal a tárolóba kerülnek. Próbád ki és érezd vállában az erőkifejtés jóleső érzését. Kellemes időtöltést!"

Minden egyes ponthoz több szemléltető ábrát is kitettek így az egész pofonegyszerűnek tűnik, pedig nem az igazából. Úgy döntök kipróbálom hát, hiszen ahogy piros betűkkel szedve ki is emelték teljesen veszélytelen. Követem az utasításokat és igyekszem mindent úgy csinálni ahogy azt a képeken látom. Kifeszítem a pont kényelmesen erős, gondolom ez is bűbáj, hogy egyénre szabódik az íj ereje, sporteszközt, célzok és lövök. Láss csodát a vessző nyomban el is tűnik, ahogy írva vagyon, de pár pillanattal később a tábla egyik még számozott tehát célterületen belüli részében landol.

- Ez tök jó Éjfél, tetszik, köszönöm!

Mosolygok le macsekomra és már magamhoz is veszem a következő veszőt, hogy tovább gyakoroljak, hátha még egyszer olyan is megesik, hogy a tábla közepét találom el. Pár lövés után érzem a vállaim erejét és sejtem másnapra ebből jó kis izomláz lesz. Na de kit érdekel, mikor ilyen jó móka.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. szeptember 2. 10:04 Szál megtekintése

"...Ne félj, csak Élj!..."
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. szeptember 2. 15:27 | Link

Des

Úgy belemerülök az íjászatba, hogy se hall, se lát leszek, s így észre sem veszem, hogy valaki nemhogy bejött a terembe, de csendben mögém is lopakodott és nézett mindeddig. Egy beszólás zökkent ki a lövések monotonitásából és persze az, hogy az utolsóként elengedett vesszőm csupán pár milliméterrel a tábla középpontjától ér célba. Meg sem fordulva szólalok meg és reagálok a dicséretre talán rövidebben, mint illene.

-  Nem, de lehetne jobb is.

Már illesztem is a következő vesszőt az idegre, amikor Éjfél megjelenése és nyávogása megtorpanásra késztet. Ekkor nézek le rá majd mivel ő a hang irányába néz, amit az előbb hallottam én is arra pillantok. Hajam hosszú fonatként lebben lapockáim között és a rajtam lévő öltözet -világoskék farmer, fekete v-nyakú top és kapucnis, szintén fekete, cipzáras felső- arra enged következtetni, hogy gyakorolni jöttem egy általam már ismert sportot, és nem arra, hogy most sajátítottam el az alapjait. Éjfél eloldalog és köszönti Dest úgy, hogy lába elé ül felnéz rá és lágy hangon nyervog egyet, majd ismét elfoglalja nézelődő helyét mögöttem egy ugróoszlop tetején.

- Oh, nem hallotttalak bejönni, mióta vagy itt?

Kérdezem és enyhe pír szökik amúgy lágy kreol árnyalatú arcomra és szemem is lesütöm egy pillanatra. Szégyenlem magam amiért itt bénázok és olyan süket vagyok akár az ágyú, de nem tehetek róla, teljesen lefoglalt az új sikerélmény édes ízének megélése. Kíváncsi vagyok újdonsült barátom mit keres ilyen korai órán, ennyire kialvatlanul ebben a teremben. És biztos vagyok benne, hogy erre a fel nem tett kérdésre is választ fogok tőle kapni, mert szerintem észrevette, hogy karikás szemeit és álmos tekintetét fürkészem.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. szeptember 2. 16:01 Szál megtekintése

"...Ne félj, csak Élj!..."
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. szeptember 3. 13:59 | Link

Des

Ha negyed órája figyel, az még úgy nagyjából rendben van, lemaradt az első pár igen gyenge kezdőlövésről. Valószínűleg akkor futhatott, helyesbítek csoszoghatott be mögém amikor már a tábla közepét kezdtem célba venni, de úgy igazából komolyan. Örülök, hogy tetszik neki, hogy ilyesmivel töltöm a tanulás és a rajzolás mellett megmaradó kevéske szabadidőmet. Meginvitálom csatlakozzon hozzám, hiszen amikor én elvettem a magam íját megjelent a fali karon, amin az függött egy ugyanolyan másik is. Gondolom, ha azt is elveszik megjelenik majd a hozzá tartozó tábla is.

- Nem akarod kipróbálni? Van hozzá leírás, ábrákkal! Nagyon jó móka és könnyen bele lehet jönni, nekem látod egy óra elég volt hozzá, pedig azelőtt még nem is láttam ilyen eszközt.

Azzal a saját sporteszközömet leteszem a vesszők mellé, odalépek a falhoz leveszem az ott függő másik íjat és láss csodát valóban, ezzel egy időben megjelenik a másik céltábla is, amellett amire én az imént lőttem. Odanyújtom Desnek az edzésre kész íjat és rámutatok a falon lévő képekre és a szövegre, miben lépésről lépésre le van írva hogyan kell használni ezt a mugli testedző csodát.  
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. szeptember 3. 14:00 Szál megtekintése

"...Ne félj, csak Élj!..."
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. szeptember 9. 10:57 | Link

Des

Az én kedves barátom nagyban visszakozik az íjászattól, amit én csak elodázó mosollyal hallgatok végig. Nincs azzal semmi gond, ha nem bevállalós az ember fia. Nem mindenki olyan botor, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk kipróbáljon egy olyan dolgot amit még hírből sem ismer, mint én. Nem erőltetem tehát, nem akarom én őt semmi olyanra rá venni, amihez nincsen affinitása.

- Ha nem, hát nem. Nem erőszak a disznótor csak a malacnak fáj kicsit.

Ütöm el a helyzetet egy magyaros szófordulattal továbbra is kedvesen mosolyogva, miközben visszaakasztom az íjat a tartójára, ekkor mögöttünk eltűnik a második céltábla. Mintha ott sem lett volna soha úgy illan el, gondolom ez is a varázslat hatása. Nagyon tetszik ez nekem, ahogy minden a varázsvilágban. Persze a mugli élet szépségei sem lehanyagolhatók, de azért ez mégis más. Leugrik közénk Éjfél és Előbb Desre majd rám néz miközben nyervog és elindul.

- Szerintem most azt szerette volna közölni, hogy kövessük. Képzeld ide az íjász pályához is ő vezetett. Én teljesen más irányba indultam el, aztán meghallottam ahogy nyávog, követtem a hangot és idelyukadtam ki. Ő már itt volt és nézte az íjat. Nagyon értelmes egy jószág, annyi szent.

Mesélem miközben saját sporteszközömet is helyére teszem, az én célom is köddé válik, amint az íjat felakasztom tartójára. Aztán elindulok macskám után kíváncsian várva, hogy hol kötünk ki. Remélem olyan eszközhöz vagy helyhez vezet amiben nem égetem le magam Des előtt, az nagyom cinkes volna, hiszen tetszik nekem, persze igyekszem erről számára nem sok jelet adni. Egyelőre megfelel számomra a puszta barátság érzése is.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. szeptember 9. 11:00 Szál megtekintése

"...Ne félj, csak Élj!..."
Ivy A. Ives
INAKTÍV


Zöld Poszáta
offline
RPG hsz: 66
Összes hsz: 233
Írta: 2013. szeptember 17. 10:09 | Link

Des

Éjfél egy fura pályához vezet bennünket. Des láthatóan örömmel konstatálja, hogy olyan eszköz közelébe ért amiben járatos, velem ellentétben. Nekem sosem volt érzéem az efféle sportokhoz. Amikor rákérdez elvörösödöm, nyelek egy nagyot és csak az után felelek, hogy a pír lejjebb lohad arcomról, fülem még persze továbbra is ég, ahogy kiejtem az első szavakat.

- Még sosem játszottam ilyet és nagyon béna vagyok minden labdajátékban. Lyukas kezű a harmadik keresztnevem.

Vigyorgok és kicsit szégyenlem magam. Kis koromban az Anyukám inkább kártyázni tanított meg, Apu pedig rászoktatott a zene szeretetére. Nem voltam kerti csemete, nem szaladgáltam labdát dobálva vagy kergetve sokad magammal, ez az egyke varázslógyerekek sanyarú sorsa. A szobámban üldögéltem és olvastam vagy firkáltam egész napokat végig és nekem ez így volt jó.

- Szóval most én mondom azt, hogy majd csak nézlek, oké?

Macskám elhelyezkedik úgy hogy mindkettőnket jól lásson és fahéj szín szemeit hol rám hol Desre szegezi. Barátom szakértő mozdulatokkal vizsgálgatja az ütőt. Biztosan sokat csinálta már. Kíváncsian várom miféle sport ez, mert elsőre nekem legalábbis elég nehéznek és izommunkásnak tűnik, szemben az előbb megszeretett íjászattal. Az az igazán nekem való, ezért vissza is fogok térni néha hozzá, ha a tanulás mellett marad rá időm. Nézem még egy darabig, ahogy játszik, majd mikor befejezi mindketten visszatérünk a Rellon KH-ba.
Utoljára módosította:Ivy A. Ives, 2013. október 7. 21:46 Szál megtekintése

"...Ne félj, csak Élj!..."
Erőnlét terme - Ivy A. Ives hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint