Zoli
Rucika

Mióta Amy itt van, nem sokszor mozgott úgy igazán. Miután nem tudott eljutni a Color Run Fesztiválra, amit betudott volna egy edzésnek, úgy gondolta lemegy az iskola edzőtermébe és kicsit átmozgatja magát. Természetesen a legnagyobb melegben ment le, hiszen mikor máskor ment is volna, mint amikor amúgy semmi ereje ilyen dolgokat csinálni az embernek. Na nem baj, neki most jött meg a kedve, ezért felvette az edzőcuccát, és elindult a konditerembe. Otthon Angliában sokat járt edzeni egyedül és a barátaival is. Egy szombat délelőtti programnak például simán elmentek csoportosan futni, úszni vagy csak a konditerembe. A Bagolykőben még nem találta meg edzőtársát, vagy edzőtársait, de lehet, hogy épp most fogja megtalálni a keresett személyt. Vagy legalább találkozik valakivel akivel szeret sportolni. Amint leért a terembe, látta, hogy nem sokan vannak lent, de mennyire hatalmas tér van a sportnak kialakítva. Egy csomó gép, a legújabbak és olyanokat, mintha még használva sem lettek volna. Amy lefoglalt magának egy edzőszőnyeget és elkezdett bemelegíteni. Figyelnie kell, hogy mindenét rendesen bemelegítse, hiszen nem akar még egyszer bármiféle sportsérüléssel az ágyához kötve feküdni. Elég volt az, amikor pár évvel ezelőtt elszakadt egy ínszalag a térdében, és hónapokig alig tudott valamit is csinálni. Szóval azóta bármihez is fog hozzá, ami mozgással kapcsolatos elvégez egy bemelegítést. Döntöget, hajlítgat és köröz minden testrészéve, majd egy rövid kocogás aztán hozzá is kezdene az edzéshez de először még kicsit körülnéz, hogy mivel is kezdjen. Végül úgy fönt, hogy visszatér a szőnyegéhez és egyenlőre elvégez még pár felülést, fekvőtámaszt és hasonló finomságokat.

Zoli
Rucika

Mióta Amy itt van, nem sokszor mozgott úgy igazán. Miután nem tudott eljutni a Color Run Fesztiválra, amit betudott volna egy edzésnek, úgy gondolta lemegy az iskola edzőtermébe és kicsit átmozgatja magát. Természetesen a legnagyobb melegben ment le, hiszen mikor máskor ment is volna, mint amikor amúgy semmi ereje ilyen dolgokat csinálni az embernek. Na nem baj, neki most jött meg a kedve, ezért felvette az edzőcuccát, és elindult a konditerembe. Otthon Angliában sokat járt edzeni egyedül és a barátaival is. Egy szombat délelőtti programnak például simán elmentek csoportosan futni, úszni vagy csak a konditerembe. A Bagolykőben még nem találta meg edzőtársát, vagy edzőtársait, de lehet, hogy épp most fogja megtalálni a keresett személyt. Vagy legalább találkozik valakivel akivel szeret sportolni. Amint leért a terembe, látta, hogy nem sokan vannak lent, de mennyire hatalmas tér van a sportnak kialakítva. Egy csomó gép, a legújabbak és olyanokat, mintha még használva sem lettek volna. Amy lefoglalt magának egy edzőszőnyeget és elkezdett bemelegíteni. Figyelnie kell, hogy mindenét rendesen bemelegítse, hiszen nem akar még egyszer bármiféle sportsérüléssel az ágyához kötve feküdni. Elég volt az, amikor pár évvel ezelőtt elszakadt egy ínszalag a térdében, és hónapokig alig tudott valamit is csinálni. Szóval azóta bármihez is fog hozzá, ami mozgással kapcsolatos elvégez egy bemelegítést. Döntöget, hajlítgat és köröz minden testrészéve, majd egy rövid kocogás aztán hozzá is kezdene az edzéshez de először még kicsit körülnéz, hogy mivel is kezdjen. Végül úgy fönt, hogy visszatér a szőnyegéhez és egyenlőre elvégez még pár felülést, fekvőtámaszt és hasonló finomságokat.

Amy

Az iskolába érkeze óta annyi új emberrel ismerkedett meg, meg egy pár rendkívül jó búvóhelyet fedezett fel. Igaz az esetek többségében akadt egy partnere is, de nem zavarta ez sem. A diákok pletykájából hallotta, hogy van az iskolának egy terme, ahova edzeni járhatnak az emberek. Az egyetlen testmozgás amit valaha is szeretett az a kerékpározás volt. Elhatározta, hogy lenéz ebbe a terembe, hátha talál magának egy alkalmas gyakorló eszközt. Az ajtó előtt nagy levegőt vett és a fejében lejátszódó reakciót alapul véve felkészült, hogy a hangzavart, vagy éppen a nem kívánt szavakat ignorálja. Meglepettségének oka az volt, hogy a terem nagyságához mérten alig voltak bent. Elámult a gépeken, de megfeledkezett róla, hogy ámuldozás közben nem kifizetődő vakon menni. Meg is lett a böjtje, aminek eredménye az lett, hogy kis híján fejre állt egy padon keresztül esve. Magát is meglepte, hogy az egészet egy bukfenccel fejezte be. Önelégült mosoly ült ki az arcára, amit furcsának érzett így amint átgondolta ezt, már le is hervasztotta azt a csúfos vigyort. Remélte nem látta rajta senki, hisz eléggé idegenül állhatott rajta és még talán rémisztőnek is hathatott, bár ez utóbbi csak saját véleménye volt. Körbenézve meglátta azt a gépet amit keresett, egy szobabiciklit, majd a pedál részét jól megnézte. Bár régen sokat kerékpározott, az iskola falai között nem akadt erre lehetősége, eléggé furán vette volna ki, ha a hálótermektől vagy éppen azok felé két kerekűvel tette volna meg a távot. Így a másik mentsvára maradt, az olvasás. Szerencsére ez utóbbihoz nem kell nagy cucc, elég egy könyv amit az ember a hóna alá csaphat és egy világos hely, ha nem akarja a szemét rongálni. Visszatért a gondolata az edzőterembe, pontosabban az orra előtti szobabiciklihez. Egyik lábát a pedálra rakta és úgy próbálta ki, fél lábbal mennyire tudja hajtani. Mikor megfelelőnek találta - igazándiból fogalma sem volt, mi kivetni valót talált volna a gépben, hisz nem ért hozzá - felült rá és hajtani kezdett. Nem messze tőle egy lány éppen tornázott, vagy legalábbis ahhoz hasonló mozdulatokat végzett volna. Félénken szólt hozzá.
- Szia, bocsi ha megzavartalak, de te rendszeresen sportolsz? - Kérdezte, ami elsőre eszébe jutott, hisz a mozdulatok profinak tűntek, majd ráeszmélt. -Oh, de faragatlan vagyok, elnézést, hogy be se mutatkoztam, Kilt Zoltán vagyok, de mindenki a neki könnyebb becenéven szólít.
Lábait akkor állította meg, miután bemutatkozott. A kínos recsegésre amit ilyenkor a gép hallatni szokott, hirtelen a szobabiciklire nézett, majd a lányra és nem tudta, hogy most elnevesse magát vagy próbáljon fapofát vágni. Béna egy helyzet lett belőle, de az fix, hogy nem sokáig bírta nevetés nélkül.

Zoli

Úgy tűnik, már most a kedvenc helyei egyikének mondhatja el Amy a konditermet. Annyira jólesett neki, hogy végre átmozgatta a testét, és nem csak az ágyában punnyad, mintha megváltották volna. A csend, az, hogy csak egy két gép zúgása, vagy pár a teremben edző ember fáradt, heves lihegése hangzott olyan jó érzés volt számára. Jelenleg nem is vágyott többre. A kondiban legalább dög meleg sem volt, nem érezte úgy, hogy azonnal összeesik, és meghal a nagy melegben, attól függetlenül, hogy már mozgott. Szóval megérte neki lejönni. Kicsit ki is tisztította már az első pár perc az agyát, és a gondolatait is kezdte összeszedni, amikor hirtelen valaki megszólalt egy közeli szobabicikliről. Mivel Amy először nem tudta, hogy a férfi hang hozzá szólt e, felnézett a törzshajlításból, szépen óvatosan, hogy ne legyen túl feltűnő. De megnyugodott, amikor látta, hogy a fiú őt nézi, és akkor valószínűleg neki is beszélt. Hirtelen bele is zavarodott a kérdésbe, és az utána hirtelen jövő bemutatkozásba és egy pár másodpercbe beletelt még fel tudta fogni, hogy most mi is történt.
-Öööö Szia, Amy vagyok. -Egy kérdés letudva, gondolta magában és a következőre nem tudta mit feleljen.
-Hááát igazából azt is mondhatjuk. Illetve jobban igaz az, hogy mielőtt ide kerültem rendszeresen sportoltam. Azóta most először jutottam le ide, nem is rég fedeztem fel a helyet. Te? Sokat jársz ide?
Amikor a fiú abbahagyta a tekerést, és a szobabicikli kiadta csodálatosan jellegzetes megállási hangját Amy elmosolyodott, majd mikor látta, hogy a fiú zavarodottan pillantott oda-vissza elnevette magát. Igazán jót nevetett  szegény srácon.
-Ne haragudj.- próbálta mondani, miközben még nevetett.- Ezen most jót nevettem. Látnod kellett volna magadat, ahogyan rám majd a biciklire néztél. -Nevetett tovább.
Szegény, most mit gondolhat Amyről. Reméli, hogy elviseli, ha nem csak egyedül nevet magán. Ezért imádja a szobabicikliket. Neki is mindig sikerült a lehető leghangosabbat kifognia, akárhol is edzett. Nem számított, hogy hányan vannak, vagy hol, mindig az övé volt a leghangosabb, a legkattogósabb. Mennyit nevettek ezen otthon. Nem szereti ezt. Mindenről az otthona jut eszébe. Az edzésről, az evésről, tényleg, még egy paradicsomról is csak az jut eszébe, hogy milyen jó volt otthon paradicsomot enni. Ennek most már ideje véget vetni, és itt kell barátkoznia, emlékeket szereznie, hogy ne csak mindig arra gondoljon, hogy mi van otthon éppen.
Célirányosan a fiú mellett lévő taposógéphez indult, mert most már kellően bemelegített, és fel is húzta magát ezen. Közben kérdéssel fordult az újonnan megismert Zoli nevű úriemberhez.
-Magyarországról származol? Meg amúgy régóta tanulsz már itt?
A kérdés végére pont odaért a géphez, fellépett és már mehetett is a taposás.
 

Amy

Türelemmel figyelte, hogy a lány mit reagál neki, ezáltal megtudta, hogy Amy-vel hozta őt össze a szerencse. Persze ez az egész szitu barátkozásról szólt, legalábbis nagyban így remélte. Beigazolódni látszott az, amit leendő barátjáról sejtett. Kérdésére szinte azonnal bökte ki a választ.
- Igazándiból én is most járok itt először. Sokat hallottam ugyan a helyről, de most éreztem bátorságot, hogy eljöjjek ide.
A lány nevetésétől úgy érzi neki is nevethetnékje támadt így a zavartsága után a lánnyal kacag.
- Semmi baj, el tudom képzelni milyen képem lehetett.
Kacagott jó ízűen, szinte a hasát fogta a fájdalomtól. Miután enyhült neki ez görcs, mikor a lány újabb kérdései megütötték a fülét.
- Igen, egy kicsiny faluból jöttem ide, térképen hiába keresnéd, úgy se lelnéd meg- magyarázta, hisz akik megkérdezték mindenkinek ezt mondta, mert ez volt az igazság. - Hát a négy év régnek számít? Veled mi a helyzet ezen a téren? - kérdezte, hangjában érezhető volt, hogy ismét nevethetnék bujkált benne. Persze mint ilyenkor nála lenni szokott, mindig eszébe jut a legutóbbi vicces szituáció és ezen sokszor a többieket zavarva, néha fel-fel nevetett. Persze ilyenkor mindenki furcsán nézett rá, de nem zavarta egy cseppet sem. Főleg, hogy úgy volt mindig vele, aki érti a tréfát rossz ember nem lehet.