36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. október 27. 10:10 | Link

Yar
ruha

Az utóbbi pár napban, mióta történt az az eset a bajkeverők alagútjában, sokszor nem is ismerek magamra. Olyan lehangolt, és egykedvű vagyok, hogy olyan már nincs, még a tanulással is alig foglalkozom, csak az ágyamban gubbasztok,és ki sem mozdulok sehova. Persze azért órákra megyek, még néha a nagyterembe is ellátogatok az étkezésekre,bár ez utóbbi is gyakran kimarad. Egyetlen örömömet, ami mosolyt csal az arcomra Mogyoró adja, a kis mókus, akit nemrég találtam, vagyis találtunk Tollanddal. Igaz, úgy volt, hogy miután eláll az eső, visszaviszem őt, ki a szabadba. Hát ezt meg is tettem, csak hogy a kis szőrmók még akkor is követett, így nem tehettem mást, minthogy megtartsam, nem mintha nagyon ellenemre lenne, hisz annyira aranyos, nem lehet őt nem szeretni.
Ma, már elég korán fenn voltam, mert egyszerűen nem tudok aludni, szinte egész éjjel csak forgolódtam az ágyban, de ennek ellenére nem érzem azt, hogy fáradt lennék. Sőt, most kifejezetten úgy érzem, tele vagyok energiával, amit nem ártana levezetni. Ezért is indulok el az Erőnlét terme felé, mert ott biztos akad valami, ami majd jól lefáraszt. Hamar el is érek oda, s persze Mogyoró is a nyomomban van, mert ő mindenhova követ, mintha csak vigyázni akarna rám. Belépve a terembe rögtön még is pillantok egy fabábot, ami nagyjából akkora mint én, s tétovázás nélkül oda megyek. Mellette egy pergamen van, rajta pedig ez áll:
Harművészeti edzőbábu

Használat: Mondja ki annak a harcművészetnek a nevét, amit gyakorolni szeretne, és a bábu életre kel. Ezzel gyakorolhatja kedvenc küzdősportját, hisz mindent ismer, ami harcművészet. Az Ön szintjének megfelelőén fog támadni, és nem kell félni, hogy esetleg komolyabb sérüléséket okoz a használata, legfeljebb néhány lila-kék-zöld folttal lesz gazdagabb a használója. A teremből ki nem lehet vinni, különben használhatatlanná válik.


Na ez már tetszik. Elég jól hangzik, és hogy bármilyen küzdő sportot lehet ezzel gyakorolni? Ez remek. Mondjuk én csak egyet ismerek, amit még tudok is, és az a Kyokushin karate. Azt is csak azért tudom, mert kiskoromban apu beíratott edzésekre, de akkor nem szerettem, hisz csak kényszerből jártam arra. Most viszont örülök neki, hogy tanultam régebben karate-t, és azért remélem maradt még bennem valami, nem felejtettem el mindent. Hát, próba szerencse.
- Kyokushin karate. - mondom ki határozottan, mire a bábu megelevenedik, és beáll a kezdőállásba. Én követem a példáját, és a harc kezdetét veszi, bár eleinte csak én kapom az ütéseket, képtelen vagyok kivédeni azokat, de ahogy telnek a percek, úgy jövök egyre jobban bele, s már a fájdalommal sem törődöm, pedig igen erős, és fájdalmas ütéseket kapok be.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. október 27. 10:57
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. október 28. 13:36 | Link

Keiko Cheesy

Egy hét szünet a kviddicsben neki olyan, mintha kínoznák. A szezon közben biztosan így van, a szezon végeztével legalább fel van rá készülve, de most ők a heti kimaradók, és Legra mindenkinek regenerációt rendelt el, minimális edzéssel, ezért kérte is Yaristát, hogy ne jelenjen meg rajta, hanem rábízza a dolgot. A lány számított rá, hogy ellenkezni fog, és az utolsó mondatával leszögezte, hogy halálosan megkínozza, ha mégis megjelenne az edzésen az exrellonos, így nem volt mit tenni maradt a hátsóján a végzős fiú. De, hogy formában maradjon és a lelke is megnyugodjon, hogy nem lóg, valamilyen edzést kitalált magának. Úszni most nem volt kedve, futni sem, így maradt az erőnlét terme, még úgysem volt benne soha, pedig már majdnem öt éve ide jár. A házakban is vannak edzőtermek, így kiélhette bennük magát, de most nem vágyott oda, és még Grósz Anna is dicsérte neki anno, hogy ez egy jó hely. Akkoriban nem ért rá kipróbálni, most viszont már van ideje és kedve, ezért most elő is szedi az edzőcuccát, majd levágtat a terembe. Ott az öltözőben gyorsan átöltözik, majd belépve végignéz a termen. Egy fiatal lány van még vele, ha jól emlékszik a Levitában látta már őt, és nagyon emlékezteti Ikimonora, akivel egész jó barátságban volt. Az emlékeivel a fejében nézi a gyakorlatozó lányt, aki elszenved néhány ütést már az elején, és a későbbiekben is kap párat. Már pár perce nézi a fiatal levitást, amikor rájön, hogy neki is kellene mozognia, ezért a futópályára megy, majd meg is tesz rajta pár kört. Aztán egy kis gimnasztika és már megy is az egyik padhoz, ahol a felsőtestét tudja erősíteni. Egy fél órás edzés után kellemes fáradság lesz úrrá rajta, a lány még mindig gyakorol, tetszik neki, hogy ennyire kitartó a háztársa. Odaül nem messze hozzá, nem akarja zavarni az edzésben, csak figyeli.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. október 28. 14:20 | Link

