28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távol

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] Le | Téma száljai | Témaleírás
Francesco Nico Bianchi
Házvezető-helyettes Eridon, Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 137
Írta: 2019. október 12. 23:25 | Link

Kedvesem
ez nem az, aminek látszik

Az álbarátnő dolog kifejezetten jól alakult. Tulajdonképpen minden pletyka elhalt, ráadásul Emily sem sejtett semmit. Valljuk be, ez volt a legjobb opció, ami szóba jöhetett. Opheliával meg is beszélték, hogy még egy-két nap és szépen hangosan szakítanak, aztán Nico végre hivatalos lesz szíve választottjával és az élet megy tovább.
A terv egyébként tökéletes lett volna. Az egyetem aulájáig kísérte a szőkét, akivel szokás szerint egy kisebb műsort előadva kezdett búcsúzkodni. A vékony karok könnyedén fonódtak a nyaka köré, ő pedig a csinos csípőn nyugtatta kezeit. Váltottak pár szót, ami nagyjából annyi volt, hogy visszaszámoltak, de ezt nem hallotta senki, majd mélyen egymás szemébe néztek és... Egy igazán színpadias, mély és tökéletes csókot villantottak. Talán még Nico is zavarba jön, ha látja saját magukat, de mivel ez nem egyhamar fog bekövetkezni, így nem igazán foglalkoztatja a dolog. Ophelia kibontakozott az ölelésből és még egyszer hátrapillantva intett egyet az olasznak, aki mosolyogva figyelte távozását. Bár ez a tekintet közel sem volt szerelmes, a jelenetet látva mindenki arra asszociálhatott, hogy még a csók hatása alatt van.
Mint ki jól végezte dolgát vágja zsebre kezeit némi hatásszünet után - megvárta, míg a kecsesen ringó csípő eltűnik a látóhatáron - és már indulna is órára, mikor megérez magán egy tekintetet. Nem tudom, ezek szerint létezik olyasmi, hogy férfi megérzés, de Merlinre mondom, érzi, hogy lyukat égetnek a hátába. Továbbra is gyanútlanul, mint egy ma született bárány fordul meg, hogy aztán szembetalálja magát egy dühös, megvető szempárral. Azonnal meghűl ereiben a vér, mert már tudja, hogy ebből a szituból sehogy sem fog tudni kikecmeregni. El kellett volna mondania, mindent, az elejétől a végéig. Az oly csodás arc, a tökéletes formák és idomok, a selymesen leomló haj... Mindez vágyat ébresztene benne, ha épp nem attól félne, hogy menten megölik. Merthogy Emily nem hagyja ezt annyiban, az is biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 275
Összes hsz: 597
Írta: 2019. október 13. 00:18 | Link

Életem férfija
Ruha

Minden tökéletes. Hogy zavar-e? Nem. Hogy érzem-e az előjelét annak, hogy ez hamarosan meg fog változni? Nem. Nyilván, ha ezt előre lehet tudni, ha előre látom az előttem kibontakozó jelenetet, akkor nem küzdök olyan nagyon, hogy bejussak az előadására, akkor jó lett volna nekem a Marosshy órája is, nem kellett volna Bianchi-hoz ragaszkodnom. De én őt akartam, foggal-körömmel, és olyan elánnak küzdöttem a bejutásért, majd a bennmaradásért, hogy az megérdemel egy kávét. Csak ezért vagyok itt, különben most a könyvtárban bújnám a szakdolgozatomhoz javasolt szakirodalmat.
De bejutottam. Tudom, hogy nem etikus, sem az, ha egy tanárral jársz, sem az, ha felveszed az óráját, hogy egy-egy megrágcsált tollvéggel maximálisan zavarba hozd, de amikor boldog vagy, nyilván ezek az apróságok nem számítanak. Engem nem zavar, hogy el kell utaznunk ahhoz, hogy a szerelmünket felvállaljuk, vagy, hogy igazán boldogan és őszintén csak a négy fal között érinthetjük meg egymást, hiszen itt ő a tanár, én a diák. Ez így természetes. De már nagyon várom, hogy lássam az arcát, lássam, mit szól ahhoz, hogy felvettem a tárgyát, hogy heti kétszer, ott ülök majd. Mondjuk a csütörtöki az pont óraütközéses, de hát majd ha néha nem hozzá megyek, elfenekelhet.
Éppen ezen az ajánlaton morfondírozok meg azon, hogy latte legyen-e, vagy az a durván felpörgetős másik kávé, amikor belegyalogolok egy csókcsatába. Egy olyan természetesen zajló eseménybe, amit nem nagyon hittem, hogy látni fogok, valaha. Maximum, ha egy tükörbe sandítok, de nem, nem vagyok szőke, viszont az biztos, hogy Nico a másik fél.
Fogalmam sincs, hogy mi van az arcomra írva, de azt tudom, hogy nem egyedül nézem őket, többen odakapják a fejüket, és az a barom Szilveszter még elismerően is füttyent hozzá. Szívem szerint kitépném a nyelvét, pedig nem rá haragszom. Mert haragszom. Érzem, ahogy a minden tökéletes egy pillanat alatt fordul át minden káoszosba, és az egész világom, aláhull. Hát persze, ő a tanár, én a diák, azért legyünk a négy fal között, és azért utazzunk el. Ő a tanár, én a diák, ne mutatkozzunk sokat együtt, nehogy bajunk legyen belőle. Ő a tanár, aki a barátnőjével csókolózik, én pedig a diák, aki hülyét csinált magából, aki kitárta a szívét, széttette a lábait, aki szerelmes lett egy másik férfiba.
Megint megtörténik. Valaki más erősebb, szebb, jobb, mint én. Adrian hiába mondja, hogy nem Cole miatt, mégis de, miatta lett vége, és Nico hiába mondja, hogy ez nem komoly, de az. Hiszen vele, a nővel nyíltan csókolózik, míg én csak állok, és nézem őket, megmerevedve, mintha hülye lennék. A tekintetünk találkozik, hirtelen gyúl haragra bennem minden, és ez a harag az arcomon landol. Egy hosszú pillanatig nézem Nicot, az arcát, az idült boldogságot rajta, és lassan, ahogy hátrálni kezdek, megrázom a fejem. Nem csinálhatok jelenetet, nem szabad. Időt sem adhatok neki, hogy bármit is mondjon. Csak sarkon fordulok, és ahogy jöttem, úgy távozom az étkezőből, kellő vehemenciával és lendülettel. Fogalmam sincs, hogy merre megyek, csak el innen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Házvezető-helyettes Eridon, Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 137
Írta: 2019. október 13. 00:34 | Link

Kedvesem
ez nem az, aminek látszik

Tényleg nem ezt akarta. A haragot, a döbbenetet, a csalódottságot, az egész világ megvetését látja abban a szempárban és bármit megtenne, hogy eltüntethesse onnan. Csakhogy idebent nem rendezhetnek jelenetet, hiszen épp azért kérte meg Emily-t hogy ne mutatkozzanak együtt, mert nem akarta megütni a bokáját - vagy épp a lányét megüttetni. Azt hitte ma nem lesz az egyetemen, de ha nem is hitte volna, akkor is... Mégsem tudja őt hibáztatni, hiszen el kellett volna mondania mindent az elejétől a végéig, beavatni párját abba, ami a való: hogy annyira szánalmasan szerencsétlen, hogy álbarátnőre van szüksége, aki nem más, mint Ophelia és már előtte felkérte, de ne higgyen a szemének. Még az is jobb lett volna, mint ez, hogy pofonként találkozik a tökéletes párossal - mert hát kívülről bizonyára annak tűnnek.
Hátrálni kezd és, bár Nico szóra nyitja a száját, egyetlen hang sem jön ki torkán. Aztán a következő pillanatban már csak Emily távolodó alakját látja, ezt azonban nem hagyhatja. Ha most elmegy és nem megy utána, azzal végképp mindent elront. Így hát nem érdekli, ki mit gondol, futásnak ered, egyenesen Fisher után, hogy egy éles kanyart a fáziseltolással lecsapva beérje őt. Merthogy ki a fene kerülgeti a falakat, ha egyszer át is mehet rajtuk? Szinte szó szerint vágódik ki a betonból a nő elé, majd kissé ziláltan állja el az útját.
- Meg tudom magyarázni - igyekszik kifújni a levegőt, de a légzése rendszertelen. Lehet, hogy nem ártana edzenie, már a szexen kívül, mert úgy tűnik, siralmas állapotban van. Karjait kitárja, hogyha Emily úgy döntene, egérutat nyer, elállhassa az útját. Tekintete esdeklő, az egyetem ezen része pedig kellően kihalt ahhoz, hogy beszélni tudjanak. Üvölteni talán nem, mert abba az épület minden bizonnyal beleremegne, de egy kedves beszélgetéshez megfelelő a terep. - Tudom, mire gondolsz, de ez nem az volt, aminek látszott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 275
Összes hsz: 597
Írta: 2019. október 13. 00:48 | Link

Életem férfija

- MI A FRANC?!?!
Úgy sikítok fel, mint akit éppen rabolni készülnek, mert nőből vagyok, és drámaian távoztam, már ahhoz képest drámaian, ahogy távozhatok. Mert hát ugye nem vagyok hivatalos, sőt, hivatalosan semmi sem vagyok, ennek ellenére mégis rengeteg mindent érzek: dühöt, haragot, csalódottságot, bánatot. Azt érzem, hogy hiba volt kiszeretnem Adrianből, hogy sokkal egyszerűbb lett volna egész életemben őt szeretni, egy hegyre elvonulni remetének, és nem beszélgetni senkivel. Akkor esélyem se lett volna nem őt szeretni, és akkor teljesen jól beletörődtem volna a sorsomba, hogy a srác nem engem akar, de legalább életem egy szakaszán az egyetlen voltam neki.
De nem. Nem vonultam el a hegyekbe, hanem itt maradtam, és szépen beleszerettem valakibe, akibe nem lett volna szabad, mert a tanárom, mert van egy tökéletes testű barátnője, mert én nem vagyok több, mint egy naiv nő, akivel nagyon könnyen el lehet hitetni, hogy tényleg az egyetlen. Hiszen hetek óta ez van, hetek óta vagyon az elmém és legjobb tudásom szerint az egyetlen, aki készségesen belement mindenbe, hogy védje a szerelmét, hogy védje a kapcsolatát, és persze, hogy önmagát is védje, hogy ne legyen ebből később zűr. Majd ha vége az egyetemnek, és működik a dolog, akkor jöhet a felvállalás, az ásó, kapa, nagyharang, meg a kölyöksereg, akiknek biztos vagyok benne, hogy legalább a fele olyan szívdobogást okozott volna, mint most Nico, amikor megjelenik a falból.
- Azt mindjárt gondoltam.
Ösztönösen lépek egyet hátra, hogy esélye se legyen hozzám érni, mert az biztos, hogy most annyira feszült vagyok, hogy addig ütném, amíg vissza nem megy a falba.
- Várj, nem is kell megmagyaráznod, szegény biztos megcsúszott egy leesett krumplin, és beleesett a szádba.
Ha közelebb jön, hátrálok, mert tényleg nem tudom, hogy mit tennék most vele, de semmi szépet, ahogy erre az elcsukló hangom és a könnytől elhomályosult szemeim is utalnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Házvezető-helyettes Eridon, Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 137
Írta: 2019. október 13. 01:01 | Link

Kedvesem
ez nem az, aminek látszik

Oké, talán erről is illett volna már beszámolnia a nőnek. Merthogy a faljárást úgy amúgy nem igen említette meg, csak egyszer volt rá példa az öltözőben, ott meg valószínűleg észre sem vette, annyira hirtelen érte mindkettejüket a dolog. Most viszont már elkerülhetetlen volt, így inkább meg se szólal. Két fekete pont egyetlen nap alatt, ráadásul mindkettő akkora, mint ide Lacháza, szóval az eddig szerzett sok kis piros pont mehet a levesbe, míg ezt képes lesz elfeledtetni.
Ahogy válaszol, Nico rögtön közelebb is lép egyet, de azzal, hogy Emily vele szinkronban lép hátra, megtorpanásra készteti. A fenébe is! Mit kéne mondania? Hiszen már teljesen elkésett a magyarázattal, sokkal előbb kellett volna. Ezen a helyzeten csak ront, hogy folyamatosan távolodik tőle, apró, bizonytalan léptekkel és szemeit már könny áztatja. Csak ezt ne, csak könnyeket ne! Az egyetlen dolog, amivel K.O.-ra ki lehet ütni, azok a női könnyek. Mikor Adél is elpityeredett a pubban azon az ominózus napon, akkor is megenyhült a szíve, ez azonban más. Hiszen Emily mindent jelent neki, ha őt látja sírni, olyan, mintha tőrt döfnének bűnös szívébe, pedig Merlinre esküszik, vagy akár a húga életére is, hogy mindig, mindig csak őt szerette.
- Tudom, hogy borzalmas dolgot csináltam, de ez még előtted volt - mint egy rossz szappanopera. Ott is efféleképpen kezdik a hosszan tartó magyarázkodást, de mire a szereplők kibékülnek, az újabb öt évad és hatezer rész. Már csak ez hiányzott. - Úgy értem, mindenki azt hitte, hogy meleg vagyok, én meg nem akartam ezt, így megkértem Opheliát, hogy játssza el a barátnőm szerepét, de nincs köztünk semmi. Ez az egész csak a közönségnek van - esdeklőn mered a nőre, de közelebb lépni nem mer. Pedig át akarja ölelni, le akarja törölni könnyeit, meg akarja nyugtatni, hogy sohasem hazudott és annál őszintébb talán még nem volt, mint mikor szerelmet vallott azon a fülledt napon. Mert ahogy szerelmesen kimondta azt a bizonyos szót, egész teste-lelke, a lénye volt, ami mondatta vele. Nem lenne képes átverni a másikat és most, hogy rátalált, esze ágában sincs elengedni. Ha Emily most nem bocsát meg, később meg fog, mert addig nem ereszti el, míg újra az övé nem lesz, ebben biztos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 275
Összes hsz: 597
Írta: 2019. október 13. 01:16 | Link

Életem férfija

- Előttem, alattam és utánam.
Pontosítom a tézist, mert nem ért véget azzal, hogy én lettem, hiszen pár bámészkodón, akik amúgy is mindig mindenkit bámulnak, meg rajtam, aki bocs, hogy ma bejöttem az egyetemre ember, rajtunk kívül mindenki tök természetesen fogadta ezt az egészet. Akkor és ott hittem neki, sőt, nem hiszem, hogy ne lett volna igaz, amit mondott, de ha át is vert, hát annyi baj legyen, életem legcsodálatosabb hazugsága volt akkor. Viszont ez így nem fog menni, és ahogy közeledik, ösztönösen úgy lépek hátra, mintha egy mágnes két azonos oldala lennénk, és taszítanánk egymást. Nem akarom, hogy hozzám érjen, mert tudom, hogy engednék neki, ellágyulnék, és a saját csapdámba esnék, megszegnék egy fontos alapelvet.
- Kapcsolatban vagy, de nem velem. Én a szeretőd voltam.
Ez tény, csúnya tény, de tény. Egy olyan szerepkört ruházott rám, amibe önmagamtól sosem mentem volna bele. Ezt akkor is megkérdeztem tőle, amikor feltételezte, hogy megcsalnám Adriant, hogy mégis minek néz engem, hogy mit gondol rólam, mit feltételez, amiért felmerült ez benne. Tudta, hogy nem vagyok rá alkalmas, hogy én nem tudok a másik nő lenni, és tessék, teljesen benne vagyok a másik nő szerepében, teljesen, és megmásíthatatlanul, éppen csak most határt szabok neki, és ha meg is szakad a szívem, múltidőbe kell tennem Nicot. Muszáj.
- Órám lesz, és katalógus van.
Egy óra múlva ugyan, és nem nagyon érzem magam biztosra, hogy én be akarok most oda menni. Nem akarom, hogy lássák, baj van, de rossz színésznő vagyok, hiszen minden az arcomon van. Nico is láthatja, hogy nem haragszom, hanem szomorú vagyok, megbántott, csalódott. Szeretem, az életemnél is jobban, de nem szabad a szeretőjének lennem. Nem szabad elvesztenem önmagam.
- Átengednél?
Lehunyom egy pillanatra a szemem, ajkaim szomorú, vérszegény mosolyra húzódnak, kínomban megrázom a fejem.
- Tiszteletlen voltam, hiszen tanulom a tárgyát, tanár úr. Megtenné, hogy arrébb áll, hogy ne késsek el az órámról?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Házvezető-helyettes Eridon, Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 137
Írta: 2019. október 13. 01:40 | Link

Kedvesem
ez nem az, aminek látszik

Erre a megjegyzésre nem tud mit mondani, mert igaz. Emily előtt kérte meg, de alatta tartott és most... Most utána is? Kétségbeesetten néz rá, szíve szerint térdre hullana, hogy bocsánatért esedezzen, azonban tény, hogy büszkeség is van a világon. Ezt akkor sem engedheti meg magának, ha amúgy földön csúszna, totálisan megalázkodva, csak hogy ne hagyják el.
- Nem, ez nem igaz, mert téged szeretlek, nem Őt. De hiszen tudod... - próbál egy halvány, szomorú mosolyt formálni, de csak nehezen sikerül. Nem hazudott, ebben sohasem hazudott. Persze érti ő, hogy a nő arról beszél, egy külső szemlélődő számára miképp csapódik ez le, de... Akármit gondoljanak mások, ha most szakít Opheliával, akkor utána Emily lesz az övé, mindenki tudja majd, mert felvállalják, tanár-diák kapcsolat ide vagy oda! Igen, ennek kéne lennie, így kéne lennie. - Kérlek Emily, ne - kezei ernyedten hullnak teste mellé, vállai megrogynak a szavak súlya alatt. Itt akarja hagyni, nem hallgatja meg, nincs vele, nem marad vele, elhagyja. Fogalma sincs mit kéne tennie, hogyan éreztesse a másikkal, hogy ez csupán félreértések és balszerencsés döntések sorozata? Hogy ebben az egész cécóban ő volt a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt vele és nem veszítheti el?
- Maradj, engedd, hogy megmagyarázzam - ha el akarna lépni mellette, akkor egyszerre mozdulna vele, hogy semmiképp se tudjon elmenni. A kitartás, a tűz a szemében ott ég, azonban a hideg zuhany akkor érkezik, amikor a nő kimérten, magázódva szól Nico-hoz. Szinte meghűl ereiben a vér, szíve is tán jéggé fagy és darabokra törik. Arcára kiül a szenvedés és a bűnbánás valami egészen új fokát mutatják íriszei. - Kérlek, ne mondd ezt, bocsáss meg nekem, maradj velem - emlékeztek arra, amit a férfi büszkeségről mondtam? Hát, azt úgy ahogy van, basszátok ki az ablakon. Nico ugyanis féltérdre ereszkedik és kezével kérlelhetetlenül ragadja meg kedvese puha ujjait. Ha épp lánykérés zajlana, kifejezetten romantikus pillanat is lehetne, azonban tudva, mennyi minden forog kockán, ez a jelenet már közel sem játék. Tudja, hogy elveszítheti, mi több, azt is tudja, hogy el is fogja. Érzi, hogy Emily szereti, nem lehet nem érezni, de azt is tudja, mennyire megbántotta, mennyire elrontott mindent és mekkora barom volt. De nem akarja elengedni, pedig ha adna időt... Lehet csak ennyi kéne, hogy adjon neki időt. Mégis, ebben a kétségbeesett, reménytelen helyzetben csak a meleg kéz ad biztos kapaszkodót, melyet tenyerébe zárhat. Bárcsak itt maradnál. Velem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 275
Összes hsz: 597
Írta: 2019. október 13. 02:05 | Link

Életem férfija

- Tudom.
Tudom, hogy szeret és tudom, hogy szeretem, de egy másik nővel csókolózott úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, egy másik nő után nézett hosszan. Van egy másik nő. Ez a legrosszabb az egészben, hogy van egy másik nő. Ráadásul egy gyönyörű nő, akinek a szemén látszik, hogy bárkit térdre kényszerítene. Nem olyan, hogy az ember csak legyint, hogy oké, játsszuk ezt, hanem olyan, aki vetélytárs, olyan, akinél az ember tudja, hogy alulmaradna. Én nagyon sokáig voltam fiús lány, ő pedig hiszem, hogy nőies volt már születésekor is. Hogyan is versenyezhetnék én Opheliával? Sehogy.
- Sajnálom.
El kell mennem, távol kell lennem tőle, ki kell tisztulnia a fejemnek. Ahogy leereszti a kezeit, menekülni kezdek, de gyorsabb nálam, és már előttem van, mellkasának ütközök szinte, és egy pillanat alatt elmémet elbódítja az illata. Csodálatos illata van, olyan, ami a párnámban van hetek óta, és ha nem együtt alszunk el is, megnyugtatóan elkíséri álmaimat. Három napja cseréltem ágyneműt, de ha erős nő akarok lenni, akkor ma megint muszáj lesz, nem fekhetek az önsajnálatban, kiszívva az illatát a párnámból.
- Kérlek.
Suttogom könyörgőn, próbálok kemény lenni, magázódni, távolságot tartani, de ahogy az illata körbezár, az agyam elbódul, és már semmi sem olyan könnyű, mint annak előtte. Állok ott szerencsétlenül, és teljesen vörös arccal a zavartól, hogy előttem térdel. Melyik lány ne álmodna ilyenről, miután realizálta, hogy a másik élete nagy szerelme? Vagy csak, ha már egy hétnél tovább is akarja még a srác. Én akkor tudtam, hogy minden akarok lenni Nikonak, amikor először mondta ki, hogy szeret. Nem vagyunk hétköznapi pár, soha nem is voltunk. Hónapokig csak kerülgettük egymást, aztán hirtelen minden volt, szex, vallomás, szeretkezés. Kiadtunk magunkból mindent, és én akkor, amikor pihegve omlottunk az ágyra egymás mellett, égő testtel, kipirult arccal, könyörögve, hogy oxigénhez jussunk, tudtam, hogy ez kell nekem, egy életen át. A férfi és minden, ami vele jár.
- Ne csináld.
Nem tudok haragudni rá, ha így néz fel rám, nem tudok nem mozdulni, és szembe térdelni fele. Szabad kezem ujjaival megsimogatom az arcát, és közel hajolva hozzá, ajkaira apró csókot lehelek.
- Szeretlek, Nico. De nem lehetek veled, így nem.
Érzem, ahogy az elsuttogott szavakkal egy könnycsepp is legördül. Velem már szakítottak, de én még sosem szakítottam, főleg nem azzal, akivel egy életet le tudnék élni. Néhány hét alatt rájöttem, hogy Nico az, aki nekem kell, akivel működik, hogy Adrian csodálatos volt, de Nico a tökéletes férfi. Viszont tudom, hogy nem lennék képes így vele maradni, nem szabad. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha inkább megmarad melegnek az köztudatban, és mellékesen velem kufircol a szertárban. Sokkal inkább megértő lettem volna, mint ebben a szituációban.
- A diákod vagyok, a diákodként kell viselkednem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Házvezető-helyettes Eridon, Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 137
Írta: 2019. október 13. 02:24 | Link

Kedvesem
remélem, meg tudsz bocsátani

Tudja. Tudja, de nem érdekli, mert hogyan is érdekelhetné, mikor ilyen rútul átverték és megalázták nőiességében? Ha hallotta volna, hogy ilyen pletyka terjeng, az is más, de hogy látnia kellett a saját szemével, az maga lehetett a poklok pokla. Persze Nico ezt nem értheti, hiszen sohasem látta Emily-t egy másik férfi karjaiban, ahogy más csókolja, más érinti, más okoz neki örömet és gyönyört. Csak a gondolattól is olyan maró féltékenység járja át egész testét, amit szavakkal leírni sem lehet. Pedig, ha most elengedi, jön majd helyette másik, aki már becéző szavakkal szereti a nőt, aki majd megbecsüli és nem tesz vele még csak hasonlót sem, aki vigyáz rá és megóvja attól, hogy sérüljön. Mert most sérült, erről pedig kizárólag az olasz tehet, senki más.
Mindent megtesz, hogy visszatartsa, mert tudnia kell, éreznie kell, hogy nem lehet itt vége. Még ha meg is alázza magát, még ha nincs is már hova tovább, akkor is tudnia kell. Mert ez a majom, ez az átkozott barom csak Őt szereti, csak Őt látja. - Maradj - hiába súgja a kérlelő szavakat, hiába akar menni, minden hiába. Nem ereszti, mert végre itt van, végre megtalálta, Emily végre az övé. Vagy tán már csak múlt idő? Figyeli, ahogy szerelme lerogyik elé, s belesimul az érintésbe. Nem akarja elveszíteni, azt akarja, hogy minden reggel ezek az ujjak ébresszék és ezek búcsúzzanak tőle egészen addig, míg álmaikban ismét nem találkoznak. A csókot könyörgőn viszonozza, bár annyira rövid ideig tart, hogy ebből szinte mit sem érezhet a másik. Valamit tennie kell.
- Bármit megteszek. Amit csak akarsz. Csak mondd, ígérem, megteszem, csak maradj velem - szomorúan súgja vissza a szavakat, miközben óhatatlanul emelkedik meg balja, hogy a legördülő könnycseppet még épp időben, a puha arcon állítsa meg és törölje le. - Ne sírj, kérlek - kezével finoman magához húzza a nőt, nem engedi el. Ajkát Emily-ére tapasztja, de nem erőszakos, bármikor elhúzódhat tőle. Úgy csókolja, mint akkor, mikor először kimondta, hogy szereti. Óvatosan tapogatózó ajakkal csókolja, óvón fonja karjai közé, nem akarja elengedni.
- Sokkal több vagy annál. Olyan régóta várok rád. Ne hagyj el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 275
Összes hsz: 597
Írta: 2019. október 13. 02:42 | Link

Életem férfija

Nem szabad itt maradnom, mert az agyamban a helyes válasz zakatol: Szükségünk van egy kis távolságra, csak annyira, hogy lezáródjon minden, hogy újra együtt lehessünk, hogy visszataláljunk egymáshoz. Távolság kell, olyan távolság, ami segít tisztán látni. Egy pár óra, pár nap, talán pár hét. Egy kicsit megnyugodni. Nem másik embert keresni, nem felelőtlen szexbe bonyolódni, nem ilyesmire gondolok. Tudom, hogy sokan ezt teszik, lefekszenek az első szembejövővel, csak, hogy férfiasságuk, vagy nőiességük igazolva legyen, de nekem ez nem megy, nem tudok így cselekedni. Nekem nem kell más, csak éppen.
- Nico, kérlek. Ez nem segít. Nekem most haragudnom kell rád.
Kell... kellene. Az a baj, hogy nem tudok, hiszen az illata, az érintése, a lénye, a tekintete, mindene kell nekem. Minden egyes apró részletére szükségem van, alapból is képtelen lennék haragudni rá, de így még eljátszani se tudom. Búcsúcsóknak szántam, de aztán átkarolt, és nem tudtam felkelni, képtelen voltam elhátrálni, így amikor megcsókol, visszacsókolok, ujjaim közé fogva inge anyagát. Haragudnom kellene rá, azért, mert egy másik nőt csókolt, amiért a szemem láttára tette, amiért nem szólt, de ismerem a pletykákat, tudom, hogy milyenek, nem csoda hát, hogy így tett. Lehettem volna én is a nő, de akkor meg belekeveredett volna egy tanár-diák botrányba.
- Te vagy a szerelmem.
Suttogom ajkai közé, mielőtt homlokom a homlokának vetném, és ennél szebbet nem is hiszem, hogy kellene mondanom, hiszen ez a legőszintébb gondolatom. Tényleg ő az, őt szeretem, és ilyen tisztán talán még senkit sem szerettem. Annyira nem könnyíti meg a helyzetet.
- Ne csinálj hülyeséget.
Kérlelem, mert ismerem, tudom, hogy megint hozna egy rossz döntést. Eltávolodva tőle, tekintetem tekintetét keresi, és halványan elmosolyodom.
- Jó sok szexet szeretnék, és idővel kertes házat, kisbabákat, hülyeségeken való veszekedést. Tudom, hogy nem vállalhatsz fel, nem kockáztathatjuk egyikünk karrierjét sem.
Sosem kérnék tőle ilyet, és ő sem kérne tőlem, ezt tudom. Mind a ketten nagyon szeretjük a munkánkat, és éppen ezért kell most egy kicsit új rangsort felállítanunk az életünkben.
- Türelmes leszek, és várok, amíg szükséges. Játszd a szerepedet, de addig maradjunk távol egymástól, kérlek. Én nem tudok máshogy nézni erre a dologra. Ophelia van. Ezzel kel foglalkoznod most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Francesco Nico Bianchi
Házvezető-helyettes Eridon, Egyetemi tanár


Faljáró
offline
RPG hsz: 116
Összes hsz: 137
Írta: 2019. október 13. 03:16 | Link

Kedvesem
remélem, meg tudsz bocsátani

Haragudjon, ameddig csak akar, büntesse, még ez is teljesen rendben van, csak ne hagyja el. Meg kell értenie, hogy közte és Ophelia között néhány csókon kívül nincs semmi - jó, ott volt a temetői szex, de az nem számít, mert Emily előtt volt. Meg amúgy is, ki emlékszik már arra? Így hát nem lehet kérdéses, hogy mind a szíve, mind a teste csak a Fisher lányé, ezt a jó szokását pedig a jövőben is tervezi megtartani.
- Tudom, de nem engedhetlek csak így el - homlokát a nőének támasztja, beszívja bódító illatát és, bár nem akarja, elméjébe beköltözik a gondolat, hogy egyszer már nem érezheti. Már nem fogja megcsapni orrát ez a kellemes illat, nem érzi majd a testére hulló hosszú, selymes tincseket, nem vájnak többé a körmök a hátába, nem bújik hozzá, akár egy édes kiscica. És nem lesz csípőre vágott kezű domina, mikor Nico szerte-széjjel hagyja a szennyesét, nem várja otthon meglepetés fehérneművel egy hosszú nap után, nem találkozik tekintete Emily incselkedő íriszeivel a folyosón, többé már nem lesznek azok, amik. Csak két idegen, semmi több. A gondolatba is beleőrül.
Már feladná, már elhinné, hogy itt a vég és elvesztette, amikor is visszacsókol. Ez az a pont, amikor elmélyíti az egészet és szenvedélyesen húzza magához, akárcsak egy olasz férfihoz illik. Úgy ostromolja a mézédes ajkakat, mintha szomjazóként oázisra lelne a tikkadt sivatagban. A szerelmes szavak újból felmelegítik szívét, ő pedig elraktározza mindet, egytől-egyig. Ezen a hangon, ettől a nőtől akarja hallani most, és életének minden hátralévő napján.
- Ezt nem ígérhetem, ismersz - és itt most nem arra gondol, hogy esetleg lefekszik Opheliával vagy mással, ó nem. A hülye ötletei, na azok hozzák fejére a bajt. Aztán érkeznek a kívánságok, Nico pedig őszintén elmosolyodik. Pontosan ebben a sorrendben képzelte ő is, bár a semmiségeken való veszekedés kicsit előbb fog érkezni, mint az első közös gyerek, ebben biztos. - Minden a Tiéd lesz. Megígérem - Francesca amúgy is világot akar látni, ami már megkezdődött, így van egy csodaszép háza, ahová a nő akkor költözik, amikor csak akar. Át is alakíttathatják, ha úgy jobb, így Emily ízlésének megfelelő lenne minden. Igen, minden reggel onnan indulna és minden este oda térne haza.
- Pár napon belül úgyis hangos robajjal mentünk volna szét. Visszajött Jason, aki meg az ő szívszerelme, szóval nem köphettem bele a levesükbe, így is szívességet tett, hogy egyáltalán hajlandó volt vállalni mindezt - azt pedig talán még kedvese is megértheti, hogy miután körülményesen felkérte a szőkét álbarátnőnek, pár nap múlva nem mondhatta azt, hogy figyu, mégsem. A temetőben történtek után meg végképp, elég szarul jött volna ki. Mondjuk ezt hála istennek Emily nem tudja és amíg Nico él, nem is fog kiderülni.
Bár eddig úgy tűnt, mintha csak ketten lennének az egész világon, lassan a férfi érzékei visszatérnek. Rájön, hol vannak és mit csinálnak, így gyorsan feláll és felsegíti a nőt is. Hatalmas szerencséjük volt, hogy a kihalt szárnyban jelenleg nem járkálnak hallgatók, így kihasználva az alkalmat magához húzza a lányt és hosszasan megcsókolja. Elkésett a saját órájáról, de mit érdekli? - Tiszteletben tartom a kérésed és hagyok időt. De nem szabadulsz tőlem - elmosolyodik, majd lefejti kezét a formás csípőről, hogyha Emily menni akarna, megtehesse. Ezt már korábban kellett volna, de jobb később, mint soha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
Mestertanonc Tanár, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Littlebird | Millie
offline
RPG hsz: 275
Összes hsz: 597
Írta: 2019. október 13. 08:54 | Link

Életem férfija

Tizenhárom hét.
Tizenhárom héttel ezelőtt megjelent az ajtómban, én pedig feltettem neki a kérdést, hogy mit akar. Nem felelt, nem is kellett, mert a tekintetében benne volt minden. Akart engem, vágyott rám, a szívemre, a lelkemre, a testemre, az életemre, ahogy én is vágytam minderre. Arra vágytam, hogy ő meg én eggyé váljunk, hogy onnantól már mi legyünk, míg csak történetünk véget nem ér.
A szerelem egy pillanat alatt jön, akkor, amikor nem is kéred igazán, olyan helyről, amit nem is sejtesz. Amikor köszönésen túl az első mondat megesett közöttünk, szomorú voltam, és nem akartam egyetlen férfit sem az életembe. Nem akartam senkit, csak csokit. Rengeteg csokit, hogy az amúgy is nagy fenekem csak hízzon még egy kicsit. Csak sajnáltatni szerettem volna magam a szobámban, úgy csinálni, mint aki nem hallja, hogy körülötte a világ boldog. Aztán jött egy tekintet, egy mosoly, egy kérdés, és mire észbe kaptam, hogy nekem éppen szomorúnak kellene lennem, már nevetve pördültem körbe a férfi kezei között, mellkasom a mellkasának nyomódva, kipirult arccal beszélgettem vele, és élveztem az életet. Nico nem engedett szomorúnak lenni, mellette egyetlen pillanat alatt elfelejtettem a bánatom, és nevettem.
Az égiek küldték, gyógyír volt, szerelemmé vált. Az örökkévalóságot akarom vele, ezért is merek kimondani mindent, amire vágyom. Nem megijeszteni akarom, hogy látom őt apaként, ahogy mind a ketten szétesve próbálunk találni neki egy nyakkendőt, ahol a bébipapi folt olyan, mintha a minta része lenne, hogy már csak akkor tudunk elmenni romcsizni és szexelni, ha az egész baráti társaságunkat beavatjuk, hogy muszáj valakire rásóznunk a gyerekeket, mert azért a családi nyaralás közel sem olyan, mintha gondolunk egyet, és az étkezőasztalra felcsapva nyomjuk neki.
- Szerinted, ha pár nap múlva, nagy robajjal mentek szét, nem tartanánk ugyanitt?
Kérdezem szomorúan, mert de, akkor ugyanitt lettünk volna, sőt, talán még ennyit sem beszéltünk volna róla, mert tényleg megverem. Helyzeti előnye most is, hogy annyira meglepett ezzel a falból kijövéssel, hogy a torkomra fagyott a szó. Tényleg nagyon megijedtem, és a szívem egy része még most is emiatt dobog hevesebben. Vajon korábban is megtette már? Bármikor bemehet bárhova. Bármikor bejöhet hozzám. Vagy, ha nem jön be ez a tanárkodás, megszorulunk anyagilag egy bankba. Ez eléggé jó érv, hogy még inkább ő legyen életem szerelme. Amúgy is az lett a kis piszok, de így még inkább.
- Nem akarok szabadulni tőled.
Mosolyodom el, miközben már állunk, és hozzá bújva csókról csókra engesztelődök ki. Még egy perc, és megbocsátok neki teljesen, ezt pedig nem hagyhatom, hiszen erős és független nő vagyok - se -, akit nem lehet csak úgy tökéletes csókokkal, szép szerelmi vallomásokkal, meg jó illattal kibékíteni. Dehogynem lehet, hiszen már most is legyintenék, de nem szabad. Ez egy kihívás a magam részére is. Türelmet kell tanulnom. De azért még kiélvezem a pillanatokat, hogy csókolózzunk, hogy hozzá bújva, karjai között biztonságban legyek. Sosem akarom őt elengedi.
- Soha többet nem láthatlak más lánnyal, mert túl jól bánok az íjjal.
Valery pedig tudhatja, hogy csak a józan eszem utolsó pillanatos megjelenésének köszönheti, hogy még él. Nem vagyok benne biztos, hogy Niconál ez a józan ész megint előjönne. Még most is elönt a féltékenység, ha csak arra gondolok, hogy milyen természetesen csókolóztak, hogy mennyire természetesen szépen váltak el egymástól. Hogy nem én voltam az, akire így nézett. Én akarok lenni a nő, akit a fél iskola irigyel, mert Francesco Nico Bianchi hozzám tartozik.
- Mennem kell, szerelmem.
Bármennyire is fáj, meg kell tennem. Szusszanok egyet, ahogy elengedem őt, és ellépek tőle egy utolsó, apró, de szeretettel teli csók után. Meg kell tanulnom, hogy ő a tanárom, én a diákja vagyok, és egyelőre más nem is lehet közöttünk.


Love Love Love
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2019. október 13. 08:56 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jason Henry Payne
Mestertanonc Tanár, Egyetemi tanár


Exterminátor || Sárkányölő Szent Henry
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 119
Írta: 2019. október 20. 11:50 | Link

carolina
grizzlyme | egy dal neked


Derűsen fürkészem Carolinát; minden vonásomat, az egész lényemet boldogság járja át, ajkaimat óvatos mosolyra húzom, de mintha még a pillantásom is somolyogna. Úgy nézem az asztalon fekvő nőt, akárha utoljára látnám, semmihez sem fogható látványa beleég a retinámba, és közben halkan, morranva nevetek. Érzem felesleges zavarát is, pedig mindenki tudja, hogy mellettem aztán nem kell... nem is tudom, valaha váltottam-e már ki ilyen édes zavart nőből? Nem hiszem. Vagy talán igen, lehetséges, csak nem vettem észre, mert nem érdekelt. Soha nem tudom meg.
Az arcát takaró karjait nézem, az alóluk kilátszódó bőrét, és közben megigazítom a sliccemet, majd egy mozdulattal szorosra húzom csípőm fölött a nadrágszíjat, hogy a következő pillanatban már a fémesen csengő csatját zárjam.
Sokáig tudnám őt nézni, a szó legszebb, legköltőibb értelmében gyönyörködni benne, és megélni az érzést, amit tőle - csupán azzal, hogy tudom, a világon van, hogy lélegzik és egészséges - kapok. Azt hiszem, ezerszer is alábukna és felkelne a Nap, és én még mindig itt lennék, még mindig csak őt nézném. A szívem választottját.
Arcomon megremeg egy izom, pont a szám fölött, mire sóhajtok egy aprót, és észrevétlen oldalra billenő fejem visszaegyenesítem, és közelebb lépve az asztalhoz jobbommal végigsimítok a lábán. Ujjaim csak éppen-éppen érnek bőréhez, mintha nem tehetném, úgy köröznek a combján. Pillantásom követi ujjaim útját, bejárja Carolina testét, és most először fog el a páni félelem. Az érzés fulladáshoz hasonlítható, a mellkasomat és torkomat szorítja, tudom, hogy most, ha akarnám se jönne ki hang a torkomon. Finoman érek hozzá, és olyan ragyogó áhítattal pillantok rá, amivel talán nem találkozott még előttem, és amivel én sem néztem még másra, mégis mereven nyelek, szinte érzem, hogy fáj a torkom.
Fáj, mert vesztettem. Az érzés, a veszteség a lelkemből indul ki és csak nagyon lassan kebelezi be a testem. Mintha figyelmesen időt adna nekem, míg elbúcsúzom, hogy mindent, amit lehet, még most megtegyek. Hogy még egyszer test a test közelségéből szívjam magamba illatát, hogy még egyszer, utoljára érezzem bőre melegét, ha rám néz, még egyszer hadd lássam a szemében azt a tüzet, amit a sajátom táplál, hogy még egyszer, még egyszer, utoljára halljam hangjában azt a vágyat, azt a kedvességet és érzést, a szerelmet, amit talán csak én képzelek oda, azt, amit most más nem hallhat. Hogy Carolina még egy percig enyém lehessen, egyetlen percig, és utána elengedem.
A derű, amivel őt nézem, nem halványodik, mosolyom nem hervad le. Szomorúságot sem érzek, egyáltalán. Csak hálát. A világ legszerencsésebb férfijaként simítok végig Carolinán, és közben nézem. Szélesen vigyorgok, mert ő az enyém, itt és most miénk az iroda és vele a világ is. Egyszerű fickó vagyok, nekem nem kell több. Nekem mindenem megvan.
- Gyere közelebb - suttogom rekedten, míg ujjaimat csuklója köré fonom, és felhúzom magamhoz. Így már sokkal közelebbről nézhetünk egymás szemébe, mosolyunk könnyedén összeérhet. - Hm? Sokkal jobb.
Álla alá nyúlok, hüvelykujjammal az orcáját simogatom. A szívem össze-vissza kalimpál, a levegő is ritkásabbá vált. Hitetlenségemben megingatom a fejem, miközben halkan kuncogok. Hát nem eláll tőle a lélegzetem? Ez a nő egy fenevad. Egy igazi nagybetűs nő, a legszebb, legerősebb, leghatalmasabb sárkány, akivel valaha találkoztam.
- Nagyon nehéz most - suttogom ajkaiba, újra meg újra levegőért kapva. - Soha nem mondtam, pedig vicces történet... - nevetek fel, majd lehajtom a fejem, és Carolina combjait közrefogva megtámaszkodom az asztal szélében. Hogy húzzam az időt, dobolni kezdek a fán, aztán megint elnevetem magam, végül felpillantok, egyenesen a szemeibe. Ezt neki akarom mondani, a lelkének. - Ha bármikor arra gondoltam, hogy családom legyen, én veled képzeltem. Láttam magam előtt, hogy te, én meg a kissrácok, tudod, egy édes kiscsaj, pont, mint te, meg egy kismedve, hosszú, göndör barna hajjal meg jobb szöveggel, mint ami nekem jutott. Láttam magunkat egy átlagos életben, mindig boldogan. Miattad. Mert...
Elakad a szavam, alig bírok beszélni, mert reszket a hangom. Ellököm magam az asztaltól, sóhajtok egy nehezet, és futólag megtörölve az arcom somolygós szégyenlősen fordulok vissza a nőhöz.
- Mert csodálatos vagy - vonok végül vállat, aztán rázni kezdem a fejem. És csak nézem őt soha véget nem érőn. A nőt, aki egy fenevad. Egy igazi nagybetűs nő, a legszebb, legerősebb, leghatalmasabb sárkány, akivel valaha találkoztam. Egyetlen szabály létezik a sárkányok világában, mégpedig, hogy ne bízz bennük. Egy sárkány szelídíthetetlen, veszélyes, és bár minden vágyad hinni neki, a szemének, a hangjának és mozdulatának, hinni benne, hogy te és ő, ti lesztek az az egy, nem szabad elfelejtened, hogy tévedsz.
- Most is téged látlak magam mellett, ha arra gondolok, hogy családom legyen - nézek a szemébe, de a derű, az a jól ismert, engem úgy meghatározó derű eltűnik, és helyét szomorúság veszi át. - De fogalmam sincs, hogy bízzak meg valakiben, akiben talán... egyszerűen nem lehet. A csodát mindenki látja, és mindenki magának akarja. Mindenki arra vágyik, hogy az ő életét ragyogja be. Ez emberi tényező. Nem akarom, hogy más legyél, vagy, hogy miattam nemet kelljen mondanod valamire, amire egyébként nem tennéd. Nem akarom, hogy megkötve érezd magad, hogy ne teljesedhess ki, hogy úgy érezd, nem lehetsz boldog, mert engem akarsz azzá tenni. Nehéz ügy.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

#chillbaby #navinésplüss-sárkány
Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


moose plush
offline
RPG hsz: 323
Összes hsz: 2788
Írta: 2019. október 20. 15:54 | Link

Emma Renae Weißling - AMS - of

Jegyzeteim fölé görnyedve próbálom fejben rendbe rakni a sárkányok anatómiáját, meg kell mondjam eddig eléggé sikertelenül. Túl bonyolult, túlságosan nem értem, és ehhez most pont nincs agyam. Payne még mindig nem jött vissza, akárhová is ment. Könnyedén ki tudnám deríteni, de nem akarom. Haragszik rám, és talán az sem véletlen, hogy még mindig nem beszéltük meg a gyűrűs dolgot. Kicsit tele van a faszom azzal, hogy valamiért mindig csak az ő nézőpontja és érvei vannak előtte, a másik felet meg sem próbálja vagy egyszerűen nem akarja megérteni, így kötünk ki mindig ott, hogy én mekkora egy bunkó vagyok, mert az vagyok, még Lorin szerint is. Az azonban soha nem érdekel senkit, hogy mit miért teszek, pedig elmondtam Payne-nek is az okokat, azokat a dolgokat, amik a szívemben voltak, mielőtt elmentem volna Walesbe. És talán annyira nem nehéz megérteni őket, ha csak legalább egy hangyafasznyit is, de megpróbálta volna. Levettem a gyűrűt, hogy több okom legyen visszatérni hozzá, hogy vigyázzon rá, hogy véletlenül se hagyjam el. Erre mi van? Ahogy a fa alatt is beközölte; azért veszik le a férfiak a jegygyűrűjüket, hogy tudjanak mással dugni. Gratulálok Cath, nyilván azért mentem el egészen Walesig, hogy dugjak, nem azért, hogy végérvényesen leszokjam a drogokról, hogyha lehetséges ne gyújtsak fel semmit, ne csináljak tornádókat, és miegymás. Azért mentem el, mert dugni akartam, mintha nem állna rendelkezésemre majdnem minden lány és nő a Bagolykőben, vagy akár már Pécsen is. Ha eddig nem tettem meg, okoska, akkor Walesben miért tettem volna?
Fújtatva csapom a tollat a papírokra, kissé ingerültebben nyúlok a nemrég kikért fekete kávé felé, aminek így pár cseppje a papíron végzi, ami rögtön be is szívja azt. Mélyet sóhajtva szarom le az egészet. Hátra dőlve kortyolok bele a csészébe, hogy végül az asztalon koppanjon, kezemet mellette hagyva döntsem hátra a fejemet. Ez az egyetem dolog, ha így folytatom, és ha nem könnyítik meg kurva nehéz lesz. Talán tényleg Walesben kellett volna maradnom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emma Renae Weißling
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Kismadár 2.0
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 845
Írta: 2019. október 21. 19:13 | Link

D.

Annyira biztos voltam benne, hogy ez a helyes választás. Lassan másfél éve, hogy eldöntöttem mi szeretnék majd lenni. Olyan büszke voltam saját magamra, hogy tudtam, egészen biztos voltam benne, hogy egyszer majd hasznos leszek és nem csak egy haszontalan, idegesítő szöszmösz valaki talárján. Egyszer az életben saját magamért döntöttem így, nem csak a körülöttem lévők miatt. És lehet annál rosszabb, mikor saját magadnak okozol csalódást?
Megszámlálhatatlan alkalommal kaparta be magát a tudatom szegletébe az a csúf gondolat, hogy nem fog menni. NEKED nem. Próbáltam nem figyelni a csúfondáros hangra, ami egyre csak törekedett arra, hogy ő állhasson a pódiumon és minden magabiztosságomat ismét a legsötétebb árnyékokba taszítsa. Tényleg szorgalmas voltam, tanultam, elemeztem, utánaolvastam, még kérdeztem is és elmondhatom, hogy igenis van, ami jól megy. De... nem ez.
Végre egyszer jó akartam lenni. A legjobb. De nem tudtam túlszárnyalni magam, nem voltam a kéklő ég magasán, szárnyaszegedten botladoztam a földhöz szegezve.
Másodjára ülök ugyanazokon az órákon, mégsem értek többet, mint első alkalommal. Előttem vázlatosan az aktuális anyag, homlokráncolva koncentrálok az elhangzó szavakra és... semmi.
Nem fog menni, NEKED nem.
De igen. Bebizonyítom, hogy igen. A papírjaim felé hajolva egészítem ki az általam kreált gyors rajzot, az egyes rézsekhez tartozó bonyolult leításokat körmölném... nem, nem értettem. Nem értettem! Kékjeim hatalmas mivoltukkal keresik a zaj forrását, mi elnyomta a tudás ingatag folyamát és fogaim az alsó ajkamba mélyednek.
- Ne haragudj... tudnád ezt kicsit csendesebben művelni? - Hirtelen csalódottságomból merítettem erőt az elsuttogott szavakhoz. De ér ez még bármit is? A tananyag fonala kicsúszott remegő, kétségbeesett ujjaim közül és én megsemmisülten, tudatlanul meredtem továbbra is előre.
Nem fog menni, NEKED soha.
Utoljára módosította:Emma Renae Weißling, 2019. október 28. 16:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


moose plush
offline
RPG hsz: 323
Összes hsz: 2788
Írta: 2019. október 28. 17:12 | Link

Emma Renae Weißling - AMS - of

Olyan mérhetetlen dühöt érzek Cath iránt, hogy eldöntöttem; biztos nem megyek utána, hogy visszahívjam ide, hogy legyen velem, amikor végre hazajöttem, töltsünk el együtt annyi időt amennyit lehetséges. Nem. Ez anno működőképes lett volna, mert a bűntudatom nem engedné, hogy túl sok időt töltsön el nélkülem. Khm, és nincs baj a megfogalmazással, mindenki úgy érti, ahogy akarja. De ez most más. Olyan vádakat vágott a fejemhez, amiket most kivételesen nem érdemeltem meg, majd fogta magát és szó nélkül elment valahova, a gyűrűmet meg vitte magával, mintha már hozzá tartozna és nekem már egyáltalán nem lenne semmi közöm az egészhez. Én meg még azon gondolkodtam, hogy megkérem hivatalosan is, mert ő tényleg hozzám tartozik, ő az enyém, és senki más nem nyúlhat hozzá, senki másra nem nézhet úgy, ahogy rám szokott a mai napig. De nem. Az ötlet el lett vetve, amint elhagyta a száját, hogy menjek és dugjak lányokat akkor Walesben, még valami krémet is ad nekem, ami eltünteti a helyét. És rám mondják, hogy elmebeteg vagyok. Akkor és ott eldöntetett, hogy Cath mégsem hozzám tartozik, csak ő ezt előbb eldöntötte már, mint ahogy nekem leesett vagy egyáltalán mondta volna. Nem fontos.
- Nekem beszélsz? - kezdek el dobolni ujjaimmal az asztallapon, szemöldököm megemelkedik, ahogy a nő hozzám szól. Csendesebben? Lehet csendesen dühöngeni? - Térj vissza az önmarcangoló, önbizalomhiányos dolgaidhoz, engem meg hagyj lógva - intek felé egyet, így hátha egyértelmű, hogy velem bizony révbe ért. Sajnos nem feltétlen a kooperatív munkámról vagyok híres, de ezt a walesi rezervátumban dolgozók nagy része talán megcáfolná, még ha utálnak is. Már csak azért is, mert félnek tőlem, de ez nem fontos részlet. Cath és Lorin viselkedése is igen kiakasztó, így lehet mindenkinek az lett volna a legjobb, ha ott maradok a picsába, és soha többet nem látjuk egymást, csak váltunk pár levelet pár havonta, hogy mindenki él és virul, aztán tovább megyünk. De ugye, ezt sem tehettem. Mert mi van, ha Lorin...? A gondolatba is belehasad a szívem, szemeim kikerekednek, és hogy mindezt leplezzem ismét a csészéért nyúlok, amit ajkaimhoz emelvén kortyolok belőle, de a mozdulatot nem lehet húzni a végtelenségig, így a csésze ismét az asztalra kerül, én pedig az ablakon bámulok kifelé inkább, mert még a fel-alá mászkáló emberek is érdekesebbek, mint az előttem heverő - már kávés - jegyzetek.
Utoljára módosította:Denis A. Brightmore, 2019. október 28. 17:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ophelia Carolina Brown
Házvezető Eridon, Tanár, Animágus, Egyetemi tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Parolina
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 484
Írta: 2019. október 29. 18:35 | Link

Jason - jobb híján; az irodában - fel kellett öltöznöm

Ahogy megérzem érintésedet combomon, testem, mintha mindig is erre vágyott volna rezzen össze a csodálattól, magától az érzéstől, hogy hozzám érsz, hogy érezhetem az érintésedet bőrömön. Kezemet automatikus elveszem szemeimről. A világ talán legőszintébb, legboldogabb és legjobban vágytól fűtött mosolyát villantom meg feléd, akinek sikerült elérnie mindent, amit eddig senkinek nem hagytam. Még talán Arie-nak sem igazán. Minden titkomat, minden borzalmas tettemet seperc alatt elmondanám neked, be nem állna a szám. Mindezt azért, hogy tudd, tényleg egy bestiába szeretettél bele, nem akarlak elijeszteni, nem akarom, hogy azt hidd nem ismersz, hogy meglepődj. Azt akarom, hogy mindent tudj rólam, még azt is tudd, amit már alapvetően tudsz, vagy észrevettél, esetleg kiderítettél. Nem fontos. Azt akarom, hogy mindent tudj, amit csak lehet, mert Jason, ó, édes Jason, mindenemet neked adnám, meghalnék érted. Nem meglepő, ugye? Már csak attól a fellegekben járok, ahogy rám nézel, ahogy hozzám érsz.
Engedelmesen ülök fel, ahogy ujjaid csuklóm köré fonódnak. Szembe kerülünk egymással, és én azonnal elveszek a mély, őszinte tekintedben, ami úgy nyeli az embert, mintha soha nem ismerte volna a mélység fogalmát, mert most olyan mélyre megy, ahonnan nincs kiút. Még nekem sem. Mert elnyel, megtart, ott tart, magához köt és neked nincs esélyed, egyáltalán semmi, hogy kiszabadulj onnan. Szélesebb lesz a mosolyom, ahogy ujjaid állam alá nyúlnak, majd óvatosan megfogom kezedet, lágyan belecsókolok tenyeredbe, végül arcomat a mindig meleg tenyérbe fektetem, szemeimet lehunyom közben. Az idill sajnos nem tart túl sokáig, mert megszólalsz, nekem pedig rögtön kipattannak a szemeim, tenyeredtől eltávolodva fúrom tekintetem a tiedbe, és csendben, szinte levegőt venni is elfelejtek, hallgatom szavaidat. Nehéz? Egy hang nélkül hagyom, hogy elhelyezkedj, akkor sem szólalok meg, amikor időhúzás gyanánt dobolni kezdesz, mintha a világ összes ideje a mienk lenne. Nem így van? Végül is... Örömteli mosollyal várom a vicces történetet, ám ahogy neki kezdesz mosolyom megmarad, azonban nem örömtelinek jellemezném, inkább meglepődöttnek, talán meghatódottnak. Alsó ajkamat beharapva várom, hogy abbahagyd, és amikor a mondat befejezetlen marad, pillantásomat rád emelve mosolyodom el szélesebben, hogy mondd csak ki, akármit is szeretnél. Nos, a várt befejezés elmarad, mert én nem erre számítottam, de ahogy kimondod lesütött pillantásokkal kezdem el fixírozni farmerodnak övét, ugyanis a padló eléggé takarásban van általa.
Azt hinné az ember, hogy befejezted, és már éppen szólásra nyitom a számat, hogy elmondjam neked, minden vágyam az, hogy együtt legyünk minden szarban, hogy gyerekeink szülessenek, hogy apróságoson vitatkozzunk akár a gyerekek előtt, után, mellet, mindegy. Nem számít, amíg veled vitatkozom apró és jelentéktelen dolgokon. De nem fejezted be. Szemedben a boldogságot felváltja a szomorúság, én pedig kezedért nyúlok, de megakadok, ahogy folytatod. Lehunyt szemekkel rázom meg a fejemet, majd értetlen pillantásomat emelem rád, mert nem értem. Egyszerűen nem értem. Szólásra nyitom a számat ismét, de hang nem jön ki belőle, egy egyszerű nyögés hagyja el ajkaimat, ahogy szavaid visszhangzanak a fejemben. Talán mostantól örökre. Egyszerűen nem lehet bennem bízni? Miért nem? Jason Henry Payne mindenemet neked adtam. Mindenemet. A lelkemet, a testemet, a szívemet, a jövőmet. Arcod felé nyúlok, de a nemrég elhangzott szavak tőrként hatoltak bele szívembe, így a mozdulatsor közepén hull alá jobbom, és landol az ölemben. Nem fogok sírni...
- Sajnálom - suttogom a szavakat, lehunyt pilláimat kinyitom, tekintetedbe fúrom azokat. - Sajnálom, ha így érzed. Mindenemet neked adtam, Jason. Mindent veled képzeltem el, mindent eldobtam volna érted most is, és a jövőben is, és nem azért mert kéred, vagy nem kéred. Nem, ennyire nem vagyok nagylelkű - legyintek egyet feléd, csak hogy elkerüljük a félreértéseket. - Azért dobtam volna el mindent, mert szeretlek, valószínűleg mindig is szerettelek, Jason - ficergek egy sort hatalmas karjaid között, majd amikor végre eltávolodsz tőlem ugrom le az asztalról, szoknyámat helyére igazítva. - Nem értem meg, hogy nem tudsz bennem bízni, de elfogadom. Akkor a te és énből hiába hittem, hogy lesz valami; nem lesz, és nem számít, hogy hónapokat vártam rád, mert te éveket vártál rám. Elfogadom - szomorkásan mosolyodom el, ahogy elvégzem az utolsó simításokat is a szoknyámon, hogy valahogy álljon már. - Így ennyi volt akkor - biccentek feléd egyet, a szomorkás mosoly csak nem lankad. Érzem, ahogy felső ajkam széle megremeg, mert nem bírom sokáig. Innentől másodpercek kérdése. - Köszönök mindent - egy utolsó mosolyt engedek meg magamnak feléd, ami a végére már minden, csak nem mosoly, mert érzem, ahogy a forró könnyek peregnek le az arcomon. Szám elé kapva a kezemet intek egyet esetlenül, majd mindent az asztalomon hagyva kapom fel táskámat és szótlanul sétálok ki az irodából, magam mögött hagyva mindent; veled az élen, Jason.
Ennyi volt.
Ennyik voltunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emma Renae Weißling
Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Kismadár 2.0
offline
RPG hsz: 84
Összes hsz: 845
Írta: 2019. november 1. 16:28 | Link

D.

Emlékszem milyen voltam, mielőtt a szanatóriumba kerültem, kristály tisztán emlékszem. Rettegtem, minden nap minden egyes pillanatában. Féltem magamtól, féltem mindenki mástól. Féltem, hogy észrevesznek és attól is, hogy nem. Féltem az álmoktól, féltem a nappaloktól. És a félelem folytonos menekülésre ösztökélt. Akár csupán egy szó is a szobám mélyére űzött és remegő kezekkel nyúltam az éjjeliszekrényem fiókjába...
Egy ember volt, egy csupán, akitől nem rettegtem. Furcsa, mert sokan ezt tették. De én hogyan is tehettem volna, mikor a tekintetében a rémület az enyémnek volt a tükörképe? Ő ott volt és megértett, sőt, kedvelt a maga módján. Szükségem volt rá és talán -szeretném ezt hinni-, neki is rám. Mellette szárnyakat növesztettem, igaz, aprókat és megtépázott tollazattal, de voltak szárnyaim. Hisz akkoriban csak arra vágytam; hatalmas szárnyakra, mik a végtelen szabadságba repíthetnek. Ahol nem fáj semmi. Mellette ritkábban nyílt ki az éjjeliszekrény fiókja.
Majd ő eltűnt és én egyedül maradtam a saját démonjaimmal, akikkel szemben elvesztettem a csatát. A csatát, mert a háborút még mindig vívom.
Sok idő telt el mindezek óta és én is egészen más vagyok már. Erősebb. Legalábbis szeretem azt hinni, hogy így van. De egy biztos; büszkébb. Büszke vagyok arra, hogy leküzdöttem a betegségem. Mert beteg voltam. Nagyon. Lehet, hogy most is az vagyok. Lehet, hogy örökké az leszek, hisz ott lappang bennem. De ha kicsit mélyebben is voltam akkor, utólag főleg ki merem jelenteni;
Én jól voltam.
A szavak tőrként hasítottak belém, tekintetem a pulóver takarta alkaromra siklott. Hiszen mi másra is gondolhattam volna abban a pillanatban?
Az alsó ajkam kezdtem tehetetlenségemben harapdálni, míg lassan kihúztam magam és a gondolataim megerősítették az érzéseim.
Én büszke voltam magamra.
- Ha ennyire nem érdekel, akkor ki is mehetnél ahelyett, hogy másokra erőlteted a saját kínod. - Emlékszem, belepirultam, mire egy szuszra végigdaráltam a mondandóm. El se hittem, hogy tényleg kimondtam, tényleg vissza mertem szólni. Lehet, hogy közben mozdulatlanul magam elé beszéltem, de mégis...
Én büszke voltam magamra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Denis A. Brightmore
Egyetemi hallgató, Elemi mágus, Legilimentor, Okklumentor, Végzett Diák, Független varázsló


moose plush
offline
RPG hsz: 323
Összes hsz: 2788
Írta: 2019. november 3. 11:18 | Link

Emma Renae Weißling - AMS - of

Nagyon sok szempontból előnyömre vált ez a kis kiruccanás Walesbe. Mármint komolyan sokban. Például leszoktam a drogokról, mert levegőt venni is alig volt időm, nem hogy még egy csöpp boldogságot szerezni az életembe, és meg kell mondjam; kurva nehéz volt. Állandóan izzadtam, szédültem, de nem mehettem el a sárkány mellől, akinek rémült tekintetében - meglepő ugyan -, de én voltam a mentsvár. Szóval leszoktam, rengeteget tanultam, szereztem egy idegesítő barátnőt, és innen is üzenem neked te pi... te lány, hogy remélem fáj valamid, de azért a napszemüvegedet majd visszaküldöm egyszer. Tehát sok pozitív változás történt az életemben, de talán a legtöbb negatívumom megmaradt. Káromkodok, telibe szarok másokat, nem érdekelnek az érzelmek, egy utolsó paraszt vagyok. És bár eddig is az voltam, mégis most érzem kiteljesedni. Az oka igen egyszerű. Nincs mellettem Cath, aki visszafogna, akinek elhiszem az érintéséből és a tekintetéből, hogy érek valamit, hogy fontos vagyok valakinek, azért mert olyan vagyok amilyen. De Payne nincs itt, így a visszatartó erőm is eltűnt a semmibe, akárhova is ment.
Fáradt tekintetemet emelem a lányra, aki valóban nekem intézi a szavait, majd egy gonosz vigyor kíséretében húzom össze szemeimet. Bólintok egyet a felé, jelezve, hogy megértettem, majd komótosan iszom meg kávém maradékát. A jegyzeteket gondosan összepakolom az előttem heverő fekete mappába, ugyanolyan gondossággal rendezem el őket, majd pattan a gumi a mappa előlapján. Mint aki jól végezte dolgát nézek az előttem heverő rendezett asztalra, végül egy elégedett sóhajjal hunyom le a szemeimet, majd felkelek, felnyalábolom cuccaimat, és a kijárat felé indulok. Legalábbis a nagyon felvágott nyelvű lánynak így tűnhet, talán még meg is könnyebbül, de egy hirtelen kanyarban vetődök le a vele szemben lévő székre, hogy elégedetten vigyorogjak rá, kissé csücsörítve pillantsak a jegyzeteire. Lábamat kinyújtom az asztal alatt, pontosan úgy, hogy a lány közöttük legyen, karjaimat keresztbe fonva csúszok le úgy a széken, hogy fejemet megtartsa a szék háttámlája. Fantasztikus nap.
- Inkább csak rád erőltetem - vigyorom szélesedik, és valami undorító boldogság tölti meg a szívemet. - Ha megfelel. De ha nem, az sem baj, úgyis maradok - vonom meg vállaimat halkan nevetve, mert sajnos ennél több kell ahhoz, hogy én elmenjek, főleg azért, mert más megkér rá. Hány éves lennék, ha egy enyhe próbálkozásnak eleget téve felkelnék és elmennék innen? Jaj, majd legközelebb talán, ha már a nagyon határozottnak szánt mondandóját is totálisan belepirulva, és lehajtott fejjel közölte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Eszterházy Diána
Mestertanonc Eridon (H), Művészetis tanonc, Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 146
Összes hsz: 618
Írta: 2019. november 3. 18:14 | Link

Anthony James Crowley
kollégiumi porta/bejárat | megjelenés

Kapott egy fülest egy tök jó buliról a koliban, amire még Poloék is mennek (mármint melyik olyan bulira nem mennek, ami kicsit is számít az egyetem életében, őszintén?) - és hát akkor már felmerült, Dia szintén benézhetne, ha van némi szabadideje. Diánának pedig nem épp a legszorgalmasabb mintadiákként nagyjából arra nincsen ideje, amire nem akarja. Hoppanált is ide a közeli hoppanálási pontra, s már javában idefelé tartott, mikor eszébe jutott, mi van, ha beléptetőkapu van vagy hasonló? Itt nehéz lenne csak úgy az emberekkel együtt besodródni.
Majd megoldja valahogy! Így van vele, mert ha már eljött idáig és beharangozta az érkezését korábban telón Archienak is, akkor ciki lenne nem megjelenni. Kicsivel egy nagyobb társaság mögött érkezik be a főbejáraton az aulába, ahova csak nagyon moderáltan szűrődik ki a nyilvánvalóan kábé az épület másik felébe megrendezett koleszparti.
Miután meg kell állapítania, hogy pesszimista megérzései sajnos igazak voltak és beléptetőkapu van, egy pillanatra megtorpan. Végül nem időzik sokat töprengéssel, helyette a recepciós/portáspulthoz libben. Egyik kezét megtámasztja a falapon és próbálja magára felhívni a figyelmet.
- Őő, hali(?)
Utoljára módosította:Eszterházy Diána, 2019. november 3. 18:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Anthony James Crowley
Független varázsló


Az éjszakai portás.
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 7
Írta: 2019. november 4. 00:05 | Link

Eszterházy Diána

Botorságnak tartom, hogy valaki egy kollégiumi portásra bízza, hogy megakadályozzon egy egyetemi partit. Mert hogy eredetileg az igazgatónak ez volt a terve, ami miattam aztán szépen dugába dőlt. Én nem állok a szórakozásuk útjába, végül is, az életük jó rövid és viszonylag kevés alkalmuk van rá, hogy élezzék. Már, ha a magamfajtához hasonlítjuk őket.
Nem sok értelme van megtenni. Szóval az ismerős arcok nagy részét csak féloldalas mosollyal és egy rövid intéssel díjaztam, beljebb is kerülhettek, minden tüzetesebb vizsgálat nélkül. Másoktól, persze, akik idén pakolták be a fél életük az épületbe és még nem ivódott az arcuk, illatuk, hangjuk a tudatalattimba, elkértem az igazoló okmányaikat. Ahogy a látogatóktól is, akiket este tíz után fel kellett keresnem és eltávolítani az épületből. Ez viszonylag kevés emberrel szokott előfordulni, mindenki ismerte a rendet. A bulik viszont teljesen más kategória, rangomon alul áll, hogy alkoholtól toxikált huszonéveseket kerencüljek az épületben.
Éppen mély sóhajjal lapoztam egyet a könyvemben, mikor a női hang megszólalt, viszonylag figyelem-felkeltő célzattal. Lusta mozdulattal biggyesztettem a könyvjelzőmet a helyére, majd pillantottam fel a kislányra.
- Hali. Miben segíthetek, kishölgy? - kérdeztem mély, rekedtes hangon, kissé előre is hajolva, a könyökeimre támaszkodva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eszterházy Diána
Mestertanonc Eridon (H), Művészetis tanonc, Elsős mestertanonc



offline
RPG hsz: 146
Összes hsz: 618
Írta: 2019. november 4. 02:33 | Link

Anthony James Crowley
kollégiumi porta/bejárat | megjelenés

Valahogy nem akaródzott mindenféle hazugságot előadnia a portásnak arról, mennyire idetartozik, mert annak szemernyi igazságtartalma nem lett volna sajnos. Diána pedig hogy-hogynem, furcsa módon nem annyira jó a hazudozásban. Lehet azért, mert többnyire nem kerül olyan élethelyzetekbe, ahol igazán szükség lenne rá, máskor pedig sokkal nagyobb energiabefektetésnek tűnik, mint egyszerűen elszenvedni a következményeket.
Így hát, bár legelőször, tényleg csak egy pillanatra megfordul benne az az eshetőség, hogy azt mondja: év elején beköltözött diák, de elveti a gondolatot. Még ha be is engedné a fószer, utána végig lenne benne némi bűntudat, illetve folyton azt figyelné, mikor bukik le. Nem mehetne ki a srácokkal a kapu elé, mikor kimennek dohányozni, mert az is plusz kockázat lenne, mindig újra és újra elmenni a portás előtt. Nah. Nem hangzik jól.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy feladná. Ugyan! A kishölgy megszólításra egy picikét kijjebb húzza magát meglepetten, nem éppen ilyen formális viszonzásra számított, de hamar napirendre térhet felette, mert jókedvűen elmosolyodik.
- Szóval az a helyzet, hogy nem tudom, hogy működik pontosan az itteni vendégfogadás, de megoldható-e, hogy nem kollegistaként bemehessek, ha van vendéglátóm?
Természetesen tíz már elmúlt, bár nem sokkal, de kétségtelenül túl vannak már a szabályzat által előírtakon, lehet még említették is neki ezt a tíz órát, de Diának pillanatnyilag az este tizenegy rémlik jobban, így a késői időpontot nem látja akadálynak.
- Leadom talonba az irataimat meg minden, ha kell. - Mikor legutóbb ilyesmi volt, ezt kérték tőle, seems legit, hát megpróbálja most is bedobni, hátha itt is ez a rendszer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Society: Be yourself.
Society: No. Not like that.
Catherine Hope Brightmore
Mestertanonc Eridon (H), Edictum szerkesztő, Egyetemi hallgató, Karácsonyi Manó, Gyógyítósegéd, Avatarfelelős, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár, Másodikos mestertanonc


Cicus =^.^=
offline
RPG hsz: 265
Összes hsz: 925
Írta: 2019. november 14. 17:01 | Link

My dear next husband
Felöltöztem

Szerettem volna látni a jelenetet, amikor Lili kérésemnek megfelelően meztelenül méreckedik. Sőt, hogy ehhez megkéri Ricsit, segítsen neki, hogy ha tényleg megkéri, akkor csak nagyon nehezen jön össze, hogy a rendes számokra koncentráljanak, és ne egymásra. És azt az arcot, különösen azt, amikor Ricsiben tudatosul, hogy Lili egy ugyan arctalan vonalrajzon, de a pontos méreteit jelöli, majd ezt az egészet átadja Bertalannak. Ricsi pedig elátkoz engem az ötletért, hogy én majd elmegyek két előadás között az Ombozi gyerekhez, és elhozom tőle a papírlapot. Tegnap este csuklottam is, méghozzá igencsak hosszan, szóval úgy vélem, célt értem ezzel az egésszel.
A hajam most már nem szőke, hanem szőke és vörös kombinációja, mert Bambi annyit szőkézett, hogy kellett bele valami más. Konyakszőke, szokták mondani, de a konyakot már leitták róla. Szeretem ezt a színt, egy kusza össze-visszaság csodás kivetülése.
A ruhám is teljesen szándékosan ilyen. Reggel szoknyában akartam jönni, de úgy vagyok vele, hogy ha már ennyit volt nekem ajánlgatva ez az Ombozi gyerek, akkor adjam meg a módját a találkának. És valljuk be, nincs is annál izgatóbb, mint amikor egy igen dús keblű nő ruházatának mell részén van egy óriási cipzár. Én is egyből ahhoz nyúltam a próbababán, és lehúztam, majd megint fel, aztán le, fel és még vagy négyszer ezt. Imádom. Szóval teljesen szándékosan ebben keresem életem férfiát, azt aki engem Ombozi Katikává tehet.
- Bercus!
Háh, meg is van, a folyosón teljesen nyugodtan halad, én meg sietve beérem, és a vállát finoman megérintve előzöm meg, hogy szembe forduljak vele.
- Szia. Hoztál nekem egy papírt, ugye?
Hozzászólásai ebben a témában

Christiano Santos
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


Chris
offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 160
Írta: 2019. november 21. 13:44 | Link

Az éjjeli portás
DrunkBear - 21th of Nov; Somewhere between 2-3 am - A _portán_

Mióta elvesztette az állását és a kviddics eltűnt az életéből, Chris nem igazán találja a helyét. A kaszinóval még mindig egy álma vált valóra, közel sem lett nincstelen, de a sport nélkül újra pont olyan elveszettnek érezte magát, mint amikor az exe elhagyta.
De erről persze nem beszélt senkinek, mert a végén még a nagymedve is megkönnyezte volna. Tehát maradt a jól bevált módszer, a sörről valami erősebbre váltott, és a következő pillanatban már Pécsen volt egy szendviccsel az egyik és egy fél üveg Jim Beam-el a másik kezében az egyetem előtt. A szendvics és a helyszín számára is rejtély, amit valószínűleg még Sherlock Holmes, hovatovább, Bogna se tudna megfejteni.
A kocsmatúra előtt jó lenne valami havert találni, egyedül mégse annyira fun. Valahonnan derengett neki, hogy a SheHulk egyetemista, szóval nem is tett felesleges köröket, egyenesen a portára csörtetett.
- Szép jó estét kívánok az úrnak - emelte meg a kalapját... volna, ha lenne rajta kalap. Így a keze - a szendvicses - a levegőben ragadt, amit jó pár pillanatig bámulta is, mielőtt leeresztette volna.
- Egy kedves hölgyet keresek - folytatta, mintha mi sem történt volna. Szerényen felkönyökölt a pultra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Anthony James Crowley
Független varázsló


Az éjszakai portás.
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 7
Írta: 2019. november 21. 16:41 | Link

Alkoholmámoros külsős
🐍

A szokásos reggeli rutinom azzal indult, hogy Brenda, a fodrászom, akinek itt kellett volna lennie este hatra, de nem volt sehol, egészen fél hétig. Így meglehetősen rossz kedélyállapotban nyújtóztam el a karosszékemben, szívószállal hangosan szörcsögve a reggelimben. A lelkére kötöttem, hogy legközelebb induljon el előbb, ha ennyire nem képes figyelni.
Aztán csak kényelmesen ringatózva lesétáltam a portára, az este nagy része eseménytelenül telt, ha nem vesszük azt az egy, részeg, itt megszálló diákot, aki minden áron a mosógép kulcsát akarta elkérni.
- Kicsilány. Nincs mosógép - sóhajtottam szívből szólót, már amennyiben az a szervem még nem bomlott le teljesen.
Éppen elmélyedtem volna a könyvemben, a lábamat a pulton pihentetve, mikor nagy dirrel durral beviharzott valaki az ajtón, nekem pedig egyből összecsúsztak a szemöldökeim. Látszott, hogy el van ázva, méghozzá nem is kicsit. Mély levegőt vettem, puszta megszokásból, majd levettem a lábam az asztalról.
- Estét - bólintottam, a tekintetem a szendvicsre csúszott és grimaszoltam. Hát. Fúj.
- Mindenki egy kedves hölgyet keres. Nem hiszem, hogy jó helyen jár - néztem a folyosó felé, majd megmasszíroztam a halántékom. - Milyen kedves hölgy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Christiano Santos
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


Chris
offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 160
Írta: 2019. november 25. 11:03 | Link

Az éjjeli portás
DrunkBear - 21th of Nov; Somewhere between 2-3 am - A _portán_

Chrisnek első ránézésre ez az ember nem tűnt túl vidámnak. Vagy úgy is fogalmazhatna, hogy nem buzgott benne az élni akarás. De hát mit ad Isten, ő pont az a fajta, aki hős, csak nem hord köpenyt. Megérkezett a mentősereg haver, semmi ok a pánikra.
Na nem mintha pánikolt volna a portás.
- Nagyjából ilyen magas - mutatta Frankie magasságát, ami neki valahol a válla alatt volt. -, nagyon belevaló, megmondja a frankót. Nem olyan régen elkelt, de egyébként ők a fedősztorim, ha érted, mire gondolok - húzta fel az egyik szemöldökét többször is egymás után, közben sejtelmesen vigyorgott. - Meg erős a leányzó, még engem is lenyomna - itt elgondolkozva nézett le a karjaira, amire azért büszke lehet.
Közben rájött, hogy a szendvics csak hátráltatja, így egy tíz pontos dobás keretei között eltüntette a kukában. Még Chris is alig hitte el, hogy ez elsőre sikerült a jelen körülményei között.
- Te új vagy, igaz? - összeszűkült szemekkel méregette a pasast, mintha bármi köze lenne ehhez a helyhez. A helyzet az, hogy másodjára jár itt, de ki számolja azt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ambrózy Henrik
Tanár, Mestertanonc Tanár, Red Squadron csapattag, Navigátor, Staff


Clark | The Devil
online
RPG hsz: 146
Összes hsz: 374
Írta: 2019. november 26. 10:11 | Link

Lepsényi K. Kende
október eleje | AMS | szar hangulatban

Kedve lenne kikérni magának, hogy őrült, de nem teszi, mert valóban megőrült. Mégis hogy jutott eszébe idáig jönni és komolyan megütni a másikat? Sohasem volt ilyen, nem bunyózott, nem kereste a balhét, de ezúttal valami tényleg eltört benne. Mi több, talán nem fogja tudni összeragasztani soha, bármennyire is próbálkozzék. Ettől függetlenül pipa Kendére, de még mennyire, hogy az, hiszen ha tudta, hogy Lillának van valakije, de mégis beleállt - minden szempontból -, akkor legalább annyira hibás ő is, mint a nő.
- Nem is volt a feleségem - elkerekednek szemei és hitetlenül csóválja meg a fejét. A hallottak tudatában már annyira nem is bánja, hogy megszabadult a nőtől, amennyiben valóban ezt mondta és nem csak a férfi üres mentegetőzése. Nem tudta elképzelni volt kedveséről, hogy ennyire aljas lenne, de a női nem mindig meg tudja lepni, így kénytelen-kelletlen ugyan, de hinni kezd a másiknak. Ekkor merül fel benne először a gyanú, hogy nem kellett volna bevernie Kende orrát, de mint tudjuk, késő bánat, eb gondolat. - Mióta.... mióta vannak együtt? - látszik rajta, ahogy az eddigi indulatok lassanként kivesznek szemeiből és tényleg csak a csalódottság és fájdalom marad. Civilizált ember ugyan nem csinál olyasmit, amit Henrik tett, a gyász és az elkeseredettség, a belül tűzként izzó harag már igen. Biztos abban, hogy elnézést fog kérni, csak azt nem tudja, mikor és hogy. Mert amúgy nincs ínyére a dolog, nem szimpatikus neki a srác és nem érti, hogy Lilla hogyan köthetett ki mellette. Nem pont azért, mert ő mennyivel jobb a fiúnál, egyszerűen csak totálisan különböznek és azt hinné az ember, a nő valami érettebbre vágyott. Nos, ebben is félreismerte.
- Elnézést, nem tudtam, hogy... Átvert mindkettőnket - széttárja karjait, azonban öklének lüktetése továbbra is az előbbi intermezzo-ra emlékezteti. Kissé tétlenül ácsorog, hiszen Kende nem csukta be az ajtót, azonban hangulata nincs ahhoz, hogy megalapítsa a "kipicsázott férfiak" klubját, úgyhogy holmijáért nyúl, hogy elinduljon. Nincs itt keresnivalója, amúgy is már elszúrt mindent, amit lehetett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Anthony James Crowley
Független varázsló


Az éjszakai portás.
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 7
Írta: 2019. november 27. 02:27 | Link

Eszterházy Diána

Láttam rajta, hogy hezitál. Ez a nagyon szép abban, mikor az ember már elmúlt 800 éves, az emberek érzelmi palettája annyira egysikúvá válik tőle, hogy rendesen ledöbbensz tőle, mennyire egyszerűek. Kicsit azt éreztem át, mint mikor ugyanazt a lemezt hallgatod meg hetvenedik alkalommal is.
A mosoly viszont nem teljesen volt indokolt, azt hiszem, enyhén meg is emeltem a bal szemöldökömet, de csak még kényelmesebben elterültem a karosszékemben, csücsörítve pár pillanatig.
- Nos, elvileg csak este tízig lehetséges a vendégfogadás. Ha pedig jól sejtem, ez az időpont már egy ideje elmúlt - pillantottam a mondat lezártával a karórámra, ami természetesen arról árulkodott, hogy megint igazam van. Nem mintha mindig így lenne... de az esetek nagy többségében így van. - De velem azt hiszem, hogy lehet egyezkedni.
Mert annál rosszabbat ritkán tapasztalok, mint az unalom kínzó percei. Nem vagyok az a fajta, aki jól tolerálja, mikor még a semminél is kevesebb történik, de ebben a kollégiumban több mint hat évi munka után az ember - vámpír - csak úgy befásul, ha nem figyel.
- Nem hiszem, hogy az bármelyikünket nagyon motiválná, de csak tessék, ide várom - kopogtattam meg a mutatóujjammal a pultot kettőnk között, miközben odébb toltam magam elől a könyvet, amit egyelőre halasztok olvasás ügyben. A lila haj, a megjelenés olyan vagányságot sugallt, amit nagyon nehezen lehet tolerálni egy bizonyos kor fölött, én meg már nagyon is túl voltam ezen. Talán ezért mosolyodtam el kissé hamisan.
- És pontosan milyen hasznom is lesz nekem abból, ha most beengedlek? - hangzott el végül a kérdés. Érdekelt, hogy milyen választ adhat rá, az ilyesmi sokat elárul valaki jelleméről.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Anthony James Crowley
Független varázsló


Az éjszakai portás.
offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 7
Írta: 2019. november 27. 02:47 | Link

Alkoholmámoros külsős
🐍

Abban a pillanatban, hogy ez a nagy melák bezuhant az ajtón, a morálon szerintem leginkább visszazuhant a pokolba, ahonnét Emily Bronte az utóbbi két órában nagy nehezen feltornázta. Ha ezt szerencsétlen látná, biztosan forogna a sírjában. Inkább a férfira összpontosítottam a figyelmemet, ami akarva-akaratlanul is visszavándorolt a költőnőhöz.
Mert hogy az a szellemi párbaj, amit vívnunk kellett volna, lecsúszott egy szociális activity és mentális fekete-fehér-igen-nem szintjére, mikor a pasas nagy lelkesen kezdett el semmitmondó információkat rám ömleszteni, amiket meglepően gyér sikerrel futtattam le az agytekervényeimen.
- Nem, attól tartok nem értem. Milyen a haja? Magyar, vagy... nincs mondjuk egy neve? - egyszerűsítettem le a dolgot teljesen, mielőtt megint olyan információkkal lepnek el, amik teljesen irrelevánsak és nem hasznosak a keresés szempontjából. Mert hogy eddig nem lettem sokkal okosabb, így viszont segíteni sem tudok igazán, ami meg felettébb elkeserítő.
A dobásra elismerően bólintottam, de aztán ismét visszatértem a fő gondunkhoz. Fogalmam sincs, ki az istennyilát keres rajtam. A nevetés viszont szinte gejzírként zubogott fel a torkomból a kérdésre.
- Nem, nem mondhatnám. Vagy hat éve itt dolgozom, felér egy örökkévalósággal. Viszont te nem jársz ide gyakran, fiam, főleg nem este, ezek szerint.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Christiano Santos
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Vendéglátós


Chris
offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 160
Írta: 2019. december 3. 11:31 | Link

Az éjjeli portás
DrunkBear - 21th of Nov; Somewhere between 2-3 am - A _portán_

- Persze, hogy van neve, mindenkinek van neve - nevetett fel talán hangosabban, mint szokott. De válaszolni már el is felejtett, inkább az előző kérdésén gondolkozott. - Hát a haja ilyen is, meg olyan is. De extrém. Nekem ápoltnak tűnik, de ki ért ezekhez - legyintett egyet.
Talán az alkohol miatt - biztosan -, vagy egyszerűen ilyen hangulatban volt, de amennyire meg akarta találni Ginnyt az elején, most olyan jól szórakozik. A testvére talán nem lenne rá büszke, viszont ez az utolsó dolog, amire gondolni szeretne. Mindenkinek jár egy szabad nap, nem? De.
A következő állításokra felvonta a szemöldökét. Az egy dolog, hogy erősen mellényúlt, de ez az alak azt mondta neki, hogy fiam. Fiam. Próbálta megemészteni, minden megmaradt mentális erejét bevetette, de csak nem sikerült.
- Tudok pár munkalehetőséget, ha váltani akarsz. Amúgy meg ezek az egyetemisták nem tűnnek szörnyetegnek. De hány éves vagy, bro? - csak úgy ráömlesztette a gondolatait, igazából hangosan kimondva nem is tartott szünetet. Oké, akkor kicsit most visszavesz, ezt el is határozta.
- Christiano Santos, és amúgy a leányzó, akit kerestek, Ginny Yazel. Vagyis most már Mitzinger - vonta meg a vállát, majd a kezét nyújtotta a portás felé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 4 [5] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távol