36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 16 17 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. február 25. 08:07 | Link

Benett
az Új évi fogadalom | „Karom erős, hajam dús…” | ma

Tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz egyszerű beleszoknom a kviddics világába, de azt is tudom, hogy a javamat fogja szolgálni. Ott egy csapatért leszek felelős, nem csupán magamért. Ez adja majd meg számomra a motivációt – legalábbis ebben reménykedek. Elvégre nagyon sok önfegyelmet kell tanulnom, hiszen eléggé szétszórt egy kölyök vagyok, valljuk be. Illetve Eli is jelentkezett. Nagyon szeretnék vele egy csapatban lenni, együtt edzeni akár a kviddicspályán vagy bármi. Nem mintha nem töltenénk elég időt együtt a szobánkban, de akkor is szeretek kihasználni minden pillanatot, amit szintén bongyor pajtásommal, az eridonon kívül is tölthetek.
Arcizmaim megfeszülnek, amikor meglátom Benett aggódó arckifejezését. Nekem is izgulnom kellene emiatt az egész kviddics-láz miatt? Nemt’om.
- Dehogynem – mondom halkan, kerülve Beni tekintetét. A rellonos diákok közös félelmünk tárgyát képezik, eddig bele sem gondoltam, hogy valamelyikkel szembe is kerülök majd a pályán. Nagyot nyelek, és visszafordítom kipirosodott arcomat a levitás felé, miközben leengedem a súlyzót mindkét kezemben. – Az vagyok kicsit – vonom meg a vállam. – De annyira nem vészes. Napról napra magasabbra repülök a seprűmmel. Csak megszokom egyszer – vágok fancsali képet, ahogyan társam tekintetét kutatom, s abban reménykedek, hogy néhány bátorító szó fogja elhagyni ajkait. Igazán jól esne, hogyha támogatna ebben, hiszen ő is tudja, hogy mennyire nagy döntés ez a részemről. Szeretném megmutatni, hogy máshoz is értek, mint a játékok.
Felcsendül az egyik kedvenc nótám a teremben, amire szélesen elmosolyodok, és ismét megmozdítom karjaimat. Megpróbálom, hogy milyen állapotban is van az a tricepsz.
- Aú! – kiáltok fel, amikor fejem fölé emelem a súlyt, és nyakam mögött próbálnám kinyújtani, hogy ne csak bicepszem kapja a mai napon. De valami rosszul sikerül. – Baszki, ez fáj – mondom, miközben a földre eresztem a súlyzókat, és aggódó kék szemeimet Benettre emelem. Lehet, hogy nem kellene ennyi pofázni közben, hogy elvonjam a saját figyelmemet arról, amit éppen csinálok. – Szerintem meghúztam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. március 1. 18:56 | Link


Furcsa lesz számomra, ahogy oldalra pillantgat, mintha szándékosan nem akarna a szemembe nézni. Jobb szemöldököm felszalad, aggódó arcommal pedig gyanakvóan fürkészem Petyáét. Mibe keveredtél, pajti? Remélem nem külső nyomásra, netán kényszerből rángattak bele ebbe a veszélyes sportba. Jól tudom róla, hogy milyen srác, elvégre együtt szívtunk a folyosón, nem is olyan régen. Hát, hiába nagyobb darab nálam, szerintem egyformán a gyengék közé tartozunk, annyi különbséggel, hogy én még vele se mernék ujjat húzni, ha nem tudnám róla, hogy helyén van a szíve, és eddigi ismereteim alapján a légynek sem tudna ártani. De pont ezért, olyan fura... Nem gondoltam volna, hogy a haverom meghajol ennek a vad sportágnak, főleg ilyen fiatalon. Mestertanoncok is vannak a csapatban, akiknek sokadik évadjuk a következő, tudnak egyet, s mást. Biztos, hogy közéjük akarna tartozni Petya? Mintha túlzottan félteni kezdeném őt belül, vagy talán azt is, hogy ezentúl elfoglaltabb lesz, nem lesz ideje összejárni kalandregényeket olvasni, vagy akár az újabb szerepjátékait kipróbálni. Én ezt így nem akarom.
- Hát, izé... - de hát ő is kellett, hogy halljon már a balesetekről, meg minden. Annyi szemétség és feszültség van a csapatokon belül, hogy az valami hihetetlen. Ezek állandóan marakodnak valamin. De amúgy nagyon izgi sport, meg látványos is. - És melyik csapatban leszel? Majd kimegyek szurkolni - vagy imádkozni érte. Mosolyt erőltetek az arcomra, hogy valamivel legalább biztatni tudjam, aztán lerakom egy pillanatra a súlyokat, hogy nyújtani tudjam az idő közben túlságosan befeszülő karjaimat.
- És mondd csak, mennyi idő van a következő meccsig? - puhatolózom, hogy mégis meddig kell összeszednie magát a valódi mérkőzésig. Aztán gondolom legrosszabb esetben a kispadra ültetik, de ott legalább ragad rá valami hasznos. Tény, hogy bátor húzás ez a részéről, nekem nincs hozzá elég önbizalmam, jár neki a tisztelet.
- Mi?! - kapom oda a fejem ijedtemben. A frászt hozza rám, rögtön a legrosszabbra gondolok. - Hol fáj? Te jó ég... Próbálj meg nyújtani. Vagy nem tudom - nézek körbe szerencsétlenül, de tanácsot kérni senkitől nincs pofám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. március 4. 11:42 | Link

Benett
az Új évi fogadalom | „Karom erős, hajam dús…” | ma

Érzem a fesztültséget, ami a beszélgetésünkre telepszik a kviddics téma felhozása után. Szájamat elhúzom, és keserves fintor rondítja el kisfiús ábrázatomat. Figyelem a zöldes szemeket, és megpróbálom kiolvasni belőlük, hogy mégis milyen gondolatok cikázhatnak a levitás koponyájában. Egyik pillanatban megnyugodni látszom, mert valami kellemes fény csillan benne, aztán valami féltés szerűt vélek felfedezni, szinte aggodalmat sugároznak felém, amire kényelmetlenül rándul össze gyomrom. Sokat jelent, hogy mit gondol rólam vagy éppen arról, amit csinálok. We’re buddies, you know. Egyértelmű, hogy érdekel a véleménye, akármi is legyen az.
Várakozó kékjeimet fúrom végül Beni lélektükreibe, és a gyomrom összerándulása inkább egy késszúrást imitál lágy pocakomba. „Hát, izé” ez mindenhogy hangzik, csak nem biztatóan. Érzem, hogy ajkaim kiszáradnak, ezért hegyes kis nyelvemmel nedvesítek a felsőn, majd az alsónak sem hagyom, hogy összeszottyadjon. Arcomra visszakerül a szomorkás fintor, de egy pillanat alatt eltűnik, amikor Beni végül meggondolja magát talán, és inkább érdeklődni kezd ahelyett, hogy megkérdezné; elment-e az ép eszem valami melegebb égtájra nyaralni.
- A Rivalló Rúnakígyókban – mondom ajkaimat menőn összehúzva, szemeimmel hunyorítva. Eléggé brutál, hogy én, Csepreghy Petya ebben a sportban szeretném kipróbálni magam, de ilyen az élet. Élednek bennem a férfi ösztönök; páváskodni akarok – jó értelemben –, meg szeretném mutatni a színeimet minden hímnek és nősténynek, aki a közelemben van, hogy többre vagyok hivatott, mint official rellon-bokszzsák. – De jó lenne! – tapsikolok egyet, ami megérne egy sitcom-os alánevetést hiszen, ha valaki hallotta volna az eddigi férfias gondolataimat, akkor most még furcsábban venné ki magát örömködésem arra irányulóan, hogy Beni eljönne meccset nézni.
- Még van egy kis idő – legyintek bátorságot színlelve. – Másfél hónap múlva lesz hivatalosan az első meccsem – furcsa számomra a hangzása annak, hogy sportról beszélgetek akárkivel is. Mármint igazi sportról, mert egyszer valaki azt mondta, hogy a mugli E-sport nem minősül „igazi sportnak”.
Ekkor eresztem le a súlyokat és kiáltok fel fájdalmamban. Ha egy ilyen jellegű rossz mozdulatnál ilyen mértékű fájdalmam van, akkor mi lesz, ha nekem hajítanak izomból egy gurkót? Nagyot nyelek, és a még nem sérült kezemmel nyúlok rokkant jobb vállamhoz. Ajkaimat biggyesztve fordulok Benett felé. – A vállam – nyögöm elhalóan. – Roppant egy nagyot, most meg… - próbálnám megemelni, de azonnal felszisszenek. Ép kezemmel Beni keze után nyúlok, és megszorítom finoman, amikor tenyeremben érzem ujjait. – Ne szólj senkinek – kérlelem. Mindkettőnknek támadási felület volna, ha megtudnák, hogy már az első alkalommal lesérültem.
Még mindig a fiú kezét fogom, kék, kérlelő szemeimet mélyen az övébe fúrom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. március 9. 02:50 | Link


Érzem rajta, hogy a gondolataimban próbál olvasni, ami különös feszültséggel tölt el. Szinte már sajnálni kezdem, amiért ilyen fontos számára a véleményem, ami egyúttal nagyon megtisztelő is a részéről. Mintha én is hajlamos lennék elfelejteni, hogy máskor mennyire függök a többiek véleményétől, pedig tudom, hogy nem kéne. Petyával viszont barátok vagyunk. Ő hallgat a szavaimra, én viszont nem akarom őt megbántani, vagy netán elbátortalanítani attól, amibe belevágott. Nem tudom, hogy jó-e, amit csinál, mert belül irigy vagyok rá, amiért belevágott, és egy kicsit mondhatni kilépett ezzel a komfortzónájából, mégis reálisan belátható, hogy hiányzik a megfelelő testalkata ahhoz, hogy a pályán repdessen. De abban sem vagyok biztos, hogy megvan-e a játékhoz szükséges önbizalma, a kiemelkedő tehetsége, ami nélkül mit sem ér az egész, és talán többet árt, mint használ. Látnom kellene őt az egyik edzésén, ezért sem ítélek elhamarkodottan. Aggódó tekintet viszont van. Azt nem tudom elrejteni előle, mert nem olyan vagyok. Nagyon bénán megy, a színjátszóban is azért maradnék meg inkább háttér-embernek.
- Ahha - bólogatok nagyokat, mintha tudnám, hogy miről lenne szó. Ijesztően hangzik a csapatnév, gondolom ez is volt a céljuk vele, szóval utána kéne járnom, hogy még kik a tagjai, ki a csapatkapitány, és zömében melyik ház diákjai remekelnek benne. Akkor talán összeállhatna a fejemben az erőviszonyok alapján, hogy Petya haveromnak mennyi létjogosultsága van a felállásban. - Azt tudod már, hogy milyen poszton fogsz játszani? - kérdezem meg tőle rögtön azután, hogy izgatottan tapsikolni kezd a meccsnézésem hírétől. Erre a hangra persze többen odakapják a fejüket, majd ki-ki a maga nézése után folytatja a dolgát.
- Menő vagy... és bátor - vigyorodom el, majd elszántan tartom fel előtte a tenyeremet, hogy lepacsizhassak vele. Gyerünk Petya, ezt így kell csinálni! Már csak meg kell nyomni az edzést, hogy kigyúrjuk őt addigra. - Majd még emlékeztess, de szerintem biztos szabad leszek, mert szinte mindenki meccset néz olyankor - jegyzem meg neki, aztán letörlöm az alkarommal az erőlködéstől a homlokomra tapadt izzadságcseppeket.
Fájdalmas felkiáltására aggódóan tapogatom meg a vállát, óvatosan és a súlyozástól erőtlenül remegő ujjakkal. Nem vagyok orvos, de elhallgatom a panaszokat, fancsali képet vágva kezdek tanácstalan töprengésbe.
- Jól van, csak semmi hirtelen mozdulat - fújom ki a levegőt, mikor beállok elé, hogy farkasszemet nézve meg tudjam őt nyugtatni. Még a mutatóujjaim is felemelem, hogy hangsúlyozzam ennek fontosságát. Izzadt keze az enyémre fonódik, kérlelő szemeitől összezavarodom. - Nyugi, alap. De akkor most mit csináljunk? - suttogom neki, hogy nehogy lebukjunk a többiek előtt. Lábazni még tudnánk, ha tudnám, hogyan kell.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
INAKTÍV


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2020. március 22. 15:10 | Link

Benett
az Új évi fogadalom | „Karom erős, hajam dús…” | ma

A fájdalom éles késként hasít vállamba, ami olyannyira fáj, hogy egy kövér könnycsepp csorog le gyötrelemtől elsápadt arcomon. Nem bírom jól a sebesüléseket egyelőre, ezen mindenféleképpen javítani kell a jövőre való tekintettel. Fejem zakatol, beszűkül a tér, és egyedül akkor sikerül végre összekaparnom magamat, amikor meghallom Benett hangját. Megnyugtató lágyságával hatol be hallójáratomba, amire kénytelen vagyok egy gyengéd mosolyt megengedni felé, noha arcom teljességében azt mutatja, hogy valami nagyon nincsen rendben. Nem vagyok abban teljesen biztos, hogy nem fogok elájulni, vércukorszintem a béka hátsója alá esik, ezért kétségbeesetten tekintek körbe, de hála Merlinnek senki nem vesz tudomást a szerencsétlen helyzetről.
- Basszus – motyogom, majd Benett kezét nem engedve, óvodás kisgyerek módjára húzom magam után a legközelebbi fekpadhoz. Nyelek egyet, majd megrázom fejemet, próbálom kitisztítani azt, s újra barátomra emelem kékjeimet. Halovány mosoly jelenik meg arcomon, és lassan elengedem hideg ujjaim szorításából az eddig biztonságot nyújtó kezet. Mélyebbnél mélyebb levegővételek után lassul a szívverésem, és ilyen tempóban tisztul a tudatom is. A fájdalom nálam egyenlő a pánikkal, de hamar túl tudok lenni rajta, hogyha jó társaságban vagyok. Most pedig az egyik legjobban történt a baleset. Szemeim kedvesen csillognak, ahogyan a levitásra emelem őket. Fájó karom bágyadtan lóg mellettem, a sértetlennel pedig legyintek egyet a levegőbe.
- Semmi para – hangom még mindig erőtlen, de érezhető benne a küzdés. – Tényleg – erősítem meg, ha kétkedő pillantást kapok válaszként. – Csak még nem nagyon bírom a fájdalmat. Egyszer egy kutyaharapástól is majdnem elájultam – nevetek fel, majd veszek még egy mély levegőt. – Szerintem ez nekem mára ennyi volt – tudom, hogy szánalmasan gyenge volt a teljesítményem még az átlagos képességeimhez mérten is, de ez már így alakult. Hálás vagyok, hogy Beni elkezdte velem ezt az egészet. És remélem, hogy mihamarabb folytathatjuk, de most… - Eljössz velem a gyengélkedőre? Asszem ezt jobb lenne megnézetni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Ivanich R. Benett
Tanár, Végzett Hallgató, Színjátszó vezető, Minisztériumi dolgozó


still alive
offline
RPG hsz: 413
Összes hsz: 579
Írta: 2020. március 30. 01:31 | Link


Nem tudom, milyen mozdulatot ronthatott így el Petya. Kívülről semmi durvát nem csinált, ami kiválthatta volna belőle a villámszerű fájdalmat, amivel jócskán a frászt hozza rám. Kétségbeesetten pislogok, hogy vajon csak nem az elmaradt bemelegítés hatására történhetett-e ez vele... Nehezemre esik ilyenkor, hogy tehetetlenül cövekelek mellette, s a bűntudat gyötör, amiért nem erőltettem jobban az edzés előtti felkészülést. Túl hirtelen vágtunk bele, és nevetségesen elszántan hittünk a sikerben. Vagy ki tudja... Ilyenkor arra is gondolok, hogy akár velem is megtörténhetett volna. Ha csak néhány pillanattal tovább folytatom a gyakorlatot, a saját testem is megadhatta volna magát. Végül is benne volt a pakliban. És ez nagyon megijesztett.
- Az egész az én hibám - mintha mindig mindenre csak ezt tudnám mondani, de most sincs másképp. Én hoztam fel a szünet előtt, hogy kezdjünk el edzeni, és lehet, hogy az ő szervezete még nem állt készen erre, de jó barátként velem akart tartani, és aztán... Ez borzasztó! Idegesen rázom meg a fejem, a félelemtől ökölbe szorítom mindkét kezemet, mikor már a padon nyugtatgatom őt.
- Ne kezdj sírni, hallod? Ki fognak minket nevetni! - kérlelem kétségbeesetten, de nem durván, hanem amolyan együtt érzően, mintha nekem is nagyon fájna, hogy így kell őt látnom. Tudhatja jól, hogy ezt a saját védelme érdekében tanácsolom neki. - Hát, a fájdalomnak szerintem holnap kéne jelentkeznie, izomláz formájában - tanakszom el, mert hát persze nem kellemes érzés a súlyokat emelgetni, de csak nem olyan durva, hogy könnycsepp is kigördüljön a szeméből... A fájdalomküszöbét pedig már megtapasztaltam, nem itt kéne kezdődnie.
- Oké, persze! Kapaszkodj belém, ha kell - egyezek bele készségesen. Szerintem is jobb, ha megnézeti, és nyilván segítségre van szüksége. Ott még amúgy sem voltam, remélem nem is leszek betegként soha. Hagyom, hogy belém kapaszkodjon, ha kell, aztán cuccostul elhagyom vele a termet. Még az se jut eszembe, hogy a helyére rakjam a súlyokat, ami miatt biztos bunkónak fogok tűnni. Ez nem volt a legjobb kezdés.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Boglárka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 247
Írta: 2020. május 19. 19:56 | Link


Múlt nyáron otthonról menekülve szinte minden napomat fent töltöttem Pesten. Igyekezetem beolvadni a muglik közé, szeret tettem néhány barátra, ami meglepő siker volt számomra. Nem barátkozom túl könnyen, de ez a három fős lánytársaság úgy fogadott be, mintha ezer éve én is hozzájuk tartoznék. Úgy tűnt, tudásommal remekül elboldogulok közöttük, egyszer sem árultam el magam, hogy talán nem egészen odavaló vagyok. Vagy lehet, hogy mégis, de ők nem említették, hogy talán furcsa lennék egy kicsit. Szóval remekül beilleszkedtem és egy csomó mindent megtudtam róluk. Megmutattak ezer olyan dolgot, amivel még sosem találkoztam, amit a tankönyvek kihagynak. Így ismerkedtem meg a jógával, az egyik lány, Barbi jógaoktatónak tanult és elrángatott egy órájára. Egyszerűen beleszerelmesedtem ebbe a mozgásformába, sokkal jobban feltöltött lelkileg egy hosszú nap után, mint mondjuk a futás és ráadásul sokat segít az állóképességem javításában. van aki szépséget és alakformálást vár tőle, van aki a spirituális része miatt űzi én viszont inkább csak élvezem. Csendes, nem kell hozzá túl nagy hely és beltéren is kiválóan lehet csinálni. Nem szeretek a szobában edzeni, mert ott zavarhatom a többieket, ezért általában lejárok a suli konditermébe. A gépek között épp elég hely van a szivacsomnak és általában nincsenek olyan sokan, hogy zavarnék valakit, ha elfoglalom a helyet. De amúgy sem vagyok szégyenlős, nem zavar ha esetleg közben megbámulnak vagy valami. Itt azért elég gyakran megesik, hogy furcsán néznek rám, mert nem láttak még ilyet, ami elég vicces, mert a muglik között szinte minden második ember legalább kipróbálta már, ha nem is csinálja rendesen.
Délután, miután vége a tanításnak átveszem az egyenruhámat, egyszerű, nagyszerű kényelmes ruhát öltök magamra. Hónom alá csapom a polifómot és levonulok az erőnlét termébe. Első ránézésre úgy tűnik, nincs itt senki, bár nem vagyok benne biztos, azért annyira nem néztem szét alaposan.  Leterítem a szivacsot, kibújok cipőmimből és zoknijaimból, majd nekiállok bemelegíteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. június 27. 12:10 | Link

Boglárka


Valahogy még mindig nem sikerült megtalálnom a helyem Bagolykőn, pedig azt hittem, hogy ez majd sokkal könnyebben fog menni. Odahaza Bostonban volt jó néhány haverom, meg egy-két közelebbi barátom is, velük lehetett bandázni, bringázni a parkban, elmenni moziba, vagy csak a rakparton sétálgatni, és kavicsokat hajigálni a folyóba. Itt viszont totál úgy éreztem, mintha minden körből kilógnék, mert igazán sehová nem illettem be. Még csak azt sem mondhattam, hogy lettek volna korábbi tapasztalataim más varázslósuliból. Nem voltam a legjobb és legügyesebb tanuló, eléggé el voltam maradva a többiektől, így nem illettem be a szorgalmasok csapatába. Engem nem hívtak, hogy hé, menjünk már bájitalt főzni, vagy hogy repkedjünk az égen. A kviddicsedzéseket is ámulattal, csöndben néztem végig, mert tré, de ahhoz sem volt tapasztalatom, és még ha a labdajátékokban jó is voltam, ez akkor is egész más terep volt számomra. Néha irigyen figyeltem, hogy az edzések után milyen jó hangulatban hagyják el a pályát. Szóval jah. Nem volt egyszerű dolgom, amolyan magányos farkasként tengettem a napjaimat, és kezdett egyre inkább honvágyam lenni. Hiányzott Boston. Még akkor is, ha sok mocsok dolog történt ott, ami megviselt, de minden rossz ellenére odakötött néhány szép emlék. Itt meg se bringám nem volt, se egy jó kis mozi.
Még szerencse, hogy legalább a testedzésre volt lehetőség, egy viszonylag jól felszerelt teremben. Le is mentem, hogy egy kicsit edzzem magam, meg hogy ezzel is elüssem az időt. Pedig nem voltam az a gyúrós fajta, megedzett más, de itt tényleg nem volt más lehetőség. Kezdésnek futottam pár kört a bemelegítés után, aztán a súlyzóknál kötöttem ki. Elöszőr a kis kézieket használtam, aztán elnyúltam a padon, és a kétkezessel próbálkoztam.
Nem ment könnyen, de öt-hat alkalommal azért kinyomtam, igaz bele is remegett minden porcikám, és bele is izzadtam rendesen. De hát valamivel csak meg kell erősítenem magam. Ez a gondolat nagyjából öt erőteljes percig motivált, míg végül feladtam, és fáradtan a nyelvemet lógatva próbáltam levegő után kapni, és megpihenni. Oldalra hajtva a fejem, ekkor vettem észre, hogy már nem egyedül bohóckodtam a teremben, mert feltűnt egy csajszi is, aki megválva a cipőjétől, elkezdett bemelegíteni.
- Khm, te mindig leveszed a cipőd meg a zoknid edzésnél? - bukott ki belőlem a kérdés, majd kimászva a súlyok alól, felültem a padon, megtöröltem homlokomról az izzadságot a magammal cipelt törölközővel, aztán felállva közelebb sétáltam hozzá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Boglárka
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 247
Írta: 2020. június 30. 20:18 | Link


Mikor beléptem és nekikezdtem a bemelegítésnek még tényleg nem láttam senkit. De aztán a fekvenyomó pad felől olyan erőteljes és idegesítő lihegés hallatszott, hogy csak a süket nem vette volna észre, hogy van itt még valaki. Engem különösen nem zavar, amíg nem szól hozzám addig én sem piszkálom. Fentről lefelé és lentről felfelé is. Mindent alaposan átmozgatok, a nyakamtól a bokámig. A jóga olyan műfaj, amiben könnyen meg lehet húzni és el lehet szakítani bizonyos izmokat és arra nincs szükségem.
Még mielőtt nekikezdhetnék az első gyakorlatnak a lihegő fiú hozzám szól. Vagyis gondolom hogy ő az és hozzám beszél, mert egyedül én vagyok itt mezítláb. Lustán arrafelé pillantok, ahol van, ha ezt kötözködésnek szánja jobb ha még azelőtt befejezi, hogy elkezdené. Sajnálom, hogy még nem látom az arcát, úgy egyszerűbb lenne megmondani.
- Csak jógázáshoz – válaszolok őszintén. Futáshoz igazán vicces lenne, tekintve, hogy általában terepen futok, odakint. Ha ott is mezítláb futnék valószínű összeszednék jó pár vágást, karcolás és fertőzést. Nem vagyok ennyire hülye. De persze ezt nem tudhatja, szóval talán nem kéne ennyire ellenséges gondolatokat táplálnom iránta.
Ügyet sem vetek rá, nem zavar, hogy közelebb jön. Ha gyönyörködni kíván a látványban hát tegye csak, amíg csak néz talán nem töröm el a kezét. Megállok, kihúzom magam, majd jöhet a be - és kilégzés. Ez segít az ellazulásban. Nagyjából másfél, vagy két percig csinálom ezt, aztán felnyújtózok és tenyeremet a talpaim elé teszem. Kinyújtózom, hogy a térdeim egyenesek legyenek. Alapvetően sem volt nagy problémám a hajlékonysággal, de mióta jógázom ezek a gyakorlatok még kevésbé okoznak problémát. Hátra nyújtom a lábaimat, jöhet egy fekvőtámasz és abból a felfelénéző kutya. Ekkor nézek csak fel a fiúra ha addig nem szült hozzám, hogy még mindig ott áll-e és engem néz-e.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 17. 10:15 | Link

Boglárka


Figyeltem, ahogy ide-oda tekeri a nyakát, meg minden testrészét, mintha egy komolyabb gyakorlathoz melegítene, gondoltam, meg is tudakolom tőle, hogy mégis mire készül, hisz levette a cipőjét. Ebből mondjuk talajtornára tippeltem volna, régen láttam a tévében versenyeket, amikor a csajok bukfencből kézre álltak, meg spárgáztak, és szaltóztak a szőnyeg egyik végéből a másikig. Végül nem ez történt, kibökte hogy ő bizony jógázni készül. Hm, jóga, azt hiszem, hogy Maggie is nagy híve volt ennek a testedzésnek, s bár magam nem űztem, úgy tudtam, hogy ehhez nyugalom kell, meg koncentráció. Még az is lehet, hogy majd törökülésbe fog, és lemegy alfába, akkor meg jajj, hogy hozzászóljak. Amúgy is úgy tűnt, hogy zavarom a köreit, és egyáltalán nem voltam olyan forma, hogy rátukmáljam a társaságom olyanra, aki arra nem vevő.
- Király - csak ennyit reagáltam, aztán sarkon fordulva sétáltam vissza a gépekhez, a használt súlyzókat visszapakoltam a helyükre, aztán még birtokba vettem az egyik biciklit, hogy tekerjek egy kicsit. Ez persze nem volt olyan bicaj, mint az én saját otthoni biciklim, de ha máshogy nem tekerhettem, legalább így adtam az érzésnek. A gép háttal helyezkedett el a talajgyakorlatokat művelővel, így bármit is csinálhatott, nem láttam belőle semmit, szóval még csak azt se mondhatta, hogy kukkolnám, nem mintha szándékomban állt volna. Azért egy kicsit lelombozódtam, hogy a suliban ennyire nehéz ismeretségeket kötni, Bostonban ez valahogy sokkal könnyebben ment. Talán a homlokomra volt írva, hogy nem vagyok vérbeli varázsló, vagy ilyesmi. Mindenesetre a mai napra feladtam, hogy új ismeretségeket kössek, ehelyett tekertem még egy ideig, majd leszállva a gépről, nyakamba csaptam a törölközőm, kezembe vettem a vizes flaskám, s még vetettem egy utolsó pillantást a jógahercegnő felé.
- Aztán nehogy lesérülj a nagy jógázásban - jegyeztem még meg, bár a nagy koncentrálásban talán meg se hallotta. A termet magam mögött hagyva indultam el, hogy feltérképezzem a kastély egyéb részeit.




Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2020. július 27. 13:06 | Link

Domca
basketball challenge | love my style

Amióta Sándorral kiruccantak egy jó kis kosármérkőzésre, egyre-másra lejár az erőnlét termébe edzeni, hogy felelevenítse régi tudását. Ha pályát módosítani nem is fog, jó lenne ismét formába lendülni és talán néhány meccsre is elnézni. Így eshetett meg, hogy összefutott egy hasonlóan motivált mestertanonccal, akivel először csak egymás mellett, hatalmas koncentrációkban pattogtatták a labdát, végül már együtt is játszottak. Mire a sportra szánt idejüket letöltötték, már egészen jóba lettek, így lazán lefixálták, hogy akkor következő héten ugyanebben az időpontban ugyanitt.
Ebből kifolyólag Jules már a cipőfűzőjét köti, természetesen dupla csomóra, illetve elvégez olyan utolsó simításokat, mint ékszerek levétele és haj szoros copfba fogása. Még nyújtani is el tud kezdeni, mikor a levitás befut, ekkor egy pillanatra megszakítva tevékenységét pacsival üdvözli a lányt. Be kell vallania, sok mindenre számított, csak épp arra nem, hogy egy diákkal lesz ilyen jóban. Nem mintha bármit is jelentene az, hogy egyikük gazdasági igazgató, míg a másik épp önmagát keresi, a nőt ez sohasem érdekelte. Különben is, túl sokszor tapasztalta már, hogy a társadalmi ranglétrán elfoglalt hely köszönőviszonyban sincs magával az emberrel. Attól még lehetsz egy görény, hogy magas végzettséggel rendelkezel.
- Na felkészültél? - azt beszélték meg, hogy ma tüskézni fognak. Mivel Jules-nak ismét bele kell rázódnia a pontos dobásokba, illetve Dominikának is volna még mit csiszolni rajta, ma megtanulnak a létező összes szögből kosarat dobni. Vagy inkább begyakorolják, who cares?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Agáta Dominika
INAKTÍV


Marslakócskák
offline
RPG hsz: 99
Összes hsz: 173
Írta: 2020. július 27. 13:57 | Link


ruha

Sokáig csak tessék-lássék jártam le, dobáltam kicsit, labdát szedtem, vezettem, és nem is igazán gondoltam, hogy egyszer még jobban rákapcsolok - egészen addig, amíg egyre gyakoribbá nem váltak az összefutások a gazdasági igazgatónővel. Először úgy voltam vele, hogy nagy a pálya, elférünk egymás mellett, de ebből pikk-pakk odajutottunk, hogy már egymásnak passzolgatva, a másikat szerelve töltöttük el azt az időt, ami mindkettőnknek nagyon hiányzott. Nekem legalábbis biztosan. Az utolsó hurkot húzva rá szoros kontyomra lépek be a pályára, oda Juleshoz, mert hát... Te se magáznál valakit, akinek pacsival köszönsz nem? Meg egyébként is, mennyivel egyszerűbb passz előtt csak annyit kiáltani, hogy Jules, ahelyett, hogy Ainsley néni? Megborzongtál? Én megborzongtam, isten óvjon a nénizéstől.
- Fel én - állok bele még egy nyújtásba, karomat fülem mellett hátravetve feszítem ki kicsit, hogy bemelegedjek. Nem álltatom magam olyasmivel, hogy hozzá képest különösen nagy esélyem lenne nyerni, de mégis, hiába vagyok versengő típus ez nem zavar, nem veszem a szívemre az esetleges vereségeket sem. Az is a része a gyakorlásnak. Egy pillanatra elgondolkodok rajta, hogy egy aranyos kis mosollyal megpróbáljam magamhoz ragadni a kezdés jogát, ám végül csak jobb kezem nyújtom előre, ujjaimat ökölbe zárva.
- Kő papír olló a kezdésért? - biccentem félre a fejem, majd ha elfogadja a dolgok ilyetén elrendezését, már számolok is hangosan, hogy aztán mutathassam amit épp súg a megérzésem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

domca
Julianne M. Ainsley
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 115
Összes hsz: 127
Írta: 2020. július 28. 09:14 | Link

Domca
basketball challenge | love my style

Senki sem figyelmeztette, hogy ne kerüljön közelebbi kapcsolatba a diáksággal, akár barátság szinten, no meg, ha tényleg olyan jó viszony alakulna ki, mint amilyenre esetlegesen gondolnának, Jules esetében elképzelhetetlen, hogy kivételezzen vagy jogtalan előnyhöz juttasson bárkit, aki nem érdemelte ki. Éppen ezért sem pénzbeli támogatást, sem más jellegűen ösztöndíjat kiosztani nem fog, hisz nem csupán törvénytelen, de még saját elveibe ütköző is volna. Emiatt mondja azt, hogy megérdemli a haverkodást.
- Naná. Készülj a harcra és vele a kudarcra - teljesen komoly arccal áll Dominika elé és teszi ökölbe ő is kezét, hogy lejátszhassák ezt a hihetetlen küzdelmet a kezdésért. Nem mintha nem adta volna át szívesen, ha a lány kérte volna, azonban egyet kell értenie azzal, hogy ez így fair.
Próbál olvasni a levitás gondolataiban. Kő. Ahogy ránéz, olyan embernek tűnik, aki mindent belead, nem fog itt szüttyögni valami gyenge trükkel, biz oda fog csapni. Papír. Vagy mégis megpróbálná kijátszani őt? Talán így, hogy egymás szemébe néznek, legilimencia nélkül is meglegilimentálják egymást, hogy aztán az ügyesebb nyerjen. Mit akarsz Dominika? Olló. A végső leszámolás ideje ez, minden ideg pattanásig feszül, ahogy egyszerre pillantanak le kezeikre, Jules pedig elégedetten mosolyodik el. - Akkor kezdek - sohasem verték még meg kő-papír-ollóban, szégyen lett volna most elkezdeni, meg hát amúgy is szerencsés típus.
- Dobáljunk egy keveset előtte, vagy csapjunk a közepébe? - kérdőn pillant rá, mert neki aztán teljesen mindegy. Nyilván javulna a teljesítményük, ha nem kéne a legnehezebb szögből azonnal bedobni, de ha így akarja, játsszanak így.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Agáta Dominika
INAKTÍV


Marslakócskák
offline
RPG hsz: 99
Összes hsz: 173
Írta: 2020. július 28. 12:05 | Link


- Kevesebb beszéd, több szerencse - rándul meg a szám széle egy pillanatra, majd egy apró fejcsóválás kíséretében magasba lendítem öklömet, hogy aztán a rövid mondóka kíséretében - mert én bizony végigszavalom - eldőljön a játék kezdete. - Meh - nyögök föl csalódottan a vereségre, de elfogadom, és leeresztem karjaimat vissza a testem mellé. Megtehetném, hogy visszavágót követelek, vagy három fordulót arra hivatkozva, hogy mégis úgy az igazságos, de nehogy már ezzel teljen el az idő! Visszavágó majd a tüskézésből lesz, ha kell, elvégre mégis kosarazni gyakorlunk, nem szerencsejátékozni. - Kezdj csak- bólintok tehát, hogy elfogadom, és addig is, hogy kihasználjam a holtidőt, karomat a hátam mögött összekulcsolva emelem meg, lazítva ezzel az izmokat.
- Dobjunk tízet-tízet - csapok le addig is a lehetőségre, és amíg ő elkezdi, én leveszek egy másik labdát a polcról, hogy gyorsabban haladjunk. Megvárom, hogy Jules labdája földet érjen a dobás után, eredménytől függetlenül, le sem pillantva szépen ráfogok a labdára, gyakorlatból, érzésre, egy kis rogyasztás után rádobok én is. Az első kettő rögtön nem sikerül, de utána már belejövök, és csak egyszer vétem még el. Összességében hét bemegy, elégedetten nyugtázom, hogy nem is vagyok olyan rossz formában.
- Na lássuk akkor, mutasd hogy csinálnak a sünik - fordulok felé kihívó tekintettel, amint mindketten végeztünk, és labdámat a fal mellé gurítom. Jó, hogy nem kell a szabályokkal vesződnünk, kellemes újdonság ez azután, hogy eddig ha valakit be is fogtam magam mellé játszani, mindig azzal telt el negyed óra, hogy szájba rágtam a legapróbb dolgokat is. Alapból ezzel nem is lenne baj, türelmes vagyok, de néha olyan jól esik csak simán játszani valakivel, aki úgy élvezi, ahogyan én is teszem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

domca
Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. augusztus 17. 18:33 | Link

jöttem, hogy lássalak. jöttem, mert akartam. #familydon'tendwithblood



Noha szánt szándéka volt elkerülni az iskolát, mégsem lehet. Először is, örökké bujdosni nem lehet; vizsgái vannak – ameddig engedik, hogy ezt tegye -; emberek vannak az életében, akiket most sem Ördög, sem Isten nem szaggat ki a helyéről. Noha nem akart jönni, mert inkább azt kérte, hozzá jöjjenek, megtette. Van az a szó, van az a név, van az az üzenet és kérés. Nem bújhat el többé és talán, sok-sok év után, nem is érez rá zsigeri késztetést. Vagy fogalma sincs. Még mindig minden kicsit zavaros, szép lassan halad csak előre, úgy lehet.
Kellemeset a hasznossal, egy röpke vizsga, elszállt hamar, jobban is, mint hitte, pedig, az iskola dolgait jobbára elásta a ház melletti fa tövébe gondolatban, fel volt és fel is van készülve az évismétlésre. Most valahogy a legutolsó helyre furakodott be a tanulmánya.
Mióta azt a cikket olvasta, nemigen tud nyugodni, de mégis igyekszik vele, igyekezett azokra is úgy mosolyogni, akikkel összefutott, akik ráköszöntek, vagy akik épp elfordították tekintetüket. Feszélyezi, vagy sem, már semmit sem tud tenni ellene, csak az mozgatja jelenleg, akiért maradt jelenleg a falak között. Ha rá koncentrál, akkor a kellemetlen gondolatok is haloványabbak.
Valahogy érzi, hogy őt sem hagyja nyugodni a dolog, már amit a sorok írtak, mert azt egy pillanatig sem akarta, hogy valaki érte aggódjon – annál jobban tették és most makacs „büszkesége” sem tudta legyűrni. Ő is aggódott, aggódik, sietős léptei hatására szúr az oldala, fáj is, de minden lépcsővel közelebb kerülve ver hevesebben a szíve – nem, nem a koleszterin miatt. Várta már, várta ezt, de nem akart tolakodó lenni, megint a háttérbe húzódás, kellemetlen dolog, ha még él. De várja.
Az élet váratlan pillanatokban adott mellé embereket, és egyikükhöz tart most, amely talán azon az éjjelen teljesedett ki a legjobban. A be-bevillanó képek összességében, amelyek először érték őt el és amelyek miatt még mai napig sokkban van kissé, csak senkinek sem beszélt róla, ezek között érezte azt, hogy őket is védeni akarta, inkább dobta magát elé, mert míg tudja, Odett heves, Zina pedig kíváncsi, ha valamelyikükbe mart volna bele, egyik formájában sem bírta volna el a tudatot. Aztán ott volt az a nő is, akiért minden este fohászkodik, pedig vallása sincs, de aki életében először mutatott arra, hogy mégsem az a szörnyeteg, amit hitt magáról. És erről, ezekről csak vele tud beszélni, vele szeretne, bár, nem is lesz az, hogy ráerőlteti. Igazából, valahogy ettől most kicsit tart. Talán fél. De legyűrhető, már ez is.
A kilincset lenyomva tartja egyelőre csak ott a kezét, ahogy nagy levegőt vesz, majd benyit. Körbeérve meglepi, hogy ez egy egészen korrekt edzőterem és erre miért nem járt még, most mégsem számít az, melyik fekvenyomót akarja használni, vagy a futópadot. Tekintete mást keres, majd talál és már indul is, mégis, léptei bizonytalanok, talán csak elfáradt. Nagyot sóhajt mégis az ismerős tincseket látva.
- Odett – szólítja meg halkan. Őszintén, meg akarja ölelni, vagy fordítva történjen, de megállva, amint találkozik a tekintetük, a mosolya az, amely elsőnek előkerül. És az öröm.
- Korán jöttem, mi? – mintha ez számítana, időpont sem volt a dologban. Csak, hogy jöjjön. És jött.

Utoljára módosította:Helvey Belián Balázs, 2020. augusztus 17. 18:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
offline
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. augusztus 28. 14:07 | Link

Belián
Sminktelen, bőrdzseki mentesen


Nem sokszor szoktam így kinézni, itt legalábbis nem. Általában mindig full sminkben, gondosan összeválogatott ruhatárral, tíz-tizenkét centis tűsarkakon szaladgálva szoktam megjelenni. Elmaradhatatlan vörös rúzzsal, cicaszemekkel. A mai nap azonban más. Ma van a semmihez sincs kedvem nap, amikor sima egyszerű, fekete edzőruhában, smink nélkül, lazán összefogott hajjal verem szét éppen a boxzsákot. Ez alól a semmi sincs rajtam alól kivételt képez a műszempillám, de hát azt nem tudom csak úgy lekapni, alig négy napja rakattam újra, szóval egyelőre még önmagában is nagyon öltöztet és már nem is tudom, hogy hogyan nézek ki nélkülük, olyan régóta vannak.
Az biztos, hogy így évekkel fiatalabbnak nézek ki, mint akkor, amikor órákig készülök, de jó hír a világnak, hogy egyáltalán nem annyira szörnyű, mint azt néha én gondolom. Egyrészt, mert azért van egy olyan bőrápolási rutinom, hogy ne öregedjen meg a bőröm a sok kenceficétől - márkahűen csak Apáthy és Vajda termékeket használva - másrészt meg Damyan évek óta lát így, és vagy bivaly erős a szíve, vagy nem tartja elviselhetetlennek a látványt. Szóval talán Belián is képes lesz elviselni így. Helyzeti előny nála, hogy valamennyire már ő is tapasztalta a természetes-Odett megjelenésemet.
Ideges vagyok, sok minden történt az utóbbi időben, ami miatt ideges lehetek, de a leginkább az, hogy érzem, ahogy fogy a területem, és egy farkas nagyon rosszul viseli ezt az érzést. Abba már beletörődtem, hogy Henrik kénye-kedve szerint fenyegethet Damyan-nal, tudva, hogy ha őt felhozza, visszavonulót fogok fújni, de most ez a támadás, az, hogy ki fognak hallgatni, az, hogy gyanúsítottak vagyunk, az, hogy elválaszthatnak minket egymástól, az, hogy egyikünk tehetett ilyesmit. Az a tény, hogy én tehettem ilyesmit. Tehettem? Senkinek se mertem mondani, hogy nem a farkasölőt szedem, hogy Dante kísérleti bájitalait fogyasztom, hogy hol jobban, hol kevésbé emlékszem, hogy arról az estéről egyáltalán nincsenek emlékeim. Vérmes vagyok, vérmesebb, mint a többiek, de vágyat a gyilkolással kapcsolatban csak olyan emberek iránt éreztem, akiket ismerek, és akik megérdemlik. És nem, egy Myra kaliberű emberért nem kockáztatném a szabadságomat, nem vagyok idióta. Akkor miért bántanék egy full ismeretlent? A válasz egyértelmű, ugyanazért, amiért azt a valamit is bántottam az erdőben, hogy védjem Zinát és Beliánt. De most... Belián ott volt. Ha én tettem, őt védtem? Ha nem, akkor mi történt? Én voltam? Ha nem, hogyan védhetem meg magam? Ez nem egy olyan eset, amikor bárki tudnak nekem segíteni.
Elveszíthetek mindent, mert nem emlékszem, mert nem tudom megvédeni magam. Elveszíthetem Damyan-t. Már nem is emlékszem arra az életre, amiben ő nem volt jelen. Az éneklést. Azt a minimális szabadságot, ami itt megjár. Zinát és Beliánt. Mindent. Minden gondolattal egyre jobban ütöm a zsákot, és érzem, ahogy a könnyeim a felszínre törnek. Utálom, ha gyenge vagyok, utálom, ha kétségbeesett. Utálom, ha az emberek azt látják, ami ilyenkor van, és most Belián emberibbnek láthat, mint valaha, ahogy felpillantok rá. Vele ellentétben én nem tudok mosolyogni, pedig örülök, hogy jól vagy, hogy életben van, hogy akár más, akár én, de nem ártottunk neki. Gondolkodás nélkül szaladok oda hozzá, és ölelem szorosan magamhoz, hogy érezzem az illatát, a bőrét, a kusza tincseket. Rendben van, hogy nincs semmi baja.
Utoljára módosította:Angyal Odett Abigél, 2020. augusztus 28. 18:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. augusztus 30. 00:42 | Link

jöttem, hogy lássalak. jöttem, mert akartam. #familydon'tendwithblood



Különös időszak lesz ez, talán vészterhes is, saccolni nem lenne képes egy fikarcnyit sem arra, hogy mi történik majd ezek után. Eddig minden békés és csendes, eddig nem történt úgymond semmi, de ki tudja, holnap mit hoznak fel, holnap mit mondanak ki. És tényleg az volt eddig a legnagyobb gondja, félelme, hogy mit gondolnak róla egy iskolában, egy közösségben, ki hogy néz rá, most pedig ott lebeg felettük az, hogy olyan ítéletet hoznak, amelytől minden megváltozik. Nem akar gondolni rá, makacsuk próbál naiv lenni és azt hinni, hogy csak segíteni szeretnének, mert bár ő megmentett valakit, attól még ugyan az, ami előtte is volt, amely mindig is lesz, az ő szemükben nem nőtt semerre. Valahol érzi, hogy nem csak szimpatizánsokkal van tele az a hely, ahol döntenek. Valahol érzi, hogy a jó véget másra tartogatja az élet.
Változott eddig is, csak lassan, most azonban gyorsabbá vált a folyamat. Sok dolgot enged és sokat ölel magához, sokat gondolkodik, de most a jobb irányba. Tudja, már tudja, hogy mit és hol rontott el, valamelyest, csakhogy azoknak már késő bánat, elébe lehet most menni talán, vagy sem, most mindenbe kapaszkodik, hogy ne váljon fuldoklóvá. Nem akart galibát, nem is ő irányított teljesen, vagyis nem az a fele, aki most a terem felé haladva és abba belépve hallja meg a jellegzetes püfölő hangot. Kiadja a gőzt, talán neki is ezt kellene tenni. Évek óta nem járt ilyen helyen, csak futkározik, azt sem túl sűrűn. Az elhízással szerencséje van, a sajgó tagokkal néha nem, a fölös energiákra pedig jó a futás, meg más is, de egyiket sem lehet állandóan művelni, mikor milyen okból. Mindegy is, hiszen nem edzeni jött, hanem látni Odettet, az már más, ha beáll hozzá, hogy együtt adják ki, de az még messze. Most csak… látni szeretne és örülni, vagy beszélni, mert beszélni vele mindig valami olyasmi, amely átmozgatja odabent. Mélyre mászik, tudja a gondolatait szinte a nő, amelytől mégsem ijed meg annyira, mint szokott. Először igen, először nagyon fura és kellemetlen volt, azonban, mióta többször ejtettek sétát az erdőben, beszéltek és csak lépkedtek egymás mellett, mára valami mentsvár és béke helye az, ahol megtörténik. Fogalma sincs, hogy ma mit fog mondani, valahogy annyira nincs felkészülve rá, mint hitte, azonban ahogy beljebb lépdel, ahogy ténylegesen látja a zsákkal hadakozni, elszállnak az aggályai. Legalább ebben a tekintetben, a többit csak hanyagul félretolja. Talán nem tudja jól átgondolni a helyzetet, látni mindenkiét, pedig nem verdesi a mellkasát, hogy ő a hős. Valahogy nem tudja elhinni.
Egy pillanat alatt terem ott, ahogy elbambult miután beszélt, úgy érzi, ahogy máris öleli. Arca csillan, elsőre fel sem fogja a könnyeket, csak hagyja, hogy átölelje, saját karjai fonódnak Odett köré, fúrja fejét, mindenét hozzá, mintha nem lenne távolság és tarja, mintha attól félne, a földre zuhanna. Hátát kezdi lágy simításokkal érinteni, ahogy talán hosszú percek, akár órák telnek így, de nem engedi el, akkor sem, amikor megszólal, bőrébe dörmögi a szavakat.
- Bocsáss meg, hogy nem jöttem előbb – mert kellett volna, illett volna. Lehet késő, de nem tudni mire. Érzi, szinte kitapintja a belőle áradó feszültséget, még a könnyek sem kellenének hozzá. Van valami, tompa érzék, ami mostanság néha fel-feltör benne. De nagyon halovány és minden bizonnyal valamelyik lötty hatása.
- És sajnálom – most már nem mosolyog, de belül igen, hogy itt lehet. Sajnálja, hogy emiatt történnek majd a dolgok, hogy veszély állt fenn, hogy… Minden, miközben fogalma sincs. – Hiányoztál – halk és szerény, mintha évek teltek volna el, nem napok, órák. Sóhajt egyet, kicsit talán reszketeg, de biztos. Biztosan áll itt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Angyal Odett Abigél
INAKTÍV


Piroskát is jól megette a Farkas | BOZ team
offline
RPG hsz: 209
Összes hsz: 446
Írta: 2020. szeptember 20. 08:28 | Link

Belián

Reszketeg és lassú volt minden egyes nap, mely egymás nélkül telt. Belián nem csak egy srác, már nagyon rég nem. Ő az, aki előtt önmagam lehetek, ő az, aki előtt nem kell úgy csinálnom, mintha egy érzéketlen ember lennék, egy farkas, aki dühös a világra. Nyilvánvalóan jól játszom a szerepem, hiszen ő maga is elhitte, hogy engem nem érdekel senki, hogy nem tud meghatni semmi, de ismeretségünk előrehaladtával, az évek tovagördülésével rá kellett jönnie, hogy de, engem nagyon könnyű kizökkenteni. Látott már sírni, látott nevetni, látott szeretni. Előtte nem kellett semmit sem titkolnom, sem azt, hogy anya szerettem volna lenni, sem azt, hogy mennyire szeretem Damyan-t. Belián a testvérem, akit féltem, hogy elveszíthetek. Már értem, hogy mit érezhetett ő, amikor májusban velem történt meg az, hogy majd egy napon át nem kerültem elő. Arról a napról még mindig nem beszéltem, nem őszintén. Az erdőben tértem magamhoz, ennyit mondtam. Ez igaz is, mert tényleg ennyi történt, de sem a házról, sem Niadra jelenlétéről nem mondtam semmit. Kettőnk között a nővel számos megválaszolatlan kérdés maradt, és tudom, hogy egyikünk sem akarja azt a választ, hogy mi történt aznap éjjel az erdőben.
- Nem veszíthetlek el.
Suttogom válaszol, mert félek, hamarosan elválasztanak minket. A sorsunkról vitatkoznak olyanok, akik nem ismerik a helyzetünket, dönteni akarnak felettünk, bezárni, megfosztani a minimális szabadságunktól, mert egy lány élet és halál között lebeg. Mert valaki, valaki, aki olyan, mint mi, megtámadta őt, látszólag ok nélkül. Kérdés, hogy tényleg csak valaki, aki olyan, mint mi, vagy én. Mert nem emlékszem, bármennyire is próbálom, nem emlékszem. Mintha nem akarná senki, hogy emlékezzek. De emlékezni akarok, és hiába erőltetem az agyam, az illatok megvannak, villanások megvannak, de érzem a vérszagot is, ami lehet a saját sérülésem, amit éjjel szereztem, de lehet másé is. De nem volt okom... csakhogy ez nem számít.
- Lehet, hogy én voltam.
Nem hiszem, hogy ezek után szeretne ölelni, így ellépve tőle, ujjaimat a hosszú, szőke fürtökbe mélyesztem, és hátat fordítva neki távolságot képezek kettőnk között, de ez nem valami olyan dolog, amit háttal kellene neki elmondanom.
- Nem emlékszem az éjszakára, bármennyire is erőltetem, nem jönnek elő az emlékek, de lehettem én is, mert...
Egy pillanatra megakadok, és ahogy ránézek összeszorul a torkom. Ezt még sosem mondtam ki, de most ki kell, meg kell tennem.
- Néhány hónapja elkezdődtek a tünetek. Érzem, hogy a farkas lassan felemészt, ezért kísérleti bájitalokat használok.
Nem szedem a farkasölőt, mondhatjuk így is, de ez egy iskolába zárt vérfarkas esetén igencsak drasztikus lenne. Mondjuk, ha börtönbe kerülök, nagy valószínűség szerint, az lesz a legkisebb bajom, hogy tudom, már a b oldal forog.
- Kibaszott nagy hülyeség volt, tudom, de nem akarok itt meghalni. Nem akarom, hogy Damyan találjon rám. A holdfogyatkozáskor, júliusban, nem bírtam és a második átváltozáskor elájultam. Tudod, hogy ez mit jelent...
... bármikor megtörténhet, hogy többet nem ébredek fel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Helvey Belián Balázs
Tanár, Mestertanonc Tanár, Végzett Hallgató, Szavazásfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár


grey wind | disney princess
offline
RPG hsz: 989
Összes hsz: 4910
Írta: 2020. szeptember 20. 18:29 | Link

jöttem, hogy lássalak. jöttem, mert akartam. #familydon'tendwithblood


Benne volt mindig is a pakliban, hogy hasonló helyzet kínozza őket, és meg is történt, amikor aznap, az udvaron ücsörögve minden kétely emésztette és nem tudott semmit sem tenni, mert a test korlátai nem engedték, hogy rekedtre kiáltozza magát az erdőben, őt keresve. Vele most más volt, megtalálták, elvitték gyógyulni és mikor visszajött, szembesült a valósággal. De mindvégig aggódott, nem emlékezett már arra, hogy ők a közelben volt a végén vagy sem. Sok jelenet forog még mai napig is a fejében, emlékek, amelyeket sosem élt meg, ennyire nem, amelyeknek ott sem kellene lennie, mert mindig úgy volt vele, hogy ne legyen ebből semmi, legyen két tudat, amely más utakon jár. De most, most már ez talán sosem lesz így. Ő a farkas is és az az ember is, aki végtelen szeretettel öleli magához a másikat, aki alig várta, hogy ez megtörténjen, aki mindent nem is talán, de legmélyebb érzéseit is kitárta előtte, meglelte azt, amely a hatalmas, üresen tátongó lyukait a lelkében valamelyest befoltozva megtöltötte élettel, szeretettel. És kölcsönösen álltak, állnak egymáshoz, hagyja, hogy érezzen, mutassa ki és teszi ezt akkor, amikor szükséges. Neki ez után még lesz egy útja, tudja, hogy minden nagy dolog változást hoz, most jó változást akar. Jót akar. Bármi áron.
- Nem fogsz – ezt olyan határozottan jelenti ki, hogy szinte megijed magától, viszont valós. Nem fogja hagyni, hogy megtörténjen, mert küzdeni fog, ameddig tud. Nagyon fél attól, hogy mit fognak dönteni, egy miatt, mikor ők eddig békésen éltek. Talán mások fele ennyire sem teszik, de ők igen. Figyelembe kell venniük. – Addig fogok menni, ameddig lehet. Bármit is döntenek – fűzi hozzá, halkabban ugyan, de elszántan. A szabadságukról van szó, a jogaikról, bár bassza meg, ha ezek után nem szavazhatnak, de semmit sem érdemelnek meg elnyomás alatt. Igen, olvasott róla, milyen rossz volt a vérfarkasok megítélése, hogy ellehetetlenítették nekik a munkát, az életet, most lehet mindent és mégsem. Sok helyen nem nézik jó szemmel, ezek után vajon? Nem. Történnie kell valaminek, ami csoda lesz akár. Szavait hallva azonban elfelejti most ezt a gondot, nagyra nyílt szemekkel nézi és érzi, ahogy eltávolodik tőle és tovább folytatja. Hűvösséget érez, mégsem a hideg miatt, szemeit lehunyva sóhajt egy nagyot, bele akarna szólni, de úgy érzi, most még nem kell. Most még nem szabad, mert olyan ez, mint valami vallomás. Tudja, mit akar mondani, tekintete keresi meg a másikét, hallgatja tovább és szíve szorul össze a folytatásra. Arcára ül ki az egész, ahogy letaglózza és ahogy most ő akarná kiabálni, nem veszítheti el. Ujjai szorulnak ökölbe, egyelőre nem közeledik, de nem azért, mert bármi gondja lenne vele. Egyszerűen megbénul kissé, megbénítja a valóság, amely eddig eltűnt, minden tökéletes és szép volt, de nem csak őt akarta széttépni a farkas, a gyönyörűséget szaggatta apró dologra. Aztán hirtelen mozdul, szinte odareppen, olyan nagy lépéssel küzdi le a távot és fog kezére. Nem fájdalmasan, nem erőszakosan, húzza magához, vissza az ölelésbe, amelyben ő reszket. Kapott valakit, aki iránt érezhet olyat, mint a család iránt szokás és nem, nem veheti el megint tőle az élet. Nem. Lehetetlen… Nem akarja könnyeit, de érzi, hogy marja szemeit, a gombócot, a félelmet.
- Tudom mit jelent… - de nem akarja felfogni és elfogadni. Kísérleti bájitalok. Egy kéne, egy olyan, ami örökké egyenesbe hozza őket. Ő is megtenné, belemenne, ha látná a reményt. Ha… - Miféle bájitalok? Mennyire veszélyes? – aggódó hanggal engedi el kissé, hogy rápillanthasson. Fél. Látni rajta, mégis, apró mosolyt ereszt. Nem akar itt meghalni. Nem fog. Apró, kedves csókot hint homlokára, miközben az egyik fekvenyomó padra ül le és maga mellé invitálja, nem engedi el.
- Előbb-utóbb ide fog érni, de… korai. Nem, nem lehet az – győzködi magát, majd végül felsóhajt. – Vannak emlékeim. Először olyan tiszták, hogy nem csak foltokat láttam. Hogy nem csak a sötétséget. Egy pillanatra, többre, ébren voltam teljesen, tudtam mit teszek és mi történik… - vezeti fel, amivel talán egy dologban meg tudja nyugtatni. Ujjaira szorít rá kissé. – Nem te voltál, nem téged éreztelek. Valaki idegen. De nem te. Sosem tudnék neked ártani, neki megtettem, akartam. Ha te lettél volna, a földre feküdtem volna, hogy tedd, de támadni… sosem. Mindent meg fogunk oldani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Koppány Richárd
INAKTÍV


sakálfióka | #dont•touch•this
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 79
Írta: 2021. január 9. 11:32 | Link

- Na, ezt már szeretem! - biccent elégedetten, miközben a pillantását hunyorogva végigfuttatja a termen.
Mondták a srácok odafönt, hogy van itt valahol kondi, de egyik se jött le vele edzeni, mert lusta szarok. Ricsi majdnem fél órát bolyongott a Keleti szárnyban egyedül, mire elkavarodott idáig.
Hercig eleganciával cseszi le a nyakában lógó törülközőt egy padra, előkotorja az iPodját a zsebéből, majd lezuttyan a háttámlás szobakerékpárra. Harminc perc before-after kardio nélkül nincs értelme súlyzózni, de ez a rész unalmas.
Nem visel semmit, csak egy sortot meg sportcipőt. Így sétált végig a kastélyon, egy szál gatyában-törülközőben, és időnként megállt portrékat nézegetni. Kb. fél éve berobbantak a hormonjai, ebből kifolyólag szikár és kemény vázizomzatot kezdett növeszteni, de szerencsére prímán elterelik a figyelmet a testét tarkító haraglila zúzódások a fejlődő bicepszeiről. Több rajta a folt, mint egy luxus escort ágyneműjén.
Az iPodján pötyög, és bepöccinti a wireless füleseket. Aztán nyomat egy vigyorgó selfiet Inasgrammra. @pokolmonguz, hesteg edzés, hesteg bekaphatod.
Mire a posztolásra nyom, a vidám kifejezés elillan az arcáról, átadva a helyét a fókusznak meg még valaminek, amit nem lehet szavakba önteni.
- F'szom... - morogja, de a hang nem jut messzebb a saját fülénél.
A következő harminc percben felnyomja a pulzusszámát, és konzekvensen elsikálja az agyában a dühös emlékeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány.
Damien Sebastian Felagund
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 320
Írta: 2021. január 10. 13:03 | Link

A káromkodásról való leszokásban sokat segít, ha az ember még a f'ck szót sem tudja egy szótagban kiejteni.
A terembe lépő Damien arcán azonban ettől függetlenül leplezetlen bosszúság suhan át az idegen látványától (pedig a szelfizős részről lemaradt), a fintor széle megrándul, mielőtt ráncba szedné vonásait. Nem mintha ez sokat segítene, amikor az alternatíva a "mindjárt megöl az unalom" közönye. Eleve úgy tesz, mintha a másik ott se lenne; nemhogy szóra, pillantásra sem méltatja a legújabb Harcosok klubjaTM divatot villantó srácot, ahogy nagy ívben kikerüli. Felette ráérősen szlalomozik a gépek közt, ügyet sem vetve rájuk, van azonban lépéseiben valami furcsa. Hosszú, langaléta alakja leginkább gémeskútra hajaz, olyan szerencsétlenül nyúlánk, s legalább olyan sután is mozog.
A futópályához érve röviden bemelegít, makacsul háttal állva Richárdnak és a konditeremnek, ami talán jobb is - ezek a gyakorlatok nem igazán járulnak hozzá ahhoz, hogy bárki méltóságteljesnek tűnjon, hát még egy zsiráfbébi arányaival küszködő kamasz. A végén lerángatja magáról a melegítő fölsőt, s megkezdi seszínű rövidujjúban, kopottas nadrágban köreit, most először keltve azt a benyomást, hogy nem azért jelent csak meg, mert épp' újévi fogadalma haldoklásához kíván asszisztálni. Gyakorlottan, simán fut, felesleges kalimpálás nélkül, egyenletes tempót tartva.
És szemlátomást minden percét gyűlöli. Vagy RBC-szindrómás. A végeredmény szempontjából vizesnyolcas, Forrest Gump a kontinens másik végéig inalna a "lelkesedésétől".


//Disclaimer//
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Koppány Richárd
INAKTÍV


sakálfióka | #dont•touch•this
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 79
Írta: 2021. január 10. 15:36 | Link

A sport az egyetlen, amibe bele tudja gyilkolni az összes kamaszos frusztrációját, így abból kizökkenteni még akkor is nehézkes, ha az edzőtársa egy nyegle paraszt felsőbb éves, aki annyit se vakkantott ide, hogy "Csá." Ámbár a Nagy Magatartási Kódex épp nem lapul ott Ricsi zsebében, úgyhogy nem is veszi különösebben zokon a passzív agressziót, amivel a srác látványosan figyelmen kívül hagyja őt.
Kardio alatt nem izzad, csupán az arca pirul ki a megugró szívritmustól, és kellemesen éber állapotba hozza a tekerés. Mire végez, már minden izma valami nehézért jajong. Leperdül a szobakerékpárról, és hevesen kokettálni kezd egy pár súlyzóval.
- Hé bástya! - kiált oda a futópályán galoppozó, láthatóan szerkezethibás csókának, miközben kipattintja a füleiből a wirelesst. - Nem zavar a zene, ugye?
Verbális reakciót nem vár, elvégre tök mindegy, hogy mi a válasz. Seperc alatt kihangosítja a Rammsteint, csutkára nyomva a hangerőt a felrúnázott iPodján.
Rendkívül nyilvánvaló szándéka közvetve felcseszni vele a másik suhancot. Nem is ő lenne, ha nem játszana törpe wannabe-alfahímet. Ez megint az a klasszikus helyzet, amikor senki nem kelt vele versenyre, és senkit nem érdekel, de Ricsi azért körbehugyozza a területét. Biztos, ami biztos.
Ha lenne benne józanság, garantáltan nem tenne ilyet, de szerencsére egy fikarcnyi sincs. Plusz minden kondis tudja, hogy ha Till Lindemann ordítja az agyadba, hogy "ICH WILL!", akkor kétszer olyan hatékony az edzés.
- SZÍVESEN! - süvölti túl a dübörgő basszust, majd vigyorogva felmarja az egyik kiszemelt súlyzót egy fekpad mellől, és lezuttyan vele a műbőr ülőkére. Látszik, hogy a Bagolykövesek nem viszik túlzásba a kondizást, mert minden gép és fitnesz eszköz vadiújnak tetszik a nagy teremben.
Utoljára módosította:Koppány Richárd, 2021. január 10. 20:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány.
Damien Sebastian Felagund
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 320
Írta: 2021. január 10. 21:40 | Link

A bástya nevéhez hűen megingathatatlan(nak tűnő) nyugalommal és magasról le se sz'rja, hogy roppant lovagiasan szólongatja egy...paraszt. Ha legalább futóként hivatkozott volna rá, lenne némi humorfaktora a dolognak, így azonban Richárd húzása valóban nem vált ki semmit.
Elsőre.
Minél tovább bömböl azonban a zenének csúfolt audiomonstrum, úgy válik Damien tekintete egyre üvegessebbé, jóllehet, az arca továbbra is sztoikus nemtörődömséget tükröz. A mozdulatai önkéntelenül igazodnak a kizárhatatlan ricsaj ritmusához (mása nem igen van neki, a dallam megsértődne, ha a neve felmerülne az egész kapcsán), s pillantása néhány pillanatra Richárdra szegeződik, mielőtt újabb körbe kezdene. A fiúnak háttal aztán szemei a falak mentén sorakozó labdatárolókat keresik, végigpásztázva a kínálatot. A terem alighanem varázslattal van elválasztva, hogy a játék közben eltévedt lövések nehogy a kondigépek közé csapódjanak, viszont valószínűtlen, hogy a labdákat ne lehetne átvinni, mondjuk kézben.
Kivár.
Aztán amikor Ricsi épp diadalittasan rácuppan álmai súlyzójára, Damien kinyúl és megmarkol egy kézilabdát, megpörgetve és feldobva maga elé, hogy a súlyát megsaccolja. Ennyi az átmenet, mielőtt a felkapott labdával nekiiramodna, majd a két részleg határán a levegőbe lendülve teljes erőből megküldi azt az idegen jampec felé. Egy gyakorlott hajtó pontosságával lővi be a könnyű, jóformán mozdulatlan célpontot. A fejet könnyű elkapni, úgyhogy torzóra megy, ebből a pozícióból aligha pattan fel a kiscsákó. Persze, az akció közel sem olyan elegáns, mintha egy valódi kézilabdás csinálná a manővert vagy a seprűjén ülhetne; a hosszú karok viszont annál több lendületet adnak a dobásnak.
Ez fájni fog.
Damien pedig esetlenségéhez mérten egész puhán landol és megáll, hogy végignézze az eredményt. Kiüti a levegőt a gyerekből? Gyomorszájon vágja és lefordul a padról? A saját lábára ejti a súlyzót? Kérem, tegyék meg tétjeiket!

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Koppány Richárd
INAKTÍV


sakálfióka | #dont•touch•this
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 79
Írta: 2021. január 11. 10:08 | Link

A kézilabda élesen csattan a bal járomcsontján, majd gellert kapva elszáguld az evezőgép meg az elliptikus tréner között, és a szemközti falról visszapattanva elgurul egy zsámoly fedezékébe.
- ARGH! - hallat gyomorból jövő torokhangot, mely erejében és hangszínében is arra emlékeztet, mint mikor egy fiatal jávorszarvasbikát egyensúlyoznak piszkavason.
Az ütés váratlanul érte, de az események ilyen irányú kifutása nem. Először a fejét félrebillentő koppanást érzékeli, a fájdalom csak utána lökődik fel az idegpályák mentén, néhány pillanatra elhomályosítva a látását.
Kiejti a kezéből a súlyzót - nem a lábára, hanem a bokája mellé -, majd az állkapcsához nyúl. Hát ez bizony félrecsúszott. Megint. A jobbjával recsegve visszarántja az ízületi szalagot a helyére, a másikkal kinyomja a Rammsteint az iPodon. Az edzőteremben hirtelen túl nagy, és túl baljós lesz a csönd.
Néhány másodpercig még pislog maga elé, míg az éles fájdalom lüktetni nem kezd a fogsorában, aztán felkel az ülőkéről. Szokatlanul magas egy elsőéveshez képest, és a testén viseli a komplett országos autóatlaszt, különböző zúzódások formájában.
Na, ez már nem arról szól, hogy ki hugyoz messzebbre, hanem arról, hogy ha megütsz, azt bizony visszakapod, bástya.
- Most akkor billentsem ki én is a te állkapcsodat? - kérdezi nehézkesen ejtve a szavakat, ám sokkal higgadtabban, mint azt a helyzet indokolná egy sértett kiskamasz esetében. Nem dühös, még csak nem is különösebben fenyegető, de azért ott villog a kihívás a tekintetében. Nem az első rodeója a kölyöknek - és valószínűleg nem is az utolsó. Problémás kis pokolfajzat.
- Ha balhézni akarsz, akkor gyere ide - bök maga elé a tornaszőnyegre. - Ne legyél aljas hulladék.
Élettani helyzetben egy tizennégy éves ritkán ugat be egy jóval idősebbnek, főleg miután az kipattintotta az állkapcsát a helyéről, de Ricsiben annyi félelemérzet sincs, mint orosz rulettben jackpot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány.
Damien Sebastian Felagund
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 320
Írta: 2021. január 15. 22:12 | Link

FFS

Mégiscsak fej lett belőle. C'est la vie. Damien mimikájából - nem csak a rapszodikus izomrángások miatt - nehéz eldönteni, mit is érez, leginkább egy öreg földműves egykedvűségével nyugtázza, hogy aki szelet vet, vihart arat. Az üvöltés idejére lehunyja a szemét, ide amúgy is elég a képzelet, a szarvasbőgés hangereje azonban meghaladja a Rammsteinét, ami önmagában nem kis teljesítmény.
A kiáltás viszonylag rövid, s felnéz, érdeklődő figyelemmel követi Ricsi vergődését, különösebb élvezetet azonban nem mutat és hiányzik belőle a katasztrófaturistákra jellemző lelkesedés. Még csak meg sem tapsolja kiváló lövését vagy a hősies nekorugaszkodást, amivel a másik srác a helyére igazítja az állkapcsát. Van benne gyakorlata, ott az ajánlólevél a testére püfölve.
A kérdésre egyetlen derűs horkantás a válasz, Damien kissé oldalvást dönti a fejét, zsebre téve kezeit. Nem fintorog, még csak el se húzza a száját, de állva is azt a benyomást kelti, mintha valamilyen láthatatlan kanapén terpeszkedne, onnan szemlélve a történéseket. A földre dobott kesztyű iránti érdeklődése épp annyi, mint futóférgben az Ussain Bolt.*
- Nnnon, mmmerci b-b-beaucoup p-ppour votre t-t-temps.-*szeme sem rebben az "aljas hulladék" hallatán.*- Cs-cs-csinálsz, aa-amit a-akarsz, d-d-d-de k-k-kussolj v-v-vagy kk-k-k-kotródj.-*Kimondatlan, finom fenyegetés húzódik a sötét szempárban, ám a környékén az árnyékok feszültség helyett inkább fáradtságot sejtetnek. Az egyik izomrángás nyomán akaratlan grimasz villan, szemöldöke összefut és szemei jóformán résnyire szűkülnek, fejét lassan húzza vissza normális tartásba. Ahogy felpillant, leginkább várakozó - korai hátat fordítani, de közvetlen fenyegetésnek sem tekinti Ricsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Koppány Richárd
INAKTÍV


sakálfióka | #dont•touch•this
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 79
Írta: 2021. január 16. 15:03 | Link

A ledominálásnak ezen formája cseppet nem ismeretlen számára. Ő kiprovokálja, az ellenfele üt (jelen esetben dob), aztán meg flegmáskodik, míg Ricsi szájba nem vágja úgy, hogy atomjaira hullik szét. A bátyjával rendszeresen játszanak ilyet, immár egy évtizede. Hol ő nyer, hol Szilárd. Egy ideje kiegyenlítettek az erőviszonyok és az esélyek.
Sunyin elvigyorodik.
Au!
Oké, nincs mosolygás, mert az fáj. Helyette megkerül egy húzódzkodó állványt, és komótosan elindul  az idősebb fiú felé. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, ugyebár... A szemeivel diktatúrát sugároz - mert ezt így kell csinálni, és addig hergelni, míg újra meg nem ütik. Akkor már kétségbevonhatatlan joga lesz az önvédelemhez.
Az cseppet sem izgatja, hogy a srácnak pusztítóan görbe orra van, az egyik szeme jobbra néz, a másik északnak, és a füléből tehén orrkarika csüng. Mindent egybevetve egy részeg, skorbutos kalózra hajaz. Az viszont nagyon is érdekli, hogy a csávóban vibrál az elfojtott feszültség, mert így roppant jó bulinak ígérkezik a kakaskodás. Már éppen szóra nyitná a száját, mikor a tag beelőzi.
Franciául karattyol, aztán magyarul és durván, de tényleg nagyon durván dadog.
- Höm?...
Ricsi arcán átsuhan a zavar, a szemöldöke megrándul. Hirtelen értelmezni sem tudja, amit hall, ezért néhány pillanatig összepréselt szájjal hallgat. Mielőtt megszólal, összefonja a karjait a kék-zöld foltos mellkasa előtt. A mozdulat sokkal inkább önvédelmi reflexre hasonlít, semmint bicepszdomborításra.
- Beszédhibás vagy? - kérdezi mindenféle sértő él nélkül, szimplán csak meglepetten.
Egyik lábáról a másikra helyezi az egyensúlyát kettőjük között félúton. Ha a srác sérült - márpedig nagyon úgy fest -, iszonyatosan inkorrekt lenne beleállni. Nem szánalomból, hanem ugyanazért, amiért egy negyven kilós kislányt sem döngöl a hóba az iskola kapujánál. Egyszerűen nem fair.
- Nyugodtan szólhattál volna, hogy halkítsam le - bök a háta mögé, a fekpadon hagyott iPod felé. Előrelátásból nem hozta magával, mert ilyenkor minden törik, ami az útjába kerül, nem csak a csont, aztán mire egy újat kicsikar a szüleiből, addigra Billie Eilish három Insta sztorit is töröl a didkóiról, pedig azokról nem kéne lemaradni.
- Szép dobás volt - mosolyodik el halványan.
AU!
Nincsmosolygás!
- Kéziztem a suliban, khecire hiányzik. Van kedved kapura dobálni?
Utoljára módosította:Koppány Richárd, 2021. január 16. 15:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány.
Damien Sebastian Felagund
Független varázsló, Legilimentor, Végzett Hallgató, Okklumentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 320
Írta: 2021. január 19. 22:54 | Link

Ricsi céltudatos masírozását hüllőnyugalommal figyeli, akár egy nagy, sütkérező varánusz - minek kapkodni, kérem? A kisujját se kell mozdítania, hogy irritálja a kiscsákót és ez neki tökéletesen megfelel, a másik egy szóval sem mondhatja, hogy nem önként sétált a karjaiba horogtávon belülre.
Mert az hétszentség, hogy az általa okozott sérülés egy pillanatig sem fogja visszatartani attól, hogy állonvágja a két lábon járó batikmintás Rambócsírát. A lelkiismerete és/vagy józansága épp se lát, se hall a fájdalomtól; hogy erre mennyire jó gyógyír a "ha fáj a fejed, rúgj a küszöbbe és mindjárt nem fáj annyira" elvén leverni az öklét máson, fogalma sincs, de megér egy próbát.
Amint Ricsi ledermed és csak néz, mint kezdő buzi a gőzfürdőben, kedve lenne bemutatni, de takarékoskodik az energiáival. Amúgy is, két év alatt hozzászokott az ilyen és ehhez hasonló reakciókhoz, még ha viszonylag ritkán félmeztelen a vele szemben álló.
- Rosszul h-hallasz? B-b-biztos a-a-agyrázkódás,-*húzza el a száját, félvicsorral adva Ricsi tudtára, hogy ez ritka kretén kérdés volt. Persze, a benyomást tovább javítja egy izomrángás, hogy véletlenül se veszítsen kezdeti vonzerejéből.
- Echh,-*von vállat, egész arcával - vagy ez egyetlen nagy fintor? - azt fejezve ki, mennyi reményt fűz ahhoz, hogy ez működött volna.*- F-ff'szom ssse akart o-ordítani,-közli elbűvölő őszinteséggel, és urambocsá', arra se támadt kedve, hogy közelről csodálja meg a most tüntetően összefont karok tagadhatatlan férfiasságát.
- A l-lépedre c-céloztam,-*biccent oda, köszönöm-formán, egy nyugdíjas parkőr engedékenységével, egy egészen morzsányi öniróniával. A szeme kicsit összeszűkül, ahogy a Ricsi fején most már többedszerre átfutó furcsa mosoly-fogfájás kifejezést mustrálja. Hmmm. Szar ügy.
- P-passz. Ahhoz v-való a l-l-labda?-*Damien arca őszinte tompaságot tükröz, már ami a "kézi" szóra való reakciót illeti - úgy csillog szemében a felismerés, mint Balaton fenekén a Hummer dísztárcsája, felhős téli éjjelen. Őszintén szólva csak azért asszociál a labdára, mert a mondat érintőlegesen dobálást említett és a közelmúltban (emlékei szerint) csupáncsak egyetlen dolog repült, az is az ő kezéből.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Koppány Richárd
INAKTÍV


sakálfióka | #dont•touch•this
offline
RPG hsz: 79
Összes hsz: 79
Írta: 2021. január 20. 09:17 | Link

Markánsan körvonalazódik benne az érzet, hogy a békejobbot láncfűrésszel viszonozzák, és ettől röhögnie kéne... Ha nem sajogna az arca úgy, mintha most kalapálta volna ki a felső állkapcsát egy kínai sebész egy vuhani mészárszék hátuljában. Nappal böllér, éjszaka fogtechnikus.
- Nagyon király beatet tolsz - állapítja meg, mikor a csávó másodszor is megszólal, és ritmikus tücc-tücc esik ki a száján. - Alárappel Majka vagy a Hiro, és sztár vagy.
A pillantásában bujkáló kihívás lassan, de biztosan kíváncsisággá változik.
- A legjobb haverom raccsol - mondja anélkül, hogy bárki kérdezte volna, vagy az érdeklődés legkisebb szikrájára tartana számot, ám ez Ricsit sosem zavarja. - És az a neve, hogy Krastovics Kristóf. Képzeld el, mekkora poén minden egyes bemutatkozás.
A kényszeres izomrángások az idősebb fiú arcán arra emlékeztetik, mint amikor egy orángután a plexi korlát túloldalán utánozni próbálja egy hatéves mimikáját kajáért cserébe.
- A lépet baseball ütővel kell leverni - mondja elgondolkodva - ahhoz kevés a labda. Amúgy görcsöl valamid?
A tekintete élesen fürkészi a srácot. Túl sokszor látott hasonlót, és egyre erősebb benne a gyanú, hogy a másik nem viccből rángatózik, hanem basic fiziológiás oka van, s ehhez jön még egy élhetetlen plusz. A szemeit összehúzza a fájdalom, és agresszív is annak ellenére, hogy Ricsinek immár nyilvánvalóan nem áll szándékában ütni.
- Van nálam tramadol. Kérsz?
A rendíthetetlen hidegvér imázsa lepereg róla, mint a régi festék. Semmi szüksége rá, az csak a show része. A láthatatlan közös evező ott lebeg köztük, de nyugodtan lehet az ellenkező irányba is húzni.
- Igen, a kézilabda kézilabdázásra való. Elképesztő, nem? - mosolyog igen-igen haloványan, hogy ne fájjon nagyon. A becsapódás nyoma kezd élénk rózsaszín árnyalatot ölteni a pofázmányán.
Néhány pillanatig mérlegeli, hogy nekifusson-e utoljára, végül úgy dönt, hogy nem veszít semmit. Túl stabil az önbecsülése ahhoz, hogy beleremegjen egy közönyös visszautasításba.
- Koppány Ricsi vagyok - lép közelebb, és a fiú felé nyújtja a jobb kezét. - Karvalykeselyű a főnixek között.
Utoljára módosította:Koppány Richárd, 2021. január 20. 10:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány.
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2021. január 28. 11:33 | Link

Karola
ne puhánykodj, Bence  - kinézet

A kviddicsidény lagymatossága az izmaim kárára váltak, ideje volt egy kis edzésnek, és őszintén hiányzott már. Szóval gyorsan átöltöztem eddzőscuccba, meg tettem a sporttáskámba váltócuccot, törölkőzőt és a többit, amjd szépen lejöttem ide. Épp az ajtóban állok, ugyanis megállított egy csapat leányzó, akiknek szintén ma jutott eszébe, hogy sportolniuk kéne. Nos hát na, nyilvánvalóan a látányuk állított meg pár lélegzetvételre, mert azért ritkán látni télen ilyen lengén őket. Hogy ne bámuljak tovább gyorsan szedni is kezdem a lábaim, az egyik kondigép mellé - ahonnan persze jó rálátás nyílik a teremre, egészen véletlenül - és felteszek pár súlyt. A pálcámmal beállítom a visszahúzás erősségét a leírás alapján, majd az arra kitalált tárolóba helyezem a mágikus varázseszközöm. Te jó ég, mi van itt. Jobb lesz, ha gyorsan elfoglalom magam, mert túl szűk lesz a nadrág, ha ennyire pofátlanul nézelődök tovább. Erről eszembe jut Babett és Dia is, és valahogy le is lohasztja a nagy lelkesedésem a lányok iránt. Dolgozni kezdek végre és hülyeségeken jár az eszem. Miért, én nem hibázhatok, tökéletes vagyok, vagy mi? Biztosan nem, de egyelőre nem áll szándékomban senkinek sem elmondani a dolgot és azt sem, hogy megtört bennem valamit. Miközben ezen filózok, újra visszatérek a lányokhoz és az egyik biciklin felismerem Karolát. Anyád, de jó... jól néz ki. Háttal van nekem, ami azt jelenti, hogy pont oda látok, ahová nem kéne, illetve nézőpont kérdése. Annyira elbambulok, hogy hirtelen azon veszem észre magam, hogy leszáll a bicajról, majd letörli az arcáról az izzadságot. ~Ó, hogy izzasztanálak meg én is.~ kapom fel, majd el a tekintetem, mert miután eddig nem éppen a szemeibe néztem, nem vettem észre, hogy ő is észrevehetett. Próbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna, majd pár mozdulat után kénytelen vagyok abbahagyni az egészet, mert rohadtul elkezdtek sajogni a bicepszeim. Jó lenne, ha inkább arra figyelnék, amit csinálok. Miután levergődök a gépről, nyújtok párat és inkább egyszerűbb dolgok után nézek. A futópadot választom és szép lassan elkezdem a könnyített futóprogramot. Később majd biztos feljebbveszem, sőt még a pálcámért is visszamegyek majd, ha már otthagytam. Szétnézek lopva, merre lehet Karola, aki valami eszméletlenül néz ma ki, főleg így kevésbé felöltözve. Fura dolog, hogy ha mondjuk fehérneműben kapsz el egy csajt, azonnal szégyenlős, de ha meg falat bikiniben, vagy ilyen edzőcuccban, az tök rendben van. Miért lehet ez? És hova tűnt Karola? Addig keresek még valakit nézegetni, hogy renbde jöjjön a lelki egyensúlyom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Bossányi Karola
INAKTÍV


Boska | Karcsi
offline
RPG hsz: 529
Összes hsz: 941
Írta: 2021. január 28. 20:47 | Link

Bence

Karácsony után azon kaptam magam, hogy egy kicsit szűkebb lett az egyik farmerem, amivel egyébként nem lenne baj, ha nem az lenne a kedvencem. Ez pedig csakis a sok-sok mézeskalácsnak volt köszönhető, hisz abból jócskán befaltam az ünnepek alkalmával. Az új év bekövetkeztével azonban elhatároztam azt, hogy ha törik, ha szakad, visszafaragok a súlyomból, hogy újra kényelmes legyen a kedvenc ruhadarabom. Ez szerencsére megtörtént, viszont a gyakori edzések úgy beépültek a mindennapjaim közé, hogy azon kaptam magam, megint csak mennék az edzőterembe. Ez ma sem volt másként, miután átvettem az edzőruhát, s a vállamra kanyarintottam egy törcsit, egy palack vízzel vettem célba a termet, s bemelegítésként egy kis tekeréssel kezdtem a biciklin. Egy jó fél órás tekerés következett, igyekeztem tempósan tekerni, így fél óra elteltével már éreztem azt, hogy folyik rólam a víz. Tovább is tekerhettem volna, de az egyik haverom mesélte, hogy fontos súlyzós edzéseket is beiktatni, így nem akartam kizárólag egy eszközzel lefárasztani magam.
Leszállva a bicikliről, megtöröltem az arcomat, s a nyakamat, majd letekertem a palackról a kupakot, és hosszan kortyoltam a frissítő vízből. Jól esett, szomjas is voltam, de nem lazsálhattam tovább, folytatnom kellett az edzést, már csak azért is, mert elhatároztam, hogy át fogom úszni a Balatont.
Meg is indultam a súlyzók felé, de ahogy körbevezettem pillantásom a termen, észrevettem a futópadon kocogni Bencét. Meg is lepődtem egy pillanatra, mert az elmúlt hetekben szinte mindig ebben az időpontban jártam itt, és soha nem láttam őt, szóval fel is merült bennem a kérdés, hogy vajon mit keres itt?
Egy kicsit félbe hagyva az edzéstervemet, törölközőmet felkapva, kezemben a palackkal lépdeltem oda mellé. - Hová futsz ilyen hipergyors tempóban? - mosolyogva pillantottam rá, nem akartam beszólni, de elég gyenge programon taposta a gépet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 9 10 [11] 12 13 ... 16 17 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyFöldszint