Várkonyi Zoltán.


Már pár napja feltűnt, hogy Marki mellett elkezdtem ellustulni. Szerencsére ez még nem látszott meg sehol, csak éreztem, hogy a szabadidőmből többet töltök a kanapén, mint az utcán futva, vagy az edzőteremben. Mindenképpen beakartam hozni ezt a lemaradásomat, ezért így a vizsgaidőszak egyik pihenőnapján felmentem a kastélyba.
István lakrészében öltöztem át, mivel máshol nem igen lett volna rá lehetőség, aztán a sporttáskámmal együtt sétáltam át a keleti szárnyba. Csodálkoztam rajta, hogy nem futottam össze sok diákkal, aztán rájöttem, hogy aki csak teheti, most a faluban vásárolgat és szórakozik. Már az idő is kedvez nekünk, azoknak akik a szabadban szeretünk sokszor lenni.
Ahogy a folyosókon, az erőnlét termében sem voltak sokan. Sőt. Talán egy vagy két ember lézengett ott a gépek között mindössze. Mondjuk az sem zavart volna, ha tele van a terem, én egyből a futópálya felé vettem az irányt, hogy egy laza bemelegítés után lefussak pár kört. Ehhez bedugtam a fülembe a fülhallgatót és az iPodon felnyomtam a hangerőt. Szerencse, hogy lehet már rúnáztatni, különben nem tudom mi lenne velem a kis kedvencem nélkül. A muglik között is állandóan velem volt, hűséges társként hoztam magammal ide is.

Várkonyi Zoltán.

Nem tudom mi szólt éppen, a legutóbbi listacserekor nem én, hanem egy kedves barátnőm válogatta a zenéket. Minden esetre jó ritmust adott a futáshoz, az agyam is szépen kezdett kikapcsolni. Igaz, mostanság nem stresszelek semmin, a vizsgáim is nagyon jól sikerültek, meg is kaptam a tanári diplomát. Megérte a sok munka és ideje volt már eldöntenem, mit akarok. Mármint Istvánon kívül. A gondolataim nagy részét ő köti le, meg az esküvőszervezés. A lagziból vannak vitáink, de hát csak tudunk kompromisszumot kötni...
A negyedik körnél tartottam, még egyet szerettem volna lefutni. Éppen azon gondolkodtam, hogy mivel folytassam az edzést, amikor is valaki nem éppen finoman meglökött. Túlzás azt mondani, hogy fájt vagy kizökkentett volna a mozgásból, de azért már ebből megéreztem, hogy nem egy lányról van szó aki szórakozottan nekem futott.
Egy pillanatra meglepődtem, ezt követően a férfi után néztem aki egyébként ismerős volt valahonnan. Az arcomra kiült egy már bocsánat grimasz, ezzel finoman jelezve, hogy nem tetszett a mozzanata, még akkor is, ha nem is nézett hátra. Nem bírom a bunkó embereket. Hosszabban beszívtam a levegőt és a hirtelen jött hangulatváltozás okán gyorsítottam a tempón, ezzel szépen beérve a személyt aki az imént lehagyott. Mellette elfutva nem ép kedves mosolyt eresztettem meg felé, aztán ott is hagytam, a lábaimat az előző gyors tempóban kapkodva.

Várkonyi Zoltán.

Magamon éreztem a tekintetét miután sikerült lehagynom. A tempó jobban leszívta az energiám, de kitartóan kapkodtam a lábaimat ahogy a zene is tempósabbá vált. Mintha versenybe kerültünk volna, egy pillanatra ez jutott eszembe.
Újra mellém ért, ő nézett, én viszont a tekintetemet a pályán tartottam. Nem tudtam volna elesni a saját lábamban viszont nem voltam hajlandó ránézni úgy, hogy az imént nekem jött és még el is futott mellettem egy intés vagy elnézést kérés nélkül.
Azt nem hallottam, hogy mit beszélt, csak valami hangfoszlányt felőle. Értetlen pillantást küldtem felé, jócskán lefutottunk egy újabb kört már ebben a tempóban. Én ennyit terveztem, a vége felé húztam csak ki a fülemből a dugót.
- Tessék, mit mondott? - fordítottam felé a fejemet zihálva. Szépen lelassítottam a saját tempómat, nem egyből álltam meg, aztán még egy sétakör következett.
Hogy ő mit tervezett, azt nem tudom, de ha szintén lelassított, már a valamivel kedvesebb énemmel is megismerkedhetett.
Mély lélegzetvételekkel sétáltam a táskámig, amiből egy palack vizet vettem elő. Csípőre tett kézzel álltam meg ott, hogy pár kortyot igyak, közben a férfi felé pillantottam.