Yar

Az ütések eleinte nagyon kemények, és fájdalmasak voltak, de ahogy telt az idő, úgy enyhültek. Legalábbis én így érzem, talán azért, mert már kezdek hozzászokni, hogy a báb, szinte minden második ütése betalál. Beletelik egy kis időbe, mire minden fontos részletet, mozdulatot és technikát újra felelevenítek, de addig rendszeresen benázok, rossz helyre lépek, és nem tudom kivédeni az érkező ütéseket, rúgásokat. Annyira lefoglal az ellenfelem, vagyis jelen esetben ez a báb, hogy észre sem veszem először, hogy bejön valaki, csak akkor, mikor a szemem sarkából megpillantok valakit, aki a futópályán futkos. Különösebben nem izgat, hogy ki az, nem köti le a figyelmem, viszont Mogyoróra mindig figyelek fél szemmel, nehogy valami butaságot csináljon, vagy eltűnjön. Minden teljesen a legnagyobb rendben van, egészen addig, míg a kis szőrmók el nem tűnik a szemem elől. Eddig végig a fabáb tartóján csücsült, és nézett engem, most viszont már nincs ott. Akkor hol lehet? Ez eltereli a figyelmem, így nem tudom kivédeni a következő támadást, ami a lábam felé érkezik, ennek következtében elvesztem az egyensúlyom, és a földre kerülök, a küzdelem kezdete óta most először. A báb ekkor megáll, majd visszatér a helyére és ismét mozdulatlanná merevedik, én pedig ültömben nézek körbe, kicsit aggodalmasan, hogy hova bóklászhatott el az a kis rosszcsont. Természetesen a kíváncsisága miatt az ismeretlen felé ugrándozik, és csakhamar oda is ér hozzá, és egy könnyed, gyors ugrással az ölébe veti magát, az ismeretlen nem kis meglepetésére. De az az ismeretlen mégsem olyan ismeretlen, láttam már sokszor a levitán belül, és ha személyesen nem is ismerem, de a nevét már tudom,hallottam már egy párszor, ha jól emlékszem Yarista a neve, asszem. Lassan felállok, mivel a térdem kicsit fáj, attól az utolsó rúgástól, de nem vészes,járni még tudok, csak kicsit lassabban megy a szokásosnál.
- Mogyoró, gyere ide! - emelem fel a hangom, még mielőtt odaérnék hozzájuk, de a mókus a füle botját sem mozdítja, pedig tudom, hogy meghallotta, látom a fülén, hogy megmozdult, de úgy látszik jól érzi magát a srác ölében.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. október 28. 14:23
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. október 30. 14:34 | Link

Keiko Cheesy

Ez az edzés is megszabadította néhány deciliter víztől, kellemesen elfáradva baktatott oda a padhoz. Miközben figyelemmel kisérte a lányt, aki egyre jobban jött bele a dologba egy apró állat ugrándozott felé. A mókus – hirtelen nem is tudta, hogy hogyan lehet a kastélyban egy mókus, és mit keres itt – nem állt meg, hanem felugrált Yaristára és elhelyezkedett benne. A fiú nem érintette meg az állatot, hanem csak elmosolyodott. Az jutott eszébe, hogy ugyan minek jött ide az állat, talán a diótörésre edzette a mellső lábait? Úgy nézett ki, hogy a mókuska őt választotta új lakhelyéül, aminek Roli örült volna csak igazán, egy desszertnyire. Egy hangos puffanás hallatszik, ahogy a fiatal lány elesik, Yar látja, hogy a bábu a helyére megy, és azt is, hogy a idegen vonásokkal rendelkező alsóbb éves felismeri az állatot. Felszólítására nem megy oda mégsem hozzá, amit Yarista furcsáll is, a kis mókus nem tágít legújabb figyelőhelyéről.
- Helló! Minden okés? Elég nagyot estél – nézi a lányt, aki láthatóan húzza a lábát, tehát biztos nem lehetett túl jó ez az esése. ~ Tényleg olyan, mint Ikimono. Mindig akad egy-egy csinos keleti lány. ~ Sóhajtozik magában, de ez a vonat már elszállt a fiatal levitás még nincs abban a korban, hogy Yar udvaroljon neki. Nem beszélve arról, hogy most nem tudja, hogy éppen milyen állapotban van érzelmileg. Persze bármilyen állapotban lehet, az ennyire fiatalok, nem jöhetnek számításba nála. Ez van, majd a kis Kalászi meghódíthatja őket.
- Nem valami szófogadó – mutat a mókuskára, de továbbra sem simogatja, a combján pihenteti a kezeit.
- Yarista vagyok, Levitás. Mit csináltál az előbb? Érdekesnek tűnt – kíváncsiskodik, mert a jó modorát még mindig nem vesztette el. A kis mókus viszont nagyon nem hallgat a gazdájára, ezzel viszont nem tud mit kezdeni. Ha a lány majd elkéri, természetesen odaadja neki, tudja, ő is, hogy mit jelenthet egy ilyen állat.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. október 31. 06:29 | Link

Yar Cheesy

Még ki tudja meddig "verekedtem" volna ezzel a bábbal, ha Mogyoró nem tűnne el ismét, szokásához híven. Egyszer még ez fogja a vesztét hozni, hogy mindenkihez,és mindenhez kíváncsiskodva odamegy, és lehet hogy egyszer még bajba is kerül emiatt, és akkor én nem leszek ott, hogy megvédjem. Most ugyan még nincs semmi baj, hisz a háztársam nem tűnik valami mókuskínzó szörnynek, aki csak arra vár, hogy közelebb merészkedjen az áldozata. Ez kizökkent a koncentrációmból, így egy nagy puffanás kíséretében közelebbről is megismerhetem a padlót. Miközben odamegyek hozzájuk, Mogyorót szólítom, de az a kis dög nem hajlandó még csak a füle botját sem mozdítani. Úgy látszik nagyon kényelmes neki a fiú öle, és esze ágában sincs elmenni onnan.
- Szia. Persze, minden rendben. Ez semmiség. Tűrhető. - Felelem, majd a szám mosolyra húzódik, viszont mikor le szeretnék ülni, és ezt meg is teszem, ez a mosoly eltűnik. A lábam nyújtva hagyom, mert mikor megpróbálom behajlítani, erősebb fájdalom nyilal a lábamba.
- Általában az szokott lenni. Nem tudom, most mi a baja. - mondom, s halványan elmosolyodom. - Ide adnád őt? - Ha ideadja, akkor az ölembe teszem a kis szőrmókot , és simogatni kezdem, aki így pillanatok alatt elalszik, és békésen szuszog az ölemben. Ez nekem fura, hogy ilyen hamar sikerült elaludnia, ilyet nem szokott csinálni,főleg nem nap közben. Na mindegy, lehet hogy elfáradt már csak attól, hogy nézett engem.
- Én Keiko vagyok, és szintén Levitás. - vigyorgok a srácra. - Óh, az? Karate. Vagyis pontosabban Kyokushin karate, ami azért kicsit másabb, de erősebb. - Felelem egy bájos mosolyt villantva Yarista felé.
Utoljára módosította:Keiko Sama, 2013. október 31. 06:31
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. november 1. 19:39 | Link

Keiko-sama Cheesy

Megnyugtató választ kap a kérdésére, nincs komolyabb baj. Persze biztos benne, hogy lesznek kék-zöld foltok, ami nem meglepő és kellenek is. Hiszen, ha nincs visszajelzés, akkor nem tudja az ember, hogy hibázott valamiben, legyen az a harcművészet, vagy csak simán az élet. Ettől függetlenül értékeli, hogy a lány ilyen elszántan küzd és még csak nem is panaszkodik, belátván a korábbi bölcsességet. Viszont a kis állatja már nem olyan szófogadó, és a kérésére sem mozdul a fiú öléből. Ezt már muszáj szóvá tennie vicces hangnemben, habár csodálkozik, mert az állatok nem szokták kedvelni őt. Talán a sajátján és Carlyén mással nem is kötött szorosabb barátságot. Amira puffskenjei nem számítanak, mert a puffskeinek mindenkivel barátkoznak, és nem is egy vad szőrmókok.
- Biztos nőstény, más miatt miért ragaszkodna hozzám jobban, mint a gazdájához? – mondja mosolyogva. – Persze, tessék – felnyalábolja a kis jószágot, aki majdhogynem menekülni próbál, de végül feladja a Yarista nagy markában, és engedelmesen átmászik Keiko kezére. A fiú mulatságosnak tartja egy kicsit ezt a ragaszkodást és egyben jól is esik neki valamelyest. Bemutatkozik, és már átkozza is magát, mikor a lány is ezt teszi. Ha levitás, illett volna ismernie, legalább látásból. Az is igaz, hogy mostanában nem nagyon figyelt senkit, de ez persze nem kifogás.
- Hű bocs, nem ismertelek meg. Biztos, mert nincs rajtad a talár. Sajna, mostanában keveset vagyok a klubhelyiségben, hogy ismerkedjek újakkal, vagy bárkivel is – húzza el a száját.
- Az egyik és a másik sem mondott sokat, nem vagyok egy nagy mugliismeret bajnok – húzza fel a vállait, idén már leadta, mert tavaly sem értette, hogy miről van szó, nem erőlködött tovább vele. Valószínűleg a kviddics-karrierjében nem fog hiányozni ez a tudás.
- Miért pont ezt csinálod? Van valami oka, vagy csak ezt választottad, mert… - a kérdést már nem fejezi be, mert azt Keikonak hagyja. Közben előhúzza maga mögül a törölközőjét és letörli a homlokára újból kiült izzadságot.
- Kviddicsezel? – nem is tudja senki, hogy mi lett volna, ha ez a kérdés nem hangzik el Yarista jelenlétében.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 2. 17:29 | Link

Yarista-senpai Cheesy

 Nincs semmi bajom, leszámítva azt a szúró fájdalmat, amit most a térdemben érzek. mondjuk ez természetes dolog egy ilyen sportnál, hogy előbb vagy utóbb lesérülsz, nem úszhatod meg semmiféle sérülés nélkül. Ez a fájdalom is hamar el fog múlni, csak nem kell erőltetnem a lábam, és ennyi. A többi, kék-zöld-lila folt meg még kevésbé érdekel, ez hozzá tartozik ehhez a gyönyörű sporthoz, amit én is művelek. Bár megúszhattam volna sokkal kevesebb sérüléssel is, ha nem lett volna az a néhány év kimaradás, amikoris semmit nem foglalkoztam ezzel az egésszel.
Odamegyek a sráchoz, és Mogyoróhoz, aki szokás szerint jobban érzi magára a fiú ölében. Leülök melléjük, és elkérem a kis szőrmókot, s ő oda is adja, a mókus akarata ellenére. Úgy látszik nem akar visszajönni a gazdájához, de végül ez mégis sikerül,és pár perc elteltével még is nyugszik, majd szuszogva elalszik.
- Hehe, lehet. - nevetem el magam halkan. - De ezt még nem sikerült kiderítenem. - de most hogy mondja, talán majd valamikor kiderítem. Viszont nem most, majd máskor, mivel olyan békésen szunyókál itt az ölemben, nincs szívem felébreszteni.
- Nincs semmi baj, nem kell bocsánatot kérned. Most már ismerjük egymást, és ez a lényeg. Bár én régebb óta tudok rólad, mert elég népszerű vagy az iskolában. - vigyorgok Yarra.
- Ezt választottam, mert régebben tanultam, és igazából ez az egyetlen mugli sport amit ismerek is, és tudom is. - fejezem be a félbehagyott mondatát, mert valahogy sejtem, hogy mert nem folytatta, hogy fejezzem be helyette, én biztos jobban tudom, mint ő. - Ha gondolod taníthatok neked néhány mozdulatot. Egy élő, húsvér személlyel úgyis sokkal élvezetesebb harcolni, mint egy bábbal.- vetem fel az ötletet a levitás srácnak,  a végén pedig a helyén pihenő fabábra bököm a fejemmel.
- Kviddics? - kérdezek vissza kicsit meglepetten. Elég hirtelen jött most számomra ez a kérdés, ám legyen, ha kíváncsi rá, akkor válaszolok. - Igen, kviddicsezem. Vagyis, most már benne vagyok a csapatban, de seprűn még n olyan sűrűn ültem. - Felelem, majd elmosolyodom, és egy hatalmasat sóhajtok a végén.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. november 26. 22:46 | Link

Keiko-sama Cheesy

Yarista visszaadja a lánynak a ki s mókust, aki láthatólag nem vesz erről tudomást, elhelyezkedik a gazdáján ugyanolyan kényelmesen, mint, ahogy eddig az exrellonoson tette. ~ Akkor ez nem egy kóbor mókus. ~ Gyorsan levonja az egyértelmű követeztetést, majd be is mutatkozik a lánynak. Kiderül, hogy egy háztársa az, ami elég ciki, hiszen azért nincsenek olyan sokan, hogy legalább látásból ne ismerné Keikot. Persze miután elmondta a szép szemű, hogy levitás, Yart megszállják az emlékképek, hogy látta már többször is a klubhelyiségben őt, csak nem fordított rá túl nagy figyelmet.
- Népszerű? Ez kedves tőled – inkább hírhedtnek tartja magát, mint népszerűnek, bár a lányok körében végül is igaz, hogy népszerű, de inkább nem tekint vissza, hogy hány csinos kacsó fordult meg a kezei között. Nem tagadja le a múltját, mert azoknak is meg kellett történnie, hogy most ilyen legyen, és bár pár nélkül nem az igazi az élet, azért jól megvan, és mostanában már nem legyeskednek körülötte annyian, mint régen. Az is igaz, hogy a gólyalakba – mert még mindig nem költözött el onnan – rengeteg időt tölt, hanyagolva a barátait, így mindenki más elől is elzárkózik. De azért még fel lehet lelni néhányszor, nem fog eltűnni az éterben. Keiko harcias játéka kihozza belőle a sportembert és megérdeklődi, hogy mi az, amit a lány csinált. A szó nem mondd neki semmit, de azért figyelmesen hallgatja a monológot.
- Végül is miért ne. Lehetek próbababa – kuncog, mert tudja, hogy bármennyire is nagydarab a lányhoz képest, kevés lehet, és inkább kapni fog, mint adni. De jó mókának ígérkezik az egész, nem baj, ha belevágnak. Egy váratlan kontrával rákérdez a kviddicsre is, és máris vigyorog, amikor kiderül, hogy Keiko a Levita csapatát fogja erősíteni.
- Szuper, akkor majd szurkolok neked is! Menni fog ne félj, csak a gurkókat kell elkerülni – vonja meg a vállait, majd rákérdez, hogy melyik posztot választotta Keiko.
- És mit játszol a csapatban? De közben mondjad, hogy mit kell tennem – fel is áll, hogy meggyőzze a másikat, nem csak poénból ment bele a harcművészeti oktatásba. Várja az utasításokat, kíváncsi, hogy van-e egyáltalán bármilyen tehetsége is ehhez, vagy inkább maradjon a kviddicsnél.


*bocsi a késésért Sad*
Utoljára módosította:Yarista Palarn, 2013. november 26. 22:46
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. november 27. 16:29 | Link

Yarista-san Cheesy

 Úgy látszik, hogy egy kicsit cikinek tartja, hogy nem ismer, de szerintem nem gáz, nem kell mindenkit ismerni, ha a sors úgy hozza, hogy két ember találkozzon, akkor az úgy is lesz, nem kell azt erőltetni. Én sem ismerek olyan sok embert, de nem is baj szerintem.
Népszerű-hírhedt, hírhedt-népszerű, nem mindegy? A lényeg mindkettőnél az, hogy nagyon sokan ismerik, vagy nem? Jó, azért van a kettő között egy aprócska különbség, mégpedig az, hogy a hírhedt emberről nem biztos hogy jó pletykák keringenek. Mondjuk egy népszerű emberről is szólhatnak nem épp kedves pletykák. De mindegy is, én nem igazán szoktam ilyen dolgokkal foglalkozni, javarészt egyik fülemen be, a másikon ki. De azért mégis marad meg bennem néhány dolog, nem arról van szó, hogy semmit nem tudnék, ami körülöttem történik, csak éppenséggel nem igazán tud izgatni.
Aztán rákérdez arra, hogy mi volt az, amit csináltam, én pedig örömmel felelek is neki, bár nem mond neki semmit a név, amin igazából nem is csodálkozom, varázslók között az ilyen mugli sportok nem igazán népszerűek. De úgy látszik nem hagyja őt hidegen ez az egész, amitől mosolyra húzódik a szám. Próbababa. Hihi, ez azért kicsit vicces, de azért próbababának nem fogom használni. De az tény, hogy talán most nem én fogom kapni az ütéseket, de ki tudja. Én azért szeretem ezt sportot, mert itt nem igazán számít, hogy ki milyen hatalmas, és mekkora izmai vannak, ha azok csak hátráltatják az efféle mozgásban.
Gyorsan váltja Yar a témát, át a kviddicsre, és úgy látszik tetszik neki a válaszom, a reakciója alapján.
- Én nem félek. Legalábbis attól nem. Inkább attól, hogy van egy lány a rellonban, aki tudtommal szintén tagja a rellonos csapatnak. Én inkább tőle tartok, mint a gurkóktól. - felelem végig Yar kékjeibe nézve, így ha a hangomból nem is, a szememből észreveheti azt a kis aggodalmat, ami most elfogott. Eris. Fú az a lány ki tudja mit tenne, ha egy pályára kerülünk, bele sem merek gondolni.
- Őrző vagyok. - válaszolok neki kurtán, miközben felállok én is Yarral szemben,és első sorban alaposan végigmérem őt.
- Nos, akkor az első, és legfontosabb: Hogyan kell állni? - kezdi bele,végig megtartva azt a komolyságot, ami a saját mesteremet is jellemezte, de azért a végére beiktatok egy halványv mosolyt. - Állj csípőszélességű terpeszbe, és aztán az egyik lábadat, amelyik szimpatikusabb, csúsztasd hátra, úgy, mintha.... mintha... - hogy is? Hogy mondta egykor a tanárom? Ja, megvan. - Úgy, mintha a két lábad egy sínen lenne, tehát a lábad maradjon ugyanabban a vonalban, csak persze kicsit hátrébb. - adom ki az utasítást, és magam is bemutatom, hogy értse, egyáltalán miről van szó. - Az elől lévő lábadnál pedig a térded 90 fokos szöget zárjon be. Eddig világos minden? - kérdezem felvont szemöldökkel, és ha kérdez valamit, arra válaszolok, ha nem, akkor együnk tovább. - A kezedre most nincs szükség azt nyugodtan leengedheted. Ja és ne mozdulj el onnan. - mondom, majd megindulok felé, és egyszer megkerülöm és megállok azon az oldalán, ahol a behajlított lába van, és egy hirtelen mozdulattal gyengén belerúgok a térdébe, amitől nagy valószínűséggel akár el is esik. Márpedig szerintem valamelyik a kettő közül tuti meg fog történni, mivel senkinek nem sikerül elsőre rendesen beállni, még neki sem. Most már tudom mit élvezett ebben annyira az én tanárom is, olyan jó, és ettől muszáj elnevetem magam, de csak halkan.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. november 29. 23:53 | Link

Keiko-sama Cheesy

Érdekes, hogy mostanában sok új diákkal ismerkedik meg. Valahogy sosem volt az, hogy valamelyik korosztállyal nem tudott szót érteni, szinte mindenkivel megtalálta eddig a megfelelő hangsúlyt és érdeklődési témát. Az rendben, ha valaki szereti a kviddicset, az rossz ember nem lehet – kivétel néhány rellonos -, de nem csak olyanokkal ismerkedett sosem, akik kedvelik az ő által magasra predesztinált játékot. Így van ez most is, Keiko – habár még nem nyilatkozott a kviddicsről – is hasonló eset, jóval fiatalabb is nála és mégis tud hozzá úgy szólni, hogy érdekelje a másikat. Lehet, hogy tanárnak kellett volna mennie? ~ Az kizárt dolog! ~ Bár tanítja Runát, kisebb sikerekkel, és már rájött, hogy nehéz dologba fogott, de kitart, mert így a siker édesebb. ~ Senki sem veszett fejsze feje. ~ Keiko pedig szintén kviddicsezni fog, és éppen azt ecseteli, hogy nem a gurkóktól, hanem egy lánytól fél.
- Én a gurkóktól jobban tartanék a helyedben. Attól a bizonyos lánytól miért tartasz? – kérdez rá, mert nem igazán tudja elképzelni, hogy mit okozhat neki egy társa egy meccsen. Oké, lehet könyökölni, meg rugdosódni, stb, de egy vasgolyó azért sokkal nagyobb sérülést okozhat, mint egy ember.
- Én meg hajtó. Sosem irigyeltem az őrzőket, a leghálátlanabb feladat az övék. Persze, ha jól teljesítenek, akkor meg szuper – biztatja a lányt, talán nem most kéne elvenni a kedvét az egésztől. Ha valaki pedig kitűnik a többiek közül, majdnem mindegy, hogy milyen poszton játszik.
A beszélgetés a karatéra terelődik át, amihez Yaristának halvány segédfogalma sincsen. Figyelmesen hallgatja Keikot, majd megpróbál beállni, ahogy mondja.
- Hát, mondjuk – mosolyog és próbál beállni az utasítások szerint. Kicsit csálé lesz ugyan, és nem érti, hogy ez a kényelmetlen póz miért is jó, de hátha kiderül majd ez is számára.
- Oké, várok – engedi le a kezeit maga mellé, miközben elindul Keiko megnézni, hogy minden stimmel-e. Vár egy rövid ideig, amikor egy rúgás érkezik a térdére, amitől kibillen az egyensúlyából, majd el is esik. Szerencsére a rúgás nem fáj igazán, inkább pontos volt, mint erős, és ennek nagyon örül.
- Szép volt – pattan fel mosolyogva, majd érdeklődve nézi Keikot.
- Mit rontottam el? Vagy semmit? Persze hátulról nem volt szép dolog, vagy de? – kuncog, gőze sincs, hogy szemtől-szemben kell-e harcolni. Egyébként sem tudott volna mit csinálni, mert a lábai bár edzettek, másra vannak kiképezve, mint Keiko gyors alsó végtagjai. ~ Legközelebb már nem lesz ilyen könnyű! ~ Felébred benne a versenyszellem, és Keiko utasításaira vár. Egész jó mókának ígérkezik ez az ifjúsági karakter, vagy mi.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 1. 19:31 | Link

Yarista-san Cheesy

Kviddics. Úgy érzem ez a téma a következő időszakban sokszor elő fog jönni, de nem baj, jöjjön csak. végül is nem jelentkeztem volna a csapatba sem ha nem szeretnék ilyenekről beszélni, vagy bármi mást tenni. És látom, hogy felkeltettem Yar érdeklődését azzal, hogy elmondtam, benne vagyok a csapatban, és ennek örülök. Remélem majd az első meccsemen ott lesz majd a szurkolói páholyban. Annak nagyon örülnék, és talán még egy kis erőt is adna, hogy ott van.
- Jó persze azoktól is tartok valamilyen szinten, de az a lány képes lenne rám uszítani az összes gurkót ha tehetné. Mert ő maga a gonosz. - fintorodom el, miközben Erisről beszélek teljes átéléssel. Talán kicsit túlzok, de Eris szerintem a velejéig romlott és gonosz,és... aah nincsenek is rá szavak.Nagyon nem bírom őt.
- Nem igazán érdekel, hogy hálátlan-e vagy sem, ha játszhatok, és fent lehetek a magasban. De mit értesz pontosan a "leghálátlanabb feladat" alatt"? - kérdezem, miközben végigmérem Yart, aztán az utasításokat is elmondom neki, amit pontosan követ is. Hát mit ne mondjak, elég gyarta alapállás lett, és kicsit viccesen is néz ki, amitől felkuncogok. Én is így nézhettem ki kezdetben? Hogy teszteljem mennyire ügyes, gyengén belerúgok a térdébe. Ahogy gondoltam, elesik, én pedig akaratlanul is hangosan felnevetek. Olyan jó érzés volt ezt újra átélni, hogy egy elő, igazi, húsvér embert ismertettem meg közelebbről a földdel. Mondjuk ilyen eset régen sem volt sok, ért én elég béna voltam, és mindenki legyőzött. Ezért nem is szerettem, de most ismét az életembe került, aminek kifejezetten örülök.
- Ez csak azért volt lehetséges, mert... állj mégegyszer úgy, ahogy az előbb! - kértem tőle, majd ha ez megvolt, közelebb lépek hozzá, és megfogom a térdét, hogy a helyes tartásába állítsam. - Szóval azért, mert a térdednek egy vonalban kell lennie a bokáddal, valahogy így. Tudom elég kényelmetlen, de ki kell bírnod. Remélem menni fog. - kacsintok Yarra, és ismét elnevetem magam. - Látod, így már nem is fogsz eldőlni. - mondom neki, majd ismét egy gyenge rúgást kezdeményezek a térde felé, és így, hogy helyesen áll, már nem fog elesni, max meginog egy kicsit.
- Akkor térjünk is rá a lényegre jó? - mondom, de igazából nem is várok rá választ, hisz ha már elkezdtük, akkor fejezzük is be, vagy nem? Nem kell leragadni ennél az egy dolognál. - Na szóval minden ütés, és rúgás alapja a csípő. Magyarul mindig azzal kell kezdened. Mutatom először lassan aztán gyorsan. -mondom neki, és be is mutatom. Először a csípőm mozdul el,amit aztán szépen követ a vállam és a akarom is. Remélem megérti, hogy mit kell csinálni, végülis nem tűnik olyan elveszettnek, hogy ne értse meg.
- Most te jössz. - mosolygok a fiúra, aztán akarom összefonom magam előtt, úgy várom, hogy mit alkot Yar.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 13. 12:01 | Link

Karategirl

- Ugyan, majd megtanulod kikerülni őket és csak kettő van belőlük. Így tiéd lesz a győzelem, bármennyire gonosz is – a kviddicsben sajnos előfordulhat ilyen, hogy ha pikkelnek valakire, arra jobban odafigyelnek, főleg a terelők. De olyan nagy gond nem történhet, legalábbis itt még nagyon súlyos sérüléssel nem találkozott, és nem hiszi, hogy egy gólyának nagyon hatalmas ellensége lenne az illető. ~ Ennyi idő alatt még meg sem lehet utálni egymást. ~
- Úgy értem, hogy nagyon fontos a posztjuk, mégsem tudnak önfeledten repkedni. Ehhez a poszthoz kellő türelem kell és iszonyatosan jó reflexek, meg a játék nagy szeretete. Különben beleun, hogy ott repked a karikáknál – mondja el gyorsan, hogy mire gondolt az előzőekben. Ő maga nem tudna őrző lenni, nem elég izgalmas az a szegmense a játéknak a számára. őrzővel csak azért találkozik, hogy valahogy túljárjon az eszén és gólt dobhasson.
Közben elkezdik a karate bemutatót, illetve Keiko kezdi el rajta bemutatni a dolgokat, még ki is neveti, ahogy elesik. Ez ugyan nem túl szimpatikus neki, hiszen a másik gyakorlott, és könnyen elvesztheti az exrellonos a lelkesedését, ha nem csak tanító jellegű, amit csinálnak. De túlteszi magát ezen gyorsan, és inkább arra koncentrál, hogy mit kell kijavítania.
- Figyelek – eltűnik a mosoly az arcáról és átmegy komolyba, megjegyzi az instrukciókat és beáll a helyes tartásba immár. Valóban kényelmetlen, de talán stabilabb is, és most figyel arra is, hogy az előbb hogyan dőlt össze, oda koncentrálja a nagyobb energiát. Nem is esik el, egészen szépen csinálja ahhoz képest, hogy másodjára próbálja meg a talpon maradást.
- Csípő, értem – koncentrál tovább, és már egyáltalán nem figyel arra, hogy ez egy ilyen baráti valami, a szokásához híven, most is száz százalékig a feladatra koncentrál. Figyeli a mozdulatot, amennyire csak lehet, majd rákerül a sor. Megpróbálja hasonlóan kivitelezni az ütést, de nagyon figyel arra, hogy ha Keiko visszatámadna, meglephesse azzal, hogy „hátratáncol”, elérhetetlen közelségbe. Hogy ez mennyire sikerül majd kiderül, de előbb a csípő, váll, kar mozdulatot próbálja leutánozni. Amint vége az eltervezett feladatnak, újra beáll alapállásba.
- Na, milyen volt? – érdeklődik nagyon komolyan, vadul fürkészi a kékjeivel Keiko szemeit.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 18. 16:12 | Link

Yarista-dono

 Olyan optimista Yar, hogy olyan már nincs. Én már ennyire nem vagyok optimista, bármennyire is szeretném, én nem tudok így állni a dolgokhoz. De Eris... Én már előre félek a rellon-levita meccstől, és ha a többi rellonos játékos is ilyen, mint amilyenre Erist gondolom, akkor ott mészárlás lesz. De azért legyünk mégiscsak optimisták, szóval nem lesz semmi gond... Remélem.
- Hát a türelem az megvan, és szerintem elég jók a reflexeim... A játék szeretete meg... Hát az majd kialakul remélhetőleg. - mosolygok a végzős levitásra.
Aztán jön a karate, és én kinevetem őt. Nem volt szándékos, csak úgy jött a nevetés, de úgy látszik nem igazán teszik neki hogy kinevetem. Másodjára már sikerül neki, és nem dől el,de valami mégis zavar, ami nem úgy van, ahogy kéne. De mégis mi lehet? Erre még nm sikerült rájönnöm, de addig nem megyünk tovább, míg rá nem jövök. Ismét végigmérem, e próbálom kitalálni, hogy mi az ami zavar. Minden jó... Vagy várjunk csak, azt hiszem már tudom. Nem mosolyog, és ez nagyon nem tetszik. Olyan, mintha véresen komolyan venné ezt az egészet, pedig szerintem nem az.
- Hm... Nem. Ez így nem jó...- aztán minden előzetes bejelentés nélkül indul meg mindkét kezem az arca felé, s mutatóujjaim az arcára nyomom, közel a szájához, és aztán elkezdem kifelé húzni, a két füle felé, míg végül egy mosoly nem látszódik az arcán. - Na, így már tökéletes. - mosolygok Yarra.
A következő pedig az ütés, amit először lassan mutatok meg, aztán pedig teljes sebességgel, majd megállok, arra várva, hogy megcsinálja, közben pár lépést hátrálok, hogy még véletlenül se érjen el. Próbálok figyelni minden apró részletre, hogy vajon hol fogja elrontani, de meglepetést okoz azzal, hogy szinte tökéletes. És a hangsúly a "szinte"-n van.
- Ügyes vagy! - dicsérem meg, és meg is tapsolom. - Már majdnem teljesen jó volt, viszont arra vigyázz, hogy ne nyújtsd ki teljesen a könyököd. - mosolyodom el, és a nyújtott karját beállítom, a helyes helyzetébe. - Na, most így próbáld meg - nézek rá biztatóan, és csak nézem, ahogy megcsinálja még legalább ötször.
- Remek... Akkor jöhet a rúgás? - kérdezem, aztán ha a válasza igen, akkor folytatom. - Hm... Szóval, képzeld azt, hogy lány vagy. És valaki, egy férfi zaklatni akar. Hogy rúgnád meg a nemesebbik felén? - kérdezem, s várom, hogy megmondja, mutassa a választ.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 28. 20:56 | Link

Karategirl

Kicsit furcsállja és ehhez megfelelő képet is vág Keiko szavaira.
- A játék szeretete nélkül játszol? Ez merész húzás, mivel itt nem vagy belekényszerítve az egészbe. Persze, ha ki szeretnéd próbálni magad, akkor úgy érthető, de ha nem fog tetszeni, akkor egy percig se kételkedj, hogy abbahagyd. Azt nem tudom, hogy mennyire fog, elfogultság nélkül én pedig nem tudok a kviddicsről beszélni – mosolyog őszintén, és valóban így van. Nem tud olyan negatív dolgot mondani, ami miatt visszariadna a játéktól. Ott vannak a gurkók, a keményebb ellenfelek, a balesetek, de ezt mind a játék részének érzi, ugyanúgy, int bármilyen sportnál. Itt kicsit talán nagyobbat lehet kapni, viszont sokkal felszabadultabban lehet játszani és sokkal látványosabb is az egész, mint bármilyen sport. A repülésért pedig már egyébként is megéri játszani, mintha az ember lelke szárnyra kapna közben, azt pedig nehéz űberelni. Ráadásul a varázsvilágban ritka az olyan sérülés, hogy abba kelljen hagyni a játékot, maximum a pszichés dolgok azok, amikkel nem lehet minden esetben dűlőre jutni. Úgy gondolja, hogy nála nincs olyan aspektusa a játéknak, ami miatt bármikor is abbahagyná idő előtt a kviddicsezést, és ő ennek határozottan örül is.
Közben tovább koncentrál a karatéra, már amennyit Keiko át tud neki adni, hiszen nem szakképzett edző, de mégis Yar úgy érzi, hogy egész ügyes benne a levitás lány. Itt is a maximálisra törekszik, erősen koncentrálva és nézve az alapokat, hogy megfeleljen az elvárásoknak, amik nincsenek is igazán. nem arról van szó, hogy mostantól Karatézni fog, csak bele akar kóstolni, ha már felajánlotta neki ez a kedves lány. Az arcára mosolyt rajzol Keiko, de ezt nem sokáig sikerül megtartania, mert más dolgokra koncentrál. Azért próbálkozik erre is figyelni, de elég felemásan sikerül az egész. Végül mégis sikerül őszintén mosolyognia a dicséretre. Bár volt benne probléma természetesen, de akkor is, sikerült végrehajtani a rá bízott feladatot.
- Igyekszem – válaszol még mindig mosolyogva és próbálja úgy tartani a kezét, ahogy Keiko mondja, majd figyelni később az ütésnél, hogy ne nyújtsa ki teljesen azt. Végül sikerül, és a lány áttér a rúgásra.
- Mégsem vagyok tehetségtelen, Merlinre – fel is kacag, majd visszaalakítja magát komolyba. A kérdésre csak bólint, jöhet a rúgás.
- Bocs, ezt nem tudom elképzelni. De ettől még berúghatok a lábak közé. De úgy gondolom a térd sem rossz célpont – morfondírozik. Ráadásul úgy gondolja, hogy a térdig rövidebb az út, úgyhogy megpróbálja térden rúgni a lányt. Semmi elképzelés, csak úgy, ahogy gondolja.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. december 28. 23:05 | Link

Yarista-dono

 - Nem mondtam, hogy nem szeretem, mert igenis szeretem a játékot, de azért még nem túlzottan. Bár kétséges, hogy annyira meg tudnám szeretni,mint például te, de szeretem. Ha nem szeretném akkor nem is jelentkeztem volna a csapatba. - vigyorgok a srácra, aki az előbbi megnyilvánulásomból téves következtetést vont le, miszerint én nem szeretem a kviddicset. Pedig de, és még mennyire hogy de. Annál jobb érzés nincs is, mikor a seprűn ülsz, ott fent a magasban, és a sok ember mind téged figyel. Persze ezt még csak elképzelni tudom, hisz egy meccsen sem voltam még, csak láttam, de akkor is olyan jó lehet. Na,ez majd kiderül akkor, amikor már én is a pályán leszek.
És végre sor kerül a karate oktatásra is, aminek én végsősoron nagyon örülök. Örülök mert látom rajta, hogy érdekli, noha nem az a tipikus karate-s alkat, de ha megtanulja az ilyen ember is jól hasznosítani az erejét, akkor az akár még halálos fegyver is lehetne. Persze egy mugli világban, ahol nincs varázspálca, bár még ott is iszonyú jó reflexek kellenének, ha például egy pisztolyos emberrel áll szemben az illető. A mosolyt az arcára az én szokásos módszeremmel próbálom felfesteni, és hát fogjuk rá sikerül is, bár azért látom, hogy néha megküzd vele, hogy az itt is maradjon. De aztán a dicséretemre végre egy őszinte mosolyt látok, amitől az én szám is még jobban felfelé görbül. De tényleg egész ügyes, és már harmadjára-negyedjére szinte hibátlanul sikerül megcsinálnia mindent. Most már tudom, hogy mi az egyik jó dolog a tanárságban. Látni, hogy a tanítvány milyen jól, és esetenként gyorsan fejlődik, tanul, kész öröm. Lehet tanárnak fogok menni az ötödév elvégzése után... Bár ebben olyan biztos nem vagyok.
- Nem is mondta senki, hogy tehetségtelen vagy. - nevetek fel, de nem tart sokáig, mivel máris jön a következő feladat, a rúgás, amit még meg sem vár, hogy megmutassam, de rúg.
- Nem, sőt az az egyik lehető legjobb célpont. - vigyorgok Yarra, aztán már csak annyit veszek észre, hogy lendül felém a lába, s én reflexből védekeznék kézzel, de úgy látszik kicsit alábecsültem Yar erejét, mert a rúgása túl erősre sikeredett, és ezt a kezem bánja.
- Óh, shimatta! - tör ki belőlem az anyanyelvemen a rövidke káromkodás, miközben másik kezem a csuklómra szorítom, és kicsit hátrálok. Fáj,de még mennyire hogy fáj, mondjuk még mindig jobban jártam, mintha a térdemet találta volna el. Szerencsére nem törött el, annyira azért vesztett a rúgás az erejéből, hogy ez ne történjen meg, de még így is borzalmas. Talán rosszabb, mint amit az a báb okozott a lábammal.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yarista Palarn
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 580
Összes hsz: 5878
Írta: 2013. december 30. 17:48 | Link

Keikocsek

- Ó, ne haragudj, kicsit túlpörögtem. Ha a kviddicsről van szó, általában így reagálok – mosolyog, félreértette a lány mondandóját. Ez van, ha valaki vele kezd el értekezni a játékról, ő 100%-on, maximális hőfokon ég a beszélgetésekben. Gyorsan túlteszi magát a kviddics témán, mert most muszáj koncentrálnia, hogy ne valljon kudarcot, vagy ha igen, emelt fővel tehesse. Először még sok a nehézsége, hiszen teljesen ismeretlen sportot próbál ki, de szerencsére elég jó az egyensúlyérzéke, a reflexe,és a kitartása is, hogy részsikereket elérhessen. Az első jó mozdulatnál még dicséretet is kap, és most legalább kap visszajelzést azzal kapcsolatban, ahogy Runát tanítja. Ő sem tanár – igaz valószínűleg jobb a kviddicsben, mint Keiko a karatéban, de minden bizonnyal tapasztaltabb az életkora miatt -, így hasonlóképpen állhat Keiko Yarhoz, mint a fiú a tanítványához. Most ő is hobbikaratésnak érezheti magát legalább egy fél órára, és ez is mosolyt csal az arcára. Elérkeznek egy kritikusabb részhez, a rúgáshoz. Ez egy nehezebb mozdulat jóval, mint az ütés, hiszen bármikor kibillenhet az egyensúlyából. Ezért aztán megpróbálja tökéletesen kivitelezni, persze a lány kivédi a rúgását. Azonban Yarista kissé túllőtt a célon, és hiába jobb nála Keiko, azért mégiscsak erősebb nála, így erősebben is tud rúgni. A lány a kezéhez kap és még odébb is megy, Yar pedig félig elsápad, majd odasiet ellentmondást nem tűrően.
- Mi baj? Mutasd! Ne haragudj, nem akartam gondot okozni, de meggyógyíthatom – mondja szinte már könyörgően, csak abban reménykedik, hogy nem tört el a lány keze. Az biztos, hogy kisebb sérülést összeszedett, de Yarista nem azért tanult idáig, hogy ezt ne tudná meggyógyítani. Az animágia órán még plusz gyógyítói ismeretekre is szert tett, így mindenképpen esélye van, hogy elmulassza a fájdalmat.
- Nem tört el igaz? Keményebb lány vagy annál – mondja bátorítóan, miközben előveszi a pálcáját. Már éppen varázsolna, de aztán elgondolkodik, hogy mégis inkább a gyógyítónak kéne megvizsgálnia, viszont bekötözni bekötözheti a sérült részt, addig is legalább egyenesen lesz tartva.
- Ferula – tökéletes kivitelezés, a lányon pedig körbetekeredik egy kis géz, egyenesen tartva a csuklóját és a felkarját.
- Bocsi, hogy így alakult… - mondja. – Menjünk le a gyógyítóhoz, oké? – kérleli a lányt, bár szinte már érezhető, hogy mindenképpen oda fognak jutni, mert nem akarja kikerülni a dolgot.
Hozzászólásai ebben a témában

Montrose Magpies hajtó | animágus | exrellonos  | exlevitás | apuka | Csin<3
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. január 10. 16:41 | Link

Yarcicu

Az, ahogy Yar áll a kviddicshez, nagyon tetszik. Még nem találkoztam olyan emberrel aki szintén ennyire szeretné ezt sportot, de van egy olyan érzésem, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom. De a kviddics témán hamar túlvagyunk, és már teljes erővel a karate-ra koncentrálunk. Persze első körben neki sem megy túlzottan jól, bár ez érthető is, de végül hamar belejön, amitől csak még boldogabb leszek. Most már értem miért olyan jó tanárnak lenni, és nagyon bejön. Hamar elérkezünk a rúgáshoz, ami persze már egy nehezebb rész, de Yar kicsit kapkod, és nem várja meg, hogy megmutassam, hogyan is kéne csinálni. Ennek persze megvan a következménye, és természetesen az áldozat az én vagyok. Persze megpróbálom kivédeni az érkező rúgást, de kicsit talán alábecsültem Yar erejét, amit persze a kezem bán.  Nagyon fáj, de azt tudom, hogy nem tört el. Pontosan nem tudom hogy mi lehet a baj, max egy repedés, de nem olyan nagy ügy.
- Nincs semmi baj, ne aggódj. Lehetett volna rosszabb is. - Mosolyodom el megnyugtatásképp, bár ez a végére már kicsit torz mosoly lesz, és inkább hasonlít egy grimaszra. Tényleg sokkal rosszabbul is végződhetett volna, ha nem kapok időben észhez, mert kétes, hogy a térdem bírta volna-e rúgást, de én nagyon kicsi esélyt látok rá. Szóval szerencsém volt.
- Nem, semmi komoly szerintem. Túlélem. - mosolygok Yaristára, és engedem, hogy megnézze, és egy kicsit meg is mozgatom, hogy biztos nem tört el. Hát azt nem, viszont fáj. Azt mondja, hogy meg tudná gyógyítani, de mintha az utolsó pillanatban meggondolta volna magát, mert mégsem azt teszi, helyette inkább csak egy Ferula-val kötözi be, így persze már nem tudom úgy mozgatni, ennek okán annyira már nem is vészes.
- Jó, rendben. Menjünk.  - felelem egy kis habozás után, s egy sóhaj kíséretében. Az igazat megvallva nem szeretek a gyógyítóhoz menni, sőt még a mugli orvosokhoz sem szívesen mentem soha. Ebben persze az a vicces, hogy anyu orvos. És épp ezért, mert nála sokat voltam, mikor dolgozott, és láttam olyan dolgokat, amiknék örültem volna, hogyha soha nem látom. De most tényleg úgy érzem, hogy menni kéne. És ha menni kell, hát menni kell. Eközben Mogyoró is mintha megérezte volna, hogy nincs minden a legnagyobb rendben, s még mielőtt elindulnánk, ő felmászik rajtam egyenesen a vállamat célozva meg úticélul, onnan pislog zavartan hol a kezemre, hol Yarra.
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint