36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. augusztus 2. 20:57 | Link

Thomas
~Délután 5 óra tájékán

Merlinre! Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Nem tudom elképzelni, miért büntet engem ennyire az Isten. Hisz nem tettem semmi rosszat. Tudtommal. Mindig jó voltam... Általában, de akkor is. Eleinte csak kisebb bakijaim voltak, aztán jött az az incidens az erdő mélyén a griffel. Akkor először azt hittem ott fogok maradni örökre, s csak a csontjaimat találják majd meg. Vagy még azt se. De nem, még itt vagyok, hogy Isten még több szörnyűséggel verjen meg. És miért? Halvány lila gőzöm sincs.
Reggel még azt hittem, hogy a mai nap is ugyanolyan unalmas lesz, mint általában a napjaim szoktak lenni. Tettem egy kört a kastély nyugati szárnyában, hátha valaki szabályt szeg, de semmi, minden a legnagyobb rendben. Aztán visszamásztam a Levita hálókörletébe, ott is a szobámba, és nem csináltam semmi mást, csak feküdtem az ágyban a plafont bámulva, néha valamelyik szőrgombócot simogatva. Aztán egy bagoly repült be a nyitott ablakon. Jól ismerem, ez apám baglya volt, viszont a levél nem tőle van, hanem anyámtól. Kicsit nehezebb a levelek eljuttattása a másik félhez köztünk, a nevelőapám miatt, aki mit sem tud a varázsvilágról, de megoldjuk, csak így picit hosszabb idő, mire a levél célt ér. Nagyjából havonta kapok egy levelet anyuéktól, amiben általában jó dolgok szoktak lenni. Viszont nemrég, épp néhány napja kaptam levelet tőlük, amiben azt írták, hogy minden rendben van. De ezek szerint mégsincs minden rendben. A rossz érzésem, a levél láttán valósnak bizonyult, ugyanis azt írták, hogy az öcsém megint kórházba került. Tudom jól, hogy gyenge a szíve, és az orvosok nem sok esélyt láttak arra, hogy megéli a három éves kort, de én hittem, hiszek benne, hogy erős az én kicsi öcsém, és élni fog.
A levél elolvasását követően elfog a kétségbeesés, és a düh, hogy nem tudok semmit tenni, össze is gyűröm azt a levelet, és elhajítom. Olyan tehetetlennek érzem magam, hogy nem tudok ott lenni vele, és legfőképpen nem tudok segíteni rajta. És ez csak még jobban dühít. Valahogy le kell vezetnem a feszültséget, és erre az egyik legalkalmasabb hely az Erőnlét terme. Ezért is vagyok most itt. Az a fa báb most sokat segít nekem, rajta le tudom vezetni minden dühöm, és utána talán tisztábban fogok gondolkodni. Amint életre kel a báb, nem is habozok, rögtön támadok. Azonban az ütéseim, és rúgásaim nem olyan pontosak, mint szoktak lenni, és még figyelmetlen is vagyok. Ennek pedig az a következménye, hogy bekapok néhány erős ütést, és rúgást, és sokszor a földön kötök ki, de ez most cseppet sem zavar, ahogyan a kék-zöld foltok sem, amik megmaradnak minden egyes fájdalmas ütés után.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 284
Összes hsz: 779
Írta: 2014. augusztus 6. 14:43 | Link

Thomas Swart nevében

Keiko

Már itt vagyok pár napja a suliban. Egész jó a környék, mindenki nagyon kedves velünk. A konyhás nénik csak úgy etetnek minket. Természetesen nem szeretek durva lenni – meg hát nem is jellemző rám – ezért csak finoman utalok rá, hogy már tele vagyok és egy grammnyi étel sem fér már belém. Általában Angliában értik ezt, de az itteni nénike nem. Nagyon aranyos, nem szeretném megbántani, de már félek elmenni enni, mert tudom, hogy plusz egy kilóval jövök vissza a szobámba. Olyan mintha a nagymamám lenne. Ő is mindig tömi belém az ételt.
Az ötödik nap már éreztem, hogy tenni kell valamit ez ügyben, ezért is döntöttem úgy, hogy meglátogatom az erőnlét termét. Nem vagyok az a sportos fiú, de most szükség van a mozgásra.
Törülközővel és egy kulacs vízzel nyitottam be az ajtón. Kissé megdöbbenve láttam, hogy nem vagyok egyedül. Nem nagyon szeretek társaságban edzeni, hacsak nem a barátaim azok. Odamentem az egyik géphez és elkezdtem erősíteni. Tudtam, hogy hogyan működnek, bár nem sokszor próbálgattam őket. Ha nagyon mozogni akartam inkább elmentem bicajozni.
Időnként pillantok egyet-egyet a mellettem edző lányra. Mintha ázsiai lenne. Mondjuk én és a megérzéseim… Nem vagyok jó tippelésben és még csak nem is ismerem a távol keleti embereket. Mindenesetre eléggé harcias volt.
Utoljára módosította:Szervezői Mesélő, 2014. augusztus 6. 14:47
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. augusztus 6. 15:53 | Link

Thomas


Nem vagyok túl jó kedvemben, dühös vagyok egyrészt magamra, másrészt meg mindenki másra jelen pillanatban, aki ezen a földön él, akár ismerem, akár nem. Mérges vagyok, és ideges azok a dolgok miatt, amik az elmúlt napokban történtek velem, és nem tudtam ellenük tenni semmit. Olyan gyengének érzem magam, hogy semmit nem tudok tenni, nem tudom megvédeni magam, és a szeretteim. De ez így nem állapot. Változtatni akarok ezen, mihamarabb, azonban még nem tudom, hogy kezdjek neki. Alapból nincs túl jó kedvem, erre még rátesz egy lapáttal az a bizonyos levél, ami szintén nem túl szép, és jó híreket hoz.. Érzem, hogy a düh, és tehetetlenség szétáramlik a testemben, és érzem, ha ezt nem vezetem le, akkor robbanni fog fog, és valami olyat tennék, ami egyéb helyzetekben még csak eszembe se jutna.
Így jött az az ötletem, hogy elmegyek az erőnlét termébe, mert az a hely tökéletes arra a célra, amiért most ellátogatok oda. Megfordult az is a fejemben, hogy kimegyek a kviddics pályára és kicsit repülök, hogy kiszellőztessem a fejem, de ezt hamar el is vetettem, nem biztos, hogy olyan jó ötlet lenne ilyen állapotban seprűre ülni. Viszont a verekedés, mármint a karate tökéletes stresszoldó, és düh levezető. Szerencsére egyedül vagyok, mikor megérkezem, és ez egy ideig így is marad. Érzelmeim kezdenek csillapodni, azonban minden egyes elhibázott ütésnél, találatnál ismét felerősödnek. Ez így nem lesz jó...
Aztán jön valaki, akire csak fél szemmel figyelek oda, nem tudom, hogy ki az, bár egy picit mintha ismerős lenne valahonnan. Így viszont a figyelmem, és a koncentrációm is megcsappan, sokkal több ütést kapok be a kelleténél, amik bizony egyre jobban fájnak. Ezt persze senki nem bírná ki sokáig, így én sem, ennek következtében pedig az egyik, egyben utolsó ütéstől közelebbi kapcsolatba kerülök a földdel, és onnan már nem vagyok hajlandó felkelni. Egy rövid, dühvel teli ordítás is elhagyja a számat, közben még mindig a földön feküdve ökölbe szorított kezemet beleverem a talajba, majd tekintetem a plafonról a srácra szegezem, és azon gondolkodom, hogy vajon most mennyire nézhet hülyének.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Szervezői Mesélő
DÖK tag


DÖK mesélő
offline
RPG hsz: 284
Összes hsz: 779
Írta: 2014. augusztus 6. 16:36 | Link

Thomas Swart nevében

Keiko

A hosszú, mozgástalan napok után elkezdtem gyúrni. Egy géphez ülök le, amely a karomat erősíti. Csinálok vagy 100 húzást szépen, fokozatosan, egymás után. A végére már rendesen szenvedtem. Látszik, hogy nem vagyok az a sportos alkat. Nincs rossz alakom, de azért nincs is kocka hasam és kidurranó bicepszem. Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra. Nem mintha nagyon élveztem volna, de azért elviselhető volt ez a gépezet. Rá-rá pillantgattam a lányra, aki épp egy izéé, nem is tudom mivel harcolt. Vicces látvány volt, de a nyögései mindent vittek. Egyben el is szomorított, ahogy ránéztem. Ő legalább csinál valamit, nem mint én. Sőt! Nagyon is kitartó. Komolyan el kezdtem gondolkodni, hogy ideje lenne rendszeresen sportolni. Mit tudnék én rendszeresen űzni? Az ilyen ütős, rugós sportok tőlem nagyon távol álnak, de talán szívesen kosaraznék. Ekkor abbahagytam a karerősítést. Igazából nekem éppen hogy nem karra kéne gyúrnom, de már mindegy. Ártani nem árt. Megtöröltem verejtékező homlokomat és ittam egy kicsit a vízből. Felálltam, majd a labdákhoz mentem. Volt ott minden: kézilabdák, focilabdák, röplabdák, teniszlabdák, kosárlabdák, amilyen labdajáték csak létezik. Utóbbiból elvettem egyet és a kosárpalánkhoz igyekeztem. Régebben kosaraztam a haverjaimmal, bár csak unalmas délutánokon. Lepattintottam a labdát és megcéloztam a palánkot. Természetesen nem ment be. Megismételtem még ezt párszor. Egyszer-kétszer azért sikerült betalálnom.
Egy idő után a figyelmemet elvonta a lány. Láttam, hogy a földre került. Ordított is egyet, szépen nőiesen. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek. Szerencsére kívülről csak egy gyenge mosoly látszott, de belül röhögtem. Aztán az ökleit a földbe verte. Hát jó, ő tudja. Az biztos, hogy nem szeretnék vele most összekerülni, nem hogy még veszekedni. A végén még leüti a fejem.
Dobtam még egy kosarat. Biztos csak véletlenül. A labda éppen a lány felé pattant, de nem annyira, hogy közel guruljon hozzá. Gyorsan meg is fogtam. Rápillantottam és észrevettem, hogy engem néz. Jézus! Meg akar ölni?
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint